Népújság, 1966. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-21 / 17. szám
Könyvtárgondok a pétervásári járás Monográfiát Egerről A Pétervásári Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága ma rendes ülésen tárgyalja a járás könyvtárhelyzetét, Ferenci Imre művelődési osztályvezető előterjesztéseben. PÉTERVÁSÁRI JÁRÁS. Hegyes-dombos északi táj, apró falucskák. A falukban — könyvtárak. A járás 24 könyvtára 1964. végén még 40 522 kötetet számlált 1965. végére elérte a 46 493 kötetet. Növekedett az olvasok száma, s az olvasási kedv is lemérhetően emelkedett: míg 1964. során 5240-en 113 404 könyvet olvastak, addig 1965-ben 5446 olvasó 121 404 kötetet kölcsönzött a könyvtárakból. Sokatmondó adat: egy-egy olvasóra átlagosan több mint huszonkét elolvasott könyvet számolhatunk. Milyen eredményeket hozott 1965 a járási könyvtár munkájában? Növekedett az ismeretterjesztő művek arányszáma, s míg a szépirodalmi kötetek száma csökkent, nem mutat változást az ifjúsági irodalom területe. Elmondhatjuk, hogy a járási székhely, Pétervására lakosságának majd húsz százaléka rendszeres látogatója a több mint hétezer kötetet számláló könyvtárnak. A leg- ifjabbaknál, a fiataloknál nincs is semmi hiba az olvasási kedv körül, amit az is bizonyít, hogy a 14 év alatti és a 14—18 év közötti olvasók száma emelkedett. Az idősebbekre már nem mondhatók el ugyanezek, hiszen a IS év feletti olvasók száma 1964-hez képest 2,7 százalékkal csökkent. {?!) A kölcsönzött könyvek között az ismeretterjesztő irodalom arányának egyenletes növekedését azonban szép eredménynek tekinthetjük. Elolvastak az emberek 16 327 könyvet, s ebből két és fél ezer kötetet tesznek ki az ismeretterjesztő munkák — ez 1.6 százalékkal magasabb az 1964. évi adaton ál. A JÁRÁS KÖZSÉGI könyvtáraiban is növekedett a kötetek száma, s a községek nagyobbrészt saját erejükből vásároltak könyveket. Jóllehet, az ifjúsági és a szépirodalmi művek aránya csökkent a múlt évben, a könyvállományok tartalmi összetételét vizsgálva még mindig nagy eltérések mutatkoznak az ismeretterjesztő művek terhére. Növekedett a községi könyvtárak olvasóinak száma, s több mint hatezer könyvvel olvastak többet a járás falvaiban 1964-hez képest. Ha azonban az olvasott könyveket osztályozzuk fel kell figyelni egy tényre: a pétervásári járás falvaiban csökkent az érdeklődés az ismeretterjesztő könyvek iránt! Jóllehet, csökkenés tapasztalható az ifjúsági irodalom területén is, ez a csökkenés azonban korántsem sajnálatos, hiszen a szépirodalmi könyvek olvasási statisztikája növekedést mutat. Azok a fiatalok, akik korábban ifjúsági könyveket olvastak, most már szépirodalmi munkákat forgatnak — s ez jelentős minőségi javulás! Az eredmények tehát nem túlzottan kiemelkedőek. Milyen okokra vezethetők vissza a lemaradások? A könyvtárak elhelyezése nem megfelelő. A 24 könyvtár közül 10 rendelkezik önálló helyiséggel de csak a siroki és a recski könyvtárak nevezhetők — nagy eredménnyel — korszerűeknek. Nem megfelelő a könyvtárak bútorzata sem. Az emberek általában szívesen mennek oda, ahol otthonosan, kellemesen érzik magukat. A pétervásári járás könyvtárai azonban cseppet sem nevezhetők otthonosaknak, kellemeseknek. Melyik olvasó erezné például otthonosnak vagy kellemesnek a szentdomonkosi művelődési otthon nagytermét, az Istenmezeji Általános Iskola osztálytermét, a szajlai vagy a váraszói iskola folyosóját, a parádi telezsúfolt könyvtárat, vagy a pétervásári járási könyvtárat? Sok könyvtár még falvaiban ma is olyan körülmények között tengődik, mint a könyvtár- hálózat megszervezése előtt, de azoknak a könyvtáraknak az elhelyezése sem megfelelő most már, amelyek két-három éve kaptak önálló helyiséget A PÉTERVÁSÁRI JÁRÁS könyvtárhálózata 1959-ben alakult ki, lényegében akkor, amikor a járási könyvtárat létrehozták. Jóllehet, az eredmények azóta minden évben felülmúlják az előző évi eredményeket, de azt is észre kell venni, hogy a fejlődés üteme egyre csökken. A könyvállomány gyarapodása sem felel meg a követelményeknek, az olvasói igényeknek: 1965-ben például 32 500 forinttal kevesebbet fordítottak könyvek vásárlására, mint 1964. tizenkét hónapja során. A számok, a lemaradást magyarázó okok mindenképp fi- gyelmeztetóek. A megoldásra sürgető tettek nem várhanak magukra sokáig. Irigylésre méltó azoknak a szülőknek az idegállapota, akik minden idegeskedés nélkül elnézik, hogy gyermekük az úttesten szánkózzék nagy vidáman. Vagy talán nem is tudják, merre jár szemük fénye? Két olyan útszakasz van Gyöngyösön, ahol mostanában a gyerekek szánkópályává avatták a lejtős terepet. Az egyik a Petőfi utca, amelynek forgalma az utóbbi időben ugyancsak megnövekedett. A lejtős mellékutcákból ide vágódnak ki a szánkók, sorban egymás után, szinte szünet nélkül. Autós legyen a volán mellett, aki a váratlanul előbukkanó szánkót ki tudja kerülni. Szerencsére, eddig még minden gépkocsinak sikerült ez a manőverezés, ha némelyikük ugyancsak elkanyarította a véleményét a lehúzott ablaküveg mögül, a gyerekekről is, de a szüléikről is. A másik veszélyes szakasz a Bajcsy-Zsilinszky és a Róbert Károly út kereszteződése, közvetlenül az AKÖV-te- lep előtt. Autóbuszok és teherautók sokasága kanyarodik itt be a telep felé, közben a csekélyke dombról a szán kozok és a korcsolyázók JANUÁR KÖZEPÉN igen érdekes és tanulságos cikk jelent meg a Népújságban „Gondolatok a Heves megyei helytörténetírás időszerű feladatairól” címmel. Szecslcó Károly — a szerző elmondja ebben, hogy „írásomat v'tacikk- nek szántam, szeretném, ha a helytörténet művelői és támogatói minél többen hozzászólnának az itt felvetett gondolatokhoz”. Nos, ez az óhaj veze tett arra, hogy az elmondottakkal magam is foglalkozzam: nem vitázni kívánok (mert hiszen az elképzelésekkel teljesen egyetértek), de két rövid kiegészítéssel szeretnék mégjs szolgálni. Megyénkben a történelmi múlt, az elmúlt idők hagyományai iránt megvan a kellő érdeklődés. Csak kiragadott példákkal akarom alátámasztani. Így a Népújság 1962. május 8-i számában olvastunk egy .,Felhívás”-t, amely tudatia, hogy „... a pásztói községi népfrontbizottság elhatározta a község monográfiájának feldolgozását, megírását...” és ehhez kérnek anyagot. Ugyancsak a Népújság ad hírt arról perdülnek eléjük. A drámai feszültség szikrázó pillanatait itt sem kell megerőltető módon magunk elé képzelnünk. Az elmondottakon túl sok példát lehetne meg felsorolni bizonyára: Egerből, Hatvanból, de a megye egyéb területeiről is. Valamennyi azonos veszélyeket hordozna magában, mint a két megjelölt hely. Igaz, úgy harminc évvel ezelőtt mi is szívesen szánk áztunk Egerben a Kacsaparton, a Tündérparton, a moziig vagy a Csiky Sándor utcáig kiszaladt velünk a szánkó, de akkor még félnaponként ha elment arra egy autó. Minket is szidtak az arra járó felnőttek, de a szüléink elől ügyesen eltitkoltuk, merre jártunk. Ma azonban a forgalom annyira megnőtt, hogy már nem vehető csínytevésnek a forgalmas utakon történő szánkózás. Hogy szóvá tettük a vidám gyerekek könnyelműségét, figyelmeztetésnek szántuk, mielőtt még a tragédia megtörténne. Figyeljenek a szülők a gyerekekre, mert a gépkocsivezetők idegei sincsenek kötélből. (gmf) 1964. február 21-én, hogy a Néprajzi Múzeum Átányban előadásokat tart, meri „... Átányban ápolják a hagyományokat, foglalkoznak a község ... múltjával, történetével ...” De ezeken túlmenően — hangsúlyozom, hogy a fentiek nem egyedülálló példák — vannak már komoly eredmények is, így 1961-ben jelent meg a Tanner József által írt Egerszalók monográfia, továbbá nemrégiben hagyta el a sajtót Nagy Gyula értékes munkája, amelyben Gyöngyös- solymos életét ismerteti. A FENTIEKEN elgondolkozva még inkább különös. — de fájó is, hogy éppen a megyeszékhelyről, a nagyszerű múlttal és szép további lehetőségekkel bíró Eger városról máig sincs egy komolyabb igényeket is kielégítő, népszerűvé válható monográfia! Mert Eger múltjáról már elég sokat írtaik: Gorové László. Türk Frigyes, Breznay Imre ... és még számosán, az újabb nemzedék tagjai is —, ám egy összefoglaló, a mai helytörténeti szemléletűnknek is megfelelő munka máig sem látott napvilágot! Ezért határoztuk ei néhányan, főleg városukat szerető egriek, ezelőtt immár kb. négy éve, hogy megírjuk Eger tényleg hiányzó monográfiáját. Mi lett volna ennek tartalma? Kezdtütc volna az első fejezetben „Az egri táj” —; a környék, a klíma, a geológiai és talajviszonyok —, a növényzet, az állatvilág Ismertetésével. A második fejezet lenne „Eger históriája” az őskortól a felszabadulásig, kiemelve az egri vár —, Eger művészeti emlékeinek —. az egri fürdőnek, a városépítésnek, magának Eger népének történetét. A harmadik fejezet foglalkozna „A mai város élete” kérdéseivel: itt ismerkedhetnének meg az olvasók a város kulturális életével —• a mezőgazdaságunk és szőlőművelésünk problémáival —. ebben szerepelne az ipar, a kereskedelem, az idegenforgalom, Eger gyógyvizei, a város sportja stb. — és itt nyújtanánk betekintést Eger város jövőjébe. A könyvet egyébként nem szántuk kimondottan tudományosnak (ilyen lesz példá"! a remélhetőleg nemsokára megjelenő, helytörténettel is foglalkozó „Heves megye műemléki topográfiája” kiadvány) — de inkább olyannak, amely a nagyközönség, egriek és idegenek — figyelmét leköti, amelyet mindenki érdeklődéssel olvasott volna. Igen, olvasott — „volna”. Mert az egyes fejezetek írói, akik az előzetes tárgyalások folyamán lelkesedéssel vállalták a könyv reájuk eső részének megírását, megkapták a hivatalos megbízatásukat, megkezdték a munkát, amidőn 1965 márciusában jött az értesítés: megállani az írással, egyelőre — nincs tovább! Helyes ez így? Ezzel kapcsolatban legyen szabjad a Hazafias Népfront egyik országos értekezletén elhangzott megállapításra hivatkozni: „A múlt minél gazdagabb feltárása, & hagyományokkal való kapcsolatoknak tudatosítása a legkedvezőbb, legtermékenyebb eszköz a városhoz való tartozás érzésének életre keltésére, a termékeny várostudat kifejlesztésére. E közös tudat és az abból táplálkozó városszeretet nélkül nincs közösség — olyan közösség, amely városa érdekében minden áldozatot meghoz. ..** HA PEDIG ÍGY VAN — mint ahogyan igazak a fenti gondolatok —, akkor érdemes a Szecskó Károly által írott újságcikkben foglalt helytörténetírási javaslatokkal foglalkozni —, és helyes léimé Eger monográfiájának mielőbbi kiadása! Mezőgazdasági könyvhónap Az elmúlt évekhez hasonlóan, 1966. február hónapban ismét megrendezik a mezőgazdasági könyvhónapot. A könyvhónap célja: a mezőgazdasági szakirodalom ismertetése, népszerűsítése, terjesztése. E cél érdekében sok helyen az országban szakmai tárgyú előadásokat, könyvismertetőket, szakíróolvasó találkozókat rendeztek. Megismertetik az olvasókkal a Mezőgazdasági Könyvbarátok Köre mozgalmat, amely a mezőgazdasági szakirodalom iránt érdeklődőket kívánja összefogni, szakmai képzésüket segíteni, A megye többi városában, községében szakíró-olvasó találkozók, szakkönyv-vásárok segítik a könyvhónap célját: a szakönyvek eljussanak az olvasókhoz, segítsék munkájukat, szakmai fejlődésüket. Hevrsy Sándor Eltartási sxerxőáé» — írják esők ati nyugodtan. Ügy fognak «irt, mm m mesében! Vidám gyerekek, nyugodt szülők egy szerűen Baraesi tekintete a telefonon nyugodott. Hirtelen rátette a kezét. Felemelte a kagylót, a füléhez szorította, s a szemközti fal egy repedését nézte mereven. — Központ — Halló!... Krizsán, te vagy? — Tessék... Mit akarsz? — Kapcsold Elmer őrnagy elvtársat. — Az ezredparancsnokot.? — Igen. — Milyen ügyben? Baraesi markában nedves lett a kagyló. — Hivatalos ügyben. — Majd hozzátette: — Bizalmas. Kattanást hallott, tompa berregést, újabb kattanást, aztán: — Elmer őrnagyi Baraesi felállt. — őrnagy elvtárs, Baraesi József honvéd jelentkezem. — Igen ... — őrnagy elvtárs, én ... Elmer őrnagy még a télen, az első építés után személyesen dicsérte meg a legjobbakat, köztük Baracsit is. Aztán beült a központosok kocsijába, lekönyökölt a térdére, faggatta őket: ki honnan jött, mi a szakmája, mit tanult, mi a véleménye erről-arról, és nem volt-e hideg az éjjel, mert ő — mint mondta — fázott. Baraesi akkor megemlítette, ha állomást telepít, biztos nem fázott volna. A fiúk kicsit ijedten lestek Baracsira, de Elmer őrnagy nevetett, megnézte magának a honvédet, s azt mondta, alighanem igaza van. — ... nem tudom, emlékszik-e rám, őrnagy elvtárs, én vagyok ... — Tudom, emlékszem. Mit óhajt. Baraesi megérezte Elmer őrnagy pergő beszédében a vissza fosott türelmetlenséget. — Jelentem, most napos vagyok, és ... őrnagy elv+árs. nem tudom, szabálvos-e, hogy csak így telefonon de... — A lénveflre. elvtárs. a lényegre! — Tegnap odakint voltunk, innen vagy ötven kilométerre van egy tanya. Bondi Józsefeké. Két gyerekük van, meg egy harmadik is, de az nem az övéké, hanem Pesten élő nővérüké, akinek férje nincs, nem is volt sose. Ügy szülte a gyereket, útban volt neki, és hát az öcesőhez adta, tegyen vele amit akar, ő fütyül rá. — Baraesi jobb kezével szorította a füléhez a kagylót, a ballal meg elkezdett hadonászni. — Az a gyerek tizenkét éves, őrnagy elvtárs, de úgy bánnak vele, mint a kutyával Homok honvéddel vízért mentem a tanyára, és míg a vizet húztuk, a két másik gyerek hegyesre faragott botokkal bökdöste, Bandiék meg csak nézték. Aztán Bondiné súlyos zsákokat cipeltetett vele a padlásra, azon a nyamvadt létrán... Lehet ma így bánni egy gyerekkel? őrnagy elvtárs, én... — Mondja, hallgatom. — Nekem az a véleményem, őrnagy elvtárs, hogy ki kéne küldeni oda valakit. A Hornok honvéd is mondta, hogy ez törvénytelen, hogy ezért meg is lehetne büntetni őkel Nekem az a véleményem... — Hol van az a tanya, Baraesi? — Je’-'ut'-rr. tán ötven kilométerre innen. Pest felé kell menni, egy földúton ... Az öregkatonák azt mondják, hogy tavaly már jártak egyszer arra, és akkor is... — Várjon egy percig. Elmer őrnagy letette a kagylót m üveglapra: Baraesi a koccanásból gondolta, hogy oda tette. Aztán távoli hangokat hallott, de a sza- vakat nem értette. Nézte a repedést a falon, és mosolygott. Remegett a gvomra, de mosolygott. Nem tudta, miért mondta a parancsnok, hogy várjon, de azért mosolygott. És e fiúra gondolt. Meg arra. amit Homoknak mondott. „Jegyezd meg jól ezt a tanyát, ide mé<r visszajövünk”. Homok legyintett, megmarkolta a kanna fülét— — önt fél ötig leváltják, igaz? — Igen. — Ötre odaküldöm a kocsimat. Trenka főhadnaggyal együtt kimennek arra a tanyára, mintha a múltkor ott felejtettek volna egy... mit tudom én, kábeldobot. És közben körülnéznek. Csak kérdeznek, érti? Semmi vélekedés. Aztán jelentik, mit tapasztaltak? — Értem őrnagy elvtárs. — Tehát ötre ott a kocsi. Nem volt ott a kocsi. Hatra sem. Hét felé Trenka főhadnagy húzogatni kezdte a száját. MÁlmodta maga az egészet, Baraesi” — mondta. Vacsora után telefonált az ügyeletes tisztnek, mit tud a parancsnokról. Azt a választ kapta, hogy a városban tartózkodik, nem tu- ja, vissza jön-e egyáltalán. Nyolckor még nem érkezett Fél kilenckor sem. Kilenckor Trenka főhadnagy hazament. Baracsinak semmit sem szólt, elnézett mellette, mintha haragudna rá Másnap reggel Hornok félrehúzta. — Te komolyan telefonáltál a fiú intett * nagyfönöknek ? — Komolyan. — Mit képzeltél?! — Hogy visszamegyünk a tanyára. Homok legyintett, mint aki fölöslegesne« tart minden további győzködést ezzel a „gőzös” alakkal. Baraesi idegesítő pillantásokat érzett a» arcán. Mosdás közben valaki így beszélt: „Taktika ez, fiaim. Ha a nagyfőnök tényleg elküldi a kocsiját, holnap a többiek megszállták volna a telefonokat és elárasztották volna a parancsnokot válogatott marhaságokkal. Abból meg mi lenne?” Baraesi mosolygott. — Beszéltek össze-vissza, pedig semmit * tudtok. — Vállára dobta a törülközőt, kiment a mosdóból. Minek vitatkozott volna velük, hiszen semmit se tudnak kiolvasni egy ember nevetéséből, megjelenéséből: abból, ahogy leül a katonák közé, amint a katonák beszédjét figyeli? Reggelihez sorakoztak éppen, amikor a legalsó emeleten kiáltás harsant: „Zászlóalj, vigyázol” és mindjárt utána: „Pihenj, tovább!” Fehér tizedes az ügyeletes, jelenteni akart a lépcsőn felfelé siető Elmer őrnagynak, ő azonban így szólt: — Kerítse elő Baraesi honvédet! Baraesi akkorra már kilépett a sorból, és jelentkezett. Elmer őrnagy felemelte a kezét, Baracri melle felé bökött a mutató uiiával. — Na!... Az ír éret s’é-o sző és a többi. Remélem, ez az egvnapos késedelem nem lesz tragikus a védence számára. — Jelentem, én is úgy gondolom. — Tehát, ma ötkor. — Ma ötkor, őrnagy elvtárs. Berkes Páter
