Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-12 / 111. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 50 FILLÉR. (MA I jíu/i/zetiink A csengetésre ma egyetlen egy szünetben sem fordulnak ki az osztályból a negyedikesek. Csend van folyosóikon és bent az osztályaikban is. Pedig nem hiányoznak. Néha-néha megjelennek, akkor is egyenként és sietnek vissza, nehogy időt veszítsenek. írásbeliznek. Érettségiznek. Reggel találkoztam egy ismerős fiatalemberrel, szembe jött velem — nem köszönt. Csodálkozva fordultam vissza, mert úgy tudtam, udvarias fiú. S akkor rám szólt valaki: J/lit csodálkozik? Én is ismerem, nekem sem köszönt. Aztán jöttem rá: nem lát az semmit az utcából, az emberekből. írásbelizni megy.” Egy másik benyomás is őrt. Lány és fiú igyekezett az iskola felé. A fiú: ^Elhatároztam tegnap, hogy nem h asznátok puskát. Óriási nagy az anyag. Ki bírja mindezt csoportosítani, ki- jegyzetelrú.” A lány: „Én inkább tanulni próbáltam...” A fiú; „Jó, jó, te mindig tanultál. Szóval megcsináltam a puskákat, de nem hoztam el. Egyszerűen nem tudom használni. Rengeteg az anyag. Inkább gondolkodni fogok.” Néhány perccel később tanár ismerősöm állított meg. Máskor csak köszönni szoktunk egymásnak. Most bőbeszédűvé vált. „Én bontom fél a titkos borítékokat. Mindenki drukkban van a tételek miatt- Ügy számítom, hogy mégis azok lesznek a tételek, amelyeket jól átvettem az osztállyal, lárván pályafutásom alatt ez 80 százalékban bevált. Erről statisztikát vezetek.” Aztán hirtelen otthagyott. Kiváncsi vagyok: hogyan viselkednek délben, iskolából jövet írásbeli után — a fiú, a lány, a tanár. Sikerűibe az elképzelésűk? Valóban az érettség egy magasabb lépcsőfokára léytek-er hogy holnap folytathassák a következő írásbelivel — és lépcsőfokkal. S a tanár? Vajon statisztikája javult, vagy rosszabbodott? (berkovits) XVii. évfolyam, HL szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA 1966. május 12., csütörtök Koszigin Heluanba látogatott A szovjet küldöttség program ja KAIRÓ (MTI): Koszigin szovjet miniszter- elnök szerdán Nasszer elnök társaságában elutazott Heluanba, a Kairó közelében fekvő ipari centrumba. A gyárlátogatások után a szovjet küldöttség megtekintette az EAK fővárosának nevezetességeit köztük A Honduras! Kommunista Párt kiáltványa TEGUCIGALPA (MTI): A Hondurasi Kommunista Párt Központi Bizottsága nyilatkozatban ítéli el az Egyesült Államok agresszív politikáját és vállal szolidaritást Vietnam és a Dominikai Köztársaság népével. A kiáltvány elítéli az úgynevezett „Amerika-közi hadsereg” felállításának terveit, majd élesen bírálja az úgynevezett közép-amerikai akciót, amelynek keretében idegen csapatok tiporják Honduras földjét A kiáltvány végezetül felhívja a munkásosztályt, hogy az egész nemzetet érintő súlyos problémák megoldásában felelős, aktív szerepet töltsön be, tegyen eleget élenjáró küldetésének és vezesse a hondurasi nép harcát az ország demokratizálásáért. (Prensa Latina) az egyiptomi múzeumot, majd délután tárgyalóasztalhoz ült. A hivatalos tárgyalások a Jibbeh-palotában kezdődtek meg. Közvetlenül a megbeszélés után Koszigin Nasszer elnökkel együtt a repülőtérre sietett, hogy elutazzék Asszuánba. A csütörtöki program: a nagygát építkezéseinek meglátogatása, találkozás az építőkkel. Nasszer elnök és Koszigin miniszterelnök is beszédet mond. Több mint száz külföldi újságíró kíséri el Asszuánba a szovjet küldöttséget. A látogatás programjába egyébként beiktatták Alexandria. valamint a sivatagtól elhódított felszabadulási tartomány északi körzetének megtekintését is. Koszigin pénteken és szombaton, asszuáni útjáról visszatérve, látogat el az EAK nagy kikötővárosába és a környező falvakba, ahol szovjet szakértők is segítenek a fellahoknak, hogy termőfölddé változtassák a homokot. Az EAK nemzetgyűlése külön határozatban hívta meg Koszigint, látogasson el a parlamentbe és szólaljon fel. Erre a látogatásra szombaton kerül sor. Kedden Johnson elnök a Fehér Házban részletes megbeszélést folytatott a dél-vietnami helyzetről Henry Cabot Lodge saigoni nagykövettel és több más, vezető tisztviselővel. Lodge először négyszemközt tett jelentést az elnöknek a politikai, katonai és gazdasági helyzetről, majd mindketten a nemzetbiztonsági tanács ülésén vettek részt Itt jelen volt Rusk külügyminiszter, McNamara hadügyminiszter, Rabom tengernagy, a CIA vezetője, Wheeler tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Humphrey alelnök és Goldberg ENSZ-megbízott Wheeler tábornok vázolta a katonai helyzetet Johnson a megbeszélés után kijelentette, hogy igen hasznos áttekintést nyert Vietnam helyzetéről. Lodge nagykövet olyan információkat hozott, amilyeneket nem mindig kapunk meg távirati úton — fűzte hozzá. Egyebekben közölte, hogy Lodge még körülbelül egy hétig Washingtonban marad és részletes megbeszéléseket folytat a vietnami helyzetről. Johnson elnök szerdán azt mondotta, hogy az Egyesült Államok Vietnamban „nagy önmérséklettel és korlátozott mértékben” használja fel katonai erejét és politikai céljai is korlátozottak. Az elnök a: princetoni egyetemen válaszol- ! ni igyekezett Fulbright szená-1 tornak, valamint az amerikai ! külpolitika más bírálóinak és 1 Horogkereszt a bonni törvényszéken A gyöngyösi lakótelepen újabb épülettömb készült el. A kőművesek és a szerelők helyét a takarí../is utolsó simítások99 tők foglalták el, az utolsó simításokat végzik. Következik a műszaki átadás és költözhetnek az új lakók. (Foto: Kiss) Az Üldözöttek Saövetsége nevű revansista csúcsszervezet központjában nagyban folynak az előkészületek a szombaton délután Bonnban rendezendő nagygyűlésre. A revansista szervezetek központjának közlése szerint e nagygyűlésen előreláthatólag százezer ember vesz majd részt, különvonatok és valóságos autóbuszkaravánok szállítják majd a részvevőket az NSZK különböző részeiből Bonnba. Nyilván ösz- szefüggésben áll e nagyszabású revansista tüntetés előkészületei által felidézett hangulattal, hogy szerdára virradó éjszaka ismeretlen tettesek hatalmas horogkereszteket mázoltak a bonni törvényszék főbejáratának üvegajtajaira. Ugyanakkor Münchenben a volt SS-ek HIAG nevű szervezete bejelentette, hogy május 21-én a müncheni Bürger- braukellerben tartandó gyűlésen ünnepli meg megalakításának 15. évfordulóját. A volt dachaui foglyok szervezete azzal a kéréssel fordult a müncheni rendőrfőnökhöz, hogy tiltsa be ezt a provokációs jellegű gyűlést, mert a müncheni Bürgerbraukeller a náci mozgalom egyik kiindulópontja volt, s a nácik szemében ma is valóságos „kegyhelynek” számít. A bajor hatóságok azonban nem voltak ; hajlandók betiltani a nyílt náci propaganda jegyében szerve- ; zett gyűlést. A Pravda vezércikke az SZKP gazdaságpolitikájáról MOSZKVA (TASZSZ): A Pravda szerdai száma ve- ; zércikkben foglalkozik az : SZKP gazdaságpolitikájával. Hangoztatja, hogy a kommu- : nizmus anyagi-műszaki bázisá- ! nak megteremtése nemcsak a ' termelőerők lényeges fejleszlé- ! sét teszi szükségessé. Mint ismeretes, az év elején az ipar- 1 vállalatok egy része átállt az új igazgatási rendszerre Négy hónap nem nagy idő, de a ked- vező eredmények máris szem- ! melláthatóak. Észrevehetően 1 növekedett a termelési volu- : men, emelkedett a termeié- 1 kenység, fokozódott a termelés jövedelmezősége. Most a vállalatok újabb nagy csoportjá- ' nál vezették be az új repd- szert. Példájukat kellő élőké- szítés után más gyárak is követik majd. Kozmosz 118. MOSZKVA (TASZSZ): Szerdán a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz 118. jelzésű mesterséges holdat, hogy a rajta elhelyezett műszerek segítségével folytassák a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási programot. A szputnyik köralakú pályá i kering a Föld körül, körülbelül 640 kilométerre a Föld felületétől. Keringési ideje 5—0,1 perc. A pálya síkjának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 65 fok. A szputnyikon elhelyezett berendezés kifogástalanul működik. A koordinációs számító központban folyik a beérkező adatok feldolgozása. (MTI) A kairói sajtó egyébként vezércikkekben, több oldalas tudósításokban méltatja és ismerteti a látogatást. A lapok kiemelik a rendkívül szívélyes légkört, amely Koszigint körülveszi. Az A1 Akhbar a két ország közös imperialista-ellenes harcát emeli ki, míg 3 Gumhurija a barátság és a béke útjának új állomásáról ír. A kairói lapok vezércikkben és több oldalas tudósításokban méltatják Koszigin szovjet miniszterelnök és a szovjet kormányküldöttség látogatását. Valamennyi lap kiemeli az Abdin-palotában elhangzott pohárköszontők nemzetközi jelentőségét. Rámutatnak, hogy Koszigin először látogat el a szocialista táboron kívül fekvő országba és először lép Afrika földjére. Mint a sajtó hangsúlyozza. Nasszer elnök emlékeztetett rá, hogy a szovjet kormányfő látogatása egybeesik a Nílus-gát első szakasza megépítésének második évfordulójával és a diadalmas Szuezi- csata 10. évfordulójával. A nagygát és a szuezi győzelem ugyanannak a ténynek két oldala, az egyiptomi nép politikai és társadalmi szabadság- vágyának kifejezője — mondotta Nasszer elnök. A kommentárok idézik Nasz- eaer elnök szavait, amelyekkel megbélyegezte az imperialista reakció támadásait, a bagdadi paktum nyomába lépő iszlám paktumot, a jemeni és dél-ará- biai népek ellen intézett kihívásokat és különösen az Egyesült Államok vietnami agresz- szióját. Idézik Koszigin miniszterelnök szavait is, aki rámutatott, hogy az agresszorokra Vietnam földjén éppúgy vereség vár, mint ahogy vereséget szenvedtek Egyiptom földjén. A kairói lapok kiemelik végül, hogy Koszigin mennyire fontosnak nevezte pohárköszöntőjében az SZKP és az Arab Szocialista Unió együttműködését, milyen meleg hangon üdvözölte azt a tényt, hogy az Arab Szocialista Unió küldöttsége részt vett az SZÉP XXIII. kongresszusán. Tüntetések az olasz nagyvárosokban RÓMA (MTI): Az olasz építőipari munká- ■ sok és mezőgazdasági dolgozók szerdán nagyszabású tüntetést rendeztek Rómában és más olasz nagyvárosokban. Milánóban különösen nagyszabású tüntetés zajlott le. A városban több ezer munkás rendezett tüntető felvonulást, hogy ilymódon juttassa kifejezésre eltökélt szándékát a bér- ; emelések és a munkaidő csök- ; kentésének kivívására. Hasonló ; munkásmegmozdulásokra ke- ; rült sor a dél-olaszországi Co- ; senzában, több mint tízezer ; építőipari munkás részvételé- ; vei. Rómában több ezer munkás vonult fel a közmunkaügyi minisztérium épülete, valamint a Gyáriparos Szövetség székháza elé. Hasonló megmozdulások voltak Firenzében, Bariban, Nápolyban, Bolognában és Livornóban. Az olasz , főváros utcáin — az építő• ipari munkások tüntetésével ; egyidejűleg — 15 000 földmunkás, felesbérlő és egyéb mező- gazdasági dolgozó is tüntetett • a kormány gazdaságpolitikája ellen. Ky még egy évig hatalmon akar maradni Vietnami összefoglaló kísérletet tett az amerikai értelmiség megnyerésére. Az AP jelentése szerint Ky tábornok szerdán bejelentette, hogy még egy évig hatalmon akar maradni. Elhatározását azzal indokolta, hogy szerinte pontosan egy évre van szükség a megígért választások lébonyolítására. A TASZSZ New York-i tudósítója felhívja a figyelmet arra, hogy a bábkormány miniszterelnöke először négy nappal ezelőtt tett ehhez hasonló bejelentést, amikor azt mondta, hogy nem ismeri el a választások eredményét, ha azok nem felelnék meg az ő, vagy az Egyesült Államok elképzeléseinek. Dean Rusk amerikai külügyminiszter mindjárt másnap egy tv-adásban sietett biztosítani a hallgatóságot, hogy Ky tábornokot „félreértették” A miniszterelnök újabb meghatalmazása azonban azt mutatja, hogy egyáltalán nem értették félre: Ky amerikai szuronyok segítségével el akarja odázni a választásokat. A Reuter szerint az amerikai katonai parancsnokság szóvivője Saigonban bejelentette, hogy kedden Észak-Vietnani felett először támadták meg repülőgépről kilőtt rakétával a behatoló amerikai repülőgépeket (MTI)