Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-12 / 36. szám

i

Magyar fílmvígjáték

ÉSevwi képek futnak egymás ntán, színesen, a mozgás örömével telten ebben a filmben. Majdnem azt mondanánk, a film írói és rendezői — Kardos Ferenc és Rózsa János — valósággal megrészegiiltek attól a sok-sok ötlettől és témától, amit a gyermekek nyújtanak az elgondolkodni kívánó felnőtteknek. Rengeteg értékes pszichológiai aranyszabály, élmény, megfigyelés nyer itt igazolást. Minden ötletben van magvas igazság. Megejt az is, ahogyan a gyermeki lélek önfeledtségét a képsor elénk vetíti. Az idő sodró múlását nagyszerű képsor érzékelteti: a gyermekek futnak-kergetőz- nek a Gellérthegy lankáin, téli hóban. Süt a nap, dobálják le magukról a sálat, a sapkát, 9 télikabátot, arcok villannak fel és tűnnek el ebben a célját nem lelni akaró futásban és mire a képsornak meg kellene szakadnia, ugyanott, tavasz: réten, töretlen boldogsággal és önfeledtséggel játszanak a gyerekek. Azok, akik az iskola első osztályában, hatévesen, pad- ban és hazamenésben, véleménycserében és az egymás iránti komolyan vett vonzódásban összeszoknak. Mint mondogatjuk ml, komoly felnőttek is, ezek a kicsinyek egy életre kitörölhetetlen élményeket, képeket gyűjtenek egybe maguknak. Amikből — akármilyen furcsán hangzik is ez' világszemlélet alakul.

Szóval, ezek a képek, ezek a gyerekéletből vett eseménysorok színesek, gazdagok, gyönyörködtetik a számét. A si- kamlósabb ötleteket sem rójuk fel az íróknak-rendezőknek, hiszen a pesti gyerek, a világváros forgatagában annyi mindent lát, és korán lát. Azt Is tudomásul vesszük, hogy a gyermeki lélek a sokszoros családi-iskolai-társadalmi alárendeltségben a felnőtteket is kissé görbe tükörben látja és kajánul is nézi őket. Vonzalmainak aránytalanságát szája kimondja, tettei nem leplezik. Ezek a gyermekek nevetnek, néha sírnak-bőgnek a helyzetadta engedetem', vagy indokoltság okából. De nem örülnek és nem szomorkodnak igazán. Úgy hiszem, ezzel marad adósa a film a szülőknek és pedagógusoknak, akiknek ez a film íródott és celluloid-szalagra került.

Hogy csak egy példát vegyünk, a film végéről. A rokonszenves kisfiú — mi nevezzük Pistikének, ha mar a film iroi nem adtak neki nevet! — nazamegy a tiszta ötös

bizonyítvánnyal. Apja ugyan alszik, de szeretné neki elmondani. hogy az iskolaév befejeződött, jól, sőt nagyon jól. Az ügyvéd apa délutáni sziesztáját tartja, az okvetetlenkedő fiúcska közlésére a beidegző- dött választ mondja: Tanuld meg a leckét! A kisfiú, Pistike, erre a válaszra eloldalog a heverő mellől, leül levelet írni ahhoz, akit az iskolapadban és a délutáni játékokon olyany- nyira megszeretett. Zizihez fordul nagy kitárufkozási haj landóságában s két naív mondatba sűríti érzéseit.

Itt is, ebben az esetben is ezükségét érezzük valamiféleképpen a gyermek belső izgalmai pontosabb, részletezőbb megjelenítésének. Még akkor is, ha „csak” vígjátékról van szó. Ha a rendezők ennyi tehetséges és jól kezelhető gyermeket összetoborozhattak, akikkel ennyi fáradságos munka után ilyen sok jó jelenetet tudtak felvenni, bizonyára nyílott volna arra is alkalom ós mód, hogy a gyermekek öröméig és bánatáig lehatoljanak.

Mintha a szerzők szándékosan steril eseményeket sorakoztatnának egymás után és csak azért, hogy a felnőttek csak a gyermekek kritikai mozdulatait és szimpátia-anti- pátia-vonzódásait figyelhessék meg. A szerzőknek csaknem hangosan megfogalmazódik az a véleményük: a felnőttek olykor csak játékszernek, vagy még inkább kikerülendő forgalmi akadálynak jelentik a gyermeket a családban.

Ezt a felfogásukat ugyan áttételesen, a gyermekek görbe tükrére bízzák. A baj csak ott kezdődik, amikor ezek mögött a joggal gyanúsítható megállapítások mögött nem találjuk a kézenfekvő indokot, a gyermek arcán, mozdulataiban, örömeiben, bánataiban. Mintha az írók-rendezők féltek volna attól, hogy szertelenül örülő vagy bánkódó gyermek hamis hatást vált ki a felnőtt publikumból. A felnőttek kíváncsi kara így is beül a nézőtérre, végigneveti az életet sugárzó gyermekek hancúrozását, fontoskodását. De jobban megjegyzett volna mindent, ha akár csak egy mélyebb következményű összeütközés címén- jogán valóban megbolydul ez a felszínen lebegő bájos gyerekhad. Mintha egy valóban komoly író, vagy annak merész szándéka hiányzanék ebből az egyébként kedves és eredeti próbálkozásból. Mert a film pergése közben eszünkbe jutott — nem véletlenül, de összehasonlításul — Móricz és Gárdonyi, akik pöttöm hőseiket természetes világukban, örömmel és bánkódássai együtt örökítették meg.

Sára Sándor bravúrosan követi a gyermekek mozgását, arcukról is leolvasva annyit, amennyiből jobb folytatásra nyílik igényünk — a rendezők oldaláról.

Szüllősy András zenéje vidám világot vesz körül. A színészek közül Keres Emil és Halász Jutka jól állják a gyermekek görbe tükrének torzításait. A kis hősök — Géczy István, Kassai Tünde, Lontay Gábor — korosztályuk rokonszenves típusai.

A felnőttek bizonyára az új témának kijáró figyelmességgel érdeklődnek majd a nekik is hasznos tapasztalatokat nyújtó vígjáték után, még akkor is, ha megkérdezik majd: miért éppen ezt a címet adták ennek a vígjátéknak? (farkas)

Visszatérnek a fiatalok Tarnazsadányba

— Most azt hiheti, hogy megrendeztük az egészet, mint valami színházi előadást.

— Ehhez nagyon tehetséges színjátszók kellenének. Nem gondolom, hogy Tarnazsadány- ban ennyire fejlett lenne a színjátszás.

A fiatalember, a téma kellős közepébe robbant be, mintha telepátiával rendelkezne, mintha egy ügyelő figyelmeztette volna hangszórón a színfalak mögött: „Bessenyei Andrást kérjük a...”

Kezdődhet az első felvorás.

Bessenyei András 22 éves fiatalember monológja hangzik el:

Elnök elvtárs, meggondoltam magam, eljövök a tsz-be állandónak. Megbeszéltük öten, hogy egy ifjúsági brigádot alakítunk, szocialista brigádot.

(A nézőtéren ilyenkor egy kritikus arcán furcsa rángá- sok futnak végig: ez az igazi életből merített sematizmus. De ebben az esetben valóban az életből merített színtiszta valóság, s javasoljuk, hogy a kritikus ne aludjon el, hanem tovább figyeljen.)

Aki a legjobban dolgozik, az legyen a brigádvezető, aki szeret dolgozni tiszta szívből. Én szeretek.

Az elnök közbevág: néha vasárnap is kell dolgozni, meg nyáron éjjel is.

Dolgozom én, csak munka legyen. Télen is szeretnék pénzt keresni. Őszintén megmondom, a kereset miatt jövök vissza.

Még soha nem dolgoztam tsz- ben. Voltam én már építőmunkás Pesten — kőművesek mellett segédmunkás. Dolgoztam a Tarnavölgyi Vegyes Ktsz-nél. A keresetem a 25 forintos napi kiszállási díjjal együtt úgy 1800—1900 forintra rúgott.

Az elnök: Itt kötetlen a munkaidő. Mi lesz, ha vár majd a Kati vagy a Mari este hétkor, te meg még mindig a trágyát kell, hogy hordjad, mert sürget az idő.

Megvár az engem máskor Is. Különben is érdekel a mező- gazdasági munka. Apóm és az Öcsém is a tsz-ben dolgoznak. Nekünk, fiataloknak, nagy lehetőségeink vannak, hiszen a tsz kezd elöregedni. Mi lesz, ha kihalnak?

(A bosszús kritikus arcán piros foltok ütköznek ki, a legszívesebben kimenne és letiltaná a darabot. De bizony, ez még korai lenne.)

Ha ugyanazt a pénzt itthon is megkereshetem, miért menjek máshová. Hiába keresek Pesten, vagy a. ktsz-nél, elmegy a pénz utazgatásra, szállásra, kosztra — az otthonta- lanságra.

Majd jön a többi fiatal is.

Az első felvonásnak és a monológnak vége. Kézfogás Bessenyei Andrással, aki mint a jövőbe látó jós, elmegy, hogy helyet adjon másik társának, a 24 éves Kiss Lászlónak.

Kezdődhet a második felvonás.

geknek, és dolgozni is tünk. Régebben olyan emberekkel dolgoztam a fez-ben, akik nem szerették a munkát, így nekem is elment a kedvem.

(A kritikus a nézőtéren mély apátiába süllyed. Micsoda ön- dicsérés! Az élettől milyen távol álló mondatok. Tiszta hazugság, a közönség arcátlan becsapása. Marhaság. Most es lesz az új, ez a nagyképű, nevetséges öntudat.)

Az elnök: Ha megalakítjátok a brigádot, akkor szerintem a Veréb Rudi is visszajön, meg a Tóth Jóska is. Csak egy kicsit foglalkozni kell velük. Ök még nincsenek mindennel tisztában, s attól tartanak, hogy nem lesz mindig munkájuk.

(A kritikus elrohan, ennyi optimizmus láttán. A ruhatárban még sikerül utolérni és rábeszélni, hogy menjen el Tarnazsadányba és beszéljen az elnökkel meg a főkönyvelővel. Alikor talán elhisz mindent.)

B

B

A színház büféjében mondta

egy színésznő: mindjárt rohanok énekórára, aztán jelenésem van a színpadon, még ma van a tv-darab próbája is, ja, meg még egy másik kis játékban is színpadra kell lépnem.

Túl h* szezon felén az egri színház igazi nagyüzem képét mutatja: négy darab próbái és egynek az előkészületei folynak, nem beszélve az Imádok férjhez menniről, amely talán a Mágnás Miska mellett az idei legnagyobb egri siker.

Lendvai Ferenc igazgató rendezi a február végén bemutatásra kerülő Németh László- drámát: a Nagy családot. A négyfelvonásos darab emlékpróbái folynak. A szereplők

közt találjuk Kovács Mária és Máriást József Jászai-díjaso- kat, Petőházi Miklóst, Kopetty Liát, Paláncz Ferencet De a legközelebbi bemutató ennél is hamarabb lesz: Vasárnap a színház Kömlőn mutatja be Békeffy István darabját, a Janikát, Pálffy György rendezésében. A címszereplő Fontos Magda, partnere, vagyis Janika partnere, János, Pet&házi Miklós és Huszár László

felváltva,

★

A Nem magánügy című

Issajev—Gálics bohózat lesz az egri és a miskolci színház második közös bemutatója a tv- ben — a tv-studiószínház keretében. A darabot Miskolcról Nyilassy Judit rendezi. Az egriek közül szép számban, 15-en vesznek részt a produkcióban.

(—vits)

Kiss Lálsz’ó monológja:

1963-Óan hagytam ott a tsz-t. A Tarnavölgyi Vegyes KtsZ-nél dolgoztam én is. Vagyis, az igazat megvallva, felcsavarogtam Tarnazsadány- ból. De 1200—1300 forintnál többet nem tudtam hazaadni. Elúszott a pénz. Már három hónapja mint lóápoló vagyok a tsz-néL Két hónap alatt 2500 —2800 forintot kerestem .Téli időszakban! Ez nagyon jó ilyenkor.

Apám vasutas, a Nyugatiba jár. De én a mezőgazdasági munkát jobban szeretem.

Annak idején a haverok beszéltek rá, hogy én is menjek el, de aztán nagyon hamar megbántam. Csalt azért nem jöttem vissza már, mert szégyelltem magam, nem akartam olyan sűrűn munkahelyet változtatni.

Nagyon jó lesz ez az ifjúsági brigád, mert a fiatalok megértik egymást. Mások a beszédtémáink, mint az öreA negyedik offenzívát kővetően, amikor az usztasák mind- untalanul rátörtek a felszabadított falvainkra, megérett sekrestyésünkben is az elhatározás, hogy felcsap partizánnak.

Előbb persze megtette a szükséges előkészületeket: útrakelé- se éjszakáján megsütötte a pap utolsó kacsáját, hogy szép emlékkel hagyja el a már előzetesen meglépett Dávid tisztele- les házát, tarisznyájába süly- lyesztett egy egyházi könyvet, hogy unalmas óráiban legyen miből gyakorolnia magát az anyaszentegyház szellemében, no meg, hogy legyen cigaretta- papírja is, és hajnaltájt aztán elindult a közeli partizánalakulathoz.

— Hát téged mi szél hozott, te reakciós szimatoló?! — fogadták a sekrestyésünket a törzsnél. — Bizonyára égett talpad alatt a talaj az usztasák miatt, azért szöktél ide.

SB56. február 12., szombat

— Az igazság szól belőletek, bevallom, csakugyan félek azoktól az istentelen garázdál- kodóktól, a szolgáiktól, az usz- tasáktól és a szakállas csetni- kektől — vallotta be kereken a sekrestyés —, de ugyanakkor szeretem a mi Krisztusunknak tetsző partizán katonaságot.

— Ocsmányul hazudsz, te népszédítő! — vágták arcába a bajtársak, de azért befogadták kuktának a konyhára.

Azóta ott kornyikál, érzelmesen remegő hangon ríkatja a templomi énekeket krumplipu- colás közben, gondozza a tüzet, végzi az egyéb konyhai teendőket. Csupán azt veszi zokon, hogy a mieink, egy-egy város bevételekor, nem engedik meg neki, hogy „evakuálja” a templomokat.

— Hej, annak idején, e világot elöntő háború előtt, bezzeg volt bőven étel és ital — sóhajtott fel időnként a sekrestyés a konyhán, mire a főszakács:

— Vennél inkább példát Jób- ról, isten alázatos szolgájáról ahelyett, hogy a magad sorsára panaszkodsz; jobb lesz, ha megrakod és szítod azt a tüzet

e kondér alatt és ügyelsz, nehogy kifusson a jó zsíros leves.

— Nem tudom, megjön-e ma a faluból a mindennapi kenyerünk — sopánkodott tovább a sekrestyés.

— Már elment érte a gond* nők meg a szamara, délig csak megérkeznek a kenyérrel. Megkértem, ha egy mód van rá, legyen itt délebéd előtt.

Megfértek egymással békességben, csupán egyben nem tudtak megegyezni: szent állat-e a szamár, vagy sem.

— A szamár szent négylábú, mert a mi Jézusunk szamáron vonult be Jeruzsálembe — állította a sekrestyés.

— Már hogy lehet azt? — hil- ledezett a szakács. — Hiszen az a legmakacsabb jószág a rot- gasságos égbolt alatt.

— Eretnek vagy, ha ilyen szót veszel a szádra — pirongat- ta kenetteljesen a sekrestyés.

— Te meg reakciós vagy és szabotálsz, ha a szamarat a szentek közé sorolod — háborodott fel a szakács.

Mind a kettő megrögzötten konok volt, s így nem tisztázhatták semmiképpen maguk között a kérdést, ezért bevontak másokat is a vitákba, részint a hadtáp, részint a törzs emberei közül.

Lévén az utóbbiak fiatalok és harciasak, az előbbiek pedig íobbadán idősebbek és kevésbé harciasak: ezek a sekrestyéshez. amazok meg a szakácshoz húztak..

A vita egy istentelenül izgalmas éjszakán dőlt el. amikor is zászlóaljunknak a banínlú- laii vasútvonalon kellett átkelnie. Alkalmasint a sekrestyésre hárult az a feladat, előző este, hogy a konyhafelszereléssel felmálházott szamarat vezesse. Vállalta tisztelettudóan és kellő áhítattal, amint az a „szent” állatot meg is illeti, mert hiszen az egyház emberei emberemlékezet óta szentimentális hajlamolcat tanúsítanak az olyan főbenjáró teher iránt, amilyen a konyhafelszerelés és a lakmározáshoz szükséges kelléktár.

.4 vicnetoszlcrpban a sekrestyés mögött vonult a hadtáp, istenfélő kifejezéssel az arcokon, de korántsem a „szent” állat közelsége miatt, hanem az ellenséges bunkerektől és a minden pillanatban felbukkanható páncélvonattól.

A szamár farkát markoló sekrestyés valamiféle imákat mormolt magában, sajnos, töredékesen, mert jócskán elfelejtette már azokat, amióta a partizánoknál szolgál. Különösen egyes szavak mentek ki szépszerével a fejéből, s azokat ez alkalommal újabb keletűekkel pótolta ima közben.

A legizgalmasabb pillanatban azonban a szamár hirtelen megkötődött, és egy tapodtat sem volt hajlandó tovább menni; épp a sínpár közt torpant meg a vak sötétségben, amit a két meg-megcsillanó sín még vészesebbnek sejtetett.

— Gyerünk, gyerünk! — sürgették hátulról a sekrestyést a hadtáposok, de bizony a szamár megvetette első két lábát a sín tövében, a hátsó kettőt meg a töltésen, és meg sem mozdult.

A sekrestyésről már dőlt a verejték, s hogy szép szóval nem boldogult, a paroszláv kalendárium összes szentjeit ráolvasta az állat fejére. A szamár azonban sztoikus nyugalommal állta a szidalmazást, olyan rendíthetetlenül, mintha

a háború befejeztéig ott akarna maradni a sínek közt, vagy legalábbis az első páncélvonat felbukkanásáig.

A „szamárdogma” ügyében a sekrestyés pártján lévő hadtáposok erre aztán roppant felháborodtak, előbb tanácsokkal, majd furkósbotokkal siettek a sekrestyés segítségére, de az sem használt. Nem maradt más: a két legmarkosabb hátára vette az állatot, és átkeltek vele a vágányon.

A szamár a halotti csendben éktelen iákolásba tört ki, de olyan mennydörgő hangon, ami még a halottakat is felébresztené.

— így őrződ te a konspiráció titkát, te égedelem!? — ripako- dott rá méltatlankodva a sekrestyés, dühösebben, mint hogyha a gyónás titkán esett volna sérelem, s úgy^ főbe kólintotta, hogy az állat futásnak eredt az éjszakában. Amikor aztán a menetoszlop túljutott a veszélyes övezeten, s a harcosok pihenőt tarthattak, a „szamárpártiak” mind nekirontottak a sekrestyésnek:

— Kígyó fajzat, majd itt hagytuk a bőrünlcet a te szented miatt, csaknem elárult bennünket az iákólásávál!

— Hiszen ti is azt állítottátok — így a sekrestyés hogy szent ez az állat.

— Mert megtévesztettél bennünket azzal a süket dumáddal ...

Az ellentábor pedig derült:

— Ügy kell nektek, ha bedűltetek neki.

Máskor aztán az ilyen veszélyes átkeléseken mindenki távol tartotta magát a sekrestyéstől, no meg a volt „szentjétől” is.

Dudás Kálmán fordítám

Az elnöké, Tóth Lászlóé * szó. Az utóbbi időben 20—22 fiatal jött vissza Tarnazsadányba, a tsz-be. Ezek a 22— 25 éves fiatalemberek mindent megpróbáltak már és rájöttek, hogy anyagilag jobban jönnek ki itthon. A tsz egész évben foglalkoztatni tudja őket Észrevették azt is, hogy az idősebbek már nem olyan intenzíven veszik ki a munkából részüket, észrevették, hogy szükség van rájuk.

(Észrevették: észrevétették

velük.)

Türelmesek vagyunk a fiatalokkal. Nem mordulunk mindjárt durván rájuk, ha mondjuk a kukoricamorzsolás- nál a fiatalság temperamentuma és játékossága úgy mutatkozik meg, hogy egy kicsit megdobálják egymást kukoricával.

(Jó pszichológia.)

Nyáron 26—28 fiatal lány is dolgozott nálunk. Hetenként fizettünk nekik. Megállapodtunk egy átlag munkaegységben, és megbeszéltük, hogy ha teljesítik, ha nem, ha túlteljesítik, akkor is a megállapodás szerint fizetünk. Túlteljesítették, mi jártunk jól.

(Ja, ha hetenként fizetnek, akkor mindenki szívesen túlteljesít.)

1961-ben 40 forint volt a munkaegység, 65-ben 65 forint. (Ohó, hát ez bizony vonzó.) Jó a KISZ-szervezet. Korbán András baromfigondozó igen , ügyes, agilis, élénk tagokat .■ont’ be a vezetőségi munkába. Mi megmondtuk minden ■-tatnak: munka- és pénzkereső lehetőség is van. Szóra- í kozni is lehet. Van KISZ- ;' 1;, Iság, tv... És itthon élhet- ! ,:sk, nem kell csavarogniuk.

0

\ főkönyvelőé, Baromi And- a szó: A titok nyitja az odó, egyenletes fejlődés, a munkaszervezés volt/ Ma már ott tartunk, hogy nyugodtan kiadhatjuk a munkakönyvét annak, aki rosszul dolgozik.

Az első fázis az- volt, hogy 1982-beii egyesült a faluban levő két tsz. Ez lendületet adott. A célunk a minél nagyobb mérvű gépesítés elérése és a túl munkaigényes folyamatok csökkentése volt. Aztán részes művelésre adtuk ki a | kukoricát, napraforgót, cukorrépát. Ekkor mindenki szívesen ment dolgozni, mozgósítva lettek az emberek.

Tóth László elnököt a tagság kívánságára választották meg. Ö kitűnően tud az emberekkel bánni.

Elértük azt, hogy kitűnő a munkahangulat.

Hat év óta járok le Pestről dolgozni ebbe a tsz-be.

(A kritikus kikerekedett szemmel bámult, ő még színpadon sem látott ilyet.)

A környéken már tudják, ha egy fiatal fogatos szállítja a terményt, az a tartazsadányi Egyetértésből jött. Amikor Ludason átszállók hétvégeken a pesti vonatra, gyakran említi az állomásfőnök: „Nálatok vannak a legfiatalabb fogatosok.”

Berkovits György .

GYEREKBETEGSÉGEK