Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-09 / 84. szám
Vasárnap falun Zagyvaszántó focizik Reggel 9 óia H perckor a Zagyvaszántó—Ape vasútállomáson leszállnak vagy negyve- r.:n is a Hatvan felől jövő vo~ r itról. Aztán várják az apci t iszt. Zagyvaszántó felé — három I re az út a község határáig — egyedül haladok. Az eső mintha megrekedt volna az ég és a fold között r , m esett, de borongó®, szürke \ lt. Komor idő, akár három n egállóval arébb, .ahol ráadásai a Mátravidéki Erőmű ál1. r.dó füstje kormozza a vidékit. Erre trines füst, csapán csendesség éa kakaskukorékolás. A falu — vasárnap kcwa délelőtt — hétköznapi, hajnali csendességbe burkolódzik. A kopogó léptek senkit sem zavarnak. — Merre van a cukrászda? — S ezt csak öt perc gyaloglás után tudtam megkérdezni. Addig nem találkoztam emberrel, csak tyúkokkal és egy kutyával. Q _ Jófelé megyek a cukrászdához? — Tessék csak. erre. en rs arrafelé tartok — a töpörödött, öreg néni, egy friss, barkas ággal a kezében és hatalmas feketésbama imákönywel a hóna alatt, teljes feketeségében megy a templomba. — Most kezdődik a mise? — a nagymise. — Van kicsi is? — Igen. Korábban. Oda a menyem ment. Tudja, szépen megosztjuk. Muszáj. Én addig isiidbe hozom a házat, adok a baromfiaknak, meg felteszem, az ebédet. — Mi lesz a vasárnapi ebéd? — Marhahús-leves lesz. meg tyúk, nokedliveL öregek tartanak a templom felé. Szinte észrevétlen feketeségek — az utca nem lesz hangosabb tőlük. A házak redőnye egészen, ' agy félig lehúzva. Belül biz- osan mozgolódnak már, de az i teára csak az jön ki, aki az nalboltba, a cukrászdába, a .f'rbélyhoz, vagy a templomba 1 t:\ekszik. Zagyvaszántó egyelőre ezt csinálja. A templom felől zsongás hallatszik: virágvasámap van. 0 ..Szerintem a legjobb összeállítás csak ez lehet...” Az öa' boltban a hideg kályha kö- i' állnak és a pult előtt. Alig 'ehet odafémi, pedig nincsenek sokan. Az öt asztalnál nem ül senki. ..Teljesen kiegyenlítettek az erőviszonyok ..Pálinkát isznak. Nincsenek különösebben vasámapiasan felöltözve. Már ronggyá olvasták a Népszabadság sportoldalát. — „Jössz-e ebéd után a meccsre?” Ez a kérdés járja. És csak a bólogatás — a megszokott válasz. Pálinkával melegíti magát — s asztalhoz is ült — a barátságtalan italboltban két fiú is „Sanyi játszik?” „Nem, én játszom helyette.. — Mikor lesz a meccs? — Egy órakor. — Nem valami sportszerű pálinkát inni. — Ugyan. Három cent nem árthat — mondja az egyik ballonkabátban, sállal a nyaka körül. Lakatostanuló a hetes aknánál. 17 éves. — Vasárnap délelőttönként itt kötnek ki? — Rendszerint benézünk. Ez van, meg a cukrászda — a másik, rövid bekecsben, pelyhező bajusszal, villanyszerelőtanuló Apcon, a könnyűfémműnél. 18 éves. — Aztán bemegyünk a faluba — teszi hozzá a lakatos. — Rokonokhoz, ismerősökhöz, lányokhoz? — Csak úgy leskelődünk. — Délután? — Focizunk. Utána ünnepelünk, ha győzünk, vagy kesergünk, ha veszítünk. Megiszunk egy-két pohárral. Aztán moziba megyünk. Utána haza. Nézzük a tv-k — Rendezvény, tánc nem szokott lenni? — Nagy ritkán. A legtöbb fiatal elmegy a szomszéd falukba. Ott több minden van. Petöfibányán a Novum klub, Rózsaszentmártonban a Veszt- rum. — Mikor volt utoljára bál? — Elég régen. Nincs zenekar. Azelőtt volt, aztán nem játszottak, mert nem fizettek eleget. Van KISZ-klüb. Ma igencsak zárva lesz. Aztán a 17 éves focista feláll és hoz még kétszer három centet. Tízkor bezár az italbolt. Többen áttelepülnek a cukrászdába. — Nem tudunk fizetni any- nyit, amennyit kérnek. A fiatalok sem nagyon járnak. Pár evvel ezelőtt még más volt a helyzet. — Mi az oka ennek? — Elszoktak máshová a gyerekek. — Hazajárnak mindennapa környező üzemekből? — Igen. Közel vannak a gyárak, meg a bányák. Egyetemi hallgatóink is haza-haza- látogatnak. Megtalálhat egy- kettőt közülük a templomban B 1 — Meddig marad a cukrászdában? — Amíg akad ismerős, beszélget az ember — mondja a gyors beszédű, Pesten dolgozó 30 év körüli férfi. — Hétvégeken mindig hazajár. — Mindig. Ha van egy nagyobb meccs, mondjuk az Inter jön Pestre, akkor ott maradok, megnézem. — Mit szokott itthon csinálni vasárnap? — Nemigen van itt semmi. Az ember elbeszélget, kimegy a focimeccsre. A faluban nőttem fel, mindig van valami. — Van egy italbolt, egy cukrászda, egy knltúrház, egy KISZ-klub... — Még egy italboti non. Rétegeződnek az emberek. Az egyikbe azok járnak, akik még mindig arra büszkék, hogy húsz holdjuk volt valamikor. — Maga mire büszke? — Ha most megvernénk a Selypet. Nagy küzdelem lesz. Csaknem két egyenlő erejű csapat. Lesz vagy 800 néző. A parányi cukrászda lehet vagy öt lépés széles, s nem több, mint 12 lépés hosszú — öt kis kerek asztallal. Az emberek sört isznak. „Mi is játszhatnánk a 4—2— 4-et...” „Ugyan ...” „Mi az, hogy ugyan, majd én elmondom neked, hogy milyen ösz- szeállítással...” „ ... s akkor ki marad a csatársorban?” Feltűnik a kultűrigazgató is: testnevelő tanár az iskolában. — Lesz rendezvény délután? — Nem lesz. Nincs zene. — Miért nincs? A templom küszöbén is állnak. Kihallatszik a kórus hangja. Nem lehet kis létszámú. Délben fekete lesz az utca. Jönnek a templomból a fekete nagykendős, sokráncos-szok- nyás, fényes csizmás asszonyok— a férfiak is sötétben, fehér inggel, nyakkendő nélkül és fekete kalapban. öregek. Orkánkabátos fiatal öl sem akadt. A kórustagokat nem láttam. Aztán újból üresek az utcák. Bemegyek a borbélyhoz. Sokan várnak borotválásra. „Kérem, magára már nemigen kerül a sor, mert bezárok”. Lompos fehér kutya jön utánam. Semmi sem zavarja, sem őt, sem engem. Még nem kezdődött meg az áramlás a futballpályára. Az előbb leírt „templomi egyenruhában” libát legeltet egy bácsi az űtszélen — egy nagy fehéret és hárem ids sárgászöldet — Csendes ez a fel«. — Bizony az. — Rossz az idő. — Rossz. — Nem megy a meccsre? — N. n én. Inkább kinyitom a tv-t. Aztán tíz óráig él sem mozdulok mellőle. Aztán egy fehér ruhás lányt láttam. Fának támaszkodott* Előtte fiú á’lt. Beszélgettek. Hamarosan ők is bementek a házba. Cseperegni kezdett az eső. „Hajrá, Zagyvaszántó?* A meccs után kezdődik a mozi: A Tenkes kapitánya, másodat rész. Nézem a házakat: nem sok redőny húzódott feljebb. — „Hajrá, Zagyvaszántó?” Ha győznek — ünnepelnek. Ha nem, akkor is — hiszen fociztak. Berkovits György Évszázados hagyomány — új feladatok SZÄZ ÉVVEL ezelőtt, 1866- ban kezdte meg működését a budapesti nyomdászmunkások könyvtára, a legrégebbi, alapítása óta megszakítás nélkül, az eredeti céllal működő magyar közművelődési könyvtár. Létrehozása és működése azt szimbolizálja, hogy a magyar munkásosztály szervezkedésének első pillanataitól összekötötte sorsát a könyvvel, a művelődéssel, hogy a könyvtárat mindig mint az egyik legfontosabb művelődési intézményt kezelte. A munkásság sorsában osztoztak az általa létrehozott művelődési intézmények is. Az elnyomatás éveiben, a Horthy- rendszerben nagy áldozatokat kellett hozni, hogy a szakszervezetek fenntarthassák könyvtáraikat, de mindig megtalálták a módját, hogy tagjaiknak színvonalas, igényes olvasmányt, olyan könyveket adjanak, amelyek a műveltség növelésével, a gondolkodás, a világnézet alakításával hozzájárultak a felszabadulásért vívott harchoz. A Horthy-rend- szerben 57 nagyobb szakszervezeti könyvtárban mintegy 30r 000 kötet könyv állt a tagok rendelkezésére, köztük sok olyan mű, amelyek a korabeli népkönyvtárakban nem voltak megtalálhatók. Nemcsak a szocialista eszmeiségű művek, de a magyar és világirodalom klasszikusai is. A felszabadulás után a szak- szervezeti könyvtárak kezdték meg elsőként a működésüket. A megnövekedett lehetőségek, a szakszervezetek megváltozott helyzete, az üzemen belüli működés, a feladatok serkentő szerepe mind hozzájárult, hogy a szakszervezeti könyvtárak hálózata olyan fontos helyet foglalt el a magyar könyvtári hálózatban. A több mint 4000 szakszervezeti könyvtárban levő 5 300 000 kötet, az általuk ellátott félmilliónál több olvasó, a kilencmillió kötetet meghaladó évi könyvkölcsönzés önmagában is szép eredmény, de fontosságát még növeli az a tény, hogy az ország összes közművelődési könyvállományának 35 százaléka, a munkásolvasók több mint 60 százaléka ezekhez a könyvtárakhoz tartozik. Ma mar minden jelentősebb munkahelyen működik üzemi könyvtár, lehetővé téve, hogy különösebb utánjárás nélkül juthassanak a dolgozók könyvhöz, színvonalas olvasnivalóhoz. Az olvasáshoz vezető első lépcsőt jelentik ezek a könyvtárak, a legtöbb esetben az első könyvet adják a még nem olvasók kezébe. Az utóbbi években — amikor már számolni kell a televízió „konkur- I rondájával” is — tartani tudták az olvasók több mint félmilliós táborát, oly módon, hogy azt évente 25—30 százaléknyi új olvasóval frissítették és ugyanakkor 8 év alatt megkétszerezték az olvasási átlagot. NEMRÉGIBEN a SZOT elnöksége tárgyalta a szakszervezeti könyvtárak munkájának eredményeit, nehézségeit és megjelölte feladataikat az elkövetkező 5 évre. Megállapította: az immár százéves hagyományok kötelező ereje arra int, hogy a könyvtárak tevékenysége az eddiginél szorosabban kapcsolódjék a mozgalomhoz, jobban szolgálja annak céljait; a jelen és a jövő feladatai pedig azt követelik, hogy még több dolgozónak adják kezébe a könyvet, még hatékonyabban szolgálják a szocialista nevelési célokat. A következő években a szakszervezeti könyvtárak átlagosan a dolgozók 25 százalékát kívánják olvasóikká tenni. Az ehhez szükséges legfontosabb feTtéteffc, a megfelelő könyvállományt biztosítja a mozgalom, hiszen 3 millió kötet új könyvvel növeli a könyvtárak állományát. A másik feltétel a megfelelő könyvtárhelyiség és berendezés. Jelenleg minden ötödik szakszervezeti könyvtár rendelkezik önálló helyiséggel. A SZAKSZERVEZETEK — hagyományaiknak megfelelően — a könyvtárakat a jövőben is a legfontosabb népművelési eszköznek tekintik. Azokban az üzemekben, ahol nincs művelődési otthon, az egész népművelési munka bázisává akarják tenni azokat. És éppen ezért minden szakszervezeti tisztségviselő kötelességévé teszik az olvasásra való nevelést, az irodalompropaganda folytatását így lesz több mint jelkép az a gesztus, hogy most, a centenárium évében, jelölték meg a következő évek feladatait Kiss Jenő Bravúros beugrásról adhatunk számot, amely csütörtökön, a Marica grófnő előadásán történt Mártha Edit — Marica — hangszál-gyulladása következtében hangszál-vastagodást kapott Komlósí Teri, a miskolci Nemzeti Színház tagja, csütörtök délben tudta meg, hogy meg kell mentenie az esti előadást Bár már játszotta Markát, de más szövegkönyv alapján. Este — csupán két felvonás egyszeri próbájával a háta mögött — sikeresen megoldotta feladatát (a harmadik felvonást is). Igaz, ehhez hozzásegítette a két súgó (!) és színésztársai, akik szintén súgták neki a szöveget, sőt, nemegyszer el is mondták helyette. ★ Az évad vége felé közeledve egyre több vidám színházi történet hangzik el a társalgóban, a büfében. Huszár László mesélte, hogy a Maya első felvonásának második képében pisztollyal szét kellett lőnie egy léggömböt. Az egyik előadáson történt, hogy pisztolya csütörtököt' mondott, de a léggömb elpukkant. Azt ugyanis az ügyelő elektromos gyújtással kintről szabályozta, és nem számított arra, hogy a pisztoly nem sül el. Kínos volt a helyzet — a közönség nevetett, a színész pedig szomorúan leengedte pisztolyos kezét, széttárta karját és letargikusan kijelentette: Van ilyen! Egy másik Maya-előadáson meg fordítva történt, a pisztoly elsült, a léggömb nem pukkant szét Az elektromos gyújtással történt a baj. Ilyen is van! ★ Szilágyi Istvánt több Címszerep után újabb meghívással tisztelte meg a filmgyár. Az Egy magyar nabob című, Jókai-regényből készülő, új, szélesvásznú, színes, kétrészes magyar filmhez kéthetes forgatási időre kérték ki. A rendező: Várkonyi Zoltán. * A Marica grófnő a premier óta telt házak előtt megy. A bemutatón történt, hogy Kanalas Lászlónak (mint Zsupán bárónak) az első felvonás egyik táncjelenetében leesett az egyik álbajusza. Gyorsan lehajolt és megkereste, de feltenni nem tudta, így levette a bajusz másik felét is. Bajusz nélkül játszott tovább. A szünetben a függöny előtti meghajlásnál már újból rajta volt a bajusz és hajlongva, mosolyogva pödörgette. Kislányhang kiáltott fel a nézőtérről: Jé, kinőtt a bajusz! (—vits) Mimiim i, április 9., szombat Sí arácsony óta készültünk ** a húsvéti eljegyzésre, Irén, a nővérem, Bandi akarata ellenére így határozott. Bandi, a vőlegény eleinte ellenezte a jegyváltásnak ilyen hosszú időre való halogatását. Szerinte az bármelyik hét végén megtartható, még akkor is, ha neki Zalából kell Hevesbe törekednie. Közben Irén, a mama sugalmazására, „jobb” belátásra bírta Bandit, aki váltig hangoztatta, hogy nem ragaszkodik az eljegyzéshez. Minek az a cécó? Modem emberek vagyunk, hagyjuk a kispolgári szokásokat. Elküldi Irénnek a gyűrűt, és kész. Nem így azonban mama, aki ragaszkodott valami nagyöbb- szabású és általános éves ünnephez. Ezt a felfogást nemcsak hogy nem rejtette véka alá, de minden étkezés alkalmával szándékát és óhaját is tálalta mindaddig, míg Irént sikerült a húsvéti eljegyzés füvéül megnyernie. — Kislányom, ha nem húsvét, pünkösd vagy karácsony, akkor az nem is eljegyzés. Az nagyon szürke, nincs benne ünnepélyesség. A mi családunkban így volt az szokás, az éves ünnepeken tartottuk a családi eseményeket, — Mamikám, édes, hagyjuk a hagyományokat! Ezeken már túl vagyunk. — Irénkém, ha tudnád, mily szép volt az, amikor Adrien nénit eljegyezte az a lateiner —, hogy is hívják —, Jenő. Pünkösd első napján váltottak gyűrűt és másnap kart karba öltve sétálgattak végig-hosszig a korzón. Jaj, Istenem, mindenki őket nézte. — Én nem akarom, hogy mindenki engem nézzen. Éppen ezt nem akarom. Még jó, hogy nincs már korzó, ahol mutogatják magukat a dámák, mint a majmok. — Furcsa felfogásod van, kislányom, mondhatom, — Igen. Én ilyen mai felfogású vagyok. Különben is, mit ért vele Adrien néni, hogy eljegyezte az a bizonyos lateiner... Jenő? Három évig volt menyasszonya, aztán otthagyta... i— Ott, ott, de miért? — Miért? Te ezt jobban tudod, mama, iránt én. Azért, mert nem győzte kivárni a végét a hosszú menyasszonykodásnak.., — Halottról jót, vagy semmit! — pityergett a mama —, még utóbb gyanúsítod a nővéremet? — Én? Dehogyis gyanúsítom! De hagyjuk ezt abba. Hagyjuk, mert ebből veszekedés lesz. Inkább beszéljük meg a menüt. — Gyönyörű karéjt vettem. Lesz franciasaláta és egy halelőétel, aztán sült gamirung- gal, sütemény, befőtt, fekete és bólé. — Nagyszerű. Ez mind szép és jó. De az ital? Már megint úri allűrjeid vannak, mamikám édes. Ne pancsolgass, mama, Bandi egyszerű, falusi ember és különben sem szereti az italt. Ö mindig, örökké józan agro- nómus, akinek másfél ezer hold és néhány száz ember bajagondja teszi az életét Ö csak azzal törődik. Az evés, ivás, szórakozás nála nincsenek rangsorolva. Még számon tartva sem. Különben már láttad, ismered. — Egyszer láttam, karácsonykor, és amit te mondtál róla, annyit tudok. — Akkor ismered, mert mindent tudsz róla. *- Őszinte leszek. Mást szerettem volna neked. Városi embert. Ez még olyan nyers, olyan darabos. És mondd, Írén- kém, szereted öt? — Igen.gfrjj^egalábbis úgy érzem, nem lesz nehéz őt megszeretnem. Tudod, mamikám, én pontosan azt a szegletességet, azt a nyerseséget, szilajságot szeretem benne. Nekem ez az izgalmas Bandiban, ez érdekel, ez nyugtalanít. . Tudod, mama, ahhoz, hogy szeressünk valakit, megszokás is kell. Te sem szeretted mindjárt aput! — Igaz. De öt könnyebb volt, ő városon nőtt fel. ■— Bandiban az a vonzó, hogy öntudatos, feltörekvő. Ö tudja, hogy honnan indult és hová tart Tudja, Jobban, mint számtalan városi ember. — Jól van, Irénke. Tiéd lesz, te élsz vele. Sokszor úgy el-el nézlek és irigyellek Fáradhatatlan vagy. Mennyi gyerekkel bajlódsz naponta, és akkor még van kedved tanulni, dolgozatokat javítani, sportolni és szerelmes leiteleket írói... E* s nagyon nevetett mama. — Ez a hivatásom. Mások gyermekeivel vesződni. En nevelő akartam lenni. Nem tudom mit nevetsz? Igen, én a mások gyermekeivel akarok küszködni, azokat akarom tanítani. — No és, aztán? — Nincs tovább! Ez egy életre szóló program. Nem elég? — És ha nem mennél férjhez? — Akkor is ez marad a program, a jövőm programja. ★ Bandi szinte didergett a vékonyka orkánban. — Enyhe télnek is beillene az ilyen idő — mondotta, amikor megérkezett. — De nem tesz semmit, alól jól felöltöztem, meleg az alsóm. Engem egyébként ebből az egész vécéből nem nagyon érdekelt semmi, csak a kaja. Mit bántam én az időt, meg Bandit. Különben is a két nap alatt, valahányszor benyitottam Irén szobájába, mindig „pardon”-t mondtam, mindig az ajtónyitásra rebbentek szét. Nyalták-falták egymást. Nem mondom, a kaja az jó volt. A mamikánk rendkívül jól főz. Érti nagyon a főzést. Amikor elment a vendégsereg, mama rögtön faggatta Bandit, hogy milyen szándékai vannak a jövőt illetően. Aztán amikor nem nyilatkozott, tegezni kezdte. En majd eldőltem a röhögéstől. Erről az oldaláról még nem ismertem anyámat. Az ünnep másnapján az egész család kiment az állomásra. Bandit kísértük, aki Irénnel karonfogva ment előttünk. Csókkal búcsúztak egymástól, ott, előttünk, egészen nyíltan. Ügy láttam, Irén nagi/on szerelmes és boldog. Mama egy korsó bort is adott Bandinak, mert igen sok megmaradt az eljegyzési vacsorán. Talán éppen ez volt a baj. Ezért ment fuccs- ba Irén házassága. Öreg, töredezett fonat volt azon az ötliteres demizsonon, amiben Bandi vitte a bort. Már a vonat lépcsőjén állt, amikor észrevette, hogy a vesszőfonat beakadt az új, fekete nadrágjába. Szegény Bandi, nem tudott hirtelen mit tenni, a vesz- sző már átfúrta nadrágszárát, és még egy lépcsőfok, egészen magasra csúszott a korsófonatba akadt nadrág. Bandi restelkedett, mert nyakig pirult, hiszen a nadrághajtóka már a térdénél emelkedett. Persze, kilátszott a meleg, kőperrel masnira kötött alsó. Mit takarhatott abból a bokafix zokni? Jóformán semmit. Irén elfordult, a szemeit is eltakarta. Sőt, nekem olyat volt, mintha halkan sikoltana \-’S eg sem várt minket, sí ■* a vonatindulást, csak rohant. Este későn jött h Kezén már nem volt ü Hallgattunk mindannyia igyekeztünk ágyba k Amiokr bement a szc visszaszólt. — Nem vagyok mev Kiábrándultam... OKOS kiábrándulás"
