Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-21 / 145. szám

Nagy érdeUsdésse! Sportnapközi Egerben, Gyöngyösön, varjak hgerben 1 1 ö * i ot 7 a magyar válogatottat Petcfíbánya és Hatvan után, szerdán délután Egerben is be­mutatkozik a világbajnokságra készülő magyar labdarúgó-válo­gatott, amely 24-én még egy utol­só. előkészület! mérkőzésen sze­repel Nógrád megyében, aztán 25-én fejezi be galyatetői magas­lati táborozását. A válogatott együttes június 27-én kel útra és néhány nemzetközi barátságos ta­lálkozó után érkezik a világbaj­nokság színhelyére. A szerdai egri mérkőzés iránt óriási az érdeklődés, amely ter­mészetesen elsősorban a váloga­tott tizenegy vendégszereplésének szól, de az NB J. B-ben kitűnően szereplő Egri Dózsa is méltán tarthat igény a szurkolók ér­deklődésére. A válogatott előre­láthatóan a következő összeállí­tásban kezd: Szentmihályi — Ká­poszta, Mátrái, Sóvári — Mészöly, Sípos, — Bene, Varga, Albert, Rákosi, Farkas. Ezúttal is közöljük, hogy a mérkőzést, amely 18 órakor kez­dődik, az MLSZ rendezi, ezért a Dózsa-bérletek és igazolványok nem érvényesek, a megyei sport- szövetség által kiadott igazolvá­nyok azonban belépésre jogosíta­nak! A fő mérkőzés előtt nagy­szerű küzdelmet ígér az előmér- közés is, az éllovas Gyöngyösi Spartacus és az Egri Dózsa n. vívja egymással, a megyei baj­nokság rangadóját. Petőfibányán, Yerpeléten és Makiáron Július 1-én megnyitja ka­puit az egriek hagyományos nyári sportnapközije, amely az eddigi évek során nagy nép­szerűségnek örvendett a szü­lők és természetesen a részve­vő gyermekek körében. A két hónap alatt ugyanis a fiatalok tervszerű sportfoglalkozásokon vesznek részt, megtanulnak úszni, célbalőni, megismerked­nek a természetjárás szépségei­vel, a különböző labdajátékok­kal, gyakorolják az atlétikát, a tornát, (az idén művészi tor­nát is) — ezek mellett azon­ban bőven jut alkalom egyéb szórakozásra is, mint például a közkedvelt gyümölcsszedésre. Érthető tehát, hogy rengeteg szülő élt már az alkalommal és idejében megtette a jelent­kezést, de még mindig van hely, a megyei sportszövetség (Eger, megyei tanács) még mindig elfogad jelentkezést. A napközi vezetője Jávori József testnevelő tanár, az oktatók, a felügyelők pedig az Egri Tanárképző Főiskola hall­gatóiból kerülnek ki. A jelent­kezettek július 1-én 8.30 óra­kor kötelesek megjeleni az 1-es számú általános iskolában. Egerhez hasonlóan az idén Gyöngyösön, Petőfibányán, Makiáron és Verpeléten is lesz sportnapközi. Gyöngyösön ta­valy már sikeresen rendeztek hasonlót, s az idén nyílván még jobban sikerül a gyere­kek foglalkoztatása, hiszen bő­séges tapasztalatok állnak Szigetváry János testnevelő ta­nár és a többi vezetők rendel­kezésére. Petőfibányán, Makiá­ron és Verpeléten 50—50 tagja lesz a sportnapközinek. Főleg olyan gyerekek, akik már te­vékenykednek a helyi sportkö­rök valamely szakosztályában, de nagy szeretettel várják azo­kat a fiatalokat is, akik még szervezetten ugyan nem spor­toltak, de hajlamuk van va­lamely sportág iránt. Petőfibá­nyán azt is célul tűzték ki, hogy valamennyi gyerek meg­tanuljon úszni! A sportnapközit a Petőfibá- nyai Bányász SK mindenben segíti — s jelentős az az erköl­csi és anyagi támogatás is, amit a szénbányászati tröszt biztosít. Itt két testnevelési fő­iskolát végzett tanár lesz a vezető, és a Bányász SK veze­tői felváltva, hetenként tarta­nak felügyeleti szolgálatot. Makiáron Parádi Gusztáv test­nevelő tanár és egy egri főis­kolai hallgató, Verpeléten pe­dig heti három alkalommal Szabó József testnevelő tanár vezeti majd a sportnapközit. Mérsékelt eredmények a serdülők úszóbajnohságán Szabó Tibor két megyei csúcsot javított Szombaton ás vasárnap Buda­pesten. a Sportuszodában bonyolí­tották le a serdülő úszóik területi bajnokságát. Mint ismeretes, a bu­dapesti területhez a legjobb fővá­rosi versenyzők mellé az Egri Dó­zsa fiataljait osztották be. zői szerepeltek a legjobban, Heves megyének — az Egri Vasas és a MÁV HAC révén — csak néhánv helyezés jutott. Felvetődik a kér­dés: Hol maradtak Gyöngyös, Pe- tőfibánya, Heves és Tamaméra úszói? Pontot vesztett a Gy. Spartacus A megyei labdarúgó bajnokság­ban az utolsó előtti fordulóra ke­rül sor. A forduló meglepetése: a nagy fölénnyel vezető Gyöngyösi Spartacus nem bírt a Mátraalji Bányásszal és nagy csata után kénytelen volt az egyik ponttal megelégedni. Így az Egerben biz­tosan győző Gy. Vasas Izzó vala­mit lefaragott a nagy hátrányból. Súlyos vereség érte a harmadik helyen álló Hevesi MEDOSZ-t, amely a rendkívül szeszélyesen szereplő Verpeléti Honvédtől ka­pott ki 4:0-ra! Az E. Honvéd— Rózsaszentmárton találkozón nem kevesebb mint nyolc gól esett, s ezeken megosztoztak a csapatok. Ugyancsak sok gól jellemezte a Recsk—Egri Dózsa II. találkozót, amely végül is a rutinosabb erők­ből álló egriek 5:3 arányú győ­zelmével ért véget. Gyöngyösoro- szi és az Egri Spartacus értékes két-két pont birtokába jutott, to­vábbra Is gyengén szerepel és egyre jobban elszakad viszont a Bervai Vasas és a Gyöngyösi VSE. Eredmények: Gyöngyösi Spar­tacus—Mátraalji Bányász 2:2, (0:0), Bervai Vasas—Gy. Vasas Iz­zó 0:3 (0:1), Gyöngyösoroszi— Gyöngyösi VSE 1:0 (1:0), E. Spar­tacus—Sirok 2:0 (0:0), E. Honvéd— Rózsaszentmárton 4:4 (3:4), Verpe- lét—Heves 4:0 (1:0), Recsk—Egri Dózsa II. 3:5 (0:2) Apc—Bélapát­falva 3:3 (2:1). A bajnokság állását 1. Gy. Spart. 14 11 2 1 41: 9 24 2. Gy. Izzó 13 8 2 3 22:10 18 2. Heves 13 7 2 4 20:18 16 4. Apc 13 5 5 3 19:16 15 5. Mátraalja 13 6 3 4 15:17 15 6. Bélapátf. 13 5 4 4 24:19 14 7. R.szentm. 33 5 4 4 25:20 14 8. Sirok 13 5 3 5 15:16 13 9. Verpelét 13 5 2 6 19:19 12 10. E. Spart. 13 5 2 6 13:21 12 11. Gy. orosz! 13 5 2 5 13:21 12 12. Recsk 13 3 4 6 14:20 10 13. E. Honv. 13 3 3 7 16:23 9 14. GYVSE 13 1 4 8 10:21 6 15. Bervai V. 13 3 ~ 10 11:27 6 E. Dózsa H. 14 11 i 2 70:21 23 A kétnapos viadalt meglehetősen mérsékelt eredmények jellemez­ték. Az egriek közül Szabó Tibor érte el a legnagyobb sikert, a te­hetséges fiú a 200 m egyéni- ve­gyesúszásban és a 200 m mell­úszásban új megyei serdülő rekor­dot állított fel. Az egriek eredményei': 100 m női gyors: 2. Bukolyi 1:07,5. 100 m női mellúszás: 5. Kelemen Éva 3:10, 6. Prucz Éva 3:12,7. 4x100 m női gyorsváltó: 2. Egri Dózsa (Bóta, Válent. Szarvas, Bu- kolyi). 400 m férfi gyors: 4. Dell 5:00.0. Heverdle 5:23v4-gyeL, Pogonyi pe­dig 5:24,6-tal nem került az elsO hat közé, eredményük azonban — tekintettel arra, hogy mindketten 1953-as születésűek. — jónak mond­ható. 200 m férfi egyéni vegyesúszás: 3. Szabó Tibor 2:36.6, új megyei serdülő csúcs. 200 m férfi mellúszás: 3. Szabó Tibor 2:47,6, új megyei serdülő csúcs. Szabó végig versenyben volt az első helyért, Dávidnak és Csin- gernek az utolsó 20 méteren sike­rült őt leszakítani. ★ Vasárnap délelőtt az egri uszo­dában is területi serdülő bajnok­ság folyt Heves, Pest és Nógrád megye, valamint Szolnok város versenyzőinek részvételével (Mint előbb említettük, az Egri Dózsa úszói Budapesten szerepeltek, így Egert az Egri Vasas fiataljai kép­viselték.) A bajnokságon a Szolno­ki Dózsa és a Ceglédi VSE verseny­Csak röviden... A budapesti nemzetközi atlétikai verseny második napján Ivanov (Vasas) 1(1,16 méterrel legyőzte Kalo­csait (15.93) a hármasugrásban, 1500 méteren Jóni győzött 3:45,7-es idő­vel. A Népsport felnőtt versenyso­rozatának győztese Mecser és Szen- teleki lett. — Toledóban befejeződtek a sza­badfogású birkózó világbajnokság küzdelmei. A legtöbb egyéni győ­zelmet. számszerint hármat, ^ a Szovjetunió szerezte, az országok közötti pontversenyt azonban Tö­rökország nyerte a Szovjetunió es az USA előtt. Mint ismeretes, egyetlen magyar versenyző sem jutott a döntőbe. .. — A nagy szovjet győzelemmel végződött Szovjetunió—Nagy-Bri- tannia atlétikai viadalon a szov­jet Szkvorcov 220 cm-es kitűnő tel­jesítménnyel nyerte a magasug­rást honfitársa, Bolsov (207) előtt. — Bécsben Magyarország női csa­pata 187,3:183,5, Magyarország férfi együttese pedig 277 65:274,25 arány­ban győzött az osztrák tornászvá­logatott ellen. Az egyéni versenyt is magyarok nyerték, Tréssel Má­ria, illetve Cser Győző révén. — A harkovi négyes nemzetközi vízilabdatornán a gyengén kezdő Budapest válogatott második mér­kőzésén már jobban szerepelt és az Ukrán válogatott ellen 4:1 arányban győzött. — Párizsban, a világbajnokság előtti utolsó nemzetközi női tőr- vivó versenyt a francia Rousellet nyerte, a magyarok közül Szabó az ötödik, Juhász a hetedik helyet ■erezte meg. Két jelenet a Szállítók—Egri Dózsa mérkőzésről Az NB I. B tavaszi utolsó fordulójára a hét végén kerül sor. Az Egri Dózsa csapata szombaton délután Rákospalo­tán, a szép környezetben levő Czabán Samu téri pályán, több mint 2000 néző előtt találko­zott a kitűnő erőkből álló Szállítók együttesével. A két csapat végig izgalmas, lendüle­tes, helyenként magas színvo­nalú, változatos küzdelmet ví­vott egymással, egyikük sem tudott tartós fölényt kiharcol­ni, azért a gól nélküli döntet­len eredmény igazságos, — bár valamivel a pestiek álltak közelebb a győzelemhez. A ma­gasabb osztályban várakozá­son felüli jó teljesítményt nyújtó egri csapat ezzel az értékes ponttal végeredmény­ben a 4. helyet biztosította ma­gának és az éllovas Debrecen­től mindössze két pont különb­ség választja el! Első számú képünkön a ma­gasra felugró, fehér mezes eg­ri Varga elől Várhidi elöklözi a labdát. A második számú képen Nagy K. veszélyezteti a Szál­lítók kapuját, előle azonban a tehetséges Jónás hanyatt ve­tődve tisztáz. (Gyurkó Géza felvételei) Labdarúgó-eredmények I NB I B osztály: Komló—Szombat- , hely 2:2, Egyetértés—Miskolc 3:0. Oroszlány—Debrecen 3:1. Budafok —Győri MÁV 2:1, Nyíregyháza— BVSC 2:1, Szeged—Kaposvár 6:0, Ganz MÁVAG—Székesfehérvár 2:1. A bajnokság állása: I. DVSC 15 8 4 3 30:20 20 2. MAVAG 15 8 3 4 24:14 19 3. BVSC 15 6 6 3 20:16 18 4. Eger 15 7 4 4 23:26 18 5. Komló 15 6 4 5 30:20 16 6. Oroszlány 15 5 6 4 13:12 16 7. Szeged 15 7 1 7 26:24 15 8. Szállítók 15 4 7 4 11:16 15 9. Egyetértés 15 4 6 5 16:14 14 10. MÁV DAC 15 4 5 6 21:20 13 11. Szombathely 14 2 9 3 22:21 13 12. Budafok 14 5 3 6 17:18 13 13. MVSC 15 3 7 5 18:24 13 14. Nyíregyháza 15 5 3 7 18:25 13 15. Sz.-fehérvár 15 5 1 9 17:20 11 16. Kap. Honvéd 15 3 5 7 15:31 11 NB II. osztály. Keleti csoport: Szolnoki MÁV—MGM Debrecen 3:1. Szolnoki MTE—Cegléd 3:2, Nagybátony—Szegedi VSE 5:0, M. Bányász—Gyula 1:1, Pénzügyőr— Jászberény 4:1, Kecskemét—Békés­csaba 2:2, S. Kohász—Borsodi B. 2:1, Nyugati csoport: PVSK—m. kerület 2:0, Várpalota—Dombóvár 5:0, Z. Dózsa—Esztergom 3:0, Pé­csi Bányász—Sopron 1:1, Budai Spart.—Győri Dózsa 2:0, Veszprém —Pápa 2:0, Autóbusz—MTME 4:0. ZTE—K. Kinizsi 3:2. A bajnokság állása: KELETI CSOPORT 1. Sz. MÁV 16 11 3 2 35:12 25 2. Bp. Előre 16 9 3 4 24:13 21 3. Bp. Spart. 16 9 3 4 20:16 21 4. Pénzügyőr 16 8 4 4 31:17 20 5. Kecskemét 16 6 6 4 25:14 18 6. Nagybátony 16 8 2 6 19:15 18 7. SZVSE 16 9 — 7 24:26 18 8. B.-csaba 16 6 5 5 20:22 17 9. Debr. 16 5 5 6 22:23 15 10. KISTEXT 16 5 5 6 20:23 15 11. Sal. KSE 16 6 3 7 15:19 15 12. SZMTE 16 6 3 7 18:28 15 13. Gyula 16 5 4 7 19:21 14 14. B. Bány. 16 5 3 8 22:19 13 15. Jászberény 16 6 1 9 20:28 13 16. Cegléd 16 5 2 9 33:31 12 17. K.-félegyh. 16 3 4 9 16:37 10 18. Misk. B. 16 2 4 10 13:33 8 NYUGATI CSOPORT f v 1. Várpalota 16 12 3 1 40:12 27 2. Autóbusz 16 10 3 3 30:11 23 3. Pécsi B. 16 8 5 3 31:19 21 4. Gy. Dózsa 16 9 2 5 2S:17 20 5. ZTE 16 7 4 5 25:20 18 6. Szf. MÁV 16 6 6 4 15:13 18 7. PVSK 16 8 2 6 24:21 13 8. Budai Sp. 16 5 7 4 22:16 17 9. Esztergom 16 5 6 5 26:17 16 10. Z. Dózsa 16 7 2 7 21:24 16 11. Izzó 16 6 4 6 18:21 1€ 12. Veszprém 16 7 2 7 20:28 16 13. Dombóvár 16 5 4 7 19:27 14 14. m. kér. 16 5 2 9 22:25 12 15. Sopron 16 5 2 9 13:19 12 16. Pápa 16 3 5 8 12:25 11 17. Kap. Kin> 16 3 3 10 13:30 9 18. Mosonm. 16 1 2 13 11:45 4 NB Hl. osztály: Északkelet: D; Honvéd—MÁV HAC 2:3, Egercsehi —Somsály 2:0, MMTE—D. Elektro­mos 1:1, Kazincbarcika—Nyíregy­háza 1:0. Rudabánya—Ormosbánya 3:1, DEAC—Mátészalka 3:3, Kisvár- da—M. Honvéd 4:4. Észak: Hatvani Kinizsi—Bp. Postás 2:3, BEAC— EVTK 1:3, Tűzoltó Dózsa—Balas­sagyarmat 3:1, IKARUS—Sashalom 2:1, Z. Építők—Kisterenye 1:1, Mi- zserfa—Testvériség 4:1. Július 3-án indul a labdarúgó Nyári Kupa Július 3-án elkezdődnek a labdarúgó Nyári Kupa küz­delmei. Az NB I. B-s csoport­ba a következő csapatok nyer­tek beosztást: Egri Dózsa, Komlói Bányász, Székesfehér­vári Vasas, Egyetértés, Buda­foki MTE, Bp. Spartacus. Az első fordulóban az Egri Dózsa otthonéban fogadja az Egyetértés csapatát. Elkészült az NB I. B őszi idényének sorsolása is. Az Eg­ri Dózsa első mérkőzését au­gusztus 14-én idegenben, Deb­recenben játssza, majd utána az Egyetértés látogat el Eger­be. A részletes sorsolást la­punk egy későbbi számába a közöljük. A kézilabda NB Tl-ben is befeje­ződött a tavaszi idény küzdelem- sorozata. Két női együttesünk kö­zül az Egri Lendület Debrecenben váratlan vereséget szenvedett a D. Dózsától, az E. Helyiipar viszont Egerben jó játékkal 9:l-re győ­zött Hajdúszoboszló ellen! DEBRECENI DÓZSA—EGRI LENDNÜLET 6:5 (2:4) Debrecen. 400 néző. Lendület: Szepesi — Vura, Végh- né, Baranyai — Redele. Tóth, Rá­flz E. Lendület kikapott, az E. Helyiipar gyözütt a kézilabda NB II. tavaszi utolsó fordulójában kos. Csere: Jószai, Lukácsi. Edző: Csillag Béla. Ez első félidőben jól játszott a Lendület, az egri lányok lényege­sen többet kezdeményeztek ellen­felüknél és megérdemelten tettek szert kétgólos vezetésre. Szünet után változott a helyzet; a ven­dégcsapat mindinkább visszaesett.' s a debreceniek heves küzdelem­ben nemcsak kiegyenlítettek, de a győztes gólt is megszerezték. A Lendületben Baranyai és Rákos nyújtotta a legjobb teljesítményt. Döntetlen a vidéki ifjúsági vízilabda rangadón SZOLNOKI DÓZSA—EGRI DÓZSA 3:3 (1:0, 1:1, 0:2, 1:0) Eger, V.: Kocsis. Eger: Záhorszky — Szőllősi, Du- la, Pozsgai — Fülöp, Patkó, Lin- tal-lér. Az első negyed két eseménye: Fülöp visszahúzásért a partra ke­rült. s a szolnokiak Borzi révén rögtön ki is használták az ember­előnyt. A második negyed elején két gólra nőtt a vendégcsapat elő­nye, az egri fiatalok azonban nem adták fel, fokozatosan rákapcsol­tak, és Lintallémak sikerült szé­pítenie. Ezután a hazaiak kettős emberelőnyhöz jutottak, de bosz- szantó hibák után csak a harma­dik negyed közepén tudtak Dula lövésével egyenlíteni. Rögtön utá­na Szőllősi vezetéshez juttatta csa­patát. Már-már úgy látszott, hogy egri győzelem születik, amikor sú­lyos védelmi hibából a szolnokiak egyenlítettek, a befejezés előtt is­mét emberelőnyhöz jutott az egri csapat, annak kihasználására azonban már nem volt idő. A vi­déki rangadó tehát igazságos dön­tetlen eredménnyel ért véget. A szolnokiak egységesebb csapat be­nyomását keltették, az egriek játé­kán időnként kiütközött az edzés- hiány. 1. Szombat.—Komló x 2:8 2. Oroszlány—Debrecen 1 3:1 3. Székesf.—MAVAG 2 U* 4. Ny.háza—BVSC 1 2:1 5. Egyetértés—Miskolc 1 3:6 6. Pápa—Veszprém 2 0:2 7. K. Kinizsi-ZTE 2 2:3 8. Gy. Dózsa-Bp. Spart. 2 0:2 9. MGM Debr.-Sz. MÁV 2 1:3 10. Szóin. MTE—Cegléd 1 3:2 11. Palermo—Venezia 2 0:1 12. Novara—Verona 1 2:1 13. Pro Patria—Alessand 1 3:1 +1 14. Genoa—Messina 1 is A próhirdeté&ek ALLAS INGATLAN: Magas tej hozamú, negatív tehe­nészetbe, éves állandó munkára, kézi fejesben gyakorlott tehenésze­ket felveszünk. Munkásszállást és üzemi konyhai étkeztetést biztosí­tunk. Jelentkezést írásban elfoga­dunk. Egri Szakiskola Tangazda­sága, Eger, Kőlyuktető. ÉM. Építőipari Szállítási Vállalat rakodómunkásokát vesz fel. Vidé­kieknek különélést biztosítunk. Je­lentkezni lehet: Eger, Rákóczi ut­ca 87. JÁRMŰ: Moszkvics személygépkocsi eladó. Eger, Kassai u. 34. Érdeklődni: du 5-től. Jó karban levő 600-as Trabant el­adó. Dr. Bártfai István, Tiszafüred, Alkotmány u. 14. Danuvia jó állapotban eladó, Zöld Ferenc, Gyöngyösoroszi, Mó­ricz Zsigmond út 3. Kora tavasztól késő őszig, össz­komfortos házban, állandóan, szo­bák kiadók. Baloghné, Fonyód, Mandulás utca 19. Beköltözhető kétszoba-össz komfortos házrész eladó. Eger, Knézich u. 20. Kétszobás, összkomfortos családi ház, beköltözhetően eladó. Eger,; Hősök u. 10/a. Megtekinthető de. 10-ig, délután 5 órától és vasárnap Beköltözhető családi ház eladó Eger, Tündérpart 1. Érdeklődni mindennap du. 5—7-ig. VEGYES: Egységes tűzifa nagy mennyiség* ben eladó. Érdeklődni a mátrade­recskéi Rákóczi Mg. Tsz-nél. Igásló szerszámmal, kocsival el­adó. Eger, Szederkényi Nándor ut­ca 51. Érdeklődni esi órákban. Lignaton piszton, príma állapot- ban eladó. Mátrai, Hatvan, Szövet» kezet u. 3/c.

Next

/
Thumbnails
Contents