Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-27 / 124. szám

JtOAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK’ AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVII. évfolyam, 124. szám ÁRA: 50 FILLER. 1966. május 27-, péntek MAI iejq,tpi£iri^k Magabiztosan beszélt, gördülékenyen jöttek a sza­vak, egymásba fűzésükben sem volt hiba. Fél órája be­szélt már a vállalatvezető magabiztosan és gördüléke­nyen. Lassan ágy éreztem, meg­fulladok az átgondolatlan szótengerben. Zsibbasztottak a logikátlanul egymás mellé kerülő szavak. Kiestem a szózuhatagból, beteges bó- dültságban ültem a fotel­ben. Ö magabiztosan be­szélt. Aztán már nem bírtam tovább, és a következő „tö­mör” szó után rákérdeztem. A vállalatvezető megütő- dött. Hogy lehetek ennyire értelmetlen? És újra bedob­ta a „varázsszavakat”. Én újra rákérdeztem. És a vállalatvezető meg­állt a beszédben. Krákogni kezdett, majd megszólalt... Dadogva, nehézkesen, egy­szerű szavakkal... Nem ment... Magyarázni pró­bálta a fél óra magabiztos szavait. Aztán idegesen ab­bahagyta, és feketét főzetett. Fél órán át kipróbált fo­galmakban beszélt. Minden szó „politikus”, „vonalas” volt. Beszédébe senki sem köthetett bele, hisz az egy­más után sorakozó szavak mindegyike politikánk fon­tos gondolatait sűrítette. Fél órán át beszélt, dobáló­zott ezekkel a fogalmakkal. Éreztem, nincs mögötte semmi... Rendszertelen, át­gondolatlan, összefüggéste­len volt a beszéd. Gondolattalan takarózás —gondolatgazdag szavakkal. Rá kell kérdezni! Nem engedhetjük, hogy fogalmainkat — politikának sok tömör szókifejezését — gondolat nélkül egymás mellé dobálják egyesek és így, gondolkozó gazdasági vagy politikai szakember­nek tüntessék fel magukat. Sohasem a szavaknak, ha­nem a szavakba öltöztetett gondolatoknak van igazi ér­tékük. Nem a marxi szavak tesznek marxistává, hanem a marxista gondolatok. Nem a politikai zsargon teszi a vezetőt igazi irányítóvá, ha­nem az egyszerű szavakkal is megfogalmazható elkép­zelések, tervek. Túl kell jutnunk azon, hogy szóhasználatból ítél­jünk! Vannak sajnos olyan ve­zetők — igaz, egyre ritkáb­ban. akik még ma is „sza­vakban” gondolkoznak. A társadalom viszont a gondo­latot kéri számon... És a tetteket... (fóti) Tömeges éhségsztrájk az USA-konzulátus előtt HŰÉ? Az AFP Huéba küldött tu­dósítójának jelentése szerint a városban némileg csökkent a feszültség, de az Amerika- ellenes politikai hangulat to­vább erősödik. Körülbelül száz diák huszonnégy órás éhség- sztrájkot folytatott az ameri­kai konzulátus előtt. Szerdán este személyesen megjelent kö­zöttük és bátorította őket Thich Tri Quang, az ismert buddhista vezető. Ugyanakkor körülbelül tízezer ember tüntetett a vá­ros főterén. A tüntetők fel­iratos tábláikkal és ütemesen kiáltott jelszavaikkal elítélték a saigoni tábornok-diktátorok­nak nyújtott amerikai támoga­tást. A hűéi rádió továbbra is a diákok kezében van. Adásai­ban elítéli az amerikai kolo- nializmust és követeli az ame­rikai csapatok be nem avatko­zását. Thich Tri Quang közben diplomáciai tevékenységet is folytat; szerdán este az egyik pagodában fogadta James Bul- lington amerikai konzult és Corcoram amerikai diplomatát, aki Saigonból érkezett Huéba. A kétórás megbeszélésen a buddhista vezető követelte, tegyen az amerikai fél olyan nyilatkozatot, amely szerint megvonja tárriogatását a sai­goni kormánytól és nem en­gedi meg az amerikai fegyve­rek polgárháborúban való fel- használását. Nem tudni, mit feleitek az amerikai diploma­ták erre a követelésre, de vá­laszuk eléggé egyértelmű le­hetett, legalábbis erre enged következtetni az a mód, aho­gyan James Bullington konzul később a fiatal tüntetőkkel tárgyalt. Bullington fogadta ugyanis a diákok küldöttségét, s amikor azok be nem avatko- zási nyilatkozatot követeltek Johnson elnöktől, meglobog­tatta az elnök eddigi nyilat­kozatait tartalmazó iratcsomót és kijelentette: „Ennél több vá­lasz nem kapnak. Különben is, nem kérek a fenyegetéseikből.” A diákok küldöttsége erre azt felelte, hogy az elnök ed­digi nyilatkozatai nem kielé- gítőek, s a buddhisták kemé­nyebb akcióikhoz nyúlnak, ha nem kapnak megfélelő választ követeléseikre. Csütörtökön délelőtt a hűéi Dieu De pagodában megkezdő­dött temetkezési szertartás harcos Amerika-ellenes tün­tetéssé változott — jelenti az AP. — A buddhisták szónokai elsősorban azért támadták az amerikaiakat, mert támogatják a Thieu—Ky-klikket. Szenve­Viet itatni helyzetkép délyes beszédet mondott Búi Tuong Huan, a hűéi egyetem rektora, aki ugyan elhatárolta magát a kommunistáktól, de tiltakozott amiatt, hogy az amerikai kormány „kolonia- lista politikát folytat és va­kon választja meg vietnami lakájait”. Hűében csütörtökön több száz buddhista diák megro­hanta az amerikai tájékoztató szolgálat kétemeletes modern épületét, feldúlta a helyisége­ket, az utcára dobálta és lángra gyújtotta a könyveket és a berendezési tárgyakat. A diákok Amerika-ellenes jelszavakat kiáltoztak, de kommunistaellenes jelszavak is elhangzottak. A helyi amerikai könyvtáros az incidens után mindössze annyit tudott mondani, hogy „aligha nyitják ki ismét a kul­turális központot”. SAIGON: A tüntetés és az amerikai tájékoztató szolgálat könyvtá­rának felégetése után Cabot Lodge, az Egyesült Államok saigoni nagykövete, telefonon felhívta Ky miniszterelnököt és megtárgyalta vele a hűéi helyzetet. Csütörtökön az esti órákban — nyilvánvalóan az amerikai katonai hatóságok követelésére — egy zászlóaljnyi saigoni kormánykatona — mintegy 500 fő — teljes harci készült­ségben, tehergépkocsikon be­vonult a városba az amerikai konzulátus és az amerikaiak megvédésére. Huéban mintegy 70 amerikai polgári személy tartózkodik. A saigoni parancs­ra Huéba bevonult katonák megszállták a konzulátust, va­lamint az aanferikai lakhelyek környékét. Da Nangban változatlanul temetői csend uralkodik. Az AP értesülése szerint Ky mi­niszterelnök pénteken a város­ba érkezik, hogy megvizsgálja a helyzetet A hivatalos dél-vietnami hír- ügynökség azt jelentette csü­törtökön reggel, hogy Saigon kínai negyedében „nagy kom­munista nyomdát és propagan­da-központot foglaltak le”. Csütörtökön délelőtt a köz­ponti piactéren buddhisták tüntettek a Ky-rezsim ellen, de a könnygázgránátokkal felsze­relt rohamrendőrök hamarosan szétkergétték a hívőket Ugyan­ez a csoport az amerikai nagy- követség előtt is tüntetni pró­bált A narancssárga talárba öltözött szerzeteseket üldözőbe vették és ütlegelték a pajzsos, botos rendőrök. WASHINGTON (MTI) Sajtójelentések szerint az Egyesült Államok az idén még körülbelül 125 ezer fővél növeli a Vietnamban bevetett alaku­latok létszámát Folyamatosan érkeznek a dél-vietnami támasz­pontokra dél-koreai alakulatok is. Az év végére az amerikai parancsnokság alatt álló inter­venciós erő létszáma így meg­haladja a négyszáz ezret A CBS amerikai tv- és rádió­társaság egy kizárólagos értesü­lésre hivatkozva azt közölte, hogy az amerikai hatóságok be­ismerték: amerikai repülőgépek májusban valóban megsértették a Kínai Népköztársaság légte­rét és lelőttek egy kínai repü­lőgépet. A CBS szerint 1965 áprilisa óta amerikai repülőgé­pek öt ízben hatoltak be Kína légterébe. SAIGON A múlt héten 146 amerikai katona vesztette életét a dél- vietnami harcokban és 820 se­besült meg — közölték hivata­losan a saigoni amerikai pa­rancsnokság képviselői. ADELAIDE A dél-ausztráliai Adelaide városában körülbelül 100 egye­temi hallgató csütörtökön meg­ostromolta a kormánypárti székházát, a tüntetők „barbár és civilizálatlan dolognak” ne­vezték Ausztrália részvételét a vietnami háborúban. A tüntetés közvetlen oka: nemrég érkezett a jelentés Vietnamból az első ausztrálai katona haláláról. (Reuter) Vasárnapi Ifjúsági béfcetaláikozo Egerben A tavaszi kulturális és sportnapok befejező aktusaként B KISZ Heves megyei bizottsága nagyszabású ifjúsági béke­találkozót rendez a megye fiataljainak részvételével május 29-én Egerben. A program délelőtt 10 órakor a megye fiataljainak nagy­szabású, demonstratív felvonulásával kezdődik. A menet a három gyülekezési helyről indulva elhalad a Gárdonyi Géza Színház előtt felállítandó díszemelvény előtt, majd kivonul a Népkertbe, ahol részt vesznek a béketalálkozó nagygyűlé­sén. A gyűlés ünnepi szónoka Pataki László, a KISZ köz­ponti bizottságának titkára lesz. Délután három órakor a népkerti szabadtéri színpadon kulturális bemutatót és nyári divatbemutató rendeznek. A műsorban fellépnek a fiatalok kultúrcsoportjai; népi táncso- portok, irodalmi színpadok és zenekarok. Este pedig a Park Szálló összes termében az „Express-bál” megrendezésére ke­rül sor, ahol a zenét az „Express-koktél” zenekara, a buda­pesti „Colour” együttes és Kallas Géza népi zenekara szol­gáltatja. Vidám műsor is szórakoztatja majd a közönséget. A bál ideje alatt az EXPRESS információs irodája felvilágo- 1mást ad és jelentkezéseket vesz fel külföldi utakra. Malik elhalasztotta bangkoki utazását DJAKARTA (MTI): Malik indonéz miniszterel­nök-helyettes és külügyminisz­ter közölte, hogy egyelőre el­halasztja bangkoki utazását. Malik pénteken indult volna Thaiföldre, hogy találkozzék Abdul Razak malaysiai minisz­terei nök-helyetessel és meg­egyezésre jusson vele Indoné­zia és Malaysia viszályának elsimításáról. Malik állítólag azért halasztotta el az utazá­sát, mert kiderült, hogy Thanat Khoman thaiföldi külügymi­niszter, a konferencia házigaz­dája csak néhány nap múlva ér vissza Malaysiából. Malik kijelentette, hogy a csütörtöki nap folyamán fel­keresi Sukarno elnököt, aki „teljes felhatalmazással és ál­dásával látja el”. Az Antara hírügynökség je­lentése, szerint Nasution tábor­nok, volt hadügyminiszter, aki most a legfelső politikai vég­rehajtó szerv, a „Malaysia szétzúzására alakult parancs­nokság” helyettes vezetője (a szerv már csak nevében tün­teti fel a Malaysia elleni har­cot) hétfőn az észak-szumátrai Medanban kétmilliós tömeg­gyűlésen beszélt. Az Antara azt írja, hogy Nasution ottani fo­gadtatása a „megfigyelőket arra a fogadtatásra emlékeztette, amelyben az észak-szumátrai nép csak Sukarno elnököt szokta részesíteni.” Nasution a „forradalom el­lenségeit” így sorolta fel: 1. imperializmus; 2. feudalizmus; 3. a szeptember 30-a mozga­lom; 4. kétszínű opportunis­ták; 5. üzérkedők. Csütörtökön reggel Indoné­zia katonai diktátora, Suharto tábornok is beszélt. Űj katonai funkcionáriusok beiktatása al­kalmából kijelentette, hogy a hadügyminisztérium fokozza egységét” és álljon készen minden eshetőségre „A szep- termber 30-a mozgalom marad­ványaival szemben.” Suharto egyébként kedden fogadta Marshall Greent, az Egyesült Államok nagykövetét. Kedden Bandungban Sugi- harto igazságügyminiszter azt mondta, hogy a hárommilliós indonéz kommunista párttag­ságból „mindössze százezer em­bert” fogtak el, ezért „az egész indonéz népnek fokoznia kell éberségét, hogy megmenekül­jön a még szabadlábon levő kommunisták részéről leselke­dő ideológiai veszélytől’2 A TIT jubileumi ülése Gyöngyösön A jubileumi ünnepség részvevői koszorút helyeznek el » város nagy szülötte, Bugát Pál emléktáblájánál. Megalakulásának 125. évfor­dulója alkalmából kibővített, ünnepi ülést tartott tegnap a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Gyöngyösön, a Haza­fias Népfront Heves megyei Elnökségével közösen. Délelőtt kilenc órakor Bugát Pál szob­rát koszorúzták meg, az isme­retterjesztő társulat megalapí­tójáról elnevezett kórház előtti téren, majd a gimnázium elő­csarnokában levő emléktábla előtt emlékeztek meg a város nagy «főttjéről. Dr. Hqils Béla, a Gyöngyösi Városi Xa/íács vb-elnöke kö­szöntötte' a megjelenteket és idézte annak a nagyszerű tu­dósnak, hazafinak a szellemét, aki életcéljának tartotta a széles körű ismeretterjesztést. A társulat nevében dr. Szőke­falvi Nagy Zoltán kandidátus, szakosztályi elnök méltatta Bugát Pál életművét. veken ységét, de az etmült öt évben a községekben átlagban csak egy műszaki tudományos előadást tartottak. Bár a mer zőgazdasági tárgyú előadások száma jelentősen megnöveke­dett, a társulat nem lehet elé­gedett a községekben végzett ismeretterjesztő munkájával. A vitában részt zőgazdasági témájú számának és emelését szorgalmazták, ferenciálás fokozásának ségességére hívták fel a met, központi irányelvként a tudatformáló céltudatosságot jelölve meg. Az elnökségi ülés eEsmeré­sének kifejezése mellett dr. Szánthó Imrét saját kérésére felmentették elnöki tisztsége alól, mivel a jövőben más te­rületen fog tevékenykedni, s Bóta Albertot, a Marxizmus— ■Leninizmus Eteti Egyetem igazi­Kibővített jubileumi ülésen tartott beszámolót dr. Szántbő Imre, a TIT megyei elnöke. (Foto; Piílisy) A koszorúzás után a városi tanács nagytermében tartották meg a kibővített, jubileumi el­nökségi ülést Ezen részt vett és a vitában felszólalt Tamás László, az MSZMP Heves me­gyei Bizottságának titkára, dr. Varró József, a TIT országos titkára, valamint Kiss István, az MSZMP Központi Bizottsá­ga kulturális osztályának mun­katársa, dr. Csernik József, a Hazafias Népfront megyei el­nöke, Vadász József, a városi pártbizottság titkára, dr. Holló Béla, a városi tanács vb-el­nöke. Dr. Földi Pál üdvözlő szavai után dr. Szánthó Imre kandi­dátus, az Egri Tanárképző Fő­iskola igazgatója, a TIT me­gyei elnöke számolt be a szer­vezet munkájáról, megjelölve a további feladatokat is. Szer­vezeti kérdésekről szólva el­mondotta, hogy a taglétszám meghaladja az ezer főt. Ennek ellenére a megye értelmiségé­nek csak kilenc százalékát von­zották magukhoz. Évente mintegy háromezer előadás jelzi a társulat tagjainak te­gatóját bízta meg az elnöki teendők ellátásával. Záró ak­tusként dr. Varró József ju­bileumi elismerő oklevelet nyújtott át az ismeretterjesztő munkában kiemelkedő ered­ményt elért társulati tagoknak, köztük dr. Szánthó Imrének, Tamás Lászlónak, dr. Földi Pálnak, Bóta Albertnak. Délután négy órakor a Vak Bottyán Gimnázium díszter­mében Kiss István, az MSZMP Központi Bizottsága kulturális osztályának munkatársa tar­tott előadást az értelmiségi ak­tívaülésen „Az értelmiség fel­adata a népművelésben, az is­meretterjesztő munkában” címmel. A Gyöngyösön megrendezett jubileumi ünnepségek méltó­képpen fejezték ki a TIT ed­digi, százhuszonöt éves tevé­kenységének dicséretes ered­ményeit, bizonyították azt a felelősségérzetet, amivel a társulat tagjai szolgálják a nép tudományos képzését, ápolják Bugát Pál szellemi ha­gyatékát. femí)

Next

/
Thumbnails
Contents