Heves Megyei Népújság, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-25 / 304. szám

I Április 1-én történt. A fő­mérnök behívatta a szobájába és közölte vele a hírt Örült neki. Nagyon. A folyosón azonban arra gondolt; nem áprilisi tréfa-e ez az egész? Nem nyugodott meg, de eün- éuilt vissza az üzembe... Április 1-én történt, de nem volt tréfa. Lauber János, a Mátravidéki Hőerőmű gépla­katosa, 1965. április 1-vel mű­vezetői beosztást kapott... • — A bácskai Falánkán ta oulíam ki a szalonét i936—39 között Onnan kerültem a Bu­dapesti Telefongyárba, ahol tíz évig dolgoztain. Ide 1952 ben jöttem, a turbinaüzemben dolgozom. Ä telepen van a la­kásunk, jól érezzük magunkat, gyökeret vertünk. A fiam is itt van a gyárban, most végez­te a vülamosipEri techniku­mot. Én meg tavaly a gépipa­rit Salgótarjánban. Levelezőn. Szükség van rá. Szocialista brigádban dolgozunk. Az elsők között alakult. Mi alakítottuk. Van már kiváló dolgozó okle­velem, jelvényem. A munkát szeretni kell és akkor nincs baj. Örülök a művezetői be­8 Tál taros, gondozott ház Alat- kapusztán, két nagy ikerab­lakkal, Nem falusias, városi­as. Villakíjiézstű. Itt laknak Pefő Kálmánéit. A szoba sarkában televízió, gondosan letakarva, hogy ne érje a por, a nedvesség. For­más, szép készülék — Kékes. Esténként lekerül a terítő a készülékről s a család tagjai szinte áhitafos csendben figye­lik az adást. Nemcsak Ók, de jönnek a szomszédok is, Kiss Józsi bácsi szinte mindenna­pos vendég. Nézik a műsort, jóformán elejétől végig megnézik az adásokat. Néhány hetes a ké­szülők,' nagy még a varázsa. A nagyapa azt szereti, ha Kül­földi tájakat mutatnak, kép­zeletben ő is ott bolyong Af­rika, Ázsia vadregényes tája­in. Mostanában különösen, hi­szen beteg, s a lábát ki sem teheti otthonról. A szomszéd­ba nem, de messzi országokba naponta átrándul. A szomszéd Kiss Józsi bá­csinak szintén meg van a maga igénye. Ö azt szoretné látni, hogy a bátor hegymá­szók hogyan hódítják meg a végtelenbe vesző, magas hegy­csúcsokat. A mama, Pető Kálmánná, a színházi előadá­sokat, filmeket szereti és az aktuális riportokat. Mindenki mást és mást sze­ret, lehet vitatkozni is a mű­sorokon. Egyen azonban nem ívitatkoznak — a vélemények egyöntetűek —, hogy nagyon hasznos a televízió. — Itthon vagyunk, jófor­mán ez az egyetlen szórakozá­sunk — mondja Pető Kálmán­ná. Azelőtt? Beszélgettünk, vagy hallgattuk a rádiót De ez sokkal jobban leköt min­denkit. Most, karácsonykor is ez a szórakozásuk. Nézik a műsort, s a szép. új készüléket, ami hosszú időre meghódította a családot. Prága—Gyöngyös • MÁV főintéző a gyöngyöm vasútállomáson dolgozik, Csa­ba fia pedig a prágai egyetem harmadéves ösztöndíjas hall­gatója. — Jött- e levél? Prágából írt-e a fiúnk? — Szőke Bélát az elmúlt héten mindennap ezzel fogadta felesége. — Hiszen megírta a fiú, hogy 20-án, vagy 21-én érke­zik. — Persze, írta. De biztos-e, hogy jöhet? — Biztos, hiszen december elején megírta, hogy együtt töltjük az ünnepeket. — De hátha korábban érke­zik ... Szőke Béla csak mosolygott, a feleségét nézte, hogy milyen türelmetlenül rendezkedik, süt, főz és ajándékokat vásá­rol. Nappal könnyen elszalad az idő, az óvodában az asz- szonyt körülveszik a gyerekek, de itthon egyedül maradtak. A nagyobbik fiuk most nyáron nősült, Pesten dolgozik. A lá­nyuk bölcsészhallgató Debre­cenben, Csaba meg Prágában tanul, mérnök lesz. Jól megy sora a fiúnak, csehül úgy beszél már, mint magyarul, de az ottani kosztot Nincs közvetlen járat Prá- nem szakja meg soha. Szőke gából Gyöngyösre, mégis a néni sok finomsággal és nagy gyöngyösi vasútállomás és szeretettel várja haza a gye- Prága között állandó a kap- rekeket: Prágából, FestrőíL 4a .csodát. Ugyanis Szőke Béla Debrecenből w. ■>' Ünnepek alatt is vizsgára készül Nagy Mária első éves főis­kolás, de már azt mondja, hogy olyan furcsa lesz három és fél év múlva, amikor már nem kell tanulni. Eddig min­dig tanult és bár már régen volt a nyár, amikor felvették az egri főiskolára, a legna- gyob ajándéknak még mindig azt tartja — újra tanulhat megint — A múlt évben már taní­tottam, de képesítés nélkül. Megbosszulta magát, hogy na­gyon magabiztosan jöttem fel­vételizni, Először nern vettek fel, 16 és fél pontom volt. Na­gyon elkeseredtem, hiszen már általános iskolás korom óta pedagógusnak készülök. A csa­ládban sok a tanár. Én is már régóta figyelem, mint tanuló a tanáraimat Rózsaszentmár- tonl vagyok. Anyám tsz-tag, apám bányász. A szomszéd faluban, Ecséden tanítottam a múlt évben. Osztályfőnök is voltam. Ott szerettem meg igazán a pedagógus pályát, ott tudtam meg, hogy mi is az, hogy tanítani. Újból jelentkez­tem az idén, megint rdagyar— történelemre szakra. Most már egyáltalán nem voltam olyan Ki ne emlékeznék a mesére, az egyszeri szegény emberre, akit a jótevő tündér csodálatos varázsű abrosz- szál ajándékozott meg, csak asztalát kellett beborítania az abrosszal, s annyit mondani, „terülj, terülj asztalkám!”, s amit csak kívánt, mindent megkapott. Mi nem vagyunk szegények, mesebeli eszközökre sincs szükségünk, hogy or­szágunk asztalát megtérítsük. Ami eredményeket elér- ) tünk, abban a mi magunk erőfeszítései, tettelnk foglal­tatnak. Számba Tesszük alkotásainkat, életünk friss eredmé­nyeit most: mindazt, amit az elbúcsúzó ő-esztendő, 1965. tizenkét hónapja során két kezünk munkájával, erőnk­kel és szellemünkkel teremtettünk. Építettünk új lakóhá­zakat, város—negyednyi otthont 310 gyerek számára, akik­nek gondját, nehéz sorsának könnyítését államunk, társa­dalmunk vállalta magára. Teremtettünk új munkalehető­ségeket százaknak és ezreknek, falvainkban széles járdá­kat, villanyfényes utcákat, jó utak kilométereit. Űj ter­veinket, szándékainkat, elképzeléseinket öltöztettük a va­lóság köntösébe. A terített asztal — életünk egy esztendejének valósá­ga í < Egy lépéssel feljebb... osztásnak. Gondolom, a mun­kám után kaptam... Biztosan. biztos a dolgomban, mint elő­ször, pedig sokkal jobban fel­készültem. Felvettek. Nem is akartam hinni a hivatalos ér­tesítésnek. Kollégista vagyok, könnyen megszoktam, már kö­zépiskolás koromban is Hat vanban, kollégiumban laktam. Alapszervi KISZ-titkár va­gyok, szeretnék bekapcsolódni a sportba is: röplabdázni. Egyelőre azon drukkolok., hogy az első vizsgám sikerüljön. Ez lenne a legnagyobb és a leg­aktuálisabb karácsonyi aján­dékom. Nagy Mária nevetve mond­ta: Amikor éjfél után is tanul, néha elgondolkozik azon, hogy milyen jó azoknak, akik ilyen­kor már aludhatnak. De az­tán rögtön visszás zűrt a. Kará­csonykor is vizsgára készül. Ahol mindig mn csoki Eperjesi Jóskának, a 12 éves kisfiúnak szép karácsonya van az egri gyermekvárosban. Já­tékok, központi fűtés, ping­pong, csoki, ha­talmas, csillogó fenyőfa alatt ajándékok .. Ez a hatodikos gyerek legalább kétszer annyi idős, mint amennyi az életkora. Gye­rekfejjel fel­nőttként gon­dolkozik. — Nagyon jó helyem van itt. Otthonos ez a gumi papucs, kényelmes ez e tréningruha... Egy édesanyá­nál sem lehet ezt megkapni Édesanyámat nagyon szere tem. De látn sem akarón, többé. Kilen hónapja, amió­ta állami gon dozásban va gyök, nemhogj meglátogatott volna, de még levelet s Édesany: igyon egy csavargó volt. 1957-ben otthagyta édes­anyámat ... D étkén laktam a nagymamámnál és anyám testvérénél, Gyuri bácsinál. Ott megvolt mindenem. Min­den évben két disznót öl­Televízió a tanyán tünk... De én szeretem az édesanyámat és Gyuri bácsi is gondolta, hogy nem érdemes engem nevelni: ha felnövök úgyis az anyá mat segíteném. Tavasszal egy éjjel el is utaz tam édes­anyámhoz Isa szegre. Együtt él egy másik csavargóval, egy munka­nélkülivel. Édesanyám dolgozott már tsz-ben, bányá­ban. Ez a má­sodik apám is nőzött, elszed­te otthonról a pénzt, minden­nap berúgott és akkor ütötte anyámat Én hordtam a kö­zeli erdőből fát néha ad­tam is el belő­le és a pénzt anyámnak ad­tam. Már előre tudtam, mikor üt ez a máso­dik, rettenetes apám... Elintéztem ti­tokban a ta­nácsnál, hegy állami gondo­zásba vegye­nek. Először Pomázon vol­tam, három »vwmJ hete helyeztek ide. Én nem szöknék meg innen soha. Tanulni szeretek, tavaly is ifi volt az átlagom. Valami­kor orvos szerettem volna len­ni. Most: jó szakma kellene. Tv-, vagy rádiószerelő... Itt mindig van csoki, édesanyám­nál még 30 filléres sem volt soha. Eperjesi Jóska szőke fejében a felnőtt viszonylatok egész garmadája kavarog. Házról házra vándorolt eddig 1985- Ijen elérkezett végleges ottho­nába — ahol mindig van csoki. A magam kenyerén... — A nevem: Maka János. Ti­zennyolc éves vagyok, Gyön­gyöspatán lakom. Az ÉM. He­ves megyei Állami Építőipari Vállalatnál, a gyöngyösi lakás- építkezéseken dolgozom. Június óta kőművesként, a nyáron szabadultam. — De már régebben a ma­gam kenyerén élek. Hároméves sem voltam, amikor édes­anyám meghalt. — Apám...? Él..., de neki csak az ital kell. Egyszóval magam voltam, amikor a gyön­gyösi iparitanuló-iskolába jár­tam. Már akkor a Hajdú-bri­gádba kerültem és kőműves­nek is befogadtak. — A munka? Az jó dolog. Értelme van, és megélhetést ad. Most adtunk át 20 lakást, aranyvasárnap költöztek a la­kók és szép újévi ajándékot kap, akinek a következő 20 la­kásból jut, mert december 27- én azt is átadjuk. — Egyszer nekem is lesz ott­honom. Most a nővéreméknél lakom. Anyám helyett anyám. 1500 forintot kerestem az el­múlt hónapban és karácsony előtt újra pénzt kapok. Mit veszek a nővéremnek, meg a sógornak? Még nem tudom. De veszek nekik ajándékot, a ma­gam keresetéből. Kell és olyan jó, hogy adhatok. — A keresetem több is len« ne. De hetente kétszer iskolá- ha járok. Az építőipari techni­kumba, itt Gyöngyösön, a le­velező szakra. Sokat kell tanul­ni, de a karácsony mindképpen kettős ünnep lesz. Másnapján tartom a névnapom. Berkes Jóska is ott lesz. gyöngyöspatai ő is, és az elemitől kezdve mindig együtt vagyunk, a Hajé dú-brigában dolgozunk.

Next

/
Thumbnails
Contents