Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-31 / 127. szám

»RS ZAG Nagyszerű küzdelem - igazságos eredmény Debreceni VSC—Egri Dózsa 2:2 (0:0) Két mérkőzésből két pont Eger. 5000 néző, v.: Radó. Debrecen: Németh — Ma­gyar, Cseke, Sóvágó — Var­sányi, Somodi — Tóth III, Tóth I., Zádori, Sajtos, Ráczi. Edző: Komlóssy Imre. Eger: Papp — Mészáros, Kiss I, WinkLer — Adaxai, Hanus — Nagy K, Sárközi, Zilahi, Varga, Csizmadia. Edző: Szent­marjánI Tibor. Szerintünk ki kellett volna ál- támadósor legjobbja Sárközi lítani.. A kedvezőtlen időjárás és az irreális talaj ellenére végig él­vezetes, izgalmas, helyenként magas színvonalú és nagyira­mú küzdelmet vívott egymás­sal a két együttes. A debre­ceniek igazolták jó hírüket, de a Dózsa is lényegesen jobban volt, aki ezúttal erővel is jól bírta, ő jelentette a legtöbb veszélyt a debreceniek kapu­jára. Nagy K. lelkesedéséért érdemel elismerést, Csizmadiá­tól csak néhány jó megmoz­dulást láttunk, Zilahinak és Vargának nem ment a játék. Radó magabiztosan, nagy­a uozscl is lényegesen jou outi n,aao magaDiZLOsan, nagy- _£n-esből.) játszott, mint legutóbb. Főleg vonalúan bíráskodott, SóvágéT a két együttes végig gzabáiyt*­lanságokkal, dulakodással és ki* állításokkal tarkított mérkőzést vi* ^ volt egymással. A vendégek szo­ros smberfogással igyekeztek le* lassítani az egriek lendületét, de a döntetlenhez a gyenge napot kiló­gó. sorozatosan fordítva ítélő já­tékvezető is hozzájárul*. Az egri együttesben Pécsik, Ringelhann és Szölgyémi nyújtotta a legjobb tel­jesítményt, a vendégeik közül Brin- za, Kiss A. és Ruaorán EL tét- szett Egri Dózsa—Budai Spartacus 6:6 (2Ki, 0:2, 2:2, 2:2) Sportuszoda. V.: König; Eger: Rüll — Rtagelhann; Pé­csik — Szölgyémi, — Bolya, Hal­mos dr. Prank. Csere: Denk. Kato­na. Edző: Baranyai György. Spartacus: Ferenczi — Varga, Haraszti, — Kunsági, — Kiss E. váezi, Császár. Edző: Károlyi Ti­bor. Ä gólok sorrendje: Szölgyémi. Szölgyémi, Kiss E. Váezi (4 m-ee- ből) Váezi (4 m-esből), Bolya, Kiss E. Póosik (4 m-esbé9J Szölgyémi, Kiss E. (4 m-esből). Mint látható: a Spartacus ( göl­Az egriek első egyenlítő gólja. Szerzője, Nagy K- boldogan tárja szét karját, a labda túljutott a gólvonalon, és a jobb sarokba tart, . , i (Foto: Molnár U Zuhogó esőben, metsző, hi- a védelem nagyfokú feljavuld- durvaságát azonban kiállítás­deg szélben, víztócsákkal bori- sa volt örvendetes. Végül is tott pályán, a két 6zunkolótá- igazságos döntetlen eredmény bor óriási hangorkánjától ki- született, amellyel mindkét fél térve, óriási iramban kezdő- elégedett lehet dött a játék. Az első percek egriek Papp né_ kiegyensúlyozott küzdelme hány bravúrralvédett. után egy darabig a vendegek A fejtünk játszó hátvédhár­na aSnZaez egriek harcol! gláljt* a^ny^eg­tek ki enyhe mezőnyfölényt de a két ^élső hdSéd riTen sál kellett volna büntetnie. (somody) A bajnokság állása: eOső igazán jó helyzet az _ „„ sem lehet panasz, mindketten ^i kapu elott adódott a 20. szinte hiba oldották ^ meg a rájuk bízott feladatot. A zajlott le a Dózsa kapujánál: Papp háromszor egymásután bravúrral hárította a debre­ceni csatárok közeli lövéseit A másik oldalon a kiugró Nagy K. lövését védte Németh, rög­tön utána Sárközi hosszan szöktette magát és oda lett a helyzet. Szünet után sem csökkent az iram, a közönség pillanatnyi megállás nélkül biztatta a tel- pes erőbedobással küzdő csa­patokat. Az egriek támadtak többet de a debreceni akciók mindig veszélyesebbek voltak. A 60. percben váratlanul Deb­recen szerezte meg a vezetést: Somodi lövése után az egri védőkről a balszélre kisodró­dott és üresen hagyott Tóth III. elé került a labda, aki éles szögből, jobblábbal hatalmas lövést zúdított a kapu bal felső sarkába. 1:0. Az egriek néhány másod­perc múlva egyenlítettek: A jobb oldalon kiugró Sár­közi erős lövése Némethről visszavágódott, pontosan a jó ütemben érkező Nagy K. elé, és a csatár élesen a jobb alsó sa­rokba továbbított. 1:1. Az egriek nem sokáig örül­hettek az egyenlítő gólnak, mert két perc múlva a vendé­gek ismét vezetést szereztek: Egy szögletrúgás után nagy kavarodás támadt a Dózsa ka­puja előtt, végül Sajtos közvet­len közelről, a gólvonalon túl­ra nyomta a labdát. 2:1. Hallatlan izgalmak közepet­te folytatódott tovább a játék. A Dózsa nagy akarással, lel­kesen harcolt és a 86. percben sikerült is az egyenlítés: A kitörő Sárközit Sóvágó csak szögletre tudta szerelni. Nagy K. ívelte be a labdát, amely a magasra felugró Ale­xái homlokáról a jobb alsó sa­rokba verdült. 2:2. A gól után Sóvágó elvesz­tette a fejét, szándékosan le­terítette Nagy K.-t, amiért a Játékvezető felírta a nevét. gólja még külön is dicséri. A 1. BVSC 12 5 < 1 15: » 18 2. DVSC 12 6 4 2 24:18 16 3. Komló 12 6 3 3 27:15 15 4. Eger 12 6 3 3 20:22 15 5. Ganz-MA VÁG 12 6 2 4 16:11 14 6. Oroszlány 12 3 6 3 9: 8 12 7. MVSC 12 3 6 3 18:17 12 8. Szeged 12 5 1 6 15:17 11 9. mav-dac 11 3 4 4 15:13 10 10. Budafok 11 4 2 5 13:14 10 11. Egyetértés 12 2 6 4 9:12 10 12. Kaposvári H. 12 3 4 5 13:22 10 13. Szállítók 12 2 6 4 8:15 10 14. Sz.-fehérvár 12 4 1 7 13:18 9 15. Szombathely 9 2 4 3 13:12 8 16. Nyíregyháza 11 3 2 6 11:18 8 Az Egri Dózsa OB I-es vízilab­da csapata a hát végén két mér­kőzést játszott: szombaton Eger­ben 5:5 arányú döntetlent ért el a Csepel Autóval szemben, majd vasárnap Budapesten «:6-os ered* ménnyel ért véget a Budai Sparta­cus elleni találkozó. Egri Dózsa—Csepel Autó 5:5 (1:1, 3:1, 0:2, 1:1) Eger. 1500 nézd. V.: Orosz. Eger: Rüll — Ringelhann, Pő­réik — Frank, Bolya, Halmos, dr. Szölgyémi. Csere: Katona J. Edző: Baranyai György. Csepel Autó: Hohl — Brinza, Kiss A. — Kuszto* dr. — S zalai. Ruso- rán n., Regős. Csere: Krajner. Edző: Szalay István. A gólok sorrendje: Regös; Hal­mos dr. Pécsik, Szölgyémi, Ru- során n.. Pécsik. Rusorán H-j Kusztoe dr., Szalay, Szölgyémi (4 Pécsik hatalmas lövését nem tudta hárítani a Csepel Autó kapusa. (Molnár I. felvétele) jdhól négyet 4 m-eeből ért el, egr­ízben pedig emberelőnyből volt eredményes! Az egriek viszont lu­es vezetésnél nem tudták kihasz­nálni emberelőnyüket. 20 másod­perccel a befejezés előtt a Dózsa vezetett 6:5 arányban, s mindenki elkönyvelte az egriek győzelmét Szölgyémi azonban súlyos takti­kai hibát vétett ahelyett, hogy tartotta volna a labdát kapura lö­véssel próbálkozott és a kialakult ellentámadás során Kiss E. 4 ür­esből egyenlített. Így lett 6:6. Rendkívül hideg, esős időben Eger csapata mérsékel* teljesít. ményt nyújtott de ellenfele is a* elfogultan bíráskodó játékvezető­nek köszönhette az egyik tot. t. A bajnokság állása: 1. BVSC 2. FTC 3. Újpesti Dózsa 4. Szóin. Dózsa 5. Bp. Honvéd 6. Egri Dózsa 7. Csepel Autó 8. Vasas Izzó 8. Budai Spart. lö. OSC c c 5 • 6 5 8 f 6 • — 4 11 3 2 1 34:22 4—1 27:19 4 — 2 3231 3 — 3 27:23 2 35 31 2 28:26 2—3 19**28 1 1 4 26:40 5 »38 2 2 1 3 Válent Vera és Somos András vezet a Népújság Kupában A szombat est! egri vízi­labda-mérkőzés előtt a Nép­újság Kupa úszó-versenysoro­zat részvevői az 50 m-es mell­úszásban csaptak össze. A lá­nyok mezőnyében a követke­ző sorrend alakult ki: 1. Bod­nár Ágnes (195 pont), 2. Tere- nyei (142 pont), 3. Prucz Ág­nes (134), 4. Kozmári (134), 5. Válent (124), 6. Prucz Éva (108). összesített pontversenyben: 1. Válent Vera 411, 2. Bodnár Agnes 345, 3. Veres Zsuzsa 284. A fiúk sorrendje: 1. Somos András (219), 2. Simon (176), 3. Román P. (175), 4. Holló T. (152), 5. Csutor (131), 6. Szabó L. (132). összesített pontver­senyben: 1. Somos András 409, 2. Holló Tivadar 396, 3. Laka­tos György 334. Mincsik Miklós a könnyűsúly magyar bajnoka Budapesten a Sportcsarnok- rejátszott, aki jogtalanul meg- ködés jellemezte. Az új baj­ban négy napon át folytak a intette a gyöngyösi fiút, és so- noki forma sem vizsgázott jól, magyar ökölvívó-bajnokság rozatosan elnézte a sajószent- sok felkészületlen versenyző küzdelmei. Az új formában pénteri Orbán szabálytalanko- léphetett szorítóba, s ez még megrendezett viadalon több dásait. Mincsik Miklós, aki tovább rontotta az amúgyis mint 100 ökölvívó lépett szó- gyöngyösi színekben még nem alacsony színvonalat. Ritka rítóba. A gyöngyösieknek síké- szenvedett vereséget, ezúttal volt a három meneten át tartó rült Szironyt is a részvevők is ragyogó teljesítményt nyúj- mérkőzés, annál több volt vi­közé sorolni, így 9 versenyző képviselte a Honvéd Zalka SE-t. Az első napon Szirony és Tá­lai erónyerőként jutott to­vább, és Kökény kivételével a többiek is símán vették az akadályt. A pénteki nap rosz- szul kezdődött a gyöngyösiek számára: Forrót leléptették, utána azonban Klenovics és Pampuk biztos győzelmet ara-' tott, Szirony pedig óriási meg­lepetésre döntő fölénnyel nyert a válogatott Hajnal ellen!! Könnyűsúlyban Szirony mellett Mincsik és Kovács is győzni tudott, így ebben a súlycso­portban három gyöngyösi ke­rült a döntőbe! Tóth' István megnyugtató öklözéssel került tovább, Tulai azonban túl ne­héz ellenfelet kapott a váloga­tott Holló személyében. A szombati elődöntők során hat Honvéd Zalka SE ökölvívó közül hárman biztosították a vasárnapi döntőben való rész­vételt, Klenovicsot állj utáni Mincsik Miklós szont a leléptetéssel és a ki­ütéssel végződött összecsapás. A magyar bajnokság vég­eredménye: Légsúly: 1. Junghaus (Vasas), 2. Harangozó (Székesfehérvár), 3. Akkermann (Bp. Honvéd). Harmatsúly: 1. Papp Tibor (Vasas), 2. Orbán (Borsodi B.), 3. Klenovics (Gyöngyös) és Simon (Bp. Honvéd). Pehely­súly: 1. Galambos (Bp. Hon­véd), 2. Pampuk (Gyöngyös), 3. Maurovics (Csepel). Köny- nyüsúlyf 1, Mincsik Miklós (Gyöngyös), 2. Kovács (Gyön­gyös), 3. Szirony (Gyöngyös) és Szántó (Bp. Honvéd). Kisváltó- súly: 1. Kajdi (Bp. Honvéd), 2. Czinkóczi (Dunaújváros), 3. Tóth István (Gyöngyös) és Laki (Csepel). Váltósúly: í, Pauer (Ű. Dózsa), 2. Holló J. (MTK), 3. Papp A. (Tatabánya): Nagy­váltósúly; 1. Szabó F. (Vasas Dinamó), 2. Kovács (PVSK), 3. Papp (Kecskemét). Középsúly: 1. Balogh (Bp. Honvéd), 2. Er- tott és megérdemelten sze- délyl (Ü. Dózsa), 3. Kézi (MTK). ütésért leléptették, Tóth pedig rezte meg a bajnoki címet. Félnehézsúly: 1. Máté (Bp. Somos Bandi nyerte a mell­úszást és az összetett pontver­senyben is ő áll az élen. Mártonffy kétszer Is legyőzte Cseh Lászlót a győri úszéversenyen A győri úszódéban a legjobb magyar versenyzők, valamint szov­jet vendégsportolók részvételével nemzetközi úszóversenyt rendez­tek. A versenyen elindult egri úszók kitünően megéllták helyü­ket, Mártonffy Tamás 100 és 200 m* en is legyőzte a válogatott Cseh Lászlót, 1500 m-en pedig a moszk­vai Dunajev csak az utolsó méte­reken tudta megelőzni a fiatal He* vesit. Zsabka Zsuzsa a 400 m ve­gyesúszásban értékes 2. helyet szerzett, Csikósa Géza pedig 400 m-en 4:45.4-es bíztató edővel, 150« m-en pedig 19:01.1-gyel ugyancsak 3. lett. Az egriek eredményei: 100 m férfi hét: I. Mártonffy (Eger) 1:06.5, 2. Cseh (Bp. Építők) 1:06.5, 200 m férfi mell: 1. (Kiricsi (Bp. Honvéd) 2:41.1, 2. Balássy (BVSC) 2:41.6, 3. Mihalik (Eger) 2:44,1. 1500 m gyors: l. Dunajev (Moszkva) 18:42, 2. Hevesi (Eger) 18:44.1, 3. Csikasz (Eger) 19:01.1. 400 m férfi gyors: 1, Belic-Grejman (Moszkva) 4:27.8, 2. Jaczo (FTC) 4:43.1, 3. Csikász (Eger) 4:45.4. 200 m férfi hát: 1. Mártonffy (Eger) 2:22.7. 2. Cseh (Bp. Építők) 2:23.4. 400 m női vegyesúszás: 1. Gágyor (BVSC) 5:52.5, 2. Zsabka Zs. (Eger) 5:50.7, Labdarúgó eredmények kesíehérvár 2:0, Komló-Egyetértés Üjpesti Dózsa—Dorog 6:1 (2:0), 1:0! Ganz-MA VÁG—Szállítók 3:1, NB I. OSZTÁLY: Csepel—Pécs 1:1 (1:0), Vasas-FTC MÁV DAC-Szeged 4;4 (4:2), Honvéd—MTK 3:0 (3:0), Szombathely 1.0. Győr—Dunaújváros 1:1 (1:1), Tata­bánya—özd 0:0, Salgótarján—Diós­győr 2:0 (1:0). 3:1. DVSC— A bajnokság állása: 1. Vasas 12 8 4 — 29:15 20 2. Honvéd 12 9 1 2 22:10 19 3. FTC 12 7 4 1 30:15 18 4. Ü. Dózsa 12 6 3 3 33:17 15 5. Tatabánya 12 5 4 3 20: 8 14 6. Győr 12 5 3 4 13:15 13 7. Pécs 12 3 7 2 12:15 13 8. Csepel 12 3 5 4 11:12 11 9. D.-újvároe 12 3 4 5 12:20 10 10. DVTK 12 3 2 7 12:19 8 11. Özd , 12 3 2 7 11:23 8 12. MTK 12 2 4 6 9:20 8 13. SBTC 12 1 4 7 6:17 6 14. Dorog 12 1 3 8 10:24 5 NB 11. OSZTÁLY. Keleti csoport: Szolnoki MÁV— Nagybátony 3:1, Borsodi Bányász— Kecskemét 0:0, M. Bányász—MGM Debrecen 3 :l Pénzügyőr—Cegléd 2:0. Nyugati csoport: Esztergom— Győri Dózsa 2:1. Pécsi Bányász— 1 30:15 18 MTE 3:1, Budai Spartacus—PVSK 2:2, ZTE—III. kér. 2:0, Sopron—Z. Dózsa 1:0, Dombóvár—K. Kinizsi 2:1. NB lit. OSZTÁLY. Észak: Gyöngyösi Honvéd—Vegjü- 8 művek 3:0, Balassagyarmat—Hatva- _ ni Kinizsi 2:1, Postás—Mizserfa 4:0, 9:20 8 Sashalom—V.Dinamó 1:0, BEAC—Z.* Építők 1:0, Kisterenye—Petőflbánya 3:0. Északkelet: MÁV HAC—Ruda- bánya 2:3, Mátészalka—Egeresehi 2:0, Ormosbánya—MMTE 1:3, Som- Ka rx>s vár—Oroszlány 1:0, Miskolc sály—Kisvárda 4:1, Edelény—Ka- —Nyíregyháza 4:1, Budafok—Szé- zincbarcika 1:0. NB I. B OSZTÁLY: Továbbra is öl pont a Gy. Spartacus előnye szoros mérkőzésen maradt alul Örvendetes, hogy mögötte a 2. Honvéd), 2. Niesz (Pécsi Hon- Czinkóczival szemben. és 3. helyen is gyöngyösi ököl- véd), 3. Gulácsi (PVSK). Ne­A nagy érdeklődéssel várt vívó végzett. hézsúly: 1. Benkő (Győri Dó­döntőben Pampuk idegei fel- A négynapos viadalt egyéb- zsa), 2. Kaposvári (Miskolc), 3. mondták a szolgálatot, s eb- ként alacsony színvonalú mér- Pál (Bp. Chinoin) és Somodi ben a mérkőzésvezető is köz- kőzések és botrányos bírói mü- (0. Dózsa). A megyei labdarugó-bajnokság 11. fordulójában rangadóra került sor: a Gy. Spartacus 1:0-ra győzött a Gy. Vasas Izzó ellen, s biztosan tartja első helyét. A második hely­re a Recsk ellen győztes Hevesi MEDOSZ ugrott előre, az Apcl Va­sas pedig elfoglalta a 3. helyet. A forduló meglepetését a Verpeléti Honvéd szolgáltatta, amely Eger­ben 5:0 arányban lelépte az Egri Spartacust! A Bervai Vasas meg­ismételte egy héttel ezelőtti győ­zelmét, és ezzel elkerült az utolsó helyről. A sírok—Egri Dózsa TI. mérkőzést jünius 9-re halasztották. EREDMÉNYEK: Gy. Vasas Izzó—Gyöngyösi Spar­tacus 0:1 (0:0). Mátraalji Bányász —Bélapátfalva 3:2 (l:2) Gyöngyösi VSE—Apci Vasas 0:0. Heves—Recski Bányász 2:1 (1:0), Rózsaszentmárton —Gyöngyösoroszi 0:0, Egri Sparta­cus—Ver pel ét 0:5 (0:1), Egri Honvéd —Bervai Vasas 0:2 (0:1). TOTO 1. Honvéd—MTK 1 3:0 2. Dunaújv.—Győr X 1:1 3. SBTC—DVTK 1 2:0 4. Eger—DVSC X 2:2 5. Kaposvár—Oroszlány 1 2:0 6. Budafok—Sz.-fehérvár 1 2:0 7. Komló—Egyetértés 1 1:0 8. Esztergom—Gy. Dózsa 1 2:1 9. Dombóvár—K. Kinizsi 1 2:1 10. MTE—P. Bányász 2 1:3 11. Sopron—Z. Dózsa 1:0 12. Monza—Lecco 2 0:2 13. Novara—Genoa *i~l X 1:1 H, Pro,Patria—Palermo 1 2:1

Next

/
Thumbnails
Contents