Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-06 / 31. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ARA: S6 FILLÉR. VASÁRNAPI ieijijtetiiitk Dunántúlról kapott levelet a lőrinci József Attila If­júsági Nevelőotthon: egy 17 esztendős fiú üzent egy­kori mesterének, diáktársa­inak ... A gyerek, a szülői ház­ból kérte vissza magát az otthonba, az állami gondo­zottak közé. Mert úgy­mond: ott jobban érezte magát, több szeretetben, megértésben volt része, s hiszi, hogy Lőrinciben in­kább ember marad, inkább felnőtté válik. Panaszkodó a levél — csalódott gyerek _ irta. Olyan, akit — talán erősnek hangzik — az apja csapott be. Az apja, aki pár hó­napja nem a fiát akarta „megtalálni", hanem saját pénzét szerette volna vég­érvényesen visszatartani, azokat az ötszáz forintokat, amelyeket havonta kellett fizetnie a gyerek után. Üj tervek, álmok, egy biztosabb, szebb jövő Ígé­retével csalta „haza" a fiút, biztatta, hogy majd beírat­ja az iparitanuló intézetbe, vájárt neveltet belőle. Ám mindezt csak a vonaton, az első napokban fújta, ttídna gyorsan elfeledte — t dolgozni, pénz után za­varta a fiút A pénzt idő­ről időre elvette a gyerek­től, mondván: törlesztenie kell azt az ötezer forintot, amennyibe a tízhónapos lő­rinci „üdülési" került... S mindezt még azzal is tetéz­ték, hogy semmibe nézték a fiút, gúnyolták beszédhi­bája miatt, lépten-nyomon megsértették, szüntelenül éreztették vele, hogy csak afféle jött-ment a család­ban ... Ezt írta meg a fiú, ezért akart menekülni a „megta­lált fészekből" — az állami gondozottak otthonába. Nem a rossz hangzású „lelencbe", hanem haza: barátok közé, akik idege­nül is gyermeküknek, test­vérüknek tekintik, akik na­ponként segítenének neki megkeresnie, amit felelőt­len szülei miatt elveszített. A fiú pedig az hiszi, hogy megtalálja. És ez a bizalom nem egyedüli: sok-sok más levél, szárnyra bocsátott, felnőtté vált, vissza-víssza- térő, látogatóba érkező egykori nevelőotthoni diák igazolja: hogy az elhagyott gyermekek életét, sorsát jól irányítják, az állam, a tár­sadalom segítökészége pó­tolni tudja gyakran még a legnagyobb kincset: az édesanyát, édesapát is •.. (—ni) Zárszámadás Tegnap tartotta zárszámadó közgyűlését az egerszóláti Bé­ke Termelőszövetkezet tagsá­ga. A községi kultúrotthonban megrendeztt közgyűlésen részt vett Gubán Dezső, az Egri Já­rási Pártbizottság első titkára, Berecz István, a megyei tanács vb. elnökhelyettese, Holló End­re, az MSZMP Heves megyei Pártbizottságának osztályveze­tője, valamint a verpeléti Helyőrség prancsnoks ágának képviselői. Dér Józsefnek, a termelőszö­vetkezet elnökének beszámo­lójából megtudtuk, hogy a ked­vezőtlen időjárás ellenére is a szövetkezet tervét teljesítette, 4b így a 30 forintos tervezett Á Luna 9. közvetlen összeköttetést teremtett a Hold és a tudósok között MOSZKVA (TASZSZ): Február 4-én, moszkvai idő szerint 18 óra 30 perctől (ma­gyar idő szerint 16 óra 30 perc­től) 19 óra 55 percig a Luna 9. panoráma képet továbbított a Hold birodalmából. Ezenkívül a földi központból adott rádió­parancsra a tudósok igényei­nek megfelelően a Luna 9. be­rendezése elvégezte a Hold­felszín egyes részeinek vizsgá­latát. A Földre érkezett képek jó minőségűéit. A kapott informá­ciót a tudósok elemzik és a közeljövőben nyilvánosságra hozzák. Február 5-én, moszkvai idő szerint 4 órakor, összeköttetést létesítettek a Luna 9-cel. Az összeköttetés során megbizo­nyosodtak arról, hogy az ál­lomás fedélzetének paraméte­rei (légnyomás, hőmérséklet, az üzemanyagforrások feszült­sége stb.) a megadott határok között mozognak. Legközelebb február 5-én, moszkvai idő szerint 19 órakor lépnek össze­kötetésbe a Luna 9-cel. Ezzel az érintkezéssel véget ér majd a Luna 9. holdkutatási programjának teljesítése. Szovjet vendég a Viharsarok -Tenger térségében Ünnepi köntösben jelentek meg szombaton a moszkvai la­pok, tükrözve azt a diadalmas ujjongást, amely átmelegíti az egyébként csípős hideggel küz­dő szovjet fővárost. Szerte a Szovjetunióban az a vélemény, hogy a szovjet űrhajózás, a szovjet tudomány és technika szép es méltó ajándékot készí­tett a közelgő pártkongresszus­nak. A lapok piros betűs címolda­lán láthatók a Holdra juttatott szovjet felségjelvények, óriási nagyításban a Viharok Tenge­rének térképe, rajta azok a kráterek, amelyeknek közelé­ben a Luna 9. leereszkedett. A Komszomolszkaja Pravda fantasztikus leírást közöl a város nagyságú rádióelektro­nikai központból, amelynek „föld alatti palotájában” ösz- szegezik és elemzik a Holdról jövő közléseket. Ebből az írás­ból kitűnik, hogy a Luna _9, programját hónapokkal ezelőtt kidolgozták, másfelől, hogy en­nél a felbocsátásnál már a Luna 8. tapasztalatait is figye­lembe vették. A Luna 9. megalkotói művök eredményeit a XXIII. pártkong­resszusnak ajánlják Munkánk eredményeit aa SZKP XXIII. kongresszusának szenteljük — írják azok a tu­dósok, tervezők, mérnökök, technikusok és munkások, akik részt vettek a Luna 9. megal­kotásában és felbocsátásában. Táviratuk válasz az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének és a Szovjet­unió Minisztertanácsának üd­vözlő üzenetére. 0 Luna 9. világvisszhangla MOSZKVA: (MTI) A szovjet vezetőkhöz újabb gratuláló táviratok érkeznek államférfiaktól, tudósoktól, ne­ves közéleti személyiségektől. Joszip Broz Tito köztársasá­gi elnök Nyikolaj Podgornij- hoz, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöké­hez intézett táviratában a ju­goszláv nép és saját maga ne­vében gratulált a szovjet tudó­soknak és a Szovjetunió né­pének a nagy űrsikerhez. Nasszer, az EAK elnöke Podgornijhoz, Brezsnyevhez es Kosziginhez intézett táviratot, amely hangsúlyozza, hogy a szovjet tudományos siker az egész emberiség javát szol­gálja. Indira Gandhi asszony mi­niszterelnök a sajtóhoz eljut­tatott nyilatkozatában többek között ez áll: a Luna 9. kozmi­kus állomás sikere, az embe­riség kitartó erőfeszítésének jutalma. Az elérhetetlent elérhetővé tette. Üdvözlöm a szovjet tu­dósokat, akik kiszélesítették az emberiség horizontját... Bearson kanadai miniszter- elnök is nyilatkozott a sajtó­nak: „ez az eredmény forduló­pontot jelent a világűr kutatá­sának történetében az egész emberiség javára” — mon­dotta. Történelmi jelentőségű út­törő tettnek nevezte a szovjet vezetőkhöz intézett táviratá­ban a Luna 9. sikerét Walter Llbricht, az NDK Államtaná­csának elnöke és Willi Stoph miniszterelnök. A floridai Cape Kennedy ra- kétakisérleti telep szakértői kijelentették, hogy a Hold­felszínéről kapott képek segít­séget nyújtanák az amerikai Hold-programhoz. Az arizonai Tucsonban egy vezető amerikai tudós kijelentette, hogy a fényképek ismeretében módo­sítani kell a Holdra juttatandó berendezéseket. Egerszólátm munkaegységet a tagságnak biztosították. A közös vagyon 829 ezer fo­rinttal nőtt, a fel nem osztha­tó alap pedig 1 378 ezer forin­tot tesz ki. Az állóeszközök ossz. értéke 11 706 ezer forint. Beszélt még az évi gazdasági tervről, mely szerint tovább fejlesztik a rajnai Kódállo­mányt, 2500-ról 3500-ra, mely­ből 1 200 ezer forint értékű tojásbevételi tervet terveznek. A beszámoló után többen felszólaltak és hasznos javas­latot tettek. A közgyűlés végén az iskola kuitúrcsoportja kedveskedett a tagságnak rövid műsorral, majd közös ebéden vettek részt a szövetkezet dolgozói. Amerikai hírszerzőket tartóztattak le A Belügyminisztérium szer­vei kémkedés bűntettének ala­pos gyanúja miatt előzetes lé- tartóztatásba helyezték dr. Egedy Lehel jogügyi előadót, valamint dr. Egedy Elemér orvos, egyetemi docens, magán­tanár, budapesti lakosokat. Mindketten az amerikai hír­szerző szervek beszervezett ügynökeiként ellenséges tevé­kenységet folytattak hazánk el­len. Többször jártak nyugaton és vállalkoztál: arra, hogy ka­tonai, politikai, gazdasági, va­lamint tudományos és kulturá­lis titkokat gyűjtenek és szol­gáltatnak ki megbízóiknak. Ügyükben folytatódik a vizs­gálat. A történelmi jelentőségű felvételt a Luna 9. automatikus szovjet űrállomás készített« 1966. február 4-én a Hold felszínéről. (Telefoto MTI Külföldi Képszolgálat) Dobi István HO SI MINI! elvtársnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökének, HANOI Tisztelt Elnök Elvtársi A né­pe és az Ön iránt érzett sze­retet és szolidaritás érzéseitől áthatva vettem kézhez az ez évi január 24-i levelét. Én és a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa, osztjuk és magunkénak valljuk önnek a vietnami kérdés békés ren­dezésére tett javaslatait. Ön­nel együtt valljuk: ha az Egye­sült Államok kormánya való­ban a békés megoldás híve, akkor fogadja cl a Vietnami Demokratikus'Köztársaság kor­mányának négypontos javasla­tát, s tárgyalási szándékának levele Ho í bizonyítására végérvényesen és feltétel nélkül szüntesse be a Vietnami Demokratikus Köz­társaság területe elleni bomba- támadásait és egyéb agresszív cselekményeit. A Magyar Népköztársaság népe haraggal értesült arról, hogy az Egyesült Államok kor­mánya a barbár bombatáma­dások felújításával válaszolt az ön békés javaslatára. E kalan­dor lépés nem csupán az ame­rikai imperialisták tehetetlen­ségét mutatja, hanem egyben azt is bizonyítja, hogy az Egye­sült Államok kormánya nem kereste őszintén a kérdés bé­kés megoldását, s diplomáciai manőverei a világközvélemény félrevezetését, az agresszív há­ború kiszélesítésének előkészí­tését szolgálták. ü Mlnh-hez Az imperialista agresszió e súlyos óráiban, mint azt a Magyar Népköztársaság kor­mányának február 3-i nyilat­kozata is tanúsítja, a magyar nép teljes támogatásáról bizto­sítja a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság és a Dél-viet­nami Nemzeti Felszabadítás! Front igazságos álláspontját. Népünk akaratának, szívünk parancsának eleget téve készek vagyunk minden segítséget megadni vietnami testvéreink függetlenségének megvédésé­hez, győzelmük kivívásához. Budapest, 1966. február 5. Testvéri üdvözlettel DOBI ISTVÁN, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Indira Gandhi az EAK-ha és Csehszlovákiába látogat ŰJ-DELHI (MTI): Az AP hivatalos új-delhi forrásokra hivatkozva jelenti, hogy az EAK és Csehszlovákia indiai nagykövete meghívást nyújtott át Indira Gandhi mi­niszterelnöknek. Felkérték, hogy látogasson el hazájukba. A jelentések szerint Gandhi asszony mindkét meghívást elfogadta, de utazásának idő­pontját még nem rögzítették. Kormányválság Olaszországban és Belgiumban Az Olasz Kommunista Párt vezetősége nyilatkozatot adott ki a kormányválsággal kapcso­latban. Az Olasz Kommunista Párt vezetősége ünnepélyesen köve­teli, hogy olyan új kormányt hívjanak életre, amely pozitív módon nyúl hozzá a legsürgő­sebb problémákhoz (olasz bé­kekezdeményezés Vietnammal kapcsolatban, demokratikus gazdasági tér ve zás a teljes fog­lalkoztatottság problémájának megaldása érdekében, a dol­gozók alapvető jogainak védel­me stb.) Csak ilyen módon, vagyis mindennemű kommunistaelle­nes megkülönböztetés felszá­molásával, a pártok, a kormány és az ellenzék, a kormány és Reggelre 36 holttestet találtak Folyik a vizsgálat és a reménytelen az ország közötti kapcsolatok új alapokra helyezésével lehet megoldani a jelenlegi kormány­válságot úgy, hogy az megfelel­jen a demokrácia és az ország érdekeinek. mentési munka a Tokiói öbölben TOK1Ö (MTI): sa japán állampolgár volt. A Tokiói-öbölben tovább fo­lyik a kutatás a pénteki repü­lőgép-katasztrófa áldozatai után. Reggelre 36 holttestet ta­láltak. Bár minimális a re­mény arra, hogy a katasztrófá­nak maradt túlélője, a japán légiforgalmi társaság és a men­tési munkálatokat irányító szervek vonakodtak attól, hogy ezt hivatalosan és végérvénye­sen bejelentsék. A hírek szerint a lezuhant gép valamennyi uta­A‘ szerencsétlenség okának kiderítésére indult vizsgálat eddigi adataiból arra következ­tetnek, hogy a robbanás a le­zuhanás után és nem repülés közben következett be. Szombaton reggel a légifor­galmi társaság különrepülőgé- pével mintegy 150 ember — az áldozatok rokoni i. barátai — szálltak az öböl fölé, hogy őszi­rózsával hintsék tele szeret­teik huUámsirját. BRÜSSZEL: Baudouin belga király szom- i bat reggelig nem döntött, ei- íogadja-e Pierre Harmel mi­niszterelnök kormányának le­mondását, így nyitott kérdés az is, sztráikba lépnek-e vasár­nap éjféltől a belga orvosok. Mint ismeretes, mintegy kilenc­ezer orvos bejelentette, hogy amennyiben a király elfogad­ta a kormány lemondását, el­halasztják vasárnaptól terve­zett sztrájkjukat és az új kor­mánnyal folytatják tárgyaié- saikat

Next

/
Thumbnails
Contents