Népújság, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-18 / 41. szám
i farm inch at ország az 1966. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron A múlt év novemberében lezárult a jelentkezés az 1966. évi Budapesti Nemzetközi Vásárra. A vásár sikerét tükrözi, hogy 36 ország képviseli magát, s küldi el legszebb és legjobb termékeit Budapestre. Nyugat és Kelet nagy ipari seregszemléjén ott találjuk — a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, NDK, Románia, Kuba, Jugoszlávia, Anglia, Ausztrália, Belgium, EAK, Hollandia, India, Indonézia, ‘Izrael, Marokkó, NSZK, Olaszország, Spanyolország, Svédország, USA, Tunézia, Szíria, Finnország, Kína, Kanada, Dánia, Franciaország, Görögország, Japán, Lichtenstein, Monakó, Norvégia, Portugália és Svájc képviselőit. Az érdeklődők megismerkedhetnek a korszerű technika legújabb termékeivel. Űj színfolt lesz a főtéren felállított 40 méter magas alumínium torony. Ennek tetejére szerelik az Egyesült Izzó több ezer wattos xenon-izzóját, amely este nappali fényárba borítja majd a szökőkút környékét. A szép autók kedvelői a Berliet, a Mercedes, a Renault, az angol és a német Ford, a Sánca, az NSU, a Steyr-Daímler-Puch, a különböző szovjet, lengyel, NDK, csehszlovák, jugoszláv és jaLehet tíz percnél több, de mennyivel ? Nem felesleges találmány a vasúti sorompó. Ha jön a vonat, elzárja az utat és csak akkor indulhat meg ismét a forgalom, ha már nincs veszély. Biztonsági okból feltétlenül szükség van rá akkor is, amikor pont sietős a dolgunk. Bosszankodunk, de végül csak belátjuk, hogy értünk parancsolnak álljt a sorompók. Persze, mindaddig békés és megértő a várakozás, amíg az csak néhány percig tart. Á MÁV nem olyan régen táblákat helyezett el a sorompókon, amelyre kiírta, hogy tíz, vagy húsz percnél tovább is zárva tartható. Jó, hogy vannak ezek a táblák, mert a gépjárművezető, az utasok tudják, mihez tartsák magukat. Természetes tehát, hogy a kai—kápolnai vasútállomás melletti vasúti átjárónál rosszabb esetekben a várakozás húsz percnél is tovább tarthat, mert ott a sorompó „húsz percen túl is zárva tartható”. Bár sokszor várakozni kellett itt, — huszonöt perc volt a legtöbb. Az egri vasútállomás Sas úti átjárójánál minden eddigi feltevés és várakozási rekord megdőlt. Szerdán este a „tíz percen túl is zárva tartható” sorompót 18.20-kor leeresztették és a hosszú gépkocsisort csak 18.55-kor engedték át. Harmincöt perc alatt beérkezett a füzesabonyi, a putnoki vonat, azután várni kellett, míg felszállnak az utasok és kifut az állomásról a füzesabonyi és a putnoki személyvonat, majd csigalassúsággal betolat az állomásra egy tehervonat. A „tíz percen túl is zárva tartható” sorompónál nincs határ? A MÁV kiírhatná a sorompókra azt is, hogy mennyivel léphetik túl ezt az időhatárt? (p. e.) — Százezer plakát — négy nyelven'. pán gyárak legújabb típusaival ismerkedhetnek meg. A vásár technikai előkészületei már megkezdődtek. Több pavilont bővítenék és korszerűsítenek, szilárd burkolattal látják el a gyalogutakat. Tökéletesítik a vásár világítását. A világ majd valamennyi országában összesen 106 ezer plakát hívja fel a figyelmet a budapesti vásár megtekintésére. Néhány héten belül a hazai plakátok is az utcákra kerülnek. T. Gy. MEGLEPETÉS — Valamit Micike akar beszélni az ő kis erdei manócs- kájával 5. Laci dűlt-fúlt, kesergett, és hiába száradt meg egy-kettőre a heves, harmat-sizippantó kánikulai napon, majd kárászt és lapát-nagy dévért is hiába fogott ki vagy másfél tucatot, nemcsak a kedve, de még a szájíze is fanyar lett Olyan fanyar és utálkozó mintha kora hajnaltól fogva bagót rágott volna. Éhomra és kapadohányból. A hely se fogta, pedig az öböl partja táborozásra is hí- vogatóan alkalmas volt. Az égerliget árnyas, lágy füvű. Tele hullatott, halsütéshez való száraz gallyal. Az idő is jócskán előrehaladt. Perente- len már nagymisére harangoztak. De Laci mit csinált mégis? Ahelyett, hogy gallyat szedett, tüzet rakott és parázs fölé szúrt nyárson halat sütött volna, hogy aztán jól belakva az árnyékban szundítson egyet, inkább összepakolt, csak a könnyebbik botját hagyta kéznél, és a csermely folyása iránt Perentel felé indult. Ugyan miért? Csak úgy. Passzióból. Vagy ha ez hihetőbb: a bosz- szúságát kijárkálandó. Azt ugyanis, hogy igazából Kati után törte a nyavalya, őt akarja látni, és hogy a horgászat is csak ehhez volt ürügy eredetileg, még sötétben és tu- lajdon magának se vallotta volna be. Szeméremből. Mert az ügy reménytelensége miatt is. 4 ratfpgiffg? 9066. február 18„ péntek Valahogy így okoskodott: mondjuk, szerencséje van, Kati sétálgat, egyedül és éppen a patak folyásával szemközt sétálgat, ő belebotlik... Eddig megy a dolog, elképzelhető a figura. De mi történik az ösz- szetalálkozás után? Lehetséges. hogy Kati, a makrancos, vadóc, más asszonya Kati akár csak egy nyelvöltés vagy egy fügemutatás erejéig is szóba áll majd vele? Soha. Akkor meg mire való és milyen célt szolgál a kerülgetése? Kívülről csak a hülyék és a gyávák szokták állhatatosan nyalogatni a mézes üveget. Az esze tehát visszatartotta volna Lacit, hanem a szíve...? Így aztán ment, mendegélt. Lassacskán, bóklászva és azzal a látszattal, hogy a horgász-szenvedély viszi a csermelyt tanulmányozva haladt perentel felé. Ám ió fél óra múltán, amidőn a túlsó part bozótján át megszégyenülésé- nek tanúja: a romos akol nevette szemközt — meglódult, s hajrá: rohanvást gázolta a térdét csapkodó rétet. Addig gázolta, amíg egy rozsdás, éppen csak neve drótkerítésbe nem ütközött. Parkra vigyázott a kerítés. A parkban hatalmas, eget is beborító szelídgesztenyék álltak. Alattuk a csalánnak, büröknek, lósóskának és földisze- dernék akkora ősrengetege, hogy a gyalogút, amely a kerítés belső oldalán újrakezdődött, valóságos nyiladéknak tűnt benne. A csermely pedig — mert az is átbújt a kerítés alatt — zöld falú, eleven zsi- lípkapunak. Csend volt. A lombokon átszitáló puha fénypászmákban spirális röptű aranybogarak döngtek. Kakukk is szólt, de olyan halkan és olyan tétován, mint ha csak álmában beszélgetett volna. Béka cunrant a vízbe. Alámosott, elsodort partomlás ijesztette meg. Egy villosó. kék össze-ösz- szekopnanó o~*toVöténár is to- vazirrent. A tücsökciripelés pedig — megannyi szaoora öltés ezüstcérnával — csak még teljesebbé tette a mély, áimosító kánikulai csendet. Laci tétovázott. Az üt hívta, azt kanyarogva neki, hogy a romos akoltól menekülő Kati is ebben az irányban tűnt el. Ugyanakkor valami — a társtalanok hatodik érzéke — arra figyelmeztette, hogy látják, nincs egyedül, és tilalmat szeg, ha a kerítés szakadásán át akar bújni. És valóban! Alig hogy négykézlábra állt, a túlsó parton ág reccsent, lombok bókoltak, és így szóza- rozott rá egy vastag, dörmögő basszus: — Nono, csak lassan a testtel. Mi járatban, szomszéd? Laci odafordult, bosszúsan, visszavágásra készen, hogy ... mi rosszat tett ő, ki a vén isten okvetetlenkedik vele, de nyomban meg is enyhült, és szelíden, barátkozva mondta: — Nincs különösebb célom. Horgászaton, kirándulni vagyok. Aggyistem, bátyám. És el is mosolvodott. mert. kérdezője: egy inguiias, ötven- hat-nn knzö*fi há-t olyan ismerősnek tűnt neki, mintha csak rég látott rokonnal találkozott volna. Az illető zömök, vastag nyakú kis ember volt. Sűrű dróthaja és bök ősre pedert bajusza már ugyancsak lisztes. Es szintúgy vastag, házeresz forma szemöldöke is. Orcái viszont vígan, fiatalos-pozsgásan pirosodtak. Tekintete pedig — talán a dús szemöldök vagy a kiálló, bárddal faragott pofa- csontok miatt — oly hetyke és oly hétpróbásan ravaszdi volt, amilyen csak a született tréfamestereké szokott lenni. Az is volt, tréfamester, hunyorítva kérdezte: — Aztán... engedélye van-e? — Van. A környék valamennyi horgászvizére szóló. — A tóra is érvényes? — Miféle tóra? — A benti tóra — bökött hüvelykujjával a park irányába a kisöreg. — Ahova indult Laci zavarba jött. — Nem, oda nincs. De... nem is oda indultam. — Hanem hova? — Sehova. Csak úgy... benéztem. — Ehe, benézett — bólogatott á kisöreg. Laci még jobban zavarba jött — Mi mást. mi a... zisten haragját csináltam volna? — csattant fel. — Először hallom, most magától hallom, hogy tó is van a parkban. — Van. De van ám — derült a kisöreg. — És nem is akármilyen tó. Ásott. Még a gróf ásatta annak idején. De maga miért kiabál? Nem hal- bakter — kertész vagyok én Felőlem akár kézigránáttal is halászhat. Egy hosszú nyelű, öblös merőkanalat emelt fel. Végére állítva mutatta oda I-adnak: — Látja-e — folytatta az oktatást — iszapot méregetni vagyok. Trágyának, dáliák a’á való iszapot meregetek. Az tán... ahogy megláttam magát a botjával, rögtön azt mondtam: ennek a legénynek, mondok, Takó Illés lesz az embere. Laci jobban odanézett, és a kisöreg szavának is mindjárt hitelt adott. Hordója is volt a* esetlen, dárdaként fölmeredő merőkanál mellé. Holmi kiszu- perált, kerekre állított kátrányos hordója. De ki az a Takó Illés? És mi az értelme annak, hogy állítólag az ő embere lesz? Ezt meg is kérdezte. Mire a kisöreg? — Elnök Takó Illés — mondta. — A Kalász szövetkezet elnöke. Ő itt a tótumfak- íum. Aztán ... ha nagy dögöt, ha ötven-hatvankilós harcsát akar fogni, percet se tétovázzon. Irány Takó Illés. Takó íziben engedélyt ad a kifogására. Laci vállat vont: — Mese. — Micsoda? — Amit mondott. Hogy . -i ötven-hatvankilós harcsák tartózkodnak a tóban. A kisöreg jót nevetett: — Pedig tartózkodnak — mondta. — Egy térd. egy elnöki térd, és éppen Takó Illés térde a megmondhatóia, hogy mennyire tartózkodnak. Máig is megvan, máig is szabadon garázdákodik az a betyár nagvbaiuszú, amelyik Illést térden harapta. — Térden harapta? — cső- váta a fejét Laci. — Mikor? Egy ilven esetnek nagyobb híre lett volna. — 'i'vvply Tslyór» V’”"ín.T7 va- r,iTfc Mt kf»TMrrr- 5« alkot- mányünn^ virradója r*a. — Csak úgy ukmukfv.kk? —- évődött a hitetlen Laci. — Mit csinált Takó? A lábát áztatta? A harcsa meg... egyszerűea csak neki? (Folytatjuk) — Hát Pesten.. Szüleim, rokonaim ott vannak, vagy legalább’ Pest megyében. Persze, nagyon nehéz lesz ezeken a helyeken állást kapni. — Egerben? — Szívesen. De a pedagógusellátottság itt is nagyon jó, állás nemigen lesz. — Pestinek, vagy egrinek érzi magát? Nevet. — Pestinek, — Gyakran jár haza? — Egy félévben négyszer-öt- ször. Vizsgák alatt mindig itt tanulok. — Hogyan él egy pesti fiatalember Egrben? — Ugyanúgy, mint a többi. Én a főiskolán élek, a szó szoros értelmében. Csaknem az egész napom ott telik el. Időnként mozi vagy színház. Az idén még csak a Sirályt láttam. A kollégiumban van társalgó, televízióval. Évfolyamtársaimmal remekül megvagyunk, csakúgy, mint mind a tizenkét szobatársammal. — És az anyagi körülmények? — A kollégiumban teljes ellátást kapok és ezenkívül van 250 forintom, meg néha otthonról is jön támogatás. Szüleim szerény körülmények között élnek. Apám közért-eladó, anyám beteg. S aztán nagy komolyan mondja, hogy nem is kevés az a 250 forint. Nincsenek nagy igényei: mozi, néha színház, cigaretta, esetleg egy-két könyv, vagy szombatonként a Parkban a szeszmentes ifjúsági tea. — Nem érzi magát hátrányban, hogy nem a fővárosban tanul? — Nem. Csupán egyetlen szempontból: Egernek nincs megfelelő^ könyvtára. Talán még azt is hozzátehetném, hogy hiányzik nekem a magasabb fokú ismeretterjesztés, például egy Kossuth Klub vagy múzeumi tárlat. Aztán rögtön ellenpólusként megjegyzi, hogy nagyon szép a Vármúzeum, az egri barokk belváros, bár a „keskeny utcákat nem szeretem”. — Mit csinál otthon, Pesten, ha hazamegy? — A szokásos rokoni látogatások kötelezők. De igyekszem eljutni egy-egy izgalmas színházi előadásra vagy kiállításra. Szeretem a Kossuth Klubot is. Ellátogatok könyvtárakba, különösen a szabad- polcos rendszerű könyvtárakat kedvelem, legjobban a Gorkij Könyvtárat. — Sok egrit ismer? — Főiskolásokat és rengeteg embert látásból. Aradi József, mint válaszai is mutatják, elsősorban tanul Egerben, tipikus egri főiskolás. Szerény, tárgyilagos. Következő válasza is ezt mutatja: — Szerintem semmi különbség nincs egy vidéki, városi ember és egy pesti között. — Sok fővárosi diák jár az egri főiskolára. Többségük szívesen tanul itt. Viszont sok esetben, ha fiatal diplomások kerülnek le a fővárosból, egy vidéki városba, például Egerbe, akkor már nincsenek itt olyan szívesen. Mi lehet az oka ennek? — Nem tudom. — Diplomásán is ugyanilyen szívesen élne itt, mint most? — Igen. Berkovits György Egy pesti „bölcsész" Egerben • ÜÁTtnylra komolynak látszott, hogy azt hittem, ő a kollégium igazgatója. Mindenesetre egyáltalán nem egy harmadéves főiskolás benyomását keltette Aradi József. Természetesen nem azért, mert budapesti, nem is azért, mert kosárlab- dás méret... hogy miért? így mesélte eL — A budapesti Fáy András Gimnáziumban érettségiztem 1959-ben. Először a bölcsészkar kínai—orosz szakára jelentkeztem. Kis ország vagyunk, nem feell sok kínai „nyelvtudós”, nem vettek fel. Ezután még kétszer próbálkoztam, most már a magyar—orosz szakkal. Nem sikerült. Aztán mentem Szegedre a főiskolára, magyar, történelem, orosz szakra. Innen átkértem magam a szegecs egyetemre. Különbözetit tettem. De pechem volt Az albérletemet egész télen nem tudtam fűteni, mellhártyagyul- Jadást kaptam. Ismét elvesztettem egy évet S a következő évben, a középkori történelemszigorlaton egy kis bajom támadt a professzorommal: kirúgott és értésemre adta, hogy hiába próbálkozom, úgysem enged át így aztán megint a főiskola mellett kötöttem ki, de most már Egerben. Közben pedig az érettségi óta eltelt öt év. Már harmadik éve taníthatna — de nem mindenkinek egyenes vonalú az útja. Mintha a sok útvesztő talán még a koránál is idősebbre varázsolta volna. — Hogyan került Egerbe? — Bementem Pesten a 76-os postahivatalba, 1964-ben, egy június délelőtt. Felhívtam az egri főiskolát és az igazgatót kértem. Elmondtam a tényeket és másnap leutaztam Egerbe. Bemutattam az indexemet. Nem gördítettek akadályt az elé, hogy ide járhassak. — Pest után milyen érzés Egerben élni? / — Két hónapig szokatlanul éreztem magam. Csend, csend, csend... Kis forgalom. Az utcák egyből ismerőseim lettek. Aztán mindent megszoktam. S ma már nem furcsa, nem szokatlan semmi. — Ha végez, hol tanítana szívesen?
