Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-04 / 2. szám

/

mint volt az elmúlt szilveszterkor.

Az új év délutánja Petőfi emlékének adózott. „A legendák Petőfije” című riportműsor — amely az elhunyt Petőfi-kutató, Dienes András gyűjtése nyomán készült — megkapó és őszinte hangú emléket állított Petőfinek. Valóban legenda lett a nép emlékezetében, akiért ha nem is hét város, de három küzd, s aki mindenütt megfordult, — legalábbis az ükapáról ükunokákra szálló emlékek nyomán. Világosan csendül ki a riportfilmből, hogy nem is az a lényeg, hol fordult meg valóban és hol írta egy-egy emlékezetes versét Petőfi Sándor, — hanem sokkal inkább az, hogy egész népünk vallja magáénak a szabadságharc lánglelkű lantosát.

A Bóbita bábegyüttes műsora ismét meghökkentően új és merész volt. Legnagyobb erénye tán ennek az együttesnek, hogy újból felfedezte a kéz kifejező erejét, amely egyszerre képes érzéseket, ritmust kifejezni egy sajátságosán új és egyéni formanyelven.

A „Délutáni látogatás” című nyugatnémet film, ha nem is magas művészi fokon, de szórakoztató módon mondja ki az igazságot a nyugatnémet társadalomról egy kis pedagógiát is keverve a cselekmény szálai közé —, hogy egy rókáról két bőrt is húzzon le. A második bőr a pedagógia, a gyermek szerepe a családban, már bizony lényegesen vékonyabbnak látszott a televízió képernyőjén is.

Örvendetes volt a „Qualiton koktél” műsora, amely ha nem is tűnt ki látványosságával — nem tanultunk meg úgy látszik

Egy évig készültünk rá és néhány napig még beszélünk a televízió szilveszteri műsoráról. A készülődés természetes: a televízió ma már elengedhetetlen kelléke a családok legtöbbjénél a szilveszteri hangulatnak; s beszélni róla még természetesebb: vele búcsúztatjuk az ó és kezdjük az új esztendőt. Még nyolc óra sem volt, amikor a néző odaülhetett a képernyő elé és legalábbis éjfélig, tehát négy órán keresztül ülhetett, szórakozhatott. — hogy utána kritizálhasson is. Mert lehet bármilyen jó egy szilveszteri műsor, de ha mi egy évig készülünk rá csemegére várva — a tévé is hónapokig! —, akkor minden bizonnyal lehet találni kifogásolni valót.

i,A szilveszteri vacsora’? étrendje változatos, helyenkint rendkívül szellemesnek és ötletesnek bizonyult, hellyel-köz- zet még a ^francia konyha” kedvelőinek igényét is kielégítette. A ^Denevér” televíziós változata, majd Gobbi Hilda, Dórán lenke, Major Tamás és Sínkovits Imre mag'ánszáma —, hogy csak néhányat említsünk b megszámlálhatatlan közül — magán viselte a politikai kabaré minden nemes, derűs, merész, de öncélúságtól mentes vonását. Kitűnő színészek sorakoztak fel a kamerák előtt, néhány jól beállított és látványos revü jelenet cukrozta „A. szilveszteri vacsorát”, — nagyjából tehát meg lehetünk elégedve a televízió szilveszteri vacsorájával.

Mégis? ha összevetjük a nevetés perceit, a csendes nézgelő- dós pillanataival, — az előbbi »óvására, az utóbbi javára dőlne el a műsoridő. Mintha vékonyabb lett volna a humor, kevesebb a látványosság, egyszóval gyengébb a vacsora minősége, — érzésünk szerint —*

B. U. E. K. 1966

még játszani a fénnyel és árnyékkal például —, de mértéktartó, Ízléses program volt. Nem vallottunk vele szégyent interviziós barátaink előtt.

A vasárnap az ismétlések napja volt. Ismétlés volt a Közbeteg, az Universiade, a Budapest, te csodás... De olyan ismétlések, amelyeket a televízió régi nézői is szívesen láttak újra. Psota Irén Brecht- songjai nemcsak Brecht, de a színésznő művészetének is keresztmetszetét nyújtották. „A tizedes meg a többiek” műsorra tűzése még azoknak is kedves meglepetés volt, akik már moziban látták ezt a nagy sikerű magyar film víg játékot.

(gyurkó)

Gosztonyi János Dánielje a második világháború egyik vándora, megtépetten, meg- alázottan, senkitől sem várva — hazajön. A puszta életénél többje alig maradt, s ami nem veszett el, az is inkább nyomasztó teher: tudja, hogy a kislányát ki és hogyan, milyen brutális módon, hol és mikor...

Nyomoznia kell utána, megkeresni, talán leszámolni vele — ha él —, hiszen megérdemli a gyilkos a kegyetlenségéért a megtorlást. De hol keresse? A szörnyetegeket a körülmények szabadítják fel, ott ismerszenek meg. hiszen mindaddig emberi hitványságuk és félelmük burkában élnek, amíg nem jön el a fesztelenül és gátlástalanul rátörő alkalom, amikor szadista énjüket nekiengedve gázolnak

Rádiójáték

embereken keresztül. Miért? Maga sem tudná megmondani, mert minden szörnyetegnek öntörvénye van: a gyávaság, a félelem, a tombolás, a pusztítás mozdítja izmait.

A szörnyeteg — az író krokodilnak nevezi — nehezen ismerhető fel, ha már a vérszomjas, gátlástalan napok, hónapok, évek, a háború mindenre feljogosító aljasságai elmúltak. Békés polgárt játszik, más nevét és más ember sorsát veszi fel a maga ábrázatának elpalástolására. Húsvéti tojást cifráz, mosolyog a lányára, még egy fuldoklót is ki tud menteni, hogy valódi énjét önmaga előtt is szépítse. De ismét — hosszú évek, évtizedek után — jön a pillanat, amikor kivetkőzik, ki kell vetkőznie a felvett gúnyából!

4 kitüntetés

Közbiztonsági érem aranvfokozata

Az ünnepség méreteiben és külsőségeiben is szerény keletek között mozgott, mint amilyen szerény ember maga a kitüntetett: Báli Ferenc, a szűcsi földművesszövetkezet ügyintézője, a községi önkéntes rendőrcsoport vezetője. Öt köszöntötte az óév utolsó napján a Gyöngyösi Városi—Járási Rendőrkapitányság vezetője és a Gyöngyösi Városi és Járási Munkásőrség parancsnoka, valamint Szabó István az FJK vezetője.

Néhány, közvetlen hangú, elismerő mondat előzte meg a magas kitüntetés átnyújtását, amit Báli Ferenc meghatott szavakkal köszönt meg. Eddig tartott a formaság. E mögött a néhány perces ünnepség mögött azonban hosszú, több mint egy évtizedes, fáradságos és eredményes munka húzódik meg, aminek indítéka csupán a

köz szolgálata, az önként vállalt felelősség mások, a község biztonsága fölött.

Ball Ferenc erőteljes, határozott ember, ez látszik szavaiból, mozdulataiból. Középkorú, de fiatalos mozgású, aki már 1955-ben a karjára húzta a kék szalagot, az önkéntes rendőrök jelvényét és még ma sem gondol arra, hogy valaha letegye ezt a szalagot. El sem tudná képzelni másként az életét, pedig neki jóformán nincs egyetlen szabad napja sem, hiszen a rendőrség körzeti megbízottja a szomszéd községben lakik, tehát bármi történik a faluién, ha segítségre van szükség, érte száladnak az emberek. Áldozatos munkájáról csak az elismerés hangján tud beszélni a község párt- és tanácsszervének vezetője.

Önmagában a több, mint egy évtizedes önkéntes rendőri szolgálat is indokolná talán a magas kitüntetést, de Báli Ferenc nevéhez néhány bravúros „rendőr-tevékenység” is fűződik. Maga fogott el három körözött személyt, ő akadályozta meg néhány pesti üzér gazdasági bűncselekményét.

Még valamit el kell mondanunk Báli Ferencről. Tisztelik és szeretik őt a községben, azért is, mert nagyon sok család békéjét, nyugalmát védte már meg higgadt, határozott fellépésével.

1965 utolsó napjának délelőttjén vette át a kitüntetést Báli Ferenc, akit a járásban tevékenykedő több száz önkéntes rendőr közül méltán ért ez a megbecsülés. És persze, rajta keresztül közvetlen és tágabb körű társait is, akik önként vállalt kötelességből őrködnek mindannyiunk életének nyugalma és biztonsága fölött.

(gmf)

Megmutatja önmagát, azt a szörnyeteget, aki most a féktelen félelem és gyávaság miatt a saját gyermekét küldi a halálba. A bűn mekkora nyomása, a félelemnek milyen észtveszejtő rövidlátása kell ahhoz, hogy ez a meghalt nyomozó papírjait és sorsát magára vevő egykori csendőr a felfedeztetés kései fényétől reszketve ismét gyilkol.

Most már nem azért, hogy nekiszabadult vérszomját megtoldja egy újabb tettel, de mert a bűnnek eltüntetése — tragédiája — és hite szerint — csak bűnnel történhetik. Arra nem is gondol, fel sem merül benne annak a lehetősége, hogy ha későn is, odaáll bírái elé és megvallva büntethető aljasságait — vezekeljen. Ez a szörnyetegek belső törvénye: mindenki hibás* csak ő nem!

Dániel töprengő, fáradt keresése: az erkölcsi igazság másik oldala. Érzi és tudja, hogy a bűnöst meg kell találnia* mert a gazság megmutatása —• talán jogos bosszúja! — kötelessége mindenkinek. S amikor hosszú-hosszú várakozás után, egy fanyarul viruló szerelem mellékhajtásaként ott áll előtte a szörnyeteg, aki védtelen kislányáért felelős, már nem tudja ráemelni a kezét. Nem is tesz ellene semmit, az tőle függetlenül, betölti önnön végzetét.

Gosztonyi János történelmi

drámája mindvégig eleven, hiteles és feszült pillanatokat hoz azoknak, akik a lélek levetkőztető pillanatait szeretik ellesni.

Solymosi Ottó rendezői munkájában érvényesül a lélektani törvény: a legkis. ' dologban árulják el önmagukat és bűneiket az emberek. A hangjátékból Gábor Miklós, Medgyesi Mária és Basilides Zoltán jellemformálását emeljük ki, i

. H * (farkas)

A---------JVulVW.-.rf.V .......... - ------- - %yy^vv-jy.-_-.-j.v.-jl.VA-jW

SUHA A :

APÁK ás Ftl/K— p/i/K es 4MK

<— Fiam, üljünk te és beszéljünk, mini férfi a férfivel. Ügy érzem, valami nincs rendben nálad. Nem takargatom, egy csöppet sem tetszik nekem, hogy én igazgató vagyok, te pedig segédmunkás. Tehát életed elején már bukott egzisztencia. Tudom, mit akarsz mondani. Én vettelek ki, érettségi előtt a gimnáziumból. Igaz. De tegyük hozzá art is, miért. Minden évben pótvizsgáztál, és az utolsó évben szeptembertől decemberig 16 egyest szedtél össze.

(Apám prédikál. Lehet, hogy őszintén sajnál és igazat akar mondani, de lényegében én sajnálom őt, mert ez nem sikerül neki. Segédmunkás vagyok. Ez nem szégyen, csak kellemetlen és nehéz robot. Szakmát nem tanulhatok, csak a katonaság után. Az öreg hista volt nyomkodni az ügyet. Persze, most úgy adja elő, hogy ő nem vesz igénybe protekciói, én nem szégyellem a munkát. Ö szégyellt. A munkásigazgató. Ha bemegyek az irodájába a melós szerelésembe, látom fész- kelődík. De ki előtt szégyell? A kis fekete titkárnője előtt. Egész jó kis csaj. Sokkal reálisabb, mint az öreg, talán még táncolni is eljönne vélem. Tegez, engem, a segédmunkást.)

— Tizennyolc éves vagy, és nekem fáj- dftod a szívemet. Rossz úton Jársz, hidd el. De sajnos mindig ilyen voltál. Megszokhattam volna már. Segíteni szeretnék néked, de te nem hagyod. Egyszerűen nem lehet hozzád férkőzni Már gyermekkorodban is ilyen Voltál, akkor sem lehetett.

Emlékszel, tízéves korodban már dohányoztál. Tizenkét éves korodban egy hétre elbujdostál. Akkor a gyermekvédelem Kalocsára akart vinni. Nem engedtem, hátha megjavulsz. Tizennégy éves korodban galerit szerveztél, a Kopaszok bandáját. Most akkora a hajad, mint egy oroszlánsörény. Akkor kopaszra vágattad. És levelet írtatok Csekő Laci bácsinak Münchenbe. Az én fiam, a kommunista vezető fia a Szabad Európának levelet ír. Szerelmes levelet! Megáll az ember esze és ácsorog.

„Kedves Laci bácsi, itthon a rendőrség mindenkit megver, apám kommunista, anyám is, de én szeretnék Nyugaton élni, mert az elvem egészen más. Az apám igazgató, a nyáron kivisz magával Bécsbe, ott lelépek és jelentkezem Laci bácsinál. Addig is tessék küldeni egy bitlisz-számot. Címünk: „Az el nyomottak Magyarországa, a Kopaszok bandája” Jó kis hecc volt, mi?

(Dohányzom? És ő? Hallottam, amikor a barátaimnak hencegett, hogy milyen nagy csavargó volt, már tízéves korában szivart szívott. Segíteni akar rajtam.2 De hiszen sohasem törődött vélem* úgy érzem, sohasem szeretett.

Elbujdostam, jó vicc. Vasbottal vert egy fél óráig. Miért maradjak én ilyen házban? Igenis Nyugatra akartam menni, mert ott nem verik az embert. Nem sikerült. írtam Csekő Laci bácsinak, persze, hogy jó hecc volt. Azért sajnáltam az öreget, kellemetlenségei voltak a rendőrségen. Tudom, a levél erős volt. De hát az tényleg hecc volt, röhögnöm kell.)

— Egy kicsit mindig bohóc voltál, fiam. És mert nem tudtál az eszeddel feltűnni, hát a viselkedéseddel próbálkoztál. És a barátaid, istenem, rossz rájuk nézni. Ügy szerelném, ha nem ott dolgoznál, nem azok között. Ha lenne belőled valaki. És te még tüntetsz, hogy segédmunkás vagy. Pufajka, gumicsizma, nyitott ing decemberben... És miért nem vagy te KISZ-tag?

(Nem értem az öreget. Valami nem stimmel nála. Azt mondja, legyek KISZ-tag és lebeszél a munkáról. Hallottam november 7- én, amikor dumált. Kétszázszor mondta egy óra alatt, hogy a dicsőséges munkásosztály. Hát én ennek az osztálynak a dicstelen részéhez tartozom? Vagy mást mondunk hivatalosan, ünnepnapokon? És mást itthon — szerdán.)

— Vedd tudomásul, édes fiam, hogy neked csak addig megy jól, amíg én igazgató vagyok. A nyugdíjadra nem támaszkodhatsz majd. Mert te nem a segédmunkások élet- színvonalát éled, keresel 1300-at, elköltés,:-: kétezret. Egy jó szakmunkás fizetését. Hálátlan vagy. semmit sem becsülsz. Hoztam neked külföldről órát, másnap összetörted, mert neked a munkában is karóra kell. Kétezerért csináltattál ruhát, azt hordod hétköznap is. És szórod a pénzemet. A keserves verejtékkel megkeresett pénzemet.

(Az a verejték, a bársonnyal bevont igazgatói székre hull. Hazanyomom a dohányt, n szalagot is megnézi. Azt mondja, drága az élet és elissza. A segédmunkás fizetését Anyámmal balhézik, ha sokat költ a piacon A faternak ezer forint a havi pia-cehhje. És akkor kioktat... Hagyjuk ezt, Ibolyka...)

— Tulajdonképpen ha őszinte akarok lenni, az egész életedet nem értem. Felfogásodat, szemléletedet az életről, a dolgokról, a jelenségekről. És ezt a vikend-dolgot sem értem. Négy lány, négy fiú egy sátorban. Tudom, szép dolog a Mátra, meg minden. És mondd: tudják ezt a lányok szülei is?

(Mindennap kitakarítok, begyújtok, elmegyek a boltba bevásárolni, és csak még ezután jön a nagymelóm, amiért fizetnek is. Este dög fáradtan még moziba sincs kedvem menni. Meg- fürdöm és be az ágyba. Mit tud ez mindebből? Igaz, valamikor munkás volt ő is, de hol van már a tavalyi hó? Es akkor azt kérdezi, hogy milyen a szemléletem? Olyan. Mátrafüredre iárok víkendezni, s neki a lányok fájnak.)

— Itt van ez a Jutka, nem mondom, helyes, szép kislány, de mondd, fiam, amúgy milyen? Öt sem értem. Érettségi előtt áll., és állandóan itt lakik nálunk. Az én időmben a fiú járt a

lányos Mázhoz, nem a lány a fiúshoz. Ig’az, nekünk több szobánk van, jobban fértek. Mondd* fiam,, mifélék a szülei? És szeretnélek fölvilágosítani, hiszen már felnőtt férfi vagy. A szerelem felelősséggel jár. Ha terhes lesz a lány* el kell venned. Aztán majd nem tudjuk, hogy az érettségi bankettre menjünk-e, vagy a szülőotthonba. Akkor aztán megnézheted magad ezerháromért.

(Ismertem a nőjét, semmi! S hogy bánt a műtérről. Egyszer kilestem a nőt. Fél óráig követtem az utcán. Ö nem ismert engem. Néztem az arcát, a szemét, mit akar ez a fatertól és tőlünk. ■ Gonosz ez, vagy csak szerencsétlen. Követtem be a presszóba. Egy fiú várta. Felszarvazta az öreget? Vagy már szakítottak? Ki tudja. Az a fiú jobban is illett hozzá, menő fej volt, figyeltem otthon a fatert. Láttam, fáj neki. Szenved az öregfiú. De miért nem válik el, ha szereti azt a másikat. Mi meglennénk nélküle is. Drága anyám kevesebbet sírna).

— Nehéz természeted van, fiam. Nem rám ütöttél, zsörtölődsz mindenért. Mindenről külön véleményed van és fals. Tizennyolc éves korodra nincs megfelelő ítélőképességed. Mert mióta abbahagytad az iskolát, nem pallérozod az agyad. Ügy szégyellem, hogy sült tök maradsz.

(Az ember a rokonait nem azért szereti, mert eszük van. A múltkor berúgott, beleült a fürdőkádba és elaludt. Aztán megijedt, hogy belefúl, és leeresztette magáról a vizet. Ott találtam mezítelenül az üres fürdőkádban. Mellesleg most olvasom Goethét, de minek szívós- kodjam. Ügyis neki lesz igaza. Nekem fals a kukkom és bandzsít a fülem).

— És micsoda örömeid vannak? Hogy engem átversz. Fáj a gyomrod és az orvos ebből kifolyólag megállapította, hogy magas a vérnyomásod. Száznyolcvan! Tizennyolc éves korban! Persze, ezt a munkahelyen beveszik, de én* fiacskám, nem. No, fiam, tekints barátodnak* mondd meg, mit vettél be? Persze, te most arra gondolsz, hogy én már öreg vagyok és nem értem meg a fiatalokat. Hidd el, én is voltam fiatal. Tudom, nehéz a munka, súlyos a szerelem, kelj egy kis pihenő. De miért akarsz becsapni, engem, az édesapádat?

(Ha másnapos, betelefonál a gyárba, hogy a megyebizottságon tárgyal. Pedig neki nem a hideg esőben kell a vasakat fogdosnia. Gőzfűtés, még a WC-ben is, és neonfény, feketét főz a titkárnője. Vajon ha öt kérdeznék, mit válaszolna, miért teszi. Szeretem az öreget, megbocsátok neki. elfogadom a hibáival együtt, mert ő az én apám és én a fia vagyok. De néha őrültül ki tud borítani. S vajon ő szeret engem?)

— Állsz itt, fiam, mint egy faszent. Beszélek hozzád, papolok a nagyvilágba és egy szót sem szólsz. Hát nines neked semmiről véleményed'/!.