Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-09 / 135. szám
Radar q KRESZ szolgálatában Idegenforgalom és önbecsülés Felnémeti út, világos nappal. Teherkocsik, motorkerékpárok, személygépkocsik száguldanak az egyenes úton. Egy gyerek kiugrik, fék sikolt... Csődület, rendőrség, mentők ... A gépkocsi sebessége nagyobb volt a megengedettnél, s már hiába fékezett. A fel németi út lakott területen fut keresztül. Lakott területnek számít a KRESZ szabályai szerint, s ezen az úton a személygépkocsik megengedett legnagyobb sebessége 60 kilométer, a motorkerékpároké 50, a tehergépkocsiké pedig 40 kilométer! ' ★ A radart pillanatok alatt felállították az út szélénél. Kém nagy műszer, de megjelenése óta méltán vívta ki a gépjárművezetők ellenszenvét Ugyanis már több száz méterről jelzi, hogy a közeledő jármű milyen sebességgel halad. „Vele” már nem lehet vitába szállni. Váratlanul jelenik meg valamelyik úton, és üyenkor —- sajnos — magasra szökken e. büntetések száma. Ipacs Géza őrnagy, Sütő Miklós tizedes és Tóth Sándor önkéntes rendőr végzik a vizsgálatot a nagyforgalmú, nyílegyenes felnémeti úton, ahol az utóbbi időben már két gyermekbal- eset is történt! A radar ernyője az országúira irányul. Távolról egy motorkerékpáros közeledik. Meglendül a skála előtt a kis mutató: a motorkerékpáros ötven kilométeres sebességen túl halad. Lendül a tárcsa, a „ludas” — külföldi! Rá is érvényes a szabály. Tört magyarsággal ígéri az óvatosságot a csehszlovák rendszámú Jawa vezetője. Moát egy nagy tehergépkocsi közeledik: YB 24—73. A műszer 55 és 60 között mutat! A tizedes figyelmeztető' szavaira magából kikelve tiltakozik Lukács Tibor gépkocsivezető, aki már régi ismerős egy ittas vezetés és egy súlyos baleset kapcsán. A bírságot nem hajlandó kifizetni Ebből feljelentés lesz... S ezután furcsa dolgot bizonyít a radar. Az országúton közlekedő gépjárművek vezetőinek tekintélyes hányada nem tartja be a KRESZ sebesség-korlátozó szabályait. Két- három percenként kell leállítani a járműveket. Pannónia motorkerékpár, rendszáma EG 30—68. Hatvan kilométer fölött száguldott. Ez az „élvezet” 50 forintjába került a vezetőnek. Autóbusz közeledik, különjárat. Természetesen sebessége nagyobb a megengedettnél — s ezután ezt már szükségtelen is leírnom — leállítják. Vezetője őszinte ember: — El- bambultam... — mondja kényszeredett mosollyal. Figyelmeztetést kap. Az ellenőrzés folyamán másta is sor kerül, a felelőtlenség magas iskolapéldányára. A közeledő kisméretű tehergépkocsi jobb első kereke furcsán kalimpált. — Itt valami nincs rendben — jegyezte meg Ipacs Géza őrnagy. Az SA 06—14-es rendszámú teherautó az Egri Lakásépítő Ktsz tulajdona. Nem is kell hosszú vizsgálat: a kormánymű tolórúdja kikopott, a kormány akadozik, a bal első kerékagy egyik csavarját kézzel ki lehet csavarni. — Mondja, mi történik, ha beakad a kormány? Vagy kiesik a kerék?! Mit lehet erre felelni? De hogy lehet ilyen kocsit kiengedni a forgalomba?! A rendszámot bevonják, a kocsi félrehúzódik. Intézkedni kell a bevontatásáról. Alig történik meg mindez, a radar újra „árulkodik”. Az Eger felől közeledő, szurókszó- ró gépkocsi (FB 77—90) megterhelve rohan. Leintik, de csak húsz méternyi út után tud megállni Mi lett volna, ha ...? Nem jó gondolni erre! Figyelmeztetést kap a vezető. S ide is megy a feljelentés. A CL 88—34-es rendszámú éj Trabant tulajdonosa, fiatal ember, igen haragos a leleplezésért. Miután kifizette a negyven forintos büntetést, kiszállt: — Megnézem már, hogy mit kell szidni... — S meglátva a radart, már mosolyogva csóválja a fejét. Az AB 08—42-es rendszámú Mercedes személy- gépkocsi vezetője szidja a világot, tanúként hívja utasait, és tárgyalást kér, amit meg is ígérnek neki... de a büntetést nem hajlandó kifizetni. — ön annál a háznál — mutatja Sütő Miklós tizedes — 78—"0-nal jött, amikor dudált, akkor 65-tel. „ Nehezen Ha eltörik a napszemüveg üvegje, hova mehetne máshová az ember, mint az OFOTÉRT-hez, amely többek között napszemüveg ügyekkel is foglalkozik? E felismerés vezetett engem is, amikor átnyújtottam a tört üvegű szemüveget és egyben megelégedettség is töltött el, amint közölték velem, hogy van üveg a pótlására és nem is drága, nyolc forint valahány fillér ... — Nagyszerű! — mondtam őszinte megelégedéssel és rögtön feltettem az ilyenkor szokásos kérdést: — Mikor jöhetek vissza érte? — gondolván hogy két kis üvegecske bevágása a keretbe órák kérdése lehet csak. — Két hét múlva — közölte velem a csinos, fehérköpenyes kartársnő és meg— Ezt honnan tudja? — kér- d zi kihívóan a vezető. A tizedes a radarra mutat. A gépkocsivezető kerek szemmel megnézi, aztán megrázza a fejét és — szó nélkül kifizeti a büntetést... — Van, akinek fogalma sincs, hogy mi a lakott terület, és hogy mi a megengedett sebesség ... Nem ismerik a KRESZ-t — mondja Ipacs Géza őrnagy. — A többség azonban a szabályok tudatában is nyugodtan szabálytalankodik, s csak akkor csökkenti a sebességet, ha észreveszi, hogy ellenőrzés van ... Képtelenek megérteni, hogy a szabályok az ő érdekükben is születtek... Nehéz lenne felsorolni, hogy aznap hányszor kellett leállítani, figyelmeztetni, büntetni. Csak a legsúlyosabbak az eddig említetteken kívül: YA 59 —26, AB 75—99, CL 84—79, EF 25—90. AD 19—07, CM 76 —91, EO 77—60 stb... Az ellenőrzés utolsó áldozatai: az FC 76—56-os rendszámú tehergépkocsi ötven kilométeres sebesség fölött — szabálytalan! — haladt, s az EF 21—61-es motorkerékpár türelmetlen vezetője megelőzte, mialatt a radar skálamutatója vígan lengedezett a 70-es szám fölött. Nagyon sokan védekeztek azzal, hogy rossz a sebességmérő órájuk. Ilyenkor mindig rossz... ★ Nagyszerű találmány ez az országúti radar. Alkalmas arra, hogy betartassa a közlekedés szabályait. Sose lehet tudni, melyik útvonalon, mikor •bukkan fel. S ez nagyon sokba kerül a szabálytalankodóknak. Az nem baj, csak csökkenjen már a balesetek száma! Kátai Gábor érthető hökkent arcomat látva, rögtön hozzátette, — Ugyanis, mi Pestre küldjük az ilyen dolgokat... Nos, az „ilyen dolgokat” sehogyan sem értem. Mert azt értem, ha ötszáz forint értékű, hallatlanul speciális valamit Pestre kell küldeni, utóvégre kis ország vagyunk, .nem olyan nagyok a távolságok, hogy egy hallatlanul speciális,mondjuk ötszáz forintot érő, munka ne érne meg egy kis szállítást is. De nyolc forint valahányért — Pestre?! Biztosan az egész országban egyetlen egy szakember él csak, aki ért is ahhoz, hogy üveget vágjon napszemüveg céljaira. Az is Pesten. Nem akar vidékre menni. Inkább szállítanak neki. Kerül, amibe kerül. Az államnak, az OFOTÉRT-nek s végső soron nekem. (gyurkó) I T assan hozzászokunk a milliós nagyság- ’ rendű turistaforgalomhoz, s ahhoz is, hogy nyugatiak százezerszám keresik fel hazánkat. Vendégeink általában elégedetten, jó véleménnyel távoznak tőlünk, saját szemükkel bírálják felül azt a kedvezőtlen képet, amit az ellenséges propaganda festett és fest rólunk még ma is. Terjed a világban a magyarokról, vendégszeretetükről alkotott hízelgő vélemény. S ha most, az idénykezdet után pár nappal mégis az árnyoldalakról beszélünk, nem ünneprontásból tesszük, hanem mert komolyan fontolóra kell vennünk, milyen magatartást tanúsítunk az idegenforgalommal kapcsolatban is gyakran hallott fogalommal — a fellazítással — szemben. Egy orvos mesélte, hogy 70 dolláros útlevelével Franciaországban járván megismerkedett, majd összebarátkozott egy ottani famíliával. Elmesélték, hogy egy társasutazással korábban már voltak Magyarországon, igen jól érezték magukat, s meghívták az orvost, nézze meg azt az amatőr filmet, amit a társaság hazánkról készített. A képek előbb a határt, Győrt, a Balatont mutatták, majd Budapest következett. Az orvos csaknem elérzékenyült, amikor a filmen megjelent egy képsor a Royal Szálló épületével a háttérben. A csoporthoz tartozó franciákat jól öltözött magyar fiatalok gyűrűjében lehetett látni, ahogy egy kis csomagot — kiderült rágógumit — osztogattak. A magyar fiúiét tülekedve rohantak hol az egyik, hol a másik* ajándékosztogatóhoz, marakodtak a filléres ajándékért, és boldogan mutatták a felvevőgép felé zsákmányukat. A filmet itt kínos zavarral leállították, és kellemetlen magyarázkodás kezdődött, hogy a képeket más csinálta, mert voltak, akik vadásztak hasonló „érdekes” jelenetekre ... Egy „emigráns magyar” grófnő nemrég régi birtokára visszatérvén összegyűjtötte a hajdani cselédeket (akik közül, ki tudja, hánynak jár ma már egyetemre a fia, s hánynak megbecsült ember a rokona), szóval a grófnő ezeknek a süveg nélkül álló volt cselédeknek férje közeli visszatértéről és földtulajdoni kérdésekről tartott zavartalanul előadást. A jelenlévő hallgatók nem verték meg a grófnőt, sőt megdöbbentő zavarodottságukban el sem kergették. Máshol az évenként hazalátogató disszA- dens érkezésekor egyes emberek szinte versengenek, hogy vendégül láthassák, mert csecsebecséket: golyóstollat, nylonkendőt osztogat. Ez már nem politikai józanság kérdése, hanem egyszerűen emberi mivoltunk megcsúfolása. Talán felesleges is hangoztatni: senki nem esik olyan esztelen túlzásba, hogy e kirívó eseteket akár a vendégekre, akár a vendéglátókra általánosítsa. Nyugati vendégeink közül kevesen jönnek hozzánk ellenséges céllal, egyszerűen pihenni, világot látni jönnek, nem pedig nekünk valamiképpen is ártani. Mégis, a világ másik oldaláról jönnek, s így legyen bár szándékuk a legártatlanabb, sokan akaratlanul is részesei, eszközei lesznek annak a politikai törekvésnek, amit a világ felőlünk nyugtára eső felén ártó szándékkal, lélektani megfontolással irányítanak. Itt minden nyugati barátunk is otthon érezheti magát addig, amíg tiszteletben tartja törvényeinket, szokásainkat, munkánk eredményét, s az életünkről alkotott elképzeléseinket. A vendégek elsőrendű kötelessége, ha már idejön, s amíg itt van, ezeket magára nézve is irányadónak elfogadni. De ez még nem eiég, nekünk, akik fogadjuk őket, száráén ereznünk kell ezt. Vendégszeretetünk csak ezután következik, csak ezután igyekezhetünk vendégeink kedvében járni. Elsősorban magunknak élünk, s csak azután vagyunk vendéglátók. Ezt azok sem vehetik rossznéven tőlünk, akik hozzánk jönnek, mert ők sem tesznek másként, ha mi hozzájuk, látogatunk. (E. P.) Hozzászólás a Népújság „Borhamisítók" című cikkéhez A cikk közzétételére egyrészt a tiltott cselekményt elkövetők nyilvánosságra hozása, másrészt pedig az olvasókö- I zönség tájékoztatása végett feltétlen szükség volt. A bor- hamisítások a jelenben feltűnően elharapóztak nemcsak Heves megyében, de országszerte is, ezért szükséges annak káros kihatását több oldalról is megvilágítani. A borhamisítás nem új keletű dolog. Legelterjedtebben a múltban a nagy filoxéravész után terjedt el Hazánkban. Igen radikális rendszabályokat alkalmaztak akkor a tetten ért borhamisítókkal szemben. Több városunkban a borhamisításon tetten ért borkereskedők borát egyszerűen a hordókból kifolyatták a szabadba. Ilyen eset fordult elő annak idején Egerben is — az idősebb egri emberek tájékoztatása szerint — az egyik Csiky Sándor utcai borkereskedővel. Ma már ilyen radikális módszerek nincsenek, a borhamisítókkal szemben formálisabb hatósági eljárásokat alkalmaznak. Az utóbbi időkben Gyöngyösön és a Mátra alji községekben egyes lelkiismeretlen és haszonleső termelők a borha- I mísitásra, a tütott borkezelésre vetemednek. A vizezés és a cukrozás gyakran előfordul. Bármennyire gyakorlottak és magabiztosak legyenek is a borhamisítók, ma már a borvizsgálati módszerek annyira megbízhatók és az ezzel fog- la’kozó borászati szervek (Országos Borminősítő Intézet, Országos Borvizsgáló Szakértő Bizottság) megállapításai any- nyira helytállóak, hogy a tiltott módszerekkel és anyagokkal feljavított boroknál a kezelés ténye —, ha az érzékszervi úton nem is minden esetben — a vegyvizsgálati módszerekkel kétségkívül megállapítható. A borrpanipulánsok tevékenysége így nagy kockázattal jár, mert az elkobzott hamisított borok mellett még a kiszabott büntetés is jelentős. A természetes borok abban különböznek a cukorral, vízzel kezelt, hamisított boroktól, hogy összetételükben a víztartalom. az alkohol- és savtartalom. valamint az extrakt- és hamuanyagtartalom bizonyos határok között arányosan, a szélsőséghatárokon belül találhatók. Ezzel ellentétben a hamisított, tiltottan kezelt boroknál ezek a boralkatrészek aránytalanságot mutatnak és többnyire a szélsőséges határok alá süllyednek. A mesterségesen cukorral feljavított, vizezett, vagy csiger borok, ha alkoholfokban meg is ütik a mértéket, rendszerint sav tartalomban, extrakt- és hamuanyagtartalomban a szélsőséges als® határ alatt mozognak. Az ilyen borok többnyire minden vegy- vizsgálat nélkül, csupán érzékszervi vizsgálat útján is elárulják hamisított voltukat. Az ilyen borokat még az egyszeri borivó emberek is felismerik ürességük és zamatnélkülisé- gük miatt. Elég szomorú, hogy az ilyen mesterkélt borok mégis elhelyezést, piacot találnak a borminőségek iránt igénytelenebb fogyasztási területeken, (bányavidékek, ipartelepek). Szakfelügyeleti és hatóságii szerveink, de dolgozó társadalmunk széles rétegei súlyosan elítélik a borhamisítás eszközeihez nyúló, lelkismeretlemíl és érdemes munka nélkül anyagi előnyöket élvező, kapzsi egyéneket. Az ilyen egyénék kíméletet nem érdemelnék. Az elterjedőben levő bormanipulációkkal szemben csupán az illetékes hatósági szerveknek még erélyesebben sújtó intézkedéseivel lehet gátat vetni Heves megye minőségi borvidékeinek jó híre, érdéke is ezt kívánja. (Dr. I’só Andor) 10. Az agyán sűrű gőz ült, egészen elkábult, el- butult a vágytól, ahogy cserepes száját nyalogatta, de annyira azért nem hülyült meg, hogy ne tudta volna, ő csak egy nyűttbakancsos, rongyos, festéke® köpenyes, ócska kis inas, akinek Micikénél egy szava se lehetne, s ha el akarja kerülni a botrányt és pofonokat, jobb, ha meghúzza magát. Takácsáéhoz úgy járt, mint a szomjas ember a csaphoz. Ha az ember szenved a szomjúságtól, innia kell minden áron. Magdát tiszta szenvedéllyel szerette, érzelmei, eszményei előtte jártak s fölötte maradtak a testiségnek. Magda teljesen betöltötte, mellette más nem jutott eszébe. Eddig. És most ez mi? Ha Boriskára gondol, Borisba „nénire”, nem szólal meg benne a vád, a lelkifurdalás, hanem: mintha Magda nem is lenne. Két külön vágány ez, két vonat másfajta rakománnyal, más útiránnyal. S itt a szemafor is mindjárt, amely tilosra zárja az utat: és ha Magda is ezt csinálná? És ha Magda is így meglesne egy másik férfit, egy jókarban lévő negyvenévest, ilyen vadul megkívánná s tömé a fejét; ha tenne egy kísérletet, szemeznének, biztatóan rámosolyogna, majd elválna, hogyan reagál rá ... Vagy ő is fogódzkodjon azokba az ócska érvekbe, hogy a nőnek nem lehet ugyanazt, mert á férfi biológiailag is egész más... Pfuj. Ami morálisan nem igaz, az politikailag sem az, nincs kétféle erkölcs, egy a férfinak, egy a nőnek, nincs külön egy a közéletnek, s másik a személyes, belső világnak. De lehet-e ilyen szublimáltén — ész-renddel az érzelmekben, — élni? Solohov regényében, a „Csendes Don”-ban is hogy kavarják a szenvedélyek az embereket! Hogy zúg, forr az élet. milyen természetes áradással... Az emberek cselekednek és cselekednek, ahogy vágyaik, hajlamaik, érzelmeik diktálják — s nem latolgatnak, nem töprengenek, nem kínlódnak a falhoz szorított homlokkal, mint... Ki is? Igen, Gladkov egyik hőse a „Cement”-ben. Az a fiatal értelnpségi, akinek tetszik a nőszövetség titkárnője. Egymás mellett laknak, s a fiú minden éjjel hallja, hagy jön a (anácselnök, dobog a csizmája, benyomja az ajtót s recseg az ágy, ahogy szinte maga alá temeti azt az erőtlen, kételyeiben vergődő nőt. A fiú az ajtóhoz megy, valamit tenni kellene, közbeavatkozni, hisz ő is szereti a nőt, de csak áll az ajtófélfának támasztott, lázas fejjel, kínlódva, s végül visszamegy a szobájába. A latolgatás, a tűnődés, fontolás, habozás, ezek mind-mind értelmiségi dolgok —, de ő „kutyabőrös” valódi proli. S nem ez történt-e vele a gyárban is, hónapok vitája, míg elfogadta a szocializmust, s most is ez a vajúdó bizonytalanság, habozás ... De Takácsnéval milyen gyors volt. határozott, Magdával is. Amikor szökni kellett a behívás elől, akkor sem ingadozott, percig sem. Ügy látszik, ez a kétféleség már megmarad benne. A két szülő ez; apja gyors nekibuzdulásai, zabolátlan indulatai, s anyja higgadt, bölcs megfontolásai. Jenci már kint diskurált ángyikájával, ő is felcihelődött. Öltözködés közben eszébe jutóit, hogy tárcájában őrzi Magda egy levelét. Elővette az összehajtogatott papírt, nézte a tintával rótt sorokat, az érzékenyen rajzolt, álló betűket, egyenes sorokat. Hogy benne volt ebben az írásban Magda, áttetsző belső világa, ahogy villámgyorsan megfogalmazott mindent, hirtelen, latolgatás nélkül. Rátette a tollat a papírra, a levél végén vette föl. Laci olvasta a levelet, egy részt átugrott: ez itt nem érdekes. Tulajdonképpen ezért vette elő, itt van: „Kedvesként, gondolj csak arra is, hogy á mi boldog, harmonikus életünknek szét kell sugározni az emberek között. Ha nem ezt tennénk, és csak saját boldogságunkért dolgoznánk, akkor semmivel sem lennénk különbek a többi embernél. Kedveském, nagyon szeretlek, bízzál abban, hogy eljön az idő, amikor zavartalanul leszünk boldogok. Addig is tanulj és készülj, mert nem tudhatjuk, mikor kezdődik életünknek ez a második, felhőtlen szakasza! Azzal szeretném befejezni, azzal a kéréssel, hogy tanuld meg a türelmet is* az emberek iránt, s légy hozzám is türelmesebb. Nézd el nekem, ha néha ideges vagyok. Kérlek, figyelmeztess, ha hibás úton járok, meglátod majd, hogy belátom a hibámat. Most már zárom sorúimat, sokszor csókol az, akit úgy hívsz, hogy: „Te kedves leány”. Laci újra összehajtogatta s eltette a levelet. Igen, az van benne, jól emlékezett. Szerelmük erőforrás is, készülődés a jövőre. Meg egy kis szirup is van benne, tagadhatatlanul. A szerelemnek éppúgy van élete, mint az embernek, megvan a gyermekkora, amikor gügyögni kell benne, a romantikus ifjúkora, nagy ideálok, tervek, elhatározások — s a férfikora is, reális, dísztelen szépsége. Két év után már másképp néz vissza az ember. — Különösen, ha közben van szerencséje meztelenül látni Boriska nénit — mondta magában, s hangosan felhörgött. — Nem öregem, nem eszel Boriskából. Délelőtt folyamául váratlanul beállított Papír Marci. Boriska néni csak nézte: — Jesszus, apukám, mi van veled? IFolytatjuk)
