Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-25 / 149. szám

Gondok, tervek és eredmények az Egri Tanárképző Főiskola beruházásai és felújításai körül Eger iparosodik és több irányban nyújtózkodik. A Had­nagy utcai lakótelep csak egyik iránya a város fejlődé­sének. Az Egri Tanárképző Főiskola a város forgalmától távol eső Almagyar-dombot választotta, hogy a főiskola öreg falai közül kilépve épü­leteket emeljen az egri tanár­képzés korszerűbbé tételére. A kétszáz évvel ezelőtti vi­szonyok között Eszterházy egyetemet álmodott a későba­rokk, copf stílusú épületre­mek falai közé, de a mai ta­nárképzés méretei már túlha­ladják ennek az intézménynek a kereteit A tervek készen állnak arra, hogy a matematika, fizika és kémia tanszék számára új épületet emeljenek majd az Almagyar-dombom és ezzel korszerűbbé, kényelme­sebbé válik majd az oktató-ne­velő munka az Egri Tanárkép­ző Főiskolán. A létesítendő épületek szomszédságában kap helyet a főiskola központi ét­terme is. Mindezekkel a beru­házásokkal sokat bíbelődtek és foglalkoznak ma is még a tervezők, mert a 15 millió fo­rintos keretet — amelyről a beruházási célokmány beszél — a műszaki szakemberek a növekvő minőségi igények mellett nehezen tadják jól felhasznál ni. De a felsorolt fejlesztési-bő­vítési tervek mellett már a megvalósulás stádiumában van — ugyancsak az Alma­gyar-dombon — a főiskola 309 főre tervezett leánykollégiuma. Ez a kollégium építőiparunk kritikájaként is felfogható ütemben épült eddig. Már a tervezésnél elcsúsztak egy évet, az első beruházási prog­ram 1964-re állapította meg a megvalósulást, de a kivitele­zők késtek és játszották a bü­rokráciát. Az Építésügyi Minisztérium 22. sz. Építőipari Vállalata szerződött a kivitelezésre, de szorgalmas munkát nem telje­sített. Végül is egy új hatósá­gi intézkedés a Heves megyei Állami Építőipari Vállalatot kötelezte a kollégium épületei­nek felépítésére. A munkála­tok — talán a kijelölt vállalat új vezetése miatt is — lendü­letet vettek és remény van ar­ra, hogy ez a fontos létesít­mény 1967. végére átadásra kerül. Vagy esetleg határ­idő előtt? A kollégium három háromemeletes épületből áll 23 milliós költséggel ép®, s a tervezés a legmodernebb megoldásokat alkalmazta e lé­tesítménynél. A lányok két­ágyas szobákban, emeletenkint harmincketten kapnak itt ott­hont, minden emeleten külön zuhanyozóval. Éléskamrái fő­zőkonyha, vasalószoba sem hiányzik majd, a központi mosoda pedig teljes mérték­ben helyettesíti majd a Pa­tyolatot. Az első épület föld­szintjén oszloposam okos hall és társalgó fogadja a vendége­ket, a második épület föld­szintjén helyezik el a könyv­tárat, a klubszobákat és a te­levíziószobát. A harmadik épü­let földszintjére az orvosi ren­delő, a betegszobák kerülnek. Három szolgálati lakás teszi teljessé a kollégiumot. Ennek a kollégiumnak a fontosságát és sürgősségét körülnéző sétánk során Somos János, a főiskola gazdasági ügyekkel foglalkozó igazgató- helyettese számokkal is iga­zolta. Az ideköltöző 309 főis­kolás lány most albérleti szo­bákban lakik, védtelenül az Egerben is meglévő albérleti lakbéruzsorá­nak kiszolgáltatva. Jelenleg a hallgatók 55 száza­lékát tudják a zsúfolt kollé­giumokban elhelyezni. Ezzel a három épülettel nemcsak a hallgatók nyolcvan százaléka szabadulna meg lakásgondjá­tól, de sokat nyerne a főisko­lai oktató-nevelő munka is. Az eddigi eredmények is bizonyít, ják, hogy a hallgatók a kollé­giumokban jobb körülmények között, alaposabb, mélyebb gyökerű munkával készülnek a tanári hivatásra, mint azok, akik a városban, szétszórtan, magánházaknál élnek. Azt még külön is meg kell említenünk, hogy néhány fontos foglalko­zást, szemináriumot is lehetne itt tartani, olyanokat, amelyek a líceum teremgondjai mellett esetleg eddig mostoha bánás­módban részesülnek. Korszerűvé válik a főiskola épülete is, mert a külső és belső felújítá­sok folytatásaképpen a folyo­sókat dupla ablakokkal látják el. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat ezt a kor­szerűsítési munkát nagy len­dülettel kezdte meg A főiskola vezetői remélik, hogy ez a len­dület nem törik meg sem anyag-, sem munkaerő-hiá­nyon. Ebben az évben megkezdik a főiskola központi fűtésszere­lési munkáit is. Nem kis gond, nem egyszerű műszaki feladat ezt az épületet központi fűtés­sel ellátni — külön pincefolyo­sót kell majd építeni — de a tervek készen állnak, a mun­ka már ebben az évben meg­kezdhető. A csatornahálózatot is fel­újítják. A villanyhálózat át­építése is megtörténik majd. Űj világítást kapnak a folyosók és a díszterem. A megvalósu­lás üteme most kizárólag a ki­vitelező vállalaton múlik, mert minden előfeltétel meg­van a jó munka végzéséhez. A főiskola vezetői és hall­gatói is bíznak abban, hogy az állam áldozatkészsége, a ki­vitelezők egyre fejlődő szorgal­ma — ma már a minőség is sokkal jobb az előző évieknél — 1970-re ideális állapotot te­remt a főiskolán és azokban az új épületekben, amelyek az Almagyar-dombon emelked­nek. Kényelmes körülmények között, az eddig még meglevő zsúfoltságot megszüntetve foly­hat majd a tanárképzés az északi országrész számára. Az egri főiskola tehát várja a kellemes meglepetést az ÉM. Heves megyei Állami Építőipa­ri Vállalattól: határidő előtt, vagy legalább határidőre tel­jesíti vállalt és még vállalandó kötelezettségeit. (farkas) Panaszok a telepről Panaszkodnak a gyöngyös- oroszi bányászok: a Károly- tárói telep lakói... Többen azért bosszankod­nak, mert még mindig „isten háta megetti tanyán” élnek, olyan helyen, ahol gondot okoz jelenleg akár egyetlen üveg sör beszerzése is, kevés a szórako­zási lehetőség, megöli őket az unalom. Mások éppenséggel ez utóbbi ellenkezőjét állítják: dehogy is lehet Károly-táróm unatkozni...! Hiszen elég csak a telepen kószáló, ra- koncátlankodó, lépten-nyo- mon kárt tevő malacokat, disznókat tekinteni — már önmagukban is elég elfoglalt­ságot jelentenek! Mert óvni kell előlük a veteményest, a virágoskertet, a házak között játszadozó gyerekeket, s ügyel­ni minden nyitott ajtóra — földszinten és néha az emele­ten is — nehogy besétáljanak a hívatlan négylábú „vendé­geké Vannak, akik nemcsak az őrizetlenül hagyott, hanem az ólakba zárt sertésekre is átkot szórnak, mivel azok tákolt ka­lyibáikkal meglehetősen ront­ják a telep képét — hogy úgymond — levegőjét is... Néhányan az emeletes há­zak felelőtlen rongálását, kör­nyékük gondozatlanságát el­lenzik, s a lépcsőházi, ablak alatti alkalmi ^játszóterek” ellen tiltakoznak: rendre, egy kis díszre, tisztaságra, s némi csendre vágyódva. Ki sincsenek a panaszokból, amelyek többségét az üzem vezetőségéhez címezik, hozzá­fűzvén: orvosolják azokat . Egyik-másik helyénvaló is, igyekszik is rá megoldást ke­resni a bánya. Egyebek között szó van már az unalom elle­ni újabb „offenzíváról” is: bő­vítik a letéti könyvtárat, hogy a telep klubjában a televízió, a heti filmvetítés mellett más, nemesebb szórakozásra is mód legyen. S tárgyalások folynak egy állandó büfé léte­sítésével kapcsolatban is, hogy — egyelőre az elképzelt, java­solt bisztróinál talán valami­vel szerényebb körülmények között — hűsítő italokat, sört, süteményt lehessen kapni. Több kérés teljesítése azon­ban nemcsak a bánya vezető­ségén múlik. Némely hiányos­ság felszámolásához segítségül kell hívni magukat a ... tele­pieket is. Például a lakóházak feletti védnökséghez, a kör­nyékük rendszeres tisztán tar­tásához, parkosításához, csino­sításához. S ahhoz is, hogy például a sokak előtt oly nép­szerű tekepálya deszkáit, vagy éppenséggel a veszélyes bá­nyaszakadás tölcsérét bekerítő csaknem 60 méter hosszúságú drótot... máskor ne vihesse el a helyéről senki büntetlenül... S mint a parkosítást, a játszótér építését is elvégez­hetnék a telepiek, csakúgy mint a szóba került központi „sertéstanya” kialakításót — a lakóházaktól valamivel távo­labb — hasonlóan a petőfi. bá­nyai megoldáshoz. Minderre pedig azért lehet gondolni, mert a telep lakói­nak többsége szocialista bri­gádokban dolgozik. Olyan munkacsapatokban, amelyek tagjaira korántsem szabad, hogy jellemző legyen a kör­nyezetük iránti közömbösség. Ehelyett óvniuk, védeniük kell a közös vagyont, szünte­lenül betartaniuk a társadalmi együttélés íratlan törvényeit, nem pedig bosszantani egy­mást, apró-cseprő kellemetlen­kedéssel nehezíteni a szom­szédok életét. A sültgalamb- várás helyett inkább eredeti ötletekkel, elképzelésekkel kellene jelentkezniük. Természetesen ez utóbbiak között akadhatnak olyanok is, amelyek megvalósításához már az üzem segítsége is szüksé­ge®. .. Ezt a segítséget azonban minden bizonnyal meg is kap­ják a Károly-táróiák. A gon­dok eloszlatásához, a panaszok elcsitításához feltétlenül szük­séges a telepiek közös akarata, összefogása. Mert Károly-táró csupán így vetkőzheti le az „isten háta megetti tanya” ma még szorító béklyóit, így ke­rülhet közelebb a városhoz, így válhat a kéklő Mátra ölén lakóinak kellemes, igazi ottho­nává. .. tgyónij REFLEKTOR A Zrínyi Katonai Kiadó Ref­lektor-sorozatának első kötete, Kim: Elolvasás után elégeten­dő című munkája, az ameri­kai és japán titkosszolgálat második világháború alatti harcának egy igen izgalmas részét mutatja be. Hogyan történhetett meg, hogy a második világháború kellős közepén, amikor már az egész világ előtt nyilvánvaló volt a német és a japán fasiz­mus agresszív szándéka, a ja­pán hadihajók és bombázók támadása — készületlenül ér­te az Egyesült Államokat — több mint négyezer ember ha­lálát okozta? A japán titkosszolgálat két embere, Ide és Terano — mint diplomáciai futár — utazik egy hajón Washington felé. Bőröndjük új találmányt, egy rejt jelző gépet tartalmaz. Az amerikai felderítők tudomást szereznek a fontos készülék­ről, s megszervezik a titok el­rablását. A japán futár az izgalomtól, feszült szolgálattól elfárad, elalszik, s ez elég, hogy a bőröndöt kicsempész­szék, s tartalmát lefényképez­zék. Washingtonban lázas mun­kához látnak, hogy a megszer­zett titkos adatokat kamatoz­tassák. Külön irodát állítanak fel a japán külügyminiszté­rium és a washingtoni nagy­követ közötti titkos levélvál­tás megfejtésére. Az üzenetváltásokból kide­rül, hogy a japán militaristák céljai és módszerei azonosak Hitlerével. Az amerikai vezérkar nem veszi komolyan a fenyegető veszélyt. Szilárdan meg van­nak róla győződve, hogy Ja­pán a Szovjetunió elleni tá­madásra készül. Félvállról veszik a legutolsó híreket is, amelyekből már világosan kitűnik, hogy a japá­nok támadása az Egyesült Ál­lamok ellen már csak órák kérdése. A támadás pillanatában egyetlen tábornok sincs a he­lyén. Japán washingtoni nagy­követe átnyújtja a Fehér Ház titkárának a tárgyalások meg­szakítását közlő memorandu­mot. S ezzel egy időben bor­zasztó támadást indítottak Pearl Harbor ellen. A katonai vezetők gondat­lansága következtében több ezer ember életét vesztette. Ide nevű ügynök a feladat végrehajtása után a Hawai- szigetekre megy, s ott bekap­csolódik a japán diverzáns szervezet munkájába, s ami­kor a háború kitörése napján elfogják, megöli magát. Terano beilleszkedik a há­ború utáni életbe. Donahewx és White két eé lentétes típus. Donahewx a kommunizmus ellensége, White őszinte hazafi, mindent elkö­vet, hogy felhívja felettesei figyelmét a veszélyre, de sen­ki sem hallgat rá. A háború után az USA ve­zetői igyekeztek ennek a tör­ténelmi katasztrófának körül­ményeit titokban tartani. A Reflektor-sorozat további kötetei is bizonyára hamar népszerűek lesznek az izgal­mas és kalandos könyvek kedvelőinek táborában. Tan József 24. A lángok jól bevilágították a terepet. A kiskapu lassan feltárult, anélkül, hogy valaki hozzáért volna. Laci kimeresztett szemmel bámult. Aztán észrevette a földön, a kapufa mellett az egyik német fejét, amint óvato- tosan kilesett. Őket,, akik a túloldali árok­ban, a sötétben lapultak, az optika törvényei szerint nem láthatták. ... Ravasz dögök — gondolta Laci —, kúsz­va jönnek ki a házból. Óvatosan célba vette revolverével a fürké­sző, szaglálódó fejet, Franci mérgesen meg­lökte. A két német, meggyőződvén arról, hogy a támadók elmenekültek, felállt. Kezükben lö­vésre kész géppisztolyaikkal a motorházhoz mentek. Az egyik valamit szólt, a másik le­gyintett. A lángok éles fénnyel világították meg mind a két alakot. — Most! — mondta Franci. Villámgyorsan tüzeltek, négy-öt golyót be­lelőttek mind a két katonába. Még látták, amint az egyik felvágta magát a levegőbe, mintha balettugrást végezne, a másik tánto­rogva tett néhány lépést és megpördülve el­zuhant. Ők hanyatt-homlok átvetették magu­kat az alacsony léckerítésen. Végigrohantak a telken, átugrottak a szomszédba, ott a ka­pu csak riglire volt zárva, kiléptek az utcá­ra. Mögöttük megnyílt a ház ajtaja, férfi­hang szólt tétován a sötétbe: — Jár itt valaki? Választ nem kapott, visszahúzódott. Két utcával arrébb kifújták magukat. — Most pedig poroljuk le egymást, de olyan alaposan, mintha skatulyából húztak volna ki minket — rendelkezett Franci. Eligazgatta Lacin a köpenyt, meghúzta a derékszíját. — Legközelebb bevetésre kefe nélkül el ne jöj­jön, Martm őrvezető, mert megfektetem, hogy belefeketedik. Csendesen rikácsolt Rác-Ujfalusy kappan­hangján. Lacinak csak jóval később jutott eszébe, amikor átgondolta a történteket, hogy ha akkor futásnak erednek, amikor ő akarta, a kapu mögött hasaló két német a géppiszto­lyukkal simán elintézhette volna mindkettő­jüket. Ezekben a napokban nem sok ideje volt Lacinak, hogy sorsa alakulásán meditáljon. Itt volt, benne volt abban, amit hosszú hóna­pok óta kívánt, s amiről oly sokszor tette fel magának a kérdést: vajon lenne-e elég bá­torsága, ha úgy hozná az élet? A veszély, a lebukás lehetősége, a Számonkérő Szék, vagy Gestapo annyira minden perces realitás voltj hogy a drukkolás, az izgalom egy-egy akció előtt vagy után teljesen feleslegesnek tűnt. Lekopott az a romantikus, hősies máz is róla, mellyel régebbi ábrándozásaiban övezte a fegyveres, a harcoló napokat. Mindezt persze az eszével tudta, de ugyanakkor azt sem fe­lejtette el, hogy az első támadásnál, amely­ben részt vett (egy nyilas pártszolgálatost in­téztek el, aki a környék réme volt, többeket elvitetett), olyan ideges volt, hogy nem mert megszólalni, félt, hogy fogvacogásával örökre nevetségessé teszi magát. Kertész Sanyo ment be a pasasért azzal, hogy azonnal hivatják a pártházba. Kiléptek az udvarra, Kertész ol­dalról rávilágított egy zseblámpával, Laci és Bordás agyonlőtték. Ma sem volt erről meg­győződve, hogy akár egyetlen golyója is talált. Szitás Győző kivételével, aki a polgáriból rendszeresen hazajárt a feleségéhez, a csoport harcoló magja egy romos, lakatlan ház épen maradt betonpincéjében tanyázott. Pintér Imi fedezte fel a rejtekhelyei a Petőfi tér egyik elhagyott utcácskájában, melyet még az április 3-i szőnyegbombázásnál tökéletesen leromboltak. Biztonság kedvéért Laci nagy táblát pingált: „Fel nem robbant bombák! Életveszély!” —s ezt az utca bejáratánál ki­függesztették. Kitűnő papírjaik ellenére nappal csak a legritkább esetben mozogtak, inkább Magda és a többi felderítő által hozott értesüléseket értékelték, névsorokat állítottak össze, kiket lehetne bevonni a munkába, ki kit ismer, vagy kin keresztül lehetne megközelíteni leg­célszerűbben, térképeket rajzoltak a város­ban és környékén elhelyezkedő katonai erőkről. December közepén Magda üzenetet hozott Hámosnak; találkozóra hívták. Alacsony, feltűnően széles vállú ember Vár­ta. Kicserélték a jelmondatokat, elindultak. — Az a feladatom, hogy kapcsolatot te­remtsek csoportod és a szovjet parancsnok­ság között. — Beszélsz oroszul? — Jobban, mint magyarul. Elő kell készí­teni egy összehangolt, közös hadműveletet a város felszabadítására. A döntő feladat a te csoportodé, de a konkrét harcba az utolsó nap a többi ellenállási egységet is bekapcsol­juk. Konspirációs okokból addig nem szabad egymással felvenni az érintkezést. A Kettéfűrészelt Óriás (ahogy Hámos ma­gában elnevezte a széles vállú kisembert) nát­hás hangon, szipogva beszélt, dús, fekete kefe­bajuszát nagy gonddal törülgette zsebkendő­jével. Volt a modorában valami, amit nem szeretett, derűs önbizalom* lappangó mosoly, amellyel lenézte a világot, az a megjegyzése: „jobban, mint magyarul..s a száraz uta­sítások, pontosabban az utasítások, mélyeket ezzel a száraz fölénnyel közvetített — mind­ezek Hámorban azt az érzést keltették, hogy félművelt tanyai tanítóval vagy tudálékos súszter-majszterrel áll szemben. Nem mint­ha sokat adott volna az effajta benyomások­ra, de kicsit csalódott volt. Ilyen fontos utasítást, őszintén szólván, nagyobb kaliberű emberre szoktak bízni, akinek már a stílusán, a fellépésen érezni az erőt, a tudást, a ta­pasztalatot. — Nem kell részleteznem, miről van itt szó — folytatta a kis ember. — Ha itt be­szakad a front, egész Budapest sorsára ki­hatással lehet. Trombitálva kifújta az orrát, zsebkendőjét összehajtogatta és télikabátja belső zsebébe tette. — Ezért a hadműveletért — nevezzük „Kalapács-akciónak”, egy ember nem vállal­hatja a felelősséget. Kollár bevonásával ala­kítsatok bizottságot, amely kimunkálja a részleteket. Ha a Kalapács-akció terve órára- percre elkészült és a feltételek biztosítottak, én átviszem a szovjeteknek. Az átjutást a magyar vonalakon nektek kell megszervezni, az időpontot és a helyet egy nappal előbb Ács Magdával közölni. Azzal a derűs, fensőbbséges nyugalmával ránézett Hámosra: — Világos? Van-e valami kérdeznivaló? Nincs. Hát akkor jó munkát, elvtárs. Kezet adott, búcsúzóul ennyit mondott: — Engem Tövisnek lehet nevesmi. Megbökte széles karimájú velurkalapja szélét, s kezeit hátrakulcsolva, gondterhelt léptekkel eltávozott. Hámos tűnődve nézett utána. Alig hogy elváltak, sűrű, laza pelyhekben esni kezdett a hó. Hámost elfoglalták gon­dolatai, a Tövis által felvázolt elképzelések hordereje. Kik legyenek a bizottság tagjai? A határidőt nem is mondta meg az a kis görcs, úgy látszik, ezt is rábízzák. „Nem vi­tás, hogy a dolog nagyon sürgős” — mondta magában, amikor a saroképület mögül várat­lanul eléje lépett egy tábori csendőr zászlós: — Az iratait, szakaszvezető úr. ii (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents