Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-24 / 46. szám
KÖRZETI ORVOSOK SÍROK I947-BEN kapott először körzeti orvost, olyat, aki megmaradt mind a mai napig. A többiek elszöktek. Igen,, mert a feladat óriási volt, türelemmel és erős idegzettel lehetett csak valamit elkezdeni. Dr. Szigethy Béla vette föl a harcot 1947-ben, és eredményesen, a kőlyukakba zárt, megmerevedett, egészségtelen múlttal. — Tisztátlan dolognak tartották a szülést... Szalmán, piros szoknyában hozták világra a gyereküket az asszonyok. Nagy volt a csecsemőhalandóság. A védőoltásokra két évig kellett rábeszélni az embereket* sőt, néha kényszeríteni is szükséges volt. Abban az időben nem ismerték még a villany- világítást sem. A körzeti orvos nemcsak gyógyít Megválasztották tanácstagnak, mert szívén viseli a község sorsát. Annak idején, amikor még nem volt villany a községben, maga köré gyűjtötte a falu ^erősségeit”, s az erdőben póznának való fákat vágtak. A fiatalokkal sportkört alakított — Nagyon szeretem a sportot Amióta itt vagyok, megalakult a Siroki Vasas SE (NB III-as várományost van két kézilabda-csapatiünk is, meg egy asztalitenisz-szakosztály. Családban is öröklődött a sportszenvedély, fia NB I-es kézilabdás, s hagy mindenben kövesse apját orvostanhallgató is. A BETEGEK? Ellátja a körzeti orvosi rendelést is, és üzend orvos a Mátravidéki Fémmövekben. A község tekintélyes hányadát ő segítette világra. A majd két évtized legnagyobb eredménye, hogy magába fogadta a község, szeretik az emberek, ragaszkodnak hozzá Hívták kórházhoz: szülész és nőgyógyász szakorvos. De itt maradt. Az egyenjogúság kérdése foglalkoztatja éppen, az egyenjogúság biológiai feltételei. Idő? Körzeti és üzend rendelés, fekvő betegek ellátása, vizsgálatok a bölcsődében, tanácsülés. Van-e ideje önmagára? Kevés. Olyankor feleségével autóba ülnek, s felkocsiz- nak Pestre, színházba, operába, vagy a szülőkhöz. — Itt marad végleg? — Nem lehet innen elmenni. S nem is akarok. A közeljövőben végleg és csak üzemi orvos leszek. Nagyon sok tervem van, ezeket meg szeretném valósítani. Szakorvosi rendelés is szükséges, mert mesz- sze van a város, viszont az üzemben 2600-an dolgoznak! Az üzemi rendelő a legkorszerűbb lesz a megyében. Betegszobákkal, új felszerelésekkel... Talán a nyáron már elkészül. Persze hogy érdemes itt maradni! ★ a pétervásari járás legfiatalabb körzeti orvosa Bo- donyban dolgozik. Alig egy éve került ide. Megszokta-e, megismerte-e az embereket? Üj környezet, biztos nehéz. Felkerestük Bodonyban. Egy helyen van az orvoslakás és a rendelő. A kapun belépve kérdezem a szemben jövő asszonytól, hogy merre találom az orvost Mondja, hogy a gépkocsi alatt Valóban, egy Moszkvics személygépkocsi alatt overálos lábakat pillantottam meg előkalimpálni. A körzeti orvos a kocsiját gyógyította. — Jó napot kívánok. Magát keresem — mondom a két lábnak. .— Honnan? — kérdezik a lábak. — Az újságtól. — Biztos, hogy engem keres? — Biztos. Amennyiben ön dr. Vhrédy János. — Bn vagyok —> felelik a lábak, s a fiatal körzeti orvos kikászálódik a gépkocsi alól. — Elnézést, a kardánkereszt... Mosolygós, szőke ember. Közvetlen az egyetem után került ki Bodonyha, körzetbe. Ezeket már a lanásban tudom meg tőle. — Először azt hitték a kollégák, hogy helyezkedem — mondja —, amikor arról beszéltem, hogy én pedig csak községben akarok dolgozni. Ahogy teltek az évek, már elhitték, hogy őszinte a szándékom. Én is Heves megyei vagyok, szüleim petőfibányaiak. A feleségeméi is. — Milyen volt a kezdet? — Nem nehéz megszokni a bodonyiakat. Jó a természetük, nagyon kedvesek, és — örülnek, hogy körzeti orvosuk van. — Gondolom, éjjel sokszor felköltik, ha valami baj van. — Amióta itt vagyok, csak két ízben fordult elő ilyesmi. Szóval ritkán. A múltkor szólt az egyik községbeli ember, hogy „doktor úr, majd meghaltam az éjjel — de nem akartam zavarni.. .** Egészséges emberek laknak itt, például, Parádsasvárhoz képest, ahol szintén rendelek. Persze a legjobb időbeosztás mellett is napi 10—14 óra, vagy még több, amit munkában kell töltenie. Mikor rendelésről visszajön, fiatal felesége már mondja az újabb hívásokat. Jó ez a Moszkvics, mert gyalog még napi 25 óra is kevés lenne. — Szót fogadnák a betegek? — Nehéz az idősebbekkel boldogulni. Nem akarnak kórházba menni, amikor szükséges. S az a legnagyobb baj, hogy még a fiatalabb családtagok is ellenzik. Szinte nyíltan beszélnek az esetleges halálról, pedig még hosszú időre meg lehetne menteni őket. Rábeszélés? Kissé közelharc is. Anyagi problémákat emlegetnek Pedig egy édesanya, édesapa, vagy testvér élete nem mérhető pénzzel. — Furcsa kérdés: marad a községben? — Persze, hogy maradok. Falun akarok dolgozni. S közben vizsgát is szeretnék tenni valamelyik szakágból. Talán a gyermek- vagy a belgyógyászat ... Amikor kikísér, néhány szót még váltunk az előszobában. Egy másik helyiségből csatakiáltás hallatszik. — A fiam! — mondja büszkén. Kátai Gábor Az Egri Tanárképző 1964s Főiskola Évkönyve -65. * Nemrég hagyta el a sajtót az Egri Tanárképző Főiskola Évkönyve, amely e jelentős hagyományokkal rendelkező felsőoktatási intézmény 1964/65- ös tanévéről, munkájáról, életéről, nevelőinek, oktatóinak tudományos munkásságáról, a tanárjelöltek mozgalmi és mozgalmas életéről számol be. A szerkesztő bizottság — Nagy Andor, dr. Szőkefalvi Nagy Zoltán, Tóth Bertalan és Vajda József — szemmel láthatólag arra törekedett, hogy hű képét adja az elmúlt tanév eseménysorozatának. A beszámolót azzal a beszéddel vezeti be, amelyet dr. Szántó Imre, a főiskola igazgatója mondott a ápolja azokat a nemes nevelői —•oktatói hagyományokat, amelyek Egerben rég meggyökereztek. Ennek az eredményes munkának az elismerését kormánykitüntetések, miniszteri elismerések jelzik, és azok a megbecsülést jelentő külföldi tanulmányutak is, amelyekben tizenegy főiskolai oktató részesült. Az évkönyv kapcsán is ki kell emelnünk azt a hírt, hogy a Tudományos Minősítő Bizottság dr. Bakos Józsefet, a főiskola tanszékvezető tanárát a nyelvészeti tudományok kandidátusává nyilvánította Come- nius nyelvszemlélete című disszertációjáért. valamely más társadalmi szervezetben ne fejtene tó. eredményes tevékenységet. A főiskola bizottságainak jelentései részletesen is bemutatják azt a munkát, amit az egri főiskola végez a minél magasabb rendű és minél eredményesebb tanárnevelés érdekében. A főiskola külső eseményeiről szóló beszámolókat statisztikai adatok egészítik ki. Az évkönyv tanulságos ösz- szeíoglaló a főiskola tanárainak és tanárjelöltjeinek, de az érdeklődőnek is, aki a három északi megyét általános iskolai tanárokkal ellátó egri felsőoktatási intézmény és munkája iránt érdeklődik. (F. A.) tanévnyitón. Dr. Szántó Imre ebben a beszédben nemcsak bevezette az új iskolai évet, nemcsak a főiskola új polgárait iktatta be, de elvi megállapításokat is tett. Többek között ezeket mondotta: „Az anyagi és szellemi javak létrehozói valamennyien úgy dolgoznak, hogy felkutatják az anyagi világ és a társadalmi élet törvényszerűségeit, és a törvényszerűségek ismeretében felülkerekednek a természeten, s annak erőit szolgálatukba állítják. Ebben közös valamennyi alkotó tevékenység, a nevelő—oktató tevékenység is”. Ha a főiskola életéről szóló, jól rendszerezett beszámolókat olvassuk, szorgalmas és eredményes munkára következtethetünk. A főiskola vezetősége, a főiskolai tanács szervezetten irányítja ezt az intézményt, Száznál több tudományos publikáció bizonyítja, hogy a gyakorlati oktató-nevelő munka mellett elmélyült elméleti tevékenységet is folytatnak a főiskolán. Külön fejezet számol be — megérdemelten — arról a művészeti munkáról, amelyet a rajztanszék és az ének-zene tanszék tanárai kifejtettek. Blaskó János, dr. Baskai Ertöne, Gergely Pál és Nagy Ernő éppúgy jó nevet vívtak ki a művészetszerető egri közönség körében, mint az ének-zene tanszék nevelői közül Rezessy László, Csikós Andor, Tar Lőrinc, Auer Gyula, Kelemen Imre, Ary Tibor és Cseh Béla. A társadalmilag is aktív pedagógusról ad hírt az évkönyv: nincs az egri főiskola oktatói— nevelői karának talán egyetlen tagja sem, aki a TIT-ben, vagy FEJLŐDÉS — Na most Lajoskám, az Aidából a győzelmi indulót. Az új tanévtől megszűnik a humán—reál tagozódás A gimnáziumi reformtanter- vek országos vitájában egyöntetű állásfoglalás alakult tó arról, hogy a gimnáziumokban fokozatosan meg kell szüntetni a hagyományos humán—reál tagozódást. Az egységes alap- műveltség biztosítása minden gimnáziumi diák számára szükséges, ugyanakkor kívánatos lehetőséget adni a bizonyos tantárgyak iránt különösen érdeklődő, kiemelkedő tehetségű fiataloknak tehetségük, képességeik kibontakoztatására, tudásuk elmélyítésére. Az idén érettségiző gimnazisták még humán—reál osztályokba járnak, az I—m. évfolyamosok azonban már egységes tanterv és óraterv szerint tanulnak* ami a kővetkező tanévtől a TV. osztályban is életbe lép. Az 1966:—67-es oktatási évtől tehát már egyetlen gimnáziumban sem lesz humán—reál tagozódásA gimnáziumok első osztályaiban egyébként a jövő tanévben már minden tárgyat, a második évfolyamokban pedig a tantárgyak többségét reform- tantervek alapján, új tankönyvekből oktatnak. A következő két évben fokozatosan bevezetik az új tan terveket és tankönyveket a harmadik és negyedik osztályokban is. ♦■•♦♦♦••'♦♦♦•«►♦■«».A Wl Db Kati nem kért se a színházjegyből, se a várható hitvesi kapcsolatból. Inkább feladta, rokonházaspárnak engedte át a pesti lakást és hazaköltözött. Nem rögtön és nem is me- neküléssaerűen. Ügy húsvét táján, amidőn végképp meggyőződött róla, hogy Irén ángyi mániákus: a házasságszerzós mániákusa. Ekkor tartottak ugyanis a negyedik vőlegényjelöltnél, egy szolid, tízezreket kereső gombkereskedőnél, az ötödik jelöltet pedig húsvétira, nyuszi ajándékul szándékozott bemutatni Irén ángyi. — Hát... lelkem, hol jobb? — kérdezte nem sokkal haza- érkezte után Katitól az öreg Bársony. — Pesten, vagy itthon? Ugye, hogy itthon? Éppen veteményeztek. Mákot. Az öreg zsinórt feszített, magágyakat karcolt a porha- nyós televénybe, Kati pedig a pirinyó, homokkal dúsított mákszemeket pergette-zsurmol- gatta két ujjal alá. — Nem is tudom — simította tó homlokából kézfejjel a haját. — Itthon... más. — Mi más? Micsoda? — Minden. Még az ég is... Tág, messzebb van, és telistele bárányfelhővel. — No ugye? — hatódott meg könnyekig az öreg Bársony, és úgy tekintett a göndör, habosán patyolat bárányfelhőkre, mintha bizony ő terelte volna tálkájukat a mélykék tavaszi égre. URBAN ERNŐ REGÉNY Egyúttal derűs, magabízó nyugalom szállta meg. Annak a tudata, hogy mégiscsak az ő vére Kati. Kertész- vér. aki immár kitanulta a várost, és többé csábítva se lesz hűtlen az ojtókéshez. — Persze, hogy itthon jobb! — jelentette ki. — Aztán, ha unatkozni találsz, isten az atyám, még... még televíziót is veszek, hogy ne unatkozz, lányom. • Kati csak nevette, mert újra otthon és újra lánynak lenni még a beígért televíziós készüléknél is újdonságosabb élvezet volt neki. Teszem azt... Pesten még az éjszakája se volt zavartalan. Vasút mentén lakott, és sehogy se tudta megszokni se a mozdonyok panaszos, zöld lámpáért rimánkodó füttyét, se a szerelvények házat is megingató csattogását. Folyton fölriadt és meredten, torkában dobogó szívvel figyelte, hogy — jaj, micsoda vicsorgó, sűrű fogsorú szörny! —• hogyan villog és villámlik tova a meny- nyezeten a vonatablakok egymásba folyó, fejtetőre állított sora, Később megszokta, persze, s nem riadt fel, mindazonáltal mégiscsak belejátszott álmaiba a robaj és a mozdonyok hujjo- gatása is. Mezőben állt: hullámzó, ezüst tajtékos rozstábla közepén. Zenét is hallott, kalászi zenét. Szél cirókálta rozskalászok citeraszavát hallotta. A mindenségnek kenyérszaga volt. Párolgó, ünnepre szegett, új kenyér szaga. Egyszer csak megreszketett és felmorajlott a föld. A mező egész hosszában végighasadt. A mélységből füst csapott fel. Vastag, zsíros, kátrányos kondorolás. És egy bika: egy vas- patás, tüzet prüszkölő szörny is bömbölni kezdett. Hosszan, kitartva, acéltorokkal. Erre félelmében elszürkült, üveggé dermedt a világ, s az égről — szíven lőtt sármány — buc- kázva hullott alá a nap. De otthon? Otthon megnyugodott Kati, a száján mézzel aludt el, és mézzel is ébredt, mintha nemcsak a paplana, de langyos, békamuzsikás éjszakái is peheliyel lettek volna kibélelve. És újdonság volt néki a munka is: a babráló, veteménye- zéssel és palántázással bíbelődő kerti munka. Kezdetben ugyan meghúzta a derekát, de beleszokva és hosszú távra vérpezsdítőén jólesett neki. Hogy aztán sárral, bűzzel, továbbá: mozi, vízvezeték, angol WC és egyéb hiánnyal is járt ez az újra vállalt falusi élet? Istenkém! A tél, az igazi próbatétel ideje még messze volt, nagyon-nagyon messze. A lent zöld-arany, odafönn pedig selyemkék koranyár viszont teljes gazdagságában pompázott. Maga az elvadult, mesésen bozótos park, mögötte a táblákra szeldelt virág- és konyhakertészet és a borostyán ruhás, ezüst fenyők őrizte szülői ház aztán szintúgy megtette a magáét. Annyira visszabű- völte-édesgette apja mellé Katit. hogy a pesti életnek még a valóban megkedvelt vívmányairól is könnyű szívvel volt képes lemondani. Ezt a boldogságot tette tönkre, ebbe taposott bele durván, két lábbal Laci. Oda is lett a nyugalma és a derűje Katinak. Morcosán, kényszeredetten tett-vett. Magától nem szólt. Felelni is csak ímmel-ámmal felelt Ha meg észrevette magát, hogy... jaj, utóbb még gyanúba talál esni, hát olyan fülsértő hangoskodást művelt, hogy már-már sírásnak hatott és szánalmat keltett a kacagása. Főleg a csütörtökjei és a vasárnapjai lettek kibirhatat- lanok. A remény tudniillik, hogy majd csak hozzászelidül Laci, és a beszélő viszonyt is helyreállítja vele, mindkét hetivásáros napon: szerdán és szombaton is autóbuszra ültette. De bárcsak ne ültette volna! Laci — a mafla, a fafejűség netovábbja — változatlanul kimért és egész a megátalko- dottságig szófukar maradt. Pedig ha van szeme, ha nem veszi el megfogyatkozott ítélőképességét is az idült gyanakvás, észre kellett volna vennie, hogy provokációról szó sincs. Érte és csakis érte viteti- rázatja magát immár a harmadik hete oda-vissza az autóbuszon Kati. És az öreg Bársony? ö csak nem volt vak? ő csak észrevette, hogy valami nincs rendjén Katinál? Hogyne. Csak kivárt, figyelt, adatokat egyeztetett. Higgadt, tapintatos férfiú létére mindenekelőtt a baj mibenlétével szeretett volna tisztába jönni. Ázt még elnézte, és holmi bal-lábbal-keléssel magyarázta, hogy Kati figyelmetlen, s hogy ennek folytán gyom helyett virágtöveket vagdal ki. El még azt is, hogy a kezében kész veszedelem, valóságos iszapoló puska az öntöző „slag”. Mivelhogy elbámészko- dik ugyebár, és akkora iy»kat váj ki a sugarával, hogy1 egy egész üregi nyúlcsalád is' bátran ellakhatna abban. Sőt* mi több: még Kati sűrű utaz* gatásán se akadt fenn, noha látván láthatta, hogy a haja rendben van, nem kíván fodrászt, és hogy a kosara is mindig üres, csak parádénak van ott a karján. Hanem, hogy a főzőtudománya is válságba jutott?! Hogy — amire még emlékezni is siralom — legutóbb kristálycukor helyett sóval szórta meg a túrós palacsintát?! Rágalom és rosszmájúság volna azt állítani, hogy az öreg Bársony élt-halt a hasáért, s hogy eképpen a lánya bajba jutását nem annyira az esze, mint inkább az ínye ismertette fel vele. Ez nem áll. De az már szenitígaz, hogy' a több mint három esztendőn át gyártott saját kotyvalékok és a szomszédasszonyok fűrészpor ízű remelései után úgy, de úgy ízlett neki Kati főztje, hogy arra már kifejezés sincs. És ó, igen: a palacsintát is világ életében „egyelekmeg”-nek becézte. Ha tehát nagy kanállal készült belőle enni, s rögtön az első falásra sóval ment tele a szája, mi sem természetesebb annál, hogy nemcsak testileg, de lelkileg is megrendült. — Szerelmes Kati! — lett a só gondolatszilánkja alá a mágnes. — De... kibe? Ki a választott? És mert nemcsak higgadt és tapintatos férfiú volt, de gyakorlati észjárása se volt híjával, így okoskodott tovább: — Jól van, buszozz csak, lányom. Legközelebb majd én tá veled buszozok. íFoLyUtíjsiÁé
