Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-03 / 156. szám
Fél év után A termelői árrendezés hatása a hústermelésre Ez év első öt hónapjában a felvásárlás 23 802 mázsa volt, tehát lényegesen több, mint az előző év hasonló időszakában. Az átadott állatok átlagsúlya hatvan kilóval emelkedett és kizárólag a nagyobb súly után járó felárként a szövetkezetek mintegy egymillió forint többlethaszonhoz jutottak. C értésből a megyében ke- reken ezer darabbal vásároltak fel többet, mint egy évvel korábban és általában nagyobb súlyú állatokat is adtak el az államnak. Ezek a számok jelzik, hogy az új gazdasági mechanizmus szellemében született, a realitások talaján álló szükségszerű intézkedések mind a szövetkezeteknek, mind a népgazdaságnak előnyére válnak. Nem kétséges, hogy az év első öt hónapjában a háromszázzal több vágómarha és az ezerrel több sertés felvásárlása a magasabb, a termelésre jobban ösztönző árak következménye volt. Több gazdaságban felvetik az árrendezéssel kapcsolatban az amortizáció kérdését. Itt-ott úgy tüntetik fel, mintha az amortizációs költségekre félre tett összeg csökkentené az ár- intézkedések jelentőségét és hatékonyságát. Felvetődik viszont a kérdés. Mire fordítják az üzemek ezt az összeget? Nem saját eszközeik felújítására, karbantartására-e? Ezen összeggel nem saját, bővített újratermelésüket segítik-e elő? Mindent összevetve: az év elején végrehajtott termelői árrendezés kétségtelenül olyan első lépés volt, amely már most, néhány hónap után is kedvezően érezteti hatását. A z árrendezés tehát már “ az első fél évben megfelelő eredményeket hozott, amely a szövetkezeteknek több bevételt, a népgazdaságnak több húst jelent. Elmondhatjuk: a népgazdaság teherbírásával összhangba hozott intézkedések helyesek voltak. Ezt mindennél fényesebben igazolja a termelés említett növekedése, az a tény, hogy a szövetkezetekben nőtt a termelési kedv. Szalay István fl takácsmesterek példája Megemlékezés a nemzetközi szövetkezeti napról csoló, személyi gazdaságért, hanem a tisztes, emberhez méltó megélhetésért dolgoztak. Az egyre növekvő tagság maga között osztotta szét a hasznot: kisemberek — egymás között. A gondolat gyorsan híveikre és követőkre talált az egész világon. Értékesítő, s munkaszövetkezetek sorát alapították. A munkás, a paraszt, a kistisztviselő ebben védelmét is láthatta a harácsoló és könyörtelen nagykereskedőkkel, vállalkozzókkal szemben. S 1 „becsületes úttörők” nyomán programba került az önművelés is, könyvtárakat, olvasótermeiket rendeztek be. Nem minden eszményien indult társulás maradt meg az eredeti tervek mellett. Előtérbe nyomult a pénzszerzés utáni mohó vágy. Ám mindez nem halványíthatta el a szövetkezés fontos lépését. Jelentőségét még jobban aláhúzza, hogy évről évre megrendezik a nemzetközi szövetkezeti napot. Ennek jött el most az ideje s ezért emlékezünk meg az alapító takácsmesterekről. Mit mond az esemény napjaink emberének? Változatlanul hirdeti az ösz- szefogás mélyen emberi gondolatát. És ez csak erősödhet abban a korban, amelyben egyre inkább hangot és helyet kap a javak igazságosabb elosztása. _______________________t. gy. Huszonnyolc takácsmestert a megélhetés növekvő terhei történelmi jelentőségű lépésre késztettek: jóval több, mint egy évszázada megalakították a világ első szövetkezetét. E szegény iparosok Angliában új céget jegyeztettek be akkor: „A rechdalei becsületes úttörők!” Pályafutásuk csaknem példátlan. Hasznuk gyors tempóban nőtt, soha nem a haráONE ZSENIRf Lovak és emberek — ŐNE ZSENIK! — jelentette ki intelligensen és roppant részegen a bőrkabátos fuvaros az embergyűrű közepén. Ez az embergyűrű öt—hat más fuvarosból állt, illetve billegett, mert egy kocsmában bizonyos idő után egy ember- gyűrű képtelen a stabilitásra. A kocsma tulajdonképpen italbolt, közel Eger északi sarkához, s még közelebb a várállomáshoz. Név szerint a vendéglátó vállalat 19. számú egri italboltja. Időpont: június 29., délután. Egyébként, ha évi átlagot vonunk a szerdaihoz méretezett, hasonló hangulatú délutánokból, az meghaladja a heti három alkalmat, — Óné zsenir! — ismételte a bőrkabátos, majd kozzákezdett, hogy megigazítsa villámhárí- tós micisapkáját. Aztán reménytelenül abbahagyta. Megkezdett mozdulata egy legyintésben végződött. Kint a kocsma előtt szekerek és eléjük fogott szomorú lovak álltak az esőben. S hangos kolompolással ekkor engedték le a várállomás sorompóját. Unottan, megszokottan sikkantott egyet a közeledő mozdony, egyre közelebbről hallatszott a kerekek dübörgése. Bent azonban megszűnt a távolság, az idő is, mert a szesz rózsaszín délibábot vib- ráltatott a bentlevők szeme előtt. Hangos röhögés, kérlelő hangok, meleg pillantások P- né csapos felé, aki minden szeszes italra vonatkozó igényt hidegen visszautasít. — Maguk csak szódavizet ihatnak, vagy limonádét — jelentette ki, „régi ismerőseinek.” — I)E KEJCSÓKOLOM ... — mondta a szürke arcú zömök ember, s megtántorodva belekapaszkodott a bőrkabátosba. Annak furcsán villant a szeme, s felemelte kezét. De az alkohol ebben a stádiumban már tökéletesen átveszi az irá_ nyitást, s ezért hirtelen lángoló. eddig talán soha nem ta- r-°ztalt barátságot éreztek <wvm;is iránt, mely nevetésben '"sztődott, és cunpanós csókok formájában csattant a két borostás arcra. A többiek mit sem törődtek ezzel. Hangosan beszélgettek, egyszerre, mgrt egyiket sem érdekelte, mit mond a másik. Az a fő, hogy jól kibeszélhetik magukat. Igaz, a szöveg nyolcvan százaléka reprodukálhatatlan, ocsmány kifejezések egymás mellé szórása ... Részegek, mélységesen részegek voltak valamennyien. — Gyöngyvirágoshejde kkizsgertembehe ...! — bódult el hirtelen az egyik, mert az alkohol képessé teszi az embert a legfinomabb érzések felismerésére is. De aztán egy nagyot káromkodott, mert nem volt berendezkedve hosszabb ideig tartó lelki életre. — Itt nem szabad énekelni! — szólt rájuk P-né, a csapos. — Csak pijánó — mondta egy másik, és folytatta a dalt, hogy aszongya: „mosolyog a napsugáhár...” — Is... — vette át a hangot a többi abban a hitben, hogy nagyon halkan, és szeliden énekelnek. Az ablakok azonban megrezdültek. S EGY TÍZÉVESFORMA kisfiú ott állt velünk, csípőre tett kézzel. Igen, a felnőttektől tanul. Van mit. Kissé büszkén tekintett az apjára, aki ellentmondást nem tűrő hangon újra kijelentette, hogy „óné zsenir”. Kezében hosszú ostor. S odakint a lovak nyugodtan állnak az esőben, a szekerek elé fogva. Várják, hogy a napi robot után bevezessék őket az istállóban, kapjanak valami kis abrakot, s végre mélázhassanak a szénaszagú csendben. Az ember azonban nem ér még rá. Először be kell rúgnia, mert miért ne igya el pénze nagy részét?! Az ember — kedves lovak — okos, bölcs, jobban tudja mit kell tennie. Az ember értelmesebb állat, mint ti vagytok, mert önérzetét akkor is meg tudja őrizni, amikor az asszony becipeíi az ágyba, lavórt tesz melléje, s összerondított állát vizes ruhával törölgeti. S az asszonynak talán eszébe sem jut, hogy lehetne másképpen is élni, kevesebb ránccal a homlokon, miközben a" tökéletesen, s legalább tíz éve részeg. élete párja, a teremtés koronája, csak úgy megszokásbóü elhelyez egy-két házastársi pofont az arcán. Talán szereti QÍk KAT* jc A FUVAROSOK MOST kimentek. Ahogy később megtudtam P-nétől, nem verekedni, mert azt rendszerint idebent szoktak. A 19-esbe, ebbe az italboltba a legtöbb esetben már részegen érkeznek, mert — így mondták — már a „Herendi” kocsmában gallér mögé lökik a szükséges alkoholmennyiséget. És — nagyon sokszor van verekedés is. — Telefonunk nincs — panaszolja P-né, s így az állomásra kell átszaladni. — Ez bizony elég sokszor előfordul — mondja V. I. forgalmi szolgálattevő, amikor átsétálunk hozzá. — Olyan, mint egy lebuj, s egy ember nem tud rendet teremteni a sok részeg között, ha megvadulnak. Aztán ide jönnek, s az épületet is összerondítják. Hányinger néha ránézni az állomásra. .. — Aztán leeresztette a sorompót, mert Felnémet felől tehervonat közeledett. — Van, amikor itt töltik az éjszakát, s ha az ember elküldi őket, akkor ugye kegyetlennek mondják. Rendet kéne már itt egyszer csinálni. A bőrkabátos fuvaros visz- szatért társaival a kocsmába. A lovak pedig tovább álltak, szomorúan, megszokott, fejet hajtó, várakozó tartásukkal az álmosító esőben. Csak néha emelték fel egyik-másik lábukat, hogy az izmok ne gém- beredjenek el. Mit csinál az ember ilyen sokáig? Vitatkozik. Nagy hangon, érthetetlenül, mert a gondolatokat már képtelen a nyelv mozgása követni, ki-kibicsaklik egy-két szó. s már a málnaszörp sem tud segíteni. A csapos nézi őket. Mit tud itt egyedül tenni? Ha az alkoholtól kinyílnak a bicskák? AZ EGYIK FŐ a kocsmaajtó felé fordítja a fejét, majd lassan megrázza. Bentről pálinkától rekedt, jól ismert hang hallatszik: — Óné zsenir!... Gábor ... hogy a pénz arra való, hogy elköltsék. Minél több pénzt, minél gyorsabban és ötletesebben, különösen, ha az állam pénzéről van szó. Mert mi sok mindent megtanultunk az elmúlt húsz év alatt: megtanultunk gyárat vezetni, sőt országot is; megtanultunk kül- és belpolitizálni, sőt megtanultunk tanulni is, még a saját hibáinkból is. Nincs már messze az idő, amikor megtanulunk a másokéból is. De ami talán a legdöntőbb — az egykor koldusszegény nép. az egykor nyomorország Magyarország, megtanult költeni könnyed grandezzával, ötletesen, hogy egy Dárius nálunk csak piszlicsáré skót lehetne. Megtanultunk könnyedén költeni — az állam pénzét. Aki most a reprezentációkkal való fölényes és magabiztos bánásmódra gondol, az bizony téved. E sorok íróját nem érdeklik a pénzköltés ilyen formái, mert ezek, kérem, kisstílű valamik, amelyeket ma már egy hazánkban nevelkedett általános -iskolás is szemrebbenés és gondolkodás nélkül is meg tud tenni. És ma már ezek nem is méltóak hozzánk, gazdag ország lettünk, magunk mögött néhány ötéves terv, — egyébként az a véleményem, hogy ilyenkor már legyen az ember nagyvonalú. Ügy látszik, nemcsak nekem ez a véleményem, de sokaknak, másoknak is. Ez lehet a ^véleménye például az egri benzinkút tervezőinek, akik a műanyagok felhasználásának gondos mellőzésével valódi vasbetont terveztek az örökkévalóság számára, s nem lehetetlen, hogy emiatt egy-két millióval többe került, - a leves. Mármint a kút és nem a benzin. Ez lehet a véleménye —1 gondolom — annak, vagy azoknak, akik jó pár százezer magyar elkölteni való fonntocskákért felújították a kerecsenül malmot, ahogyan azt a tervek ugyebár előírták. A malom természetesen azóta sem dolgozik. Lehet, hogy ez már nem volt benne a tervben. Mert néhány százezer forintért minden azért nem lehet benne abban a tervben?! Nem utolsósorban a tárcák között tálcán nyújtott összhang hiányára lehet építeni egy egri bútoripari présgép ügyében. A gép ugyan nem drága, alig 350 ezer forint, amely az egri állami bútoriparé, de bérben dolgozott rajta a tanácsi bútoripari vállalat is. Dolgoztak békében, egyetértésben, mert ketten éppen jól ki tudták használni a présgépet. Azám: de hol van itt a pénzköltés lehetősége? Sehol. Maradhat ez így ezek után? Természetesen, nem. Az állami bútoripar központja felviteti a présgépet Budapestre, amelynek nyomán az összes préselni valót is felszállítják Pestre, — az állami vállalattól. A tanácsi bútoripari vállalat meg viheti Balassagyarmatra préselni valóit. Mert préselni valónk az, úgy látszik, van! Nem kellene most nekem jutalmat kitűzni annak, aki ennél is többről, sőt vaskosabb és ügyesebb pénzköltési módszerekről tudna beszámolni nekünk, — nehéz lenne ugyanis kiadni az első dijat a sok versenyző miatt. Emiatt tekintek el e nemes verseny meghirdetésétől, mert ha már versenyt hirdet az ember, akkor legyen értelme és célja * — nevezetesen, hogy leoltsunk kevesebbet. De költünk mi kevesebbet? Dehogy költünk. Kis nép, kis ország, mivel tűnhetne ki, mint hagyományai ápolásával. A dzsentri hagyományra gondolok. Az erőn felüli költekezésre, a „majd megmutatom, ki vagyok én” csodálatosan nemes, szép és az egész világon ismert, bár a felszabadulás utáni években mintha kissé megkopott nimbuszára gondolok. Hát hagyjuk mi ezt a nimbuszt? A dzsentri végeredményben magánszektor volt a költekezésben, de nálunk az élet és a társadalom alapja az állam, a közösség tulajdona. Ezek után hogyan is lehetne bárki szemére vetni, akit illet, hogy kissé dorbézol az állam pénzével. Hát mit dorbézoljon? Abból a nyomorult négy—ötezer forintból, amit Így, vagy úgy megkeres? Bárki beláthatja, hogy az effajta dorbézolás meglehetősen kisüzemi módszert takarna, s nálunk nagyüzemi módszerek vannak. A pénzköltésben is. A nagyüzemek tervezésénél, építésénél is. El tudnék természetesen képzelni olyat is, hogy udvariasan — ez rendkívül fontos, hogy ne sértsük a dolgozók jó érzését — előtte is, meg utána is megvizsgálnák, hogy amit és ahogy építünk, kell-e, jó-e, megfelel-e? Sőt még azt is, hogy kellő tapintattal megcsóváljuk a fejünket, hogy cöcö, ezt azért nem így kellett volna, sőt nem is kellett volna, és... Na nem az „és”, azért az nem megy nálunk, mert elvünk, hogy a pénzt azért találták fel még az ókorban, mert tudták, hogy lesz majd egy ország, ahol azt igyekeznek fáradságot és energiát nem kiméivé elkölteni. Szép és gazdag ország Magyarország és nálunk nincs kapitalizmus, amely halódik. Takarékoskodjanak a kapitalisták, csak legfeljebb meghosszabbítják agóniájukat, mi szocializmust építünk, s egy új dolog nyilvánvalóan jó kis summába kerül. Csak nem fogunk takarékoskodni a szocializmuson?! Egy cigarettát sem! Tessék jól megnézni a képet. Jópofa gyerekek, nem igaz?! Milyen vagány kis csibészek! Talán még barackot is nyomunk a fejük búbjára? Vagy esetleg más véleményen van az igen tisztelt olvasó? Hogy nem vidám, hanem inkább igen szomorú ez a felvétel? A fotoriporter sem a „viccet” látta meg, amíg témát keresve rótta az utcákat. Nem. Megdöbbentőnek találta a cigarettázó gyerekek lávánvát. Tessék jól megnézni a képet. Milyen magabiztos, felnőttes mozdulattal nyúl a srác a cigarettáért. Egy pillanatra sem kelti a kocadohányos látszatát. S mi, felnőttek, hány, de hány esetben tétlenül nézzük ezt. Olykor még meg is mosolyogjuk hogy tízegynéhány éves koruk- a cigarettázó gyerekeket. Pedig ban )(feinőttes szokásokat vea gyerekszervezet fejlodesenek , „ , ........... vé szes ellensége a nikotin. A ^^cnek íel> »télnottes szenvede- biológiai okokon kívül moráli- lyeknek” hódoljanak, san is súlyos nyomokat hagy a (regős) gyerekekben, ba megengedjük« j, . ■ i (Foto; Gábor) A z említett kérdések a fel- vásárlói árak. emelkedésére vonatkozóan néhány hónap alatt konkrét eredményeket hoztak. Ezt elsősorban azok a mezőgazdasági üzemek mérhetik fel, amelyek jelentős gabonát, húst termelnek. Különösen észrevehető megye- szerte a szarvasmarha-hizlalás fellendülése. Eltelt az esztendő első fele. így hozzávetőleges mérleget készíthetünk, hogyan gyümölcsöztek a korábbi árintézkedések. Ezúttal a megye hústermelésére vessünk egy pillantást. Besenyőtelken az idén tervek szerint 1375 hízott sertést adnak el az államnak. Ebből hatszázat már elszállítottak. Az év végén hízott sertésből 2,3 millió forintot vár a gazdaság. A 150 hízómarha is szépen jövedelmez majd, hiszen azokat sokkal nagyobb súlyban adták át a felvásárlóknak, mint korábban. így az év első felében mintegy 350 ezer forintra tehető Besenyőtelken áz a többletjövedelem, amely a felemelt árak révén jut a szövetkezet f kasszájába. Az áfányi Béke Termelőszövetkezetben az árrendezésből származó többletbevétel az idén mintegy félmillió forint lesz. Érdemes egy pillantást vetni a megyei statisztikára, is, amely jelzi, hogy a termelői árak rendezése milyen mértékben hatott a hústermelésre. 1966-ban — az új árrendezés után — mindenekelőtt a nagyobb súly elérésére való törekvés volt tapasztalható, bár figyelemre méltó a szám szerinti emelkedés is. 1965 első öt hónapjában a megyében 4619 hízómarhát vásároltak fel, 21 841 mázsa súlyban. TV-apónta esik szó az új gazdasági mechanizmusról. Hozzáértők és kíváncsi érdeklődők foglalkoznak a kérdéssel és ki-ki a saját vonatkozásában igyekszik tiszta képet kapni; mit is jelent majd az új mechanizmus, hogyan befolyásolja a termelést, az ér- : tőkésítést? A nemrég véget ért ország- gyűlés sok tekintetben közelebb vitt annak megértésében ,mit is jelent majd a termelő mezőgazdasági üzemeknek a sok új intézkedés. Megyénkben a szövetkezeti elnökök egész sorával beszélgettünk, akik helyesléssel szóltak az elképzelésekről és arról is, hogy az új mechanizmus gondos, körültekintő munkával, a szakemberek széles körű bevonásával születik és alapos megfontolás, részletes előkészítés után kerül majd bevezetésre 1968 januárjában. A termelő árrendezés olyan, az új gazdasági mechanizmus irányába ható intézkedés volt, amely mutatja, a kormány he- ' lyesen értékeli a helyzetet, ; tudja, hogy a korábbi életben levő termelői árak túl alacso- ' nyak voltak és számos gazda- ; Ságban már nem a többtermelésre ösztönöztek, hanem egye- 1 nesen a termelés csökkenését eredményezték. Parasztságunk i előtt ismeretes — az ország- , gyűlésen erről is szó esett —, ; hogy a termelői árak további 1 rendezésére van szükség ahhoz, hogy az üzemek valóban : gazdaságosan termelhessenek i és többségükben megállhas- : sanak a saját lábukon. Köz- : megelégedést váltott ki az a : bejelentés is, hogy államunk a jövőben is sokoldalúan tá- i mogatja és segíti a még gyen- t ge termelőszövetkezeteket 1
