Heves Megyei Népújság, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-17 / 271. szám

Az igazgató így fogadott: — Már megint a Fáy-tanyáróJ írnak?! Eddig már négy ciki: jelent meg. A Csányi Állami Gazdaság igazgatójának igaza van, nem először írunk a Fáy-tanyáról.., 0 A tanyán alig változott vala­mit az élet Most is hat óra kö­rül jár az idő, mikorra a mun­kából hazaérkeznek az embe­rek. Legtöbbjük — különösen a ■férfiak, egyenesen a boltba igyekeznek. A bolt néhány négyzetméter­nyi szűk lyuk: üzlet, raktár és ivó is egyszerre. Ez az este is pontosan olyan, mint a többi - megszokott még az unalom is, Csak a bor minősége hoz vala­mi változást. Vagy gyakrai még az sem, mert úgy mond­ják, olykor csak a címke és a: ára változik: egyformán sava­nyú itt a rizling, és az asztal: fehér. A rendelést is így adjál fel: — Egy üveg ecetet adjál? Es a fürge boltvezető alig győzi húzni a dugót. Van, ak szájához emeli az üveget és 1« sem veszi róla, amíg tart a hé deci A másik két poharat kél és cimboráját is ivásra biztat ja. Zsúfolt a kis bolt; csúcsfor­galom van. Szaporán fogy a ké legkeresettebb árucikk: a bor é: a kenyér. Klubterem a bolt szomszédja KlSZ-helyiség is egyúttal. £ gondnok kinyitja az ajtót, ben koromsötét fogad. Kattan < kapcsoló, de még mindig tar a sötét. Aztán a gondnok fel lép egy székre, becsavarja a: égőt — így lesz világosság. / mennyezetről négy villanyzsi nór lóé le. de csak egy égő vi lágft — Miért nem tesznek be töbl égöt? — Nincs. Kérni kellene. í. — És nem adnak? — Lehet, hegy adnának.!. A klubterem majdnem üres Hiányzik a berendezés, nincse aek asztalok, játékok, újságok könyvek — csak egy rádió é egy rossz televízió. — Miért nem csináltatják me; a televíziót? — Minek-!? Nem érdemes. A ebédlőben is van egy. Valóban, a tágas ebédlő egyik sarkában modern Álba Regia díszeleg. A műsort nem nézik, nincs bekapcsolva a ké­szülék. Csak ha kérik, akkor kapcsolják be. És most nem ké­ri senki sem... Vacsoraidő van. Az egyik asztalnál négy Hajdú megyei gyereklány kanalazza a tejbe- grízt — Szeretik? — Nem. De ez van! — Reggelire mit adnak? — Senki sem reggelizik itt. Szalonnát, meg töpörtyűt adtak, azt megvesszük az üzletben is, vagy hozunk hazulról. — És ha valami meleget ad­nának, teát, kávét, vagy kakaót? — Az jó lenne, de a konyha csak hét órakor kezd, nekünk akkor már munkában kell áll­nunk. Valamelyik nap három percet késtünk és a brigádve­zető büntetésből leültetett ben­nünket a földre. Ezt nem akarom elhinni, de többen is erősítik: harminc lány ült egy óra hosszáig a hi­deg földön, a szőlősor végében. Hét óra felé jár az idő, ami­kor a munkásszálláson megkez­dődik az esti élet. Az unalmas semmittevés. Negyvenöt férfi és hetven nő, legtöbbjük lány, — ez a létszám. Az átlagos életikor 17—18 év. Évenkint 6—8 tóna- TX>t dolgoznak a gazdaságban. November végén hazamennek, de sokan már januárban ismét munkába állnak. És itt laknak, itt élnek ezen a kietlen mun­kásszálláson. Tizenhat év körüli lányok és legényformájú fiúk támasztják kint a falat, beszélgetnek. Bent dupla munkát végez a kályha: melegíti a szobát és a vacsorát is. Sokan főznek. Az egyik gyöngyöstarj áni asszony így magyarázza: — A múlt héten otthonról hoztam ennivalót. Itt három forintot költöttem egész héten. Egy-egy szobában 8—10 vas­ágy: az egyikben rend. a má­sikban minden szanaszét. De az ágyneműk egyformán piszko­sak. Hetenként jár a csere, de Alebxzandr Laki»: 4 MPUmG 1965. november 17., szerda Senki nem tudta, hol telje­sít szolgálatot, s egyáltalán, van-e kapcsolata a város vala­mely intézményével. Teljesen független ember volt Sieben néhányszor meggyőződhetett, hogy Ortel, aki semmifele hi­vatalos helyet nem foglalt el. nos, Ortel iránt a Gestapo és az SD (Sicherheitdienst —Biz­tonsági Szolgálat) különös ér­deklődést tanúsít. S pénz dol­gában, eltérően Siebert többi „barátjától”, egyáltalán nem szűkölködött. Nyikolaj Ivanovics az ellen­séges hátországból való, végte­lenül hosszú hónapokig tartc munkája közben meglehetősen könnyen eligazodott szép szá­mú „tisztbarátainak” jellemé­ben, s kitapogatta valameny- nyiük gyenge oldalát is. Vor Ortellel azonban rendkívü óvatosan kellett bánnia. Kuz nyecov megértette, hogy a: eddig mit sem gyanító Sturm­bannführer nem hagyna fi­gyelmen kívül egyetlen hitet­len, vagy panaszt tevő szava sem. Ezért az egységnél Nyi koütf Ivanoviccsal úgy hatá rostunk, hogy nem bocsátko zik semmiféle játékba von Or tellel olyan céllal, hogy előse gítse az események alakulásál Ez volt az egyetlen tóiét irányvonal, s helyességében később végül is meggyőződhe­tünk. Munkája első heteiben a Rovnóban levő német tisztek valamennyien egyformáknak tűntek Nyikoláj Ivánovicsnak: egyszerűen hitleristáknak, megszállóknak, akiket meg kell semmisíteni, de kikkel ő, Kuznyecov kénytelen egy ut­cán járni, egy nyelven beszél­ni, kezet szorítani. Ám hír­szerzőnk „barátai” bármennyi­re is hasonlítottak egymáshoz, mégis különbözőek voltak, kü­lönböző sorsokkal, jellemmel, ízléssel. S különbségtevő ké­pességétől függött az ügy si­kere. Kuznyecov most már tudta, hogyan kell beszélgetni egy idős, igazi katona-őrnaggyal, aki végigharcolta már az első világháborút is, s hogyan egy új, „zöldfülű” SS-hadnaggyal. Már tudta, hogy a repülők és a tankisták magas lóról be­szélnek a gyalogosokkal, hogy a frontharcosok ki nem állhat­ják a hátországi hivatalokban ténykedő tiszteket, s hogy még ■ a gestapósok között is meg le­het különböztetni a fasizmus ■ meggyőződésés fanatikusait a • hidegvérű gyilkosoktól, akik . általában semmiben sem hisz- i nek. Ha külsejéről ítélve ezt meg lehet állapítani, von Ortel volt Siebert főhadnagy rovnói „ba­rátai” közül a legelviselhe- tőbb, legérdekesebb. Éles eszé­vel, tudományos műveltségé­vel, függetlenségével és széles látókörével élesen elütött a Wehrmacht többi tisztjétől. Pompásan ismerte az irodal­mat és eligazodott a zenében is. Egy alkalommal, amikor megint együtt voltak, von Or­tel magához hívott az étterem­be valamilyen embert, aki — öltözéke és egész külseje sze­rint is — helybeli — volt, s... tiszta orosz nyelven szólította meg. A beszélgetés, amely meglehetősen semmitmondó volt, mintegy tíz percig tar­tott.. Semmivel sem jelezve, hogy akár csak egyetlen szót is ért. Kuznyecov figyelmesen hallgatott. Nyikolaj Ivanovics- kénytelen volt elismerni, hogy ha von Ortel, mondjuk, Szverdlovszkban a Mamina- Szibirjak utcán szólítaná meg őt, egy pillanatig sem gondol­na arra, hogy ez küttóldi. A Sturmbannführer semmivel sem beszélt rosszabbul oro­szul, mint ő németül — Honnan tud ilyen jól oro­szul? — kérdezte ismeretségük történetében először Kuznye­Fordítotfa; Ferencz Győző eov, de ezzel semmit sem kockáztatott. — Régóta foglalkozom a nyelvvel, kedves Siebert. Tán értett belőle valamit? — Két-három szavat. Mind­össze pár tucat föltételemül szükséges kész mondatot tu­dok — a katonai társalgási zsebkönyvbői. Von Ortel bólintott: érti: — Most már elmondhatom, hogy tökéletesen szabadon be­szélek oroszul. Számos esetben meggyőződhettem felőle, hogy egyetlen Iván sem tud megkü­lönböztetni hazája fiaitól. Per­sze, ha nem ez a bőr van raj­tam... Von Ortel fölkacsgott. Majd elkomolyodva így folytatta: — Maga olyan ember . be­nyomását kelti, mint aki tud titkot tartani. Nos, ha ez így van, beismerem magának, hogy , a háború előtt két évig Moszkvában voltam. ‘ — Mit csinált ott? ' — Ó! Egy csöppet sem segí­tettem a bölsiknak a szocíaliz- [ must építeni. , — Gondolom — hagyta rá ’ Kuznyecov —. Tehát: ön hír­szerző? — Ne igyekezzék annyira, j barátom, ne legyen oly finom. Hiszen ön inkább egy má- f sik szót használna rám vonat- koztava: kém. Nem így van? Kuznyecov, kapitulációja je- ’ léül tréfásan fölemelte a ke- ' zét — ön elől semmi apróságot j sem lehet eltitkolni. Valóban, 7 pontosan így is gondoltam. De 5 bocsásson meg, nálunk, had- _ seregbeliek között az ön fog- , lalkozása nem örvend valami j nagy megbecsülésnek. i — Ez kár — mondta az SS­- tiszt, s látszott: egy csöppet y sem sértődött meg. —. De a legnagyobb tisztelet mellett is, mellyel az ön keresztje iráni g viseltetek, le merek fogadni ab­- ban, hogy egymagám nagyobb \ veszteséget okozok a kommu ;1 nistáknak, mint a maga égés: i- százada Kuznyecov fokozatosan meg- )- győződött róla, hogy eltekintve k általános érdeklődési körétől í- Von Ortel kegyetlen, veszedel­mes ember. Könyörtelen, ra­vasz, alattomos ellenség. Nyil­vánvaló volt, hogy az SE-tiszä. a maga szemszögéből nézve értékelte a frontharcost, meg­bízott benne, s ezért teljese® elhagyta a kétkedést. Kuznyecov kezdetben meg­döbbent, hogy von Ortel mi­lyen gyilkos gúnnyal beszélt a német fasizmus vezetőiről. Goebbelset és Rosenberget tisz­teletlenül kongófejűnek nevez­te, Kochot kányának és gyá­vának, Göringet tolvaj kiske­reskedőnek tartotta. Ha bárki meghallotta volna beszélgeté­süket, mintkettőjükre kötél vár. Hanem von Ortel csak ne­vetett. — Miért némult el, bará­tom? Azt hiszi, provokálok? Vagy fél? Tőlem nem kell tar­tania. Féljen a mundér nélkü­li lelkesedőktől, tőlük én is fé­lek. Von Ortel teljesen cinikus volt. Semmiféle meggyőződést nem lehetett benne fölfedezni* Semmiben sem hitt: sem a templomi dogmákban, sem a náci ideológiában. — Ez csak a nyájnak való —« mondta, s az asztalra dobta a Völkischer Beobachter (a Har­madik Birodalom hivatalos lapja — ford.) legújabb szá­mát. — A tömegnek, amely csak akkor használható, ha va­lamiféle doktor Goebbels va­lami cselekvésre taszigálja őket. — De miért szolgálja ennyi­re lelkesen a Führert és Né­metországot, éppúgy, mint én, ha egyszer egészen más a meggyőződése? — kérdezte? — Siebert. Látja, ez már belevaló kér­dés — mondta komolyan von Ortel —. Mert csak a Führer által érhetem el azt, amit el akarok érni. Mert érdekel az eszméje, melyben nem hiszek* s a módszere, amelyben már hiszek. Mert ez nekem jövedel­mező! Kétségtelen, hogy von Ortel és Siebert kapcsolatában nein {Folytatjuk\ már a második hete használ- 1 ják... A férfiszobák ablaka 1 csupasz, a nők szobájában füg- i gönyféle szolgálja a díszítést, J az ablakokra ragasztott papír j pedig a védelmet. Kiváncsi fia- í talemberek gyakran leselked- < nek, megkocogtatják — be is i törik — az ablakokat és bekiál­tanak ... ; A lány, ha kedve tartja, ki- j megy a hívó szóra... Ideszo- ( kott a környék, Hortról, de, ä még messzebbről is jönnek az i „udvarlók” ... Van, akit mo- 1 torral, vagy autóival várnak... , — Kel! valami szórakozás! — < vágja el a kényes tómét egy . húsz év körüli lány. A falakon különös dekorá­ciók — képeslapok címoldalai, filmsztárok fotói — néznek vissza a rajzszögek közül. Mint­ha puszta jelenlétükkel is pó­tolnának valamit a kultúrából, a művészetből, mindabból, ami hiányickk ezen a munkásszál­láson. De miért? Talán nincs rá ke­ret? b Van keret, van pénz, még­hozzá nem is kevés. A gazda­ság központjában erről árul­kodnak az igazgatói alap rub­rikái. Az elmúlt évben 26 ezer forintot „spóroltaké meg a jó­léti alapból. Ebben az évben több mint 100 ezer forintot ter­veztek sportra, kultúrára és egyéb jóléti célokra. Lassan el­telik az esztendő, de eddig csak 16 ezer forintot költöttek. A többit ismét „megspórolták”. Bűnös takarékosság! A mun­kásszállásokon csaknem isme­retlen vendég a kultúra, a szó­rakozás ... B Az egyik sarokban asszony mos valami fehérneműt, a má­sikban egy lány mosakodik. Lavórban. — Miért nem mennek a für­dőszobába? Van három is. — Az igaz, de nézze csali meg milyenek? A fürdő ajtaján se zár, se ki­lincs. Oldalt nagy darab kő, az­zal lehet betámasztani az aj­tót. Az ablakok betörve — ki tudja, mióta?! Villany sehol. A sarokban százliteres boyler, a falon körben puszta vízcsapok, alatta széles bádogvályú. Leg­utóbb a határban láttam ilyet, csakhogy ott gémeskútból me­rítették a vizet. Kinyitom az egyik csapot, jéghideg víz zuhog, a villany- boyterbói gőzölgő, forró vizet kapok. Először meleg vizet en­gednek a lavórba, utána hide­get és viszik be a szobába. Ügy mint régen. A fürdő használha­tatlan, hiába áldoztak rá nehéz ezreket. Modern villanyboyler a sarokban, de „elfelejtették” összekötni a hideg vízzel, nin­csenek mosdótálak és nem sze­reltek fed zuhanyokat sem. Piszok;, rendetlenség, víztó­csa mindenütt... s Pedig erre is van keret, pénz is. Az állami gazdaság központ-1 jában pillanatok alatt kiderült,! hogy felújí+ásra is van még 60 \ ezer forintjuk. Az igazgató így hárítja él a felelősséget: — Hát mindent én csináljak?! Van nekem éppen elég dol­gom! Ott a gondnok, miért nem csinálja? A szakszervezeti titkár így vélekedik — négyszemközt —: — Nem olyan egyszerű ez, kérem. Itt van például a köz­ponti klubterem. Ott is van egy Alba Regia. De mostanában senki sem megy televíziót néz­ni, olyan hideg van odabent — Van tüzelőjük, miért nem fűteneb? — Tüzelő, az van. De én nem parancsolok a fűtőnek... Néz­ze, elvtárs, én megmondom őszin tém, volt itt már több vizsgálat, kiszabtak néhány büntetést is, de eddig még sem­mi nem változott. És engedjen meg, de ha már a sajtó sem tudja elintézni, hogy iybb le­gyen a munkásszállás, akkor mondja meg nekem — mit te­hetek én?! ★ A Csányi Állami Gazdaság dolgozóinak csaknem fele, kö­zel 300 ember él, lakik mun­kásszálláson. A Fáy-tanyához hasonló körülmények között... Márkusz László Az ajánlott levél a nyugdí­jaztatási határozatot tartal­mazta. Címzettje, Berényi An­na, munkából tért haza aznap este, amikor megkapta a hiva­talos írást. Ebben azt olvashat­ta, hogy a Gyöngyösi Városi Tanács Tüdőgondozó Intézete nem tart tovább igényt a mun­kájára, mivel tizenkét évi szol­gálata és hatvanadik életévé­nek betöltése következtében nyugdíjjogosult, X paragrafus­ra hivatkozva nyugdíjazásáról döntöttek. Ez a lényeg, ami a papírfor­mák szerint teljesen rendben is lenne. A papír mögött azon­ban emberek vannak, és a mostani esetben az idézett pa­pír embertelenséget tartalmaz. Igaz lehet ez? Hogy a kér­dést el tudjuk dönteni, néz­zünk a papír mögé. FORMAI HIBA I Azzal kezdtük, hogy a nyug- i díjaztatás a papírforma szerint teljesen rendben van. Sajnos, ez sem támadhatatlan megál­lapítás. Ugyanis a határozatai 1965. október 27. és november 10. közé eső időt jelöli meg a felmondás két hetének, ami alatt Berényi Anna munkájára sem tartanak már igényt. A le­vél keltezése október 26., a címzett ezt a levelet csak más­nap, október 27-én vette kéz­hez. Ezen a napon még dolgo­zott, mit sem tudva arról, hogy egy nappal korábban már dön­töttek sorsáról, nyugdíjaztatá­sáról. De ez még semmi. Hiába je­lölték meg a két hét felmondá- ' si idő naptári dátumait, a tü- 1 dőgondozó intézet még napokig ’ munkában tartotta Berényi ’ Annát. Ugyanis a rá kiosztott ’ feladatot vagy befejeztetik ve- 1 le, és ehhez még napok kellet- 1 tek, vagy ragaszkodnak saját ' határozatukhoz, és akkor több hetes munka vész kárba, mert ’ elölről kellett volna kezdeni az egészet. A most említett körül­mény is bizonyítja, milyen kö- , rültekintően, megfontoltan szü- ’ letett meg a nyugdíjaztatási végzés. Az már csak szépség- , hibának (?) fogható fel, hogy az idézett hivatalos iraton még iktatószám sem található. Gyakorlatilag tehát az tör­tóit, hogy az intézet maga semmisítette meg a határozatát azzal, hogy Berényi Annától még további napokra is mun­kát kért TÖBB A PARAGRAFUSNÁL A formai elemeken túl most már nézzük a lényeges körül­ményeket is, az embert, sőt: a két idős embert, akinek sorsá­ról olyan könnyedén döntött a határozat. Berényi Anna betöltötte a hatvan évet. Másodmagával él, több mint nyolcvan éves édes­anyját tartja el, aki után ha­vonta tizenhat forint családi pótlékot kap. Ne álljunk meg a havi tizenhat forint családi pótléknál, menjünk tovább. Miután Berényi Anna ezentúl csak a nyugdijára építhet, a jövőben hozzávetőlegesen hét­száz forintból kell megélniök. Édesanyját nemrég operálták, a súlyos beteg idős asszonynak szüksége lenne a nyugodt élet- körülményekre, a jó táplálko­zásra, de mindezt havi hétszáz forintból, enyhén szólva is ne­héz előteremteni. Mi indokolta tehát, hogy mindezek ellenére, ilyen sürgő­sen és váratlanul, minden elő­zetes megbeszélés nélkül nyug­díjazták Berényi Annát? EGY EMBER FÖLÖSLEGES Az történt, hogy a tüdőgon­dozó intézetnél november 1-től egy munkaerő-fölösleg keletke­zett volna, ha az idős Berényi Annát továbbra is alkalmaz­zák. De hiszen az intézet kö­tött létszámmal dolgozik, nem lehet létszámén felül senkit sem felvennie. Nem látták elő­re, milyen helyzete, teremte­nek a létszám-fölösleggel? Nem, illetve: ez sem olyan egyszerű. Az intézet egyik dol­gozója ugyanis korábban meg­betegedett, betegsége előre lát­hatóan hosszabb időre munka- képtelenné tette, a helyére te­hát szerződéssel alkalmaztak mást. A szerződést szeptem­berben év végéig meghosszab­bították, de a megbetegedett dolgozó november 1-vel újból munkába állhatott. Valakinek tehát mennie kellett az intézet­től, és hogy kinek, nyilván an­nak, aki már idős, aki már nyugdíjképes. Ez volt a legegy­szerűbb megoldás. De mért nem beszélték meg Berényi Annával, hogyan dön­töttek a sorsáról? Itt már a vá­laszt nem tudjuk megadni. Berényi Anna talán nem ké­pes -ellátni munkáját életkora és egészségi állapota miatt? Dehogy nem. Lelkiismeretes, szorgalmas munkáját mindig elismerték. Most is. Hiszen még a felmondási időben is foglalkoztatták! NINCS MEGOLDÁS? Érthető, hogy Berényi Arm* megdöbbent, amikor az aján­lott levél tartalmát elolvasta. Mi lesz vele és az édesanyjá­val? Ha legalább egy négyórás állást tudna szerezni...! Meg­próbálta, nem ment. Mi is megpróbáltuk. A Gyöngyösi Városi Tanács egészségügyi osztályának vezetője, dr. Balle Gyula főorvos készséggel álífc az ügy mellé. Több esetben tárgyaltunk a tüdőgondozó in­tézettel, a kórház szakmai és gazdasági vezetőivel, már úgy látszott, hogy a négyórás állást biztosítani lehet, aztán a2 utol- . só pillanatban mégsem lehc- . tett Pillanatnyilag tehát nincs , megoldás. Ebben nem akarunk hinni, ■ mert két ember sorsának ala­■ kulása nem lehet közömbös számunkra. Ha valljuk, már­, pedig valljuk, hogy a szoeiar . lista társadalmi rend az an- . berségre épül, a mostani em- . bertelen, lélektelen bürokrati- . kus elintézési módot vitatjuk. . Egyszerűen az emberség jogáo : kell tiltakoznunk ellene. G. Molnár Férem Két ember a paragrafuson * •» Ötödször is: Fáy-tanycs

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents