Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-21 / 119. szám

Szemtől szemben AZ ÉRETTSÉGIZŐ - AZ ELNÖK . .v** V ** . ■» ■■•V # ’ per . 4P * & ■ m , » Hatvan. Kölcsey utca 8. Az előszobában könyvek, a szobá­ban is könyvek. És füzetek. Érettségire készül a diák. Eger. Foglár utca 1. Az író­asztalon a megbízólevél, és egy miniszteri utasítás. Érett­ségire készül az elnök. A diák most először, az el­nök már huszadszor. Még nem ismerik egymást Az elnök szá­mára egy szám és egy betű jelenti csupán az érettségiző osztályt, a 18 fiút és ugyan­ennyi lányt. A diákok pedig, bár tudják áz elnök nevét, de a többit csak találgatják elő­zetes izgalommal. Most bemu­tatjuk egymásnak és az olva­sóknak is az elnököt és egy diákot Ismerkedjenek össze: Engedje meg az érettségi el­nöke, hogy bemutassuk Dobos Ágnest, a hatvani Bajza József Gimnázium IV/G. osztályának tanulóját. Előre kell bocsátani, hogy félve várják .az elnököt. Hatvanban az a hír járja, hogy nagyon katonás ember az el­nök, nem szereti a lányokat, és nem szabad sírni előtte. Mind­ezt abból következtetik, hogy évek óta egy fiúkollégium igaz. gátéja. Ilyen hírek keringenek Hat­vanban, hát ha még tudnák, hogy a „kapuőrség” egyik tag­ja milyen katonásan „vezetett íeT az igazgatói irodába. Az érettségi elnöke Tóka Já­nos, az egri. Petőfi Sándor kol­légium igazgatója. Nyelvsza­kos: — Alaptalan, kósza hírek ke­ringenek Hatvanban. Egyálta­lán nem vagyok katonás. Per­sze a fegyelmet szeretem és megkövetelem. Minden jó munkához rend kell, így van ez a szellemi munkával is. Egyébként egy éve már nem­fiúk lakják ezt a kollé­giumot, vannak lányok is, és nagyon jól érzik itt magukat. Remélem, Ágnes és osztály­társai megnyugvással fogad­ják ezt a fordulatot, és így át­térhetünk az érettségi komo­lyabb területére. — Hogyan készül az érett­ségire a diák? — Szerencsére nem kellett írásbeliznem. Hat tantárgyból készülök. A magyar, történe­lem és matematika kötelező, szabadon választott az angol, és ráadásként fizikából és bio­lógiából is érettségizek. Két napig csak tervezgettem. Ki­számoltam, hogy 146 tételt kell kidolgoznom. Nyolc tétel jut egy napra. Ügy gondolom, eny- nyit meg lehet csinálni. Ke­verem a tantárgyakat. Először átveszek egy történelmi tételt, aztán hozzá egy fizikát, bioló­giát, irodalmat... Valahogy így terveztem. De nem tanulok kora haj­naltól késő estig. Reggel fél 7 órakor kelek, 8 óráig a testvé­reim elmennek az iskolába és akkor tanulok 11 óráig. Aztán egy kis társadalmi munka kö­vetkezik. Azt is csinálni kell idehaza, nagy a család, segí­teni kell édesanyámnak. Egy órától hatig aztán ismét ta­nulás. Utána már csak tévé és kézimunka. Vasárnap pedig teljes kikapcsolódás, egyáltalá­ban nem akarok tanulni. — Mikor lesz az érettségi? — Június 13-, 14- és 15-én. En már kiszámoltam, hatan megyünk egyszerre, én az el­ső nap a második csoporttal megyek. — Az elnök kénytelen köz­beszólni. Változott az időpont. Éppen most értesítettem az is­kolát, hogy néhány nappal előbbre kell hozni az érettsé­git. Csak június 9-től tudok Hatvanba menni. — Négy nappal előbb? Lesz elegendő idő a felkészülésre? — Lesz. A hosszú felkészü­lés nem mindig előnyös. Az anyagot nem most kell meg­tanulni, négy esztendő volt er­re. Most a rendszerezésen a sor. Egyébként, akik később érettségiznek, azt mondják, jobb lenne előbb, „essünk túl rajta”. Nekik van igazuk. GENNAGYIJ SZAVICSEV: Ami a felkészülést illeti, Ág­nes jól tervezi. Az én diákjaim, itt a kollégiumban, reggel hat­kor kelnek és este kilenckor már ágyban kell lenniük. Nincs késői tanulás. És nap­közben van idő szórakozásra, járnak a strandra, és sétálni is. Az utolsó nap pedig már senki nem tanulhat, pihenni kell. A túlhajszolás nem jó, könnyen szellemi rövidzárlatot okozhat. — Ismét a diáknak adjuk át a szót: melyik tantárgytól fél a legjobban? — A történelemtől és a ma­gyartól. — Érdekes. Pedig azt mond­ják, diák-nyelven, hogy ma­gyarból és történelemből lehet „blablázni”. — Az igaz, de véleményem szerint, ahhoz, hogy valaki „blablázni” tudjon, ismernie kell az anyagot. Történelmi tételeink például az élet ki­alakulásától a szocializmus építéséig ölelik fel az egész világot. Irodalomból pedig tud­ni kell Balassitól, Shakespeare- től egészen a mai magyar iro­dalomig. — Ha a mai magyar irodal­mat húzná, kikről beszélne leg­szívesebben? — A költők közül Váczi Mi- hályról, prózából pedig Veres Pétert választanám. De azért remélem, könnyebb tételt hú­zok, mint a mai magyar iro­dalom ... — Mi a véleménye az érett­ségiről? Nem kellene eltörölni? — Az írásbelit, azt igen, de a szóbelire szükség van, an­nak van értelme. És mi az elnök véleménye? — Nem olyan rémes az az érettségi. Szerintem szükség van rá. Kell egy pont a négy év végére. És hasznos az is­métlés, az anyag rendszerezése is. Igaz, egyre több kedvez­ményt kapnak a diákok, a jó tanulóknak nem kell írásbe­lizni, aztán vannak már kö­telező és szabadon választott tantárgyak is, nem beszélve arról, hogy egyáltalában nem kötelező az érettségi. Csak az érettségizik, aki akar, aki vál­lalkozik erre. — Épp itt van egy kis el­lentmondás. A továbbtanulás­Lobó, a farkas Színes amerikai film hoz érettségi kell. De ugyan­akkor van még felvételi is. Ágnes például Debrecenbe je­lentkezett, az orvostudományi egyetemre. Hiába érettségizik jól, előtte ott egy újabb erő­próba, — a felvételi. Mintha az egyik felesleges lenne. — Valamennyi egyetem vagy felsőbb iskola a m^ga sajátos arculatához igyekszik összevá­logatni hallgatóit. Ez indokolt és ez a körülmény a felvételi mellett szól. — Térjünk vissza az érettsé­gihez. Mit vár az elnök az érettségiző diákoktól? — Nemcsak tárgyi tudást. Fontos követelmény, hogy a diákok értsék is az anyagot. Marxista—leninista ismereteik segítségével ismerjék fel az összefüggéseket és tudják hasznosítani is a tanultakat, az élet különböző területén. — És mit vár az elnöktől az érettségire készülő diák? — Megértő legyen, moso­lyogjon és ne sokat kérdezzen. — Mit válaszol erre az el­nök? — Az elnök megértő lesz. És mosolyogni is fog, — természe­tesen csak akkor, ha jó felele­tet hall. És ha az érettségizők ügyes, önálló, lényegre mutató feleleteket adnak, akkor az el­nöknek nem sok kérdezni va­lója akad. Ügy gondolom, ezek meg­nyugtató feleletek... Márkusz László Ez a film Walt Disney vál­lalkozása, azé, akinek rajz­filmjeit az idősebb nemzedék még gyerekfejjel csodálta. En­nek a filmtörténetben jelentős művésznek—vállalkozónak —a figyelme, érdeklődése évek óta a természet, az állatok felé fordul: mintha az emberi tár­sadalom fényei és árnyoldalai megijesztették volna, s inkább j a természet, az állatvilág szí­nei, izgalmai, témái gyújtanák fel alkotó képzeletét. Nem rendez, nem végez operatőri munkát, de a megírandó té­mát, a filmre vihető forgató- könyvet minden bizonnyal ő választja ki. Eddigi természeti filmjei ugyanis egy érdekes, csaknem kultikus természet- és állatrajongásnak a lecsapó­dásai. Thompson—Seton elbeszélé­se szerint a századforduló ide­jén New Mexikó-ban csatan­golt egy híres és hírhedt far­kas, Lobó. A cowboyok babo­nás félelemmel emlegették, sőt Lobó fejére, mint ádáz ellen­ségre előbb 100, majd 1000 dollár jutalmat tűztek ki. Ez a film, a diadalmas, a bosszúálló, az okos, a fékezhe- tetlen, de párjához, övéihez példásan ragaszkodó, az embe­rek világát is jól kiismerő Lo­bó életét mutatja be, csaknem születésétől a megdicsőülésig. Mert ez a farkas, ebben a filmben, a filmesek akaratá­ból valóban legendává lesz. Lobó, a farkascsorda élén, az egyre fogyatkozó zsákmány nyomában újra és újra vak­merőbb támadásokat vezet a dél-nyugati cowboyok mar­hacsordái ellen. Egy ilyen al- i kálómmal élettársát — cso­dálkozunk, hogy nevet nem adtak néki, hiszen Lobó apját is a dicsőítő El Feroznak, a „Kegyetlennek” tisztelték — egy csapda elejti. Lobó a szag után felfedezi párját a cow­boyok fogságában, a marhák egyik aklában. Az a legtermé­szetesebb, hogy a farkasok élén rátör a karámra és mar­hák százait kergeti szét az éj­szakába, mig ő győztesen el- kulloghat „hadai élén”, élete társával. Nincs szándékunkban egy állat köré szőtt legendát a hoz­zánk eljutott film címén írói mondanivaló és alkotói szán­Az új első osztályosok beíratása: junius 20—21 Csupán három hét van még hátra az 1965-66-os oktatási évből. Az eddigi gyakorlat sze. rirtt május második felét, illet­ve június első hetét mind az általános, mind a középisko­lákban a tananyag átismétlésé­re fordítják. Amint a Művelődésügyi Mi­nisztériumban elmondották, az általános iskolákban jún. 6-án, e középiskolákban pedig június P-án véget ér a tanítás, addig tehát le kell zárni az osztályza­tokat. Június 8 és 18 között tartják az iskolákban a tanév végi osztályozó értekezletet. A tanévzáró ünnepélyt az általános és középiskolákban június 18-án vagy 19-én tart­juk, s ékkor osztják ki az év ▼égi bizonyítványt. Az új el­ső osztályosok beíratására jó nius 20-án és 21-én kerül sor 4. ilßiniU r fti 1066. május 21., szombat Ebéd alatt a társalgóba ün­nepélyesen behoztak két tortát. Az egyiket az ünnepeltnek, a másikat a tiszteknek. Akár hi­szik, akár nem, bejál hatják Moszkva valamennyi édesség­boltját, de ilyen tortát nem ta­lálnak. A tortákat az asztalra helyezték, és Igor Konsztanti- novics felállva helyéről, sza­valni kezdte az üdvözlő verset. A vers tetszett. Fergeteges taps zúdult fel! Valószínű hosszú időre megjegyzi ezt a verset Alekszandr Koreckij, az ünnepelt. Attól a naptól kezdve minden ünnepelt egy tortát kapott IV. Befutottunk az Egyenlítő övezetébe. Ez viszonylag kes­keny sáv az Egyenlítő mindkét oldalán. Legjellemzőbb sajá­tossága, hogy itt úgyszólván so­ha sincsenek viharok. Valóban, ezekben a napokban a perisz­kópon át állandóan szélcsendes, sima víztükröt láttunk. Megjegyzendő, hogy hajón­kon a meglehetősen ritka pe- riy»!<"'V>0*ás valóságos esemény­számba ment. Még azok is tü- ili várták a periszkóp ’sát, akiknek szolgá­juknál fogya semmi ’ volt a mélységből optikai „kukucskálás­ig.. .véletesen meg lehet érteni, hogy az ember, aki mondjuk egy hónapot tölt a víz alatt, látni szeretné az eget, a tengert, a fölötte lévő világot. Egy alkalommal is periszkóp­magasságig emelkedtünk. Az Egyenlítő közvetlen közelében történt ez. Már a parancsnok első megjegyzéseiből a főőrsé­gen összegyűlt emberek közül mindenki tudta, hogy odafönt valami rendkívüli történt. Ami­kor bizonyos idő múlva bele­nézhettem a periszkópba, cso­dálatosan sima, ragyogó víz­tükröt láttam. Az volt az érzé­sem, mintha lakkot öntöttek volna a víz felszínére, s az ra­gyogott volna. Valószínűleg nemrégen múlhatott el a tró­pusi vihar, s az simította el, csi­szolta le az apróbb hullámokat. Ezt a föltételezést megerősítet­ték a látóhatáron gomolygó sö­tét esőfelhők. Érezni lehetett, hogy közeledik a naplemente. A Napot először nem lehetett látni, majd hirtelen kibukkant, közvetlenül a látóhatár záróvo­nalán, egy tűzpiros korong. /» sötét viharfelhők nyomban ró­zsaszínű fényt kaptak. A rózsa­színű fény oldalra húzódott, és a sötét felhőtömegek a széleken szinte dicsfényben ragyogtak. Kis idő telt el. A Nap le­nyugodott, és a színek megvál­toztak. A felszakadozó felhők sárgás színű fényben ragyogtak, ami egészen a vízig ért, s az óceán szinte aranylott tőle. De ez is eltűnt, s utána nyomban sötét lett. Felragyogtak a tá­voli csillagot. Véget ért a té­nyek kérészéletű násza. Tovább teltek a hétköznapok. Időnként szinte elvesztettük idő- és télérzésünket, de ez csupán pillanatokig tartott. A szigorú rend a hajón megmen­tett bennünket attól a kényel­metlen érzéstől, hogy nincs idő. És ahogy odaíönt a napnyug­tát napkelte követi, ugyanúgy nálunk, péntekre szombat kö­vetkezett, a szombat P>edig, mint ismeretes, az egész hadi­tengerészeti flottánál a nagy­takarítás napja. Persze ez a nagytakarítás nálunk kissé különlegesen ment végbe. A víz feletti hajókon a nagy- takarítás napján egész vízzuha- taggal árasztják el a fedélzetet. Az atomhajókon a vízzel taka­rékosabban kell bánni. A cse­kély vízhasználatot nagy igye­kezettel helyettesítettük. A fe­délzetet szinte a kopásig kifé­nyesítették. Hajóorvosunk áb­rázatán azonban ritka jelenség az elégedettség. Minden héten a nagytakarítás után bejárja a hajót, és megállapítja, hogy me­lyik szelvény a legtisztább. Szívósan és kitartóan folyt a harc az elsőbbségért. Valahogy úgy történt, hogy a hajózás el­ső hetében és azt követően is, ugyanaz a szelvény lett az első a tisztasági versenyben. Vélet­lenül mindig ott voltam, ami­kor szemlét tartottak. Valahon­nan felülről a valószínűtlensé­gig bonyolult csővezetékeik kö­zsül kimászott az orvos, és ke­zét széttárva kijelentette: „Egy porszem sincs”. Később, amikor az eredmény- hirdető táblánál a parancsnok politikai helyettese a szelvény­sor száma mellé hatalmas számjegyet biggyesztett, valaki a közelben kijelentette: — Véletlen! — A véletlenekben is van tör­vényszerűség — válaszait a po­litikai helyettes. E véletlenség egyik szerzőjé­vel, Pavel Szkljarenko tize­dessel a szerszámosládán ülünk és beszélgetünk. Szkljarenko zömök és köpcös. Sőt, nagyon zömök és nagyon köpcös. Húsos arcában élénk, ragyogó szemek csillognak. Minél tovább jutot­tunk a beszélgetésben, annál szimpatikusabb és tiszteletre­méltóbb lett előttem. Most ér­tettem meg a hajóparancsnok szavait: „Szkljarenkónak tekin­télye van”. A tizedes szívesen beszélt a szolgálatról, de ma­gáról csak keveset. Itt van például Ivan Hajvo- ronszkij főmatróz, aki bármi­lyen feladatot a bányászra jel­lemző vasakarattal hajt végre. Egyébként bajtársa is van itt, aki szintén bányász. Segítik egymást, egyebek között bizo­nyos fokig versengenek is. Bí­zom-e bennük? Természetesen. Ahhoz, hogy biztosak legyünk az emberben, ismernünk kell őt. A tengeren p>edig, én mon­dom önnek, az ember szinte a tenyeremen van: minden olda­láról látható. Magam a parancs­nokról veszem a példát, ö az én példaképem. Miért? Azért, mert kommunista. Valódi kom­munista, ahogyan én értelme­zem. Valentyin Jakovleviccsel, a kiváló parancsnokkal, akiről a tizedes beszélt, már korábban ismeretségbe kerültem, és na­gyon igaznak találtam beosz­tottjának róla alkotott vélemé­nyét. Egyesek talán azt gondol­nák, hogy az önálló hajózáson lévő tengeralattjáróban a le­génységnek a szolgálat ellátá­dék szerint mélyebben elemez­ni. De a színes film vitatha­tatlan értékei mellett — kivá­ló operatőri munka, sok-sok értékes megfigyelés az állat­világból — nem hagyhatjuk szó nélkül azt a szemléleti fénytörést, amely a film alap­hangját és különösen a film befejező részét jellemzi. A legenda a veszedelmes ál­latról — szép. Bizonyára alap­ja is volt. A tehénpásztorok sok keserves percéből szövő­dött össze Lobó hagyománya. De azt a Lobót úgy és azzá eszményíteni, tulajdonságaival* szinte már emberi gondolko­dásával és emberi regényessé­gével együtt — ahogyan ezt a film alkotói tették — túlzás. Nem lehet emberi fogalmák szerint emberi legenda egy olyan alkotás, amelyben az ember egy, még oly okos állat mellett is, alárendelt szerepet játszik, vagy legjobb esetben, ellenfelet, akit le lehet győzni állati furfanggal. Ez a föld mégis az embert hordja leg­magasabb rendű formaként az állatvilág csúcsán is felül, és ezért nem fogadjuk cl a szon- gokkal is megjelenített, meg­dicsőített farkast. Mindez csak azért jut eszünkbe, mert minden írásműnek, minden művészi alkotásnak közvetve, vagy közvetlenül az embernek mint személynek erkölcsi nor­mái adják a tartalmát. Lobó „személyiségének” ez a fogal­mazása idegennek látszik az általunk elfogadott fogalmak­tól. Ami az operatőri munkát illeti: Jack Couffer és Lioyd Beebe bravúros felvételei el­kápráztatják a nézőt. James Algar, a film rendezője sza­bályszerű főszereplőként fogta fel Lobót, egy rövid, de sza­bályszerű filmsztory kereté­ben. A sok-sok pszichikai buk­fencet hányó és túlzásoktól sem mentes szöveget Dwight Hauser és James Algar — a film rendezője — írták. Oliver Wallace zenéje csak hangsúlyozta a rendező felfo­gásét és drámai hatásokat igyekezett ébreszteni. A színes, amerikai filmnek — éppen témája és színes technikája miatt — sikere van. (f- aJ sán kívül nincs is más dolga. Márpedig nem így van. Valen­tyin Jakovlevicsnek a szolgálat ellátásán kívül millió teendője van. A tengerészek vállalták, hogy ezen az úton fölkészül­nek és leteszik a besorolási vizsgákat, tehát parancsnokuk legelső kötelessége, hogy segítse őket vállalásuk teljesítésében. És én láttam a tisztet, amint váltás után hol az egyik, hol a másik beosztottjának segít, megmagyarázza a rajzokat, vá­laszol a. kérdésekre. Egyébként neki magának is tanulnia kell, elhatározta, hogy az út befejezéséig vizsgát tesz a harci egység önálló irányítá­sából. önként határozta*el, sen_ ki sem kötelezte erre, hiszen köztudott, hogy a tengeren rengeteg dolga van. Évente ezernyi hajó szeli át az Egyenítőt. Csakhogy azok az óceán felszínén úsznak, mi pedig nagy mélységben úszunk át alatta. Emiatt sokan bizo­nyos fokig úgy érzik magukat, hogy ők az Egyenlítő tenger alatti átszelésének úttörői, s ezért különös gonddal készül­nek rá. Külön bizottságot léte­sítettek. Annak „operatív cso­portja” beszállásolta magát a társalgóba. Egyeztetik az ün­nepség részleteit, szétosztják a feladatokat. Neptun szerepére egyöntetűen Jevgenyij Zajcevet javasolták, az egyik szelvény gazdáját, tapasztalt tengerészt* aki számos tengeralattjárón ki­tűnő iskolát kapott. De miért éppen őt? Nyilván azért, mert Zajcev vidám, éles eszű ember* ami p>edig a legfontosabb, pom­pás, valóban neptuni szakán borítja ábrázatát. A bizottság­ban tehát nincs ellenvéleménys Neptun csak Zajcev lehet. A döntő tanácskozás után azonnal megindult a munka. Varrták a kosztümöket, készül­tek a szövegkönyvek, tanulták a szerepeket. Végre elérkezett a várva várt nap. í&ifefcigaftl V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents