Heves Megyei Népújság, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-14 / 269. szám
ÄfcÖTSAJMEZÖ FÖWÉRNÖKE sokoldalú ember, igaz, találgatják, vajon mikor alszik? Éjszaka is gyakran felbukkan az olajkutaknál, terepjáróján keresztül-kasul járja a megye nagyságú mezőt Mégis otthoni szobája bölcsésze kari tanáré is lehetne. A meny- nyezetig érő polcokon, a kissé kopott íróasztalon, az alacsony kávézó asztalon, a rádió tetején és minden elképzelhető helyen könyvek, folyóiratok, újságok. Aligha sejti, hogy egy esti kávéra szóló meghívása bizonyos; rangot jelent a telepen. Kissé különcnek tartják az „öreget" (különben 42 éves), olyanok is, akiket koruk és végzettségük alapján az üzem személyzeti osztályán az új értelmiséghez sorolnak. Annak a szombat esti összejövetelnek kétségtelen érdekessége volt, hogy részt vett azon i— az orvoson és egy idősebb gépésztechnikuson kívül — a főmérnök íróismerőse is. Előző pap a megyeszékhelyen rendezett író—olvasó találkozón szerepelt és ha már itt volt — ahogy mondta —, körülnéz az olaj mezőn, na és természetesen meglátogatja az „utolsó polihisztort”, vagyis a házigazdát, Sándor, az író, fiatal ember volt. Városias külsejével nem rítt ki. környezetéből. Szürke nadrág, kihajtott nyakú ing, vastag pulóver, sima fekete cipő, Mint bármelyik huszonöt éves technikus, szakmunkás vagy agronómus. Felhajtottak 2-2 kupicái Aszta szilvapálinkát A házigazda csendes, hamvasszőke felesége minden figyelmeztetés és feltűnés nélkül szendvicsen tálakat és süteményt rakott az alacsony asztalra. A társaság tagjai nekiláttak. Megzörgették az ablakot A háziasszony kisietett Hidegtől pirosra csípett arcú fiatal nő dugta be fejét az ajtónyíláson, —• Ugye, milyen neveletlen vagyok? — kérdezte ijedtséget tettetve —« Csak úgy, hívatlanul betörök. — Csak jöjjön, Pannika — szólt a házigazda- — A szöveg- magyarázatokat majd a végén olvassuk el... Anna geológus mérnök és közvetlenül a határszélen próbafúrásoknál dolgozik második éve. Amikor megtudta, hogy Sándor író, meglepetten felkiáltott: i — Valóban? »IKiderült, hogy Anna emlékszik Sándor egyik elbeszélésére, amelyik néhány hónappal ezelőtt az irodalmi folyóiratban jelent meg, — Tessék — szólt a házigazda —, mi kell még? Ismét egy lelkes olvasó. hiszen hányszor kell a kockajátékosnak belenyugodni az isteni akarat döntésébe, mikor játékostársa többet dob nála. Persze nem hiányzott a fedélzetről és a hajó mélyéből a bor sem, ez a szó liturgikus értelmében is mennyei ital. S mindezek következtében nem hiányoztak a szent egyházunkra oly jellemző megtérő bűnösök sem, hiszen a kockajáték és a bor hatása alatt a keresztes vitézek sűrűn ragadtatták magukat szinte mind a tíz parancsolat megszegésére, s ez kegyes alkalmat adott nekik a gyakori töredelmes bűnbánatra. Tűzzel-vassal vonultak a tengerparttól az ország belsejébe. Ellenállásra sehol nem találtak, felgyújtani és legyilkolni valót is alig, hiszen már előttük jártak a német és a frank keresztesek. így értek el Akkon városa alá, amelyet már hosszú hónapok óta hiába vívott másik két király keresztes serege Richardunk nem indult azonnal a vár ostromára,1 mert az idevezető úton a sovány zsákmány között elébe akadt egy kedvére való göm- bölyded is, Fatmé nevű, fiatal, vad, érintetlen és makacs, s előbb annak ostromában kívá- na győzedelmeskedni. Számot vetett azonban azzal, hogy e sártekén sehol, de legfőképpen e megszentelt földön nem történhet semmi a mennyeiek segítsége nélkül, visszavonult hát sátrába, s két teljes órán át elmélyedve imádkozott: legyen Övé a leány. S miután úgy émm Anna elmondta, hogy többet várt Mert szerinte nem elég leírni azt az ismert jelenséget hogy léteznek közömbösen, legalábbis látszólag közömbösen élő fiatal mérnökök. A jelenség leírása még akkor se elég — mondta —, ha beszédstílusukat élethűen adja vissza az író. Meg kellene kísérelni a társadalmi okok feltárását. Anna igen jól ismerte a magyar, a francia és különösen a klasszikus orosz irodalmat — Beszéljetek már másról — szólt közbe a házigazda —, mert a végén kiderül, hogy ez a geológus kisasszony többet olvas, mint te... — Dehogy is... Csak sok időm van .,, — Furcsán mosolyogva mondta: — A magányos hölgy sokat olvas a prérin .,. Mit is tehetne mást? Ezt különösebb szomorúság nélkül jegyezte meg. Később magyarázatképpen hozzátette, hogy nem nagy eset, ka különösen az oroszokat jól ismeri, hiszen Leningrádban tanult Eredetiben olvassa Blokkot és Jeszenyint is, pedig az nem könnyű.., De hát ha Sándor járt arra és különösen Leningrádban, akkor tudja, hogy ott valóban közelharc folyik egy- egy újonnan megjelenő jobb könyvért és egyáltalán jobban benne van a levegőben a kultúra-éhség — Irigyelheti a fiatal szovjet írókat — mondta Anna Sándornak —, ott az irodalom közügy, mindennapi kenyér. Sándor azt válaszolta, hogy ő nem irigykedik senkire, mert éppen az az izgalmas, hogy nálunk is fel kell szítani az érdeklődést A házigazda szürke sörényét gereblyézve, megjegyezte: — Csak semmi irigykedés... A honi intelligencia is veszi a könyvet Itt a telepen is szépen fogy a könyv; Megveszik a mérnök urak, aztán később a megfelelő méretűeket az akváriumok alá dugják; hogy ne billegjen 5.: Negyed tizenegykor Anna felállt és búcsúzni kezdett Némi gondolkodás után Sándor is csatlakozott hozzá; Ügy látszik, a házigazdának is igen fáradságos napja lehetett, mert meggondolatlan kedélyességgel odavetette: — Pannika, aztán vigyázzon Sándorra, mert ha nem tudná, koszorús írónk mellől a nagy pesti forgalomban elsodródott a neje,.; most ismét független férfidolgozó.. ; Anna elpirult és válasz nélkül kisietett az előszobába. Erős holdfény világította meg a friss havat Előttük a tojáslámpákkal kivilágított néma lakótelep. Jobbra a völgyben az ezüstfényű olajtartályok. Egyszerre Anna nekiiramodott Futott vagy húsz métert, aztán csúszott egyet Sándor felnevetett és utána vetette magát Egy hógolyó éppen homlokon találta. Anna kacagott Sándor visszadobta; A lányszálló előtt kifulladva megálltak. Anna egészen kipirult Fehér prémszegélyű kucsmája kissé félrecsúszott Oldalt hajtotta fejét. — Hát akkor. (. viszontlátásra, Sándor. JfÉL ÉVVEL KÉSŐBB, nyáron, a megyeszékhely szállodájának éttermében találkoztak. Anna vette észre. — Megismer még? Sándor odanézett és alig ismerte meg Annát barnára égette a nap. Rövid, barna hajának néhány tincse a homlokába és oldalt az arcába hullott Kék-fehér pettyes kivágott ruhát viselt — Hogyne ismerném meg;.', a préri lánya ,, < — nevetett Sándor örömében; Anna terepjárója elromlott.; Elvitték a műhelybe. Sándor is rendelt egy kávét — A múltkor, tudja, ott az öregnél, nem tudtunk nyugodtan beszélni. Azóta sokat gondolkodtam magán. Hogy élhet egyedül? Nem is tudom pontosan, melyik faluban van a „főhadiszállása”? Anna elgondolkodva mosolygott — Látom; a „főhadiszállásra” emlékszik. Különben a főhadiszállásom pár száz méterre a határtól, igen csendes hely. — Az olajosok közül egyedül lakik ott? — Igen. A fúrósok és két gépésztechnikus a közelben laknak, hazajárnak. Az én szüleim a Viharsarokban élnek. Az ide egy kicsit messze van_, — Ne haragudjon, Anna, mégis, hogy él abban a faluban egyedül? — kérdezte Sándor és riadtan a távolba réved t a tekintete; — Hogyan? — kérdezte Anna nyújtottam — Nehezen, vagyis nappal nagyon is köny- nyen, mert ott vagyok a berendezéseim körüL Rengeteg a munkám és nagy a felelősség ... pontosabban nagy felelősséget vállalok... Mi a prérin vagyunk, az isten se tudja rámbizonyítani, ha feleslegesen rendelek el egy réteg- fúrást Az pedig harmincezer forint... — Na és ha hazamegy? — kérdezte rámenősen Sándor. — Igen, ha hazamegyek.:, ott rosszabb —> mondta Anna; Elfordította az arcát Mire visszafordult, mosolygott, és tárgyilagos hangon mondta: — Egy parasztcsaládnál lakom. öt gyerekük van, A férfi útépítőkhöz jár. Az asszony egész nap a kertben dolgozik, az állatokat eteti, délután főz... Amikor meglátta, hogy mindennap mosakszom és a fehérneműmet is naponta mosom, akkor szólt hogy „a kisaszfirmm udvariasam «ncadftrgmtt: Sándor közelebb húzta a geológusnőhöz a székét és megkérdezte: — Mi a véleménye? Érdekelne. rezte, ájtatosságával kellően elnyerte az égi hozzájárulást, beméne az önfejű és makacsul védekező leányhoz, s lovagló- korbácsával másik két órán át addig verte Fatmét, mig valóban az övé lett. Most már sor kerülhetett Akkon várára is, s mint Fatmét, azt is maga alá gyűrte. S amint az illő és méltányos, a keresztes lovagok a győzelem ugyan, hogy egyfolytában meghódítsa az igaz hitnek az egész Szentföldet, de hírt kapott: odahaza a lovagok és lordok annyira hiányolják királyukat, hogy már arra készülnek, mást ültetnek helyére a trónra. Ezért . hát sietve hajóra szállt, s hazafelé fordította a vitorlákat. A sors azonban úgy rendezte be ezt a világot, hogy aki lovagi erényekben gyenge, vágyó V. Leopoldus, Ausztria hercege — útközben — álno- kul foglyul ejtette a mi felséges királyunkat, majd magánál tartva a zsákmányolt kincseket, sőt mindazt a pénzt is, ami az otthon gyűjtöttből még maradt, őfelségét kiszolgáltatta VI. Henrik német-római császárnak, másik szövetsége, sünknek a pogányok elleni keresztes háborúban. után a város főterén összehord- ták, ami értéket csak a meghódított erősség palotáiban, templomaiban és kunyhóiban ösz- szeszedhettek,sa hadi jog szerint el is osztoztak rajta: mindaz, ami a kunyhókból kikerült, a szentföld hódítóit megillető áldással együtt a kereszteseké lett, őfelsége szerényen nem tartott meg magának mást, csak amit a palotákból és a templomokból gyűjtöttek össze. Richard kész lett volna erős az becsvágyban, irigységben. A német és frank uralkodók arcának minden oka megvolt, hogy piruljon a szégyen miatt, mert amit egyesült erejükkel hónapokon át nem voltak, képesek elérni, azt Oroszlánszívű néhány rohammal elvégezte. A pogány, aki nekik fittyet hányt, Richard kardja és keresztje előtt térdet hajtott, amit ők nem tudtak megszerezni, azt Richard hajói viszik Anglia kincstáraiba. A bosszúHenrik úr a királyi személyhez méltóan magas váltságdíjat szabott meg, s mit tehetett Richard? A távolból, a korona jogán, s a korona méltóságának megfelelő összegért áruba bocsátott a legtöbbet ígérőnek néhány püspökséget, néhány lordi címet, néhány udvari méltóságot, s jó néhány, az addig még szabadnak maradt parasztoktól elkobzott földet. Kell-e mondanom, hogy országunk legnemesebb férfiai ve télkedtek azért, hogy ki menynyivel bizonyítja hűségét uralkodója iránt, s az új püspökségek, új címek és rangok, új hivatalok, s a birtokok hamarosan gazdára leltek. Így gazdagodott az Ürnak ezen 1194. esztendejében bölcs és felséges Richard királyunk jóvoltából, a mi szeretett Angliánk nemességben, magas tisztségviselőkben és friss erejű jobbágyokban, s így nyertük vissza lovagi erényekben, ájtatos hitben és uralkodói képességekben páratlan királyunkat ... Ué vész Cy. István Kzony 8gy atnSI * roma nők, azok kenceficéinek any- nyit...” Próbáltam magyarázni neki, de ő csak fújta a magáét a rekedt hangján. Akkor bementem és egy rajzlapra felírtam: „Nye pesáty.” Ez azt jelenti: Nem nyafogni. — Micsoda .;; sötétség.;.- — mormogta együttérzően Sándor, — Igen, Szóval, kiszegeztem a szobám falára azt a lapot. Aztán felnéztem rá és sírtam. Sándor gyengén megsimogatta Anna asztalon nyugvó kezét. Anna kedvesen mosolyogva odább húzódott. Hallgattak. Később Annának eszébe jutott valami: — Az előbb azt mondta, milyen sötétség. Látja, én is így gondoltam — nevetett Anna —,- pontosan így. De később, amikor már alaposan, tudja, olyan igazi női alapossággal... Szóval, amikor néhány világos, modern bútorral berendezkedtem, függönyöket aggattam, felfestettem a padlót és kifosztottam a járási könyvesboltot, akkor még több Időm maradt... Gondolkodtam. És aztán kimentem a konyhába, a rekedt hangú asszony, a srácok és a morgó családapa közé. Próbáltam megérteni, miért tartanak engem idegennek, aki tizenhét esztendővel ezelőtt közülük jöttem? És már nem bántam, ha a gyerekek besározzák a torontáli szőnyegemet, csak jöjjenek a szobámba.;: Aztán együtt vacsoráztunk... De nem úgy, hogy én mindent elfogadtam, ahogy van ... Nem... A legnagyobb lányt rászoktattam, hogy minden este vacsora előtt alaposan takarítsa ki a konyhát, súrolja le az asztalt és hajtsa ki a legyeket.. : — Értem;: — mondta elgondolkodva Sándor és elővette a vastag jegyzetfüzetét. Beírt valamit. — Megvan még a bűvös füzete? — Persze. Ezt mindig magamnál tartom. Fel kell a dolgokat jegyezni, mert elfelejtem ... Anna hirtelen megkérdezte: — Azt is feljegyezte, amit télen az öreg mondott, hogy: „veszi a honi intelligencia is a könyvet, azután az alkalmas méretű az akvárium alá teszi, hogy ne billegjen”? — Honnan tudja? — Emlékszem rá. — Igaz. — Azért kérdem, mert ez elég szellemes és találó megjegyzés, tudja, az öreg szereti az ilyeneket. És igaza is van. De maga, ügye, nem elégedett meg ezzel a frappáns megjegyzéssel? Ugye, utánajárt, gondolkodott azon, hogy mi az érdektelenség és sznobizmus oka? Persze, ha volt ideje. Mert ugye, nincs értelme embereket, embercsoportokat szidni vagy éppen gúnyolni;.. Az azért kevés; Vagy nem? Sándor ránézett. Meglepetten vette észre, hogy milyen szép, ferde metszésű, okos szeme van ennek a lánynak. — Sokkal jobban jár az agya, mint nekem;;. — Ugyan, ezt hagyja ... először biztosan csacska olvasókisasszonynak hitt, most meg: „jobban jár az esze, mint nekem”. Ezek túlzások, fiatalember ... — nevetett Anna. — Túlzások... Megjött a gépkocsivezető. Elkészült a javítás. Indulhatnak; Sándor csaknem elkeseredetten nézett Annára, — Nem maradhatna még? — Nem, indulnom kell. Felállt az asztaltól. Mindkét kezével rövid haját igazgatta. Oldalt hajtotta a fejét, éppen úgy, mint télen a telepen, a lányszállás kapujában, amikor elbúcsúztak. — Ügy szeretnék még beszélni magával — mondta Sándor. — De mégse lehet, pedig higgye el, úgy szeretnék. — Értem — mondta Anna és a kezét nyújtotta. ★ |7 LTELT EGY ÉV. Sándor ismét a távoli telepen járt. Első útja az olajmező főmérnökéhez vezetett. Beszélgetés közben szó került Annáról, akit néhány hónappal azelőtt —. ahogy a főmérnök mondta: — :.: fewmtaS a prMt9L H telepen kapott lakást az új pontházban. Sándor egykedvűen hallgatta, de nagyon gyorsam búcsúzott. Anna mosolyogva sarkig tárta az ajtót Tréningnadrágot és könnyű fehér blúzt viselt. — Szép magától, hogy nem felejtett el — mondta Anna. — Ugyan, ezt nem is mondja komolyan ... Úgyis tudja, hogy magát nem lehet elfelejteni ... — Csak nem udvarol? Nevettek. Anna bevezette a szobába és elnézést kért Még mosogat. Rövidesen bejön. Feketét és többfajta készen vett süteményt hoz. Miközben lerakodik az alacsony asztalra, megjegyzi, hogy van sör is, most hűti. Sándor lehúnyja néhány másodpercre a szemét. Milyen kedves és szép ez az Anna. És milyen jó itt. Tisztaság, értelem és semmi unalom... Sándor a lakást dicséri. Anna elmondja, hogyan és miért vonták be a prériről a telepre. Cseng a telefon. Anna tegezve beszél valakivel. Mondja, hogy kedves régi ismerős — vendége van. Aztán leteszi a kagylót: — A vőlegényem volt Sándornak nagyon kell vigyáznia, hogy semmi ne lássák az arcán. Mivel nagyon vigyáz, ezért a legrosszabbat teszi: mosolyog. — A vőlegénye? Nem is tudtam ... Anna ránéz, halkan sóhajt és ezt mondja: — Nem szép fiú. Azt mondják, csúnya. Sovány, nagyon csontos az arca. Gondolkodott, emlékezőn mosolygott és hozzátette: — Ha beszél, az ádámcsutkája mulatságosan táncol. Felállt, az ablakhoz ment — De tudja, én nem olyannak látom őt... Nézze azokat a házakat ott Azok ötvenkettőben épültek. Szürke skatulyák. Látom is a csúnyaságukat, meg nem is. Mert tudom, hogy azokat a falakat nemcsak a malter köti. Benne van abban a mi nemzedékünk reménysége. A fiatalságunk, a szívünk szerelme. Ügy látszik, nem szégyellte, hogy fényes a szeme, mert a szoba felé fordult. — Látja, Sándor, nekem szép az az ember, aki nemsokára itt lesz. Pedig tudja miket mondanak? Azt, hogy félek a vénlányságtól és azért megyek ahhoz a „vörös kóróhoz” ... Sándor figyelmesen hallgatta, lelkiismeretesen helyeselt, majd mosolyogva ezt mondta: — Nagyon örülök, Anna .., hogy boldog... Anna hosszan nézte. Fontolgatott valamit, aztán elhatározta magát. — Emlékszik? Amikor először találkoztunk, azt mondta, hogy az irodalom az őszinteséggel kezdődik. — Emlékszem. — Akkor engedje meg ... — Tessék. — Bármit? — Bármit. — Maga nem örül, hogy én menyasszony vagyok ... — Mit? — Várjon. Nem féltékeny rám. Á, dehogy. Csak érdekesebb voltam, mint szenvedő, magányos nő... Nő a prérin ... Sándor nyugtalanul mozdult. — Várjon. Ezt meg kell mondjam, mert megkedveltem magát... Vigyázzon arra, hogyan él az emberek között. Nem figyelte, maga mindig csak kérdez és jegyez ... Magáról sose beszélt... Hiába jegyez olyan pontosan... Az is valami, de maga nem vizsgáló- bíró ... ne haragudjon ... Hátha engem is, vagy mást érdekelne közelebbről, kicsoda maga ... Érre nem gondolt? Rólam mindent tud, én már a szerelemről beszéltem és még alig tudok magáról valamit... Különben nem is ezt akartam mondani... Csengettek. Anna kiszaladt ajtót nyitni. Harminchárom— harmincnégy év körüli férfival jött vissza a szobába. » FIATALEMBER való1 ban sovány, feltűnően csontos arcú és hirtelenszők® volt
