Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-07 / 133. szám
m,4G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Impozáns sportünnepély Egerben AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVII. évfolyam, 133. szám ARA: 50 FILLER 1966. június 7., kedd Vietnamból jelentjük: A buddhisták továbbra is a Thieu—Ky klikk lemondását követelik * A „Crazy Horse’, hadművelet — Államcsíny készül a bábkormány ellen? A Bolond Ló eléggé sivár eredményeket hozott lovasainak, ugyanis — amerikai hivatalos verzió szerint — három hét alatt, csaknem szünet nélküli harcban 516 „viet comg” megsemmisítéséről számoltak be. Ismeretes, hogy az amerikaiak a partizánok közé szokták számítani a meggyilkolt parasztokat, sőt azok családtagjait is. A katonai direktórium új, polgári tagjainak névsorából kitűnik, hogy a buddhista intézet vezetőd közül senki sem volt hajlandó tárcát vállahn a kibővített kormányban. Megerősítette ezt az elutasító magatartást a buddhista ■ egyház szóvivőjének, Thic < Nhat TTiuotignak, a bucid- < hista intézet főtitkárának éles hangú Amerika-elle- nes és kormányellenes beszéde, amelyet hétfőn este a Vien< Boa Dao pagodában mondott^ el mintegy ötezer főnyi hallgatóság előtt Hangoztatta, < hogy a válság egyedüli lehet-< séges megoldása az, ha Ky < miniszterelnök és Thieu ää-< lamelnök lemond. Utalt arra, < hogy ha maguktól nem tesz- < neik eleget ennek a követelés- < neik, akkor majd államcsíny < távolítja ed őket. A megyei sportnapok egri díszünnepségén a, közönség nagy tetszését érdemelte ipari tanulók, zászlós, labdás gyakorlata. ki az Kállai Gyula előadása Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a; Minisztertanács elnöke hétfőn délután, az MSZMP Központi < Bizottsága Politikai Akadémiáján A nemzetközi kommunistái mozgalom néhány új eteti kérdése címmel előadást tartott Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában rendezett < előadáson megjelent Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai < Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, jelen volt a í Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány több tag- < ja, politikai és társadalmi életünk sok más ismert képviselője. í Sikeresen leszállt a Gemini 9. Gene Cérnán az „űrgyaloglás világrekordere” Balszerencsés tényezők az űrben CAPS KENNEDY (MTIY. A Gemini 9. amerikai űrhajó, fedélzetén Thomas Stafford és Gene Ceman úrpHótákkal, hétfőn délután 1-4 óra 57 perckor, az előre meghatározott időpontban ereszkedett a tengerre, a Bezmuda-szigetektől körülbelül 200 kilométernyi távolságban. A NASA szakemberei szerint a Gemini 9. személyzete megvalósította az űrotar zás két fontos eétját: a három űrrandevút és az űrsétát. A másik két fontos feladat elvégzése azonban elmaradt. Nem sikerüLt összekapcsolni a két „égi járművet”, s Gene Cérnán, „az űrgyaloglás világrekordere”, nem tudta teljesíteni azt a megbízatását, hogy a rakétákkal irányítható repülő karosszékében manővereket végezzen, mert üzemzavar támadt a karosszéket az űrhajóval összekötő távközlési rendszerben, és ezenfelül az erős izzadás következtében teljesen bepárásodott Cérnán átlátszó anyagból készült „sisakrostélya”. E balszerencsés tényezők összejátszása folytán 36 perccel rövidebb volt az űrséta a tervezettnél. A Reuter tudományos hír- magyarázója megállapítja: .•Stafford és Cérnán teljesítménye a kitűzöttnél kisebb lépést jelent a Hold meghódításához vezető úton, de a célrakétával végzett három új és nehéz manőverük lényeges hozzájárulás a fenti cél eléréséhez. A Wasp amerikai repülőgép-anyahajó tegnap magyar idő szerint 15.51 órakor fedélzetére vette a Gemini 9. űrkabinját s vele Stafford ésCérnán űrhajósokat. A két asztronauta jókedvű és egészségesnek látszik — jelentik a nyugati hírügynökségek. A Gemini 9-en három teljes napot és 21 percet töltöttek a világűrben, 45-ször kerülték meg a földet és 1 200 000 mérföldet tettek meg. A leszállás kitűnően sikerült. Az űrkabin csupán három kilométernyire tért el a kijelölt óéitól, és a várakozó repülőgép-anyahajó matrózai, sóit a televízió nézői is világosan láthatták a narancssárga ejtőernyőt, amikor a Gemini 9. leszállt az Atlanti-óceán aránylag sima vizére. A helikopterek fedélzetükön a békaemberekkel, azonnal megindultak a helyszínre, ahol Stafford és Caman már integetve várták őket. Hazánkba látogat Couve de Murville A magyar kormány meghívására Couve De Murville, a Francia Köztársaság külügyminisztere július 28-tól július 30-ig, hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik, Péter Jánosnak, a Magyar Nép- köztársaság külügyminiszterének január 11—13-án tett franciaországi látogatása viszonzásaként. (MTI) Mohamed Galiev Fazula professzor előadása Egerben: Tegnap Egerbe érkezett Mohamed Galiev Fazula professzor, a Kazah Köztársaság Tudományos Akadémiája Kísérleti Biológiai Intézetének igazgatója, aki a megyei tanács klubtermében tájékoztató előadást tartott a Szovjetunió mezőgazdaságáról, a meghívott szakembereknek. Mohamed Galiev Fazula professzor bevezetőjében a Szovjetunió és külön a Kazah Köztársaság mezőgazdasági dolgozóinak üdvözletét tolmácsolta, majd elmondta, hogy a kommunizmus anyagi, műszaki bázisának létrehozásában az 1966—1970-es évek ötéves terve a szovjet nép erőfeszítéseinek újabb fontos állomása. — A Szovjetunió mezőgazdaságának alapjait a kolhozok és az állami gazdaságok jelentik — mondotta a professzor —, amelyek magas fokú technikával, traktorokkal, kombájnokkal, teher- és személygépkocsikkal, valamint egyéb mezőgazdasági eszközökkel és jelentős anyagi alapokkal rendelkeznek. A nagy szovjet földön, amelyen majdnem minden éghajlati viszony megtalálható, a mező- gazdasági termények minden fajtája megterem és ez biztosítja a lakosság átlátását, kielégíti a külkereskedelem igényeit, figyelembe véve barátaink szükségleteit is. Évente több mint 130 millió tonna gabonát termelnek a Szovjetunióban. Az utolsó hét év alatt a mezőgazdasági termelés 33 százalékkal nőtt. Az SZKP XXIII. kongresz- szusa az új ötéves tervről szóló határozatában nagy figyelmet fordít a mezőgazda- sági termelés további fejlesztésére. A kongresszus előestéjén, a kommunista párt márciusi plénumán komoly iaA magyar és a nemzetközi békemozgalom helyzetéről és soron következő feladatairól tárgyalt hétfői kibővített ülésén a Parlament vadásztermében az Országos Béketanács. Harmati Sándornak, az Országos Béketanács alednö- kének javaslatára a részvevők néma felállással adóztak az Országos Béketanács elhunyt tagjai emlékének, Évente 130 millió tonna gabona a Szovjetunióban tézkedéseket foganatosítottak a mezőgazdasági termelés tervszerűségének javítására és fejlesztésére, valamint a dolgozók anyagi érdekeltségének emelésére. Így a kolhozok és az állami gazdaságok szigorúan kidolgozott és reális felvásárlási terveket kaptak az ötévi távlatra. Emelték a felvásárlási árat, sok növénytermesztési és állattenyésztési terméknél ezzel egy időben sok ipari termék árát csökkentették, valamint olcsóbb lett az elektromos energia is, amelyet a kolhozok és az állami gazdaságok fogyasztanak. Ezek az intézkedések már az 1965. évi mezőgazdasági termelésben is helyesen tükröződnek. A professzor elvtárs végül elmondta, hogy a mezőgazdaság az új ötéves terv feladatainak végrehajtásához 1 millió 790 ezer traktort kas. vagyis több, mint a jelenlegi traktorok száma, 550 ezer kombájnt, 1 100 000 teherautót és 4 milliárd rubel értékben különféle mezőgazdasági gépeket. Előadása végéin kérdésekre válaszolt. A neves szovjet szakember előadásán részt vett Holló Endre, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Kácsor Jánosné, a városi pártbizottság első titkára és dr. Lénával Vilmos, a városi tanács vb-elnöke is. Mohamed Galiev Fazula professzor tegnap délután a Szőlészeti Kutató Intézet egri telepén és az andornaktá- lyai tsz munkájával ismerkedett, ma délelőtt pedig Füzesabonyban, a járási pártbizottság nagytermében tart előadást a hevesi és a füzesabonyi járás meghívottjainak. Délután Kompoltra, a kísérleti intézet telepére tátogat. majd dr. Sík Endre, az Országos Béketanács elnöke terjesztette elő referátumát. Sokoldalúan elemezte a világpolitika legutóbbi eseményeit. Ismertette a békeszerető embermiiliók akcióit és békemozgalmunk tavaszi demonstrációjának eddigi eredményeit. Egyebek között elmondotta, hogy a városok és falvak lakói május 9-e, a fasiszták felett aratott győzelem évfordulója óta 650 nagygyűlésen. 4400 gyűlésen tiltakoztak az Egyesült Államok vietnami agressziója, a népek szabadságának és függetlenségének megsértése ellen & emelték fel szavukat Európa és az egész világ békéje, biztonsága mellett. A referátumot vita követte. (MTI) A „lázadás szelleme" LONDON (MTI): „A Wilson-kormányt a saját képviselőinek általános lázadása fenyegeti a Szueztől keletre politikai kérdésekben, amikor a jövő héten ismét összeül a parlament” — írja hétfői jelentésében a Financial Times politikai tudósítója. Nem csupán a balszárny követeli azonban az ázsiai brit támaszponthálózat felszámolását és a katonák hazahívását. Általános az a félelem, hogy Washington belerán- gethatja a vietnami háborúba Nagy-Britanniát, miután az indonéz „szembenállás” megszűnésével más célokra is hozzáférhetővé váliá* a távol-keleti brit haderő. Hz Országos Béketanács ülése Az egn vivők példásan végrehajtott iskolag-yahorlatainak is nagy sikerük volt. (Riport a 4. oldalon) SAIGON (MTI): Hétfőn Saigonban összeült a fegyveres erők kongresszusa. Ez a tanácskozás megvitatja, kik legyenek a kormányban azok a polgári politikusok, akiknek bevonásával a Ky-reasim igyekszik lecsillapítani a buddhisták hetek óta tartó kormányellenes mozgalmát. Ugyancsak hétfőn reggel összeült az egyik pagodában a buddhista vezetők értekezlete is. A buddhisták nem hajlandók semmiféle polgári személyt jelölni a kibővített juntába és továbbra is követelik a Tbien—'Ty-kEkk lemondását. ★ Saigontól körülbéfül 430 kilométerrel északkeletre befejeződött az amerikai, dél-koreai és dél-vietnami mozgó- egységek „ Crazy Horse” (Bolond Ló) fedőnevű hadművelete, amellyel teljesen meg akarták semmisíteni a Bmh Dinit tartományban, helyenként vállmagasságig érő ele- fántffiben sikerrel harcoló partizánok tő erejét.