Népújság, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-22 / 68. szám
Bravúros egri győzelem Szegeden Egri Dózsa—Szegedi EAC 1:0 (0:0) Szeged, 2000 néző, v.: Fáth. Eger: Papp — Mészáros, Alaxai, Winkler — Szász, Hamis — Faliszek, Sárközi, Nagy K., Varga, Csizmadia. Edző: Szentmarjay Tibor. Szeged: Korányi — Várhelyi, Kővári, Arató — Dezsőfíy, Reményik dr. — Koszó, Csömör, Nemes, Gilicz, Boros dr. Edző: Rábai László. Az első negyedóra óvatos, tapogatózó játékkal telt el, mindkét részről sok volt a hiba. Főleg a pontatlan labdatovábbítás, a kapkodás jellemezte a küzdelmet. Negyedóra elteltével élénkült az iram, gyorsabbá, korszerűbbé váltak az akciók. A kitűnő erőben lej vő Dózsa teljesen egyenrangú ellenfele volt a tavaly még NB I-es egyetemi csapatnak. A félidő közepe táján ugyan a hazaiaknak sikerült némi fölényt kiharcolniok, több szögletet értek el — az egri védelem azonban, Alaxaival és Winklerrel az élen — mindent hárított. A 43. percben szép ellentámadás bontakozott ki a baloldalon, amelynek végén a kiugró Faliszek közelről a bal kapufa mellé lőtt. Szünet után egri támadásokkal folytatódott a küzdelem. A Dózsa nyomása a 60. percben góllá érett: Jobboldali akció végén Fa- liszck jól ugratta ki a hátulról előrefutó Sárközit, az összekötő elhúzott a védők mellett, majd a kimozduló Korányit is elfektette, és szorongatott helyzetből mintegy 14 méterről az üres kapuba gurított, 1:0. A gólra heves szegedi rohamok következtek, többször került veszélybe az egriek kapuja, sőt, egy ízben Nemes nagy lövése a kapufán csattant. A Dózsa azonban jól szervezte meg védelmét, ha kellett, a csatárok is a védők segítségére siettek, így sikerült gól nélkül kihúzni a hazaiak nyomását. Az utolsó negyedórában ismét változott a játék képe, az egri csapat vette át a kezdeményezést, néhány helyzet is akadt, az eredmény azonban már nem változott. Közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelten győzött a Dózsa. A jó erőben levő játékosok fegyelmezetten hajtották végre a taktikai elképzeléseket, s amit ismét külön meg kell dicsérnünk: valamennyien teljes erőbedobással, szívvel-lélekkel harcoltak. A csapat játékára megnyugtató- lag hatott a rutinos Nagy K. csatasorba állítása, ésszerűbbekké, átgonöoltabbakká váltak a támadások, amelyeket az apró termetű csatár irányított. Egyénileg Papp kifogástalanul védett, a hátvédhármasban Alaxai és Winkler egymást múlta felül, de jól játszott Mészáros is. Szász volt a jobbik fedezet, elől a nagy területen mozgó Sárközit és Nagy K.-t illeti dicséret, de az elmúlt vasárnaphoz képest rengeteget javult a gyors, kemény Faliszek is. A balszárnytól időnként ügyes megoldásokat lehetett látni. Fáth tárgyilagosan, jól vezette a mérkőzést. Az egri csapat szerdán 15.30 órakor Egerben, az UEFA válogatott ellen játszik edzőmérkőzést, majd vasárnap a Székesfehérvári Vasas elleni bajnoki találkozó következik, ugyancsak Egerben. A bajnokság állása: 1. BVSC 2 2 — — 2:0 4 2. DVSC 2 1 1 — 4:0 3 3. Oroszlány 2 1 1 — 2:0 3 4. Szombathely 2 1 1 — 3:1 3 5. Szfv. Vasas 2 1 — 1 3:1 2 6. Nyíregyháza 2 1 — 1 3:2 2 7. Budafok 2 1 — 1 1:1 2 Egyetértés 2 — 2 — 1:1 2 G.-MÁVAG 2 1 — 1 1:1 2 Komló 2 1 — 1 3:3 2 11. Eger 2 1 — 1 2:3 2 Kaposv. H. 2 1 — 1 2:3 2 13. MÁV DAC 2 — 1 1 1:2 1 14. MVSC 2 — 1 1 1:3 1 15. Szállítók 2 — 1 1 1:5 1 16. Szeged 2 — — 2 0:4 ““• Elkezdődlek a megyei labdarúgó-bajnokság küzdelmei A Gy. Spartacus nagy győzelme Vasárnap megkezdődtek a megyei labdarúgó-bajnokság ez évi küzdelmei. A csapatok érdekes, izgab más mérkőzéseket vívtak egymással, a Rózsaszentmárton—Sírok rangadó döntetlennel végződött, volt NB in-as Gyöngyösi Spartacus pedig lelépte a jó képességű Bélapátfalvát. Meglepetésnek számit a Mátraalji Bányász Verpelé- ten kiharcolt győzelme, a Gy. Vasas Izzó csak nagy küzdelem után tudta két vállra fektetni a szünet után sokáig kilenc emberrel játszó Egri Spartacust. Jól mutatkozott be a két újonc: a Bervai Vasas a Gyöngyösi VSE ellen, Gyön- gyösoroszi pedig a fiatalokkal te- litüzdelt E. Dózsa II. ellen győzött. Az Egri Honvéd biztosan szerezte meg a két pontot a Hevesi ME- DOSZ ellenében, a recskiek azonban nem bírtak az Apci Vasassal, végül is pontosztozkodás történt. Eredmények: Rózsaszentmárton— Sírok 1:1 (1:0), Gy. Vasas Izzó—E. Spartacus 1:0 (1:0), E. Honvéd— Heves 3:1 (1:0), E. Vasas Berva— GYVSE 1:0 (0:0), Verpelét—Mátraalji Bányász 0:1 (0:1), Gyöngyös- oroszi—E. Dózsa II. 3:2 (1:2), Gyöngyösi Spartacus—Bélapátfalva 5:0 (2:0), Recsk—Apci Vasas 1:1 (1:0). Egri győzelem az asztalitenisz NB 11. rangadóján Női csapatunk harmadszor is döntetienüi mérkőzött Az Egri Dózsa férfi együttese a hét végén két mérkőzést játszott: szombaton imponáló fölénnyel verte meg nagy riválisát, a Betonút együttesét, másnap, vasárnap pedig még nagyobb arányban diadalmaskodott a Kőbányai Textil ellen. Az Egri Vörös Meteor női együttese 3. bajnoki mérkőzését játszotta, s ez a találkozó is 10:10 arányú döntetlennel végződött! Egri Dózsa—Betonút 14:6 Gy.: A Hart—Horváth páros 2, Hart 4, Horváth 3, Estefán 3, Katona 2. A párosok mérkőzése a tán úgy látszott, hogy a nagy játékerőt képviselő fővárosi csapat biztosan győz. A küzde- nitudásból jelesre vizsgázó egriek azonban keresztülhúzták a számításokat, és nagyszerű teljesítményt nyújtva, fölényes győzelmet arattak a rangadón. Fölényesen győzött a többszörös bajnokcsapat Szombaton délután Egerben nagy -sTdekiődés mellett került sor az MTK—Egri Dózsa NB I-es női ko- sárabda-mérkőzésre. a nyolcszoros magyar bajnok MTK Egerben is igazolta jó hírnevét és fölényes. 99:33 (41:23) arányú győzelmet aratott a tapasztalatlan, fiatalokból álló egri csapat ellen. Különösen az egri. származású Hegedűs Györgyi volt elemében, aki egymaga 29 p-ontot szerzett. Az egriek résziéről Szarka (14) és Nyíri (12) bizonyult a legeredményesebb játékosnak. ^ Az NB I. további eredményei: BEAC—Bp. Pedagógus 58:49, VTSK —Sopron 52:38, DVTK—Bp Eőre 42:36, Bp. Vörös Meteor—Kecskemét 63:53, Székefehérvár—Bp. Petőfi 64:61, Baja—Bp. Spartacus 51:40. A bajnokság állása: 1. MTK 2. Bp. V. Meteor 3. Sz.-fehérvár 4. VTSK 5. Bp. Előre 6. Bp. Petőfi 7. Diósgyőr 8. BEAC 9. Bp. Pedagógus 10. Sopron 11. Eger 12. Kecskemét 13. Baja 14. Bp. Spartacus 7 — 584:382 14 7 — 428:341 14 6 1 471:373 13 2 443:377 12 3 420:362 11 4 451:417 10 4 388:407 10 4 392:427 10| 4 401:438 10 5 361:402 9 5 336:464 9 5 454:492 9 5 345:428 9 7 303:467 7 Forró (szemben) ragyogó küzdelemben győzött a fiatal, tehetséges Lökös ellen. gatott Baloghgal szemben nem játszott alárendelt szerepet, de itt is helyes volt feladni a találkozót. Félnehézsúlyban rengeteg szabálytalansággal tarkított, dulakodás után a pontozók Mátét látták jobbnak. .. Ekkor 10:8 arányban a Bp. Honvéd vezetett, a nehézsúlyú Bánhegyinek azonban erőteljesebb, pontosabb ütéseivel sikerült győznie, s ezáltal a végső döntetlent biztosítania. Eredmények (elöl a Bp. Honvéd öklözői): Légsúly: Lökös pv Forró ellen, 0:2. Harmatsúly: Oláh pv Kle- novits ellen, 0:4. Pehelysúly: Simon a második menetben feladta Pam- puk I. ellen. 0:6. Sportcsarnok, 2500 néző, v.: Kelemen, Sermer. Az ökölvívó NB X. tavaszi idényének utolsó fordulójában találkozott egymással a két Honvéd együttes. A találkozó döntetlen eredménnyel ért véget, s a látottak alapján ez a fővárosiakra nézve hízelgő. A borítékcsere után kiderült, hogy Szakács Béla edző a köny- nyűsúlytól felfelé alaposan megváltoztatta az összeállítást, csak a nehézsúlyú Bánhegyi szerepelt saját súlycsoportjában. A szakemberek általában döntetlen eredményt vártak, a párosítás alapján azonban könnyen gyöngyösi győzelem születhetett volna! Csak az első három mérkőzésen láthattak a nézők igazi ökölvívást, utána meglehetősen alacsony színvonalú csapkodás jellemezte az egyes ösz- szecsapásokat. Légsúlyban ismét jól érvényesült Forró nagy rutinja, biztosan nyert a jó képességű Lökös ellen. Kleno- vits egyhangú pontozással, fölényesen nyert, Oláh dicséretére legyen azonban mondva, hogy három meneten át állta a gyöngyösi fiú ütéseit. A kitűnő formában levő Pampuk I. a második menetben feladásra kényszerítette a jó nevű Simont, s a fiatal Mincsik ÜL, megőrizve veretlenségét, ezúttal is biztosan győzött. Kisváltósúlyban Kovács Gy.- nek a volt Európa-bajnok Kajái jutott ellenfélként, s az első menet végén Szakács edző a feladást választotta. Váltósúlyban a fővárosi Kovács B. döntő fölénnyel nyert Juhász ellen, ez a bírói ítélet azonban véleményünk szerint elhamarkodott volt. Németh János, sajnos, ezúttal is a leléptetés sorsára jutott. Nála sok mérkőzésvezető akkor Is fejelést lát, amikor üt... Pampuk U. bátran harcolt, a váloJellemző, hogy a válogatott Sándor csak egy alkalommal tudott nyerni! Hart a szokott játékát nyújtotta, csapata legjobbjának bizonyult. Jó teljesítményt nyújtott Horváth és Estefán is, főleg támadójátékuk volt megbízható, de Katona teljesítményével is elégedettek lehetünk. Egri Dózsa—Kőbányai Textil 16:4 Gy.: A Hart—Horváth páros 2, az Estefán—Feith páros, Hart 4, Horváth 4, Kovács 3, Feith 2. A mérkőzés kimenetele egy percig sem volt vitás, az egri csapat tudásban magasan felette állott ellenfelének. Érdemes megemlíteni, hogy a Hart—Horváth páros még eddig nem vesztett mérkőzést, továbbra is veretlen az NB n- ben! Kovács javuló mutatott* Feith viszont bátortalanul mozgott, feltétlenül többre képes* mint amennyit nyújtott Egri Fmsz Vörös Meteor—• Kiskunfélegyháza 10:10 Gy.: A Szennyes—Lájemé páros 2, Szennyes 4, Lájemé 2, Gogh 2, Tömöri győzelem nélkül. A hazaiak joggal tartottak a mérkőzéstől, mert a vendégek az elmúlt héten 12:8 arányban legyőzték a Szolnoki MÁV együttesét. Ismét döntetlen eredmény született, és az egriek második párosa ismét nem nyert mérkőzést! Egyénileg Szennyes kiváló teljesítményt nyújtott, és Lájemé Is a szokott, megbízható játékát mutatta. Gogh nem okozott csalódást* de nem volt mindig ura idegeinek. A fiatal Tömöri két játszmát ugyan megnyert, de pontot nem tudott szerezni. Ez is arra int: minél hamarabb meg kell találni a -stabil, negyedik embert, aki legalább egy mérkőzést képes lesz meg* nyerni! 1. MTK—Győr 2. Özd—Vas*as 3. DVTK—'Tatabánya 4. Pécs—Bp. Honvéd 5. Dorog—SBTC 6. Szombathely—DVSC 7. Székesfehérvár—Komló 8. MÁV DAC—BVSC 9. Oroszlány—MVSC 10. Saig. KSE—Pénzügyőr 11. Kiskunf.—Bp. Előre 12. Kap. Kinizsi—Budai Sp. 13. Pápa—PVSK 13+1 14. Szol. MÁV—Borsodi B. 1 2 2 2 1 x 1 2 1 1 2 x 0 2tl o:i 0:2 0:1 1:0 0:0 3:0 0:L 2:0 1:0 1:2 :• 0:0 1 1:0 r/tú/crcn&xe^. A fehér mezes MTK-lányok a palánkról az egriek elül. lepattanó labdát (Molnár I. felvétele) meg— Magyarország férfi kézilabda-válogatottja 31:17 arányban győzött Franciaország ellen, s ezzel a magyar válogatott bejutott a VB 16-os döntőjébe. — A vidék súlyemelő-bajnokságán az egriek két értékes 2. helyet szereztek. Kakukk a pehelysúlyban 245 kg-mal, Csúcs dr pedig a félnehézsúlyban 332,5 kg-mal lett második. — Poitiers-ben nemzetközi párbajtőr-versenyt rendeztek, amelyen — csakúgy, mint egy évvel ezelőtt — a magyar Schmitt Pál végzett az első helyen. — A Rigában folyó nemzetközi súly em élő-versenyen a szovjet Tszakov J6I kg-ra javította Veres Győző szombaton felállított 160.5 kg-os világcsúcsát. — A berlini nemzetközi mezei futóverseny a szovjet atléták fölénye jegyében telt el. Mind csapatban, mind pedig egyéniben szovjet futó végzett az első helyen. Eger II. sz. Téglagyár felvételre keres 2 fő nehéz gépkezelői vizsgával rendelkező, gyakorlott exkavátorkezelőt. Jelentkezés: Eger, Vécsey- völgyi Téglagyár. Azonnali belépéssel. Labdarúgó-eredmények NB I. osztály: Csepel—U. —Miskolci Bányász 1:0. Nyu- Díj/.sa 2:0 (1:0), Bp. Honvéd— gáti csoport: Pécsi Bányász— Pécs 1:0 (0:0), MTK—Győr 2:1 Székesfehérvári MÁV 2:0, Vari :1), Tatabánya—Diósgyőr 2:0 sas Izzó—Győri Dózsa 1:0, Z. (0:0), Dorog—Salgótarján 1:0 Dózsa—Autóbusz 1:0, III. kér. (0:0), Vasas—Özd 1:0 (0:0), Fe- —MTE 1:0, Veszprém—Sopron rencváros—Dunaújváros 2:0 1:0, Pápa—PVSK 0:0, Várpa(2:0). Á bajnokság állása: 2--------5:0 2--------3:0 2--------4:2 1 1 — 2:1 I 1 — 3:2 1 — 1 — 1 — 1 — - 1 lota—Esztergom 2:1, K. Kinizsi—Budai Spart. 0:0, Dombóvár—ZTE 1:1. NB III. osztály. Északkeleti csoport: MÁV HAC—Mátészalka 2:1, D. Honvéd—Edelény 2:0, DEAC—Ormosbánya 0:2, D. Kinizsi—Somsály 2:1, Ru- dabánya—Nyíregyházi VSC 1:0, Egercsehi—D. Elektromos 1:0, Kazincbarcika—Kisvárda 2 0:8 - 0:0, MMTE—M. Honvéd 0:2. NB I. B. osztály: Egyetértés csoport: Petőfibánya— —Szállítók 1:1, Székesfehérvár H. Kinizsi 3:0, Tűzoltó Dózsa —Komló 3:0, Nyíregyháza— —Vegyiművek 1:1, Ikarusz— Kaposvári Honvéd 3:1, Orosz- Gy .Honvéd 1:0, Z. Építők— lány—Miskolc 2:0, BVSC— Balassagyarmat 0:1, Mizserfa Győri MÁV 1:0, Budafok— —Sashalom 3:0, BEAC—Kiste- Ganz MÁV AG 1:0, Szombat1. Ferencváros 2. Tatabánya 3. Bp. Honvéd 4. MTK 5. Vasas 6. Ü. Dózsa 7. Csepel 8. Dorog Győr 10. Pécs 11. Dunaújváros 12. Diósgyőr 13. Salgótarján 14. Özd 2—1 2---2---2---1 7:2 1 2:1 1 3:3 1 2:2 1 2:3 1 0:2 2 0:3 — 2 0:4 — hely—Debrecen 0:0. NB 11. osztály. Keleti csoport: SZVSE—Bp. Spartacus 3:1, Bp. Előre—Kiskunfélegyháza 2:1, Szolnoki MÁV—Borsodi Bányász 1:0, Nagybátony —Gyula 0:0, S. Kohász—Pénzügyőr 1:0, MGM Debrecen— Békéscsaba 1:1, Kecskemét— Szolnoki MTE 2:2, KISTEXT —Ceglédi VSE 3:1, Jászberény renye 3:0, EVTK—Testvériség 6:1, V. Dinamó—Postás 0:4. (A részletes tudósításokat szerdai számunkban közöljük.) Mtmsm s 1966. március 22., kedd Döntetlen a Honvéd ökölvívó-rangadón Bp. Honvéd—Gyöngyösi Honvéd 10:10 (Szendrővári felvetele) Könnyűsúly: Galambos pv Mincsik III. ellen. 0:8. Kisváltósúly: Kajdi ellen Kovács G*. az első menetben feladta, 2:8. Váltósúly: Kovács B. döntő fölénnyel nyert Juhász ellen. 4:8. Nagy váltósúly: Gáli ellen Némethet sorozatos szabálytalanság miatt leléphették. 6:8. Középsúly: Balogh ellen Pampuk II. az első menet végén feladta, 8:8. Félnehézsúly: Máté pgy Kökény ellen, 10:8. Nehézsúly: Surány pv Bánhegyi ellen, 10:10.