Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-27 / 176. szám

BELÉPÉS CSAK AZ OLVASÓNAK Monstre színpadon Az ember tragédiája A szegedi szabadtéri játé­kokon ismét Vámos László ■ rendezésében mutatták be va­sárnap Az ember tragédiáját. Vámos tavalyi rendezése nagy vitát váltott ki a sajtóban. A kritikusok élesen összecsaptak a rendezői koncepció felett, amely főleg látványos előadásra törekedett Vámos a felújításban megtartotta ere­deti koncepcióját, csupán csi­szolt a rendezésen s gyorsítot­ta az előadás ritmusát. — A tragédia szövegében filozófiai jellegű — mondta a rendező —, de ha a mű csak ez elmondott szövegből állna, szerintem hozzá se szabadna kezdeni az előadáshoz. Ha azonban figyelmesen olvassuk újra Madách remekművét, új­ra és újra festőiségre, látvá­nyosságra és tömegmozgásra ■utaló instrukciókat találunk a szövegben. S ezek a dráma gondolati tartalmát fokozzák. A rendező ennek ellenére figyelembe vette a bírálatok konkrét észrevételeit és több jelenet megoldásán javított. Az ember tragédiája Szegeden valóban monstre színpadon látható: a játéktér szélességét kiterjesztették a nézőtér teljes szélességéig, sót még a teret körülölelő egyetemi- épületek tetőteraszát is igénybe veszik például az athéni és bizánci színben. A több száz statiszta 130 méter széles színen mozog. A színpad különböző helyein felállított mikrofonok a néző­tér minden pontjára össze­hangoltan továbbítják a han­got 3000 rejtett hangszórón át N. F. Jelenet a Paradicsomból: Éva: Ruttkay Éva — Ádám: Nagy Attila. (Enyedi Zoltán felvétele) A porond itt maradt! Üjabb „létesítménnyel” Egymilliárd forint Egymilliárd forintot megha­ladó összeget irányoztak elő állaim és helyi erőforrásokból a harmadik ötéves terv idő­szakára a tanácsi népművelési intézmények, továbbá a köz­ponti művészeti objektumok hálózatának fejlesztésére, kor­szerűsítésére, felújítására. A Művelődésügyi Minisztérium­ban elmondták, hogy a har­madik ötéves terv idején fo­kozott gondot fordítanak arra, hogy bővítsék a művelődési lehetőségeket. Ezt a célt szol­gálja egyebek közt négy me­gyei művelődési ház, öt me­gyei könyvtár, 14 járási műve­lődési ház és könyvtár, 10 na­gyobb filmszínház és 25 közsé­gi mozi létrehozása. gazdagodott Eger: egy alig használt, szabályos kör ala­kú porondot kapott még „is­meretlen” érdem miatt a Bal­kán Nagycirkusztól. Aki nem hiszi, ballagjon fel a Foglár utcába, vagy menjen el Gyöngyösre, a cirkusz után, és kérdezze meg, hogy való­ban ráhagyták-e az itt ma­radt porondot a városra? Nem tudom, mi lesz a po­rond további sorsa, de ha már itt maradt, egy emléktáblát, mivel műemlék jellegű város vagyunk, mindenképpen meg­érdemelne. Mondjuk egy ilyen felírás­sal: Ezt a porondot a Balkán Nagycirkusz ajándékozta a városnak. Ezen lovagolt a Miki majom, itt kacagott jó nagyokat a bohóc, és ezen háborodtunk fel mi, egriek, mert már nagyon unjuk, hogy a városba érkező cirkuszok elfelejtik magukkal vinni a porondot, a szemetet, meg a többi cirkuszi maradványo­kat. A Balkán-porond nem az első cirkuszi ajándék. Nem ártana erre valakinek felfi­gyelnie. Ha a cirkusz máj- nem is, de a bűvésze még egy fél órára igazán visszajöhet­ne, legalább elvarázsolná az „ajándékokat” a Foglár-kert­ből. Hálásak lennénk érte... — koós — ►♦♦♦•♦♦♦♦♦♦♦•••■♦♦♦•♦♦♦•••»♦»•♦•♦♦♦♦♦♦♦♦♦•••»♦I 15. Ross őrnagy úgy is tett, aho­gyan Andersonnak megígérte. Még aznap este kihirdette, hogy rövidesen születésnapja lesz és jó néhány barátját meg­hívja vacsorára. Shawant oda­rendelte az asztalához, s rész­letesen megbeszélte vele a va­csora fogásait, az italokat. — Azt szeretném, ha a ba­rátaim évek múlva is emlé­keznének erre a vacsorára — mondta Shawannak. akiről nem lehetett megállapítani, hogy kínai-e vagy japán. Shawan meghajolt, udvaria­san mosolygott és azt felelte, hogy mindent megtesz, amit csak tud, hogy így legyen. Három nap múlva került sor Ross őrnagy születésnapi ün­nepségeire. Először a bárban vendégelte meg a barátait, még pedig olyan jól, hogy amikor aztán a különterembe vonultak, mindannyian igen jokedvűek és beszédesebbek lettek, sokkalta inkább, mint rendesen. Különben ez a be­Részlet a szerzőnek a Zrínyi Kiadónál ősszel megjelenő könyvéből. * Mmmsm 1966. július 27„ szerda. szélgetés már vacsora közben megindult, s annak hallatán, amiről a tisztek között szó volt, az őrnagyot bizonyára megütötte volna a guta, ha nem tudja, hogy mind légből kapott valótlanság. — Be kell vallanom, hogy az a negyven szabad francia szá­zad éppen a legjobbkor érke­zik ... — mondta az egyik tiszt, kissé italosán, s jó han­gosan. — Négy nappal ezelőtt indultak el Tricomalesból, úgyhogy minden percben vár­hatjuk őket... — Kedves öregem — kiál­totta egy másik —, sokkal nyu- godtabb leszek, ha az a hu­szonkilenc francia gépesített egység itt lesz! Ügy hallom, a hónap vége felé érkeznek. Az asztal másik végén vala­ki így felelt: — Nos, mint hű skót hazafi, én csak azt mondhatom: tart­sátok meg magatoknak a fiai­tokat. Én a magam részéről nem tudók nyugodtan aludni addig, amíg skót csapataink meg nem érkeznek! — Hát arra nem kell soká várnod — válaszolta szomszéd­ja. — Az öreg Archie Macfar- lane mondta ma, hogy hat vagy hét zászlóaljat küldenek a honfitársaidból. Nem tudom, melyik ezredből, de november második hetéből biztosan itt lesznek... — Hallottátok, az „amik” mire készülnek? Nagy közöt­tük a mozgolódás! — kiáltotta közbe ismét valaki, s fél szem­mel Anderson kapitányra pis­logott. — Csak legalább több bofor- sunk lenne... A másfél tucat­ból csak tizenkettőt lehet használni... A többi rossz. Miközben ez az „indiszkrét” beszélgetés folyt, Anderson ka­pitány két szót írt egy papír­darabkára, amelyet egy hasz­nált borítékról tépett le. A pa­pírdarabkát összehajtogatta, aztán az üzenetet egy pincér­rel a házigazdához, Ross őr­nagyhoz küldte. Ross kibontotta a papírt és ezt olvasta: „Figyelje Sha­want!” A pincérek főnöke a boros asztalnál állt, mellette üvegek garmada sorakozott. Az őr­nagy odapillantott, s látta, hogy Shawan letépi az egyik borlap sarkát, majd néhány pillanatig mintha a nadrágtar­tóján babrálna. Aztán többször egy ceruzacsonkkal firkált va­lamit a borlapra. Az őrnagy azonban még nem mozdult. Csak egy jó félóra múlva parancsolt csendet, majd így szólt: — Shawan, küld ki a pincé­reket! Te is kiszolgálhatsz, ha valamire szükségünk lesz. Amikor az utolsó pincér is Á perdöntő szakvélemények Halott a motor mellett — Az elégetett apa - Az erdő titka három év után Sokan azt hiszik, a bűncse­lekmények felderítése csupán nyomozói munka. Pedig nem így van. A bűnüldözés bonyo­lult és szerteágazó munkájá­ban szükség esetén „amatőrök” is részt vesznek: egy-egy tu­dományág legjobb szakembe­rei, s a legmodernebb tudo­mányos eszközökkel végzett vizsgálatuk, szakvéleményük sokszor perdöntő. Mint például az alábbi esetekben ie, ame­lyek főszereplői a vegyész, az orvosszakértő és az antropo­lógus. Baleset vagy gyilkosság Egy vidéki város határá­ban, az országúton felborult motorkerékpárt, s mellette sú­lyos fejsérüléssel, vérző, esz­méletlen embert találtak. A férfi — anélkül, hogy magához tért volna — két héttel ké­sőbb a kórházban meghalt. Azt kellett eldönteni, közlekedési baleset vagy gyilkosság tör­tént-e? A nyomozás során ugyanis olyan lehetőség is fel­merült, hogy az illetőt leütöt­ték. Ekkor kapcsolódott be a nyozás munkájába B., az Épí- tőanyagipari Kutató Intézet tu­dományos munkatársa, az is­mert vegyészszakértő. B. min­denekelőtt alaposan megvizs­gálta a motort. Megállapította, hogy a bal oldali gumi lábtartó megrepedt, a másik, a jobb ol­dali csupán horzsolódott. Mindkét lábtartón szemmel alig látható porszemeket ta­lált, a bal oldaliban fehéret, a másikban szürkét. Ezután bo­nyolult spektrográfiai vizsgála­tok egész sora következett, amíg a vegyésznek a fehér szí­nű porban 0,000001 — vagyis 1 milliomod — gramm kalciu­mot sikerült kimutatnia, a szürke porban viszont — sem­mit. Tehát a két, különféle szí­nű por nem azonos. A továb­biakban azután tisztázódott, hogy a fehér színű por — és a kalcium — az útszéli, fe­hérre meszelt útjelző kőről, a szürke az országút porából, szennyéből származott. A vizs­gálat után tehát feltételezhető volt, hogy a férfi — aki a véralkoholos vizsgálat szerint kiment, Ross őrnagy odaintet­te magához: — Shawan, gyere ide. A főpincér odalépett: ,— Parancsol? Az őrnagy felugrott és meg­ragadta Shawan nadrágtartó­ját. Nem volt nehéz kitapinta­ni azt a kis zsebecskét, amely a nadrágtartó egyik szárának belső oldalán lapult. Shawan megpróbált hátraugrani, de ek­kor már Anderson kapitány szorította le a karját. A kis zsebből előkerült a borlap le­tépett sarka. Ez volt ráírva: „P. W. Nov. vége.” Nem volt nehéz kitalálni a szavak tar­talmát, hiszen elhangzott az asztaltársaságnál, hogy a Prince of Wales, vagyis Anglia legnagyobb, s állítólag legse- bezhetetlenebb csatahajója no­vember végén Smgapore-ba érkezik. A boros asztalon levő borla­pon néhány számot találtak, ceruzával feljegyezve, amelye­ket szintén Shawan írt fel, mégpédig azoknak az egységek­nek a számát, amelyekről a be­szélgetés során szó volt. Shawant behurcolták a tiszti klub egyik szobájába. Mind­össze Anderson kapitány és Ross őrnagy maradt a helyi­ségben, hogy őrizzék mindad­dig, amíg az elhárító tisztek megérkeznek. Anderson azon­ban már megtanulta a flottá­nál, hogy sohasem árt egy kis buzgóság, s átkutatta a pincér zsebeit. Egy blokkfüzetet emelt ki, olyat amilyenre a vendégek számláit írják fel. Üresnek látszott. De amint ismét át­lapozta, s az utolsó előtti ol­dalon levő néhány feljegyzést akarta átfutni, Shawan mint egy oroszlán rávetette magát a fizikumban jóval erősebb An- dersonra, hogy kitépje a ke­zéből a füzetet. Anderson egyetlen mozdulattal lerázta magáról a pincért. Ezt olvas­ta le a blokkfüzetről: „No­vember. 25. 30. összevonás. Pearl Harbour. 270.” (Folytatása következik) j erősen ittas állapotban ült a motorra — az útszéli kőnek üt­közve felborult. Nem történt bűncselekmény: az illető nem gyilkosság, hanem saját gon­datlanságának, könnyelműsé­gének áldozata lett. A nyomo­zás további bizonyítékai tel­jes egészében megerősítették ezt a szakértői véleményt. Levelek a másvilágról... Ez az ügy — az antropoló­gus és az orvosszakértő bravú­ros, közös munkája. N. község­ben egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnt egy ember. Mint utólag kiderült, a része­ges, brutális apát, aki ütötte- verte a családját, felesége és gyermekei közös megegyezés­sel meggyilkolták, elásták, majd elhíresztelték, hogy disz- szidált. A mesét a környéken mindenki elhitte, annál is in­kább, mert erről a vidékről annak idején sokan külföldre távoztak. A gyilkos családnak még azt is sikerült megszer­vezni, hogy a halott apa nevé­ben külföldről leveleket írat­tak — haza. Hogy-hogy nem, egy idő múlva arról kezdtek beszélni az emberek; ebben az ügyben valami nincs rend­ben. A pletykára, a híresztelé­sekre a rendőrség is felfigyelt, s megindította a nyomozást. A család megijedt. Kiásták a meggyilkolt embert, maradvá­nyait elégették. Arról fogal­muk sem volt, hogy az emberi csontvázat úgyszólván lehetet­len nyom nélkül eltüntetni, megsemmisíteni, másrészt ar­ról sem, hogy a szakembernek a holt anyag is beszél. így nem tulajdonítottak semmi jelentőséget annak a néhány centiméteres csontdarabkának, amely az apából megmaradt, s amelyet végül a rendőrség megtalált. Az orvosszakértő és az antropológus a néhány cen­tis csontdarabból' a következőt állapította meg: A maradvány egy 50 évnél idősebb férfi bal lábának combcsont-része. Többre nem is volt szükség: a széles körű nyomozás során kiderült, hogy ebben az idő- szakban erről a vidékről 50 éven felüli ember mindössze egy — az apa — ment vagy tűnt el, tehát a család disszi­dálás! meséje már eleve kétes­sé vált. Ezen a szálon folyta­tódott a nyomozás, s néhány hét múlva teljes sikerrel zá­rult: a család beismerő vallo­másával. A mátrai erd« titka Az N-i ügy tehát évekkel ké­sőbb is egy bűncselekményt bizonyított. A következő eset­ben az antropológus vizsgálata viszont azt állapította meg: a látszat ellenére sem történt gyilkosság. Néhány évvel ezelőtt, egy mátrai üdülőből, rejtélyes kö­rülmények között, nyomtalanul eltűnt egy idősebb leány, aki Budapestről érkezett a nyara­lóba. A zárkózott, hallgatag nőt este még a társalgóban látták, szokása szerint félrevo- nultan üldögélt, majd felment a szobájába, amelyet reggel már üresen találtak. Sem a nyomozás, sem a körözés nem hozott eredményt, az illetőnek nyoma veszett. Három évvel az eltűnés után fakitermelés közben a munkások csontvá­zat, rétikul- és cipőmaradvá­nyokat találtak az üdülő mel­letti erdőben. A nyomozás megkezdésekor a rendőrségnek mindenekelőtt két kérdést kel­lett tisztáznia: férfi vagy nő volt az illető, és milyen korú lehetett? A bűnügyi laboratóriumban először az orvosszakértők lát­tak munkához. Megállapították, hogy a munkások egy 35-r43 év közötti nő maradványait találták meg. A következő kérdés: lehetséges-e, hogy a le­let azonos a három évvel ko­rábban éppen ezen a környé­ken eltűnt leánnyal? Ékre a kérdésre azonban már a bioló­giai tudományok kandidátusa, az ismert antropológus, dr. N. válaszolt. A szuperpoziciós eljárás A személyazonosság megál­lapítására — amely a további nyomozás kiindulópontja volt — ilyen esetben az antropoló­gia több eljárást is ismer, közöttük az úgynevezett mu- lázskészítés módszerét, amikor a koponya csontrészeinek, vastagságának és egyéb jelleg* zetességei alapján az antropo­lógus viaszból elkészíti, re* konstruálja a fejet Ebben az esetben azonban csak típusra lehet következtetni, konkrét személyre nem. Dr. N. tehát egy sajátos módszert használt; a szuperpozíciós eljárást A rendőrség időközben be* szerezte a három évvel azelőtt eltűnt nők fényképeit — kö­zöttük a mátrai üdülőből el­tűnt nő képét is — és jó néhány ma is élő leány és asszony képével együtt átadta a tudós­nak. Az antropológus az érdéi­ben talált koponyáról és a ka­pott képekről diapozitívet ké­szített, s minden egyes képei paralell vetítéssel rávetített a koponyáról készült diapozitrv- re. Abban az esetben, ha a két diapozitívon a koponyák vo­nalai fedik egymást, megvan a keresett személy. A munka több mint egy hétig tartott, mind kevesebb fénykép maradt a tudós előtt, aki — s ez vollt a kontroll — nem tudta, Me­lyik fénykép ábrázol élőt vagy meghalt személyt. A több tu­catnyi kép közül végül is a tudós kiválasztotta a mátrai üdülő rejtélyesen eltűnt ven­dégének arcképét és kijelen­tette: az ő csontdarabjait talál­ták meg az erdőben. így is volt. A nyomozás so­rán kiderült, a csalódott, em­berkerülő, gyenge idegzetű nő, aki már többször próbálko­zott öngyilkossággal, az üdülő­ben ismét elszánta magát. Ki­ment az erdőbe — és feltehe­tően méreggel — végzett ma­gával Balogh László Mit mond a tudós a legújabb népzenei kutatásokról Víg Rudolf, az Akadémia népzenekutató csoportjának tudományos munkatársa évek óta tanulmányozza a cigányok zenéjét. Több ezer dallamot gyűjtött össze és a cigányok nyelvét is megtanulta, hogy könnyebben hozzáférkőzhes- sék ehhez a gazdag, ma is élő népzenéhez. Legutóbb egy hó­napot töltött a Szovjetunió­ban, az ottani cigányok nép­zenéjének tanulmányozásával. — Egyhónapos szovjétunió- beli tartózkodása alatt főleg az érdekelte, találhatók-e ro­konvonások az ottani cigányok és mieink népzenéje között — mondta. — A moszkvai Ci­gányszínház művészeinek elő­adásában meghallgattam olyan dalokat, amelyeket az illetők gyermekkorukból ismertek. Előadásuk éppúgy magán vi­selte a hivatásos cigányzené­szek stílusát, mint a hazai ci­gányzenekarok muzsikálása. Mindkettőnek legfőbb jellem­zője, hogy a zenélés a közön­ség ízléséhez, kedvéhez ido­mul. Ügy is mondhatnám, hogy ez az előadás az orosz népies dalok cigányos inter­pretálást tükrözte, hasonlóan a magyarországi „népdalokhoz”. — Többször megfordultam olyan cigánycsoportok között, amelyeknek ősei száz évvel ezelőtt vándoroltak Oroszor­szágba. Ugyanazt a nyelvjá­rást beszélték, mint a legtöbb magyarországi cigány, ezért egészen jól meg tudtam ma­gam velük értetni. Énekeik, népi dallamaik a magyarorszá­gival azonos homogén stílust képviselték. Sokuknak még a neve is elárulta magyarorszá­gi származását, volt, akit Or­vainak (Horvát) vagy Ko­vácsnak (Kovács) hívtak. Az egyiknek a nagyapja a „Sár­közi” (Sárközi) nevet viseltei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents