Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-30 / 153. szám

ifjú gimnázium, öreg diákok... Söpörte az irodát és sértegette a népi ellenőrt Bíróság elé állítják a boldogi j'mss ügyintézőjét Reggel öt órakor elindul­lak a lassan benépesülő főut­cán. De csak lépésben halad­tak- Meg-megálltak, vissza­néztek. Aztán vissza is for­dultak. Nem tudtak elszakad­ni a szeretett iskolától, a tár­saktól, a bankett hangulatá­tól. Visszamentek az első fel­nőtt „mulatósra”, a bankett- iá, az elsőként „érett” hevesi tanulók.., »Aktatáskában született gimnázium” Az ötórai hajnali felkelés rtekik már nem volt „mu­mus”. Bezzeg a „régi” gim­nazistáknak, nekik el kellett émiök a fél hetes jászapáti vonatot, hiszen legközelebb itt volt gimnázium. Mások Egerbe „költöztek”, ugyanis az egész járásban egyetlen középfokú tanintézet sem dolgozott. De 1962-ben — ? — Az egész gimnáziumot egy táskában hoztam he Kál- •bóL Itt osztották szét a tanu­lókat. és két osztályt a mi gondjainkra bíztak. A táská­ban 95 bizonyítványt hoztam, vagyis az egész gimnáziu­mot ... — mondja ma már az emlékezés örömével az igaz­gató, Nagy János. Hát igen, semmi sem volt; csak a bi zonyítványok. Mef kilencvenöt név... Irány Eger, beszerezni az osztály­naplókat, tanszereket és a többi sok fontos kelléket. ÉS a gimnázium békés egymő/: mellett élésben beköltözött az általános iskola épületé­be. — Kis ofvasőszobában gyűjtünk össze. A „tanári kar”, vagyis az óraadó taná­rok — hisaen a két osztály nem adott kellő óraszámot — hogy megbeszéjük a ^teen­dőket ...B Aztán az első ghnnázhimi tanévnyitó | ünnepség Heve­sen. A most búcsúzó diákok talán még ma is emlékeznek az igazgató szavaira. — Ti vagytok a „honalapí­tók”, bizonyítsatok! A gimnázium „őskora” Az első tanévnyitó óta 4 év telt el, és a rövidnadrá- gos legénykékből, copfot, le­ánykákból nagy „férfiak” és csinos „hölgyek5’ lettek. Az első két osztály elérkezett az érettségihez. Az olvasószobá­ban megtartott tantestületi gyűlés két ifjú osztályfőnöd kéből pedig „ballagtató” osz­tályfőnökök lettek. — Mindent elölről kelleti kezdeni, öt éven át általá­nos iskolában tanítottam'. Rutintalan voltam, és tanár­társak sem voltak, akik segí- tettek volna tapasztalataik­kal, — emlékezik az „A” os/* tály osztályfőnöke, Csonti* Bélámé. — Két éven át egy másik általános iskolában is taní­tottam. Űgyhogy a szünetbei} kerékpárral kellett ide-ock; rohangálnom — vall az „ős** korról” a „B” osztály főnöke, Barcsik Imre. De az „őskor” óta sok min­den megváltozott Tíz tanárt számláló, négy évfolyam két- két osztályát nevelő gimnázi­um fejlődött az általános is­kola falai között. És ki is nőtte ezeket a falakat. Emel­kedik is az új gimnázium új modem épülete, amely végre méltó otthont ad ennek a lel­kes tanító- és tanul cgárdá- nak. A tanulmányi eredmények szintén mindent bizonyíta­nák. A!z „A” osztály érettsé­giátlaga 3,6, a „B”-é pedig 3,4. Összesen 18-an érettsé­giztek jelesre, és mindössze hárojn tanuló bukott egy-egy tárgybóL — Nagyon jó, hagy Ilyen ügyes, lelkiisimeretes, rendes évfolyammal kezdtük a mun­kát Ezekkel a gyerekekkel érdemes volt foglalkozni — mondja mindkét osztályfő­nök. „Most felvételizünk” A két osztályfőnök,az előb­bi dicséret bizonyítására gyorsan kis „kimutatást” ké­szít a négy év eredményei- rab — Két éven át hazahozták lányaink a KISZ-I b vándor­zászlóját az építőtáborból —, mondja Csontosné. — Tavaly a megye legjobb középiskolás sportköre címet értük el, és az országos Ifjú­sági Kupa megyei döntőjébe is bejutottak fiaink, és csak az ózdi területi döntőn véreztek el — folytatja Barcsik osz­tályfőnök. Nem könnyű a választás, amikor a legjobb tanítvány után érdeklődöm. Végre, Szerdán a belkereskedelem Szalay utcai bemutatótermé­ben a székesfehérvári Villa­mossági-, Televízi és Rádió Készülékek Gyárának vezetői megbeszélést hívtak össze, hogy a kereskedelem képvi­selőinek bemutassák gyártmá­nyaik választékát és előké­szítsék az 1967-re vonatkozó megrendeléseket. A gyár vezetői elmondták; a rádiók választékát tovább gya­rapítják, Fehérvár néven bo­csátják ki az újabb típust. Az Orionton táskarádióból tízez­hosszas szívfájdalom után, kimondják a két nevet: Tán­cos Anna és Ötvös Valéria... — Kitűnőre érettségiztem. Most a felvételire készülök, az Egri Tanárképző Főiskola orosz—magyar szakára — iga­zolja tanárait Táncos Anna. Aztán a négy évről vall; „a legkellemesebb élményem az egyhetes balatoni táboro­zás volt, amire a pénzt tár­sadalmi mimikával kerestük meg. A klubdélutánok is jól sikerültek, ahol én mindig csasztuskával léptem fel.” Ötvös Vali, a községi taná­cson „szünidőzik”, segíti a munkát ő szintén kitűnőre érettségizett és évfolyamtár­sához hasonlóan a tanári pá­lyát választotta élethivatásul*. — Osztályfőnökünk, Barcsik tanár úr, Szegeden végezte az egyetemet ö annyit ára­dozott erről a városról, hogf a négy év legszebb emléke a szegedi kirándulás volt amis kor is a tanár úr tényleg be­bizonyította, hogy gyönyörű ez a városi A ballagás — mint ahogy mindketten mondják — nagy­szerűen sikerült... No, és a bankett az iskolában — ugyanis a tanulók csak ffcf voltak hajlandók ünnepelni, mert „minden szép emlék ide köt bennünket” — szin­tén felejthetetlen volt... — Én már ma azt várom, hogy mikor találkozunk. Igaz; nemsokára... öt év múlva.— A banketten nagy volt a meghatottság. Az első Heve­sen képzett, nevelt tanulók-. Az igazgató csak ennyi tu­dott mondani: „Köszönöm, hogy nem hagytatok cser­ben!” A két osztályfőnök már ilyen rövid mondat el­mondására sem vállalkozott. Az új gimnáziumi épület ősszel befogadja az „úttörő” gimnáziumot. & kezdődik minden elölről— megíllető- dött elsősök... vidám kirán­dulás ... érettségi, izgalom és búcsúzás—1 Fóti Péter rét, az a utó táskarádióból 15 ezret kívánnak gyártani a jö­vő évben. Az eddig hiánycikk­nek számító Dáliából most szállítanak nagyobb mennyisé­get az üzletekbe. Gyártanak sztereó-készüléket is és érde­kes újdonságuk a kisméretű és külön hangszóróval rendelke­ző könyvespolc-rádió. A jövő év második negyedé­ben az üzletekbe kerül a Bu­dapesti Nemzetközi Vásáron nagydíjat nyert, modem vonalú Mona Lisa tv-készülék. A Hatvani Járási Népi El­lenőrzési Bizottság első félévi munkatervében szerepelt egy vizsgálat a társadalmi tulaj­donban lévő épületek állag- megóvásáról, s a járási NEB kiterjesztette vizsgálódását a Hatvan és Vidéke Körzeti Fmsz boldogi üzemegységeire is. Sz. J-né és F. B„ két népi ellenőr kereste fel a boldogi földművesszövetkezet ügyinté­zőjét, Kákái Istvánt, hogy az őket érdeklő kérdésekre tájé­koztatást kapjanak. Kókai azonban egyszerűen levegőnek nézte a két népi ellenőrt, s ahelyett, hogy egyetlen szóra is méltatta volna azokat, neki­látott irodát söpörni. A söp­réssel végezve letelepedett író­asztala mögé, cigarettára gyúj­tott, a füstöt eregette, s határ­idő naplójába jegyezgetett Sz. J-né hiába ismételte meg többször is kérdéseit, Kókai egy ideig rá sem hederített, aztán egyszerre csak az asz­szonyra förmedt: „Mit csinál­jak magával, talán körülcsó­kolgassam, vagy lehajoljak maga előtt? Hiszen maga csak ezért jár Boldogra, hogy pisz­kál ódjon! Mit csinált az óvo­dában is ..Megengedhetet­len jelzők sorakoztak ezután. „Ha ebből is újságcikk lesz, ak­kor majd én is ott leszek!” — mondta végül. Újságcikk?... A megye gyermekintézményeinek vizs­gálatában ugyanis részt vett Sz. J-né, s történetesen ő el­lenőrizte a boldogi óvoda helyzetét. A boldogi óvodában tapasztalt tűrhetetlen állapot­ról jegyzőkönyv készült, s a jegyzőkönyv megállapításai be­lekerültek a vizsgálat össze­foglaló jelentésébe is. „Nagyí­tóüveg alatt a gyermekintéz­mények” címmel a Népújság részletesen foglalkozott a né­pi ellenőrzési vizsgálatok meg­állapításaival, s a cikkben a boldogi óvoda negatív példa­ként szerepelt. Tudni keü, hogy a magáról megfeledkezett földművesszovekezeti ügyinté­ző felesége az óvoda dolgozó­ja, s nyilvánvaló, hogy a népi ellenőr megállapításainak, áss újságcikknek cseppet sem örül* annak idején. Törleszteni pró­bált hát akkor, mikor Sz. J-aé népi ellenőr megjelent irodá­jában és egy más vizsgálathoa tőle tájékoztató adatokat kért. Kókai István ellen feljelen­tés készült, s a Heves megyei Főügyészség nyomozócsoportja vizsgálatot folytatott. Kókai a nyomozás során bűnösségét el­ismerte. Magatartása miatt fe- gyelmileg felelősségre vonták, megrovást kapott, de felelnie kell a bíróság előtt is. A nyo­mozó ügyészség hivatalos sze­mély megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt vádat emelt Kókai István, a boldogi földművesszövetkezet ügyinté­zője ellen. (kyd) Panem et circenses! GLADIÁTOROK A GRILLBEN fTVTTTTTT A létért vaf6 Küzde­lem kenyérkeresettel foglalkozó napi had­járata után Egerben is, mint mindenütt, az emberek nagy ré­sze szórakozási lehe­tőségek után néz, mint annak idején a rómaiak, akik a min­dennapi tennivalóik után letértek vala­melyik közeli cirkusz­ba, egy Ids vérontás­ra. Nos, Egerben a minap, — s ez az eset nem is ritka — elég sokan keresték a szórakozási lehető­séget a Grillben, mely a sok szobát és egy nyilvános tele­fonfülke-csontvázat magában foglaló Park Szálló alatt te­rül el húszforintos „beugróval”, fülsike­títő hangszóróval és sokféle szeszes ital­lal.... Az utóbbi italféle­ségekből keletkező alkoholizmus egyik áldozata a nevezett minapon igen furcsa ötlettel állt elő. Tö­kéletesen részeg ál­lapotban felbotlado­zott a zenekar pódi­umára, ahol a tüzes muzsikára egy érde­kes őstáncot próbált lejteni, amit nálunk improvizálásnak is nevezünk, ha nem ilyen emberek hajt­ják végre ... Tehát a részeg illető, aki fog­lalkozására nézve elég fiatal volt, vo- naglott szenvedő arc­cal a pódiumon, s igen hasonlított egy hindu papnő aggkori próbálkozásaira, aki hajdani vallásos tán­cára akar gyakorlati­lag visszaemlékezni. S közben a személy­zet kínosan mosoly­gott, de nem dobták ki. Még akkor sem, amikor a tánc végez­tével előkelő mozdu­lattal a cintányérra csapott, hogy a be­rendezés csörömpölve a földre hullott. A helyiségben tartózko­dó kül- és belföldiek szeme vidáman csil­logott ... Lesz-e még valami? Lett. Kis idővel ké­sőbb, amikor a szü­net kezdődött, s a pincér szabadabban hordozta körül az italféleségeket, a kö­zönség arra lett fi­gyelmes, hogy két egyén üti egymást. Persze, nem kell megijedni, nem min­degyik ütést talált, egyrészt, mert az il­letők kissé gyakorlat­lanok voltak még a verekedésben, más­részt, mert mindket­ten erősen ittas álla­potban próbálták zöldre pofozni egy­mást. Az ütéssoroza­tok zöme a levegőt kavarta, csupán egy- kettő talált. Ezek azonban eredménye­sek voltak, s így a szőkébbik homlokán nemsokára nagyobb vérfolt jelent meg. A másik gyilkolni vágyó partner természete­sen a szólótáncos volt, aki impromzá- ciójával nemrég gyö­nyörködtette a kö­zönséget. 'A személy­zet elérkezettnek lát­ta az időt, hogy ki­dobják őket, amit aránylag elég hamar végre is hajtottak, bár egyesek szerint ezt hamarabb is meg lehetett volna tenni, ha a bennszülöttekre nem is, de legalább a külföldiekre való te­kintettel. Elég sok időbe telt, amíg a már kint vitatkozó két gladiátort kiválo­gatta a járőr a ben­nük gyönyörködő tö­meg közül, s így hely­reállhatott a Grill megbolygatott rend­je... Érdekes eset volt, amely egyesek­ben felejthetetlen él­ményt, másokban nyolc napon innen gyógyuló sérülést okozott. Azt is hallot­tam, hogy már régen ki kellett volna do­bálni a rendet zavaró részeg egyéneket, de ki lát az élet és a Grill rejtelmeibe? ... Panem et circen­ses .„l (hátai) Uj rádió- és tv-készülékek 28. ' — Fél nyolc. És... hogy hányadika, nem tudom. Ügy összefolytak a napok. Január van, az bizony. Nyolcadika, kilencediké, de az is lehet, hogy tizenegyedike. — Rohanok anyámékhoz. Majd még vissza­jövök a hoLmikért, meg elköszönni... Mégis, először Magdáékhoz ment. A sarkon ott állt az átkozott löveg. Hatal­mas ágyú volt. Kelet felé fordulva, de meg­roggyanva, úgy látszik, egyenest a torkába kapott egy lövést, mert a csöve úgy szétnyílt, mint a fehér liliom a legszebb nyárban. Ment tovább Laci, olyan könnyedén, fesz­telen, mintha nem is lenne súlya. Nézegette az utcát, a tájat. Alig volt ház, amelyiken kár ne lett volna, bedeszkázott ablak, feltárt tető, leomlott tűzfal. Az úttesten felfordult lovas kocsi, előtte égnek vetett lábakkal meg­dermedt, behavazott lótetem, combja helyén a patás, fehér csont nyílik a levegőbe, valaki szakszerűen lebontotta, lefejtette róla a húst levesnek, pörköltnek. A Petőfi téren két sorban sírhantok. Ide temetkeztek az emberek az ostrom alatt. Né­melyik jeltelen, csak egy kis íöldhányás, né­melyiken durva fakereszt, s olyan is van, amelyik fölé csak egy deszkalapot szúrtak, rajta rajzszöggel erősített csomagolópapír ákom-bákom fölirattal, melyet a hó, a ned­vesség már el is mázolt: „Szabó Janika, élt 3 évet, nyugodjál békében kicsi fiam!” Ácséknál nagy csókolózás, könnyek, aztán összekapaszkodott forgolódás az udvaron. A kis Erzsinek pörög a szoknyája, Laci elálmél- kodik, ni csak. micsoda formás lábai vannak, ilogy megnőtt ez a kis prücsök, a Tibi is Inár valóságos kamasz. Uramisten, elmentek «»eV: a háborús évek, jóformán meg se nézte •^iga körül az embereket. öreg Ács Kristóf olyan sovány, mint az agárkutya. Az utolsó napokban már vízben főtt kukoricát rágcsáltak, megsózni sem tud­ták, mert a só is elfogyott. Meghatottam táb­lából a fiatalok körül, szemét elönti a könny, mást nem tud kinyögni: — Hát ugye... ez a nap is elérkezett... Laci később ott találja a hideg konyhában, az asztalra könyökölve bámul maga elé. Le­hajol hozzá, vállára teszi a kezét, megöleli: — Mi van, Kristóf bátyám, drága öreg har­cos? Csak nem vagy beteg? — Áh, tudod ... Csak ... egész életemben ezt a napot vártam... Nem is lehet ezt el­mondani ... Bejön Ács néni is: — Lacikám, erre a napra eldugtam egy kis lisztet, Kecskésné meg átadott az imént egy kanál zsírt. Eszik, ugye, egy kis jó forró rán­tott levest? — Rohanok én tovább. Ács néni, anyámék­hoz, ne tessék haragudni. Ács Kristóf felüti a fejét: — Kecskéseknek zsír... Honnan van ezek­nek zsír? .. . Tegnap még itt siránkozott az a szipirtyó, hogy „apika” megöli őt, mert már csak marmeládjuk van ... — Igen, de hajnalban még láttad azt a két német katonát... Reggelre már civilben vol­tak. Mit gondolsz, ki adta nekik a civil ruhát? — És mit gondoltok, ki adta Kecskésnek a zsírt? Ilyen egy rohadt kupec ez, látod, ennek se elve, se istene... — dühöngött Kristóf. — Talán még az a zsír is német zsír... Te anya, hallod, én nem eszek abból a rántott leves­ből egy kanállal sem. Én azoknak a dög­keselyűknek ... Megvoltunk eddig, megle­szünk valahogy ezután is. Ács nénit ma nem lehet kihozni a sodrából. Megvonja a vállát, közben mókásan kacsint Lacinak: — Ha nem eszöl, édesapukám, akkor kop­lalsz ... De én a gyerekek részét nem ön- töm ki. — Ugyan, Kristóf bátyám, hát már elmen­tek a németek, a Horthyék. mindenki... Most már nem kell sztrájkolni, meg ... Laci gondolt egyet és maradt. Ö is kér a rántott levesből. A pirított liszt, a sülő zsír szaga ott úszik a házban, Kristóf is enged a rábeszélésnek, bekanalaz a jó forró, zsíros léből egy tányérral. Megtörli a száját, bújik a télikabátjába. — Hát te hová mész? — kérdi a felesége meglepődve. 1 — Az egész város csupa romokban van. Én meg kőműves vagyok. Nem ülhetek üt ölbe tett kezekkel. Felesége nagy szemeket mereszt, Kristóf za­varba jön: — Hát csak úgy szétnézni, na. Hátha szük­ségük van rám az elvtársaknak. — Nélküled a tyúk se tojna. Laci és Magda együtt gyalogoltak át a Puly­ka-tó mellett, a töltésen Martinékhoz. Az első orosz katonával épp az utcasarkon talál­koztak. Magas, fiatal férfi volt, erős vonású parasztarccal, géppisztolyát csizmájának dönt­ve állt, s újságpapírba cigarettát sodort. — Te, én megcsókolom — mondta Laci iz­gatottan. — Biztos meg fogja érteni. — Biztos — biztatta Magda. Laci odalépett a katonához, s most kimond­ta azt az egy szót, hangosan, amit olyan sok­szor hallott az apja elbeszéléseiben: — Továris ... Megölelte a katonát, két oldalról megcsó­kolta az arcát, utána nagyon melegen meg­rázta a kezét. A mahorka mind kiszóródott, a katona nem bánta, mosolygott, s mondott valamit barátságosan, amiből persze egy szót sem lehetett érteni. Magdi is adott két puszit a katona két orcájára, aztán mentek tovább. — Talán egv kicsit színpadiasán hatott... — mondta Laci. — Nyílt utcán és se szó, se beszéd ... Köszönetképp... Martin János a kapuban állt, pipázott. Laci arra készült, hogy majd hosszasan magyaráz­kodni kell, hogy is került ilyen hirtelen elő, de apja csak kivette a pipát a szájából, át­ölelte és megcsókolta őt: — Édes fiam ... Isten hozott. Aztán Magdát ugyanúgy: — Kedves lányom... Tudta ő már, hogy a fia itt van a közelben. Mentek befelé, Laci még hallotta az apja v idám, magabiztos hangját a kapuban, amint a ház előtt elhaladó orosz katonákat szólon­gatta: — Kudá igyótye?*. S a válaszokat is, mind egyformák voltak: — Vpirjód!** (Vége) *— Hová mentek? ** — Előrel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents