Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-23 / 95. szám
A VONAT Francia—amerikai film row-ban 32 ezer forintot biztosát társadalmi ösztöndíjra az Egri Városi Tanács. Jelenleg két ösztöndíjasa van a városnak, egy a Budapesti Állatorvostudományi Egyetemen, egy pedig az Építési és Közlekedé- fd Műszaki Egyetemen. Az ösz- eaeg szerint még két egri egyetemistát lehetne segíteni társadalmi ösztöndíjjal, akik aztán ■— eUenszolgátatásként, a szerződés alapján a városban dolgosának. Sőt, három diák is kitelne” ebből az összegből, mivel a jelenlegi egyik hallgató hamarosan végez az egyetemen. Ez a szükséglet vagy csak annak egy töredéke? Érvénye- eül-e a tervszerűség a társadalmi ösztöndíj felhasználásában? Nemrégiben két társadalmi ösztöndíjas agrármérnök jelentkezett Egerbe, elvégezvén az egyetemet, hogy a szerződésnek megfelelően itt kezdjék meg munkájukat. De nem volt szükség rájuk, nem tudtak nekik munkát adni, így a nem messze lévő falvakban helyezkedtek el. Az átszervezés után a városi tanács apparátusában, valamint az iskolák, az egészségügy és a kultúra egyes intézményeiben használhatják föl a tanács társadalmi ösztöndíját. Mire tenne szüksége a városnak? Elsősorban orvosokra, körzeti orvosokra! Jelen pillanatban egy körzeti orvosra Egerben 3800 fő jut, ezerrel több, mint a falud átlagokban! Nem beszélve a körzeti orvosok egyéb tevékenységéről, a privát rendelések, és az iskolaorvosi munkák fárasztó feladatairól. Ésszerűen következik ezekből az igény: növelni kellene a körzetek számát (felülvizsgálni, mennyire felei meg a korszerű igényeknek a körzeti rendelők állapota!), s új körzeti orvosokról kellene gondoskodni. (Természetesen szükséges ehhez, hogy az Egészségügyi Minisztérium is biztosítsa a megfelelő orvosi óraszámot). Szüksége van tehát Egernek körzeti orvosokra. A tanács társadalmi ösztöndíja biztosíthatná ezt az igényt Az Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalatnak is szüksége lenne mérnökre. És — nagyon fontos ez is — a város középiskoláiban egykét tanár „elkelne”. A társadalmi ösztöndíj nagyon vonzó: a tanulmányi idő alatt biztosítja a főiskolás vagy az egyetemista anyagi szükségletét s a diploma megszerzése után várja a biztos állás. A másik oldalon pedig: tS0ü®G légypiszkos tábla, hogy ittas egyént nem szabad kiszolgálni... Ott nuku ittas egyén!... — Bemegyek az önkiszolgáló boltba, leemelem a két üveg sört, egy fehérkabátos csak arra vigyáz, hogy betegyem a kosárba. Én meg odatalálok a pénztárhoz, jó erős korlát is van oda építve. Kifizetem, a pénztáros meg udvariasan sörbontót ad, és mire a visszajáró aprópénzt kiszámolja, már volt sör, nines sör, ki se kellett vinnem az utcára. Az igaz, hogy nem szabad a boltban meginni, de mindig ki is bontják az üveget, a szeszféle meg párolog, hát gyorsan kell meginni. — Vagy én kerülök a fehérköpenyes háta mögé, vagy ő fordít nekem hátat, de a palackot legjobb nem kivinni a boltból ... Ahol meg bort vesz az ember, ott dugóhúzót is adnak, a kis féldecis pálinkás üvegek műanyagdugója meg olyan szépen pukkan, hogy igazán szívderítő. .. Őszinte ember vagyok: jobb is fűszerboltba járni. A kocsmára felfigyelnek, és azt mondják, hogy kocsmatöltelék, meg ilyesmi... Itt meg, disztingvált társaság szopogatja az üvegeket, és az mind tisztes vásárló ... Mert van ugye, alkoholellenes izé... Szép lassan lecsúszik a járdára és békésen elszundít az aszfalton... Benedek Miklós * ffltmfiBi 1966. április 23„ szombat A forgalmas utcán, a főútvonal egyik sarkán egy férfiú *— hátát a fáinak vetve — áll. Talán túlzás ezt állítani róla: az egyensúllyal ugyanis baj van. Néhányszor megpróbálja, hogy elinduljon, de jobb visz- szatérni a biztos támaszt jelentő falhoz. Valaki megjegyzi: bizonyára „lépbajos”, mert amíg egy helyben marad, addig csak-csak, de ha lépni akar, már probléma adódik. Ez a s*lépbaf’ — magyarázza társának. A falat támasztó állampolgár is motyog. Szemei keresztbe állnak, röviden: totál részeg. De beszél, szabályos kiselőadást tart. — Mert velem nem lehet esak úgy kibabrálni! Becsületes ember vagyok, megkerestem az árát, megdolgoztam érte... Négy forintért hánytam be a szén mázsáját itt, izé úréknál. Megdolgoztam, aztán kinek mi köze hozzá?! Meg, hogy ittas embert nem szolgálnak ki?.. Először is, én nem vagyok ittas. Es amikor elkezdtek kiszolgálni, akkor sem voltam ittas... Egy óra múlva meg nem én vettem a blokkot, hanem egy színjózan úriembert kértem meg ... Aztán újra dolgoztam, mert én olyan vagyok, megdolgozom azt a pár fröccsöt, meg féldecit... — Megjegyzem magamnak, meg én, ezt az italbolt-főnököt. Még, hogy én ittas vagyok, se blokk, se asztal mellett... pedig most csak sört akartam inni. Nem adtak. Jó!... Nem vagyok én buta ember, tudom, hogy van alkoholellenes izé, meg ilyesmi. Ügy is kell!... Azért kértem sört, mert az nem igazi ital... De ez a boltvezető valami fafejű, aki nem gondol a családjára, meg a tervteljesítésre, meg a prémiumra. és engem tessékelt ki a bőltbólt... Pedig csak segíteni akartam ... Mert az is segítség, ha más elől eliszom az alkoholt és ezzel megmentem embertársaimat a bor, sör és pálinka káros következményeitől ... Mert ilyen ember vagyok, megértő, belevaló gyerek ... — De rajtam nem fogtak ki! Ital nemcsak az italboltokban van. Hálistennek árulnak minden fűszerboltban, talán még a tejboltokban is. Palackbort, palacksört, nagypálack, meg féldeci pálinkákat. Még olcsóbb is, mint az italboltban, mert ez a szabály, és még csak el sem tud belőle csaklizni a csapos egy félcentet sem. A dolgozó megkapja, ami jár neki, amit kifizetett. így az igazságos ...És ott nincs is kitéve a Egerben az Alkotmány utca 12. szám alatt áll egy régi lakóház, homlokzatán az épület különleges voltát jelző márványtáblával. A tábla felirata: „Műemlék. Báró Tamás rác kereskedő építtette 1776-ban.” Valóban, ha egy nem is különös művészi értékű, de Eger XVIII. századi életéről sokat mesélő alkotás a közel kétszázéves ház, amelyről most hogy már készülnek a felújítás tervei, kívánunk röviden megemlékezni, A török megszállás 91 éve alatt már bizonyára elég sok nem mohamedán balkáni lakos is letelepedett Eger falai között. Ilyenek voltak a kereskedéssel foglalkozó, görögkeleti vallású szerbek, vagy mint ahogyan őket itt mindenütt nevezték: a „rácok”. ★ A törökök kivonulása után az egykor ragyogó középkori város bizony szomorú képet nyújtott. A félig romos házak között alig néhány száz ember — köztük az előbb említett rácok — lakhattak. Az elnéptelenedett Egernek így új telepesekre volt szüksége, ezért jelent meg csakhamar a felhívás, amely szerint a bevándorlók adómentesen telepedhetnek meg a városban. A hívásnak gyorsan meglett az eredménye: már a visszafoglalást követő évben. 1688-ban új települőkről tudunk, akikről az egykorú írások ugyancsak mint rácokról, majd görögökről tesznek említést. A következő években — különösen 1694-ig, amíg átmenetileg Eger „szabad királyi” városi ranggal bírt — az idegen lakosság kedvező körülmények között élhetett. Létszámuk tovább szaporodott, így az 1693. évi összeírás már 633 rácgörög polgárt tüntet fel. Anyagilag is jól állhatták, mert már soknak volt háza, sőt „Görög Miklós megvette az ezen időben romokban heverő mo- scheat” —, amely a mostani görögkeleti templom helyén állott. Később a XVIII. század folyamán még mindig nőtt az itteni rácok, görögök száma, jelentős kereskedelmi kapacitásra tettek szert és jelentékeny tőkét halmoztak fel. A század közepén már majdnem mindegyiküknek volt nemcsak háza, szőleje, pincéje, de fontosabb közéleti tisztségeket is betöltötték. II. József uralkodása idején, 1785-ben építették meg azután gazdaságukat, kultúrájukat messze hirdető szép templomukat, Eger egyik építészeti remekét, a „ráctemp- lom” pompás épületét. A következő idők már a visszavándorlás és hányát] ás évei voltak. A még itt maradt „rácok” száma mind gyorsabban csökkent, beleolvadtak a magyarságba. Egykori itteni életükre ma már jóformán csak a ráctemplom, a rác parókia, és a bevezetőben említett „Báró-ház” emlékeztetnek. Az Alkotmány utca 12. számú ház építőjéről, Báró Tamásról az első adatunk 1753- ból való, amikor is egy városi jegyzőkönyv említi a nevét Hogy mikor került Egerbe, vagy itt született-e, nem tudjuk, de lehetséges, hogy Gyöngyössel volt neki — vagy családjának — kapcsolata, mert egyes írásokban mint „Gyöngyösi Báró Tamás” szerepel. Később gyakran említi a krónika, mint nevezetesebb rác (görög!) kereskedőt, akinek a mai Alkotmány utcában (valamikor ezt Lutri köznek, majd Szt. János utcának hívták) volt az 1775—1776. években elkészült háza. Az utolsó említést Báró Tamásról 1790-ben találjuk, amikor neve még szerepel az egri „Kalmárok” sorában, hogy azután eltűnve, valamelyik egri temető mélyén aludja örök álmát. ★ Az épület utcai homlokzatán különösen érdekes a kapunyílás címeres záradéka. A címer annak a „görög kompániának” a jelvénye, amelyet a rác és görög kereskedők alakítottak a XVIII. században — a céhekhez hasonlóan — és amelynek Báró Tamás is bizonyára érdemes tagja volt. A címerben látható horgony a „kompánia” kereskedelmi jellegére utal, a kettős kereszt pedig a görögkeleti valláshoz való tartozan- dóságot hangsúlyozza. Az évszám: 1776, a ház építési idejét jelzi. A két boltkapu még korabeli, de a homlokzat többi része már későbbi: az ún. „eklektikus stílus”, formái kb. az 1880-as évekre mutatnak. Az udvaron is már kevés az eredeti részlet, csupán néhány kő nyíláskeret van még ott beépítve és ott vannak széfc- hajigálva az egykori udvari folyosó kőkonzoljai, amelyeken kedves, mosolygó puttófejek emlékeztetnek a régen elmúlt időkre... Heues» Sándor Felújítják az egri „Báró-házat” induláskor, alatta is, de a tét, a festmények, Lautrec, Picasso, Manet, Gauguin, Francia- ország öröksége az egyszerű francia vasutasokat szellemes és önfeláldozó fegyvertényre lelkesítette. Boule papa, vagy Labiche talán nem értett úgy a képekhez; mint von Waldheim ezredes, nem mérte fel értéküket, hogy egy rnilliárdof érnek az alkotások, de tudták, hogy ezek a képek Franciaországé és azt nem szabad engedni, hogy elrabolhassák. Labiche nem a milliárdos értéket látja a ládák kincseiben, hanem azt, hogy hány ember tartotta érdemesnek meghalni a művészi alkotásokért. John Frankenheimer rendező nemcsak a látványos tömegjeleneteket fogalmazta meg jól, az izgalmas képszerkesztésen túl egészen a záróképig gondja volt arra, hogy az emberi érték és a zsarnoksággal szembeni összefogás hite hangsúlyos maradjon. Von Waldheim műértői megszállottsága párosul azzal az önzéssel, amelyet csak a zsarnokság tud ilyen keménnyé kikalapálni. Az ezredes hidegségét, tragédiáját a visszavonuló gépkocsioszlop elnyúzott embered láttán értjük meg: minden emberi szánalom és megértés nélkül csak önmagát látja és ót csak a saját céljai, illúziói, önzése élteti. Mikor le kell moSKianta denről. még gőggel odavág néhány sértést Lahiche-nek, teljesen értelmetlenül igazolni akarván mindazt, amiért ő fontosnak tartotta élni az életet A csaknem négyezer méteres alkotásban — kétórai játékidő alatt pereg a film — nagy sztárok kitűnő gárdája játszik. Burt Lancaster, Paul Scofield, Jeanne Moreau, a nálunk régebben látott Michel Simon és Suzanne Flon fémjelzik a mindvégig izgalmas, erkölcs mondanivalójában is nemes filmet, amely az egyszerű franciáknak és hősiességüknek állít emléket. Jean Tcntmier és Walter Wottitz operatőri munkája mozgalmas, szellemes és mindvégig leköt. Maurice Jarre zenéje nemes egyszerűséggel egészíti ki a képek hatását. Franklin Coen és Frank Davis, a forgatókönyv írói, a francia szellemességet ötvözték az amerikai filmek jó értelemben vett dramaturgiai ötleteivel. A háború után két évtizeddel is lehet és — úgy tűnik — kell is a feszült pillanatokról, nehéz időkről vallani, hogy az ember ne feledkezzék meg értékeiről. Ezért is siker ez a film. ff. <*J Vannak témák, amiket nem lehet elkoptatni. Ilyen a szabadságvágy is, a hősi magatartás, az értékekhez való olykor megmagyarázhatatlanul makacs ragaszkodás. Csak az kell hozzá, hogy aki megírja, vagy megalkotja a témát, higgyen ebben, és szándékát művészi szinten valósítsa meg. Ennek a francia—amerikai filmnek eseménybeli vonulata eleve közönségsikert biztosít. A kiváló operatőri munka látványos tablókat ad a témához. A rendezői elgondolás tengelyében a sok mozgás, a méterekre és percekre kimért küzdelem áll. De mindezek megett, vagy inkább felett van a filmnek egy másik, belső történése, témája. A zsarnokság a háború vége felé furcsa formákat öltött már. Szélsőséges harácsolási lázban | égve kisebb és nagyobb náci ! sarzsik makacsul akarták továbbfolytatni az értékek elhurcolását Párizsból is. Ez ellen fog össze néhány francia, a német megszállás 1511. napján — milyen sokat érzékeltetően nyit be a film ezzel a számmal, — jóformán puszta kézzel, de nagy találékonysággal és bátorsággal. Vélemények éllenkez- i hettek az akciót illetően, megBARÁTOK TALÁLKOZTAK... tek, a takarékszövetkezet és az iskola megtekintése után — népes gyerekhad kíséretében, akik autogramokat, jelvényeket és szovjet képeslapot gyűjtöttek rövid idő alatt — a kul- túrházba indultak, már vendégek és házigazdáik szinte régi ismerősként beszélgettek — mutogattak. A békenagygyűlés este hét órakor kezdődött a zsúfolt nagyteremben, ahol Zsámba Lajos, a Füzesabonyi Járási Pártbizottság titkára tartott ünnepi beszédet, majd átadták a község ajándékait a szovjet vendégeknek. A rövid kultúrműsor után pedig vacsoraasztalhoz telepedtek, s a hangulat a tetőfokára hágott. Versenyt énekeltek a szovjetek és a magyarok, de sok közös dalt is ismertek: elsősorban a Moszk- va-parti esték vitte a -prímet” ... — Sokszor hallottam, hogy a magyarok milyen kedvesek — mondotta Larisza Szverdlo- va. — De hogy ilyen kedvesek legyenek... Szavakat keresett, de hogy nem talált megfelelőt, koccintásra emelte a poharát. KÉSŐ ESTE búcsúztak eí vendéglátóiktól, s tovább utaztak. A tegnapi napot már Egerben töltötték. K. g. nagyokat kacagtak, de — nem kértek többet.. Igaz, a szovjet csoport tagjai túlnyomórészt mérnökök, orvosok, technikusok voltak, Antal Illést, a tsz elnökét kérdésekkel ostromolták, majd rövid sétára indultak a községben, vendéglátóikkal. Az utcán minden szovjet turistára „jutott” egy szihalmi, s — beszélgettek. Ez többnyire az ismert egy-két szó kivételével inkább a mutogatásra szorítkozott, nagy kacagások kirobbanásával fűszerezve — mégis: megértették egymást! — Valamennyien Dnyepro- petrovszkból jöttünk — magyarázta Vaszilij Szemjonovics építészmérnök, miközben az önkiszolgáló bolt felé haladtunk (ezt is megmutatták a vendégeknek). — Magyarországon nyolc napig vagyunk, láttuk Debrecent, pénteken Egerben leszünk, majd Pesten és Győrben, s Csehszlovákiába utazunk tovább... ZOJA TRAJCSENKO gépész- mérnök pedig városáról beszélt, az egymilliós Dnyepro- petrovszkról, hogy milyen sokan tanulnak ott, négy egyetem, húsz középiskola és sok más intézmény. Viktor Szliny- ko technikus és orvos felesége voltak talán a legkíváncsibb vendégek, s nehéz munkát adtak a tolmácsnak érdeklődésük kielégítésére. Amikor az üzleA SZIHALMIAK csütörtökön délután négy óra előtt még azon gondolkoztak, hogy a barátságos mosolyon kívül milyen érintkezési formát találjanak ki a szovjet vendégekkel, hiszen egy egész nagy csoport érkezését várják, s egy-két tolmács talán kevésnek bizonyul. így telt az idő, izgatott várakozásban a községi tanács épülete előtt, míg a kitűzött zászlókat lobogtatta a kellemes délutáni szellő, s míg az apró úttörők felsorakoztak, egy-egy csokor virággal a kezükben. Utolsó rendelkezések, hogy minden rendben legyen, s néhány perc múlva befut a nagy autóbusz a várt szovjet vendégekkel. Aztán már gyorsan ment minden: a hosszú asztal mellett helyet foglaltak a vendégek és a házigazdák. A bemutatkozás után Lukács Sándor vb-elnök üdvözlő szavait fordította a tolmács, majd röviden a község történetével ismerkedtek meg a szovjet turisták, Szihalom múltjával és lakóinak életével. A hangulat akkor oldódott fel igazán, amikor körbehordták — nem számítva természetesen a vendégek összetételének ilyen arányára — a jó erős pálinkát, s a többségben női vendégek az erős ital fogyasztásával járó összes „szenvedésen” túlesve, Olehántj szó 32 ezer forintról az adottságokat, a szükségletet, az igényeket, talán elsősorban az összeg, melyet a községfejlesztési alapból biztosítanak társadalmi ösztöndíjakra, bizonyul kevésnek. Nem lehetne több forintot biztosítani erre? S elsősorban azokra a diplomákra, amelyek szükségesek Egerben? Agrármérnökre nem volt szükség, s a város költségén mégis kitaníttattuk őket, s amikor megérkeztek, hogy munkába álljanak, elküldték ... Ezen a pénzen már két új körzeti orvosa lehetett volna Egernek! Nagyobb körültekintést igényel, és több tervszerűséget követel ez a munka. Eddig pályázatot sem hirdettek társadalmi ösztöndíjra, hanem majdhogy nem látatlanban történt az odaítélés. Remélhetőleg a jövőben már eredményesebben tudunk gazdálkodni a társadalmi ösztöndíjakra fordított összeggel — s remélhetőleg emelkedni is fog ez az összeg! —, hogy minél hamarabb megoldódjon a városi tanács hatáskörébe tartozó helyeken a szakember- hiány. (kátaí) a város részére jó képzettségű, fiatal szakembereket biztosit. Nem utolsó elv ez sem, s elválaszthatatlan az előbbiektől: ne kallódjanak el azok a fiatal tehetségek, akik szociális körülményeik miatt talán nem találnának módot a továbbtanulásra. Ez, mint elv valóban szépen hangzik, de „kezelésében” sok mindent figyelembe kellene venni, mint az ösztöndíjak odaítélésénél is. Előfordult már olyan eset, hogy a középiskolai végzettség alapján döntöttek az ösztöndíj odaítélésében. Ez pedig nem vált be mindig, mert az illető hallgató az egyetemen megbukott, vagy nem a legjobb tanulmányi eredményt érte el. Az ilyen tapasztalatok alapján talán eredményesebb lenne, ha az egyetem második, Illetve harmadik esztendejét végző hallgatóval kötnének társadalmi szerződést — figyelembe véve az addigi tanulmányi előmenetelt, és az egyetem véleményét. Egerben a társadalmi ösztöndíjazásnak ez a formája még nem érte el a kívánt színvonalat, a vele való foglalkozás az elveken túl, a gyakorlatban kevésbé határozott még, mint kellene. Ha figyelembe vesszük
