Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-11 / 110. szám
Nincs nyári szünet Tiszai napok — színházi esték Poroszlón A nagy, félives plakát már hirdeti: „Tiszai napok Poroszlóvá. Nos, ez a plakát, amely a május 15-t81 május 22-ig tartó rendezvénysorozat hírnöke, nemcsak egyszerűen a helybeli kultúrház egy rendezvényét hirdeti. Többet, érdekesebbet és kulturális munkában kétségkívül izgalmasabbat is. A földeken jószerint már hajnaltól folyik a munka, itt, a poroszlód határban is és előbb megy nyugovóra a nap, mint hazaindulnának a szövetkezetek tagjai a határból. Ez az időszak a megfeszített munka ideje, s ha lesz — ha egyáltalán lesz!? — lélegzetvételnyi szünet, máris követi az aratás, a betakarítás és mire észbe kap a falu embere, már őszi, sőt téli szelek fújnak a hortobágyi pusztákról. Lehet-e egyáltalán üyenkor és ilyen körülmények között nyáron is kulturális feladatokat megoldani? Vajon kiírja-e a poroszlói Móricz Zsigmond Művelődési Ház — a megye egyik legkorszerűbb és legszebb kulturális otthona —: „Nyári szünet”? Erről beszélgettünk Krisár Miklóssal, a kultúrház fiatal, de az utóbbi néhány évben már megfelelő tapasztalatokat gyűjtött igazgatójával. — Nálunk nincs nyári szünet Ez már tradíció! — ezzel a jelszónak is beillő megállapítással kezdődik a beszélgetés, és fordul mindjárt a tiszai nape* rendezvénysorozatára, amelynek legfőbb célja az egészséges lokálpatriotizmus élesztőse mellett valamiféle keresztmetszetet nyújtani a régi múltú Porosdó múltbeli és jelenlegi életéről. így kerül aztán össze a helyi általános iskolások irodalmi műsora, amelyben neves költőink, íróink Poroszlóról, a Tiszáról szóló alkotásai szerepelnek, az olyan történelmi előadással, amely Poroszlói Szűcs György kapitány emlékének szentelve az 1631—32-es tiszai paraszt- felkeléssel foglalkozik. Tanúi lehetünk majd a Poroszlóról elszármazott, de itt sokáig élő Eölvedy Gachal József festőművész plakett-kiállításának, s az ugyancsak Poroszlóról elkerült Vass Lajos zenei előadásának a Tisza-vidék népdalairól. Emellett a „gyakorlati” tudományok sem maradnak ki a _napok” eseménysorozatából, hiszen sző lesz a második tiszai vízlépcsőről, állattenyésztési ankét keretében Poroszló és környéke szarvasmarha-tenyésztéséről .,. Tehát a tiszai napok vezetik be a nyári programot Poroszlón. Ha a folytatás szerényebb is, de alkalmazkodva a körülményekhez, valóban feljegyzésre méltó. Heten kint háromszor gyermekklub a legfiatalabb korosztály számára, amelyben békésen, sőt ,bará- tian megfér a tiszai kirándulás a mesedélelőttel, a televízió a diavetítéssel. Ez a gyermekeké! A felnőttek minden hónapban egy-egy színházi előadást kapnak, a sort az egri Gárdonyi Színház nyitja meg, s a tervek szerint lehetőleg egész estét betöltő színházi előadások szerepelnek a nyári programban is. — Poroszlón jobban becsülik ezt, mint a vegyes esztrádműsort (!). A június a könyvhónap jegyében telik el, írók látogatnak el Poroszlóra, s mint az eddigi évek tapasztalatai igazolják, — nemhiába jönnek majd, mert itt mindig akad szép számú közönségük. A tervek szerint idén is folytatják a már tavaly bevált népszerű ismeretterjesztő előadássorozatot. Volt olyan este, hogy a Vörös Csillag szövetkezet kastélykertjében 400-an is összegyűltek, hogy lássák az ismeretterjesztő filmeket, hallgassák a népszerű és közérthető előadásokat. Az idén már abban is segít a kultúrház, hogy a helyi KISZ-ezervezet nyári kirándulásai céltudatosabbak legyenek. Ahová mennek, onnan, illetőleg arról a vidékről diavetítéses előadást kapnak a kirándulók, s így tudják, látják is majd, hová visz útjuk az országban. Emellett olyan „kis" ötletek fűszerezik a kultúrház nyári tevékenységét, mint „falurádió” a község hangoshíradóján, amelyen zenével köszöntik a munkában élenjárókat, avagy éppen fényképes dicsérő sorok a legjobbakról a falu központjában. Azt mondani sem kell, hogy a szakköri helyiségek,' a könyvtár és a mozi egész nyáron rendelkezésére áll a helybelieknek. ...s mire a „nyári” program végére ér, kezdődik az őszi, téli, — így tart nyitva egész évben a poroszlóiak művelődési otthona. Nem véletlen, hogy megszokták, megszerették ezt a modem épületet, ott a falu közepén, szemben a párthelyiséggel és a tanácsházával. (gyurkő) Belépés csak olvasóinknak A szinkron készült a Pannónia Filmstúdióban A hazai néző beül a moziba, pereg a film, s legyen az japán, szovjet vagy éppen olasz, anyanyelvűnkön, magyarul hangzanak a dialógok. Talán nincs szükség arra, hogy ecseteljük ennek a fontosságát Hisz mindannyian tudjuk, hogy még a leggyorsabban olvasótól is időt rabol el a fölirat áttekintése, és ezáltal nem kerülhet oly szoros kapcsolatba a film cselekményével. rétién. Sok nagy játékfilmen olvashatjuk a felírást, utoljára az ítélet Nümbergben nagy sikerű amerikai film főcímén: Dramaturg — Wessely Ferenc. — Hogy is kezdődik? Megnézzük a filmet, még az eredeti, idegen nyelvű hangján. S aztán hozzálátunk. Olyan szöveget írunk, ami legjobban megfelel a film mondanivalójának, szereplői egyéniségének. Fiatal művészet Hazánkban a szinkron a fel- szabadulás előtt — néhány magánvállalkozást leszámítva — jelentéktelennek nevezhető. 1950-ben az államosított filmiparban — bár igen sok vita közepette — megindult a szinkronizálás, bár egyelőre igen mostoha körülmények között, a Hunnia Filmgyár apróbb épületeiben, kiselejtezett mo- zigépekkeL Mind a nézők, mind a szakemberek táborából bőségesen kerültek ki, akik ellenezték. Elsősorban az volt a kifogás, hogy nem tökéletes a hang és a kép egysége, amikor a külföldi színész magyarul megszólal, idegenül, zavaróan hat Azt is említették, hogy a magyar nyelvű szöveg a film mondanivalójának meghamisításához vezethet. Ahogy aztán fejlődött a művészetnek ez az ágazata, úgy fogytak az ellenzők is. 1950-ben felépítették, fest® környezetben, közel Hűvösvölgyhöz, a Pannónia Filmstúdió mai épületét. Itt már megvoltak a lehetőségek, amelyeknek segítségével — rövid idő alatt — a magyar szinkronizálást világszínvonalra emelték. Külföldi szakemberek, több nyelven beszélő nézők egybehangzó véleménye szerint tökéletesek a magyar nyelven beszélő idegen nyelvű filmek. Hogyan készül a szinkron ? Ügy érezzük, ennyi bevezetést megérdemelt ez a tizenöt éves, fiatal, mégis jelentős múltra visszatekintő gyár. Már csak azért is, mert ez a történet igen leegyszerűsített. Soksok küzdelemről nem írtunk, csak az ott dolgozók emlékeznek rá. Meglátogatjuk az egyik műfordító-dramaturg „műhelyét”. Wessely Ferenc neve a mozilátogatók előtt nem ismeEzzel már el ts mondtam, hogy az úgynevezett „tükörfordítás” — azaz szó szerinti fordítás — szinte lehetetlen, legalábbis értelmetlen. Mert egy-egy kifejezés, ami pontosan átfordítva magyarra, nekünk nem mond semmit, az az eredeti nyelvben igen komoly jelentőségű lehet. — Ezután a vágóasztal előtt a dramaturg szinte képről képre „lejátssza” — most már a megírt szöveggel — a filmet Figyeli, hogyan hat az új magyar szöveg, nem cseng-e hamisan, és még nagyon-nagyon sokat korrigál, javít rajta — mondta Wessely Ferenc. A film, miután elkészült a magyar forgatókönyve, a rendezőhöz kerül. A rendező, ahogy ezt filmberkekben mondják, a stáb feje. Talán úgy lehetne a legjobban jellemezni, hogy a dramaturgtól kap egy kottát, amit neki, mint karmesternek kell vezényelnie az előadáson. jük a munkában. A három főhős, három fiatal ember, nagyon sok gondot okozott a stábnak. Hogyan találjuk meg a megfelelő magyar színészt Sok válogatás után végül is a szerelmes kislányt Szűcs Ildikó formálja meg, aki a Néphadsereg Művészegyüttesének a tagja. — Ez az első szinkron-főszerepem — mondja Szűcs Ildikó. — Az első „Ki mit tud?” után kerültem a békéscsabai színházhoz, és mert diplomám nincsen, nagy kitüntetésnek érzem ezt a bizalmat. Igyekszem méltóan eljátszani a szerepet — Milyen elvek alapján választja ki a színészeket? — Kétféle elgondolás alakult ki — mondja dr. Márkus Éva. — Az egyik, hogy egy- egy ismert külföldi színészt, akit gyakran lát a magyar közönség, általában egy és ugyanazon magyar színész alakítson. Az elsődleges szempont az, hogy a színművész karakterének legyen megfelelő a magyar hang. Egy 100 kilós kövér színészt, akinek ez a hangján is érződik, nyilvánvalóan nem alakíthat magyar hangjaként egy sovány. Az érdekesség kedvéért azt is megemlítem, hogy néha igen különös esettel állunk szemben. Például nem egy japán vagy kínai filmnél erős testalkatú színészek egészen magas, szinte női hangon beszélnek. Ha ezt a hangot akarnánk átvinni magyarba, bizonyára nehetséges- sé válna. Évente 140-150 film — Felvétel indul: Szűcs Ildikó, Mártim András főiskolai hallgató és Karikás Péter, ®g a piros lámpa az ajtó fölött. Felvétel van. A hármas stúdió rendezői és hangmérnöki szobájában ül dr. Márkus Éva szinkronrendező és Bársony Péter hangmérnök. A szereplők kiválasztása — Egy nagyon bájos szovjet filmen dolgozunk — mondja dr. Márkus Éva. — Nagy öröm jó filmet szinkronizálni. S ebben oly sok a líra, oly eredetiek a fiatal szereplők, hogy valamennyien örömünket lelA hangmérnök feladata, gondja az érthetőség, a hangzás minősége, szépsége, a térben való elhelyezése. A stúdióban pereg a tekercs. Elindul a kép, vele párhuzamosan a magnó. Int a rendezőasszisztens, és megindul a munka: Ötször, tízszer, hússzor ismételik, ha kelL Hosszú a folyamat, míg tökéletes lesz a film. A néző mindebből az izgalmas munkából csak annyit lát, hall, hogy egyre tökéletesebb a kép és a hang egysége, azaz — szinkronban vannak. Évente 140—150 szinkronizált film készül. A főcímen csak annyit „A szinkron készült a Pannónia Filmstúdió termeiben.” Kép, szöveg: Regős István WWWWWWWWWWifAWWWWtfWWiWWVWWMWWWrtWWWWWWWiWWWWW 3. Már csak az iskolában jóságosnak emlegetett Istenben bíztam, hogy csodát tesz és mire kimegyünk, vidám röíö- géssel szalad elénk a disznó. Anyám éppen a pitvart söpörgette, mikor tántorogva beestem az ajtón. Könnymasza- tos, rémült arcomon azonnal látta, hogy valami nagy baj van. — Mi történt? Mi van veled? — riadt rám. — A’ disznó... a kocsi... Csak nyögdécselni tudtam a szavakat és a lábam annyira remegett, hogy majdnem összerogytam. Neki kellett támaszkodnom a falnák. Anyám eldobta a söprűt és rohant ki az útra. Én utána. Mikor odaértünk, a disznó még mindig ott fetrengett az árokparton. Ült a farán és első lábaira támaszkodva forgott maga körül, akár a kerge birka. Hosszú fejét égre emelte és szinte emberi fájdalommal sírt. Jümg, könyörgött. Még egy idegennek a szívét is megindították volna ezek a fájdalmas hangok. És mi, akik valósággal családtagnak tekintettük?... Anyám egy ideig némán állt mellette és nézte megtágult szemekkel. Azután lehajolt hozzá és megsimogatta csúnya, nagy fejét: — Fáj, kis kocám? Nagyon fáj? Olyan gügyögő gyengédséggel kérdezte ezt, mint tőlem, mikor az első tapogatózó lépések után végigvágódtam a földön, és megütöttem magam. A disznó is megérezte a szavakból feléje sugárzó nagy szere- tetet, mert néhány pillanatra abbahagyta a visítást és röfögve dugta tenyéréibe a fejét Mintha azt mondta volna: — Csak simogass... ez nagyon jó... már nem fáj any- nyira... Hozzám egy szót sem szólt anyám, pedig remegve vártam a szitkozódó szemrehányásokat. Csak a disznóval törődött, mintha én nem is lettem volna a világon. Egyszerre csak megfordult és szaladni kezdett hazafelé. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Menni akartam én is. Ez volt hozzám az első hogy világgá megyek. A nyár világos színeivel lebegő horizont úgy hívogatott és elcsitul ást ígért nagy szomorúságomban. Mégsem mertem menni, csak álltam a disznó mellett és vártam a végzetet. Anyám nemsokára jött visz- szafelé. Targoncát tolt és mellette bicegett Veréb Jani bácsi. A disznót föltették a targoncára és tolták hazafelé. Felváltva, mert nehéz volt és nem szavai maradt nyugton. Otthon be— Maradj! vitték az ólba. Anyám rnindOlyan végtelen gyűlölettel járt vizet adott neki. Mohón és dobta ezt oda, hogy újra meg- sokat ivott. Belső égés emészt- indultak a könnyeim. & az hette szegjényt. volt a legszömyűbb, hogy nem is kérdezett tőlem semmit. Legalább szidna a vigyázatlanságomért. Azt se bántam volna, ha megver, az ostort is odanyújtottam volna neki, csak oldódna föl már ez a rettentő feszültség. Mi lesz itt? Hirtelen arra gondoltain, — Eltörött ennek a gerince — mondta Jani bácsi fejcsóválva, hogy alaposan körülnézegette. — Én azt mondom, kést neki. Míg nem késő. — Hiszen hasas. Néhány hét múlva malaca lesz — mondta az anyám. — Ennek ugyan aligha lesz malaca. 1. — Malaca lesz! Néhány hét múlva malaca lesz — ismételgette anyám olyan makacs hangon, hogy Jani bácsi jobbnak látta nem ellenkezni. Köszönt és elkocogott haza. Én ott ácsorogtam az ól előtt. Nem tudtam elmozdulni, mintha fogott volna valami titokzatos erő. Anyám bent foglalatoskodott a disznóval. A fájdalmas nyögéseken keresztül csak rövid félmondatok szűrődtek a füleimhez: — Itt fáj, kis jószágom?. _ Ugye, meggyógyulsz?... Lesz kisír alacod... Legalább hat kismalacod... Szoptatod őket... Egyszerre csak vijjogó kiáltás szaladt ki az ól ajtaján: — Elvetél... jaj, elvetél!... Hogy meglátott engem, egy pillanatra meghökkent, mint idegen testbe ütköző ló, majd felkapta az ólkerítéshez támasztott lapátot és azzal rohant felém: — Tönkretettél, te átkozott’—. Agyonütlek, te nyomorult!... Oda az én szép disznóm... Semmit nem lehet rád bízni?... Csak kárt tudsz csinálni? Agyonverlek!... Ezt olyan vészes komolysággal mondta, hogy semmi kétségem nem lehetett: valóban megteszi, ha elér. Futni kezdtem a Jani bácsiék udvarát elválasztó kerítés felé. A’ rémület megsokszorozta az erőmet és néhány pillanat alatt átvetettem magam a rozoga deszkapalánkon. A következő pillanatban már nagyot dör- rent a fához csapódó lapát... Hogy túl voltam a veszélyen, a rémület görcsös sírásban oldódott fel. Jani bácsi éppen kint ült az udvaron, süthette magát a nappal Odaszaladtam hozzá és remegve fúrtam fejem az ölébe. — Mi az? Mi a baj? — kérdezte tőlem jóságosán és tenyerével csillapítón végigsimította fejemet. — Anyám... agyon akart üt* ni... — nyögtem ki nagy nehezen a csukló zokogás közül. — Ugyan, hová gondolsz? Nem tesz ő olyat... — A lapátot. „ utánam is vágta... Jani bácsi kicsit hallgatott, azután csendesen ezt mondta: — Nagyon odáig van szegény ... Csak ez az egy disznója volt... Ti meg hárman vagytok. .. Estig náluk maradtam. Akkor kézen fogott és átvezetett hozzánk. Anyám éppen a tyúkok körül foglalatoskodott. — Hazahoztam a fiát — mondta neki Jani bácsi. — Halálra ijesztette ezt a szegény gyereket. Anyám rám nézett, de nem szólt semmit. És egész este nem szólt hozzám, csak lefekvés előtt adott egy darab kenyeret, de azt Is szó nélkül. Mikor lefeküdtem, sokáig nem mertem elaludni. Attól féltem, hogy éjjel odalopódzik az ágyamhoz és álmomban megfojt. Néhány nap alatt azért meg- békült velem, de ettől az időtől kezdve valami kis idegenség szakadt közénk. A disznót soha nem emlegette többé és én se próbáltam előtte magyarázkodni. Mintha mindketten elfelejtettük volna. És mégis: ez a nap örökre közénk furako- dott. Ügy hiszem, ekkor lettem lélekben felnőtt... 2966. május 11„ szerda (Folytafjstt
