Népújság, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-18 / 143. szám

Példa az őszinteségről és a felelősségvállalásról

ÉRTEKEZLETEK, különböző jellegű és célú ülések beszámolóiban gyakran találkozunk, in int az életben, a mindennapok történetében is, azzal a ii rcsa jelenséggel, aminek a i íelősségvállalástól való teleli m a neve. Igaz, az őszinteség r ár „divat” lett nálunik, szép, t.-j utánozható szokás, de az é-zínteség, különösen, ha ön- 1 ritika jelleggel lép a hallgató sag, vagy az olvasók elé, saj- r, as nagyon sokszor keres véti :lmet a felelősségvállalással s emben. Talán azért, mert < >.y-egy fontosabb, vagy kevés- l 3 fontos dolog világra segíté- t inéi elég sok szerv bábásko- t ugyanolyan, vagy hasonlónak vélt felelősséggel. Az irá- r ■".ás, a szervezés, a végrehajtás munkájában különösen a tanácsokat éri sok vád, alap- fii. vagy alaptalanul — ezzel lón'én-nyomon találkozik az t bér.

Az eddig elmondottak után

ézért tűnik érdekesnek és társ álságosnak egy beszámoló t mély a Füzesabonyi Járási Tanács tegnapi ülésén hangzott t-i a Sarudi Községi Tanács gazdasági, szervező és kulturális nevelőmunkáját értékelő igénnyel. Ami érdekes ebben a tegnapi beszámolóban, az az é zínteség a hibák és eredmények feltárásában, méghozzá ti eredmények „dagálymentes” elmondásában és a hibák tárgyilagos, mindent vállaló feltárásában.

A' tudomásulvétel a tanács függetlenített és társadalmi apparátusának elsőrendű felelősségéről, egy beszámolóban nem mindig egyértelmű. Itt az volt, dicséretesen az.

A JELENTÉS három, eddig eltelt esztendő tanácsi munkáját foglalta össze. Érdemes egy-két gondolatot kiemelni a beszámolóból.

— A három év folyamán — 1963-66 — a tanácstagok nem mindig vettek részt rendszeresen a tanácsüléseken. Javulás csak az utóbbi időben tapasztalható, s ebben elsősorban a község párt- és tömegszervezeteinek segítsége nyilvánul meg... Volt olyan eset az eltelt időszak alatt, hogy a tanácsülést a megelőző szervező munka tökéletlensége miatt határozat- képtelenségre való tekintettel fel kellett oszlatni.

Sokszor előfordul — írja egy másik helyen a beszámoló —, hogy a hozott határozatokat nem hajtják végre, kü- 'önösen a termelőszövetkezetek

unkájával kapcsolatos határozatokra vonatkozik ez. A tanácstagok nem elég aktívak a végrehajtásban.

— Az állandó bizottságok javaslatai, véleményei nem mindig jutottak el — bár a jogszabály ezt előírja — a tanács hibájából, az illetékesekhez. Ebből tanulva a javaslatok elintézéséről most már minden esetben tájékoztatjuk üléseiken az állandó bizottságokat.

— Hiba volt részünkről — folytatja a beszámló —, hogy az állandó bizottságok által végzett ellenőrzésekről nem minden esetben vettünk fe] jegyzőkönyvet, így az észlelt hibákra nem tettünk intézkedéseket.

— Őszintén meg kell mondanunk, hogy a tanácstagi beszámolókon és fogadóórákon felvett panaszok és javaslatok elintézését nem kísértük kellő figyelemmel, s a felvett panaszok és bejelentések elintézéséről a tanácstagokat nem is értesítettük.

— Voltak olyan határozatok, amelyeket vagy egyáltalán, vagy csak részben hajtottak végre, mert a végrehajtások ellenőrzésére nem fordítottunk kellő gondot...

A felsorolt példák a beszámolóban szerepeltek, s gondolhatnánk, hogy ezek szerint „komoly bajok él ősködnek' Sarudon. Nem. Az őszinte felvetés ezt még nem jelenti. A tudatos felelősségvállalás mái magában hordja a jobb eredmények csíráit. Az önmagunkban felismert hiba néha nagyobb segítséget tud nyújtani a javuláshoz, mint a mások által, esetleg hatalmi szóval azonnal kiirtásra ítélt „rossz-szellem”. ..

MÁSRÉSZT a beszámoló igen sok pontja a község helyzetének, lehetőségeinek alapos ismeretében — a községben folyó mezőgazdasági munka „profilú-ozása” az épülő II. tiszai vízlépcső miatt, a könyvtár igen alacsony olvasólétszámáig — bizonyítja, hogy még jobbá tehetik az egyébként sem legalacsonyabb színvonalú munkát. Az őszinteség, a felelősségvállalás és a mindent támogató jóindulat fegyverével ez sikerülni is fog.

(k. g.) I

MINDENKI HAZÁI

Azt kell mondanunk, hogy az olaszoknál a második világháború és a náci megszállás nemcsak szükségszerűen bekövetkezett istencsapás volt, Mussolininek Hitlerrel történt lepaktálása, hanem a nemzeti tudat mélyéig leható élmény is. A hozzánk eljutott irodalmi alkotásokon felül lemérhetjük ezt kitűnő filmjeiken is, hogy csak például említsük a Róma, nyílt város, vagy a Rovere tábornokot.

A Mindenki haza! — filmeposz a javából. Nemcsak azért, mert hősei mozaikszerű- en, lazán és mégis kegyetlen szorításban összefüggő kalandokon mennek keresztül. Szemléletében epikus ez a film. Alaphangja a riasztó háborús nyomorúság ellenére derűs, mert a személyes élményeket az alkotókban is megA megyei könyvtár épületének

története

Az Eger kulturális életében eddig is nagy jelentőségű megyei könyvtárat évről évre többen látogatják. A fokozódó érdeklődés indokolttá teszi a könyvtár fejlesztését, korszerűsítését. A vonatkozó tervek elkészültek, a kivitelezésre is hamarosan sor kerül. Ebből az alkalomból kívánunk a könyvtárt magába foglaló, építészeti és várostörténeti szempontból is különösen értékes épülettel és annak környezetével foglalkozni.

★

A Kossuth Lajos utca — ahol az egri megyei könyvtár épülete is emelkedik — Egernek egyik legszebb és jelentős útvonala. Fontossága különösen nagy volt a középkorban. A Budáról, az ország fővárosából jövő út itt vezetett fel a híres, messzi vidékek felett uralkodó egri várba. A török hódoltság — 1687 — után az egri vár azonban fokozatosan elvesztette stratégiai jelentőségét, ezzel megszűnt a városhoz vezető út hadászati fontossága is. Mégis az útvonal — bár ezután más jelleggel — Eger nevezetes útja maradt, — amely különösen a XVIII. század második negyedétől kezdve településünk építőművésze- tileg egyik legszebb együttesévé fejlődött.

A középkorban a káptalan tagjai még a várban laktak. A törökvilág elmúltával a kanonokok már nem mentek visz- sza a várba. Előbb a vár alatt,

a hajdani Káptalan — a mai Knézich Károly — utcában volt lakóhelyük, majd később a káptalan tagjai a főtemplomhoz vezető útvonalon, a jelenlegi Kossuth Lajos utcában kezdtek építkezni.

Az első káptalan tagjai közül Kiss János 1709—1729-ben kanonok, majd 1746-ig a nagyprépost volt, aki erre a sorra költözött és a 18. sz. házat „tágas kerttel” megszerezte. Nem sokkal később került ugyancsak egyházi személy birtokába a 16. sz. telek — tehát a mai megyei könyvtár ingatlana. Ezen a telken a török uralom megszűntével Körber Fülöp élelmezési komisszárius háza állott, tőle vette meg a házat és telket először Ara- nyossy kanonok, majd 1735- ben Kilián Dániel ikanonok lett a tulajdonos. A telek egyike volt a belváros legnagyobb telkeinek, de a ház is nagy, jó állapotú lehetett — ez magyarázza az akkori időkben szokatlanul magas, 3000 forintos vételárat.

Kilián Dániel 1747. augusztus 17-én, Győrben kelt végrendeletével az ingatlant az egri káptalanra hagyta. így került az épületbe következő lakónak Engelmayer Sámuel nagyprépost (1746—1773), azután Batthyány Ignác. 1767-től kanonok, 1773-től 1780-ig szintén nagyprépost. Batthyány nagypréposti kineveztetése után a Kilián-féle régi házat mindjárt lebontotta, hogy helyére új, az akkor különösen fejlődésben levő Egerhez méltó palotát építtessen.

Az új, pompás épület — a mostani megyei könyvtár otthona — 1774—1776 között

épült. (Teljes befejezése már Dobronyai Miklós kanonok idejére maradt.)

Az épület államosítására 1949-ben került sor — a megyei könyvtár pedig az 1957. évben foglalta el itt a jelenlegi helyét.

★

Az egykori nagypréposti palota városunknak is egyik legszebb, nagyértékű műemléke, a késő-barokk, úgynevezett copf stílusának jellegzetes alkotása. Az utcai főbejárati kapu két oldalán lombfűzéres páros ion oszlopok tartják az emeleti erkélyt, és ugyancsak a stílusra jellemző fűzéres — fes- tonos díszítése van az emeleti ablakok hangsúlyos részének is. Figyelemre méltóak a még rokokó stílusú emeleti erkély- rács és a földszinti szép ablakrácsok is.

. ★

Uj kultúránk és tudományunk otthona: a megyei könyvtár olyan épületben kapott helyet, amely méltó ehhez az intézményhez. Örömünkre szolgálhat, hogy a megyei könyvtár belülről is ran- gosodik, s még modernebb, korszerűbb helyiségek várják majd itt a könyvet szerető egrieket

Hevesy Sándor

OLASZ FILM

szépítette, felragyogtatta az események után tizenegyné- hány évvel az idő távlata. A pusztulás és a halál mosdatlan környezetéről visszaemlékezve nem lehet rideg tárgyilagossággal beszélni, írni, filmet alkotni: az elbeszélő kedélyessége, humora hozhatja csak hitelesen közel a mai emberhez a forró napokat anélkül, hogy az emlékezés pátosza túlzásra ragadtatná az alkotót.

Innocenzi hadnagy szakaszával éppen őrségbe készül, amikor értesül a rádióból Bado- glio államcsínyéről. Mit kell tennie? Ö, aki Mussolini nevelését kapta, tiszt is, határozatlan is, nemcsak nem ismeri fel az új helyzetet, de katona is, aki vakon akar még engedelmeskedni a felsőbb parancsnak. De van-e felsőbb parancs az ilyen rendkívüli szituációban, aminőt nem tanítottak az iskolában, nincs rá elfogadható kioktatás az általános nevelésben? Megszűnnek az eladdig érvényes emberi viszonylatok, rommá válnak a tekintélyek, függések, mint ahogy omlik minden: a házak, a városok. S ami a legfontosabb az egész feje tetejére álló világban: vizsgáznak mindenkiben az erkölcsi erők.

Ez a hadnagy jópofa, játssza a nagyszájú, az előírásokhoz hű katonát, gyáva is, hiszen emberi szándéka az: menteni a bőrünket egy omlásával ránk zúdulni akaró háborús és értelmetlen mechanizmusban, ahol a zenei főmotivum az ágyúdörgés, a tankok dübörgése, puskák, fegyverek ropogása. Ilyen földrengésszerű világban az emberi jajok ritkán regisztrálhatók, mert értékük nem ér fel az észre- vevés idegfeszítő önzetlenségével. Mindenki csak magát menti, apró motyóival, érthetetlen* vagy nagyon is érthető önzéséivel. Mindenki haza akar menni. De hogyan és mikor?

Ebben a háború végi menekülési hajszában összesűrűsödnek a pillanatok, amikor a kegyetlen érvek hatására az elkényeztetett hadnagyocskából is magasra szökik a tiszta tett: a jogtalan öldökléseket meg kell állítani, akár a szemet szemét módszerével is.

Luigi Comencini világhírű filmjében rendezői következetességgel érvényesül a háború mindent felörlő, mindent szétrágó pusztítása. Az adminisztratív katonákon, az ostobán korlátolt fasiszta párfunkcionáriuson és az apjától búcsúzó Innocenci hadnagyon kívül csak az ünnepi pillanat, a hazatérés hangsúlyozására használ elfogadható ruhákat a rendező. A romok, a szenny, a fegyverek között mindenütt elcsigázott, rongyos és éhező emberek ténferegnek, vagy mentik életüket. Néha a legnagyobb könnyelműségnek látszó ötletek megvalósításával is! Comencini ezeket az olykor pillanatról pillanatra váltó veszélyeket kedélyesen ötvözi olyan jelenetekkel, amikor a nézőnek a művészi szándékosságon és az életadta helyzeteken önkéntelenül mosolyognia kell. Csak két ilyen remekbe szabott, novellisztikusan megfogalmazott, kitünően szerkesztett képsort említenénk.

A hadnagy borotválkozik a hazatérő katona házánál. Ahelyett, hogy örülne végre, mert megborotválkozhat, megmosdhat, asztalhoz ül, fölényeskedve és fitymálva szidja a borotvát, a környezetet néma tekintettel szapulja, mintha meg kellene sértődnie ennek a nem egészen acélos tisz- tecskének azon, hogy a háború végén ilyen vendégfogadásban részesítik. Mindez a fölény elpárolog akkor, amikor a magasabb széken ülő amerikai tiszttel a kis széken kuporogva beszélgetést folytat és jóillatú cigarettát „tarhál”. De ez a beszélgetés mennyi bei- degzett szolgaiságot nyit fel!

A második ilyen novellisz- tikus jelenet talán még komi- kusabb és többet mondó az előbbinél. A rózsafűzért imádkoztató pap észreveszi, hogy az oltár megett menekülők, — a hadnagyék — bukkannak fel. Eligazítja őket gyertya- gyújtás közben a pap, majd amikor a német járőr és az olasz fasiszta megérkezik, ellentmondást nem tűrő hangon diktálja híveinek a feltartóztathatatlan Ave Mariát. A hadnagyok pedig a monoton ima fedezete alatt törekszenek fel a toronyba,ahonnan mindent látni és mindent belátni lehet.

A rendező nagyszerű képsorához és epikus-anekdőtázó szándékához nem választhatott volna jobb egyéniséget; mint Alberto Sordit. Ez a kissé puhány, élveteg, de r Täfeln szellemességgel teli színész egységes és reális legendává teszi ezt a nagyszerű filmalkotást. Mellette Serge Reggiará, Martin Balsan, a zsidó lányt alakító Carla Gramm és az ezerarcú Eduardo de Filippo feltétlenül említést érdemel.

Carlo Carlini képei néha történelmi tablóvá szélesülnek és hitelesek.

ffartoas)

18.

— Szimfóniája van még, öregúr? . -»

— Áh, nincs ebben a rossz botban már semmi.

— Mit árul?

— Hát csak úgy kinyitok. Hogy elmenjen fc nap.

A téren át loholva közeledett valaki.

— Hány óra van, öregúr?

A trafikos nagy vasutas-Doxát húzott elő a Zsebéből:

— Ippeg négy óra. Ez pontos! A nap is ehöz kel fő.

Hámos megbökte a kalapja szélét. Ügy látszik, ő jött korábban.

A trafiktól a második fa volt a kijelölt hely, egyszerre értek oda a loholóval. Annak a szájában fityegett a cigarettája.

— Az ég áldja, nincs egy szál gyufája? — kérdezte.

— Nedves idő van, nem gyullad a gyufa felelte Hámos a megbeszélt választ.

Együtt indultak tovább. A cigarettás férfi Kollár János volt, az Építők margitvárosi titkára.

— Megbíztak, hogy közöljem veled, tagja lettél a KISZ illegális Központi Bizottságának. Fegyveres csoportot kell szervezned, vezetője te vagy, a magja Bordás Franci, Szitás Győző, Ács Magda meg az a három elvtárs, aki tegnap veled érkezett.

— Szitás . .. Szitás .. . Nem emlékszem erre a névre.

— Az apját biztos ismered. Nálunk volt, az építőknél. Kőműves, mint minden rendes ember — Kollár a szeme sarkából nézte Há- fcost, s ravaszul pislogott, mint egy nagy

bölcs bagoly.

Hámos vasas volt, azonban nem vett észre semmit. Annyira tele volt a hírrel, az új feladattal, a szabadság hatalmas érzésével, hogy kedvére mozoghat, lélegezhet, hogy újra harcolhat — nagyon kellett vigyáznia, el ne árulja megindultságát.

— A fiatal Szitást mi neveltük — folytatta Kollár. — Nem bukott le eddig, gyanún fölül áll. A Károlyi utcai polgáriban van elszállásolva egy önálló árkászszázad. Aknazárat telepítenek harckocsik ellen. Szitás a parancsnokságon szolgál, rajta keresztül hozzájuttok a szükséges ruhákhoz, pecsétekhez, okmányokhoz. Innen a találkozóról az ő lakására mész, az éjszakát nála töltőd. Szabadka utca 17„ második ajtó hátul az udvarban. Felesége fiatal elvtársnő, feljárt az Építő-ifikhez. A Vasasifik lebuktak, míg ti a börtönben voltatok, kinőtt itt egy másik gárda.

(Régi, csendes évődő rivalizálás folyt Mar- gitvárosban a vasasok és építők között, Kollár nem tudta megállni, hogy egy kissé ne fúrja a Vasas hegemóniát.)

— Mi a helyzet a városban? Hol húzódik a front?

— A szovjetek itt vannak egy kőhajításnyi- ra. Felnyomultak egész Soroksárig, Kispest határáig. Vecsés már az övék. Ezen a szakaszon beásták magukat. Csepel déli részén, Szigetcsép körül nagy harcok folynak. Egy másik támadás Vác fölött bontakozik. Katonai szakértők szerint Budapest átkarolását, bekerítését készítik elő. A németek és a nyilasok tartani fogják a várost — a legrosszab- bakra kell felkészülnünk. Ebben a helyzetben rendkívül nagy szerepe lehet az ellenállásnak. Ha sikerül egy belső frontot nyitnunk,

talán megmenthetjük a várost, megrövidíthetjük a lakosság szenvedését. Ha az ostrom elhúzódik, éhhalál fenyeget. Már most alig van ennivaló az üzletekben, a raktárak üresek, mindent elrekvirál a hadsereg.

Kollár kis szünetet tartott. Széles arcú, vörösesszőke, zömök férfi volt, csendes beszédű, maga a megtestesült nyugalom. Lassított, azért is, hogy levegőhöz jusson, kifújja magát.

— A lakosság? Az elvtársak egy része illúziókban ringatja magát — felhúzta szemöldökét, íejebúbjára tolta kalapját, mint amikor az Otthonban hosszabb vitára készülődött a nehézkes, öreg szocdemekkel —, most azonban mindjárt vissza is rántotta a homlokába. Forgalmasabb utcán járták, s jóllehet erősen sötétedett már, nem akarta arcát kitárni az embereknek. — Majd fogod tapasztalni, ha valahol beállsz a sorba, ahol kenyeret osztanak, az asszonyok nyíltan szidják a háborút, a nyilasokat. Torkig vannak. De bőrüket nem szívesen kockáztatják. Itt általános felkelésre számítani, mint Varsóban — nem lehet. Húsz évi fasizmus férge rágta ezt a népet. S a pártot is megtizedelték. Itt állunk kivérezve. Tulajdonképpen csak önmagunkra számíthatunk, meg reálisan nézve a helyzetet*

a szökött katonákra, akiknek úgyis minden mindegy. De azoknál is millió probléma van* rejtőznek, nem tudunk hozzájuk eljutni, nincs fegyverük, és így tovább.

— Szóval, nehéz a helyzet — vetette közbe Hámos.

— Mint mindig is volt — Kollár mosolygott Melegen, barátian megszorította Hámos kezét. — Ideje, hogy elváljunk. Holnap reggeltől már önállóan, saját felelősségedre dolgozoL Utasításokra ne várj. Ha nagyon kell, megtalál a párt. Jó munkát, Pisti.

Sarkon fordult és elment

★

A nappalok rendje kialakult: mosdás* borotválkozás, teafőzés, reggeli, olvasás — beszélgetés délig, ebédkészítés, délután alvás* estefelé beszélgetés Linda néninél, s Magdus- várás. Vacsora, még beszélgetés, duma, aztán olvasás. Mindennap, változtatás nélkül ugyanez ismétlődött.

Az udvar mélyén húzódó kis kamra rejtőbörtönük volt. Nappalra belülről kulcsra zárták az ajtót, mintha üres lenne; ide jelentették be Linda néni albérlőjét, Farkas Kálmán idomszerészt, aki Csepelen dolgozott, nappal sohasem volt idehaza. A látszatot őrizni kellett, nappal ők ki sem dughatták az orrukat* nehogy a szomszédok megtudják, idegenek telepedtek be Linda nénihez. Azzal persze ők ketten nagyon is tisztában voltak, hogy biztonságuk látszólagos, valójában szerencséjükre vannak bízva. Mert egy nappali razziánál is felfeszíthetik az ajtót, de ugyanez éjszaka is elérheti őket. Ők nem mehetnek óvóhelyre: légi bomba, belövés robbanhat a kis szobában. Aztán hadiüzemi kártyáik is, melyeket Magda szerzett, meglehetősen kezdetleges hamisítványok voltak, csak nagy jóakarattal lehetett volna valódiaknak elfogadni őket* vagy nagy felületességgel — de hát hol várhat az ember jóakaratot vagy felületességet a tábori csendőröktől, razziázó nyilasoktól?...

(Folytat jaki