Népújság, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-19 / 117. szám

Vissza a halálból Kitépett lapok egy 9ebésx naplójából JBsSyflr nap történt, hány óra, s hány perckor, a hat­vani kórház sebészeti osztá­lyának főorvosa — dr. Szabó László sebész — már nem em­lékszik. Az orvosi naplóba minden adatot pontosan rög­zítettek, utána lehetne nézni mindenik esetnek. De hát az időpont nem számít, s még csak a megmentett emberek neve sem, hanem a tény: visz- szahozták őket a halálból. A klinikai halálból._ Harmincnégy éves férfi. Arany­ér-betegség miatt kellett ope­rálni. Lagenbeck-mütét... Az 0 előkészítés rendben meg­történt. Altatás. Narkó- gfe. Eb a műtét... Sikerült... Aztán váratlan esemény, ami­re senki sem számított. Tizen­két órával a műtét után a be­tegnél nyugtalanság, keringési zavar lépett fel. Szívmegállás, légzésbénulás. Ez a klinikai halál, amelyből csak a legerő­teljesebb, azonnali orvosi be­avatkozással van visszatérés. Ha négy percen belül az agy nem jut friss vérhez, az ember életképtelenné válik. Az azon­nali segítség nem késett. Intubációs lélegeztetéssel, kül­ső szívmasszázzsal a szívmű­ködés 3 percen belül megin­dult, a 10 perc múlva a beteg légzése is rendeződött. (A beteg ma is él, egészsé­ges. Idegrendszeri maradvány­tünetei nincsenek.) ötvenöt éves férfi. Vonatsze- nemcsétlenségnél súlyosan se­rölt. A sebész szemének sem 0 mutatott derűs látványt: bal alsó végtagja ron- aoiódott; súlyosan kivérzett állapot... Sokktalanitás, utá­na maszkos gépi narkózis. El­kezdtük a műtétéi. Amputá- cö6._: Mindjárt a műtét elején hir­telen megállt a beteg szíve. Synkope. Hirtelen halál. Meg­állt a légzés is. Intubáció. A készülékkel tiszta oxigént lé­legeztetünk. Vérátömlesztés és ezzel egyidejűleg külső szív- masszázs. Gyors beavatkozás­sal elejét kell venni, hogy az agyban elváltozások, vizenyök keletkezzenek, mert akkor az életnek már semmi lehetősé­ge... Öt percet tart az idegfeszítő küzdelem, aztán a szív újra megindul. Szabályos ritmus­ban. Bu-tupp, bu-tupp. És még két perc: a spontán légzés is visszatér. A beteg, ha feléb­red, nem is sejti, mi történt vele. No, most már nincs aka­dály, nyugodtan befejezhetjük a megkezdett műtétet... (A beteg 77 napi kórházi ápolás után egészségesen tá­vozott. A vonatszerencsétlen­ség emléke megmaradt. De: éL Élhet.) Ismét egy vonatszerencsétlen­ség sérültje. A látvány meg- rendítőbb: mindkét alsó vég­S tag combban leszakadt, kiütköznek a csontok, nyűt törés... Sokktalanítás. Narkózis. S mint a másik vo- natszerencsétlenség sérültjénél megtörtént, a műtét elején most is hirtelen szívmegállás, légzésbénulás. A gyors beavat­kozás is ugyanúgy megy: lé­legeztetés, külső szívmasszázs, vérátömlesztés. Az előbbinél öt percig tartott a küzdelem. Most négy perc, s a szívműkö­dés rendeződik. Megindul a spontán légzés is. A műtétet bevégezzük... (A beteg gondos ápolás után, 93 nap múlva elhagyta a kór­házat. Egészségesen.) ★ A hatvani kórház sebészeti osztályán dr. Szabó és orvos- társai három év óta végeznek újraélesztéseket külső szív­masszázzsal. Három év alatt 10 esetben nyílt módjuk, tíz esetben adódott lehetőségük e módszer alkalmazására — és 7 betegnél végleges gyógyulást értek el. Hét embert a szó szo­ros értelmében a halálból — a klinikai halálból — hoztak vissza. ...Fekszik a beteg a fehér kórházi ágyon, őrző szemek vi­gyázzák. Orvosok vigyáz­zák, készen arra, hogyha baj van, pillanatokon belül közbeléphessenek, segítsenek. A hatvani kórház sebészetén, minden kórteremben biztosí­tották, hogy az újraélesztés a lehető leggyorsabban elvégez­hető legyen, ha egy-egy beteg­nél synkope, hirtelen szívmeg­állás lép fel. S a beteg azt, hogy mi tör­tént vele, nemigen tudja, hi­szen nem emlékszik rá, hogy a halálban járt, s onnét tért vissza az életbe. A beteg nem­igen tudja, hogy gyors orvosi beavatkozásra, újra megszüle­tett. Nemigen tudja, hogy az orvosoktól ajándékba, újabb használatra kapott egy új éle­tet. Az orvos kevés ideig örülhet sikereinek, eredményeinek. Egyik betegét követi a másik. A gyógyult helyét új, súlyo­sabb beteg foglalja el a kór­házi ágyon. S az orvos készen áll, hogy újra és újra segít­sen. Készen áll, mert elölről kell kezdenie mindent — a gyógyítás egymásba kapcsoló­dó végtelen láncolatában. Pataky Dezső A házmester és a ház AMIÓTA A NAGY bérháza­kat feltalálták, a házmester alakja bevonult a történelem­be. A házmester, a lakók aty­ja, vagy éppen anyja, a lakók istápolója és gyóntatója, a la­kók örök „ellensége” vagy ba­rátja, a gyerekek réme, vagy bálványa... Házmester nélkül nem lehet élni. Ez az „ipar” lassan Egerben is teret hódít az új lakótelepek új épületeiben, hasonló rendel­tetéssel, mint fent. Az igazi házmester ismeri a lakókat, ismeri gondjukat és bajukat, a házmester mindent tud, mindent lát, mindenről gon­doskodik. Ez a szakmája. Mint például a Hadnagy utcai lakótelep A/8-as épüle­tében is (érthetetlen okokból így jelölik nálunk e település „kis” méhkasait, pedig már az utcanevek is elkelnének ott!), tehát az A/8-as épületben is, ahol a házmester Rózsa József­KÁNIKULABAN GSMNAGYIJ SZAVICSEV: 2. Magellán óta több világ kö­rüli hajóutat tart nyilván a tör­ténelem. Megkerülték a föld­golyót vitorláshajók, mechani­kai hajtóművel felszerelt hajók és csatahajók. 1803 és 1855 kö­zött orosz haditengerészek 41 világ körüli és távoli utat tet­tek. 1895 óta egymagukban is indultak hajók világ körüli út­ra. Víz alatti világ körüli utat tett az amerikai Triton tenger­alattjáró Edward Beach pa­rancsnoksága alatt. A mi utunk, a mérföldek számát tekintve körülbelül azonos a Triton út­ijával. De milyen különböző kö­rülmények közt voltak az ame­rikai tengerészek és a mieink. Először is, a csoportos hajózás nem hasonlítható egy atom-ten­geralattjáró útjához. Másod­szor közismert, hogy szinte az egész Földet amerikai haditen­gerészeti támaszpontok borít­ják. A Triton bárhol járt, min­denütt a saját támaszpontok ellenőrzési hatósugarában volt. Csak egy embernek kellett meg- betegedenie a legénység közül, hogy nyomban ott teremjen valamelyik amerikai c:rkáló, amely a beteget azonnal fedél­zetére vette. A szovjet tengeralatti árók- viszont olyan térségen kellett keresztülhatolniok, ahol sem szovjet támaszpontok, kikötök nem voltak, de még csak szov­jet hajók sem jártak arra pil­Hlinüisfa lanatnyilag. Mindez a szovjet haditengerészek javára billenti a harci szellem mérlegét. II. A lemerülés után azonnal a normális kerékvágásba lendült az élet. Különleges életrend ez, amely nem hasonlít a parti szolgálati szervezésre. A le­génység váltásokban végzi a szolgálatot. Mától kezdve külön váltásokban reggeliznek, ebé­delnek és vacsoráznak, pihen­nek, képezik magukat, vagy filmet néznek. A legelső tiszti ügyeletet Ro­bert Putyilov tengerészkapitány adta. A feladatról meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott: — A feladat természetesen nem könnyű, szokatlan. Nem tréfadolog végighajózni az ösz- szes szélességeken. Tisztjeink legtöbbjének már nem újság az önálló hajózás. Minden rend­ben lesz. Később megtudtam, hogy nem Putyilov volt az egyetlen a hajón, aki Diesel-tengeralatt­járón szerzett tapasztalatokat. Megjegyzendő,/ hogy az atom­tengerészek a legnagyobb tisz­telettel vélekednek „diesele»” bajtársaikról, mert azt mond­ják, hogy aki a Diesel-tenger- alattjárckon kapott iskolát, az -könnyebben teljesíti szolgálatát atomhajón. Átmentem a következő szel­vényekbe, és megismerkedtem az első váltás több tagjával. A' hajóorrban Vlagyimir Koval másodosztályú őrvezető teljesí­tett szolgálatot. Több, bonyolult gépezetre felügyelt. Csinos, vé­kony arcú legény volt, kackiás fekete bajusszal. Nem is gon­doltam, hogy behívása előtt ko­Értse meg végre, hogy fontos megbeszélésem van .1. dául az előbb említett Triton útja alkalmával, itt nem jelen­tett öncélt. A Triton útja szen­zációhajhászás, a fölény fitog- tatása volt, hogy ennek révén az imperialista erőpolitika baj­nokai diktálhassák feltételeiket az akkor küszöbön álló kor­mányfői értekezletnek. Melles­leg ekkor történt az U—2 Szov­jetunió feletti dicstelen kém­repülése is. Az atomhajók legénysége jól tudta feladatát: az akciót nem önmagáért hajtják végre, ha­nem azért, hogy megoldhassa­nak és feldolgozhassanak egy sor harci és politikai feladatot. Az út során a tengerészek kü­lönböző körülmények között vizsgálták a gépezetek működé­sét, elemzéseket készítettek, bi­zonyos eredményeket foglaltak össze, tapasztalatokat gyűjtöt­tek. A lehetőség adva volt, hiszen nem gyakran nyílik alkalom az összes éghajlati és hidrológiai övezet áthajózására. Nem mondhatnám, hogy a hajó belsejében szűkén lettünk volna. Az atom-tengeralattjáró egyszerűen paradicsom a Die­sel-motoros tengeralattjárókhoz képest. Ugyanakkor azt sem ál­líthatnám, hogy túlságosan tá­gasan voltunk. A huzamosabb tartózkodáshoz bizonyos mér­tékig megvolt a kényelem, de hát mi volt ez a megszokott, normális életkörülményekhez képest! A koszt, a tengervízből nyert ivóvíz kitűnő, ízletes volt. A belső hőmérsékletet valameny- nyi szélességi fokon körülbelül azonos szinten tartották, s a mélységben teljesen simán sik­lott hajónk. Látszólag tehát ideális feltételek voltak. Per­sze, az embernek nemcsak ételre, italra és alvásra van szüksége. Időnként fel kell emelnie a fejét, látnia kell a csillagokat. Csillagok pedig nem voltak a fejünk fölött. Hetekig nem látni az eget, nem tréfadolog, és nem köny- nyű kibírni. Számítsuk még ehhez azt az óriási távolságot, amely elválasztott bennünket a hazától, a hozzátartozóktól, az ismerős és ismeretlen emberek­től, a megszokott, kedves he­lyektől. S képzeljék el míndr né. ő mesél most lakóiról, pártfogoltjairól: — Tudja, itt 39 lakás van, s ha az épületet nem osztják fel három részre szintesen, pont tizenkét emeletes lenne, így is volt, aki nem szívesen járt fel a negyedik emeletre, s elköltözött, cserélt. De a törzsgárda mindvégig kitartott. Én csak két éve vagyok itt a házmester, de jól összeszok­tunk a lakókkal. — A házaknál szokásos, al- kalmankinti összezördülések itt is meghonosodtak? — Hát hol nincs ilyen? Per­sze, hogy van. De nem rend­szeres, s nem is jellemző ránk. Már csak azért sem, mert a lakók többsége az ismeretsé­get a másikkal csak a küszöbig tartja, jó reggelt, jó napot, vagy jó estét, aztán megszűnt minden érintkezés. De néhá- nyan átjárnak a másikhoz. Szóval, itt mindent meg lehet találni, amit az ember keres. Van olyan, aki nem érdemli meg ezt a szép lakást, mert nem vigyáz rá, de van olyan, s ez a többség, aki nagyon ké­nyes a tisztaságra ... Mert, tudja, amikor ide kerültem, nem volt ám rendben minden. Ablakbetörések, koszos folyo­sók. Aztán átvettük szocialista megőrzésre a házat, s azóta egyre kevesebb a baj. — Mi a feladata a házmes­ternek? — TAKARÍTANI a folyosó­kat, lépcsőházakat. Reggel hétre már végzünk is minden­nap, ehhez azonban hajnalban kell fölkelni. Ha az uram dél- utános, akkor éjjel is dolgo­zunk ... Mondta is a legki­sebb fiam, a Gyurika, aki szín­jeles tanuló a másodikban, (a ház kedvence), hogy majd ő miniszter lesz, s akkor nekem nem kell hajnalban dolgoz­nom ... Én cseléd voltam a múltban, nem szokatlan ez a munka. Az a különbség, hogy n«m te* kintenek cselédnek a lakók. Sajnos, nem mindegyik.. „ Aztán a feladatom a lakbér összeszedése. Mindig pontosan fizetik. Hogyha elromlik vala­mi, például a vízvezeték, ak­kor nekem szólnak, s én kihí­vom a KIK-et. Aztán, ha vitás kérdés akad, békítgetiu, de ebben Rum néni a mester, aki itt lakik az emeleten családjával. Olyan megértő, minden, bajra orvos­ságot találó, figyelmes embert még nem is láttam. A többi­ek is nagyon szeretik. No és a gyerekek! Ö a gyerekek bál­ványa. Kik is vannak még itt olyan nagyszerű lakók? ... Például a tanár úr, dr. Ba­kos József, vagy Kulcsár Jó­zsef, aki a Bervában dolgozik. Egyedül neveli szegény a há­rom gyerekét, mos rájuk, s még éjjel két órakor is varr! Nagyon rendes ember. Aztán itt van a Veres Miklós bácsi. Hogy az milyen humoros em­ber! Nemrégiben „focizás’* közben berúgták az ablakát. Lejött hozzám, s nevetve me­sélte, hogy amikor kint meg­jelent, hogy szétfutottak a kölykök... — Nagy családi események voltak-e már a házban? — VOLTAK ÁM. A Bajza Ilonka ment például először férjhez a házból. Aztán a Csutor lány. Most nyáron is lesz két esküvő... Az egyik menyasszony az én lányom ! Tizenkilenc éves, és most sze­relt le a vőlegénye. Miért ne házasodjanak össze? Nem igaz? Az egyik szoba az övék lesz, mi öten meg majd meg­húzódunk a másikban, s néz­zük a tv-t, amit a tárgynyere- mény-sorsoláson nyertünk... _ Szóval „azért” meg­írhatja, hogy nálunk nincs baj, a gyerekek jók, s egyébként is: az élet úgy szépi, ha zaj­lik . — (kátai) Az ünnepi könyvhétre készül a füzesabonyi járás vács volt. Inkább tisztviselőfé­lének látszott. Elképzeléseink­ben még máig is élnek a hatal­mas termetű kovácsok, akik kezükkel játszi könnyedséggel meghajlítják a patkót. Az idő azonban változik. S az idő, úgy látszik, a régi foglalkozásokról alkotott elképzeléseken is vál­toztat: Az alacsony, nem túlsá­gosan erős kötésű Koval be­hívása előtt vagongyárban dol­gozott. Sajtológépen végezte munkáját Ennél többet nem mondott magáról, még az útról is lakonikus rövidséggel csupán így nyilatkozott: megtesszük, ami szükséges. Egy másik tengerésszel, Nyi- kolaj Zsukowal már részlete­sebben, behatóbban sikerült be­szélgetnem. — őszintén szólva — mesélte Zsukov —, amikor megtudtam, hogy atomhajón kell szolgál­nom, inamba szállt a bátorság Tudja, ezekről a hajókról oda­haza a falunkban mindenféle ostobaságokat fecsegtek. Most már harmadik évemet szolgá­lom, és állandóan atomhajón. Kitűnően érzem magam, sőt, jobban, mint a szárazom. — És az úttal megbirkózik? Nem csekélység! — Már miért ne? — csodál­kozott a tengerész, majd köze­lebb hajolt, és suttogva foly­tatta —, már régen ilyen útról álmodom. Ha már megyünk, járjuk körül a Földet. Hiszen tudom, mire képes hajónk! A technikailag kitűnő atom­tengeralattjáró iránti bizalom érződött ki a legénység minden egyes tagjának szavaiból. Ha­talmas távolságot kellett meg­tenni, de a távolság, mint pél­A több éves szokásoknak, hagyományoknak megfelelően az idén ismét méltóképpen ké­ezt az óceánban, nem a felszí­nen, hanem a mélységben. Gon­doljanak arra is, hogy az óceán mindig óceán marad, le­het barát, de lehet ellenség is. S ekkor megértik, hogy ilyen körülmények között nagy, ta­lán a legnagyobb szerepet nem a kényelem, hanem a pszicho­lógiai tényező, a lelkierő, az ügy hasznosságába és szüksé­gességébe vetett meggyőződés tölti be. Voltak komolyabb gondok is. Nem árulok el titkot, ha elmon­dom, hogy az egész világ tele van szórva az Egyesült Álla­mok tengeri és légi támaszpont­jaival. Vannak amerikai tá­maszpontok Spanyolországban és Izlandon, Japánban és a Ha­waii-szigeteken, sőt Nagy-Brit- tanniában is. Skóciában van a Holly Loch öböl, amely szó szerinti fordí­tásban „Szent-öblöt” jelent. Meg kell mondani, hogy azok az események, amelyek itt le­zajlottak, semmiféle szent do­loghoz nem kapcsolódtak. 1961 márciusában az öbölben az Egyesült Államok atlanti-óce­áni flottájának egyik atom-ten- geralattjáró-kötelékét helyezték eL Az amerikai repülőgéphordo­zó és más csatahajók részt vesznek a vietnami nép elleni véres agresszióban. Támadásaik után újabb erőgyűjtésre a Fü- löp-szigetekre, Okinawára tér­nek vissza. Az egész világon szétszórt amerikai csatahajó­egységek a feszültség élezésére törekvő amerikai imperialista erők eszközéül szolgáinak. Ezt a feszültségét nyomban megéreztük, amikor- nagy rit­kán vizuális orientáció végett periszkóp-magasságig merül­tünk fel. Emlékszem, hogy egy hajónk periszkóp-magasságra emelke­dett. Közeledett a hajnál, de még sötét volt. A' hullámok gyengéden ringatták hajónkat. Az volt az érzésünk, hogy űr­haján száguldunk a sötét koz­moszban. Ezt az illúziót azon­ban rádiósunk nagyon is föl- diesen hangzó kiáltása oszlatta szét: Amerikai repülőgép a le­vegőben! (Folytatjuk} , szül a füzesabonyi járás az 1966. évi ünnepi könyvhét megrendezésére. _ A könyvheti rendezvények, író—olvasó találkozók egyik újszerűsége abban lesz, hogy ezeket a rendezvényeket komp­lex jelleggel, más rendezvé­nyekkel, szemléltetési lehető­ségekkel, filmekkel, irodalmi színpadi bemutatókkal össze­kapcsolva szervezik meg és bonyolítják le a rendező szer­vek. A könyvhét járási meg­nyitójára május 28-án Füzies- abonyban, a Járási Művelődési Házban kerül sor, Mezei And­rás költő részvételével. Ezt a megnyitót egy irodalmi szín­padi összeállítás vezeti be, amely művein keresztül mu­tatja be a költőt a közönség­nek, majd ezt követően Mezei András folytat ankéfcszerű be­szélgetést a község irodalom- kedvelőivel. Ugyanezen a na­pon Nagyútcm is sor kerül ha­sonló rendezvényre, mivel a község új művelődési otthoná­ban kettős író—olvasó találko­zó lesz. A nagyútiak Fekete Gyula írót és Somlyó György költőt látják vendégül ebből az alkalomból. Június elsején Dékány And­rás író látogat el Füzesabony­ba a gyermekkönyvtár olva­sóihoz és beszélget el a köz­ség népes és lelkes gyermek- olvasóival. Ugyanezen a na­pon Poroszlón is író—olvasó találkozóra kerül sor, ahol a Szívfájdalmam, Hirosima e. film vetítésével kapcsolják össze ezt a rendezvényt. A könyvheti rendezvények záróakkordjaként június 15-én Szihalom községbe látogat Solymár József író, és ezt a találkozást is összekötik a Meg­öltek egy leányt c. filmjének ankétjával, értékelésével. A járási könyvtár háromféle pro­pagandakiadványt jelentet meg a könyvhét alkalmából, Füzesabonyban és a járás na­gyobb községeiben könyvsát­rakat állítanak fel, mindenhol megszervezik a könyvárusítá­sok, könyvkiállítások, könyv­bálok bevált formáit, ezenkí­vül pedig ismeretterjesztő elő­adások, klubfoglalkozások ke­retében Kerül sor egy-egy író munkássága, egy-egy irodalmi alkotás megismertetésére. Oki. 1M6. május 19* csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents