Népújság, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-20 / 170. szám

A mestermunka *• Üzlet a korzón Tono lelkiismeretében egy korszak lelkiismerete..« Korszerű iskolai könyvtár Sírokban tünk Gecse Istvánnal, az iskola igazgatójával. — Mi, pedagógusok különö­sen örülünk ennek a korszerű és nagyon szép könyvtárnak, mert sokoldalúbb és elmélyül­tebb munkára ad lehetőséget. A szaktanárok az éves temati­kába beépítik a könyvtár könyvért. Előre kijelölik az ol­vasmányokat, úgyhogy a té­mánál már csak hivatkozna kell rá. — Milyen lehetőségeket biz­tosit a könyvtár a tanulóifjú­ságnak? — Elsősorban a kényelmes, nyugodt olvasást és tanulást És természetesen a szórako­zást is, hiszen s könyvek kö­zül nem hiányoznak a kedvelt ifjúsági regények sem. A tan­tárgyakhoz kapcsolódó ifjúsá­gi sajtótermékeket is megkap­ják a gyerekek: a Pajtást, Kisdobost, az Ezermestert, az Ifjú Technikust és a felké­szültségüknek megfelelő iro­dalmi lapokat is. A zenehallga­tás, a filmnézés szintén ked­velt program lesz, de ami a 9. Némi várakozás után meg­szólalt a vonal túlsó végén egy hang: — Tessék... Campbell... Blake jó hangosan, hogy a közelben ólálkodó japánok is hallják, felkiáltott: — Jimmie? Ó, vén medve, de rég láttalak! ... Persze, én vagyok ... A1 __Itt jártam.. Gondol tam, megkereslek... Hallottam, hogy a Pennsylvá- nia itt tartózkodik ... — Honnan tudod te, hogy mi itt vagyunk? — Hát a hajón hallottam, amin jöttem ... Nincs itt ti­tok ... Részlet a szerzőnek a Zrínyi Kiadónál ősszel megjelenő könyvéből. 2966. július 30., szerda — Mit keresel Honuhrtüban? — Üzleti ügyek, öreg Jim­mie. No, mikor találkozunk? — Este hétkor lejár a szol­gálatom, elmegyek hozzád.. Jó? — Persze, hogy jó! Nyolcra várlak. Ideérsz addig? — Feltétlenül. — Várlak, Jimmie, helló... Blake letette a telefont és ku­tatni kezdett a szobájában, s a telefonasztalka közelében találta meg, amit keresett: egy kis mikrofont. De nem nyúlt hozzá. Dicsérte az eszét, bár világos volt előtte, hogy a japánok felkészülnek a talál­kozóra ... S most, mintha örült volna egy kissé a feladat­nak ... Eszébe sem jutott, hogy könnyen halállal is végződ­het ez a kaland. Már a hajón történt jelenet visszaadta a bi­zalmát, s kezdett hinni benne, hogy az ONI mindenben segít neki... Leszaladt vacsorázni, aztán vissza a szobájába. Elérkezett Campbell látoga­tásának ideje. Kopogtattak, majd krvágó- dott az ajtó és nagy zajjal be­rontott a tengerészkapitány. Körülbelül olyan külsővel, amilyennek Blake elképzelte, a saját maga által kitalált ré­gi cimborát. — Helló, öreg All... Hű, de megöregedtél!... Menj csak néhány lépést, hadd nézzem a járásodról, meg tudnál-e még maradni a fedélzeten? Blake, mint egy jő színész, rögtönzött. Jól hátba vágta az ál-Campbent, aztán megropog­tatta a csontjait, a kapitány fel­szisszent az egykori „robotem­ber” szorításától. — Hát, Jimmie, mégis lát­lak? — mondta jó hangosan, majd Campbellt a mikrofon kö­zelébe vezette, s szótlanul rá­mutatott. Aztán kissé eltávo­lodtak onnan és Blake lehal­kított hangon, mini amikor va­lami igen titkos dolgot beszél­nek meg, ajánlatot tett Camp- beTlnek: — Tudod, máért jöttem, öreg cimbora? — Ha megmondod... — Hogy állsz pénz dolgá­ban? — Hát tudod, hogy abból mindig kevés még a sok is .... De azért van egy kis pén­zem ... Kölcsönt akarsz? — Á, most nem... Most jól állok... Én akarok neked pénzt szerezni... Ugye, régóta ismerjük egymást, jó cimbora vagy? — Az vágyók, Al, tudod..* Mit akarsz ezzel? — ígérd meg, hogy amit most mondok, azt akkor sem fogod elárulni, ha nemet mon­dasz? — Attól függ, miről van szó... — Add a kezed, hogy akkor sem árulsz el... Így ni! Nézd, Jimmie, én egy jó kis vállalkozást tudnék alapítani, egész életemben gondtalanul élhetnék, ha most te segítenél nekem... És semmiség az egész, sohasem fognak rájön­ni... Campbell jó hangosan, dob­bantva is a lábával, felugrott a székről: — Miii? Csak nem akarsz kirabolni valakit!? — Ugyan, hová gondolsz, Jimmie... Tudod, hogy én még akkor sem csináltam ilyet, amikor teljesen meg voltam kopasztva ... Bevágott a világkiállításon az a mezte­len fényképezés, amiről írtam neked, az hozott egy kis pénzt a konyhára, de azért kezdő tőkének kevés egy jobbfajta vállalkozáshoz. U & bán vigyorgok. Sok mindent kérdeztek már tőlem eddigi életemben, de ezt még nem. — A biztosítékot kell meg­csinálni? — Ahhoz én is értek — mondta elnézően a néni. — A gáztűzhelyben van egy elem, ami a sütőt megvilágító lám­pát működteti. Azt nem tu­dom bekapcsolni. HÁT EZ NEM LEHET olyan ördöngős dolog, gondol­tam, megnézem. Biztosan sür­gős, miért ne segítsek bajba jutott embertársamon. Bevo­nultunk a konyhába, lehasal­tam a kőre, megszemléltem a világító berendezést, kértem befőttes üvegre való szorító­gumit, hogy az elemekhez szolgáló csatlakozólapot rög­zíteni tudjam. De a gumi gyengének bizonyult, nem szo­rított eléggé. — Madzag kellene — közöl­tem. — Azzal oda tudom erő­síteni a csatlakozólapot az elemhez. Közben szidtam a gáztűz­hely okos konstruktőrét, aki ilyen primitív megoldást al­kalmazott a külsőre impozáns készüléken. — Hagyja csak, majd a fi­am hazajön, ő ért hozzá — intett le csalódottan a néni. Felcihelődtem, letöröltem a nadrágom, megszégyenülten kisomfordáltam az udvarra, legfontosabb: irányított és ész. revétlenül tanító. Tanítás a könyvtárban A könyvtár felszerelését a község maga is segíti. A SirOki Fémművéktől epidiaszkópot kapnak, a tanulók tavaszi me­zőgazdasági munkáját mozgó- film-vetítővel jutalmazza a tsz. De talán a nagyszerű felsze­relésnél is fontosabbak azok a lehetőségek, amelyek ebben a korszerű könyvtárban rejtőz­nek. A könyvtárban megtar­tott órák a tanulók önállósá­gát fejleszthetik, kutatásra, el­mélyült olvasásra serkenthetik őket. Az olvasmányokról való be­számolás előadó-képességüket, kritikai és műelemző munká­jukat segítheti elő. A környe­zet a szabadabb, játékosabb tanítást teszi lehetővé. És ilyen korszerű könyvtár falai között rendszeresen olvasó fiatalokat nevelhetnek a lelkes pedagó­gusok. Szeptemberben kitárja ka­puit ez az új, modern iskolai könyvtár. Reméljük, sok szak­ember látogatja meg és tanul­nak módszeréből. És egyre több üyen könyvtár segíti majd a nevelés munkáját. (fóti) — No, nyögd ki már, mit akarsz!... — Mondj el egy-két dolgot nekem... Mikor indultok a Pennsylvániával? És hová? — Micsoda?! Hát erről van szó?! Al, öreg Al, te komo­lyan gondolod ezt? — Jimmie... Itt mindjárt átadnék neked ezer dollárt... Aztán minden esetben kaphat­nál további ezret... Jól gon­dold meg, Jimmie, nem kis pénz!... — De hát kiknek kellene ez? ... Nem, ezt nem lehet! — A megbízóimat nem mondhatom meg... — Jó, ne is folytasd to­vább ... Megígértem, hogy nem adlak föl, de az ügy nem érdekel... viszont szégyell­hetned ... — Ne bolondozz már, Jim­mie! Gondolkodj egy kicsit! Apróság az egész, amit kér­dezni akarok... Még vagy egy fél óráig ta­nakodtak, Campbell hangján egyre inkább érezni lehetett, hogy csökken a döbbeneté, de sehogy sem akart kötélnek áll­ni. Kicsit megvető hangon mondta: — Nincs mit tárgyalnunk, öreg Al... Megyék... — Jimmie! Legalább gon­dolkodj rajta __ — Majd gondolkodom ... És az ál-Campbell kirohant a szobából. — Jim-mie! — kiáltott utá­na Blake. — Holnap este ugyanitt... tFolytatása követieesákj ahol Sanyi bácsival találkoz­tam. Előadtam jövetelem okát Sanyi bácsi bölcsen és kitar­tóan hallgatott, olykor hüm- mögött. Közben újabb kun- csaft érkezett. Egy zárat tar­tott a kezében, meg egy öntött kulcsot. — Nem érdemes ezt a kul­csot belereszelni, olcsóbb, ha vesz egy újabb zárat két kulccsal - oktatta ki Sanyi bácsi a megrendelőt. — Szóval, ezt a darálóba való kést kelle­ne elkészíteni — fordult az­után hozzám. Az udvar hátsó részében lé­vő műhelyhez ballagtunk, ami inkább hulladéktelephez ha­sonlított. Volt itt minden, fő­ként költői rendetlenség. — Hogyan is képzelte el ezt a darálókést? — kérdezte Sa­nyi bácsi. PAPÍRT, CERUZÁT vettem elő, lerajzoltam a bigyót, megadtam a méreteket, meg­mutattam a középre fúrandó lyuk alakját, nagyságát. Sanyi bácsi bólogatott. — Miből is kellene ezt elké­szíteni? — nézett körül az öreg. Találtam egy csodarabot* amiből a keskeny csíkot ki le­hetett vágni. Aztán elkezdtük a munkát. Hol itt fogtam a munkadara­bot, hol ott. Megmutattam* melyik reszelővei lehet a kö­zépső lyukat a kívánt méret­re és formára kialakítani. — Ez a lyuk a lényeg — kö­zöltem. — Ennek kell pontos­nak lennie, hogy a tengely­véghez jól illeszkedhessen. Itt mutatkozik meg a mester tu­dása. — Hm! Mestermunka! Hát ■bizony, sok mindent meg kell ma csinálni. A ktsz-ek is hoz­zám jönnék. Finom munkával nem bíbelődnek. A! múltkor is...! Több példát is hallottam. Aztán véleményt a mai szak­munkások felkészültségéről* amit elégé elmarasztaló mó­don szögezett le az öreg. Bez­zeg, amikor még ő volt inas!... A többit tessék elképzelni* még a régen volt pofonok szükségességét is. Mintha a pofonokon múlna ma minden. — Vasárnap is beállított két úriember. A kocsi kipufogó­csöve összelapult, mert fel­akadtak egy kövön. Csináljam meg, kérték. Le kellett venni a kipufogót, melegen ki kel­lett egyengetni. Százhúsz fo­rint a munkadíj, mondom. Mennyi? Kérdi az egyik úri­ember. Ö már csináltatott ilyet máshol, ott csak ötvenet kértek érte. No, adja ide azt az öt darab összegyűrt tízest* aztán menjen istenhíréveL Megfogadtam, legközelebb az ilyen úriembereknek csak sik­kor csinálok meg valamit, ha előre megalkudtunk. Mert nem ez volt az első eset, hogy sokallták a pénzt Hát* ilye­nek! HALLGATTAM. Vajon miért mesél ilyen eseteket nekem Sanyi bácsi? Előre meg akar gyúrni? Végsó soron mit kérhet tőlem ezért a munkáért, ha nagyon rátar­ti a szakismeretére? Egy nagy U-betű, középen egy lyukkal* ha a sajat közreműködésemet nem is számítom, a legrosz- szabb esetben is húsz forint. Négy hajlítás, egy lyuk, nem lehet több. Ha lenne szerszá­mom, félóra alatt kész len­nék vele magam is. Nem részletezem tovább. Szaszmötölés, egy kis dicsek­vés, a mai úriemberek több­szöri felemlegetése után, jó félóra elteltével a kezembe vehettem a kifúrt nagy U-be- tűt. — Mennyivel tartozom? — kérdem az idős mestertől. Szemrebbenés nélkül mond­ja: — Negyven forint. Szemrebbenés nélkül fize­tek. Csak később jutott eszembe* hogy nékem is fel kellett vol­na számítani a segédmunkás­ként történt, közreműködése­met, és a gáztűzhelyen végzett villamosszerelő tevékenysége­met. Ha mindezt összevetjük* még nekem járt volna öt fo­rint. De hát én nem vagyok mai úriember. TÖBBET AZONBAN nem megyek Sanyi bácsihoz mun­kával, annyi szent. Nem tud­tam, hogy a mestermunka ilyen drága. Ja, a tanulópénzt ma is meg kell fizetni! G. Molnár Ferenc megvannak hozzá az adottsá­gok. Szép könyvtári szobája van az iskolának, és ami talán még fontosabb, lelkes igazga­tója, akivel eredményesen le­het együtt dolgozni. Sírokban körzeti iskola található, ami­hez a távlati tervek alapján Szajlát, Bükkszéket és Terpest is hozzácsatolják: így a fejlesz­tés szintén indokolt — Mi lesz a fő erőssége en­nek a könyvtárnak? — Áttekinthető rendszere­zettsége és a könyvek változa­tossága. Most hoztunk a könyv, tárnak nyolc és fél ezer forint értékű könyvet és a továb­biakban is folyamatosan kap­nak. Végső célunk, hogy az egy tanulóra eső könyvek szá­mát ötre emeljük. Minta isko­lai könyvtár lesz, olyan, ami­lyen nincs még egy az egész országban. A tanárok segítőtársa A szabadpolcos, tantárgyan­ként rendszerezett könyvtár nagy segítséget adhat a neve- lőmunkában. Erről beszél ge­deket főz neki, s úgy kezeli, mint a fiát. Lautmanné nem tud a világról semmit, nem vesz észre semmi változást, hiába Tono minden igyekezete. Amikor közeledik a végzetes nap, képtelen elbújtatni Laut- mannét. S elkezdi könyörtelen, élethalálharcát a félelem & a lelkiismeret. Ha elbújtatja az öregasszonyt, felakasztják. De kiadni?! Hiszen ő már tudja, mi vár az internáltakra, vagy ha nem — sejti! A pálinkás- üveg sem tud tanácsot adni. Még inkább keveri ezt a kö­nyörtelen, már-már kibírhatat­lan harcot, mely az őrjöngésig fokozódik. Egyik pillanatban zavarná ki Lautmannét az osz- szegyűjtött zsidók közé, a má­sik pillanatban meg csomagol, hogy menjenek együtt, bújja­nak el... Hol ismeri itt ki ma­gát az ember?!... A szesz po­kolian éget, s fokozza a félel­met, de fokozza a lelkiismere- tet is. S egyszer csak közele­dik a gyűlölt sógor a bolt felé Mit tegyen? ... Mit tud taná­csolni a halálfélelem? És mit a lelkiismeret? A mozdulat ösztönös volt, ahogy a kamrá­ba belökte az öregasszonyt. Megkönnyebbülés — a sógor Sírokban szeptemberben a tanévnyitóval a megye legkor­szerűbb iskolai könyvtára kezdi meg munkáját. Könyvál­lománya országos szinten is kimagasló lesz: 1500 speciáli­san válogatott könyv áll majd a tanulók és tanárok rendelke­zésére. Nemcsak a válogatása, de a rendszerezése is speciális, tantárgyankénti csoportosítá­sé, vagyis a polcokon nem esetlegesen, hanem a 12 tan­tárgynak megfelelően sorakoz­nak a könyvek. Maga a könyvtárszoba is el­veszíti iskolai jellegét. Kényel­mes fotelek, asztalok teszik le­hetővé, hogy olvasóteremmé alakuljon. Kiegészítő eszközei­nek segítségévéi — televízió, magnetofon, lemezjátszó és dia-vetítő — pedig az olvasás mellett az audiovizuális okta­tást is megvalósíthatják. Miért éppen Sírokban? — Olyan iskolai könyvtárat kívánunk kialakítani, amely megfelel a korszerű igények­nek, a modem pedagógiai él­veknek és szervesen illeszke­dik az iskolareformba — mondta Hegedűs András, a megyei könyvtár igazgatóhe­lyettese. — Miért éppen Sírokra esett a választás? — Elsősorban azért, mert itt NAGY GONDBA ESTEM. Szükségem volt egy aránylag egyszerű alkatrészre a vil­lanydarálóhoz. Arra a bizo­nyos daráló villára, ami leg­inkább a nagy U-betűhöz ha­sonlítható. De a mai, nagy­üzemi világban nem könnyű dolog egy ilyen semmi tárgyat elkészíttetni. Ktsz-hez men­jek? Melyikhez? Ma már a ktsz-ek is sokkal inkább szé­riamunkáltat vállalnak, mint apró szolgáltatásokat. Kisipa­roshoz? Melyikhez? Mert eset­leg azt gondolhatja, aki isme­rős, hogy apró szívességet akarok tőle kérni. A szabad- kozás kínos pillanatait pedig nagyon nem szeretem. Tanácsot kértem a legille­tékesebbtől, akinek hivatali kötelessége a kisiparosokkal foglalkozni. — Menj, Sanyi bácsihoz, majd ő megcsinálja — kaptam a szíves felvilágosítást. A megadott címen azonban Sanyi bácsit nem találtam, mert éppen „kiküldetésben” volt, a szomszédban szerelt fel egy zárat. Felesége viszont felajánlotta, hogy szól neki. Majd várok, nem érdemes sürgetni Sanyi bácsit, vála­szoltam. — Ért a villamossághoz? — kérdezte váratlanul Sanyi bá­csi ősz hajú életpárja. A meglepetéstől elakadt a szavam. Éreztem, hogy bam­mégsam jött be a boltba. De Lautmanné a hatalmas zuha­nás miatt — meghalt. A Tor­nyon ez a felirat: „Add élete­det is istenért és hazádért!” De hol az isten? És hol a haza?... A felismerés hirtelen jött, nagy erővel, kibírhatatlan erővel, hogy belehajlik a váll, s ter­hes, nagyon terhes lesz tőle minden. Megoldódik-e valaha? Egy embernek túl sok ez, s az édes kis öregasszony halála a maradók erőt is elvitte, s el a maradék életkedvet. Tono fel­akasztotta magát. De a film nem ér véget, s abból a látó­szögből, ahol az öngyilkos To­no lógott a kötélen, egy para­dicsomot pillantott meg a né­ző, lassított felvételen, ahogy az asztalos karján az öreg­asszonnyal sétál, s minden szép és nyugodt, mert jók az embe­rek is, és hagyják, hogy jó legyen ő is... Jan Kádár és Elmar Klos filmje osztatlan elismerést ara­tott a világon. Az első szocia­lista filmalkotás, mely megkap­ta az Oscar-díjat. Lautmannét Ida Kaminska, Tono Brtko-t Jósef Kroner alakította tökéle­tes művészettel és meggyőző erőveL Kátai Gábor X második világháborút idé- tó filmek lassan már látvá­nyossá váló vérontása, a kon­centrációs tábor hullahegyeket görgető bulldózere ezúttal el­maradt. A vér megpillantása, a ha­lál jelenléte az Üzlet a kor- tón című Oscar-díjas csehszlo­vák filmben inkább a megol­dás eszköze. És — nagyon furcsa, nagyon érdekes az a beteg nyugalom, az az elkese­redett béke, amelyben Tono Brtko él — ebben a kis szlo­vák városban. Tono egyáltalán nem ellenálló típus, csupán egy egyszerű asztalosmester^ akinek ugyan van külön be­járatú véleménye a város nya­kára telepedett hitleri „rend­ről”, de arra nem gondol, hogy másként is lehetne. A város­ka főterén építik az új Bábel- tonnyot... Ö azonban nem megy el dolgozni, mint a vá­ros más mesterembere, mert egyszerűen útálja az ilyesmit, mint ahogy útálja a Hlinka- gárdisták köszönési módját, és útálja sógorát, a gárda helyi parancsnokát. A felesége pedig hülyének nézi, hogy nem hasz­nálja ki az „új rend” lehető­ségeit. Talán nem is lett vol­na semmi baj, ha a sógor nem nyomja a kezébe a pecsétes iratot, mely igazolta, hogy ő, Tono lett özv. Lautmanné rö­vidáruüzletének „árjásítója”. Ez Tonónak nem tetszett, de pénzsóvár felesége unszolásá­ra csak elment a boltba, amellyel átellenben épült a Bábel-torony. A biblia szerint egy torony építése miatt tört ki az a zűrzavar, amely végül is az embercsoportok különvá­lását eredményezte.-. S most építik a kisvárosban az új Bábel-tornyot. De milyen lel­kesen! Hiszen amikor elké­szül, „nagy nap” virrad az emberekre: a zsidókat elindít­ják az internáló táborba. Azo­kat az embereket, akiket a vé­res szájú propaganda a nyo­mor, a nélkülözés forrásává nevezett ki. És — de érdekes az ember! — nagyon sokan el is hitték ezt. Még azonban csend van, s ebben a feszültséggel teli csendben Tono és az öregasz- szony — mint a lelkiismeret és az emberség — egyre köze­lebb kerülnek egymáshoz. To­no, az „árjásító” már tudja, hogy becsapták, mert nem less gazdag özvegy Lautmanné va­gyonából, hiszen neki áruja is alig van már, de mellette ma­rad, megjavítja a bútorait segít neki árulni az üzletben A nagyot halló, végtelenül ked­ves kis öregasszony finom ebé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents