Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-17 / 115. szám

Bemufafó az egri Gárdonyi Géza Színházban

(d&ikij, üjerqeltj: Nagymama

Csiky Gergely színpadi művei között a Nagymama az egyik legszelídebb stílusú, mondanivalójában pedig bizonyára e legártatlanabb, legközömbö- sebb alkotás. A Mákvirágokhoz, a Mukányihoz, a Cifra nyomorúsághoz képest itt minden fé- • nyesebb és egyszerűbb a kelleténél és a hihetőnél. Nemcsak a vígjátéki hangvétel és a kinevetett jellemek miatt. Azok miatt a poros testű és lelkű hősök, hősnők miatt is, akiket Csiky Gergely komolyan vesz. A Nagymamában az élet csupa szívből, jóságból, pedánsán megszerkesztett jelenetekből éli: Mindenki a helyén van, és csak azért szól, cselekszik, hogy a felmagasztosítani szándékolt :'Agymama házassági rendcsinálása, szeretető és akarata szentimentális tálalásban érvényesülhessen.

1966-ból visszanézve a darab mozgató erőire, hőseire és világára, avult iskolajátéknak tűnik az egész, amit elvetélt tanárírók játsszatnak irodalomtörténeti visszaemlékezés helyett, az életről még nem sokat sejtő diákjaikkal. A bemutató után is megválaszolatlan marad bennünk a kérdés: miért kellett ezt a vígjátékot, Csiky Gergelynek ezt a limonádé ízű alkotását az egri közönség élé tátelm?

Aki a darabot végignézi, tnegérti a rendezőt, Kozaróczy Józsefet, aki könnyű és karikí- rozható színpadi feladványnak fogta fel a vígjáték naegeleve- mítését. Arra nem törekedhetett, hogy a főszereplő és társai által elmondott mondatok megett mélyebb érteimet, vagy tartalmat keressen, beérte azzal, hogy — amennyire a párbeszédek engedték — mozgatta a pletykában elfáradni nem kívánó figurákat. Igaz, a rendezőt az egymást követő jelenetek Borra hatásvadászó megoldásokra csábították. Kozaróczy engedett is: a figurák tűik ári kirázásával, az avult szöveg egy- egy szellemes, vagy találó részének keményebb hangsúlyozásával, a vénlányos szemérem, a tettetés és a hirtelen támadt őszinteség félreszólásaival, nevetésre, itt-ott tapsra ingerelte a közönséget Nem a rendező hibája, hogy a közön- rég és a színpad kapcsolatából nem született meg az élményhez elengedhetetlen atmoszféA néhány hangszerre leegyszerűsített zenekart Kiss Kálmán dirigálta — zongora mellől. Túl azon, hogy Máder Rezső zenéje nem sokat segített a vígjáték hangulatán, meg kell állapítanunk: a kitűnő akusztikájú kis színházban is kevés ez a néhány hangszer ahhoz, hogy ez a zene, ez a pár soványka dallam betöltse az épületet, és a közönség lelkét.

A színházi évad végén, az összeszokott együttesnek nem jelentett különösebb feladatot a Nagymama.

Olasz Erzsébet — úgy tűnik — ebben a kedélyes-édeskés nagyasszonyban találta meg színészi egyéniségét. Éreztük játékából is, hogy ezt a Csiky-fi- gurát — főképp dekoratív volta miatt — szereti és teljes átéléssel igyekszik alakítani.

Kopetty Lia Mártája a rokon- talan-társtalan lány], aki táncosnő-anyja múltjából és véréből hozta a siker és szeretet utáni vágyat Kopetty törékeny és bájos naiva, aki néhol erőltetettem drámát akart játszani ebben a vígjátékban.

Kautzky Ervin Szerémy grófja széllelbélélt nőcsábász, akit nem szabad egy percig sem komolyan vennünk. A nagymama játékszere ő, aki a női gyámkodás mellett nem is tud önálló

férfiként gondolkodni. Kautzky olykor túlzott, amikor ennek a szalonfiúnak a szelebur- diságát megrajzolta.

Petőházy Miklós kvietált ezredese inkább pattogott, mint mennydörgött pedig a tábori papot megelevenítő Fekete Alajossal vívott szópárbaja közben több, eget verő hadastyéni robaj lás kívántatott volna meg.

Lenkey Edit az előadás egyik legjobban sikerült karakteralakítása. A vénkisassacny-ta- nár bogarait, félszegségét szavakban és mozdulatokban, gyors és elhibázottságukban is értelmes, komikus reagálásokkal építette fel előttünk egyéniséggé, akin a végén már nem is nevettünk, mert elfogadtuk.

Dariday Róbert, Szabó Ibolya, Csapó János és Németh Ilona kötötték össze színes epizódjaikkal a vígjáték lazán szerkesztett jeleneteit. Néhány felvillanásig Albert Piroskát és Szilágyi Tibort láttuk.

Kalmár Katalin díszletei és jelmezei most is hatásosaknak mutatkoztak.

Ez a bemutató nem üde, tavaszi meglepetés, csak idézet a színpadon — a múltból.

Farkas András

Egy kétszáz éves vígjáték és

pótvizsga szilveszterből.. .

Szombat este francia vígjátékot, hazai zenével tűzött műsorra a televízió. Marivaux „csevegő” vígjátéka, a Légy ügyes a szerelemben, azt a rendkívül fontos tételt állítja a darab középpontjába és a néző elé, hogy a szerelmesnek joga van minden cselhez, furfang- hoz, ha meg akarja szerezni szerelme tárgyát. Az sem baj, ha koldússzegény, míg a nő, szíve választottja gazdag, legfeljebb a csinos nő mellé csinos évjáradékot is kap. Ezt ugyan ma selyemfiúskodásnak neveznénk, de Marivaux korában ebben az égvilágon semmi kivetnivalót nem látott senki.

Mást aztán — minthogy a szerelemnek minden szabad és a pénz is boldogít — a világért sem mond nekünk ez a két- évszázados alkotás, amelynek csevegése is avitt és erőltetett, s nagyon meglátszik, hogy Marivaux a Moliere utáni író- nemzedék képviselője. Moliere ma is friss, eleven, sokat és főleg igazat mondó, Marivaux

Szívünkhöz nőttek a nyárfákkal és fűzekkel szegzett pattjaid

Ünnepélyes megnyitó Poroszlón az első tiszai napok alkalmából

Poroszlón, a művelődési ház nagytermében vasárnap került sor az első tiszai napok kulturális rendezvénysorozatának ünnepélyes megnyitására. A nagyszámú érdeklődő közönség előtt Tóth János, a községi pártalapszervezet titkára mondott ünnepi köszöntőt.

A tiszai napok megrendezésének céljáról és jelentőségéről elmondotta, hogy a rendezvénysorozat célja a község történelmének, haladó hagyományainak, a Tisza menti tájon élő és dolgozó emberek életének, kultúrájának bemutatása, ugyanakkor a szocialista jövő perspektívájának megmutatása is egyben. A továbbiakban a község történelmi eseményeinek, valamint az írók, költők és más művészek alkotásainak tükrében mutatta be, mit jelent az itt élő emberek számára szűkebb hazájuk, a Tisza menti táj és annak népének szeretete, hogyan forrt össze az évszázadok folyamán az emberek élete és mindennapi munkája a tiszai táj szépségeivel, természeti adottságaival.

A rendezvénysorozat programját illetően Tóth elvtárs elmondotta, hogy minden egyes rendezvény, kiállítás vagy előadás egy-egy apró mozaikkal járul hozzá a község múltjának, jelenének, sőt jövőjének bemutatásához. Az 1631— 32-es felső-tiszai parasztfelkelésről szóló előadás Szőcs György poroszlói származású kapitánynak állít méltó emléket. A poroszlói származású Eölvedy Gacsal József plakettkiállítása és az ugyancsak poroszlói Vass Lajos karnagy zenetörténeti előadása a táj gazdag népi kultúrájának bemutatását szolgálja. A második tiszai vízilépcsőről szóló előadás a község és a környék jövőjét festi nieg a lakosság előtt. Az állattenyésztési ankét a gazdasági termelőmunkát, a képzőművészeti előadás a művészeti ízlésnevelést, az ifjúsági nagygyűlés pedig fiatalságunk erejét és békeakaratát fogja demonstrálni az elkövetkezendő napok folyamán.

Az ünnepi megnyitót irodalmi műsor, majd a művelődési otthon előcsarnokában elhelyezett reprodukciós képkiállítás, valamint plakettkiállítás megnyitása követte.

Az esti órákban a zsúfolásig megtelt nézőtér előtt került sor a körzeti földművesszövetkezet divatbemutatójának megrendezésére, amelyet a szép és ízléses öltözködésről szóló ismeretterjesztő kisfil- mek vetítése követett. A sikeres megnyitó után hétfőn este az 1631—32-es felső-tiszai parasztfelkelésről szóló előadásra került sor, kedden este pedig A Tisza a magyar festészetben címmel Baksai Ernő- né főiskolai tanár előadásával és tárlatvezetésével folytatódik az első tiszai napok programja.

Cs. 1.

a maga korában is legfeljebb az átlagnál jobb eplgonja lehetett Jean Baptiste Poquelin- nek, azaz Moliere-nek.

Kellő türelemmel és odaadással figyeltem és vártam, hol viliódznak majd a szellemes dialógusok, azonban ami ezeket a dialógusokat illeti, villódzás helyett csak legfeljebb pislákoló gyertyafényeket kaptam. Ami azonban tény, e műfajban hallatlan magabiztossággal, e bizony megkopott történet pamfleti hangszerelé- sű játékával remekbe szabott alakítást nyújtott Ruttkai Éva és rögtön mellette Agárdi Gábor. Szokolay Ottó nekem nehézkesnek tűnt, Csűrös Karola meg túl komolyan vette Susanne alakját. A vígjáték többi szereplői — Makay Margit, Bilicsi Tivadar, Harkányi Endre és elsősorban közöttük is Egri István — könnyed játékukkal pótolták azt, amit a két évszázad lekoptatott Marivaux darabjáról. Boti Béla rendezése arra törekedett — sikeresen —, hogy a szereplők még véletlenül se vegyék komolyan e vígjátékot.

Vasárnap este, méghozzá in- tervíziós adásban, Majális címmel, és pótszilveszter alcímmel sugárzott esztrádműsort a televízió. Kellő aggodalommal és

csodálkozással vártam; vajon miért kell nekem, nekünk ismét szilveszterezni májusban, talán rosszul vizsgáztunk az év fordulóján? Aztán megnyugodtam. Szó sincs róla. A külföldiek nem ismerik, mi meg végeredményben szívesen megnézzük a helyenként ügyes ötletekkel összemixelt, valóban májusi műsort, egy kis szilveszteri maradékkal. Igaz, a maradék ennyi idő után vesztett zamatából, s az is igaz, hogy a majálishoz más reminiszcenciák fűződnek, mint tánc a Royal Szálló előtt, avagy éppen szerpentines mulatós —, de sebaj. Utóvégre a televízió is eladhatja, elfekvő készleteit — ha van rá vevő, akarom mondani: néző.

Angyal, ismét angyali bölcsességgel tapintott rá a kriminológia lényegére: a logikára. Derűs, boldog ember nem lehet öngyilkos. Neki volt igaza! És az akasztott ember sztorija után valóban feloldást jelentett Xavier Cugat népszerű együttesének pezsgő ritmusú műsora.

Ez volt két nap alatt. Szórakozni lehetett. Visszaemlékezni nincs miért. De hát szórakoztatni és szórakozni sem utolsó dolog.

Gyurkő Géza

Tizenhiromezer-őtszáz hallgatót vesznek fel az egyetemek és főiskolák nappali tagozataira

Hétfőn lezárultak a jelentkezések az egyetemekre és főiskolákra. Az idén mintegy 13 500 hallgatót vesznek fel a felsőoktatási intézmények nappali tagozataira.

A felvételi vizsgákat a nappali tagozatokon június 25-e és július 20-a között bonyolítják le. A felsőoktatási intézmények a jelentkezőket — legalább nyolc nappal a kitűzött vizsgaidőpont előtt — értesítik. A felvételi vizsga írásbeli és szóbeli —egyes szakokon gyakorlati — részből tevődik, az adott egyetemeken, illetve főiskolákon előírt tantárgyakból. A vizsgakérdéseket, illetőleg a feladatokat a vizsgán közük a pályázókkal. A tanítóképző intézetek tanítói szakán és az óvónőképző intézetekben elsőként azt vizsgálják

meg, hogy a pályázók zenei hallása és színlátás® alapjáffl, alkalmasak-e a tanítónői, óvónői pályára.

A vizsgáztató bizottságok a pályázóknak a választott kan, szak elvégzésére való alkalmasságát, a rátermettség, tehetség és felkészültség alapján állapítják meg, s figyelembe veszik a középiskola igazgatójának a jelölt magatartásával kapcsolatos véleményét.

A felvételi vizsgán külön pontozzák az írásbeli dolgozatokat és a szóbeli feleleteket* illetve a gyakorlati feladat megoldását. A felvételin szerzett pontokhoz hozzáadják a felvételi vizsga tárgyaiból a középiskola 2., 3. és 4. tanév végén elért eredmények és az érettségi bizonyítvány alapján kiszámított pontokat.

OAKVÄS Jo'tS

JíCí út mentén sürgönypóz- ■Bák álltak és zúgtak. Odasza- Sadtam mindhez és rátapasz- 'tottam fülem a mohos fára, hegy kihallgassam a titkos üzeneteket. Azután belekiabáltam én is, mert azt hittem, hogy elviszi a hangomat:

— Tavasz van ... Megyek a tanyára, a bátyámhoz...

Ebben a két mondatban benne volt minden örömöm és minden vágyakozásom.

Elhatároztam, hogy ha nagy leszek, én is elállók béresnek, akár a bátyám. Hiszen olyan szép lehet az élet itt, a tanyák között.

Délfelé érkeztem ki a tanyára. Bátyám gazdája elég szívélyesen fogadott. Mihály nem volt bent a tanyában, kint szántogatott a birtok túlsó végében. Mindjárt kimentem hozzá. Mikor meglátott, örömmel kiáltott felém és a íralapját lengette.

— Hát te hogyan kerülsz He, öcskös? — kérdezte.

— Kijöttem.

— Gyalog?

— Gyalog.

4966, május IX, kedd

— Nem fáradtál el?

— Egy csöppet sem.

Csakugyan, nem éreztem a

lábamban még egy kis zsibbadást se. Szaporán lépkedtem az eke mellett és hallgattam a földet hasító vas halk surrogá- sát. A tarack gyökere pattanva szakadozott.

— Mi újság otthon? — kérdezte kis hallgatás után a bátyám. — Feri dolgozik?

— A héten dolgozott.

— Hol?

— Falat tömtek a Gyökerespusztán. Ezt meg Mihály bátyámnak küldte anyám — nyújtottam át neki a keresz- tülzsírosodott papírzacskót a tésztával.

— Bírod tartani az ekét, míg megeszem?

— Bírom — mondtam lelkendezve és már be is álltam a barázdába. Fogtam az eke szarvát és jól megnyújtottam a lépéseimet, ahogy a bátyámtól láttam.

— Veréb Jani bácsi meg meghalt — újságoltam neki, hogy megajándékozzam valami hírrel az akozott örömért.

— Mi baja volt? — kérdezte a bátyám meglepetten.

— Fölakasztotta magát.

— Szegény Jani bácsi — morogta Mihály, inkább magának.

Azután nem is igen beszélgettünk. Nem volt mirőL. Szántogafcjunk és nagyokat hallgattunk, csak néha figyelmeztetett, hogy az éjiét jobban kifelé vagy befelé tartsam.

Délben csakugyan mákos tésztát kaptunk. Jobb volt, mint amit anyám főzött és cukor helyett méz volt rajta, jó vastagon.

— Van méhünk. Hat család — mondta a bátyám, mikor észrevettem a mézet.

Kint ebédeztünk az istállóban. A gazdáék bent a konyhában.

— Elég jó helyem van itt — mondta Mihály bátyám. — Csak a gazda nagyon szeret parancsolni. De hát azért gazda, hogy parancsoljon.

örültem, hogy úgy beszélt velem, mint a felnőttekkel.

— Majd itt alszol velem az istállóban. Holnapután bemennek a gazdáék a faluba. Szólok nekik, hogy téged is vigyenek magukkal. Megférsz a kocsin. Legalább nem kell kutyagolnod.

Ebéd után újra befogtuk a lovakat és kimentünk szántani.

Mikor napszállta felé az ekét eldöntve behúzattuk az udvarra, a vidáman hancúro- zó kutya a lovak elé ugrott és megugatta őket. A lovak megbokrosodtak. Ágaskodni kezdtek és kitépték magukat a bátyám kezéből. Keres ztül- töriéác az udvar kerítését és

vad rohanással hurcolták maguk után a csörömpölő ekét. Bátyám utánuk vetette magát, de a szántás derekán is alig bírta őket elcsípni. Az ekének letörött az egyik karja és a jobb oldali ló vérzett. Valószínűleg az áttört kerítés hasíthatta föl az oldalát. A gazda karba font kézzel nézte ezt az egész dolgot, és mikor meglátta az ekével, meg a lóval történt szerencsétlenséget,

szidni kezdte a bátyámat:

— Hogy lehet v&laki ilyen marha? Ügy fogtad őket, mintha még soha nem lett volna dolgod lóval.

— Nekem ne mondja, hogy marha — indulatoskodott a bátyám. — Inkább kösse meg máskor a kutyáját, hogy ne ijesztgesse a lovakat.

— Fogd be a szád és ne feleselj. A lovakat meg gyorsan fogd ki. Szájat be és lovakat ki.

Már csöndesebben beszélt, nevetni is próbált a saját szellemességén, de Mihály tovább durcáskodott. Nyilván előttem szégyellte magát.

— Fogja be az, aki mondja!

Remegve hallgattam a civódásukat. Tudtam, hogy a bátyám nem hibás és csak a bosszúságát akarja kitölteni a gazda. De szerettem volna neki szólni, hogy hagyja a csudába az egészet. Mondjon, amit akar.

— Tetves koldus! — ordította most már a gazda. — Még szemtelenkedni mersz a ké- nyéradóddal?

— Maga szemtelenkedett velem. Azt hiszi, mert cselédje vagyok, most már mindent szabad?

A gazda fölkapta az eke mellől a lóhajtó ostort és végigvágott rajta, hogy nagyot csattant. Mihály bátyám odaugrott, hogy kicsavarja a kezéből, de az csak hátrált és tovább ütötte, ahol érte. Az arcán egy csapástól kiserkedt a vér. Futni kezdett a verés elől. A gazda utána és -ütötte, míg érte.

Ki se fogta a lovakat, csak szaladt az Istállóba, összeszedte a holmiját és engem kézen fogott.

— Visszahozatlak a csendőrökkel — kiabált utánunk a

gazda.

— Éppen az kell magának! Tudom, istenem, felgyújtom a tanyáját...

A hirtelen lepergett, borzasztó esettől egészen bódultán lépkedtem a bátyám mellett. Utat nem is kerestünk: szántáson, vetésen keresztülvágtunk.

Sötét volt az este, csak a csillagok hunyorogtak tont, Emut apró mécsesek.

— Most mi lesz? — szólaltam meg végre szepegve.

— Mi lenne? — felelte a bátyám hetykén. — Csinálom tovább, amit abbahagytam.

A hangján azért éreztem* hogy remeg és nem olyan bizakodó, mint az elkiáltott szavak. Nem akart előttem gyengének mutatkozni.

— Pedig milyen szép volt ez a nap — mondtam még sóhajtva.

Bátyám megállt és kiterjesztett karral mutatott szét a sötétségben, akár a pap, mikor áldást oszt, és a hangja is nagyon komoly volt:

— Szép lenne itt az élet, ha nem mások barmai volnánk, ha a magunk földjébe akaszthatnánk az ekét... Addig kutyáké itt a sorsunk és a bérünk mellé szidást és verést is kapunk eleget. Most engem is megvert a gazda, de egyszer majd erős

leszek és visszaütök...

Lépteink halkan dobbantak a frissen szántott földeken, és az utolsó mondat bizakodásától mintha szomorúságunk is széjjelfoszlott volna, mint pirkadatban az éji sötétség. Hogy egyszer majd erősek leszünk .. * Vége