Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-10 / 136. szám

EGRI ARCOK Soós karfárs... így szólítja mindenki, aki ismeri, s Egerben kevés olyan ember van, aki ne is­merné Soós Bertalant, az Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat 96. számú egri boltjának vezetőjét, vagy ahogy köny- nyebb felidézni: a Dobó téri önkiszolgáló csemege üzlet ve- aertőjét. Mi benne a rendkívüli, mi az, amiért olyan sokan isme­rik, s amiért olyan sok vásárló a szívébe zárta? Nevezhetnénk joggal a mindenkori kereskedő iskola-típusának, annak az em­bernek, aki a vásárló egyéni­ségek végtelen skálájával jó viszonyban van, az idegestől az oiyxnposzi nyugalmúig. Ked­ves, megnyerő modora, udva- rfeaaága Egerben fogalommá vált. A viseltes Sltözékű vá­sárló ugyanazt kapja tőle, amit a kiöltözött, ugyanazt a szívből jövő, viszonzásra kényszerítő mosolyt, kedvességet, figyel­met — s ilyenkor öniként jön a kívánság: ... ha a világon minden kereskedő ilyen volna! Egész valója magába szívta szakmáját, ami már több, mint a foglalkozás során kialakult reflex... Ez már maga a hi­vatás. És készséggel áll rendel­kezésre ez az egészségesen pi­ros arcú, hófehér hajú ember, akinél a legfélénkebb vásárló is úgy érzi, protekciója van (Soós Bertalannál az égvilá­gon mindenkinek van protek­ciója!), mondom, készséggel áfl az újságíró rendelkezésére, aki az életére kíváncsi, úgy, mint­ha egy értékes, de mindenki számára megkapható árucikket nyújtana át, önzetlenül, és díj­mentesen, mint ahogy az egész életét, szívét és lelkét a ve­vőknek adta — immár har­mincnyolc esztendeje. — A LÉTRA LEGALSÓ FO­KÁN KEZDTEM én is, mint annyi korombeli — mondja az irodájában. Az „iroda” egy kis szekrény a pult sarkánál, itt végzi az adminisztrációt, meg mindent, ami a bolt vezetésé­vel együtt jár».. — 1928-ban lettem Jdfutó a volt halas pia­con, Dózsa Jenő fűszeresnél. Ezután a katonaság követke­zett, kisebb nagyobb megszakí­tásokkal. Először Egerben szolgált, majd 1944-ben kivittek az első vonalba a frontra. Ez nem tar­tott sokáig, csupán negyven­négy október végéig, akkor megelégelte, és — elszökött. Hosszú ideig bujkált, mert a katonaszökevényekre a halál várt A pincékben keresett menedéket. A felszabadulás után vissza­tért a boltjába — 1942-ben ugyanis már a volt Kaszinó ut­cában (ma Sándor Imre utca) magán fűszer-kereskedést nyi­tott —, s tovább folytatta mun­káját az államosításig, 1951-ig. Akkor már az egriek nagy ré­sze ismerte, és szerette, mert Soós Bertalantól többet ka­pott, mint árut Sdkan mond­hatnák, hogy mint „maszek­nak”, érdeke volt a kedvesség és udvariasság... Pedig ugyan­ez maradt a jellemzője ké­sőbb is, mind a mai napig: Az útja: segéd, aztán boltvezető helyettes, s 1965 decemberétől vezető. Immár tizenegy eszten­IX. Országos Fesztivál Országos hagyomány immár, hogy az alapfokú zenei intéze­tek kamarazenei csoportjai a zeneművészeti szakiskolai kör­zetek megelőző válogatása alapján országos kamarazenei fesztiválon vesznek részt. A tavaly Pécsett megrende­zett nagysikerű fesztivál után most Egerben kerül sor a ka­mara-zenekarok élményt nyúj­tó bemutatójára. A rendez­vény június 11-én, este fél nyolckor kezdődik, az Egri Gárdonyi Géza Színházban rendezendő megnyitó disz hangversennyel. Á megnyitó hangverseny műsorában fellépnek az Egri Állami Zeneiskola ifjúsági ze­nékara, és a megyeszékhelyre látogató szovjet zeneiskolák növendékei. A műsor második részében az Egri Szimfonikus Zenekar produkciójában gyö­nyörködhet a közönség, Ko­vács Dénes Kosisuth-díjas he­gedűművész vendégszereplésé­vel. A műsoron — amelyet Farkas István vezényel — deje dolgozik a Dobó téri bolt­ban. A havi 1 millió 200 ezer forintos forgalom nem kis rész­ben az ő munkáját is tükrözi. (Nemrég lett a Belkereskede­lem Kiváló Dolgozója!) A munkáját ő így fogalmaz­za meg: — Szeretem az embereket, mindenkit, a földművestől a főiskolai tanárig. A legfonto­sabb a kölcsönös bizalom. Azt akarom, s akkor érzem jól ma­gam, ha a vevő elégedetten tá­vozik — és másnap is vissza­jön! ... MEG KELL JEGYEZNI, hogy a vásárló akkor is elé­gedetten távozik, ha története­sen nem kapja meg azt, amit keres, s ez az elégedettség is sokat jelent: az egyszerű, ked­ves, udvarias bánásmód jó ér­zését S másnap — visszajön! — Nemcsak a kiszolgálás, egy-két barátságos szó is kell a vevőnek. Így aztán a törzs- gárdánk, mert az is van — szé­pen kialakult, s olyan, mint egy nagy család. — Mit szeretne az életében még elérni? — Már csak két-három esz­tendőm van a nyugdíjig. Tisz­tességgel dolgozni és — tisztes­séggel nyugdíjba vonulni. Ez az egyik. A másik, s ez is na­gyon fontos ám: a két fiamból becsületes embert nevelni. Szü­lőknek ennél szebb célja nem is lehet. Igaz? Kátai Gábor Kamarazenei Egerben bemutatásra kerül Mendels­sohn: E-moll hegedűverse­nye, és Beethoven: Egmont- nyitánya. A kamarazenei fesztivál programja június 14—15-én folytatódik, ugyancsak a Gár­donyi színházban. A két nap folyamán, délelőtt és délután (délelőtt 10 és délután 3 órai kezdettel) rendezik meg a fesztiválon részt vevő 41 ka­marazenekar versenyét. A zsű­ri elnöke: Sándor Frigyes pro­fesszor, a Budapesti Zenemű­vészeti Főiskola tanára lesz. A fesztiválon részt vesz egy harminctagú szovjet zenemű­vész delegáció is, közöttük a szovjet zeneiskolák válogatott növendékei, akik magyar mű­vek előadásával nyertek dijat hazájukban. A fesztivál eredményeinek értékelésére június 16-án, dél­előtt 10 órakor kertit sor. A IX. Országos Kamaraze­nei Fesztivál műsorát a rádió és a televízió is közvetíti! KG Családi perpatvarok a bíróság előtt Közhely, hogy a bírósági tárgyalóteremben felnyílnak az emberi jellemek és sorsok. Amikor pedig magánvádlók miatt kell a bíróságnak köny- nyű testi sértés, vagy becsü­letsértés miatt igazságot ten­nie, felzaklatott kedélyálla­pot, indulatok, könnyek, sérte­getések, igazolt, vagy vélt sé­relmek teszik puskaporossá a levegőt. Ebből a felhős, néha villámlóan feszült légkörből emelünk ki néhány esetet — okulásul is, ízelítőül is. Az agglegény pletykái Idősebb férfit vádol a bí­róság előtt a csinos és tűzről pattant fiatalasszony, mert az agglegény azt állította, hogy a fiatalasszony szándékosan együtt maradt este, a presszó zárása után férfimunkatársá­val, bezárkózva. Ezt az állítá­sát éppen a munkatárs felesé­ge előtt kockáztatta meg az agglegény, s emiatt a csinos presszós-fiatalasszony házaló­ján, de a munkatársa családi életében is komoly válság bontakozott ki. Az agglegény a hírbe hozó mondat elhangzását tagadja a tárgyaláson, de a fiatalasszony harmatos, majd záporozó szem­mel szidja őt és okát adja az erkölcsi sérelemnek: azért pletykál az agglegény, mert régóta utánajár, de eredmény­telenül. Az asszony feháboro- dásában sértegeti is a mindent tagadó férfit, és amit szemé­vel „hozzámond” a szöveghez, az valahol nyolc napon túl gyógyul. Nem bekül az asszony, mert neki írás kell róla, hogy a pletyka hamisságát beigazol­hassa a falu és különösen a férje előtt. Nyolcéves pofonok törlesztése A kemény szívű és öklű fiatalemberek nehezen felejtik el még Felnémeten is, hogy valamikor túlerővel szemben nem tudtak védekezni. A most 23 éves fiatalember 15 éves korában kapott — szerinte in­dokolatlanul — két pofont, egy tőle jóval idősebb férfitől. Most mindez eszébe jutott, egy kocsmai beszélgetés után. A hangulat is, az alkalom is kedvezett, társával együtt erősnek is érezte magát, visz- szaadta a két pofont. Az eset szenvedő alanya vá­dat emelt a másodmagával tör­lesztő „adós” ellen. A bírói közbeavatkozás eredményekép­pen kibékülnek a magánvád­ló és a vádlottak, a törlesztő kifizeti az elszakadt ing árát, és a munkakiesés 200, — fo­rintját, majd kezet fogva mindhárman eltávoznak a tárgyalóteremből. Jogos anyai könnyek — az apa iszákossága miatt Idős házaspár állt a bíróság előtt, meg az egyik fiú. Az apa nem ismer mértéket, amikor beiszik: hazamegy, üti veri a családot, akit éppen ott­Az önérzetes juhász Történt pétiig Gyöngyösön, a Já­nos vitéz előadása után. Miután a két es­tén egy kisebbfaj­ta juhnyáj is sze­repet kapott, sőt: már a pénteki fő­próbára is be kel­lett vonulniuk, az abasári tsz öreg juhásza is színhá­zi emberré lépett elő, mert a birká­kat mégsem lehe­tett elengedni őr­zőjük, nélkül, bár a puli is velük jött... Mellesleg: kicsit furcsa, hogy csak Abasárról lehetett kikérni a juhokat. A rendezőség annak rendje, módja szerint ki akarta fizetni a juhász tisztelet­díját. Péntektől vasárnap éjfélig mégis csak szol­gálatban volt, ha nem is a megszo­kott módon. A A tiszteletdíjat megérdemelte. De nem így gon­dolkozott a juhász! — Csak nem akarnak megsérte­ni? — tiltakozott a napi ötven forint „kiküldetési díj” ellen. — A mi tsz-ünk van olyan gazdag, hogy nem szorul rá arra a néhány forintra! Hm! Hát nem igaz? Ugye, néhány év alatt hogy megvál­tozott a paraszti önérzet tartalma! (g mól—) j hon talál. Az egyik fia ellen­állt, s amikor az apa teljhatal­mát és a szesz mámorát ütle- gekben akarta kimérni közel­álló családtagjaira, a fiú nem­csak megfogta a nagytermésze­tű apa kezét, hanem oda is sózott neki. A bíró meghallgatja a síró feleséget, aki könnyek között panaszolja rabiátus férje túl­kapásait, azt is, hogy a kiseb­bik fiát is oda kellett adni ipari tanulónak, mert az apa miatt otthon nem lehetett ne ­velni. A bírói békéltetési szán­dékra és az asszonyi könnyek­re a nagy szókinccsel rendedre ■- ző apa odavágja megunt ét; többször megcsépelt élete pár­jának: mehetnek, ahová álcái­nak, ő nem ad ki nekik semmit. Az anyós beveri az ablakot A fiatalasszony gyors sza­vakkal mondja el a bíró előtt* hogyan verték meg őt az anyós, após és a sógora. Villá­val, ezzel-azzal támadtak rá. alig menekülhetett vissza ® falusi ház udvarának hátsó ré­szében lévő kisebb és igényte­len szobájába. Szerinte csak a rendőrség vetett véget a mara­kodásnak, de még így is sike­rült az anyósnak összetörni a „stolet-tükröt.” Az anyós, após is előhozako­dik a maga igazával, míg a bírói szándék érvényesül: köl­csönösen bocsássanak meg egymásnak és a lakáskérdést pedig közös erővel oldják meg. A perpatvar oka — mint a legtöbb esetben kicsinyessége miatt — nevetséges: az anyós sajnálta azt a sok villanyt* amit a menye használt. Hat­van forint volt a számla. Az ígéret elhangzott mind­két részről, az anyós arcán azonban nem sikerült meg­hittre a családi mosoly. ★ Cseppek a tengerből, az évek során lezajló családi vi­ták tömegéből egy-egy mo­zaik. Fiatalok és öregeik ha­dakoznak egymással, az önzés és a gyűlölet marakodása vélt és valódi igazságot dobál egy­más mellé. A bíró türelemmel* nagy-nagy élettapasztalattal és segíteni akarással békítgeti* csitítja a vádaskodókat, és azokat, akik a magánvádra rendszerint ugyancsak váddal válaszolnak. Mennyi emberi hiba alakul át észrevétlenül, vagy nagyon is észrevehetően bűnné, amit a társadalomnak kell kigyomlál­nia. A családok boldogsága miatt! (farkas) mola/aq Ct t TI. Á féri! zihálva áffilt az ajtóban, hosszú, súj- tésos bundája, amelyre olyan büszke volt, mészfoltos, vakolatos, piszkos, arca is feldúlt, ijesztően kifordult. — Nincs Fortuna. Megszűnt. Az éjjel le­bombázták, a földig szétverték. Az asszony odament hozzá, kifűzte a cipőjét* odakészítette a papucsát, segített neki kibújni a bundából, úgy bánt vele, mint a nagybeteg- SeL — Ó, ne búsulj azért, apukám — vigasztal­ta. — Majd építenek helyette másikat. Van pénze a biztosítónak, tudod te azt. — De nem érted, te szerencsétlen, hogy most már biztosító sincs?! — förmedt a fele­ségére Papír Marci. — Az összes többi vagyo­na vidéken volt, Tiszántúlon, az már mind az oroszok kezén van. — De te megvagy, életünk, egészségünk épen maradt, az a legfontosabb — mondta az asszony. — Feküdjél le, pihend ki magad. — Jaj, dehogy tudok én most nyugodni..; Jenci kérdezgette nagybátyját a részletek felőL Emberáldozat csak a két éjjeliőr volt, a bérpalota lakói az óvóhelyen sértetlenek ma­radtak, azoknak is mindenük odaveszett per­sze. Kis idő múlva lejött a szobalány. — Boriskám, kedves, gyere gyorsan, segít­sél, a méltóságosék csomagolnak. Nagyon sie­tős nekik, mennek Béesbe. Engem is visznek. — Ajjaj, itt marad a palota védelem nélkül. — Magukat itt hagyják házőrzőnek. — Mit érek én a iréltóságos úr nélkül. Ne­kem semmi hatalmam nincs. Laci arra gondolt, Papír Marci most értet­te meg, hogy elvesztettük a második világ­háborút. Tévedett. Másnap, amikor Jencível kiment a konyhá­ba reggelizni, a kávéscsésze mellé odakészítve várta őket az aznapi újság, a Virradat, amely a nevébe nyomtatva nagy nyilas-keresztet hor­dott. Mindjárt az első oldalon, vezető címként, a lap teljes szélességében szemet kiszúró fel­irat: „A katonaszökevényeket rejtegetőikkei együtt felkoncoljuk!” Boris néni kiöntötte a kávéjukat, de nem nézett rájuk. Papír Marci az asztalfőn le­sütött szemmel rágcsálta a kenyérhéjat. Jenci a feje búbjáig vörös volt, Laci közönyösen bámult maga elé. Amikor ismét a szobájukban voltak, Jenő kirobbant: — Ilyen gyáva, hitvány, jellemtelen fér­get! ... — Elárulta a családot, mi? Megszegte .az ősi törvényt... — Laci gúnyosan mosolygott. — Elvárnád, hogy miattunk odaálljon a szu­ronyok elé? ... — És milyen alattomosan csinálta... Ő nem dob ki minket, ő nem szól egy szót sem, csak odakészíti az újságot a reggeli kávé mellé. — Eddig abban bízott, hogy a vezér házát békében hagyják. A méltóságos úr elment Becsbe, övé a rizikó. Ezt nem vállalja. — Disznó. Cseléd, nyomorult szolga. — Az. De most azt nézzük, merre mehetünk tovább. — Akárhová. Én ezekkel nem tudok egy levegőt szívni percig sem. Laci gondolkodott. — Azt mondom — szólt végül —, várjuk meg a délutánt. Ma kell jönni Magdusnak, ta­lán ő tud valamit. A nagybátyádnak mindéin-; esetre mondd meg, hogy még ma továbbál- lunk. Ne eméssze az aggodalom, hogy itt ma­radunk. Estefelé érkezett Magda, a korai sötétedés­ben, kifújta a szél, hideget hozott magával. A cselédszobában hármasban megvitatták a helyzetet. — Somos Árpival találkoztam a héten Rigó néninél — mondta Magda, — Annak a két szigetcsépi lánynak van egy nővére* az itt la­kik az Attila körúton a vőlegényénél, aki to­vábbszolgáló őrmester a kelenföldi híradós laktanyában. A Messerschmidt-gyárat kiürí­tették, egy részét behozták Kőbányára, a sö­röspincékbe, másik részét Ausztriába szállí­tották. A Somos gyerekeket is feleskették, hogy viszik a gyárral az országból őket is. Az­nap léptek le, amikor Rigó néniéknél össze­szaladtunk. — A két Vídóczki lánnyal mi van? — kér­dezte Laci. — Azok lenn ragadtak Szigetcsépen. Az ál­lítólag már a szovjetek kezén van. Gyere­kek, nagyon közel vannak a ruszkik. Tegnap belőttek Kispestre, egy gránát az 51-es vona­lára hullott, a villamos nem megy tovább a Katona térnél. — Magda szavait átfűtötte az izgalom: — Most már tényleg nem tart soká. — De hová akarsz kilyukadni, Magdikám? — Hát éppen arra, hogy az Árpi mondta, itt, az Attila körúton ti is megfértek, ha el­unjátok magatokat Papír Marcinál. Az őrmes­ter hozzánk tartozik, tud szerezni papírokat. — Ez nem is lehet igaz, — De pont így igaz, ahogy mondom. Egyéb­ként, hogy őszinte legyek, én nem nagyon lel­kesedem a gondolatért, hogy Budán dekkolja- tok. Napnál világosabb, Pest fog előbb felsza­badulni, a harcok Budán elhúzódhatnak, nem is nyugszom én"" addig, míg Margitvárosban nem szerzek nektek valami jó helyet. Beszél­tem a bratyeszommal, annak van. egy ígérete* két- napot keli még várni. Addig kihúzzátok az Attila körúton. Itt van egyébként a szom­szédban, csak át kell menni az Alagúton. Laci magához vonta Magdát, odaszorította arcát a lány szélfútta, hideg orcájához. Egy pillanatra eszébe villant Boris néni, amint állva szappanozza magát a fürdőkádban* s most kicsit szégyellte, amit akkor gondolt — Azt hiszem, nélküled már elpusztultunk volna — mondta melegen. Gyorsan összecsomagoltak. Távozásuké Jenci jelentette be, hidegen, szárazon, mintegy mellékesen. Papír Marci odáig volt a meg­döbbenéstől. — Édes öcsém, hát maradhattatok volna..! Elfértek itt velünk együtt. Igazán nem vol­taitok útban. Miért kell ilyen sürgősen?.., (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents