Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-30 / 307. szám
Emberek, fák, könyvek dugták a fiú elöl, kárörvendezve. Aztán meg ők is belelapozgattak, és olvasni kezdtek. Nem volt már semmi baj. Mikor a „könyves” jött, sorra kértek nyeletnyit a pálinkájából. A „könyves” nem sajnálta, adott az italból, csak előbb mesélniük kellett, mit olvastak, mi tetszett. Ezt a történetet már utóbb hallottam, mikor az erdei házba ellátogattam. A faluban azt kérdezték, minek megyek a „könyves házba”? Könyves ház? Igen, az erdei emberek ezt a nevet ragasztották szállásukra. A hosszú házacska szobáiban, körös-körül a falon deszkapolcokat láttam, könyvekkel zsúfolva. Mert a könyveket már nem hagyják hányódni, nem dug- dossák ágyukba, párnák alá, szekrények fiókjaiba. Elolvassák. Ki melyik könyvet akarja, leveheti a polcokról. A deszkapolcokon, a könyvek sorában meséskönyveket vettem észre. Csodálkoztam. — Hát a mesék, ezeket ki olvasgatja? — Én e! — mondta a brigád öregje. Aztán minek a meséket? — Mit csodálkozik? Van három onokám. Ha lemegyek a hegyről, mindig a mesékért nyúznak a kis büdösek. Hát muszáj, hogy olvassak. Nem maradhatok szégyenben előttük, ugye!..? HOSSZÚ, SZÜRKÉRE festett ház, körös-körül erdő. Keskeny ösvény vezet ajtajáig. A napfényben szikrázva csillog a hói. Pataky Dezső Pillan atkép Bányászok a jégen Tekintélyes munkásruha a bükki falu utcáján. Gumicsizma, overall és egy csatos korcsolya. Bizarr kép, szinte ösz- sze sem illik. Játékos maskara? Vagy egy gyerek lopta el a felnőtt áhított gúnyáját? Fiatalember. Lehet vagy 20 éves — megbicsaklá bokával totyogja a métereket. Csúszik a fagyott hódarabon, övé a szokatlan sportruha: — Itt a havon? — Korcsolyázok. — Gumicsizmában és ove- rallban? Fél háromkor kezdődik a műszak a farkaslyuki bányában. Elmúlt dél. Nem kell átöltözni legalább. — Bányász? — Harmadéves vájártanuló. Kislegény siklik a fiatalember mellé, még kisebb gumicsizmában. — Az öcsém — mondja. — És te, öcskös? — Csúszkálok. — Hát az iskola. — Szünet vám — Hányadikos vagy? — Másodikos. — Mi akarsz lenni? ■— Ember... Bányászember. Szó nélkül megfordulnak, s tovább siklanak a jeges havon. (fóti) Megjelent a „Béke és Szocializmus" legűiabb száma Hallgasson a szóra • •• ... mosás előtt Flóra — hirdeti önmagát a gyufásdo- bozok mindenre alkalmas címkéin e nevezetes háztartási esemény, amely arra biztatja a mosással foglalkozókat, hogy mielőtt hozzákezdenének a művelethez, egy Flóra nevezetű hajadonnal beszéljék meg a tennivalókat. A reklám kissé bárgyú kínri- méből többek között ezt is ki- silabizálhatja az érdeklődő, s közben némi dühöngés fogja el, mert nem tüntetik fel az illető hölgy vezetéknevét és lakcímét de azért is dühönghet, hogy milyen fantázia- és ötletszegény is a reklámozásunk, vagy azok, akik e tevékenységgel foglalkoznak. Az öíletszegénység és az igénytelenség iskolapéldája az egri nagy Csemege sarkán található ahol egy jó indulatú papírszelet nyíl formában kivágva, és szögekkel a falra erősítve mutat az Alkotmány utca felé, emlegetve a Vörös Rák Kisvendéglőt: erre tessék, kérem szépen, el sem lehet tévedni. Városunk idegen- forgalma arra készteti jó szándékú lakóit, hogy a vendégek mindent megtaláljanak, s amit találnak, az szép legyen, jó legyen, érdekes legyen. Ezzel nincs is nagy hiba, de a keresgélés, illetve az erre való segítségnyújtás for* mája már sem nem szép, sem nem jó, sem nem érdekes. A legmegfelelőbb szó erre inkább az lenne, hogy Ízléstelen. Falra szögezett papirnyil, uram bocsá’...! A nyilakkal egyébkén én is megjártam. Hosszú távoliét után hazatérve szülővárosomba, elhatároztam, hogy a Dobó utcában lejtek egy sétát a vár irányába. Az utca feléig érhettem el, amikor megpillantottam a falon egy rozsdás bádogdarabot. Közelebbről nézegetve kisült, hogy valami útbaigazító nyíl az illető korrózió sújtotta fémlemez. Vajon merre irányítja az érdeklődőt? Esetleg a török időkből maradt itt, s a tájékozatlan szpáhikat irányította valamelyik mecset, vagy hárem felé? Ma már ezt nem lehet tudni. A nyíl visszafelé mutatott, így megfordultam, hogy kielégítsem tudásszomjamat. Mende- géltem, amíg egy másik hasonlóan rozsdás nyíl további gyaloglásra késztetett. Lekanyarodva a zeneiskola mellett egyszer csak megérkeztem a temetkezési vállalathoz... Igazán rossz vicc volt az illetőktől, akik kitették a nyilakat, akár a török időkben, akár manapság. K. G. Pesti Barnabás 1QOA december vé- J g£n született, 1944. december végén halt meg. Túlságosan könnyen áttekinthető életút: a fasizmus torlaszolta el örökre és visszavonhatatlanul. Egy kivégzőosztag sortüze dörrent, s Pesti Barnabás, a huszonnégy éves mérnök, az életvággyal, tehetséggel, tettrekészséggel teli ifjú, két társa — Pataki István és Kreutz Róbert — mellett, holtan bukott a Sopron— Kőhida-i börtön udvarának jeges kövére. Miskolcon született. Középiskoláinak elvégzése után a fasizmus előretörése és a háborús veszély közeledése láttán Franciaországba ment, ott iratkozott be az egyetemre Grenobleban. Van ebben valami félreismerhetetlenül jelképes intés: a lelkiismerettel és felelősségérzettel megáldott ember, elébemegy sorsának, nem kerülheti el a kor parancsának teljesítését. Pesti Barnabás ott lett harcos antifasiszta, ott lett kommunista, Ugyan keresheted a nagybátyámat a régi tanyában, nem leled meg. Sem Árnál nénimet, János bátyám hajlott hátú, fátyolosán látó, hűséges hitvesét. A szövetkezet központjában találhatsz rájuk, egy nagyobbacska nyári konyhában. Ott élnek. S ha kérded Jóna Jánost, miért nem laknak már a tanyában, hiszen áll, semmi baja, elvégre ott töltötték le éveiket gyerekkoruktól életük alkonyodá- sáig, mézet és ürmöt elegy megkóstolván, csak legyint. Igaz, szemén ott bujkál az a régi, huncutkás fény most is. Ügy tetszik ebből, bizakodása rendíthetetlen. És elmondja mindenkinek. — Mert olyan cerberus-szentem van, azért! Tudjátok, Lipcsei László, a mi' elnökünk mondta nékem: Magának, Jani bácsi olyan szeme van, akár a cerberusnak. Már engedelmet, elnök elvtárs, én honnan tudjam, ki az a cerberus, vagy mi. Hát, mondta, az egy háromfejű lény, kinek rettenetesen éber szeme van, aki előtt nem lehet ellógni, vagy ellógatni semmit, senkit. Nem mondom, mióta én vagyok a Miénk téesz éjjeliőre, azóta nem is kelt lába semminek sem. A központból sem, a környező földekről sem. Kum- mányit sem hunyom le a szemem. Reggelig ébren vagyok, kérem, kevés alvással eltelek, s ami fő, éjjel tán jobban is látok, mint napvilágon. Ezért hozott el a lábunk a tulajdon tanyánkból is. A cerberus-szemem miatt. Tudod, Matyi fiamék laktak velünk az öreg tanyában. Matyi fiam 4 mepBJsiG 19(55. december 30., csütörtök VARGA IMRE: CERBERUS-SZEM csendes, szava alig hallik, de ha egyszer elönti a méreg, akkor nincs előtte megállás. Ebben Árnál nénédre hasonlít. Jöttek ezek az őszi szántások, betakarítás, miegyéb, hát egy traktorosnak ilyenkor annyi a tennivalója, hogy aludni sem igen ér rá. No, de itt van ez az én dögönyözős menyem, ez a Tóth Zsuzska! Ezt ám naponta meg kell ápolni, Matyi fiam pedig ilyenkortájt nem sokat ád az effélékre. Örül, ha — mint mondtam — alhat eleget. — No, hogy kurtán soroljam, feltűnt az én cerberus-szememnek, ha setétedik, s Matyi fiam nincs odahaza, ez a Zsuzska átsurrant a szomszéd tanyába. Tudod, ki lakik ott, egy özvegyen maradt, már ötven felé közeledő ember. Ejnye, morfondíroztam, azt azért mégsem nézhetem, hogy ez a türelmetlen Zsuzska odakozmálja a vacsorát. Egyszer aztán elkaptam a szoknyáját, amint a tengeri tábla véginél kocogott a tanya felé, azon nyomban, ahogy a szomszéd feleresztette jelzésként a kútostort. Mondom neki: „Te, Zsuzska, a kétszázát, vigyázz te, nehogy hézag legyen. Mert ha a fiam megsejti, hogy te idegen munkaerőt foglalkoztatsz a háztájitokban, akkor...” Nem szólott semmit, csak vállán rántott kettőt, s visszaszaladt. Bolond fejjel, megsúgtam Matyinek, tartsa szemmel a menyecskét, mert ... No, Matyi fiam amilyen, minden magyarázat nélkül meg- lazsnakolta a menyemet... Végén is a fiam állt elő: „Édesapám, jobban tenné, ha a békesség okából elmennének lakni Gábor öcsémékheé’. — Mit csináljon az ilyen öreg emberpár? Tudtuk, hogy Gábo- réknál üresen áll egy szobács- ka a konyha mellett. Megbeszéltük, odavittük a holmit. Egylovas szekérrel megtehettük, nem sok mindenünk maradt a két gyerek Jciházasítása mét, főként ne a száját, mert annak, itt is csak maga issza meg a levét, kedves édesapám. Mert ha egy szót is szól az én Gáboromnak, evvel a két kezemmel ... Csak azért mondom, miheztartás végett! Most pedig, ha kéresne az én uram, tessék neki megmondani, hogy elmentem szülői értekezletre után. Fogózkodj meg, mert Gábor fiam kedves élete párja, a bizonyos szavanincs, fehér bőrű Nagy Fruzsina, alighogy megmelegedtünk, egyik este felé, amikor éppen fésülködtem, hogy megyek éjjeli szolgálatra, odaállt mellém, csípőre vágta a kezét, s olyan hangon, amilyet én még nem hallottam tőle, rákezdte: — Na, édesapám, mondok én is magának valamit. Aztán itt minálunk ne járogassa a szeMindjárt másnap reggel szót értettem Lipcsei Lászlóval, az elnökünkkel, aki aztán életfogytiglani használatra ideadta ezt a nyári konyhát. Kocsit is mindjárt kiparancsolt, így még aznap délelőtt hurcolkodtunlc. Fruzsina látta az egész jövésmenést, de ahogy én nem szóltam, ő sem egy betűt. Tisztában volt vele, hogy én is tisztában vagyok ővele. Meg hogy mosolygok rajta. Ha öregember is vagyok, de megtörni nem engedem magam igaztalan dolgokban. — Így aztán két hónapja itt éldegélünk Árnál nénéddel. Tegnap délután beállított Lipcsei László, az elnökünk. Szétnézett, majd ahogy rágyújtott, akkor mondta csendesen: „Megszokták már , János bátyámék? Azt hiszem, jó lesz vele sietni”. Felkaptam a fejem: Miéit? Tud talán valamit? Csak csóválta fejét, 5 nem. Én aztán mondtam a magamét. Amoda vinne engem a lábam mindig. Aztán az eszem mindig ide parancsol. Nehezen búcsúzik már az öreg a megszokottól. Mire ő; — Tudja, Jóna bácsi, maga ne is búcsúzzon a megszokott életjétől, egyenességétől. Én mondom, nem sok víz folyik le a Kőrösön, valamelyik fia üzen majd magáért. Nem szeretik az igazságot, tudja, de elébb-utóbb maguk jönnek rá, hogy legjobb mégiscsak az. Az egyenes út. A családban is, meg — odakint is. Ért maga engem. Cerberus-szeme van magának! — Lehet is benne valami, hallod. Képzeld, már ma reggel, munkába menet közben beállított hozzám Gábor fiam. Ka- lapgyűrögetve annyit hebegett, hogy az unokája, édesapám, erősen látni akarja magát. De nem érkeztem el hozzájuk, mert alig húzta be az ajtót, bekopogott egy tekintélyes ember. Biztosan ism,ered, idevalósi, Futaki Gergely. Autóval jött, teheti, mert ő annak a nagy állami gazdaságnak az igazgatója. Hívott, menjek el hozzájuk. Náluk is elkelne egy ilyen jószemű ügyelő ember. Nem tagadom, jóval többet ígért, mint amennyit a mi téeszünk adni tud. De nem mondtam neki igent. Leljenek csak maguk közül cerberust. Akad ott is biz-1 tosan. Nincs igazam, mondd? ahol menedéket, nyugalmai keresett. Belépett a Francia Kommunista Pártba, részt vett a náci megszállók elleni küzdelemben és 1943-ban a párt utasítására tért haza Magyarországra, ezúttal már kifejezetten az antifasiszta hard vállalására, szervezésére, A Hungária Vegyiművekhez ment segédmunkásnak. Belépésével egyidejűleg hozzálátott az illegális üzemi pártsejtek létrehozásához, fegyverek gyűjtéséhez, a háború elleni fellépésre, a nácikkal való szembefordulásra bátorító röplapok megírásához, terjesztéséi hez. Lelkesedése, odaadása^ megsokszorozta erejét, agitá- ciós munkájában kimeríthetetlen volt a leleményessége. O találta ki — a többi között — azokat a ,,Ságvári-tekercse- ket”, melyek a röpiratosztás régi módszerét némileg veszélytelenebbé tették a korábbinál. Nem kellett egyenként szétszórni a röpcédulákat! láncba fűzték a papírlapokat,' s az ügyes szerkezetet úgy kötötték a villamos ütközőjéhez^ autók lökhárítójához, hogy a jármű indulásakor automatikusan kioldódott a köteg, tartalma szétszóródott. Pesti Barnabás a nyilas rémuralom napjaiban társaival együtt önfeláldozó bátorsággal folytatta munkáját, emberéletek mentéséért, a szenvedések idejének megrövidítéséért A célt, melyért hősiesen küzdött, nem érhette el: háborúellenes tevékenységéért halálra ítélték, huszonnégy éves korában meggyilkolták. Nem érthette meg, hogy velünk örüljön a békének, velünk küzdjön egy emberibb világért. Most lenne negyvenöt esztendős. i, . li I [ z. a 24 tudományos konferencia A Magyar Tudományod Akadémia a jövő évben 24 tudományos konferenciát, értekezletet rendez külföldiek részvételével. Köztük Pécsett magyar- osztrák történésztanácskozás lesz, Balatonalmádiban pedig KGST-munkaközösség vitatja meg a talaj tápanyagellátottságának meghatározásával kapcsolatos kutatások eredményeit. A nyáron Balatonvilágosorl és Debrecenben, ősszel Keszthelyen, Balatonvilágoson, Ba- latonöszödön, Miskolcon tanácskoznak a tudósok. Pécs és Szigetvár jelentős tudományos eseménye lesz az a több napos emlékülés, amelyen Szigetvár védelmének 400. évfordulója alkalmából a magyarországi török uralom társadalomtörténeti kérdéseit vitatják meg. (MTI) A decemberi szám főként a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi találkozó anyagait tartalmazza. A prágai találkozón, a folyóirat és a Csehszlovák KP Központi Bizottságának meghívására csaknem negyven kommunista- és munkáspárt képviselői vettek részt A cikkek rövidítve közük a találkozó részvevőinek felszólalásait. Többek között: B. Ponomarjovét, az SZKP Központi Bizottságának titkáráét és Nemes Dezsőét, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjáét A Komintern VII. kongresz- szusáról való megemlékezés jó alkalom volt minden felszólaló számára, hogy számot vessen, mennyire tudta pártja hasznosítani a harminc évvel ezelőtt elfogadott irányelveket. A VII. kongresszus legfőbb érdeme, hogy a fasizmus térhódítása és a második világháború érlélő- dése folytán gyökeresen megváltozott helyzetben új módon vetette fel a népfront kérdését A legtöbb felszólaló a VTL kongresszus útmutatásait ösz- szekapcsolta a jelenlegi helyzettel. Az új számban olvashatjuk Zdenek Mlynár cikkét a politikai vezetés problémáiról és a gazdaság irányításának új rendszeréről, Francois Billoux „A Francia Kommunista Párt egységpolitikája és az elnökválasztás” című cikkét továbbá J. I. Quello és N. Isa Condo cikkét a dominikai forradalmi harcokról és tanulságairól. Jósé González a chilei kommunisták XIII. kongresszusáról számol be. „A nép akaratát nem lehet megtörni” címmel jegyzet a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának ötödik évfordulójáról emlékezik meg. HOSSZÚ, SZÜRKÉRE festett ház az erdei fennsík szelid völgyhajlatában. Keskeny ösvény vezet az ajtajáig, térdig érő hóban. Fadöntők laknak itt. Motorfűrészes szakmunkásak, gallyazok, lóvezetők, gépkezelők. Hetente egyszer ha lemennek a völgybe, hogy szülőfalujukban töltsék a hét végét. Messze van a falu, legalább tizenöt kilométer. Közlekedés? Ide nem jár vonat, autó is csak ritkán a keskeny úton; a lenti világgal, a faluval csak a telefon két szál drótja köti össze, ha ki nem dönti az oszlopokat egy-egy orkánszerű hóvihar, jeges le- heletű szélroham. Az utat olyankor vastagon fekszi meg a hó, a lovak után láncolnak aztán néhány rönköt és vágják az utat, akkor aztán egészen a házig jöhet mindenféle jármű, autó, vagy szán, élelmet, postát hozva. Időnként különös rakományt is hoznak a járművek, könyveket a bükkökkel, gyertyánokkal és tölgyekkel, ölnyi szálfákkal övezett házhoz. Könyvek? Eleinte senki sem várta, nem érdekelte az embereket. A napi kemény munka, az öles fákkal való birkózás után fáradtan, olykor ruhástól dőltek végig az ágyon, dehogy fogtak volna kezükbe könyvet, hogy a betűkkel bíbelődjenek. Még le is káromkodták nemegyszer a „könyvest”, az megsértődött, de reggelre elpárolgott haragja, s amikor az erdei munkások kiballagtak nehéz csizmáikban az irtásokhoz, akkor osztotta szét a könyveket. Minden ágyra tett egy könyvet, úgy indult visza a faluba. ÍGY MENT SOKÁIG. Kéthetente jött a „könyves”, néha hamarább, hozta az új könyveket; vitte a régebbieket: összeszedte a szekrények tetejéről, szekrények, fiókok mélyéi öl, a párnák alól, melyiket hol találta meg. Olvasni, persze, nem olvastak az emberek. Egyik- másik kezébe vette a könyvet, de hát mindez semmiség. A nagy változás érdekes módon esett. A brigád egyik fiatal tagja megbetegedett egy napon, s a szálláson maradt. Gyengélkedett, meg-megszé- dült, „vitte a feje” — ennyi volt a betegsége. _ Már megint a marhaságokkal jön? — kérdezte a „könyvest”, amikor az a hazba lépett. _ jó könyveket hoztam... — mondta. — Jó könyveket? — nevetett a fiú. — Tudja maga egyáltalán, hogy mi a jó? A pálinka, uram! Azt hozott volna inkább ... — Hoztam azt is ... Megkínálta a fiút. Persze, csak kevéssel, neki sem volt sok a lélekmelegítésre. — No, — mondta a fiú kényszeredetten — hadd nézzem... a könyveket. Válogatott, keresgélt a könyvek között. Azután unottan félre tolta az egészet. — Tán nem tudsz olvasni...? — kérdezte a „könyves”, de nem gúnyos hangon, sértő szándékkal, inkább bosz- szantani, mérgesíteni akarta a fiút — Én-e?! Még hogy én nem tudok! — önérzeteskedett. — Akor tegyünk próbát Kiválasztasz egy könyvet, aztán majd kikérdezlek. — És ha megfelelek? ... Lesz megint pálinka?! — Hozok. — Hát jó, legyen! Muszájból kinyitotta a könyvet. És elolvasta. És elolvasta a többit is. A TÖBBIEK AZT HITTÉK eleinte, hogy valami nagy baja támadt, vicceltek vele nyersen, durván is. A fiú nem szólt semmit, hallgatott a pálinkáról, hogy milyen egyezséget kötöttek együtt, ő meg a „könyves”, csak olvasott Egyik nap a brigád öregjének ágyáról vette el a könyvet és szó nélkül bújni kezdte. — Mit bántod azt a bibliát hé? — mordult rá az öreg. — Tán a magáé, hogy félti? — Féltem hát. Még majd engem vesznek elő, ha összekened. És nem adta oda a könyvet De nem adták a többiek sem, ugyanúgy, mint az öreg. El-
