Népújság, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-19 / 91. szám

Az egri zenés hét végéről Az alkotás pillanata Három neves művész a Tanácsköztársaság hőseit mintázza Az alkotás, a születés pilla­natát kerestem. A hogyant, a mikéntet, a miértet. Gyerme­ki kíváncsiság hajtott, meg­tudni, hogyan pattan ki a gon­dolat zárt rügyéből, s szökken alkotássá az ihlet. A műterem hatalmas ablakain beköszön a napfény. egymástól teljesen elütő alka­tú politikust. A feladat rend­kívül kötött, adott és zárt a tér, a méret. Alkalmazkodnunk kell az architektúra meglevő adottságaihoz is. — Nehéz feladat volt — folytatja Herczegh Klára — megtalálni a legmegfelelőbb távoli gs Halkan Művek és alkotóik: Herczegh Klára és Olcsai-Kiss Zoltán. Tavasz van. Éppúgy, mint 1919-ben. Tavasz van, mint akkor: a Tanácsköztársaság első, viharos napjai alatt volt. A művészek éppen most bir­kóznak a feladattal: megörö­kíteni, bronzba formázni az akkori rügyfakadás azóta le­gendássá vált hőseit- Kun Bé­lát, a nagyszerű forradalmárt, az agitátort, a népvezért. Landler Jenőt, a kiváló kato­nát, a Tanácsköztársaság tá­bornokát. Szamuelly Tibort, a lobogó lelkű ifjút, a végsőkig harcoló, a megadást nem is­merő kommunistát. Három művész ül együtt a műteremben, Herczegh Klára Munkácsy-díjas, Landler Jenő megformálója, Olcsai-Kiss Zoltán Kossuth-díjas, Kun Béla dombormű vének alkotó­ja és Farkas Aladár kétszeres Munkácsy-díjas, aki Szamu­elly alakján dolgozik. — Rendkívül nehéz a feladat — mondja Olcsai-Kiss Zoltán —, mert egy emlékművön be­lül három különböző egyéni­ségű művész ábrázol ■ három portrét. Rendelkezésünkre csak régi fotók és korabeli filmfelvételek állnak. Sok egy­kori harcostárssal, kortárssal beszéltem, elolvastam az élet­rajzot, mielőtt hozzákezdtem Landler Jenő reliefjének meg­mintázásához. — Miért éppen Landler Je­nő képmásának megformálását választotta? — Talán azért, mert már többször foglalkoztam alakjá­val. Készítettem egy dombor- művet, a nagykanizsai Landler Jenő Gimnázium falát díszíti És talán azért is, mert szere­tem a bővérű, gazdag vonalú alakokat­Olcsai-Kiss Zoltánnak lát­szólag könnyebb a feladata, mert személyesen ismerte Kun Bélát. De talán éppen ezért — sokkal nehezebb is. — Időben nagyon emlék — mondja. — jelentkeznék az agykéreg mé­lyén, ahol a fontos élménye­ket raktározza el az ember. Ahogy sokasodnak a tanulmá­nyok, ez a „hang” úgy erősö­dik. Kutatom a mélységeket. Mindig újabb és újabb kép villan emlékezetembe Kun Béláról. Remélem, hogy a tu­datos formálás idején már idealizálás nélkül bomlik ki alakja, s egy kézmozdulat, egy szemöldökráncolás adta lehetőség kikristályosodik az egész műben, a hű kifejezés érdekében. — Ügy vagyunk, mint a színészek — szól csendesen Herczegh Klára —, beleéljük magunkat a figurába, s néha azon kapjuk magunkat, hogy az ő szemükkel látjuk a vilá­got. Farkas Aladár kék sapkáját forgatja a kezében. Ügy tű­nik, ő a legnyugtalanabb, ta­lán a legtöbb gondot Szamu­elly alakja okozza? — Rendkívül összetett jel­iem volt. Tisztelem akaratere­jét — mondja —, messaelátá- sát, ifjúságát, következetessé­gét. Néhány szó, néhány foga­lom és mennyi erény! Szamu­elly halált megvető hős volt, tetteiről legendákat mesélt a nép- Harcos volt és meg nem alkuvó, de mégis mélyen érző, lírikus ifjú. Ezt mind igyek­szem belesűríteni munkámba: Eldől majd, hogy sikerül-e. Három művész történel­münk óriásainak állít végre méltó emléket, a budapesti Kun Béla téren, az egykoei hírhedt L-udovika előtt. A bronz emlékmű négy méter magas lesz, a hatalmas beton- és kőtalapzat foglalja keretba majd az alkotást. Még csak a kicsinyített gipszöntvény ké­szült el, de a műtermekben már ácsolják a faállványzatot A mintázás a végleges méret­ben még hátra van. A tervek szerint november 24-én leple­zik le majd a magyar és nem­zetközi munkásmozgalom e három kiemelkedő alakjának emlékművét. Irta és fényképezte: Regős István FOGORVOSNÁL 196& április 19.. kedd Farkas Aladár a kicsinyített gipszöntvény előtt. Ércbánya a tens'er fenéken A Csendes-óceán feneke a világ leggazdagabb érclelőhe­lye — állapították meg a kali­forniai egyetem ásványtani in­tézetének kutatói. Az óceán 26 helyén végzett mérések ta­núsága szerint a tenger fene­kén négyzetkilométerenként átlag 21 ezer tonna fém he­ver, főleg mangán, nikkel, ko­balt és réz. A kitermelés nem volna egyszerű feladat- Külön­leges porszívó-szerű hidrauli­kus gépek szükségesek hozzá, mégis az ilyen érctermelés 25—50 százalékkal olcsóbb^ mint a szárazföldi. / válón. A gyöngyösiek Tá­bor szky József karmester di­rigálása mellett Járdányi Sim- foniettáját játszották. A gyön­gyösi fiatal zenészek a komoly felkészültséget kívánó zenei al­kotást jól tolmácsolták. Zá- borszky József karmesteri és zenepedagógusi munkáját di­cséri a kiegyensúlyozott és a mű lényegét reprezentáló tel­jesítményt. A hatvani zeneiskola együt­tesét Radnóti Tibor vezényel­te. A lírai alkatú karmester műsorában Haydn, Schubert egy-egy darabja mellett Seitz G-dúr hegedűversenye szere­pelt. A hatásos műben a ki­tűnő zenei képességekkel ren­delkező Oláh Zoltán bizonyí­totta, hogy a hatvani zeneisko­lában a művészi nevelést ala­pos munkával párosítják. Az egri zeneiskola szimfo­nikusai Farkas István karmes­teri közreműködésével a fesz­tivál egyik legjobb, minden bi­zonnyal leghatásosabb produk­cióját nyújtották. Erkel Palo­tásából ráadást kívánt a kö­zönség. Farkas István és az egri zeneiskola évek óta fon­tos célkitűzésként kezeli a szimfonikus zenekar munkáját. Az eredmény és a megérde­melt siker azokat igazolja, akik hittek az alapos munka, a reá­lis feltételeken nyugvó fejlő­désben és sikerben. A fesztivál záróakkordjaként a részt vevő zeneiskolák egye­sített zenekara Kókay Magyar táncát adta elő, Sándor Fri­gyesnek, a Zeneművészeti Fő­iskola tanárának vezényletével. A műsorban verset mondott Juhász Csaba és Szívós József. Ezt a fesztivált jelentős ese­ményként kell elkönyvelnünk. Azért is, mert felébresztette a gondolatot: évenként meghívni a fiatal és érett együtteseket Egerbe, ahol kitűnő lehetősé­gek kínálkoznak zenei esemé­nyekhez. (farkas) Suitor-131? kivon, szoroz, oszt /ányoz! lője hibát követ el, maga a szá. mológép figyelmezteti rá. A Hunor—131. nem számító, hanem számológép, nem tarto­zik a kibernetika óriásai, az Uralok, az IBM-ék stb. közé. De tulajdonképpen ilyen be­rendezések kifejlesztését is megalapozzák a laboratórium szakemberei, amikor a tárolt programú elektronikus digitális számítógép-modulokon dolgoz­nak, amivel többek közt a komplex automatizálás feltéte­leit kívánják megteremteni. A modulok alkalmazása sok szempontból előnyös. a történeti bevezetőivel, míg Szí­- vós József Arany János és Illyés Gyula verseit adta elő. Az . észak-magyarországi zeneiskolák zenekari fesztiválja vasárnap délután, az egri Gár­donyi Géza Gimnázium dísz- i termében zajlott le. Amint azt- ünnepi köszöntőjében dr. Va- i lentin Kálmán, a megyei ta- s nács művelődési osztályának í munkatársa mondotta, ezzel a t találkozóval egy minden évben- visszatérő zened eseménynek . az alapjait kívánták lerakni, A nagy közönségsiker jegyé- i ben indult fesztivál valóban l művészi élményt hozott. Bor­- sód és Heves megye zeneisko­■ Iái, zenepedagógusai és nö- : vendékei bebizonyították, hogy í a zenei nevelés komoly szín­■ vonalon folyik és a karmester- tanárok nagyobb felkészültsé- ' get és elmélyülést kívánó mű­- veket is sikerrel tudnak meg­- szólaltatni, A fesztivál zsűrijében helyet ' foglalt Sándor Frigyes, a Ze­- neművészeti Főiskola tanára, Péter Miklós, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója, vala­i mint Gombás Ferenc, a Mis- í kolci Zeneművészeti Szakisko­la tanára. Az egri, miskolci és ruda- . bányai zenei általános iskolá- . sok zenekarai, Nagy Miklós, t dr. Dégi Lászlóné és Zarándi Zoltán vezetésével adták elő változatos műsorukat ’ A miskolci zeneiskolák kö- ’ zül az Egressy Béni Zeneisko- . la műsorát tartjuk érettebb- ' nek. Kossuth Gábor együttese árnyalt hatásokra törekedett, míg a Tóth Miklósné által vezetett zenekar inkább a művek fegyelmezett előadásá- | val jeleskedett. Heves megyéből három ze­nekar szerepelt ezen a feszti­Mli tud a ] Hibátlanul összead\ és hat i Elkészült az első magyar 1 elektronikus számológép, a Hunor—131. prototípusa. A Hu- . nor—131. hibátlanul tud össze- . adni, kivonni, szorozni, osztani ( és hatványozni. Zajtalan, meg­bízható, üzembiztos és gyors: az . utolsó „műveleti gomb” meg- . nyomására azonnal mutatja, , vagy a hozzákapcsolható be­rendezés után kinyomtatja a . kész eredményt. Munkáját au­tomatikusan végzi, és mindig , tudja, hogy kell tenni a tize­des pontot. Legnagyobb előnye ' pedig, amiben megelőzi ver- '< senytársait az, hogy ha keze­idei eiső hangversenyét adta Biomba ton este a Szakszerve­zeti Székházban Az Egri Pedagógus Szakszervezeti Énekkar A változatos zenei anyagot átölelő műsor vendégeként fel­léptek a szolnoki fmsz éneke­sei is. Az Auer Gyula vezette egri pedagógus énekkar ismét be­bizonyította, hogy évek óta Szorgalmas és eredményes munkát végez. A sok vita után is meg kell állapítanunk, hogy ez az együttes külön színt je­lent az egri énekkultúrában. Elsősorban női szólamai való­sítják meg maradéktalanul a karmesteri elgondolásokat A két Bárdos-mű, a tavalyi da­losünnepen bemutatott Eger és az Arany János versére írott „Az nem lehet” című kompozíció mutatja az ének­kar vezetőjének helyes törek­véseit A műsorban szereplő két Haydn-mű is azt bizonyít­ja, hogy a pedagógus énekesek­nek igényes célkitűzéseik van­nak, s technikailag is komoly feladatot jelentő művek alkot­ják repertoárjukat A szolnoki énekesek a XVI. századi olasz dalok mellett mai .magyar szerzőktől. adtak elő hangulatos, az érzelmek és olykor a vidámság perceit meg­örökítő kisebb lélegzetű alko­tásokat Karnagyuk, Buday Pé­ter a vallomások intimitására tor. DeHep József zongoraművész, a szegedi zeneiskola tanára, Beethoven Mondschein-szoná- táját és Liszt XV. rapszódiáját játszotta. Az egri származású fiatal művész már többször lé­pett fej az egri közönség előtt Sajátosan lírai alkat, aki a megszólaltatott művek lírai részei Dél adja legőszintébben önmagát de a drámai formá­kat, a szenvedélyek heves ki­töréseit megörökítő zenei effek­tusokat is érett művészi biz­tonsággal szólaltatja meg A közönség ünneplését egy Schu­mann készlettel köszönte meg Asztalos horánd fuvolamű­vész, az egri zeneiskola tanára, «kinek művész fejlődéséről már többször beszámoltunk, Mozart G-dúr fuvolaversenyé­ből a Rondót Hajdú Mihály Pásztordalok című kompozíció­ját és legsikerültebben Bach Air című művét adta elő. Mo­zart fuvolaversenyénél egyen­rangú zenélő társa volt Aszta­losnak Lippay Ildikó, az oros­házi zeneiskola tanárnője, aki a fuvolaszámokat zongorán kí­sérte. Lakán László zenetörténész működött közre az est műso­rában, a művek esztétikai és »>»W»\vx\vxxv«»vvvvvvvv\.\xvvwvvvvxvvv A kórház fogorvosa, derűs lé­tek, reggel nyolcra hívatott. Már három hete kezelt, próba­tömés volt a jobb felső hármas fogamban. — Ma lesz a nagy nap — mondta, amikor kezet fogott velem, bár féltem, azért kissé megnyugodtam, baráti meleg hangjától. Lesegítette a kabáto­mat, beültem a székbe, kiszed­te a probatömést, megszagolta, és azt mondta, gyönyörű. Hát akkor ma megcsináljuk. Sok apró és nagy műszert szedett elő a szekrényből. Ilyen korán az asszisztencia még nincs bent. Szemem babonás félelemmel meredt a tízcentis injekcióstűkre, a soha sem lá­tott vastag fúrókra. És a szi­ké, az olló, a véső, a kalapács, mind azért került elő, hogy gyáva paciensi szívem szorong­jon, hogy elfelejtsem, felnőtt férfi vagyok, apa és egy ki­sebbfajta hajó parancsnoka. Az orvos főzi a műszereket, aztán szépen, katonásan a tisz­ta kis korong-asztalra helyezi azokat. Közben megjönnek a kollégák, egy hentes külsejű, szőke, fiatal, gyakorló orvos és egy csinos, fekete, szintén fia­tal doktornő. — Műtét lesz — mondja az öreg a fiataloknak, és rám ka­csint. Majd hozzáteszi még: — Rezekció. — Papírt, tollat vesz elő, és lerajzolja a jobb felső hármas fogamat, húsban, csontban lévő meghosszabbított részével együtt. — Itt fent a gyökérnél, a ka­pillárisokban nem lehet az ide­get kiölni, emiatt a fog felső végét ki kell operálni. Fájda­lom nulla, és a fogat megment­jük, kell az nagyapa korban is. Az ínyhúst felvágjuk, a csontba egy kis ablakot vésünk, ame­lyen keresztül behatolunk, és nyissz! Levágjuk a fog felső végét. A szöveget, ügyes rajzóiddal illusztrálta az orvos, de én et­től nem nyugodtam meg. — Először természetesen, tö­münk, aztán röntgenezünk, megnézzük, jól sikerült-e a tö­més. Utána operálunk. A fáj­dalom: nulla! — mondotta is­mét. A tömésnél még egyedül va­gyunk. Köhögünk, akaratlanul az ujjába harapok, felszisszen, dolgozik tovább. Átmegyünk egy másik szobába, a tömés si­került, mutatja a röntgen. A doktor megkínál egy cigarettá­val, azt mondja, tartsunk egy kis szünetet, tíz perc múlva visszajön. A folyosó tele ijedt arcú fogfájósokkal. Szerepcsere történik, mint oly sokszor az életben, és most engem interjú­vol egy tagbaszakadt Góliát: milyen odabent, fáj? Nevetek és válaszolok, hogy semmi az egész, de szégyellem magam, hogy mi, férfiak, ilyen gyávák vagyunk. Az orvos visszajön, hoz ma­gával egy kis gombszemű asz- szisztensnőt is. A fiatal kollé­gák azt mondják neki, hogy kezdhetjük, adjunktus úr? Ö rá­juk néz> ‘szeme révetegen csil­lag. — Igen, — mondja. A borzalmas tűt egy döféssel a szájpadlásomba nyomja, és halk, szomorú hangon oktatja a kollégákat és engem. Az én szerepem egyszerű: tűrnöm kell a fájdalmat és az operáció köz­ben nem szabad felemelni a ke­zemet. Kendőt tesznek az ar­comra, de nincs rajta lyuk. Nem találnak lyukas kendőt, marad a régi. A nővér az arco­mon, a szám körül nyír egy ke­rek lyukat. Az ollóval megcsik­landozza az orromat, a kezem felkapom, szól a nő; ne ugrál­jak, mert akkor lekötöznek. A lyuk nagyra sikerült, kilátok rajta. Figyelem az öreget, a két fiatalt és a nővért. Arcukon lá­tom, hogy ez tényleg nem lesz vicc. Villan a sziké, vattával, mis- sál, kifeszített számban érzem a sós vért. Nézem a fiatal or­vosnő szemét, látom, vibrál. A nővérke hanyag flegmát erőltet az arcára. No lám, senki sem szeret vért látni. — Tampont! no igen, ez a var­rat csak provizórikus — mond­ja az adjunktus úr, aztán fel­sóhajt. — Mégis vésővel és kalapács­csal kell megcsinálnom, amíg kint jártam, valaki elvitte a kettes fúrómat, azt is mondhat­nám, ellopták, pedig mennyi kettes fúróm volt nekem. A kollégák bólogatnak, és ar­cukon ismét látom, hogy rom­lott a helyzetem. Az öreg úr a vésőt a nyitott hús között a csontra helyezi, megjelenik előttem az előbbi kis rajz, ahá most jön az ablakvésés. Tény­^NS^XS^s^^X^^>X^^^VkV^XVXVVV^^\XXVX^.XVXXXV\^X^ leg semmi sem fáj, de a kala­pácsütések az agyamban borzal­masak. Érzem, az izgalom tel­jes feszültségben tartja a tes­temet, eleresztem magam. Köz­ben az orvos beszél, de a szeme nagyon szomorú. — Tampont! — most egy nagy ütés következik, ez rosszabb lesz, mint az eddigiek voltak, — szól hozzám. Borzalmas, de már kész, varr- ja is a húst össze. Valamilyen fertőtlenítővel öblítek, a szám csáréra áll, a feszültség oldódik, egy bamba röhögéssel. Az orvos azt mondja, hogy bocsánat, és elrohan. Az egész­séges állapothoz való görcsös ragaszkodással rágyújtok egy cigarettára a folyosón, mert a doktort meg kell várnom. Húsz perc múlva jön, arca sugárzik. — Sikerült, és nagyon dereka­san tartotta magát, — mondja boldogan. — Köszönöm...! — Persze, persze. Maga is ... de a feleségem ... mondja el­gondolkodva. — Öt is most ope­rálták a sebészeten, csak egy kicsit komolyabb volt a műtét­je a miénknél. Amikor először néztem meg, egy órával ezelőtt, elég rosszul állt szegényke. Most már túl van rajta, és em­beri számítás szerint megúsz­tak. Ö is, én is, és a gyerme­keink is. Nagy dolog az, ké­rem: anya! — Mondja adjunktus úr, hogy tudott közben engem... ? A kérdést nem hallja, nevet, azt mondja, most nem csak. szabad enni, kell is. Finom paprikás csirkét, minden jót. Látom, a feleségére gondol, hozzá beszél... (Suha Andor)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents