Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-01 / 1. szám
Gazdaságosabban, teryszerűbben, önállóbban, beszélgetés agy termelőszövetkezeti elnökkel Egy fáradhatatlan agitátorról Sollner József születése 70. évfordulóján Nagyon kevés olyan részvevője volt a két világháború között a magyar forradalmi munkásmozgalo mnak, akit any- nyian ismertek volna az üzemek dolgozói, a kisemberek közül, mint Sollner Józsefet, a fáradhatatlan agitátort. A felszabadulás után éveken át a Szakszervezetek Országos Tanácsa köz- pon i iskolájának igazgatója volt, s ezrekre tehető tanítványainak száma, akik ma az ország minden részében munkájukban hasznosítják a gazdag elméleti tudást, amelyet kimeríthetetlen élettapasztalatával kiegészítve, nekik átadott. Hetven évvel ezelőtt 1896. január 2-án született a jórészt szlovákok lakta Garamt.olmács községben. Már gyermekkorában arra kényszerült, hogy önerejéből tartsa fenn magát. Budapes en inaskodott, s már a tizes évek elején szakszervezeti tag istt. Az első világháborút a fronton küzdötte végig. Azok közé tartozott, akikre az 1917-es orosz forradalom egész életükre k ható hatást gyakorolt: 1918-ban az elsők között lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg ezredese, a Munkás és Katona Tanács L gja volt. A proletárdiktatúra bukása után éveket töltött a haj: láskéri, a zalaegerszegi internáló táborban. Szabadulása után, bekapcsolódott az illegális párt munkájába, majd 1924-19r’6-ban a Magyarországi Szocialista Munkáspártban tevékenyi edett. Többször internálták, letartóztatták és elítélték, csaknem tizenhárom évet töltött rabságban, forradalmi tevéken'ségéért. A börtönökben is szüntelenül tanult és tanított. Akik megismerték, valamennyien tisztelték és szerették figyelmességéért és gondosságáért, lobogó derűs egyéniségéért, meggyőződéséért. Nemcsak a fiatalok, a nála idősebbek is Coli-bácsinak szólították. Ö vált a marxista-leninista tanulókörök lelke, ő vezette a legtöbb illegális szemináriumot. Sokáig együtt dolgozott József Attilával is. A költő mondta neki egy alkalommal: „Szükség van a szavaidra!’’ E címmel jelenik meg Sollner József regényes életrajza, amely felöleli harcos életútjának szinte minden jelentős mozzanatát a felszabadulásig, s képet ad arról az értékes munkáról is, amelyet a felszabadulás utáni évtizedben 1957-ben bekövetkezett haláláig végzett. Aligha van oz országban olyan város, ahol ne élnének olyan elvtársak, egykori harcostársai, vagy tanítványai, akik ma, születése 70. évfordulóján ne emlékeznének rá az áldozatos életű harcosoknak kijáró tisztelettel és megbecsüléssel, V. F. A Íviims2i£rtanács a mezőgazdasági termelés ösztönzésére határozatot hozott egyes mezőgazdasági termékek felvásárlási árának növeléséről. Ülünk az erdőtelki Űj Élet Termelőszövetkezet irodájában s Lőcsei Ferenc elnökkel beszélgetünk a mezőgazdaságot érintő új intézkedésekről. Árról, hogy a mintegy 2400 holdas gazdaságra, a tagság munkakedvére, a távolabbi elképzelésekre hogyan hatnak az intézkedések. — Elsősorban azt kell elmondanom, hogy mindenki örült. Gyűlést hívtunk össze, s mindenki pozitívan értékelte a kormány intézkedéseit. Nem is csoda ez, hiszen nagy jelentőMiniaíű EGY SZÁZHETVENKÉT négyszögöles gyöngyösi telek „mélyén” — örökzöld lombok mögött megbúvó házikóban — halk beszédű, törékeny alkatú nyugdíjas emlékezik: — Erdész ismerősöm kalapja mellett láttam azt a fémdomborítást, amelyik az ötletet adta ... Mondtam, hogy kifaragnám én azt csontból, ha elfogadná viszonzásul a nekem tett szívességért Az az őzfej volt az első faragásom... — Mikor készítette? — Nemrég. Három esztendeje. — Azelőtt nem faragott? — Csontot soha. Csak fát. Asztalos a tanult mesterségem. Bútordíszeket, puskaagyakat faragtam valamikor. Utoljára talán negyven évvel ezelőtt.., Akkorában még jó kezem volt. — És most? — Most már nehezebben fogom a szerszámot, hamar elfáradok. — De az őzfej óta is faragott. — Egy keveset. AZTÁN A szekrényből előkerül három féltve őrzött kis doboz. A dobozokból pedig a égük van falunk és gazdasá- unk életében egyaránt. Még sak az előzetes számítgatások- ál tartunk, de már így is lát- zik, hogy jelentős többletbe- ételük lesz a felvásárlási árak 'meléséből. — Milyen konkrét hatása can az intézkedéseknek? — Jövő évi állattenyésztési tervünkben például négyszáz ;értés hizlalását és • leadását ■terveztük. Most ezen a terven változtattunk: ötszáz sertést hizlalunk. Ezenkívül száz szarvasmarhát is. Az eredeti terven ;tt is változtatunk, szeretnénk minél több felárhoz jutni, ^zért mintegy hatvanat 550 ki- ' ogrammon felüli súlyban dunk majd le. De nemcsak az 'llattenyésztéshen szeretnénk nagyobb jövedelemhez jutni. Mintegy 17 holddal növeljük a kertészetet is, ez is kifizetőbb lesz a jövőben. A területet egyedül azért nem tudjuk tovább növelni, mert nincs rá több emberünk. Ahogy előzetes számítgatásokat végeztünk, kiszámoltuk, hogy a kormány intézkedéseinek, terveink módosításának következtében mintegy egymillió-hétszázezer forint többletjövedelemhez jut a közös gazdaság. — A iövedelmezőség érdekében milyen terveket valósítanak még meg? — Ebben az évben kísérletképpen néhány termelőszövetkezeti gazdával munkaszerződést kötöttünk. A kísérlet berök a do miniatűr alkotások; ibolyacsokrok — a kertben leste el a virágok, levelek formáját: fodormenták, zsályák, kamillák, tulipánok, magról kelt tiszafa, egy sereg gyógynövény között — lovasfigurák, szarvasok, őzek. És leány könyvvel, anya gyermekével, egy nagytagú család. Meg vadász a puskájával, kutyájával, s más szobrocskák. — Ez a vadász egy kicsit megnyúlt — mutatja. — A többitől valóban nagyobb: majdnem négy centiméter. — Magának faragta? — Mondhatnám... Pár darab híján őrzöm valameny- nyit. — Kinél van, amelyik hiányzik a dobozból? — Egy-két ismerősnél, rokonnál, meg néhány külföldinél. — Hogy kerültek külföldre a gyöngyösi csontfaragások? — Mindig jön a városba idegen, aztán megmutatom neki. Egyik-másik választ belőle, magával viszi emlékül. Először a dánoknak akartam megmutatni, a lovas turistáknak, de nem találkoztam velük. RöBővítik az egri strandot A jövő nyári szezonban már hat medencében fürödhetnek a vendégek az egri strandon. Űj, 25-ször 80 méteres, termálvizes medencét építenek majd, amelynek legnagyobb mélysége 182 centiméter. Az építkezésre közel kétmillió forintot fordítanak, kivitelezését a Heves megyei Építőipari Vállalat dolgozói végzik. Képünkön az új medencében a betonozáshoz szükséges dróthuzalokat helyezik eL lEoto: Kiss B.) vált s az új évben a növény* termesztésben, a kertészetben mindenkivel munkaszerződést kötünk. Egy-egy gazda művel egy adott területet az év fo* lyamán, ő végez el mindenfajta munkát s így erkölcsileg is felelős lesz. A terméseredmény alapján kapja meg a prémiumot, így érdeke lesz, hogy minél többet, minél jobbat termeljen. Sokat várunk ettől a módszertől. — A termelés fokozására módosítjuk a prémiumokat is. Eddig például a brigádvezetők nem voltak kellőképpen érdekelve a termelésben. Most bevezetjük majd az eredményességi javadalmazást. — Az új árpolitikának milyen távlati hatása van a gazdaság életében? — Jövedelmeink emelkedésével lehetővé válik, hogy állandó munkaegységalapot biztosítsunk a tagoknak emellett biztonsági alapot is képezzünk. Megszűnik majd a „mindent kiosztani” elv, következetesebb, átgondoltabb gazdálkodás válik majd lehetővé. — Természetesen egyelőre még vázlatosak az elképzeléseink, a későbbiekben formálódnak, alakulnak ki véglegesen. Annyi biztos, hogy az új gazdasági évet megfontoltabban, sok töprengés, vívódás után kezdjük meg, hogy gazdaságosabb, tervszerűbb, kifizetődőbb legyen a gazdálkodásunk, K. L. bozban viddel utánuk, egy svéd ember volt az első külföldi vásárlóm. Lovas turista volt az is^ lovas figurát vett tőlem. Azóta is egyre várja a lovas turistákat — összegyűli már egy tucatnyi figura a számukra —, de vagy nem jönnek* vagy éppen elkerülik egymást Maradnak hát az autós idegenek: s így kerülnek messzire az apró szobrocskák. Amerikában, Ausztráliában, Lengyel- országban, Nyugat-Németor- szágban és Hollandiában őriznek tvozüiuii egyet-egyet. A faragások zöme ló, lova« figura, erdei állat — Miért éppen ezek ihlették mesterüket, a hetven éves Ivá- dy Ferencet? Miért ilyen tökéletesek ezek az alakok? — A gyöngyösi lovaskaszárnya mellett nőttem fel, huszárok között forogtam. Az erdei állatokkal meg „kocavadász” koromban találkoztam a Mátrában ... Megmaradt bennem mind a régi élmény. EGY MŰANYAG olajosdobozban szerszámok: éles pengék, keskeny kések. — Mikor dolgozott velük utoljára... ? — Az idén nem vettem kézbe egyiket sem. A faragáshoz hangulat kell... Még aztán fa-4 ragtam már éppen eleget. Nekem már elég lesz emléknek, dísznek. Másnak meg nem kell. — Mutatta már „hivatalos helyen” a faragásait? — Mutattam, de mindenhol azt mondták, hogy nagyon kicsik ezek a faragások, nem lenne piacuk. Meg, hogy drágán számítanám az árukat... Pedig én még ötven forint felett egyiket som kínáltam! Csak a munkám értékét kérném... Tudja, hogy mennyi idő rámegy egy-egy ilyen kis szobrocskára? Tetszetős figura, kedves emléktárgy valamennyi. Némelyik annyira tökéletes, hogy szinte művészi. A kézügyességet aligha csak a tanonciskolában szerezte. — Kitől örökölte? — Az édesanyám nagyon szépen rajzolt, s olyan gobelineket készített, hogy szinte csodájára járlak ... Lehet, hogy az ügyességből nekem is jutott valami... VALAMI, amit a három doboz miniatúrái őriznek. Valami — ami figyelemre méltó... (gyóni) nafflmc* s 1966. január 1„ szombat egyes ember életkörülmény, is. A régi módon elég volt, 1 a különböző termékfajtákb nagy mennyiség készült, s má termékek ugyanakkor hiányoz tak. Ma az ország, a világpiac az egyes ember messze igé nyesebb, mint volt. Korszerűd termékeket követel, magasad színvonalat mindenben., s nen utolsósorban rendet maga kö rül, gazdaságban, közéletber egyaránt. Már pedig ezt akar juk valamennyien. Egyszer — kimondva, vagy kimondhatat lanul minden gondolkodó em bér vágya ez — véget kell vetni a toldozásnak—foltozásnak a gazdaság szerkezetében, s a szilárd néphatalomra, az egyöntetűen szocialista társada lomra építve végre meg kel teremteni e korszerű viszo nyoknak megfelelő gazdasági formákat. Bizonyos', hogy nem volt könnyű sem elhatározni, sem bevezetni azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyek a lakosság egyes rétegeire most kedvezőtlenek. De meg kellett tenni, az árakat arányosítani, s a terhek elosztásával nagyobb súlyt hárítani a társadalomnak arra a részére, amely magasabb jövedelemmel rendelkezik. Egyszersmind az erők és a lehetőségek szerint adni és juttatni kellett és kell a kisebb keresetű rétegeknek. Hiba lenne a mostani intézkedéseknek csupán az árakat emelő vonatkozását látni, s mellékesként kezelni a többi részt: az ár- csökkéntéseket, a bér- és fizetési avításokat, a mintegy hat- nyolcszázezer család gondjaid enyhítő elhatározásokat. A mezőgazdaságra vonatkozó intézkedések pedig abban az irányban hatnak, hogy a parasztságnak érdemesebb legyen még jobban gazdálkodni, még többet adni az országnak. Mert az új esztendőt ilyen intézkedések jegyében is kezdjük, 1966 első napjai nemcsak gondokat: szerény örömöket is hordoznak. Űj év, új tervidőszak: ez áll a naptár első lapján. Ennek indulunk ismert — és most ismerőssé váló — tervekkel, elhatározásokkal. Bizonyos, hogy fontos, munkával teli idő következik, egyes ember, ország részére egyaránt. S az is bizonyos, hogy életünkben ezután is örömök és gondok elegyest váltogatják majd egymást. Attól függően természetesen, hogy az egyes ember mit tesz majd országáért, családjáért, önmagáért. Mert ha eddig is igaz volt az egyén és a társadalom elválaszthatatlan egymásra utaltsága és kapcsolata, fokozottabban így lesz a jövőben. Magyarán: az, hogy több legyen az öröm, mint a gond, az egyszerű, szürke hétköznapok egyszerű cselekedeteiben válik kézzelfogható valóssága^. Ez Viszont rajtunk múlik; vala* mennyiünkön, jelenünk és jövőnk letéteményesein. Lakatos László tok és az erőfeszítések nyomait, s azt is hozzátehetjük, az erőkhöz és a lehetőségekhez mérve sok minden történt az emberek, a családok életkörülményeinek javításáért is. Emlékezzünk csak; ötszázmillió forint az alacsony nyugdíjak rendezésére, 540 millió a családi pótlékok f elmelésére; bérrendezés néhány kategóriában; ez 800 millióba került, csak 1965-ben évközi árleszállítások és kiárusítások sorozata eredményeként egymilliárd forintra tehető megtakarítás a családok pénztárcáinak javára. S ha már számvetést teszünk, ne hallgassunk a milliókban nehezen kifejezhető változásokról és sikerekről sem. Arról, hogy befejeződött az ország villamosítása, hogy az egykor sötétségbe süppedt magyar falvakban ma villany ég és a kis házakban ott a nagyvilág a televízió képernyőjén, beszélni kell az iskolát végzett százezrekről, a könyvek millióiról, beszélni kell a soha nem látott mértékű, mégis legyőzött dunai áradásról, a gyümölcsöskertté vált homokpusztákról, az öntözött zöldségkertekről, a Barátság távvezetéken áradó olajról, földünk méhének feltárt új kincseiről, a lakosság csaknem teljes egészére kiterjedő társadalombiztosítási rendszerünkről, a leküzdött népbetegségekről — igen, minderről beszélni kell, mert ez is hozzátartozik a kép teljességéhez. S beszélni kell arról is, hogy megtörtént társadalmunk életének újabb nagy forradalma: a falu szocialista átalakítása. Bizonyos, hogy ennek valódi hasznát igazán csak ezután érzi majd az egyes ember. De az is igaz, hogy az egyérdekű, egy- célú ország egyöntetű, egy anyagból formált szocialista arculata olyan új vonás történelmünkben, amely döntő alapja gyorsabb fejlődésünknek. Szaporodtak egyéni és közös örömeink, de közben — mert az élet elkerülhetetlenül ezzel jár — gyarapodtak gondjaink is. Igaz, más módon, más szinten, mint mondjuk tizenöt—tizennyolc esztendeje, de éppen ezért terjedelmükben, tartalmukban és arányaikban is másként. Ma, ha gondot okoz a külföldi, vagy a hazai piacon eladhatatlan termék, már nemcsak a miniszter gondja az: közvetlenül is megérzi az egyes ember. S ha az idő túlhaladta — már pedig túlhaladta — a gazdaságirányítási rendszer ma még érvényes módját, az befolyásolja az Egy fordítás a naptáron, még egy pohár bor, egy jókívánság, s elmúlt 1965, új esztendőt kezdtünk. Családban, társaságban, országban egyaránt ilyenkor az a szokás, hogy egy percet az emlékeknek szentelünk, hogy visszanézünk. Mert történelemben, személyes sorsban e ponton van valami közös; az ember szereti megvizsgálni poggyászát, mielőtt útnak indul, hisz tudni akarja, mit visz majd magával: csomagja segíti-e, avagy csupán terheli. Az év végi számadás törvényé talán annyi idős, mint maga az időszámítás. Bizonyos, hogy már akkor, idők hajnalán is érdekelte a gondolkodót: mire jutott, mennyiben gyümölcsözött sok erőfeszítése, előbb tart-e, mint ahol korábban volt, megérte-e a fáradozást az, amit elért. S ha any- nyi koron és századon át jó volt és hasznos ez a mérlegkészítés, ma kétszeresen az. Azért is, mert — akár papíron, akár gondolatban tesszük — kimutatja az egyén boldogulását, s azért is, mert rendünk belső törvénye szerint az egyes ember életének és az ország sorsának kapcsolata, összefüggése egy és oszthatatlan. Nos hát: tegyük meg ezt az év végi számvetést, álljon az újévi köszöntő pohár egy percig teletöltve az asztalon. Jeles év, fontos dátum: nemcsak új esztendőt — új tervidőszakot is kezdünk szivesz- terről virradóra. Az a fejezet, amelyet második ötéves tervnek mondunk, véget ért, mögöttünk van immár örömeivel, gondjaival egyetemben. Van mire emlékeznünk: mire jutottunk? Eljutottunk előre kijelölt célunkhoz. Iparunk termelése a tervidőszak alatt 48—49 százalékkal növekedett (s emelkedett, bár szolidabb arányban 1965-ben is), növekedett a mezőgazdaság termelése, beruházásokra mintegy 208 milliárd forintot költöttünk, az országban több mint száz nagy és több ezer kisebb-nagyobb új alkotást, fontos létesítményt adtak át, körülbelül egymillió ember új lakásba költözött. Működik a Dunai Vasmű hideghengerműve, cementet ad az építkezésekhez a váci óriás, üveg készül Orosháza gyönyörű üzemében, s konzerv Nyíregyháza modern, új gyárában. S folytathatnánk a sort, de talán elég, ha megjegyezzük: nincs olyan része az országnak, ahol valamiben ne mérhetnék e tervidőszak hasznát, ahol ne látnok az áldozaHétköznapok öröme és oondja
