Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-29 / 306. szám

A megye labdarúgó-utánpótlásáról A sportköröknek jobban kell törődniök a fiatalokkal Heves megyében az idén 50 ifjű- Bági labdarúgó-csapat szerepelt a rendszeres bajnoki küzdelmekben. összesen tehát mintegy 700 fiatal játékosról van szó — ez a szám hűen tükrözi a megyei labdadarúg ó-szö­vetség ifjúsági bi­zottságának erő­feszítéseit az után­pótlás foglalkoz­tatására. A legnagyobb figyelem természe­tesen a megyei felnőtt I. osztályú bajnoksággal párhuzamosan folyó megyei ifjúsági bajnokság mérkő­zéseit kísérte. Megállapíthatjuk: a 15 tagú mezőny eléggé kiegyensú­lyozott volt - a színvonallal azon­ban nem lehetünk megelégedve. Az Egri Dózsa technikai fölényével megérdemelten nyerte el a bajnoki címet, Lisztóczky Péter edzőnek - és persze „fiainak’* — a jövőben arra kell törekedniük, hogy az egri fiúk fizikai szempontból is elérjek a kívánt mértéket. Ebben az eset­ben 1966-ban komolyan beleszólhat­nak az országos ifjúsági kupa küz­delmeibe. Az Egri Dózsa mögött a MÁV HAC, a Siroki Vasas, a Rózsaszent- mártoni Bányász, valamint Verpelét és a Gyöngyösi Vasas Izzó csapa­tai következtek. Ezek a csapatok akár bajnokságot is nyerhettek volna - úgy éreztük viszont, hogy a küzdelmek során idejekorán fel­adták a harcot! Az időközben viszalépett Egri Előrén kívül túlságosan leszakadt együttest nem találtunk a tábláza­ton — ez is bizonyítja a mezőny már fentebb említett kiegyensúlyo­zottságát és az edzők jó munkáját. A megyei n. osztályban az Eger- csehi Bányász és a Bervai Vasas, valamint a Hatvani Kinizsi és a Petőfibányai Bányász jártak az élen. A két bajnokcsapat egész év­ben tervszerű, jó munkát végzett Varczába Ágoston és Rigó edzők irányításával. Ebben az osztályban még külön felhívták a figyelmet a kápolnaiak ifjúsági együttesére, amelyben a hírek szerint több te­hetséges fiatal bontogatja szár­nyait. A n. osztályú táblázatokon sem találunk a többitől nagyon le­maradt csapatot, ami egyben azt jelenti, hogy itt is komolyabban foglalkoztak az utánpótlás kérdésé­vel. A Gyöngyösi Spartacus ifjúsági gárdája a felnőtt járási bajnokság­ban szerepelt sikeresen. Igazán el­mondhatjuk, hogy kevés más sportkör dicsekedhet annyi tehet­séges serdülő, újonc és ifjúsági labdarúgóval, mint a gyöngyösiek. Reméljük, hogy a felnőtt csapat NB m-ból való kiesése e téren nem hoz majd változást, s az utánpótlás nevelésével a jövőben is maximálisan foglalkoznak a szö­vetkezetiek, s nem hagyják magá­ra Rozgonyi Iván edzőtl Az ifjúsági bajnokságok fény­pontját a középiskolai labdarúgó­bajnokság kellene, hogy jelentse. Sajnos, ez koránt sincs így. Az el­múlt évben észleltünk ugyan bizta­tó jeleket, rendben folytak a küz­delmek a bajnoki címért és a he­lyezésekért, az idén azonban ismét ellaposodott ez a bajnokság. A ki­jelölt körzeti felelősök nem haj­tották végre a kiírásban foglalta­kat, ezért az ifjúsági bizottság úgy döntött, hogy a jövőben ismét át­veszi a központi irányítást. A leg­jobb erőt, a legtehetségesebb játé­kosokat az egri Dobó István Gim­názium csapata vonultatta fel. Be- nyus László tanár, a csapat „gaz­dája”, ügyesen alakította ki ezt a jó szellemű, tehetséges, lelkes és eddig veretlen együttest! Persze, az utánpótlás kérdése nem minden sportkör szívügye. Gyöngyösoroszi felnőtt csapata pél­dául azért nem jutott fel a megyei I. osztályba, mert ifjúsági együt­tesének szerepeltetését nem vették elég komolyan. Ezért a megyei LSZ elnöksége hosszas tanácskozás után úgy döntött, hogy a felnőttektől két büntetőpontot levon — ezáltal a Hatvani Honvéd nyerte el a baj­noki címet. Reméljük, hogy ez az eset eléggé tanulságos volt és az illetékes szakosztályok levonják belőle a kellő tanulságokat... Valamit a játékvezetésről is. Né­hány játékvezető kissé félvállról veszi, lebecsüli az ifjúsági bajnok­ságot, a mérkőzéseket nem vezetik kellő ügybuzgalommal, sokszor hátra tett kézzel megáll a pálya középső szakaszán, s közben nem hallja, hogy a szögletzászlók kör­nyékén hogyan szidják egymást a játékosok, s hogyan vélekednek magáról a játékvezetőről... Az idei labdarúgó-idény hagyo­mányos mérkőzéssel zárult: a me­gye ifjúsági válogatottja találkozott a bajnokkal. A bajnok Egri Dózsa mindenáron bizonyítani akart, he­vesen rohamozta a válogatott ká- púját, támadásai azonban rendre megtörtek Nagy Imrén, a Gyön­gyösi Mezőgazdasági Technikum kitűnő középhátvédjén. Akik nem sajnálták a fáradságot és kimentek erre a találkozóra, Nagy Imre mellett láthattak még néhány na­gyon tehetséges labdarúgót. .. Mindent egybevetve elmondhat­juk tehát, hogy Heves megyében kellőképpen foglalkoznak a labda­rúgó-utánpótlással. Amennyiben a sportkörök és a szakosztályok ha­sonló módon elsőrendű kérdésként kezelik az ifjúság ügyét — még na­gyobb eredményekről és sikerekről számolhatunk be az 1966. év végén! Jávori József A világ sportja — sorokban Sportolnak as egri járás úttörői 436 új Kilián-jelvényes Az egri járásban az AIST irányi- Leány páros: 1. Korózs—Koczka kovszki (Makiár), 3. Farkas—Kiss tásával folynak az úttörők vetél- (Andoxnaktálya), 2. Mikié—Ve re- (Verpelét). kedései. A Kilián-mozgalomban bély (Verpelét), 3. Pillér—Kelemen eddig 436 pajtás szerzett jelvényt, (Maklar). Fiú páros. 1. Lesti—Kő- domaktálya), 3. Vojtekovszki—Pil a legjobb eredményeket a novaji- rösl (Verpelét). 2. Molnár—Vojte- ler (Makflár), ak érték el, náluk a csapat min- __________________________________________________ de n tagja részvevője volt a moz­galomnak, mellettük a verpelétiek érdemlik a legtöbb dicséreteit 212 Kilián j elvényükikel! Nagy érdeklő­dés és részvétel mellett minden csapat megren­dezte a négytusa- versenyt, s a nagypályás lab­darúgó bajnok­ságban indult 16 csapat közül négy került a tavaszi döntőbe. A napokban befejeződött a sakk- és asztalitenisz-verseny, a sakkozásban 15 fiú- és 9 leánycsa­pat indult, Eredmények? Sakk, leány csapat: L Novaj. 2. MónosbéL, 3. Szilvásvárad. Fiúcsa­pat: 1. MónosbéL, 2. Novaj, 3. Szil­vásvárad. Asztalitenisz. Leány egyes: 1. Mikié (Verpelét), 2. Koczka (An- domaktálya), 3. Korózs (Andor- naktálya). Fiú egyes: 1. Körösi (Verpelét), 2. Berecz (Mónosbél), 3. Szőke (Mónosbél). CALll Az osztrák labdarúgó-csapat az uruguay-i Penarol ellen 2:2 arányú döntetlen eredményt ért el a ko­lumbiai nemzetközi tornán. BERLIN: A Fussballwoche közvélemény­kutatása alapján az év csapata az NDK-ban a következő: Weigang — Fraessdorf, Carow, Hergesell — Pan kau, Körner — Ziegler, Nöldner, P. Ducke, Erler, VogeL MOSZKVA: A Nemzetközi Repülőszövetség (FAI) több szovjet repülő világre­kordét hitelesített. A Fedotov 1965. március 16-án E—266-os gépén, két- tonnás terheléssel, ezer kilométeres zárt távon, 2319,12 kilométeres órán­kénti sebességet ért el. A FAI ezt három sebességi világrekordnak minősítette: terhelés nélkül, egy- torrnás és kéttonás terheléssel. N. Prohanova szovjet pilótanő május 25-én E—33-as mintájú gé­pén 24 336 méter magasra emelke­dett, s ezzel új női magassági vi­lágrekordot állított fel. Ugyanezen a géptípuson egy hónappal később L. Zajceva szovjet pilőtanő víz­szintes repülési női magassági vi­lágcsúcsot ért el 19 020 méteren. Ezeket a világrekordokat is most hitelesítette a FAL (MTI) Eusebio az éy labdarúgója— Albert hatodik A France Football hetilap a ha­gyományoknak megfelelően az idén is — 1956 óta immár tizedik alka­lommal — megszavaztatta Európa labdarúgó-szakértőit arról, hogy ebben az esztendőben ki volt a kontinens legjobb játékosa. Hu­szonegy ország szakíróinak, válasz alapján „1965. legjobb európai lab­darúgója” címet a Benfica és a portugál válogatott első számú csil­laga Eusebio érdemelte ki, az olasz Facchetti és a spanyol Suarez előtt. Az idén Albert Flórián révén ma­gyar játékos is az élcsoportba ke­rült, a Ferencváros ötvenszeres vá­logatott csatára a hatodik helyet érdemelte ki. Szavazatot kapott Bene Ferenc is, hét társával a 17. helyet osztja holtversenyben. Az „Év labdarúgója” címet a ki­írás óta a következő játékosok ér­demelték ki: 1956: Stanley Matthews (angol)* 1957: Alfredo di Stefano (spanyol).1 1958: Raymond Kopa (francia), 1959* Alfredo di Stefano, 1960: Luis Sua­rez (spanyol), 1961: Omar Sivori (olasz), 1962: Josef Masopust (cseh­szlovák), 1963: Lev Jasin (szovjet), 1964: Denis Law (angol). 1965 legjobb európai labdarúgója: Da Silva Fereira Eusebio (portu­gál, Benfica) 67 pont. 2. Facchetti (olasz, Intemaziona- le) 59 pont. 3. Suarez (spanyol, Intemazionar le) 45 pont. 4. Van Himst (belga, Anderlecht) 25 pont. 5. B. Charlton (angol, Manchester United) 19 pont. 6. Albert Flórián, 14 pont. 7. Rivera (olasz, Milan) lfl pont. 8. Voronyin (szovjet, Torpedo Moszkva). Aszparuhov (bolgár, Levszki), Mazzola (olasz, Interna- zionale) 9—9 pont. 11. Law (skót, Manchester United) 8 pont. 12. Schnellinger (nyugatnémet, Milan) 6 pont. 13. Baxter (skót, Sunderland) és Puskás (spanyol, Real Madrid) 5—5 pont. 15. Jasin (szovjet, Dinamo Moszk­va) és Corso (olasz, Intemazionale) 3-3 pont. 17. Beckenbauer (nyugatnémet, Bayem München). Kvasnak (cseh­szlovák, Sparta Prága), Metreveli (szovjet, Dinamo Tbiliszi), Boluna (portugál, Benfica), Galics (jugo­szláv. Partizán), Bene Ferenc és Gondét (francia, Nantes). Da Silva Fereira Eusebio 25 esz­tendős, sokan „európai fekete gyöngy”-nek, vagy „Pelé no 2”- nek nevezik. Az Afrika déli csúcsán lévő Mocambique-ből származik. Akkor tűnt fel, amikor egy vegyes csapatba válogatták és Portugáliá­ba utaztak barátságos mérkőzésre. A szakértők azonnal meglátták nem mindennapi tehetségét és a Benfi­ca leszerződtette. Guttman Béla ál­lította be a Benfica első csapatá­ba, s a különböző nemzetközi ta­lálkozókon egyre inkább Eusebio felé fordult a figyelem. 1962. május 2-án, Amszterdamban, az Európa Kupa döntőjében a Benfica 5:3-ra legyőzte a Real Madridot, s a si­kert elsősorban Eusebio két góljá­nak és kiváló játékának köszön­hette. Ezután már a legelsők kö­zött tartották nyilván, 1963-ban Londonban már az Anglia elleni világválogatott kezdőcsapatában játszott, s azóta is mindig helyet kap a világ-, vagy európai váloga­tottban, ha ilyen csapat összeállí­tására sor kerül. Eusebiot tavasszal a magyar közönség is láthatta a Benfica—Győr EK-mérkőzésen, s az év labdarúgója a Népstadionban is kitűnőre vizsgázott. (MTI) INNEN— ONNAN Kedden délelőtt Csillebércen ün­nepélyesen meggyújtották az olim­piai lángot: az elkövetkezendő né­hány nap alatt sor kerül az Üttö- rőolimpia versenysorozat országos döntőire, sakk, asztalitenisz, gyors- és műkorcsolyázó, valamint birkó­zó sportágban, * Az Egri Dózsa szerdán délután öt órákor, a megyei tanács új épü leiének tanácskozótermében tartja 1965. évi beszámoló és vezetőségvá­lasztó közgyűlését* * Az MNK-val befejeződtek az 1965. évi hazai vízilabda-események, ösz- sze állították a pontversenyt, amely a bajnokságokban és az MNK-ban elért helyezések mellett figyelem­be veszi a szakosztályokban folyó nevelőmunkát — az ifjúsági és ser­dülő csapatok szereplését is. A pontversenyt nagy fölénnyel az FTC nyerte, az Egri Dózsa a 7, he­lyet szerezte meg. * Kedden délelőtt Galyatetőn ke­rült sor az első hazai síesemények­re: a Vasas szakosztálya rangsoro­ló és válogató futóversenyt rende­zett. * Kedden és csütörtökön az MTS székházában készítőn el a február második felében induló ökölvívó csapatbajnokság mérkőzéseinek menetrendjét. Kedd délután az NB L és NB L B osztály, csütörtököm pedig az NB II. sorsolását készítik eL A Népújság tippjei az 1. számú hétre: 1. Catania—Spal 1 x 2. J uventus^-Intemazionale 1x2 3. Lan er ossi—Torino x 1 4. Milan—Atalanta 1 5. Napoli—Cagliari 1 6. Roma—Foggia 1 7. Sampdopia—Lazio x 1 8. Varese—Fiorentina 2 x 9. Alessandria—Verona x 1 10. Novara—AS Reggina 1 11. Palermo—Lecco x 1 12. Potensa—Mantova l 2 13. Pro Patria—Genova 1 x-f-1 és pótmérkőzés: 14. Trani—Catanzaro 2 x További pótmérkőzések: 15. Messina-—Padova 1 16. Bologna—Brescia 1 A totó nyereményei: 12 találat (8 db) 84 582 forint, 11 találat (97 db) 2790 forint, 10 találat (841 db) 482 fonnL Sportlövészeink kitűnő szereplése Nyolc Heves megyei a válogatott keretben Befejeződtek a sportlövő Béke Kupa 1965. évi versenyei. Me­gyénk csapatai mind az I., mind- pedíg a további osztályokban ki­tűnően megálltak a helyüket! Az MIIS Heves me­gyei Lövész Klub­ja például az I. osztályban 95 323 pontos össztelje­sítménnyel az elő­kelő 2. helyet szerezte meg, csupán a 98 197 pontos Üjpesti Dózsának sikerült megelőznie! A H. osztályú küzdelmekben az MHS MÁV Gyöngyös és az MHS Mátrai Erőmű képviselte megyénk színeit. A gyöngyösiek a 6., a lő­rinciek pedig a 22. helyein végez­tek. A Hl. osztályban három csapa­tunk vett részt, a Honvéd Dobó SE 16., a Honvéd Zalka SE 22., és az MHS Hatvani Cukorgyár 48. lett. A Magyar Sportlövő Szövetség elnöksége kijelölte az országos vá­logatott keretet. Az MHS Heves megyei Lövész Klubja négy ver- gatott versenyzőt ad az MHS Mát­senyzőt ad a válogatott keretnek ral Állami Erdőgazdaság LK is. A Bóta Sándor, Gregor Sándor, Me- válogatottak a következők: Fóka zel Miklós és Tatay Sarolta sze- János, Reményi! László, Szabó mélyében. Ugyancsak négy váló- Gyula, Bakon ül Ernő. Az MTS Heves megyei Tanácsa elnökségének I. félévi ülésterve Az MTS Heves megyei Tanácsá­nak elnöksége elkészítette követ­kező I. félévi üléstervét. Január 27: 1. Beszámoló a megye 1965. évi sportmunkájáról és az 1966. évi feladatok Ismertetése. 2. Személyi ügyek. 3. Egyebek. Február 24: Az 196«. évi megyei költségvetés megtárgyalása és jó­váhagyása. 2. Az 1965. évi statisz­tikai és Kilián-jelentések előter­jesztése. 3. Indítványok, javaslatok. Március 31: 1. Beszámoló az MTS megyei tanácsának tevékeny­ségéről. 2. Egyebek. 3. Előterjesz­tések, Indítványok, javaslatok. Április 28: 1. A megyei termé­szetbarát szövetség beszámolója a végzett munkáról, ismertetés a to­vábbi feladatokról. 2. Tájékoztató jelentés az országos sportnapok előkészületi munkáiról. 3. Egyebek, előterjesztések. Május 26: 1. Az Egri Területi Sportiskola beszámolója. 2. Egye­bek. Június 30: Az Egri Városi TS be­számolója a megtartott felügyeleti vizsgálat alapján. 2. Az MTS Heves megyei Tanácsa elnökségének má­sodik félévi munkaterve megvitatá­sa, jóváhagyása. 3. Egyebek. Az MTS Heves megyei Tanácsa február 7-én tartja teljes ülését, amelyen beszámoló hangzik el a megye 1965. évi sportmunkájáról és ismerteti az 1966, évi feladato­kat. , „Zebrák" fóliából Az útburkolati jelek, a „zeb­rák’’ alkalmazása és fenntartá­sa sok gondot okoz a közleke­dési szakembereknek, A bur­kolati jelek festéssel való ké­szítése egyszerű, de nagyon gazdaságtalan megoldás, mert a gyors kopás és piszkolódás miatt gyakran kell újrafesteni. Ezért már évtizedek óta foly­nak kísérletek olyan anyagok előállítására, (melyek időállóak és jól tisztíthatok. Kezdetien a jeleket fémszögekből készítet­ték el, ennek azonban az a hát­ránya, hogy kevéssé üt el a burkolat színétől. Próbálkoztak színes műanyagszegek alkal­mazásával is, amelyek eredmé­nyesek ugyan a, viszonylagos tartósság és olcsóság szempont­jából, de a kedvezőtlen pont­szerűség megmarad. A folyamatos burkolati jele­ket tartós kivitelben úgy helye­zik el, hogy a jelzésnek megfe­lelően a koptatóréteget kivág­ják és helyére színes, vagy fe­hér aszfaltréteget tesznek. Így készültek fővárosunk legutóbb épült utcáinak jelzései is. En­nek az eljárásnak rendkívüli előnye a tartósság és az útfelü­let egysége. Hátránya, hogy drága és az esetleg érvényte­lenné vált jelzéseket csak ne­hezen és nagy költséggel lehet eltávolítani. Az említett eljárásoknál elő­nyösebbnek ígérkezik a leg­újabb kísérlet, amelynél vé­kony fóliákat ragasztanak a burkolatra. A fóliák leginkább műanyagból készülnek. Az ed­digi tapasztalatok rendkívül kedvezőek, mert az erősen ter­helt útszakaszokon az eredeti 2,5 milliméter vastagságú fó­lia három évi használat után még midig 2,1 mm volt, ami kb 7—8 évi élettartamnak fe­lel meg. AP fi ÍRD e t es 2 éves gyermekemhez egész nap­ra gondozót azonnal felvennék. Érdeklődni: Eger, telefon: 18-43. Hatvanban eltartásra vállalnék egyedülálló, vagy idősebb házasa párt lakás ellenében. Zsadányi Miklós, Hatvan, Vár u. 16. Fehér, új cseh sportkocsi eladó, Eger. Lájer Dezső út. 13. Eladó 300 q lucerna és rétiszén* megegyezés szerint, Farkas Sár­kány János és társai, Bodony, Dó­zsa út 54. sz. Egy jó állapotban lévő Skoda Ok- távia Szuper személygépkocsi el* adó. Gyöngyös. Rákóczi út 15. Egy darab príma állapotban lévő export Pannónia motorkerékpár eladó, kismotort beszámítok. Cím: Molnár Benedeik, Nagyréde, Rá­kóczi út 56. SHIÁT televízióján nézze a TV szilveszteri műsorát! Újdonság!! Már kapható az Orion „SIGMA” Új típusú tv-készfilék Ára: 7830,— Ft FIGYELEM! Megérkezett az „IGLÓ” 40 literes HŰTŐ SZEKRÉNY! Hasznos újévi meglepetés a családnak. Ára: 2700,— Ft Fenti áruk kaphatók az Iparcikk Kisker. rádió-villamossági ssa h üzletei ben Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Petőfi- bányán. OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOtOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO DCezdjt. az új faxet SZERENCSÉVEL! Vegyen^ szerencse-sor»jegyet! Több ezer nyeremény Ara: 4.— Ft Húzás: februárban

Next

/
Thumbnails
Contents