Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-28 / 177. szám

TULAJDONKEPPEN pihen­ni akartam, kis időre felejteni «z íróasztalt, a ventillátor kér. •égését, a cigerettafüstös, fe­szült órákat, nem kérdezni senkit és semmit, nem gondol­ni semmire. Üldögéltem a főis­kola előtti parkban, piros pá­tion, az enyhe árnyékot adó íiagy fák alatt Gondtalanul nézelődtem. A járdák megöl, yadt aszfaltján emberek ván­szorogtak a tikkadt hőségben. Olykor járművek fordultak ki a főiskola mögül, lustán vára­kozva a kanyarban, amig eL húznak a szemben jövő jármű, társak. Az élet csupa lassított mozgásnak tűnt A parkban is alig volt valaki. Idősebb fér- •3 ült egy távolabbi pádon. Ta. Imi fáradt volt, vagy részeg, mert ahogy elaludt, szokatlan ferde helyzetbe billent, s pil­lanatok kérdése volt, mikor hall le a fiadról a sétány kavi­csaira. Aztán messzebb egy rosszkedvű asszony. Hegyes, kellemetlen arcú. Nézelődésemben észre sem vettem, hogy szomszédom ke­rült. Apró termetű, szőke üs­tökű fiúcska telepedett a szem­ben lévő padra. Orra körül — még jól is mutatott e dísszel — gombostűié jnyi vöröses eaeplők virítottak. Olvasd próbáltam, de a bol­hánál is kisebb betűk tengeré­től könnyezni kezdett a sze­mem. Valaki Itthagyta a padoo a sportújságját. Félre tettem, minek erőltetni az olvasást, la az ember fáradt HIRTELEN NAGT kedvem támadt megtudni: mennyi le­het az idő? Ember nem volt a közelemben más csak a kis szep­lős. S az ő csuklóján óra volt. — Nem tudod, mennyi a pontos idő? Fölényes mozdulattal emelte a karját, s órájára nézett­— Tudom ént — mondta kurtán. — Fél három etmöTt már? — Nem tudom, miért pont a fél hármat kérdeztem, mikor nemrég jöttem az ebédről. — Adjon egy staubot, ak­kor megmondom* Pillanatra meghökkentem« — Mit adjak neked? — Hát egy cigarettát.: A kis szeplős odajött a pa­domhoz. —Te dohányzót? — Aha! jjjfü I Kíváncsiskodtam: — És mit szívsz? — Szívtam már mindent Még Munkást is... — Szüleid tudják? apád... ? — Ö sitten van. Nagyon meglepeti a kenysége. — Édesapád börtönben ÜT? — Nekem azt monták, vala­mit lopott a gyárból, de rajta­kapták és ő leütötte a portást De én tudom, hogy ez az egész nem igaz. — Nem igaz? — Részeg volt és meg akart erőszakolni egy kislányt Valószínütlenül és furcsán hatottak ezek a szavak egy gyerek szájból. Talán hazudik? Ilyenféle hazugságot tízéves Fáeántclep a Tisza mentén Szeszélyes folyó a Tisza. Évente kilép a medréből, s így igen nagy károkat okoz. Emiatt kényszerültek rá az idén is Kisköre és Pély vadá­szai — egy vadásztársaságban vannak —, hogy a folyó árte­rületéről kimentsék a nemes az idén is összeszedték a fá­cántojásokat, még a kaszálá­sok előtt A kiserdő mellett fácántelepet is létesítették, ahol az összegyűjtött 545 tojás­ból 426 fácánt ki is keltettek — természetesen tyúkanyók- kal. . . 1...-----l. . fo nna gyetek képtelen kitalál­ni. — Édesanyád dolgozik? — Takarító valami hivatal­ban. — Nagyon nehéz lehet neki — mondtam szánakozva. — Kevés fizetés, aztán te, édesa­pád meg „távol”... — Ah! Nem veszi a szívére, még örül is neki, hogy nincs otthon. Csak nékem rossz, mert mindig vert HALLGATOTT EGY ideig — Miért bánt? Tán azt latolgatta magában, beszéljen-e tovább. — ...Egyszer elküldött ott­honról, azt mondta, neki dol­ga van, menjek játszani, estig ne is lásson. Megéheztem és hazamentem. Nem tudtam be­menni az ajtón és a létrán másztam be az ablakon. Csó- kolózott egy emberrel a szobá­ban. — Láttad? — Á! Csak kitaláltam az egészet, mert tényleg láttam ott egy embert — És ezért bántott. Mert ha­zudtál. .. — Azért bántott, mert azt mondtam, ha itthon lesz apu, majd mindent elmesélek néki. Tanácstalanul hallgattam, nem tudtam, mit higgyek. — A bácsi ívott már aprtko- ttnt? — kérdezte egyszer kí­váncsian. — Nem, még soha életemben nem ittam — mondtam. — Én inná fogok!.. Anyám megígérte, ha nem szólok apámnak semmit boa nekem aprikotint. Mint a napszürásos ember, hasogató nyüallást éreztem a fejemben. A kis szeplős követelőzve rám szólt: — No, ad nekem cigit, vagy nem ad?! Előhúztam zsebemből a do­boz cigarettát Megmutatni. — Fecske??! — nézett rám gúnyosan és lekicsinylőén le­gyintett — Ha tudom, nem dumálok itt annyit! KÖSZÖNÉS NÉLKÜL ottha­gyott Kilépett az árnyékból, cipője orrával dühösen rugdos­ta a sétány apró kavicsait. Aztán láttam, lehajolt valami­ért Egy eldobott cigerettavé- get szedett fel a földről. Aztán az utca képe olyan lett, mint az előbb. A járdák megolvadt aszfaltján emberek vánszorogtak a tikkadt hőség­ben. Pataky Dezső s§ Ucevim felül jöttek a fiatalok. Cso- portjuk meg-megállt a hirdetőtáblák előtt, nézték, melyik plakát idejét múlt, s ak­kor előkerült az enyves vödör. Éjszaka volt, de ez nem rontotta kedvüket, aktivitásukat. A Széchenyi utcán sokan megálltak nézni, mit művelnek ezek a fiatalok. Autók fékeztek le, s utasaik olvasták a vietnami agresszió ellen tiltakozó keskeny plakátokat és falragaszokat. A Heves megyei fiatalok nemcsak üy módon emelik fel szavukat a vietnami barbár öldök­lés és pusztítás ellen. Épp e plakátragasztást megelőző délutánon a Gárdonyi Géza Színház­ban vehették át azt a zászlót, amelyet a viet­nami műszakokban elért eredményekért, a se­gítségért küldtek a harcoló vietnami fiatalok. A KISZ által adományozott több mint tízmil­lió forint értékű felszerelés előteremtéséből ugyanis az egri, gyöngyösi fiatalok, a selypi iparmedence ifjúmunkásai nagy részt vállal­ták. És most ez az éjszakai plakátragasztás. Rornantíkus, szép feladat, gondolom, szíve­sen vállalkoztak rá a fiúk, lányok, széthordva az egri utcákra a véleményüket kifejező jel­mondatokat, tiltakozó szavakat. De más tanul­sággal is szolgál ez az éjszakai plakátragasztás. Alig, hogy tovaháladt a ragasztóbrigád, az eléggé nagy számú érdeklődők, plakátolvasók között feltűntek a cinikus rongálok, vagányko- dók, szándékosan ártok is. Köztük három fiú, Hangos röhögéssel, cinikus megjegyzésekkel olvasták a falragaszokat. — A marhák! Ahelyett, hogy a grillben csö­rögnének, itt nyalják a falat — intettek a to­vahaladó fiúk, lányok felé, akik már a mozi környékén ragasztották a plakátokat. S hogy szavuknak nagyobb nyomatéket ad­janak, a még nedves plakútokat egymás után tépték le a falakról. És senki sem szólt rájuk. így haladtak • fiúk a líceumig, majd nemsokára visszatérteki s most a másik oldalon folytatták garázdálko­dásukat. A közelben álló rendőrök se vették észre őket, s így aztán — példájukon felbá­torodva — az Otthon, felől, televízióné­zésről hazatérők között is akadtak olyan „bá­tor férfiak”, akik azzal akartak imponálni hölgyüknek, hogy a ragasztótól még nedves lapokat szedték le a falról. Igen, akadtak nehányan, akik képesek vat­ták megcsúfolni azt a tengernyi szeniredést, amely ellen ezek a feliratok szóltak. Képe­sek voltak cinikus megjegyzésekkel a tiltakozó szavakat tartalmazó plakátokat leszaggatva gúnyt űzni az amerikai kalózgépek által szét­rombolt falvakból, iskolákból, árvízvédelmi gá­takból, a napalm-bombákkal halálra égetett iskolás gyerekekből, a hazájuk védelmében elesett katonákból, partizánokból, mindabból, amelyért valamennyi jó érzésű ember tiltako­zik, s erejéhez mérten próbál enyhíteni e szen­vedéseken. Nem szólt nekik senki és minden bizonnyal korábban sem érttették meg velük mit jelent ez az agresszió, mit jelent a közvélemény sza­va, tiltakozása, hogy harc ez, amelyben képes­ségeikhez mérten valamennyiüknek részt keU venniük, ki a vietnami műszakokon össze- gyűjt^’i forintokkal, ki elítélő szavai hangoz­tatásával, mások önkéntes véradással és « segítségnyújtás sok-sok más módjával. Nagyon bántó volt látni, hallani ezt az éj­szakai plakátragasztást követő politikai sze­mérme tess éget”, amely tápot nyújtott a fent említett nagyon w elitélendő cselekedetekbe* Kovács Endre Eszperantisták világkongresszusa Budapesten Miközben megérkezett Bu­dapestre az eszperantó vi­lágkongresszus részvevőinek első népesebb csoportja, a kongresszusi rendező bizottság — az előkészületek fináléja­ként — munkaülést tartott a Magyar Eszperantó Szövetség­ben. Pontról pontra számba vet­ték az egyhetes nemzetközi ta­lálkozó minden mozzanatát. A kongresszust bezáró ünnepsé­gekig, illetőleg a Szegeden rendezendő „utókongresszus” lebonyolításáig. Pedagógus eszperantisták találkozója nyitja a fővárosi események sorát. Szomba­ton este a ligeti Vásárváros Petőfi csarnokában ismerke­dési est lesz. A központi megnyitó ünnepségre vasár­nap délelőtt ugyancsak a Pe­tőfi csarnokban kerül sor: dr. Ivó Lapenna jogászprofesszor, az Eszperantó Világszövetség (UEA) elnöke üdvözli az 1966­os UEA-taláTkozó mintegy öt­ezres seregét „A szerzői jogok védelmére az UNESCO határozatai alap­ján” című előadással veszi kez­detét a nemzetközi nyári egye­tem. Hétfőn kerül sor a 3. eszperantó művészeti feszti­vál nyitányára. Ennek kereté­ben egyebek között színházi előadásokat rendeznek. Az utóbbi témája: Hogyan segíti elő az eszperantó alkalmazá­sa a népek egymáshoz közele­dését, barátságát Augusztus 1-én üléseznek a világbéke eszperantó mozga­lom nemzeti szervezetei. Kü­lön rendezvényeket tartanak a diákok, az antialkoholisták, a nőszervezetek, a sakkozók, a fotósok, a filmesek, az ornito­lógusok, közgyűlése lesz az eszperantista tudósok nemzet­közi szövetségének, tanácskoz­nak az újságírók, az agrár- szakemberek, a mérnökök, a technikusok, az autósklub tag­jai, a spiritiszták, a bábművé­szek, az orvosok, a vasutasok. A kongresszus idején min­degyik este hárem helyen ren­deznek színházi előadást eszpe­rantó-együttesek fellépésével: a Madách Színházban, a Fő­városi Operettszínházban, és a Rózsa Ferenc Művelődési Ott­honban. Eszperantó-park nyűik a nemzetközi találkozó alkalmá­ból az Erzsébet-híd budai híd­főjénél, a Rácz fürdő előtti térségben. Az augusztus 5-i avató ünnepség után itt nagy­gyűlést tartanak az eszperan­tisták. Egyébként a kongresszusra érkezettek első csoportja — II ország 170 eszperantistája — a hét elején Debrecenbe láto­gatott, ahol megtekintették a város nevezetességeit, majd a Hortobággyal ismerkedtek'. Lo­vasbemutató, sétakocsikázás szerepelt itteni programjuk­<mth SZABÓ LASZ ló : Pavlik László vadász összegyűjti a fácántojásokat. vadakat. A vadászok dereka­san helytálltak, nagyon sok vad köszönheti nekik, hogy eietben maradt. De nemcsak az árvíz jeleit veszélyt az állatokra, hanem például a pillangósok kaszálá­sa is. A kaszálások idején igen sok fácántojás törik össze, ha... A kiskörei és pélyi vadászok 1966. július 28., csütörtök A kis fácánok nevelése azon­ban nem könnyű feladat Kedvenc eledelük a hangyato­jás, aminek megszerzése a va­dászokra hárult. Pa-olik Lász­ló, Vaskó János és Nováki Fe­renc azonban nem riadt vissza a nehézségektől, szorgalmasan gyűjtögették az eleséget. A kis fácánok már megerő­södtek, maguk szedegetik a gyommagvakat. Fürgén járkál­nak a fácántelep területén ... — egyelőre még felügyelet mellett. Nemsokára azonban már saját magukra lesznek bízva, kirepülnek a szabadba. . k , Szigití £ — Hol hallotta ezt? — bö­kött mutatóujjával Anderson a blokkfüzetre írt mondatra, s villámló szemmel nézett Sfoa- wanra. A pincér hallgatott, egyetlen szót sem szólt. Nem kérde­zett, most már nem is próbált támadni, magába roskadtan ült a szíéken ... S mennyivel nagyobb lett volna Anderson izgalma, ha tudja, hogy Sha- wan valódi neve Tsuguomi Kadomatsu, a japán hadsereg ezredese, akit hat évvel eze­lőtt vezényeltek ide, Singa- pore-ba, erre a fontos angol katonai és tengerészeti támasz­pontra, hogy rendszeresen tá­jékoztassa a japán hírszerzés tokiói főhadiszállását az itt szerzett értesülésekről. De ha lehet, a meglepetés, a félelem még inkább úrrá lett volna a kapitányon akkor, ha azt is tudja, hogy Shawan már dél­előtt továbbította értesülését Tokióba, s a konspirációs sza­bályok ellen vétett, amikor a blokkfüzet szövegét nem sem­misítette meg... Közben megérkeztek az an­gol elhárító tisztek, s elvitték Részlet a szerzőnek a zrínyi shawant. Anderson rohant Kiadónál ősszel megjelenő , ___ „ , , kö nyvéből. vissza a hajojara. Első dolga Anderson tudja, nrit jelent a mondat első fele; az ameri­kai flotta nagy összevonásának időpontja, Pearl Harbourban, november 25. és 30. között. Hogy mit jelentett a 270-es szám, azt legfeljebb csak sej­tette. Talán ennyi bajóegysé- get vonnak össze... Honnan szerezhette ezt Shawan? Ander- sooban ágaskodni kezdett az amerikai flotta tisztjének félel­me annak tudatától, hogy egy japán—kínai pincér, most már minden jel szerint kém, egé­szen pontosan tudja, mikor futnak be a Pearl Harbour-i kikötőbe a legnagyobb ameri­kai csatahajók. Ez — teljesen érthetően — félelmetessé tette számára a jövőt, hiszen ő is oda készült. Hátha kihasznál­ják a japánok ezt az alkalmat? A legszívesebben már rohant is volna, vissza a hajóra, hogy továbbítsa az ONI tisztjének mindazt, amit itt most meg­tudott. De nem hagyhatta egye­dül Ross őrnagyot, s a defen­zív tisztek még mindig nem jöttek... volt, hogy megkeresse az ONI tisztjét, s amikor nagy nehe­zen rátalált az egyik csataha­jó tiszti kantinjában, egy szusz­ra elmondott mindent, amit az angol tiszti klubban látott és hallott. Az elhárító tiszt kissé bor- gőzös állapotban hallgatta vé­gig a kapitány szavait, de ami­kor Anderson odáig ért, hogy Shawan már a Pearl Harbour-i összevonás időpontját is tudja, nyomban kiszállt a fejéből az ital gőze. Az eseményeik gyorsan pe­regtek, az ONI tisztje rendkí­vüli úton továbbította értesü­lését az Egyesült Államokba, majd az ONI parancsnoksága tájékoztatta a haditengerészet vezetőit, azok pedig a Vezér­kari Főnökök Egyesített Bi­zottságát. Ezek után nemcsak a kato­nai megfontolások, hanem, a józan ész is azt diktálta volna, hogy a november 25 és 30 kö­zött tervezett Pearl Harbour-i összevonást — ahová a való­ságban majdnem 400 csataha­jót, 300 repülőgépet vezényel­tek — mindenképpen el kell halasztani, illetve a tervet meg kell változtatni. Ám ekkor va­laki, vagy valakik közbeszól­tak: „Szó sem lehet róla! Ex az értesülés mindössze hírszer­zői regisztrálása egy készülő akciónknak, de már egészen jól haladnak tárgyalásaink a ja­pánokkal, s ezt semmiképpen sem befolyásolhatjuk azzal, hogy tervünket megváltoztat­juk. Még azt gondolhatnák* hogy ellenük készítünk elő va­lamit!” Körülbelül ez volt a lényege annak a bizonyos „közbeszólásnak”, amely min­den jel szerint a külügyminisz­tériumból eredt, s egyetértésre talált a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságában is, mégpedig abból a meggondo­lásból, hogy a japánokat a Szovjetunió elleni háború felé kell tolni. „Különben sem mu­tatja semmi jel, hogy az USA ellen készülődnénk. Hogy any- nyira mozgolódnak a japán hírszerzők? Háborús világot élünk!...” A Pearl Harbour-i felvonu­lás november 25-én megkezdő­dött. Egymás után érkeztek az amerikai csatahajók, repüló- gépanyahajók a Csendes-óceán nagy tengerészeti bázisára... 1941. december 7-e, vasárnap reggel, hét óra ötvenöt perc. Egy kis ház padlásszobájá­ból, amely Pear Harbourra nézett, Ruth Kühne messzelá- tóját a kikötőben békésen és gyanútlanul horgonyzó ameri­kai csatahajókra szegezte, majd felnézett az égboltra és így szólt apjához: — Jönnek!... Dr. Bemard Julius Otto Kohn izgatottságában akarat­lanul is kissé megremegett: — Csak be tudjanak jönni a ten­geralattjáróval a védelmi zár mögé — felelte. — Egészen biztosan sikerül­ni fog — mondta a lány, erő­sen és határozottan. — Néz« az égre! Itt vannak! (.Folytatása következik.) Éjszakai plakátragasstás Egy gyerek lépett az árnyékba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents