Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-09 / 7. szám
Nyomok — fél négyzetmilliméteren Az eset egy dunántúli falucskában történt, almaérés idején. gyümölcsöst a határban két csősz őrizte: az idősebbnek csak baltája, a fiatalabb- nak vadászfegyvere is volt. Már esteledett, amikor az idősebb csősz egy almafán két férfit vett észre. A másfK fantasztikum határát súrolja is. Egy vidéki kisvárosban lakásán holtan találtak egy férfit. A hátrahagyott búcsúlevél szerint öngyilkos lett: fejbe lőtte magát. Az eset egyszerűnek látszott, egészen a boncolás pillanatáig, amikor is a fejfiókjában hevert. Most az orvos bizonyított: a sérülés ugyan halálos volt, de szaknyelven szólva: „még biztosított néhány perces „cselekvőképességet”, ez idő alatt tette vissza az öngyilkos — ki tudja miért? — az íróasztal fiókjába a fegyvert. amelyek — szemmel nem is láthatóan — nyomot hagytak rajta. Ezek a vonalkák, barázdák esetleg mindössze fél négyzet- milliméternyi területen találhatók. Az összehasonlító mikroszkóp segítségével mégis jó néhány gyilkost lepleztek le. Egy fontos műszer: a lövcdék-körfénykéuezőgép, amely a készülékbe helyezett lövedék teljes, kiterített felületét mutatja be, illetve: lefényképezi. A beszélő lövedék Krebs őrnagy — a közönség mint sokszoros magyar bajnokot, válogatott olimpiai helyezett, sportpuska céllövő-rekor- clert ismeri —, és társai hallatlanul bonyolult, alapos és elmélyült szakismeretet igénylő munkáját talán leginkább egy számadattal érzékeltethetjük: Magyarországon mintegy 3—400 fajta lőfegyver — puska és pisztoly — ismeretes. A tettessel együtt gyakran a fegyvert is homály fedi, az áldozatban csak a lövedék, a helyszínen szerencsésebb esetben csak a hüvely marad. A szakembernek azonban nem ;s kell több: neki a holt anyag is beszél. Mit mond el például egy deformálódott lövedék? Elsősorban azt. milyen fegyverből lőtték ki, s milyen akadályokon hatolt át. A lövedéken talált, szemmel nem is látható, úgynevezett „huzagolási barázdák”, elárulják: „jobbos” vagy „balos” huzago- lású fegyverből származik. A fegyverszakértő ezután valla- tóra fogja a lövedéket: milyen egyedi sajátosságok vannak rajta? Ha véletlenül rozsdás volt a fegyver csöve, ha a lőszer gyengébb minőségű volt, ezt a lövedék azonnal „bevallja” — sőt: meg is mutatja a szakembernek. Nem kell hozzá más, csak egy ügyes műszer: a lövedék-körfényképező- gép, amely a lövedék teljes, kiterített felületét lefotózza. A felnagyított felvételen szinte A perdöntő röppálya Ha szükséges, az orvosszakértőn kívül a vegyész, sőt a fizikus is segíti munkájában a fegyverszakértőt. A vegyész például a lövedéken talált olaj- vagy zsírmaradványok vizsgálata alapján a lövés sorrendiségére adhat választ: hányadikként dördült el a gyilkos lövés, a fizikus leméri a lövedék kezdősebességét, s ha már ez megvan: a lövés irányára következtethet. A bűnüldözés mindig kollektív munka, s az egymással összedolgozó, egymást segítő szakemberek előtt semmi sem maradhat titok. S. erdész egy téli éjszakán két orvvadászra bukkant. Az egyik rálőtt az erdészre. A súlyosan sebesült ember már csaknem elvérzett, amikor megtalálták és megmentették. A vizsgálat során a környékről beszerzett vadászpuskák közül a fegyverszakértő — az erdészből kioperált lövedék alapján — azonnal kiemelte azt, amellyel S-t lelőtték. A tettes először tagadott, majd amikor látta, hogy a tények cáfolhatatlanok, „beismerő” vallomást tett Mindent elismert, csak azt nem, hogy szándékosan lőtt az erdészre. Azt állította: menekülés közben elbotlott, a kezében tartott puskát nekicsapta egy fának, s a fegyver elsült, 6 pedig tovább futott A fegyverszakértő a lövedék röppályájának kiszámításával csősz Is odasietett, e! akarták venni a két férfitől a zsákot. Szóváltás, majd dulakodás támadt, az egyik almatolvaj elragadta a baltát, ebben a pillanatban eldördült a puska, a férfi hanyatt vágódott: azonnal meghalt önvédelem vagy gyilkosság ? A vizsgálatkor a fiatalabb csősz, akinek puskájából eldördült a végzetes lövés, azt vallotta; önvédelemből használta a fegyvert, mert az áldozat baltával támadt rá. A rendőrségnek azt kellett kiderítenie: a vallomás megfelel-e a valóságnak? A nyomozásba bekapcsolódott Krebs Sándor őrnagy, a Belügyminisztérium bűnügyi technikai osztályának vezetője. A perdöntő tény ebben az esetben a lövés távolságának meghatározása volt Ha a lövés nem közelről dördült el, akkor nem igaz a gyanúsított állítása, hogy baltától fenyegetve, közvet'en életveszélyben, önvédelemből használta fegyverét. A lövés távolságának megállapításakor három eset lehetséges: rászorított közeli és távoli lövés. Az első esetben a fegyver csöve hozzáér a test felületéhez, ezt azonnal bizonyítja az úgynevezett „márkanyom”. Ha közeli a lövés: a bemeneti nyílás eörül füst- és lőporszemcséket ehet kimutatni, s a szakértő azonnal tudja: a lövést 30—30 centiméter távolságból adták le. A harmadik feltételezésnél ■zek a nyomok egyáltalán nem .zerepelnek. bizonyítván, hogy i lövés távoli volt. Ez esetben pedig önvédelemről természetesen szó sem lehet. Krebs őrnagy vizsgálatai a csősz vallomását igazolták: bebizonyította. hogy közvetlen közelből, tehát a baltás támadótól védekezve, jogosan használta a fegyverét. Megállapításait a bíróság is elfogadta: a vádlottat felmentették. Egy fantasztikus eset A modem tudományos eszközökkel és módszerekkel dolgozó bűnüldözésben nagy szerepe van az orvos-, az írás- és fegyverszakértőknek. Az orvos- és a fegyverszakértő —ha i bűncselekményt fegyverrel követték el — közösen, egymás megállntutásaira támaszkodva dolgozik. A tudomány és a szakemberek előtt ma már nincs megmagyarázhatatlan kideríthetetlen eset, még akkor Bem, ha egyik-másik ügy a ben az orvosok nemcsak a lövedéket, hanem egy — töltényhüvelyt is találtak! Példa nélkül álló eset! Most már a fegyverszakértő látott munkához és bonyolult vizsgálatokkal pontosan rekonstruálni és bizonyítani tudta, mi történt. Az illetőnek két pisztolya volt: parabelluma: 9-es és TT-je: 7,62 milliméteres lőszerrel. Az egyébként is erősen rövidlátó ember az öngyilkosság előtti, felzaklatott idegállapotban, a parabellum tárába töltéskor elsőnek egy TT-lőszert is belenyomott, s ez a fegyver elsütésekor először csak a csőbe került: a következő — már sokkal erősebb — 9 milliméteres lövedék azután ezt is magával ragadta. A másik eset szintén különKrebs őrnagy munkában: vizsgálat az összehasonlító mikroszkóppal. (Bozsán Endre felvételei) megdöntötte az ügyesen elgondolt védekezést. A helyszínen bizonyította, hogy a gyanúsított nem futás közben, hanem állva, és nem véletlenül, hanem célozva — mégpedig jól célozva — lőtt. A történethez tartozik, hogy a vádlott — miután kénytelen volt beismerő vallomást tenni — szinte babonás tisztelettel kérdezte a fegyverszakértőt: — Hogyan tudta ezt megállapítani? Azt hittem, soha nem jönnek rá ... Hiszen senki sem látta... Balogh László Az andornaktályai Búzakalász Mg. Tsz traktorosokat vesz fel. Jelentkezés az irodában, csak munkanapokon. A Heves megyei Vízmű Vállalat felvételre keres 1 fő nehézgépkezelői vizsgával rendelkező gyakorlott kotrógépkezelőt Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Eger, Fürdő u. 3. sz. Munkaügy. A leereesendi Aranykalász Mg. Tsz gépcsoportvezető és műhelyvezetői munkakör betöltésére megfelelő szakmai gyakorlattal és képzettséggel rendelkező személyt felvesz. Jelentkezni hétköznaponként a délelőtti órákban Kerecsenden a tsz elnökénél lehet Fizetés megegyezés szerint. Egerben, Lájer D. u. 10. alatt 200 négyszögöl telken három szobás összkomfortos családi ház jó állapotban beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet munkanapokon du. 5— 7., vasárnap de. 11—12 között. Naposcsibék előj egyezhet ők. Ugyanott. március elejétől előnevelt csibék kaphatók. Pete Hatvan, Dózsa tér 2. Egerben, Ádpád út 24. számú ház azonnali beköltözhetőséggel eladó. Eger belterületén kétszoba összkomfortos OTP-s lakás garázzsal eladó. „Társasház” jeligére az egri Magyar Hirdetőbe. Igásló eladó betegség miatt. Eger, Galagonyás u. 36. Fiatal tanár tágas, világos, különbé járatú albérletet keres Egerben. Leveleket „Csend” jeligére az egri Magyar hirdetőbe. Üj tüzesboyler csaptelep eladó. Eger, Menház út 11. sz. Keresünk általános mérnököt, vízépítő térimül üst és geodétát, általános adminisztrációban gyakorlott gép- és gyorsírót Jelentkezés írásban, rövid életrajzzal. Vízgazdálkodási Társulat, Eger, Torok köz 5. sz. Telefon.: 28-33. Két szoba, konyha, modern kér* lóbútor eladó. Telefon: 55-90. Eger, L/enin u. 58. Igásló eladó. Eger, Hadnagy u** 11. sz, Könyvelői képesítéssel és több éves gyakorlattal rendelkező férfi, munkaerőt felveszünk. Jelentkezői lehet: Heves megyei Patyolat Vállalatnál Eger, Sas u. A Gyöngyösi Tejüzem azonnali belépéssel felvesz 1 fő lakatost* vagy általános szerelőt és 1 fő villanyszerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Építkezés miatt sürgősen eladó egy 57 B Tátra személygépkocsi és 4000 db magasított tégla. Érdek és 400 db magasított tégla. Érdetk- lődni lehet Eger, Rózsás dűlő 2, sz, alatt. Két fő géplakatos és egy fő vlllanys-zerelő szakmunkást keresünk felvételre. Felnémeti Fűrészüzem. Iparvállalat keres mérlegképes oklevéllel, gyakorlattal rendelkező számviteli vezetőt azonnali belépésre. Ajánlatokat „Mérlegképes" jeligére a gyöngyösi Magyar Hirdetőbe kérünk; hirdetési duaki Apróbírd etC hétköznap Szávánkéul V*-» Ft. vasárnap szavanként 8.— Ft. Kerékpárosok figyelem! Január 1-től nappal is csak első és hátsó világítással felszerelt kerékpáron lehet közlekedni Kerék párvilágítási cikkek beszerezhetők bármely szak üzletben 4 forintért megszerezheti! a korszerű családi házat, személyautóval, garázzsal, a 12 napos, 2 személyes egyiptomi társasutazást, a különböző személyautókat, köztük a 408-as Moszkvicsot, televíziókat, hűt«, szekrényeket, rádiókat stb. Vásároljon 4 forintért szerencse sorsjegyei! Húzás a jövő hónapban! Felvétel a fegyverteremböl, ahol mintegy háromszáz pisztoly, száz puska és géppisztoly: a Magyarországon ismert valamennyi lőfegyver-fajta megtalálható. A képen: Hegyi István fegyverszakértő. leges volt: a fejbe lőtt, minden jel szerint szintén öngyilkos férfi mellett nem találtak fegyvert. A pisztoly — amelyről a fegyverszakértő később megállapította: ezzel végzett magával — a lezárt íróasztal egymást érik az árulkodó vo- nalkák, barázdák. Vagy a hüvely: a laikusnak csak egy rézdarab, ám a szakértőnek — magnetofon, amely órákig beszél például az ütőszegről, a hüvelyvonóról és kivetőről,