Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-05 / 54. szám
Mátraderecskén folyamatossá vált a munka ♦ Az idén már nem volt fagyszabadság ♦ A nagyjavítás alatt is termelnek ♦ További automatizálás ♦ Versenyre hívták a Mályi Téglagyárat AZ ALKOTÁS LEGENDÁI X z ingerült hang, az érvelést mellőző, sértődött kifakadás a felmondási kérelem alátámasztását szolgálta. A fiatal mérnök —, aki négy évig az üzem társadalmi ösztöndíját élvezte — hét hónapot töltött az üzemben. Most menni akar, vállalva az ösztöndíj visszafizetését, mitsem törődve azzal, hogy az üzemnek nem pénz, mérnök kell. Indoka: úgy hitte, alkotásra nyílik módja, de „itt csak egyhangú rutinmunkát végző üzemmérnök lett belőle”. Az eset nem általánosítható, de nem is ritka kivétel, s nemcsak fiatal, hanem idősebb műszakiak is vannak, akik hasonlóan vélekednek. E nézetek forrása az alkotás leszűkített értelmezése, képviselői egy már-már szabadalomszámba menő új konstrukciónál, a kutató intézetben végzett munkánál, a fejlesztési csoportnál nagy technikai apparátussal lefolytatott kísérleteknél vonják meg az alkotás határát. Szürke üzemépületek, gépzúgás, olajtól csillogó munkadarabok, napi termelési feladatok közepette alkotás? Tévedés felfogni úgy az alkotást — a sző anyagi-műszaki, s nem művészi értelmében — mint különleges körülmények között létrejövő kivételes pillanatot. Az említett fiatal mérnök, s a hozzá hasonlóan gondolkodók a leglényegesebbet nem érzékelik: azt, hogy az alkotás — folyamat. Vajon attól, aki „csak” üzemmérnök, megtagadták az alkotás lehetőségét? A gépek helyes technológiai sorrendjének kialakítása, az optimális programozás, á gyár újítási feladattervében foglaltak megvalósítása — egy-egy példa arra, hogyan, hol nyílik mód az alkotásra, s a hasonló lehetőségeket még szép számmal sorolhatnánk. Inkább ott a baj, hogy a műszakiak egy része az alapot jelentő műszaki-technikai fejlődéstől elvonatkoztatva keresi az alkotás lehetőségét, s veszni hagyja a hétköznapok kínálta alkalmakat. Frappáns választ adott a felmondását szorgalmazó fiatal szakembernek a gyár főmérnöke: megemlítette, hogy élve az új prémiumrendelet nyújtotta lehetőséggel, éppen egy hete tűztek ki ötvenezer forint célprémiumot aa egyik gyártmány új technológiájának kidolgozására, amely kiküszöböli a jelenleg meglévő# minőségrontó tényezőket. „A jó megoldást öntől is szívesen elfogadjuk” — mondotta a főmérnök, s az alkotás lehetőségét reklamáló üzemmérnök erre bizony semmit sem felelhetett! És végképp visszakozót fújt, amikor a főmérnök még négy, fentihez hasonló, valóban alkotó munkára módot adó feladatot említett, s két olyat, amelyek éppen mérnökünk üzemében várnak megoldásra! Vannak tehát, s nem kis számmal, az üzemben is alkotói feladatok, de megtörténik — mint az említett esetben —, hogy — az erdőtől nem látják a fát, azaz az általánosságban emlegetett alkotási vágy elvonja a figyelmet a konkrét alkotói feladatoktól. És még valami: a műszaki-technikai haladás mindinkább kollektív munkává lesz, egy- egy nagyszerű technikai alkotás mind kevésbé független más területek fejlődésétől. Az űrhajók —, hogy a technikai maximumot említsük — több tucatnyi iparág eredményeinek szintézisét jelentik, de például a világviszonylatban is nagy elismerést szerzett magyar nukleáris műszerek nemcsak konstruktőreiket dicsérik, hanem a precíziós megmunkáló gépek alkotóit, a különleges fémötvözeteket előállító kohászatot, s így tovább. A technika története, s ezen belül század dunk igen sok legendás alkotást tart számon; a legendás alkotások azonban nem azonosak az alkotás legendáival. A fiatal mérnök végül is visszavette felmondási kérelmét a főmérnök asztaláról, mert a tények által megalapozott érvek lecsillapították mehetnékjét; esete mégis — nemcsak önmaga számára — tanulságot adó. És ha komolyan veszi ő is, más is a tanulságot, akkor szegényebbek lesznek ugyan néhány legendával, de mérhetetlenül gazdagabbak mindazzal, amit feladatként, mégpedig erőt, tehetséget próbára tevő feladatként ki-, nálnak a munkás és alkotó — hétköznapok. (m) Startra készek a gépek Vizsgáznak a gépállomások Balesetvédelem a bányászatban Beszélgetés Havrán Istvánnal, az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnökével MMmMi 3 1966. március 5„ szombat Megkezdődtek a tavaszi munkák. Az ekék, a vető-, a műtrágyaszóró gépek dolgoznak a földeken. És az erőgépek is hajnaltól estig segítik a munkát. A közeli napokban még fokozódik az ütem. Tökéletes gépekre van szükség. Hogyan látta el feladatát a megye gépjavító hálózata? A füzesabonyi műhelyben 120 munkás dolgozik, és a téli gépjavítás időszakában csaknem száz erőgépet javítottak ki. Márciusban még 35 erőgép főjavítását végzik el. A javítandó gépeket a tsz-ek már beszállították a gépjavító állomásra. A számok azt mutatják, hogy az állomás több erőgépet varázsolt újjá, mint amennyit szerződése előírt. Áprilisban a tervek szerint csupán 5—6 gépet kell kijavítani. A gépjavító állomás novembertől 25 pótkocsi javítását végezte el. Cséplőgépeket, járva- silózókat is javítottak, de a tsz-ek nem éltek a lehetőségekkel. Inkább a helyi műhelyekben próbálkoztak ahelyett, hogy beszállították volna a gépállomásra, amelynek kapacitása még több munkagép javítására is alkalmas. Az erő- és munkagépek tehát készen állnak a tavaszi munkákra. Bár a javítás sok problémát okozott a gépjavítóknak. A gépjavító állomás alkatrészhiánnyal küzdve végezte és végzi munkáját. Elsősorban a Zetor, no meg a kombájnok alkatrészeire panaszkodnak. Az RS—09 erőgép cserem»-, torjának késedelmes szállítása szintén nehezítette a munkát. 15 erőgépük a napokban kéz-, di el a munkát a földeken. Az állomás hevesi és tarna- szentmiklósi telepén arról számoltak be, hogy a munkagépeket és az erőgépek nagy részét kijavították. Ez év első két hónapjában több mint 80 erőgép és csaknem 40 kombájn javítását végezték el. Márciusig pedig a járás Zetor- jainak 80 százalékát adják át kijavítva a tsz-eknek. A. tavaszi gépszemléket folyamatosan tartják,' A munkát itt is zavarta a a alkatrészellátás bizonytalansága. Egy hónapig nem kaptak Szuper Zetor alkatrészeket: féktengelyt, fékdobot és sebességváltó fogaskerekeket. Traktoraik már most vizsgáznak a földeken. 20 traktorosuk Boconádon, Tárnámé-* rán, Tarnabodon végzi a vetést. Az Egri Gépjavító Állomás 40 erőgép nagyjavítását végezte el eddig, csaknem 280 traktor karbantartását is befejezték. Jelenleg 80 erőgépük, köztük több mint 50 lánctalpas vár bevetésre. A tavaszi gépszemlét az állomás e hónap 10-re tervezi. A tavaszi munkagépek szintén kijavítva sorakoznak a színekben, bár az alkatrészhiány itt is zavarta a folyamatos munkát. A lánctalpas traktorok javításánál elsősorban a csillagkerék és a láncvezető görgők hiánya jelentette a legnagyobb problémát. A jugoszláv ekékhez szintén nem kapnak alkatrészeket. Gépeik már dolgoznak a földeken. Így Noszvajon, Novaion, Bélapátfalván segítik a ■ vetést. Kell is szorgalmasan dolgozniuk, hiszen éves tervük csaknem nyolcvanezer hold szántása, és ebből 26 ezer holdat a tavaszi idényben kell megművelni. Startra készen állnak a mun■ ka- és erőgépek. Egy részük ’ már végzi is a legfontosabb ta- * vaszi munkákat, másik részü- 1 két pedig a napokban fogják 1 bevetni. És a ragyogó idő jó ki- 1 használása a gépjavítókon is múlik. Reméljük, jó munkát végeztek, és ezt majd a gépek í bizonyítják a földeken. ‘ (f. p.) A technológiai fegyelem sok helyen nem kielégítő. Megszilárdítása következetes, mindennapos munkát igényel. Ismeretes, hogy a szocialista brigádok a bányászatban is sokat tesznek a termelés, a termelékenység növeléséért, a munkafegyelem erősítéséért, a technológiai előírások betartásáért. Az ő segítségüket különösen igényelnünk kell. De még nem minden bányász dolgozik szocialista brigádban, másrészt még e brigádok között is akad olyan, amely nem tartja be a technológiai fegyelmet, kihagy egy-egy munkafázist, mert így gyorsabban, többet termelhet. A műszakiak sajnos gyakran szemet hunynak efölött. A statisztikák elemzéséből kitűnik, hogy a balesetek többségének bekövetkeztében személyi tényezők a döntőek. Ezek között említem meg a balesetet szenvedett, vagy dolgozótársának gondatlan munkavégzését, mulasztását, nem megfelelő szakképzettségét, gyakorlatát stb. Mindez aláhúzza az „emberi” tényezők alapvető fontosságát a balesetelhárítás terén. összefoglalva: a magyar bányászatban a munkás- és egészségvédelem elsőrendű fontosságú, ennek érdekében mind nagyobb mennyiségben korszerű eszközöket, berendezéseket használunk. Mindemellett a közös erőfeszítésben, a magyar bányászat valamennyi dolgozójának hatékony közreműködésén múlik, hogy minél kevesebb legyen a baleset, s minél kevesebb legyen a balesettel együtt járó szenvedés, szomorúság. S. Nagy Sándor az új technika nem rejt-e egyúttal új veszélyforrásokat is? — Csak az új technika önmagában természetesen nem elegendő a biztonsághoz. Az új berendezések — azonkívül, hogy növelik a termelékenységet — számos régi baleseti forrást is megszüntetnek, de sok esetben új veszélyforrásokat hoznak létre. Különösen komoly veszélyt addig jelentenek, amíg a dolgozók nem szokták meg, nem sajátították el az új technikai eszközök, berendezések kezelését. Ez az az oktató-nevelő munka, amely egyike a legnehezebbeknek, komoly igényeket támaszt a vezetőkkel szemben. A felvilágosítás mellett meg kell követelni a technológiai fegyelem legszigorúbb megtartását is. Mert például az acéltám szállítása más, mint a bányafáé. Vagy az ácsolatnál használt bányafa „jelezte” a kőzetnyomást, az acéltám nem. A kaparószalag megszünteti a kézi csillézést, de ha szállításon „utazásra” is használják — s ez gyakori —, akkor súlyos baleseteket is okozhat A gumiszalag korszerű szállítóeszköz, de ha például egy széndarab a feszítődobba hull és a dolgozó működés közben nyúl érte, akkor letépheti a kezét, vagy még súlyosabb balesetet is okozhat. • ságos körülményeinek feltárásában. Ugyanis, ha a baleset az üzem hibája miatt történt, a dolgozót kártérítés illeti meg, azaz a táppénz és a keresete közötti különbséget az üzem köteles megfizetni. Tehát bejelentik a baleseteket, s így érthető, hogyha a balesetek gyakorisági mutatója némileg emelkedett. A magyar bányászat műszaki fejlesztése nagy lépésekkel halad előre. Igen sok, azelőtt kézzel végzett munkafázist gépesítettünk. Régebben a szállítást főként kézi csillézéssel oldottuk meg, most mozdonyokkal, gumi- és kaparószalagokkal. A végtelenkötél-szál- lítás — amely néhány éve még modernnek tűnt — elavult, s fokozatosan felszámoljuk. A munkahelyek koncentrálásával mód nyílt a közvetlen munkahelyi szállítás és rakodás gépesítésére, a korszerű berendezések — acéltá- mok, pajzsok, széngyalúk, kombájnok — alkalmazására. Ez mind növelte a biztonságot, hiszen még az acéltámok kiszedése is géppel történik. A bányamunka veszélyessége csökkent. Különösen áll ez a pajzzsal biztosított frontfejtéseknél az omlasztás tekintetében. — Nagy gondot fordítunk a munkások testi épségének védelmére. De vajon 42,9, míg 1965 első félévében : 47,7, tehát a balesetek száma i látszólag emelkedett De a va- i lóságban ez nem egészen így i vám. Eddig ugyanis az történt, i hogy különböző pillanatnyi ér- 1 dekekért több helyen a kisebb 1 üzemi balesetek egy részét el- : titkolták, nem jelentették, vagy < pedig üzemen kívülinek írták, < azaz szépítették a helyzetet. < .— Hogyan szüntethető meg ^ ez a jelenség? •— A kormány nemrég úgy 1 rendelkezett, hogy az üzemi j balesetek eltitkolása szabály- sértés és a vétkeseket 3000 fo- < rintig terjedő pénzbírsággal lehet sújtani. A rendelet alapján ! az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete és a Ne- ; hézipari Minisztérium közös intézkedést hozott: szigorúbban vizsgáljuk az üzemi és nem üzemi baleseteket, s megszüntetjük az olyan — csak látszatra szociális, de valójában mind a balesetet szenvedőre, mind a vállalat dolgozóira nézve antiszociális — eljárást, hogy a különböző érdekekre hivatkozva eltorzítják a valóságot A rendelet megjelenése óta a helytelen módszerek alkalmazása, a valóság meghamisítása ritka eset. A hatályos rendelkezések a munkást érdekeltté teszik a baleset valóAz MSZMP Központi Bizottsága 1964 decemberi határozata arra is felhívta a figyelmet, hogy a vállalatoknál, termelőhelyeken többet törődjenek a dolgozók testi épségének, egészségéinek védelmével. Felkerestük Havrán Istvánt, az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnöke, s néhány — a munkavédelemmel kapcsolatos — kérdésre kértünk választ. — A sajtójelentéseket olvasva úgy tűnik, mintha az utóbbi egy—másfél év alatt szaporodott volna a bányászati balesetek szánta. Mit mutat erről a főfelügyelőség statisztikája? —• A halálos balesetek száma — mondotta Havrán elv- társ — nem emelkedett, sőt évről évre csökkent, örömmel közölhetem, hogy évtizedek óta nem volt olyan kevés halálos bányabaleset, mint 1964-ben és 1965-ben. — Miért olvasunk mégis több balesetről? — Két okból. Egyrészt — s ez is megnyugtató jelenség — különösen az MSZMP Politikai Bizottságának a tájékoztatásáról szóló határozata megjelenése után javult a sajtó, s rádió ez irányú munkája. A lapok többet érdeklődnek as illetékeseknél, a korábbihoz mérten gyorsabban, pontosabban közük, hogy mi történt. Másrészt a statisztika szerint százezer műszakra ma valamivel több baleset jut, min korábban. 1964-ben példáu százezer teljesüléi* műszaki* Esztendeje niwcs megállás Mátraderecskén, amióta az új í.lagútkemence elkészült — folyamatos a munka a gyárban. Mag is van a látszata: tavaly csupán kúpcserépből maradt néma adósságuk, más termé- keíteből jóval többet adtak a tervezettnél. S valószínű, hogy azt a 7—8 százalékos lemaradást is elkerülték volna a de- recstawpek; sem a nyers, sem as égett kúpból nincs hiány, ha az első negyedévben nem bmtják le a szárító kemencét és segít az idő is... Először törttel, hogy Bem küldték faggwasahadságra az e »tóereket, sőt, erőnek erejével igyekeztek visszatartani még aaofctí. is — ak& az évek somwi megssokták már a téli pihen«. A másfajta munkát, ami HHUKfcg ke-rülközi-k a ház köisät meg a faMDan. — Az idén már utórlegeihai kellett a !< énetentóhet, csapó® a tegindo- koiiatte esetekben engedélyezték a lwawsabfo-sesffidetób ideig kést "tikoRétek A fcffcnraatoaisá te» teraneíés ugyané» näncs tefeánte&iej az létszámot, teljes készültséget követet a« épteőamjsagot — a tégiáí, cserepet — téten is vágják aa országban. Még a bányáiba is ki kell hát járni mindennap, a fagyos, havas idő sem tehet akadályt A tSftél természetesen tehet dacolni, de a küzdelemből győztesként kikerülni — már kevésbé. A derecskétek legjobb akarata, igyekezete sem volt elég, a januári cudar idő őket is visszavetette alaposain, úgyhogy — nem sok reménytik: van mér az első negyedév sikeréhez. A temara- c ásbaa nagy része van a mci.et közben végzett s jelenleg is tartó hagyományos nagyja- \ ít-ósnafc Az egyik gépsor tmk- ját kedden fejezték be, a másikét ugyanakkor kezdték. A c lerepgyártással nincs különösebb probléma, elkészül nap nap után a hatvanezer darab —, de a téglából csupán fele í in nyit termelnek, mint máskor, teljes kapacitás mellett Mátra derecskén — most a tégla a gond. S az lesz még a hónap közepéig, amíg a javításokkal nem végeznek. Utána váitoBík a tempó — remélhetőleg az idő is tovább javul, igazi tavaszba csap át — s újra teljes erővel dolgozhat a " mén MsúfÖ gyárvezető szerint az emberekből nem hiányzik az igyekezet Közöt- Wls jó a hangulat, a közelmúltban végrehajtott bérrendezés megtette a hatását A gyár mintegy fele részesült 100—150 forintos átlagos fizetésjavításban, nem egy dolgozónak háromszáz forinttal is emelték a bérét Az anyagi megbecsülést — a lelkiismeretesebb, jobb munkával akarják viszonozni valamennyien. Csütörtökön termelési tanácskozást tartottak a gyárban. A múlt év tapasztalataiból sok fontos kérdés szerepelt napirenden. Egyebek között a sok hiányzás. Jóllehet a korábbi esztendőkhöz képest ■több mint százszázalékos a javulás, de a tavalyi 426 kiesett munkanap — még mindig komoly figyelmeztető! — Felvetődött a meglehetősen magas selejtszázalék is. A javulás ezen a téren is kétségtelen — ám korántsem megnyugtatói Jói tudják ezt, érzik valamennyien a derecskéi gyárban, s akarnak is javítani a hibákon! Versenyvállalásuk — melyet a IX. pártkongresszus tiszteletére tettek — egyik fontos ígérete éppen a selejttel kapcsolatos. A brigádok elhatározása alapján a gyár egésze megüzente — a párosversenyre hívott — Mályi Téglagyárnak, hogy különféle termékeiknél 1,7, 1,1, illetve 3 százalékkal csökkentik a selejtet. A korábbinál takarékosabban gazdálkodnak az anyaggal, egy százalékkal javítják a minőséget, csökkentik az igazolatlan hiányzásokat. Gondot fordítanak az üzemi rendre, a munkahelyek tisztaságára, jobban vigyáznak a gépekre, termelőeszközökre — úgy iparkodnak, hogy minimálisra szorítsák a Egysze a mezőgazdái A tavaly és az idei év elején hozott intézkedések eredményeként a termelőszövetkezetek adatszolgáltatási kötelezettsége az egy évvel ezelőttinek nem egészen a felére csökkent. Bár az állami gazdaságok irányításában nem következett be ilyen változás, de egyszerűsítésre itt is volt mód: meghibásodásból eredő idő- veszteséget. Az idén tovább korszerűsítik a gyárat — az emberi igyekezetét automaták segítik majd. A tervek szerint újabb egységgel bővítik a jelenlegi hármas csatornarendszert: megépítik a téglaszárító negyedik csatornáját is. Jelentős kapacitásnövekedést eredményez majd: napi tizenkétezer téglával tudnak többet szárítani. Jóleső effélékről hallani, írni — ám arról már kevésbé, hogy amíg egyfelől automatizálnak, másfelől olyan fizikai munkával birkóznak nap nap után: mint például a vagonvontatás. Az automaták mellett groteszk látvány a kézi erővel végzett kocsitologatás. S nemcsak a látvány kelt megütközést, hanem a vagonvontatás miatt kiesett hasznosabban felhasználható idő is: esetenként ugyanis 10—50 perc, néha másfél óra veszik el egy-egy műszakból. A derecskeiek a megmondhatói, hogy ennyi idő alatt hány ezer téglát, cserepet, kúpot rakodhatnának, s mennyivel több pénzt kereshetnének — ha végre megoldanák a vasúti kocsik gépi mozgatását is! Nagyok az idei feladatok: — csaknem 20—-20 millió égetett cserepet és téglát! 65 ezer égetett kúpot kell készíteni Mát- raderecskén — szükségszerűen biztosítani kell hát a termelés minden vonalán a normális munkavégzés valamennyi fel- tételót. Gyón! Gyula rűsítik iági ügyvitelt adatszolgáltatásuk egy év alatt mintegy 40 százalékkal csökkent. A tanácsok mezőgazdasági osztályainak ügyvitelét eddig erősen terhelte többek között a nagy számú, központilag előírt nyilvántartás vezetése: ezek közül a közelmúltban 34-et megszüntettek.