Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-10 / 162. szám
Gyöngyös el látásáról Kenyér, te], hús Kevesebb kenyeret eszünk Annyiszor hallottuk már, hogy szinte unalmas: szeretünk jókat enni. De ezen a tényen mit sem változtat az érzelmek, hovatovább nemzeti sajátosságaink közé sorolják konyhaművészetünket, még szerencse, hogy nem csak ezt. Valljuk be minden szépítés nélkül: kényesek vagyunk ar- na, hogy miből és mennyi jut a tányérunkra. Hogy is állunk ezzel Gyöngyösön? Kenyér helyett sütemény Az igaz, hogy a Mátravidé- ki Sütőipari Vállalat az utóbbi időben évenként általában egymillió forinttal emelte teljes termelési értékét, de ezen . belül érdekes eltolódás fedezhetünk fel. A két kilogrammos kenyér iránti kereslet egyre csökkent, és átvette a helyét az egykilogrammos finom kenyér, ami az utóbbi három évben több mint tíz százalékos részesedés-növekedést követelt magának. Emellé még tegyük oda a különböző péksütemények átlagos évi mintegy félmillió forintos növekedését, és máris igazolt a megállapításunk: a finomabb készítmények a kelendőbbek. Hogyan jutnak el ezek a termékek a fogyasztókhoz? Ez a kérdés is lényeges. Általában a vásárlóknak nincs okuk panaszra. sem a mennyiség, sem minőség miatt Előfordul azonban még, hogy a nagyobb ünnepek előtt torlódás keletkézül. A sütőipar óvatos, ezért tartalékokról is gondoskodik ezekben a napokban. A pótrendelést így tudja kielégíteni. Régi téma, ma sem lehet eldönteni, a kereskedelem, vagy a sütőipar számlájára írható-e az időszakos hiány. Mindkét fél a maga előrelátását bizonyítja, és legfeljebb hozzáteszik: kevés a szállítóeszköz, ezért nem tudunk mindig, mindenhová elegendő kenyeret, süteményt kiszállítani. És még valamire hivatkoznak, amit el kell fogadnunk: a kereslet ingadozása a Mátra alján az időjárással is összefügg. Dehát a Meteorológiai Intézet prognózisára sem tudnánk biztonsággal alapozni. De még az IBUSZ sem tud elég segítséget adni, hogyan lennének képesek ők az idegenforgalom mozgását előre kiszámítani. Gyöngyös és vidéke áruval való ellátotsága pedig erőteljesen függ ettől a körülménytől. Egy tény: kenyérhiány miatt nem igen kell bosszankod- jaiok a gyöngyösieknek. Több tejet és vajat fogyasztunk Közel egytizedével több te- ijet isznak a gyöngyösiek az idén, mint akár tavaly is, ezt bizonyítja a tejüzem termelése. A vaj fogyasztása még erőteljesebben megugrott, hiszen ennek emelkedése a tavalyi szint egyharmadával egyenlő. Ezekből az adatokból nemcsak azt állapíthatjuk meg, hogy egészségesebben táplálkozunk, mint eddig, hanem azt a fontos körülményt is, hogy több tejet és vajat vásárolhatunk, piint eddig. Már az elmúlt évben is kínálta a tejüzem a kereskedelemnek a palackozott kakaót és a joghurtot, az utóbbit nem nagy sikerrel. Az idén azonban megnőtt a keletje, különösen a mátrai üdülőkben fogadják szívesen. A tej és a tejtermékek szállítása miatt általában nincs panasz. Késés előfordul ugyan néha, de csak elenyésző esetben. Megtörtént ugyan az is, hogy a tejüzem egyik, vagy másik dolgozója „megfeledkezett” a megredelés teljesítéséről, de ezt a mulasztást gyorsain korrigálták, az illető pedig megfelelő büntetést kapott. Az idén újabb választékbővítést nem tervez a tejüzem, hiszen a kínálat elegendőnek bizonyul. Az év hátralevő részében a tejjel és a tejtermékekkel való ellátás biztosítottnak látszik, ami a kedvező takarmányhelyzettel is indokolható. 1066. július 10., vasárnap Kevesebb húst eszünk ? Hogyan is lehet éhhez a kényes témához hozzányúlni? Hús-ügyben általában nem illik szólni, van ilyen felfogás, hiszen a vásárlók alig értik meg, hogy a Húsipari Vállalat teljesíti tervét, eleget tesz kötelezettségeinek, ugyanakkor a henteseknél még sincs mindig elegendő, vagy megfelelő választékú hús. Hátha még azt is megemlítjük, hogy a kereskedelem ebben az évben mintegy ezerötszáz mázsa húst és húskészítményt nem vett át a vállalattól. Az üzletekben nincs elég hús, és a kereskedelem mégsem veszi át a felkínált teljes mennyiséget? Nincs ebben semmi rendkívüli. A fagyasztott húsról van szó, amit háziasszonyaink nem kedvelnek. Ha egyszer ezt nem vásárolják, a kereskedelem sem veszi át. Más dolog az, hogy a Húsipari Vállalat által előállított huszonöt féle húskészítményből csak néhányfélét lehet általában az üzletekben megtalálni. Vajon miért? A magyarázat most is kézenfekvő: nincs igény rá, a könnyen romlandó árut pedig nem lehet a vak véletlenre bízva rendelni. A témához illően hadd legyünk egy kicsit rossz- májúak: így talán kényelmesebb is — a kereskedelemnek. Ami a minőséget illeti, megállapíthatjuk, hogy az utóbbi időben javult. Nem volt tehát hiábavaló a vásárlók panaszát szóvá tenni, ami szerint a hús- készítményekben az olcsóbb keverék-félék aránya megugrott az árrendezés után. Tapasztalható némi eltolódás a keresletben az olcsóbb hús- készítmények javára. A drágább áruféleségeknél mintegy húsz százalékkal csökkent a kereslet, ugyanakkor a disznósajtból, a tepertőből és a szalonnából több mint kétszáz százalékkal vásárolnak többet, mint tavaly. Virsliből, párizsiból és krinolinból pedig harminc százalékkal kér többet a kereskedelem. Ezeket a megnőtt igényeket a Húsipari Vállalat igyekszik mindenkor maradéktalanul kielégíteni. A sertéshúsból még nincs annyi, mint amennyire szükség lenne, hiszen az új felvásárlási ár hatása a sertésállomány megnövekedésében legfeljebb az év vége felé jelent» kezik majd. Az áruszállítás feladatában könnyebbséget hozott, hogy a Húsipari Vállalat egy négytonnás hütőgépkocsit kapott. Ezen kívül még kilenc tehergépkocsival rendelkezik a vállalat, de a megnövekedett, hét végi szállítások idejére még így is két—három gépkocsit kell igénybevenniök. Miután azonban a TEFU tizenöt órás szolgálatra biztosítja csak a tehergépkocsikat, így előfordul, hogy ennek leteltével a gépkocsi visszahozza az árut, ha nem tudta ez alatt az ijiö alatt a rendeltetési helyére eljuttatni. Hogy mi ennek a következménye? Fölösleges részletezni. Esetenként tehát engedélyezni kellene a szállítási idő meghosszabbítását. Mindent egybevetve, ahogy azt a városi tanács végrehajtó bizottsága is megállapította: Gyöngyös lakosságának kenyérrel, tejjel és hússal való tó. Ha beszámítjuk a nagyon ingadozó idegenforgalmat is, a legfontosabb élelmiszerek mindig elég mennyiségben és megfelelő minőségben megvásárolhatók. G. Molnár Ferenc Épülnek a toronymagasságnyi díszleteiéinek. Az ünnepi hetek időszakában lődés. S nemcsak a belföldiek, idén 300 ezer vendéget vár Sze- de a külföldiek is nagy szám- ged. Az előadásokra eddig már ban jelentik be érkezésüket, több mint ötvenezer jegy kelt Tavaly például 30 ezer jugo- el, szállást — mint Gács szláv vendég látogatott Sze- György, a Szegedi Idegenfor- gedre. Az előzetes jelentkezé- galmi Hivatal vezetője elmon- , . . ,, , , dotta - 40 ezren foglaltak. A sek alap3an az lden legalább 40 számok szerint az idén a ta- czer jugoszláv utazik majd a valyinál is nagyobb az érdek- szabadtéri játékok városába. Mind a hazaiak, mind a külföldiek között sok a visszatérő vendég. Lengyelországból, Csehszlovákiából évenként rendszeresen csoportok látogatnak Szegedre, de más országokból is vannak törzsvendégei a szegedi szabadtérinek. Erik Svenson svéd munkás például három év óta minden nyáron Szegedre látogat. William Johnson angol színész Canterbuiry-ból utazik évek óta Szegedre. Különösen kedves, viszatérő vendégként várják az idén Anne Berman angol táncosnőt. Nem azért, mert férje, Monty Berman a Magyarországon is nagy sikerrel játszott Angyal-filmek producere, hanem, mert az angol művésznő tavaly a West Side Story művészgárdájának táncos tagjaként járt Szegeden. Az idegenforgalmi hivatal esténként ötezer embernek tud szállást adni. Ebben a számban nem szerepelnek a szállodai férőhelyek, csak a hivatal szolgáltatásai: a camping, a szegedi és a dorozsmai turistaszálló, a 25 kollégium és a fizetővendég szolgálat nagyrészt első osztályú — külön bejáratú, fürdőszobás, telefonos —- szobái. A nagy előzetes érdeklődés miatt az idegenforgalmi hivatal a Szeged szomszédságában fekvő Kiskundorozsmán is megkezdte a fizetővendég szolgálat szervezését, sőt azt is biztosította, hogy ha szükséges, a Ti- sza-parti üdülőtelep és a KISZ- tábor kényelmes faházai is a vendégek rendelkezésére álljanak. A vendéglátás érdekes idei újdonsága a Tisza-hídnál létesített motorcsónak-állomás. Óránként indulnak innen — a vendégek kívánsága szerint — az idegenforgalmi hivatal motorosai, kirándulásra, sétahajózásra. Arcok a perifériáról eea is a Pozsár Dénes 1964. szeptember 12-én este megverte a feleségét. Szeptember 15-én az asszony elment a rendelőbe, ahol a fájó bal alsó, bölcsességfogát kihúzta az orvos. A fog egyik gyökere bennmaradt. Az orvos másodszorra sem tudta kihúzni, kipiszkálni, az asszony alsó állcsontja is törött volt. Mindez „N” városkában történt. Pozsárnét beutalták Budapestre, a Semmelweis Kórházba. Az asszony rosszul beszélt, dr. Béni Fülöp, a rendelőintézet felülvizsgáló főorvosa, amikor meghallotta a hibás beszédet — inyen, dotoj báti, mevejt a feje... — behozta a magnetofonkészülékét, felvételt készített, és csak órák után, a szalag többszöri visszajátszásával értette meg az asszony előadásából a kórelőzmény lényegét. A főorvos az asszony csontját összeforrasztotta. A gyógyítás egy kissé hoszadal- mas volt, mint ahogyan az már ilyen embereknél, ilyen esetekben lenni szokott. k úrtiliiiimj e k És költséges volt, 3563 forintba került a kórházi kezelés. Mindegy, Teca asszony meggyógyult, hazament „N” városkába, és éltek tovább az emberrel. Pozsár a gyárba járt, 1400-at keres, otthon fusizik, cinkeli a lyukas fazekakat. Az is hoz a konyhára valamit. Később Pozsár Dénes megkapta a felszólítást: fizessen ide és ide 3563 forintot, eny- nyiért gyógyították, etették, ápolták a feleségét, ő tehet róla. Egyikőjük sem tudta a levelet elolvasni, mindketten analfabéták. Azért csak megtudták, mit mond az írás. Amikor nem fizettek, az illetékesek beperelték a férfit. A törvény az „N” városi bíróságra szólította őket. Pozsár Dénes, amikor megértette a dolgot, abbahagyta a lyukas edények foldozását, és a kellékek közül a sósavból felhajtott egy pohárkával. Az asszony beszedett egy marék altatót, leöntötte a dunyhát és magát benzinnel. Elővette a gyufát, de a háziasszony kivette a kezéből. Az öngyilkost felszállították Budapestre. A pesti kórház orvosa értesítette dr. Dobos Vilmost, a per tanácsának elnökét, hogy Pozsár Dénes nem tud megjelenni a tárgyaláson. Olyan állapotban van, néhány hónapig ki sem hallgatható. A bíró tudomásul vette az új helyzetet. Sóhajtott, kinézett az ablakon, ott baktatott az utcán Pozsár. Valami nem stimmel — gondolta, de a tárgyalást megtartjuk. 1966. június 9-én délután 3 órakor az „N” városi bíróság épületének földszint 8-as számú tárgyalótermében összeült a tanács. Eljött Pozsár Dénes, alperes, néhány tanú, jobbára orvosok és eljött Budapestről a magnetofonszalag is. Pozsámé, Teca asszony, nem jött el. A bíró jól ismeri az alperest, kisváros „N”. A teremben minden olyan kedvesen provinciális lenne, ha nem fojtogatna a dráma. A bíró azt mondja: „Mög tudja mondani, Dénes, miért lett öngyilkos?” Az alperes meg azt válaszolja: — Mög... — Téca, a felesége miért nem gyütt el? L , t — Berúgott. i Mi, húszévesek S ZURONYOKON SZÜLETTÜNK... Bombatölcsérek, ócska barakkok, megpihenő puskák között születtünk, md húszévesek. Születésünk pillanatában öregen. A pólyánkon üszkös, karom rajzolta a hímzéseket, sírásunk beleveszett ágyuk robajába. Már párhónaposan tudtuk, mikor keil abbahagyni a jajveszékelést... Egy-egy borostás arcra emlékezünk... talán megcsókolt; és anyánkra, aki egy évvel azelőtt első magzatát vetélte el egy bombatölcsér mélyén... Hamar láttunk. Nekünk nem voltak pólyásszemeink. Öreg pólyások lettünk mindjárt: láttunk, hallottunk, értettünk, éheztünk ... Mi, húszévesek ... Mindenfelől belénkfolyt a születés, s az első napok fullasztó bizonytalansága. Miénk lett a robaj, a gyilok, a láng és a borzalom: ezt asszimiláltuk testünkbe, mi, húszévesek... Aztán csend lett és anyáink megpróbáltak visszaalakítani bennünket pólyássá. Emlőt faló, csendes, értelmetlen kis porontyokká tenni... fogy etek gyerekek... _ A SZOCIALIZMUSBAN ÉRTELMESEDTÜNK... Legyetek felnőttek! Egy pillanat alatt zúdult ránk a felnőttség. Nagy város visongott körülöttünk, romokból kinőtt falaival és embereivel. Körülnéztünk fel, az épületek csúcsaira, és fel az emberre. És azt éreztük: jó felnőttnek lenni, és köny- nyü. Éreztük, hogy érteni kezdünk. Szavakat mormoltunk, nagy szavakat a romok közül kinőtt házakról és emberekről. Aztán éppoly hirtelen, kis szavak lettek a nagy szavakból. Ügy éreztük, a romokból kinövő házak és emberek becsapnak minket. Vagy legalábbis meghamisítják ideáljainkat. Az egyszerű felnőttség gyorsan lett bonyolult életté. Eszmék repdestek felénk, és az értelmes élet első „élményei”. A munka, az eszme és egy tarka blúz mindent felkavaró élménye. A munkát, az eszmét és a tarka blúzos lányt vizsgáztattuk a húszévesek jogával. ítélkeztünk, mert mi még tiszták voltunk az ítélkezéshez. ítélkeztünk, és egyedül maradtunk. Ekkor robbant a régi bomba ... vallani kell végre!... Forrongó, alakuló világban értelmesedtünk mi, húszévesek az értelmesedés összes terhével. VALLANI KELL VÉGRE... aztán egymás szemébe néztünk. Fényesedé, vagy cinikusan összehúzódó szemekbe. Halkan költő duruzsolt a füleinkbe, a kitárulkozás összes bátorságával. Széksorokon egymás mellett ültünk, de távol egymástól. Dallamosan belénk folyt a vallomás, és újra éreztük: vallani kéne már. Kiállni és kiáltani. Merni! Aztán újra egymásra néztünk, a fényes és a cinikusan összehúzott szemekbe, és nem láttunk egymásban semmit. Nem segített egy baráti pillantás, vagy szerelmes kacsintás, hogy belőle kiolvassuk a vallomás szövegét. Csak egyet éreztünk: hitet kell tennünk. De mire tegyük ételünket, új korszakunk bonyolult világában? ... A „KRUMPLIRA”... És egy üresen eltöltött éjszaka titán sok üres gondolat, kétség után úgy éreztük, valamire emelni kell a poharat. Valami szépre, igazra. Az „everi body”, a szorongó önkéjelgés után egzisztencialista bölcselkedés és kozmopolitika újjongás közepette találni kell valamit, ami méltó a poháremelésre. Megcsúfolt gondolatok, vágyak, érzelmek kavarogtak körülöttünk, és érték nem volt méltó dicséretre. A nagy ösz- szefüggést kerestünk, ami miatt nem láttunk tisztán. . Az ala- pot kerestük, amin biztonságosan meg tehet állni. És sokan megtalálták a „krumplit”. Az alapot, amelyre életünk épül: nem szakíthatjuk el magunkat a húszévesek folyamától. A krumplival kedveskedő ős-húszévesek itt vannak mögöttünk, nem téphetjük te testünkről ezt a hovatartozást. Ezek a húszévesek meghatározzák életünket. Az ő sorsuk, kínlódásaik, vágyaik, eredményeik belénk fonódtak. Elmattult keresgéléssel nem térhetünk le útjukról, mert felelősek vagyunk útjaikért. ÉS HÚSZÉVES APÁINKÉRT... Mert nekünk húszéves apáink vannak. Húszéves borostás arcokra emlékezünk, őket idézzük, fényképeikre nézve. És tőlük kérünk útbaigazítást. Nekünk mindnyájunknak húszéves apáink vannak, elesett; vagy ezer küzdelmen átesett apák. Tenyereiken hozták a felnövő házakat, az eszmét és a vágyakat. Felelősek vagyunk ezekért az eszmékért, felnőtt házakért és vágyaikért. Az ö vérükért és verítékükért is felelősek vagyunk, ök már bizonyítottak: vérben és verítékben. Meg kell értenünk, hogy útjai húszéves apának és húszéves fiának egybefonódnak. Légüres térben, a „gondolkodás” szentesítő zászlajával nem törölhetünk mindent üressé. Nem törölhetjük le az életről húszéves apáinkat, és az ős-húszéveseket. Nem vagyunk egyedül a tétlen gondolkodás szabadságával. Életünket, a múlt, a jelen és a jövő determinálja... TALÁLJUK MEG FELADATUNK... Nem elfogadni kell a múltat és a jelent, hanem megérteni. Nem a húszévesek útján, de az ő irányukban nekünk rs el kell indulni. Meg kell találnunk az egyszerű követelményt, célokat, az emberi értelmes vágyakat. Aztán nyílt szívvel és mellel adjunk ki és hirdessük, mire leltünk. Nevető ostobák ellenére merjük kiáltani az egyszerű összefüggéseket. Vállajuk a tisztánlátás sokak által lebecsült terhét. Legyünk kevésbé összetettek és bölcsen bonyolultak, inkább egyszerűen tisztán látók, céltudatosabbak. Merjük vállalni az értést és az egyszerűséget. Vallani kell már... Hisz lassan fiatalok leszünk... mi húszévesek!... Fóti Péter — Mondja el, hogy volt, akkor ... Zöngnek az ö betűk, lágyítják. az e-ket. Értik egymást. A kérdések is a válaszok is köny- nyen érthetők, mint az alföldi ember általában. Kihallgatják az orvosokat is: hogyan törhetett el az asszony állcsontja. Elég-e az az egy pofon, amit az ember bevall... Ezután a tanácselnök egy levélből részleteket olvas fel, melyeket Pozsár Dénesné írt a bíróságnak. Abban az áll, hogy az asszonynak a fogorvos törte el az állcsontját, miközben kihúzta a fogát. Csak pénzt ígért neki, hogy mást valljon. Meghallgatják a magnetofonszalagról az asszony panaszait is, amit akkor Budapesten, a Semmelweis Kórházban a főorvos felvett. Nehezen érthető beszéd. Panaszkodik, hogy senki sem segít. A rendőrség sem. Csak akkor akarja megvédeni, ha meghal. Ha az ember agyonüti, amikor már késő lesz. Most is állón vágta, ezért tört el a csontja. Jó ember, csak, ha iszik... — Maga nem iszik, Dénes — mondja a bíró — inkább Teca... — Ö iszik és kötözködik mindig, állandóan veszekszik velőm. Akkor is... Most is... Tíz éve... — Vannak tanúi? Bediktál négy nevet. — Örül, hogy hallotta Teca hangját a dobozból? — Az anyja csecsemőkorában falhoz verte, amúgy jó esze van. — Mondja, Dénes, mennyi sósavat ivott? — Három centet. — Hogy érzi magát? — Könnyebben. — Evett máma? — Három napja nem. — Teca nem főzött? — Nem. Iszik napok óta. — Lefogyott nagyon, Dénes. — Igen, bíró úr. — Még egyszer nem lesz öngyilkos, ugye? — Isten tudja, bíró úr. Ha nem fordul jobbra a sorsom az asszonnyal... A tárgyalást berekeszti az elnök, az újabb tárgyalást június 21 -re tűzi ki. A folyosón megkérdezem az alperest, miért nem hagyja ott az ilyen asszonyt. — Szeretjük egymást, kérem. A kocsiban hazafelé azt mondja az egyik orvos: — Egyszer kezeltem egy ilyen sósavas öngyilkost. Keserves éhhalállal halt meg, összeszűkült a torka, egy kötőtű sem fért be rajta. , t Suha Andor
