Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-12 / 293. szám
VIGH TIBOR: NÉMA BÚCSÚZÁS S ha majd az idő bonyolult krisíályú luipiilcit repíti közénk, már kés 3 lesz. Pici bánatfelhők bújócskáznak a hajadban, kipereg álmaink varázsa üresebb lesz a csend, s emlékem elfér ellobbanó mosolyod mögött. Édesem, Te a legdrágább dolgaim között is a Tegdrágább tárt karokkal írom hozzád a versem Édes mozgásod segítem. HATVANI DÁNIEL: Ifjúságom kertjéből deres a szőlőlevél fakul az ősz ezüstje ifjúságom kertjéből bámulok kéklő füstbe Homlokomon ködben ázik mégis távoli fény ver betakarja a szívem égignőtt venyigékkel Szállnék a füst után már borízű alkonyokba lehulló csillag suhint késői halálomra KATONA JUDIT: A csóktalan csók a kibomló ölelés lámpád elkattanó fénye a némán záródó ajtó úgy fáj, úgy fáj nekem. Ügy fáj a néma búcsúzás. ^ /HiKjaszlú s én ek Most magasztallak tiszta rend hogy otthont adtál végképp elesettnek és biztos oltalmat teremt sorsomban férfi és gyermek. Elfordultak a csillagok, s hajnalban fekete levelek hulltak a fákról. Itt jönnek ők. A nagy s kicsi ki viharzó lázzal tört ki belőlem kedvemet vágtázva viszi szétárad biztos erőmben, ELFRIEDE MUND: MUNKÁSKÉZ Nézd ezt az érdes, bütykös kezet, Iá nem simúló, kérges tenyerével. E munkáskéz hivatott megmenteni a világ életét. Tisztelettel pillantasz le rá és megszorítod hálatelten. Ez a munka ? í áldotta kéz, mely jelen s jövő pihenő óráiban is kész arra, hogy a kerekekhez nyúljon. Látod milyen izmos, milyen kemény? Viharvert, akár a szirttető; Horzsolások borítják meg zúzód ások. Földi létének, hosszú évei alatt ezer sebből vérzett. Nem önmagáért, hanem teérted, énértem, mindenkiért! Szántott, vetett, dolgozott. Ez az erőtől duzzadó kéz forgatja bolygónk kormánykerekét. Boldog Balázs fordítása fflfriede Mund a fiatalabb német szocialista költőnem- zedék tagja. Több lap munkatársa. Versei egyre népszerűbbé válnak hazája határain túl is. szárnya támad a tárgyakon mit áhítattal csodál s kiált ki két ujja közt fűszál oson a kavicsa mozdulásnyi. Köröttem most már minden él zsibong, reszket, szikrázik és kitárul. Napjaim ünnepeiért magány és gond el nem árul. Tépi perceim fürtjeit kicsi és nagy, járok öröm hegyére hol csókjuk lágy szele pirít. Magasztallak szerelem érte. FORGÁCS KÁROLT: TÉL Tüskéiddel fordulsz felénk mint sün, ha ellenségre számít. Mi tudjuk: jönnöd kell, s barátság borzong bennünk akkor is, ha áliig fegyverkezünk fullánkod ellen. Mi tudjuk jöttödet és várjuk, s bár öröm-rakétát nem lövünk föl a magasba, s az óhaj átfut rajtunk: nélküled könnyebb lenne, — de szépségeid csillogó csokrát nfflhfliami^JwS.i.nin0» liennünk; s terhed valíaink inkább hordják; trión' A tél vége tavaszba robban, s a tavaszt a nyár lángja emészti, az ősz termi meg a nyár gyümölcsét, de az ősz ablakán a tél néz ki, és tört tükör-szilánkok hazudjék a csiszolt eget sárba-fult útnak, ezért az esernyők alá bújt fiatalok itt szomorúak; de fenn a hegyen, hol szikra-sort szóró havas lejtők réz-csengetyűt ráznak: az őszt a völgy sarába lökik le, a tél szépsége harsonázhat,észen. A parkban temette el fuvaros a lovat, még sírem- ket is állított neki fából.-— Bolond ember volt — leintett az előadó. — Annyi unkát áldozott arra a lóra, és iadobta egy esztelen foga- isért. — Én nem bolondságnak, mem gonoszságnak tartom — lelt izgatottan az orvos, — ?y élőlényt, méghozzá olyan őlényt, amelyet nagyon szeret : ember, bár ha állat is, csak írbár lélekkel lehet így fellazul, embertársát is feláldozná? Ki tudja, hány Gestapo- legény kezdte a szakmát kutyák és macskák kínzásával, békák szétpukkasztásával... Nekem otthon egész csomó kis állatom van, úgy tartom őket. mintha jóvá akarnám tenni azt a sok céltalan kegyetlenséget, amelyet az emberek elkövettek a védtelen állatokkal szemben. — Nem tudott meggyőzni, doktor úr. — Gyerekkoromban arra ta~ lettem, amikor eszein, elképzelni sem tudom, hogy legalább egy falatot ne vessek neää. Higgye el, hogy azokban az országokban és azoknál a családoknál, amelyekben erős hagyománya van az emberiességnek. az állatok kevesebbet szenvednek. No jó, legyen az élet a bíró közöttünk. Térjünk visz- sza az én emberemhez. Megkapta a kastélyt meg az ötven holdat Kitűnően gazdálkodott, a háború is segített neki: háromszorosra nőtt a birtoka.- Ugyan, doktor úr — mo- yodott el Kovács —, ön kill érzelmes. Az állatot csak sznossági szempontból sza- 3 nézni. Akárhogy szerette a at, megérte a dolog, egész ;yont kapott érte. Persze, a hósága, az más kérdés ... deg a könnyelműsége. Szá- tani kellett volna rá, hogy ;zít, meg hogy a ló kidől, ak- • elveszti az értékes jószágot a bárótól sem kap semmit, nnyen érhette volna baleset Szóval, egy dolgozó ember, it józanságra szoktatott a •stersége, olyan bolond fo- iást kötött, mint egy huszárát. — Ne haragudjék, nekem is a véleményem. Feláldo- :t egy állatot, amelyet na- }R szeretett, feláldozta anél- 1, hogy erre szükség lett vol- . Nem gondolja, hogy egy ki rövidzárlat következté- n;.. orvos vagyok, nem tu- k másként dolgozni és go i- Ikozni, csak úgy, hogy rr.in- í az idegélettanhoz fordulok gazításért... szóval, nem ndolja, hogy az ilyen ember lönleges helyzetekben, ami- r a társadalmi kényszer meg1 ^J****! * ^ a* f 'Síinított a cserkésztörvény: „A cserkész jó az állatokhoz, és kíméli a növényeket”. Tudja, hogy ennek milyen fontossága van a nevelés szempontjából? — Ügy van, szeresse a gyerek, meg a felnőtt is az állatokat, az ember érdekében, de ne érzel- messég bői. — Ha egy állat megáll mel,,Isten büntetése” — mondja a hívő; „Ebül szerzett jószágnak ebül kell vesznie”, mondja, aki szeret filozofálni: a felszabadulás után elvették a kastélyt, aztán kuláklistára tették az öreget. Odalett a föld, meghurcolták: félig belezavarodott, úgy halt meg ötvenötben. Mi lett volna, ha nem hajtja agyon a lovat? A fuvarozással akkor is megszedte volna magát A felszabadulás után kapott volna munkát a BELSPED-nél, talán még most is élne; mint nyugdíjas. Kovács gondolkodott, próbált valamilyen hatásos érvet találni az ellenkezéshez. Az orvos azonban felállt. — Megnézem, jön-e a vonat. Már itt kellene lennie. Ahogy elment az asztaltól, az előadó, a pletykás ember bizalmas mosolyával Kovács felé fordult: — Tudja-e, miért ismeri olyan pontosan a doktorka a szociális otthon történetét? A feleségének egy öreg rokona van benn, néha meg szokták látogatni. Ha legalább annyira szeretné, mint az állatokat, nem hagyná ott, a házához venné. Kovács bizonytalanul felelt: — Igaz, így lenne logikus... De ön is túloz egy kicsit. Űri dolguk van odabenn az öregeknek. Olyan szépek a szobák, a park, kitűnő a levegő... Nekem nincs ilyen kellemes lakásom. — Tudom, kérem. Mégis mindegyik öreg szeretne elmenni, családnál élni. Visszajött az orvos. Még mielőtt szólhatott volna, a hangosbemondó jelentette a sebesvonatot. Kovács a közeledő hatalmas villanymozdonyra mutatott. — A masina igazságot tesz a mi vitánkban, doktor úr. Ezzel ugyan senki nem fog versenyt lovagolni. Mintha még mondott volna valamit, de a kerekek zaja, a mozdony zúgása eltaposta a hangját X//« ^ *2^?/ JlelejnétLm/e l - szeretettel! ,,... mindenekfelett Áruld erősen költeményt met.” (Petőfi: Egy könyvárus emlékkönyvébe) A faluvá tömörülő tanyavilág központjában, egy tenyérnyi bibliotékában támadt bennem a gondolat: megnézem, vajon olvas-e verset az ottani parasztember? Az Arany János összes költeményeinek három éve katalógusba vett két kötete eddig kétszer lelt olvasóra. Vörösmarty összes verseit ugyanannyian kérték kölcsön, Balassi válogatott verseinek egy olvasója volt eddig, Csokonai, Tompa, Gvadányi az esztendők során még kézben sem volt. A János vitéz, a Toldi, a Szigeti veszedelem, látnivalóan kötelező olvasmányként jutott az iskolás korú könyvtári tagok kezébe. S hogy nem általános a könyv iránti közöny, azt más könyvek tucatjainak a sorsával példázhatnám. Jókai, Mikszáth, Berkesi, Karinthy Ferenc vagy Verne művei szemkápráztató gyorsasággal járnak kézről kézre — a könyvek vándorútját föltüntető kartonok megteltek a kölcsönzők nevével. Még a viszonylag szerényebb népszerűségű Raffy Ádámnak a Két malomkő című regénye is harminchat otthonba jutott el néhány hét alatt. —| A vers iránt itt sekély az érdeklődés — mondta a könyvtáros. .. .Eltalálta. S kétszeresen fájdalmas ezt hallani az őszi megyei könyvhetek idején. Amikor falun a szokásosnál is nagyobb buzgalommal és leleménnyel igyekeznek minden parasztházba könyvet juttatni. Vajon a SZÖVKÖNYV, a falusi könyvterjesztés gazdája mit tett az utóbbi időben azért, hogy a verseskönyvre se üljék az, amit hajdanváló Kármán József írt panaszos szomorúsággal: „... a könyv a háznál nálunk legutolsó jószág és ennél kedvesebb egy játékkártya vagy egy üsző...” Nos, ha régebbi eredményeihez mérjük a mostaniakat, örvendetes fejlődést látunk: 1960-ban összesen 39 757 példányban jelentek meg hazánkban verseskönyvek, s abból a SZÖVKÖNYV 3380-at vett át, vagyis a kiadott kötetek 8,5 százalékát. Tavaly 130 900 kötet verseskönyv került lei a sajtó alól s abból a falut ellátó könyvterjesztő vállalat 29 210-et, tehát a teljes mennyiség 22,3 százalékát hozta forgalomba. Míg tehát a kiadott kötetek száma alig több mint a háromszorosára növekedett, négy év alatt a SZÖVKÖNYV által terjesztett könyvmennyiség a nyolcszorosánál ts többre nőtt. Figyelemre méltó, hogy a Tiszta szigorúság című antológiából több mint 6000 példányt juttattak el falura, hogy a mai magyar költészet ifjú képviselőit, mint például Váci Mihályt, Fodor Andrást, Mezei Andrást és a többieket, valóban országos méretekben népszerűsítette a szövetkezeti könyvterjesztő hálózat s műveikből olykor többet adott el falun — Váci Mihály Kelet felől című kötetéből például 2700 példányt — mint ahány kötet valaha hasonló színvonalú könyvekből az egész országban elfogyott. Mégsem lehetünk elégedettek e rohamosan javuló eredménnyel sem. Hiszen a tavaly falura juttatott 29 210 kötet azt jelenti, hogy községenkint és havonta még egy verseskönyv sem fogyott el. A kezdetben biztatóan indult Versbarát kör mozgalom a jelek szerint megtorpant és átszervezésre szorul, bár sikeres akcióról is hallunk még. Nyilvánvaló, hogy a vers népszerűsége elválaszthatatlan a szépirodalom általános népszerűségétől. A rádió és tv versnépszerűsítő munkája érezhetően sokat segít viszont *• abban, hogy új rétegek is megismerjék a költészet gyönyörű t vdrázsát. Sajnálatos, hogy napilapjaink nagyon csekély teret nyújtanak a versnek. S mi az, amivel — viszonylag apró dolgokkal — segíthetnénk a verses kötetek népszerűsítésében? A könyvterjesztők szerint a Tiszta szigorúság antológia sikerének egyik titka: közölte a költők fényképét. Jelenjék meg hát minden kötetben a szerző arcmása! (Erre most már akad is jócskán példa). Igen komoly hatása van annak, ha a falusi ember (ró —olvasó találkozó keretében személyesen is megismeri a költőt. A beavatottak szerint sok fiatal költő azért „körözte le” kötete kapóssága tekintetében a „befutott öregeket“, mert azok közül viszonylag kevesen vállalják az utazgatás bonyodalmait. Jó szálláscsinálói falun a versnek az öntevékeny ér9- dalmi színpadok. Ahol egy ilyen együttes életképesnek bizonyult, ott nem mostohagyermek a verseskönyv sem. A művelődési házak mind rendezvényekkel, (irodalmi est, szavalóverseny, verses fejtörő, stb., stb.), mind pedig irodalmi—költészeti szakkörök fenntartásával lehetnek jó szolgálói e szép ügynek. Egyébként, mint ahogy a jó vers írásához nincs recept, a költészet falusi térhódításához sem lehet valamiféle kátét eszkábálni. A legtisztább tanács ebben is Petőfi szava: tehát „erősen” terjesztenünk kell a verset. Leleménnyel, szeretettel, türelemmel. Bajor Nagy Ernő SERFÖZÖ SIMON: Kik egész nap nagyon elfáradunk, mint fák a szélben, eső hajt, a lábunkba harap a csizma az utak tüskéitől, fagyott földet csókolunk asszonyunk száján, este már bejön a tetőről mindig a kémény melegedni az asztal alá, madarak szállnak, s a szerencsétlenségbe olyankor babánk születik égve, ellenségekre ugatunk, hetes szakállunktól szalad világba a por összecsukott szárnnyal, kik itt füstölgünk, bizony nehezebben éljenezünk önfeledten, nehezebben kulcsoljuk új imáinkra kezünk, régen elfeledtünk megbolondulni is, hogy ne tudjuk, miért tódulunk ki az utcára, milyen ágyra fekszünk, amely nem süpped le a sárba, mint a tyúktoll.
