Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-14 / 165. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ARA: SS FILLÉR. Egp budapesti gimnázium végzős tanulói között közvélemény-kutatást tartottak. A kérdőíven többek között a következő kérdésre kellett válaszolni: „Véleménye szerint az erkölcsös, vagy az erkölcstelen ember boldogul az életben?* Es az életbe kilépő tanulók nem valami megnyugtató válaszokat adtak. A kérdőívek értékelése után kiderült, hogy a fiatalok több ségükben az erkölcstelen érvényesülős hívet Es a magyarázat? „Azért, mert ezt látom kötök korom óta”. Vajon tényleg ezt látják Jtölök” koruk* óta? Azt tapasztalják, hogy a hamis módszerekkel élők jutnak előbbre, lehagyják a becsületesen, erkölcsösen dolgozókat? Tényleg az agyafúrtság, a helyezkedni tudás, a kétkulacsosság, a talpnyalás, a személyi kapcsolatokkal vgló visszaélés, egyszóval az erkölcstelenség határozza meg az érvényesülést? Nem, nemcsak ezt láthat- tákt Arról hallhattak, hogy egyesek kusza, áttekinthetetlen ügyeskedéssel hosz- szabb-rövidebb ideig felszínen tartották magukat. Arról is tudhattak, hogy sokan erkölcstelenül mentették át magukat a bajbók Igen, ismerhették a kalandorlovagokat, akik még ma is társadalmunk piócái. De nemcsak ezt láthatták ,Jtö- lök koruk’ óta. Látniuk kellett a többieket is. Azokat, akik tehetséggel jutottak előbbre; látniuk kellett a szorgalom eredményeit, a tudás győzelmét, a saját erőből érvényesülést. Miért tagadják le mindezt? Talán azért, mert a negatív példák azt is megmutatták, hogy az erkölcstelen érvényesülés a könnyebb? Így nem a megfeszített munka, a precízség, a megbízhatóság, a szorgalommal bebizonyított rátermettség fárasztó útja visz az előbbre jutáshoz, hanem a link, könnyed, megbízhatatlan alakoskodás! Miért választanák hát a „nehezebbet”? Azért, mert ez a könnyű, az emberi, ez az igazi érvényesülés. És nem időleges, nem erkölcstelen módszerek feszítette buborék, hanem biztos, kiérdemelt. Igazi munkával elért cél, vagyis megelégedett élethez vezető állomás. Azért kell ezt választaniuk, mert a múltból közénk rekedt kalandorok, és az általuk kinevelt ifjú „linkek" kora lejárt, az új ifjúságnak számolni kell az érvényesülés módszereinek ily mérvű „szűkülésével”. Ezért furcsa, hogy épp most induló ifjak merték tollúkra venni az erkölcstelen érvényesülés jelszavait. Vége, ifjak, a „kölök kornak”, és társadalmunk „kölök korának” is. A régi igékkel nem indulhat életűim egy új ifjúság. A boldogulás új tartalma nem mehet el mellettünk. A társadalommal közösen boldogulni, tisztán, igazán — „ez a mi munkánk, és nem is kevés”... (fóti) XVII. évfolyam, 165. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA 1966. július 1L, csütörtök Vietnami jelentésünh s Amerikai légi kalózok újabb bombázásai Átalakították a bábkormányt — Dél-Korea újabb hadosztályt küld Dél-Vietnamba — A háború még „hosszú és kegyetlen lesz" HANOI — SAIGON (MTI): Az amerikai repülőgépek ismét bombázták a Hanoi és az ország legnagyobb kikötővárosa, Haiphong között félúton fekvő Haá Doung-i fontos 'vasúti hidat. Az ország légiterébe behatoló amerikai gépek ezenkívül más közlekedési csomópontokat is támadtak a VDK déli részében. Nguyen Cao Ky tábornok, dél-vietnami miniszterelnök, szerdán reggel ismertette kormányának nagy hírveréssel beharangozott újabb átszervezését. A soron következő kormányalakítás azonban nem hozott semmilyen lényeges változást a katonák kezében levő kulcsfontosságú tárcák tekintetében, csupán — mint megfigyelők rámutatnak — azt a célt szolgálta, hogy polgári személyek kinevezésével megnyugtassák a katonai uralmat nyűgnek érző lakosságot. Az AFP jelentése szerint a kabinetbe négy új minisztert vettek be. A többi változást illetően csak a tárcák újraelosztásáról volt szó. Újdonság a második miniszterelnök-helyettesi tárca létesítése. A tárca ügyeinek intézésére Nguyen Luu Vien személyében egy orvost szemeltek ki. Vien két előző kormányban belügyminiszterként tevékenykedett. A Reuter rámutat: A délvietnami vezetők most azon fáradoznak, hogy „polgáribb külsőt kölcsönözzenek az eddig szigorúan katonai kormánynak”. Ezt a célt szolgálta Vien kinevezése. Nguyen Van Thieu tábornok- államfő a kormány bemutatkozása után kifejtette, hogy a változás „nem jelenti az ország alapvető politikai irányvonalának feladását, csupán a kormány hatékonyságát hivatott előmozdítani”. Dean Rusk amerikai külügyminiszter sajtóértekezletén ismertette a SEATO miniszteri tanácsának és az ANZUS mi-! niszteri tanácsának ülésszakát,! továbbá a japán, tajvani és dél-! koreai vezetőkkel folytatott ta-! nácskozásainak eredményét. ! Nyilatkozatából kiderült, hogy e tárgyalásokon a Washingtontól függő országokat igyekeztek rávenni a vietnami háborúban való részvételre. A SEATO öt tagja — mondotta Rusk — már útnak indította vagy rövidesen útnak indítja erre a célra kijelölt csapategységeit Vietnamba. Dél-Ko- rea egész hadosztályt és egy tengerészgyalogos dandárt küldött eddig, s hamarosan újabb hadosztályt dob át Dél-Viet- namba. . Rusk igen tartózkodóan ecsetelte a vietnami háború kilátásait. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett Johnson elnök omahai beszédére, amely azt a megállapítást tartalmazta, hogy „senki sem mondhatja meg előre, milyen sok erőfeDe Gaulle és; megbe Nation: Az Egyesit „százéves háboi PÁRIZS (MTI): De Gaulle szerdán délelőtt újabb megbeszélést folytatott Savang Vatthana laoszi király- lyal. Az eszmecsere fő témája ezúttal is a délkelet-ázsiai helyzet volt. A megbeszélést követő szélesebb körű tanácskozáson Pompidou és Souvanna Phouma miniszterelnökök, Couve de Murville francia kük ügyminiszter és a laoszi király kíséretének tagjai is részt vettek. A francia köztársasági elnök pohárköszöntője élénk vissz, hangot keltett. De Gaulle ugyan lényegében már az szítésre és áldozatra lesz még szükség ebben a háborúban”, A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem szándékszik megváltoztatni vietnami politikáját. Mint az AFP jelenti, Johnson elnök a Fehér Házba kérette a kongresszus két pártjának vezetőit, hogy meghallgathassák a Dean Rusk külügyminiszter ázsiai útjáról szóló beszámolót. Jelen volt McNamara hadügyminiszter is. A francia hírszolgálat tudósítói megvárták a tájékoztatóról távozó Mansfield és Dirksen szenátorokat és tudakozódtak a vietnami helyzetről alkotott véleményük iránt. Mindketten hangoztatták, hogy a háború még „hosszú és kegyetlen lesz”. a laoszi király szélese li Államok egy új ■úba” keveredik eddiginél határozottabban bélyegezte meg az amerikaiak katonai és politikai beavatko. zását. De Gaulle ezúttal újjal mutatott rá az Egyesült Államokra, a vietnami háború felelősére — emeli ki a Combat. A degaulleista Nation emlékeztet arra, hogy a francia köztársasági elnök már négy évvel ezelőtt figyelmeztette Kennedyt, de tanácsait nem hallgatták meg. A Vietnamba küldött amerikai csapatok létszáma azóta 280 ezerre emelkedett. Péter János külügyminiszter a Szovjetunióba utazott Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere, a szovjet kormány vendégeként, kölcsönös megállapodás alapján, szerdán hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazott. A) külügyminisztert moszkvai útjára elkísérték Kukucska János, a Külügyminisztérium csoportfőnöke, Némety Béla, Házi Vencel, Beck István, Kos Péter, a Külügyminisztérium főosztályvezetői. A külügyminiszter és kíséretének búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Szilágyi Béla és Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, valamint a Külügyminisztérium több, vezető munkatársa. (MTI) Washingtonban nem veszik komoiyan Anglia „Szueztől Keletre” politikáját LONDON (MTI): A Times washingtoni tudósítója feltűnést keltő cikkben mutat rá, hogy washingtoni kormánykörökben egyáltalán nem veszik komolyan Anglia „Szueztől Keletre” politikáját, amelynek csupán katonai költségei meghaladják az évi fél- milliárd fontot. „A megkérdezett kormány*AAAAA^nAA,^VV\AAAA^^A^AAAAAAAAAA/V\AAAAAAA/SAAAAA/^AAAA/VAAAAAAAAA/VVAA/VVV\AA/NAAAA/V\AAAA/WVAAAAA/VV j Síkfőkúf- nem kilenc kilométer.. . Fanfani az olasz külpolitikáról tisztviselők többsége úgy véli; hogy a folyó évtized végéig Anglia jelenléte Szueztől Keletre többé-kevésbé jelentéktelen tényezővé válik” — írja a tudósító. Az indoklás meglepően egyöntetű: — Anglia aligha ajánlhat fel többet, mint Singapore, de azzal sem sokáig rendelkezik már; — a délkelet-ázsiai helyzetet amúgy is gyökeresen megváltoztathatja egy vietnami rendezés; Anglia számára nincs hely a tervezett ázsiai—csendesóceáni államszövetségben, mint ahogy az ANZUS-ban (ausztrál—új-zélandi—amerikai szövetség) sem volt. A befolyásos angol lap szerint Washingtonban úgy vélik, hogy a Malaysiában állomásozó angol csapatok jelenléte is teljesen haszontalan. ROMA (MTI): Az olasz képviselőház külügyi bizottságában mélyreható vita folyt az olasz külpolitikáról, s ezen felszólalt Fanfani külügyminiszter is. A Hanoi és Haiphong bombázására vonatkozó interpellációkra válaszolva Fanfani ismét tartózkodott attól, hogy bármiféle támogatásról vagy megértésről beszéljen az Egyesült Államok politikájával kapcsolatban. Ismeretes, hogy Olaszország több mint egy éven át hivatalosan is azt hangoztatta, megérti az Egyesült Államok magatartását, ezúttal, akárcsak tíz nappal ezelőtt, Fanfani beérte azzal, hogy a napokban Rómában járt Goldberg amerikai ENSZ-fődelegátus megmagyarázta Washington okait < és hogy „olasz részről ismer- < tették Goldberggel Olaszország, ama szolid nézetét, hogy a háború sürgős befejezése békés tárgyalásokon keresztül nagy < öröméül szolgálna a délkelet-, ázsiai népeknek és elősegítené $ Kelet és Nyugat párbeszédé-) nek folytatását’’. Fanfani a továbbiakban meg- < ismételte, hogy az olasz kormány kész hozzájárulni a genfi értekezlet felújításához, vagy bármiféle más tárgyalás, előkészítéséhez, s folytatja < diplomáciai tevékenységét ez- í zel kapcsolatban, jelenleg < azonban — fűzte hozzá Fan-< fani — az ügy érdekében jobb- < nak látja nem tájékoztatni a< képviselőket, , , , , A festői szépségű síkfőkúti tó, amely nem kilenc kilométerre van Egertől. Hogy miért? . , , i {Válaszunk a 4. oldalon.) Letartóztatások Görögországban ATHEN; Még ma sem tudni, miképpen végződik a 13 hónappal ezelőtt bejelentett vizsgálat az Aspida nevű titkos katonai szervezet ellen, ami a tulajdonképpeni magját képezte a király és a Papandreu közötti konfliktusnak. Mint ismeretes, a Centrum Unió elnökének a fiát, Andreasz Pa- pandreut, volt gazdasági koordinációs miniszterhelyettest, azzal vádolják, hogy belekeveredett az _ Aspida-ügybe. Miután a vizsgálatok anyagát titokban tartják, csak annyi szűrődött ki, hogy eddig 28 tisztet tartóztattak le, Szokatlan jövés-menés Washingtonban s Az ausztráliai kormányfő újra Amerikába repült LONDON (MTI): Harold Holt ausztráliai miniszterelnök, aki a múlt héten amerikai látogatásáról érkezett az angol fővárosba, befejezte tárgyalásait Wilson miniszter- elnökkel és — Johnson elnök újabb meghívására — szerdán visszarepült Washingtonba. A szokatlan jövés-menés háttere a Guardian szerint a következő: Johnson elnök a múlt héten megbízta az ausztráliai kormányfőt, hogy Londonban vesse latba „nemzet- közösségi befolyását” és bírja rá Wilson miniszter- elnököt a vietnami háborúban való közvetlen katonai részvételre. Mint ismeretes, az ausztráliai kormány eddig 4500 katonát küldött Dél-Vietnamba az amerikaiak támogatására.) „Nem kétséges, hogy Johnson elnök mielőbb szeretné tudni, milyen választ adott Wilson, továbbá tájékozódni kíván a brit mi. niszterelnök moszkvai látogatásának angliai hátteréről is’* — írja a Guardian. A tiszteletére adott búcsú- vacsorán Holt felszólította Angliát, hogy „ne gubózzék be Európába és ne hanyagolja el a Szueztől Keletre betöltött szerepét”. Wilson válaszbeszédében biztosította ausztráliai kollegáját; hogy — bár bizonyos létszám- csökkentést terveznek Malaysiában — „Nagy-Britannia fenn kívánja tartani katonai jelenlétét a délkelet-ázsiai térségében. Mi megértjük, hogy a következő évtizedben a Távol- Keleten és Délkelet-Ázsiában fenyegetik a békét a legnagyobb veszélyek” — hangoztatta Wilson.