Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-12 / 138. szám
INDUL « EXPORTVAGON Heves megj'e egyik legna- &v óbb MÉK felvásáriátelepin, a kál-kápolnai vasútállomáson, mellékvágányra tolatnak néhány üres vagont. A „kacsa” tolatómozdonyról már előbb levették a kapcsoló bilincseket és a kocsik méltóságteljes lassúsággal guruinak egészen a telep rakodójáig. Ott fékezi mozgásukat egy vasutas. A kocsikat csak este, a ki- lencórás tehervonathoz' csatolva továbbítják céljához. Addig a telepen szorgalmas munka folyik, előkészítik és nagy hozzáértéssel a vagonokba helyezik a rakományt; ma zöldborsót, holnap cseresznyét... A telep vezetői most nincsenek megelégedve a termés mennyiségével. Esőre volna szükség, utána napsütésre — mondják, mert szeretnék a nyári „csúcsszállításokat” elkerülni, amikor félszáz vagon továbbítására is szükség lesz ezen a kis területen. — Zöldséges évünk van — hallottuk a telepen, miközben teherautók, vontatók érkezését néztük. — A gyümölcs ugyanis kevesebbet hozott a vártnál, zöldségből viszont bőséges termésre számítunk. Nézzük a kimutatásokat, amelyekben két vagon cseresznye szerepel mindössze. Erdőtelekről és Kai vidékéről hoztak csak. Meggyből alig több mint tíz vagon várható az előrejelzések szerint. Annál nagyobb tételek szerepelnek a zöldségféléknél. — t: zöldborsó most'van lefutóban, Az első export camion gépkocsit május 16-án raktuk meg. Azt a szállítmányt Becsbe vitték, utána egy részét a gyöngyösieknek küldtük el előhűtésre, más réSzét az NSZK-ba. Üjabban napi 100— 150 mázsát szállítunk a késői velőfajtákból a közeli csehszlovák határállomásra, Sahyba. Címkézett ládákat nézünk, A borsó többnyire nagy hüvelyű, nálunk nem szívesen vásárolnak ilyen fajtát. Ahogy mondják, a nyugati országokban viszont pontosan ezt szeretik. — Az exporttervünk 22 vagon volt, de már elküldtük a 35. vagonnal is. A hazai fogyasztóknak jelent egyelőre jó hírt, hogy a boco- nddi, tarnabodi, erdőtelki termelőszövetkezetekből a jövő héten 15—50 mázsa szabadföldi paradicsomot küldenek a MÉK-nek. Az ugyancsak szabadföldi uborkából a zaránki- ak, boconádiak és erdőtelkiek erre a hétre háromszáz mázsát lejelentettek. Ezután érik be a zöldbab. — Üjburgonyáből 10 vagonnal szállított a verpeléti és a tiszanánai termelőszövetkezet. Ladat ladara rakva pakolják a vagonokat. Elhelyezésük nagyon fontos, mert elég egy jelentős része tönkremegy az Ebből Eger—Gyöngyös—Hatvan ellátását biztosítjuk egyelőre, de az is példa nélkül való, hogy ebben az időben ki tudjuk elégíteni a hazai igényeket. A telep dolgozói a vagonok jegeléséhez látnak hozzá. kis hanyagság és a szállítmány úton. Visszfuvarként érkezik nagyobb mennyiségben ide a kristályosán csillogó jég, de tartaléknak a MÉK káli telepén 40 vagonos jégverem is rendelkezésre áll. Borsóval már nagy részét ennek el is küldték, zöldbabbal, barackkal az is elmegy, ami még van. A jéggel megrakott vagonokban hűs a levegő, mit sem árt a 24—28 fokos nyári meleg. Ide kerülnek sorban a ládák, ízes gyümölccsel, vitamíndús zöldséggel rakottam Követjük az áru útját Reggel még a határban szárad le a harmat délelőtt szedik. csomagolják, délután útjára bocsátják a címkézett ládákat A végső úticél itt, a telepen dől el. A növényvédő állomás szakembere veszi tüzetes vizsgálat alá a szállítmányokat, és ha kifogástalan, a hazai szükségleten felüli részt export vagonba pakolják. A vámhivatal képviselője az utolsó ember, aki Magyarországon még látja az árut. Az ő jelenlétében csukják be az ajtóit és plombázott jelével szabad az útja az országhatáron át. Ezt a jelet csak a célállomáson bontják ki. A' Tama mentén az idén előreláthatólag két és fél ezer vagon zöldség-gyümölcsféle te- rém. Paradicsomból háromszáz, dinnyéből 6—700.vagonnal várnak. Az exportvagonokat a növényvédő állomás szakembere és a vámhivatal képviselője látja el plombával, amely azt jelenti, hogy a szállítmány elhagyhatja az országot. Képünkön Lengyel Béla vámőr illeszti a vagon ajtajára a szabad utat biztosító jelzést. , (Foto: Kiss Béla) Külföldre mintegy ezer vagon áru indul útjára 1966-ban. Pilisy Elemér |\V\\\\\\\\\\\\V^\VWN\\\\V\\\\\\\\\V\VV\\\\\ÄVCCvV>i^\\\VCl\\\\\\^^^ Séta az Eger-patak partján Már régen szerepel város- rendezési terveinkben olyan sétány kialakítása, amely Eger fürdőváros jellegének megfelelő kapcsolatot kíván biztosítani a Dobó István tér és a fürdőkörnyék között. A szép, virágos sétány kiviteli tervei elkészültek és remény van rá, hogy <j megvalósításra is hamarosan sor kerül. ★ A patakparti sétány a középkor vége felé Egerben kialakult piactér (vagy amint akkor nevezték: „fórum”) —, a mai Dobó István tér délkeleti sarkánál fog kündulni. Kezdjük el tehát mi is itt szemlélődő sétánkat. Az első nevezetesség a közelben az alant csörgedező víz felett átívelő híd. A pataknak ezen a szakaszán már évszázadokkal ezelőtt meg lehetett a végleges átkelőhely, hiszen mindjárt a török idők után említik az egykorú írások az ott talált fahidat. Ennek a helyére épült azután 1730—31- ben az Egerben letelepedett olasz építész: Giovanni Battista Carlone tervei szerint az a szép, íves, szobrokkal díszített kőhíd, amelyet az 1878. évi árvíz tett annyira tönkre, hogy — sajnos — le kellett bontani. Ezután ide egy jellegtelen vashíd került, mig a mostani, a környezetbe illeszkedő új hidat 1948-ban építették. De lépjünk be a sétányra! Az itt lévő nem valami szép kocsi- és gvaiogbeiárati kapuk •lbontásra kiülnek. Balra •lőttünk húzódik a felújított ^etakpartfal, a tetején a már kialakított kő virágvályúkkal. Ilyen patakfalak húzódnak majd erre végig — sőt reméljük, hogy egyszer a patakmeder is burkolást kap! Jobb oldalon a volt minorita rendházat —, a mostani KISZÖV- székházat találjuk. (Innen azonban el kellene vinni az ottani festőműhelyt, amely előtt festékkel szokták permetezni hol az útra kipakolt bútorokat, hol az úton elhaladó embereket.) A rendház egyébként 1773—75 között épült, és miért ilyen nagyra? Mert ha az eredeti elgondolás szerint a líceumban egyetem létesül, és az Eger kulturális életére döntő fontosságú ezen intézmény létrehozását nem akadályozza meg II. József, a „kalapos király”, akkor itt, ebben azí épületben lett volna az egyik egyetemi kollégium. Tovább menve hirtelen elénk tűnnek a megyei tanács és a Tanácsi Tervező Iroda modem épületei. Kicsit meglepőek ebben a környezetben, de „majd megszokjuk” — ahogy a tervezők mondták. A környékükön kialakítandó virágos, fás parkok, mindenesetre egységesebb hangulatot fognak erre is teremteni. Ahogyan túlmegyünk a megyei tanács ötemeletes irodaházán, nagy udvarterületre jutunk. A török megszállást követő időkben itt működött a „császári serfőzde”, majd az 1750-es években megépült a jobboldalt látható, volt megyei börtön épülete (ma állami levéltár), és a most Kossuth Lajos u. 15. számú, az udvar felé árkádos épület: a híres „Oroszlán” vendéglő. Érdekes és bizonyára vidám múltjához sajnos szomorú esemény is fűződik: a vendéglő udvari istállójából indult ki az 1827. évi óriási tűzvész, amely az akkori Eger csaknem egész belvárosát elpusztította! A kelet felőli, a Kossuth Lajos u. 17. számú éoület újabb —, ez az 1800-as években épült az akkori megyei bíróság számára, ennek az épületnek a patakparti végén nyitandó árkádon keresztül fog továbbhaladni a sétány déli irányban. Az itt futó útvonal volt a mai Kossuth Lajos utca helyén a közéokorban Eger legforgalmasabb útja, — hiszen erre bonyolódott le a forgalom Buda. az ország fővárosa felől az egri várba. Ennek megfelelő volt a jelentősége az itteni hídnak: már a törők világban boltozatos kőhíd állott ezen a helypn. A hidat az 1757. majd az 1813. évi árvizek után újra kellett ^r-ftoní —. az utolsó kőhíd itt 1944-ben semmisült meg. Tegyünk még néhány lépést tovább déli irányban a sétány mentén! Itt csak egy, de nagyon fontos igényünk van: lebontani a Kossuth Lajos utca 18—22—24. számú házak udvari nyúlványait, a kiszabaduló épületek patak felé néző homlokzatait rendbe hozni, a területet parkosítani —, hogy azután csak élményekkel távozhassunk a most már közeli fürdők, a Népkert felé! Mielőtt befejeznénk sétánkat, még néhány szót a szemben lévő patak-balpart várható sorsáról. A Hibay Károly utcai 11—13—15. számú házak (részben a melléképületek) patakra néző homlokzatait ugyancsak tatarozni kell, a 9. számú kis műhely pedig legcélszerűbben elbontandó lenne, hogy a Fazola Henrik utca, úgy mint a XVIII. században, a patakig érjen. Sőt kisebb híd is volt ezen a helyen a víz felett: most sem volna itt csúnya és haszontalan egy patakon átívelő gyaloghíd! A következő, a Hibay Károly utca 7. sz. izraelita templom, illetőleg később kultűrház megmarad, de azután tovább, a Kossuth Lajos utcáig terjedő házak később lebontásra kerülnek. hogy így a volt izraelita templom helyén épülő étterem és turistaszálló kellő zöld előteret és parkolóhelyet kapjon. A Gólya utcai lakótömbnél a sétány már kiépült. * Szép elgondolások, remények. Kívánjuk, hogy minél előbb megvalósuljanak! Hevesy Sándor '... hogy igenis mindenért a társadalom a felelős és tessék is azt a társadalmat alaposan és jól megbüntetni. Ha valakii mondjuk állandóan részeg, nem dolgozik, és veri a családját, azért a társadalom a felelős, mert ez a szerencsétlen ember a társadalom tagja, amely nem volt képes őt megnevelni. Nyilvánvaló, hogy a társadalmat kell alkoholelvonó kárára vinni, garázdaságért börtönbe zárni és nem őt, a társadalom magára hagyott gyermekét. Ha összefog néhány huligán, mint tették ezt Hevesen; hogy üres óráikat és az éppen arra járókat derűs veréssel üssék el és meg, akkor a Hevesi Járási Rendőrkapitányság nagyon helytelenül cselekedett, hogy ezeket helyezte lakat alá. Nem ők felelősek a gyanútlan járókelők megveréséért, hanem elsősorban is a társadalom, tessék azt letartóztatni. Ugye, hogy ez nem megy? Néhány garázda fickót lesittelni nem kunszt, tisztelt rendőrség, akik voltaképpen nem is felelősek az egészért, mert minálunk mindenért és mindenkiért a társadalom felelős, s nem azok, akik felelősek. Vagy le kellett volna zárni azokat, akiket még nem vertek meg ezek az aranyos gyerekek, mert ha azok mind és egyszerre arra jártak volna, amerre és ahol a galeri ténfergett, annyian lettek volna, hogy a hevesi fickók nem kötöttek volna beléjük. így aztán nem is kellett volna eljárni ellenük. Ugye, hogy világos: a társadalom a felelős! Mint ahogy a sikkasztó főkönyvelőért, a csaló könyves- boltosért, a raktárba betörő üzemi szarkáért és a többiekért csakis és egyedül a társadalom a felelős. Természetesen. Nekem ugyan egyébként olyan véleményem volt és van a dologról, hogy — például a hevesi galeri ügyében — a társadalom a maga felelősségét úgy gyakorolta, hogy rendőrségén keresztül, a bíróság jóvoltából még idejében lépett közre, nehogy súlyosabb sérülések történjenek a társadalom tagjain, s nehogy több évet nyújtó emlékek gyűljenek esetleg a galeri részvevőinek majdani emlékezetében. De be kell látnom, hogy meglehetősen elhamarkodott és hebehurgya megállapítás ez, mert valamikor, valakik kitalálták és ezt kötelező érvényűnek valljuk: a társadalom a felelős. Mártminthogy a mi társadalmunk! Mert abba még csak belenyugodnék, sőt helyenként magam is vallanám, hogy válóban a társadalom, pontosabban egy volt társadalom a felelős még sok mindenért és mindenkiért nálunk. De az aztán kimondottan bosszant, hogy egy csirkefogóvá serdült huligánért én érezzék felelősséget, amikor csirkefogóvá serdülése idején például semmiféle felelősséget nem érzett érte az édes jó anyukája... Avagy miért legyek én felelős egy sikkasztó gazemberért, akár mint e társadalom tagja is, amikor én, de még mások se mondták soha, hogy sikkasszon, legfeljebb azt, hogy ne, a világért se.., Mert, ha már becsülete nincs, félelme legyen: úgyis lebukik. Ilyenkor — már amikor a társadalom felelősségére apellálnak, érzelmes álszocialista húrokat pengetve — mindig az a régi anekdota jut eszembe, amikor az anya-, apagyilkost megkérdi a bíró: — Mit tud felhozni mentségére? — Tisztelt bíróság, méltóztassanak figyelembe »enni teljesen árva voltomat... Egy suhanc pofon ver engem kétszer és utána vigyorogva háromszor belém rúg, és még én vagyok ezért a felelős?! ' A főkönyvelő, vagy a pénztáros belenyúl a kasszába, voltaképpen engem lop és még rám mutasson, mint tettestársáéra? A notórius betörő, a konzekvens csempész és társaitti akik rendre és sorra megkárosítanak engem, mint a társadalom egyik aktív tagját, engem, mint a társadalmat, még azt mondhassák — és uram isten, mondják is ám! — hogy tetteikért én vagyok a felelős?! Nem arról van szó, esküszöm, ez eszembe se jutott és ezután sem fog jutni, hogy igenis vannak és lesznek esetek, amikor valaki botlásáért egy kisebb, vagy nagyobb közösséget i s (!) felelősség terhel. De akkor sem általában ezt a társadalmat, amelyet csak legfeljebb azért terhelhet felelősség, hogy egyrészt valamiféle álhumanitásból hagyja magát felelőssé tenni, másrészt, hogy jó néhány esetben meglehetősen elnéző a tudatos bűnözőkkel, csirkefogókkal, notórius garázdákkal szemben. Itt szeretném kéretlenül—hívatlanul is kikérni magam és a társadalmam nevében, hogy pemahajderek helyett mi és én legyek a felelős, hogy szociális és szocialista frázisokkal próbálja bárki is megpuhítani és felhígítani a józan humanitás és a tényleges felelősségtudat érzését. A hevesi huligánokért, akiket a rendőrség kellő gyorsasággal és határozottsággal helyezett el a megfelelő helyen, éppen a társadalom felelősségtudatának tartozva ezzel, vállaljanak ódiumot a vénkisasszony szívű ostobák, nem utolsósorban kedves környezetük és persze, legelsősorban ők maguk. Én nem! Egyébként ez a leghatározottabb véleményen mindenfajta ilyen és ehhez hasonló társadalomfelelősdi játékról — miután én ezt nem tekintem játéknak... ... hanem felelősségnek! — Képzeld el a szerencsétlent. Már az ön- gyilkosság szélén áll, csak a gyerekek miatt nem tette. — Borzasztó. Ne is mond. Hát mi van náluk? — Hogy mi? Elmondani is nehéz. Drága élete párja egyetlen fityinget nem ad haza. Kártya, ital, társaság, így megy el a pénz. Ha meg hazajön, durva, már kétszer meg is verte. .. Mutatta nekem az ütések és karmolások nyomait, amit azért kapott, mert elfelejtette az új körömcipöjét kipucolni... — Szegény Jóska. Igazán sajnálom. És miért nem válik el? — Meghaltak szerencsétlennek a szülei, nincs hová mennie... ... és a két barát, szívükben boldog megelégedettséggel, hogy az ő feleségük nem ilyen, elsietett, egyik a bölcsőde, másik a csemegebolt irányába... Mert nehéz manapság egy férj, egy apa dolga. Sok a műszak! (—ó)
