Heves Megyei Népújság, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-19 / 273. szám

Gyümölcsöző kapcsolatok Gyöngyös és az NDK-beli Gera között Még tavaly kezdődött, ebben az évben már megszilárdult, a jelek szerint a jövőben pe­dig tovább fokozódik a kap­csolat a két város: Gyöngyös és az NDK-beli Gera között. Alig néhány hete, hogy a Ge- rai Állami Zeneiskola tanárai Gyöngyösre látogattak tapasz­talatok szerzése céljából, a hét elején pedig a Gyöngyösi Ál­lami Zeneiskola tanári kara tért vissza Gerából egyheti ott- tartózkodás után. Záborszky Józseffel, a zene­iskola igazgatójával beszéltünk élményeikről, tapasztalataikról. EGY HÉT ESEMÉNYEI — November 7-én indultunk és 15-én értünk haza — mond­ja Záborszky József. — A ze­neiskola tanárain kívül öt nö­vendék is kiutazott Gerába, mert közös hangversenyeken is felléptünk. A megérkezé­sünket követő napon a Gerai Városi Pártbizottság és a szak- szervezeti bizottság adott fo­gadást a tiszteletünkre, ame­lyen Dienes Tibor, a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyának népművelési csoport- vezetője mondott köszönetét a szívélyes fogadtatásért. — Milyen hangversenyeken szerepeltek? — A két iskola tanárainak hangversenyét telt ház előtt tartottuk meg a Német—Szov­jet Baráti Társaság székházá­ban. A rá következő napon a növendékek közös hangverse­nyére került sor. Ezzel kap­csolatba szerénytelenség nél­kül mondhatom, hogy a gyön­gyösi fiatalok nagyon szépen szerepeltek. Forró sikerük volt A TAPASZTALATOK — Bizonyára volt alkalmuk tapasztalatokat is szerezni. — Kinttartózkodásunk célja is ez volt, mint ahogy a gerai kollégák is ilyen szándékkal jöttek el hozzánk. - Több eset­ben részt vettünk oktatáson. A legfeltűnőbb jelenség, ami­vel ott találkoztunk, hogy a német kollégák előbb kezdik a hangszeres oktatást, és csak ezt követi az elmélet. Két évig nem foglalkoznak elmé­lettel egyáltalán. — Mit szűrhetünk le ebből? — Nem tudok állást foglal­ni ebben a kérdésben, hiszen olyan különbséget is mérle­gelni kellene, hogy mi a rela­tív, a szolmizációs hangskálát ismertetjük meg először, ők pedig előbb az abszolút hang­sort tanítják meg, és csak ké­sőbb térnek át a relatív ská­lára. De talán nincs is szük­ség arra, hogy egymás mód­szereit lemásoljuk. — Egyéb vonatkozású meg­figyelések? — Ne tűnjék dicsekvésnek, hadd említsem meg, hogy a közel százhúszezres Gerának ötszáz zeneiskolás növendéke van, míg a negyedannyi lélek­számú Gyöngyösnek több mint háromszáz. Épület szempont­jából sem állnak jobban, mint mi, a zeneeszközeink, felszere­lésünk pedig jobb, mint az övék. A TERVEK — Hogyan bővülnek a két város kapcsolatai a jövőben? — Valóban bővülnek, még­hozzá szervezettebb is lesz a két város zene5 együtteseinek kölcsönös látogatása. Nemcsak a zeneiskola, hanem a Gyön­gyösi Városi Szimfonikus Ze­nekar, valamint az énekkar együttesen vállalkozik csere­utazásra és hangversenyezésre, ezen belül közös „számok elő­adására is. A jövő év nyarán, július második felében Gyön­gyösről százhúsz tagú csoport indul két hétre az NDK-ba, négy hangversenyen lépünk fel a geraiakkal együtt. Meg­állapodtunk abban is, hogy ők viszont augusztus 20-ra jönnek el hozzánk, és alkotmányunk ünnepén reprezentatív koncer- tot adunk közösen. — Mi a célja ennek asJ együttműködésnek? — Azon túl, hogy zenei te­rületen is sokat tudunk tanul­ni egymástól, nem tűnik talán frázisnak, ha azt mondom, a két nép fiai is közelebb ke­rülnek egymáshoz, a szemé­lyes kapcsolatok, élmények alapján jobban megértik egy­mást, jobban megismerik éa remélhetőleg, meg is szeretik egymást A két város együttműködé­se, kapcsolata tehát egyre gyü­mölcsözőbbé válik. (g. molnár) ÉB lebet Jobb a rántott búsnál? tán egyelőre csendben van. Persze, ezek kirívó esetek. Leg­nagyobb részük nagyszerűen érzi itt magát, s a legkisebb fczeretetért is végtelenül hála­BEJÁRTUK az épületeket is. A tanulószobák, a játéktermek, k mosdók, a folyosókon a szek­rények, a hálótermek ragyog­jak a tisztaságtól. Virág min­Szombaton: hangverseny Gyöngyösön Jtz Országos Filharmónia bérleti hangverseny-sorozatá­nak keretében kerül sor Gyön­gyösön, szombaton este 7 órai Kezdettel, a Városi Művelődé­si Házban a következő kon- certra. A budapesti X. István Gimnázium hetventagú szim­fonikus zenekara hangverse­nyez KóTódy Andrásnak, az Állami Operaház zeneigazgató­jának vezényletével. Fellép hiég Szász József hegedűmű­vész. A műsorban Bach B-dúr szimfóniáját, Mendelsohn he­gedűversenyét és Beethoven II. szimfóniáját hallhatja a közönség. ______ ...................................................... 4 r xipfjJS&G 1965. november 19. péntek Otthon helyett egy egész város Fordította: Ferenez Győző beszélgetésnek vége, fölkelt az asztal mellől és elrikácsolta: — Heil Hitler! Most már minden világos volt. Bár nem akarta, Martin Göttel őrnagy minden kártyá­ját fölfedte előttünk. Valami­ért azt vette a fejébe, hogy Paul S'ebert főhadnagy... an­gol kém! Az Intelligence Ser­vice ügynöke... Most már értettük azt ii, hogy Siebert kémvoltát gya- níitva miért nem fogja le, s miért törekszik személyesen is megismerkedni vele. Látható volt, hogy a szolgálati helyze­ténél fogva a fronthelyzet fe­lől jól informált őrnagy meg­értette már, hogy a hitleri Né­metország a háborút elvesz­tette, elkerülhetetlen a közeli összeomlás, s ezzel együtt kö­zeledik a leszámolás is a go­nosztettekkel, melyeket a fa­siszták elkövettek, s különö­sen szovjet földön követtek el. S ez a megvásárolható spion elhatározta, hogy még idejében fölveszi a kapcsolatot az angol hírszerzéssel abból a célból, hogy még jókor átáll arra az oldalra, s így megmenekül a felelősségre vonás elől. Logikailag kimódolta, hogy az „angol kém, Siebert” bizo­nyára nagyra értékeli majd hallgatását, s mondani fog pár jó szót londoni paracsnoksá- gán érte, Göttel őrnagyért. S különben is — fontos az, hogy kit szolgál, Németországot vagy Angliát? Lényeg az, hogy menthesse a bőrét... S ebben nem ő, Göttel az első, s nem is az utolsó... Éppen ezért nem beszélt parancsnokságán senkinek sem gyanújáról Sie­bert főhadnagyot illetően. S megszületett a döntés: Nyikolaj Ivanovics Kuznyecov elmegy a találkára Göttel őr­naggyal, hogy a szovjet hír­szerzés számára megfelelően kihasználja ezt a bonyolult helyzetet. Ligyija Liszovjszkaja laká­sán 1943. október 29-én került sor arra a találkozóra, amely­re annyira készült a gestapós. Göttel feltűnően barátságosan viselkedett, igyekezett kimu­tatni örömét, s megelégedett­ségét az új ismeretség fölött, s bókokat eresztett meg a . fő­hadnagy menyasszonya felé. — Fräulein Valentina, a Bi­rodalmi Biztosság üdvöskéje — mondta ellágyultan. — Az ön boldogságára emelem po­haram, Siebert! Mikor már pár kupicával fölhajtottak, Kuznyecov föl­állt, s mintha most jutott vol­na eszébe a gondolat, mondta: — Nem unalmas ez így ma­gának, ismeretségünk alkal­mán, őrnagy úr? — S nevetve tette hozzá — Ha biztosítja, hogy semmit el nem mond a menyasszonyomnak, akkor ma este két ragyogó hölgyikével tölthetjük az időnket... Göttel nyomban megértett mindent. Siebert, bizonyára, nem hívja meg újdonsült is­merősét mindjárt „kanbulik­ra”, hanem kettőjüket érdeklő témákról akar vele ’ beszélni. S, természetesen, egyetértett a javaslattal. A tisztek etbúcsűztak Li- szovszkajátől és kimentek a házból. A zömök, alacsony sofőr szolgálatkészen nyitotta ki a kocsi ajtaját. — Nikolaus! — Siebert bi­zonytalanul legyintett a kezé­vel. — A szokásos út. Az megfordította az indító- kulcsot, s a kocsi lágyan el­gördült helyéről. Kuznyecov bizalmi emberé­hez — földalatti tagunkhoz—, Leonyid Sztukalóhoz vitte Göttelt. Hanem ettől a válto­zattól el kellett tekintenie. Va­lami történhetett Sztukalo há­za közelébeív mert nagy tö­meg verődött össze, s kint volt a rendőrség is. „Erre nincs szükség! —gom-' dolta bosszúsan Kuznyecov. — Máshová kell menni.” BsNyí- koláj Ivanovics máris paran­csot adott Sztrutyinszkijnek —» a sofőrnek —, hogy máshová a Légionisták útja 53-ba men­jenek. — Visszamegyünk? — kér­dezte csodálkozva az őrnagy,: — Nem, csupán egyszerűen, az egyik lányhoz akartam menni, ő itt lakik, de az utol­só percben eszembe jutott* hogy már bizonyára barátnőjé­nél. vár bennünket — mondta Kuznyecov az első varián sr„ ami hirtelen kéznél volt ...Robert Glaas nem voflt valami jelentős munkatárs a „Paketenaukcion” elnevezésű gyárban, az egyik legjellem­zőbb megszállási üzembenj amely azzal foglalkozott, hogy a hitleristák által a lakosság­tól összeharácsolt holmikai Németországba irányította. Glaas szolgálatkész, mindent teljesítő, csöndes, megbízható tisztviselő volt, aki majdhogy nem a csillagokat is lehozta volna az égről. Ezért aztán jól is „feküdt ’ a parancsnokság­nál. Hanem Hermann Knuth tábor­nokot, a „Paketenaukcion” pai rancsnokát, Ukrajna birodalmi biztosának, Erich Kochnak második helyettesét bizonyára megütötte volna a guta, ha megtudja, hogy a tisztjei kö­zül is a legszerényebb ember valójában holland illegális kommunista, aki kapcsolatban áll velünk, s aki már sok jó- szolgálatott is tett nekünk. Az ő lakására ment Kuz­nyecov azután, hogy Leonyid Sztukalo kiesett a számításból. (Folytatjuk) Es a város nem nagy, ám modern, szép, új épületeivel díszére válhatna sok. más te­lepülésnek. Most azonban, mint újdonsággal, Eger büsz- kélkedhetik vele, a Ráche­gyen levő új, nemrégiben át­adásra került gyermekváros­sal, ahol nyugodt, szép kör­nyezetben testiekben és szel­lemiekben gyarapodhatnak az állam neveltjei. TUDÓSÍTÁSBAN számol­tunk be az egri gyermekváros avatásáról. Azóta eltelt már egynéhány nap, s újra elláto­gattunk, hogy s mint alakult eddig e kis város polgárainak élete. Az irodában Brózman János­sal, a gyermekváros igazgató­jával beszélgetünk. — Jelenleg hetven kis la­kónk van, általános iskolások. December közepéig várunk még kétszázat, a jövő hét ele­jére pedig ötven óvodás korú gyereket. Állami gondozottak, minden kis lakónk egy-egy kü­lön történet. Szociális, vagy gazdasági körülmények, sőt, van olyan is szép számmal, aki veszélyeztetett családi körül­mények miatt lett az állam gyermeke. T. Feri kissé megzavarta a kialakuló rendet Eddig Hat­vanban élt nevelőszüleinél, s annyira megszerette őket, hogy rövid itt-tartózkodása alatt már két ízben megszökött Ilyen esetekkel sajnos, szá­molni kell, gondolni a megelő­zésre is. Hiába, az újat meg­szokni, még ha oly kedvesség és szeretet veszi is körül őket, nehéz. — Le kell kötni őket valami­vel. Feri kis barátja is közölte szökési szándékát Tudtuk, hogy nagyon szívesen forgoló­dik a konyha környékén. Meg­engedtük neki, hogy a szabad­időben odamehessen. Így az­denütt, az óvoda játéktermei­ben rengeteg játék, a hálókban tisztán vetett ágyak, mindenütt gondoskodás, figyelem, szere­tet. — Nevelőtestületünk negy­ven főből áll. Tapasztalt, nagy gyakorlattal rendelkező peda­gógusok. Sokan közülük gyer­mekotthonokban nevelősköd- tek. Rákos Vendelné kilenc évig babaszínház szerepében mű­ködnek, ahol esténként mű­kedvelő bábjátékosok adnak elő történeteket. A téma? Az apa részegen megy haza. Veszekednek. — Mit tehetnének? Játsszák, amit otthon láttak. Nem baj. Így hamarabb levezetik azt a felgyülemlett, s számukra még érthetetlen idegességet, amit a Budai Marika vacsorát főz kedvencének. Mazsolának. (Foto: Körmendi Károly) az egri gyermekotthonban dol­gozott, azelőtt tizennyolc évig tanított. — Lehet ezeket nem szeret­ni? — kérdezi beszélgetés köz­ben, amikor beléptünk „rezi­denciájába”. — Valamelyik anyukának nevezett. Figyel­meztette a másik, hogy az nem anyuka, hanem Erzsiké néni. A másik azonban letorkolta: az é n anyukám! Rákos Vendelné sok mindent kitalált, s ebben segítette hosz- szú pedagógiai tapasztalata is, hogy színessé, játékossá tegye a tanulást is. A Tanácsi Épí­tőipari Vállalat asztalosműhe­lyében két kis házikót készít­tetett, a „betűk és a számok házát”. Igaz, ezek egyelőre még (hadd szokják a gyerekek) rossz környezet beléjük plán­tált. , ionosén két fiatal felügye- lönővel találkozunk, Bartha Ágnessel és Varga Bélánéval. A szakma még új számukra, de a kis lurkók iránti szeretet majd mindent a helyére tesz. Feladatuk, hogy a nevelők tá- voliéíébcn felügyelnek. Tanu­lás, játék, rend. Napirend? HÉTKÖZNAP fél hétkor éb­resztő. Aztán reggeli torna, mosakodás, ágybevetés, takarí­tás. Gk teremtik a rendet, s így meg is becsülik, vigyáznak rá. A kiadós reggeli után át­sétálnak az iskolába, majd ebéd A szabad időben ott áll­nak a játékok rendelkezésre, meg a könyvtár, sőt, a gyer­mekváros hat műhelyében ki­tombolhatja magát a fúrás­faragás, a szétszedés és a sze­relés szenvedélye. Aztán jön a tanulás. Mint a kollégiumban a silentium. Majd vacsora, esti foglalkozás, mosakodás, vil­lanyoltás. Magyari Istvánná, az óvoda vezetője is várja már az új lakókat. Most még a takarítás, a rendezgetés folyik. No meg némi bosszankodás is, mert az építők a sietségben elfelejtet­ték, hogy néhanapján a foglal­kozótermeket szellőztetni is kellene, ám az ablakokat nem lehet kinyitni. Az esetleges betegek részére húszágyas gyengélkedő, három ápolónő, és egy orvos áll ren­delkezésre. Nagyon szép az ebédlő és a színházterem is. Kis csoport szállt meg egy asztalt. Amíg jön a raguleves, lelkesen inte­getnek az igazgatónak, akivel keresztül sétálunk a helyiségen. A kislányok még puszit is kül­denek. Kell ennél nagyobb el­ismerés? Hataján Dezső negyedik osz­tályos. Éppen most ügetett be az ajtón. — Eredményes volt a nap? — Ha jaj! Számtan ötös! — és már el is tűnt a kanál a szá­jában. A folyosón egy pillanatra magamra maradtam. Sziszegő hang ütötte meg a fülem. Mintha mozdony pöfögne. Egy kisfiú közeledett arra, aktatás­kával a kezében, s kihasználva minden szögletet. Ugyanis lö­völdözött. Képzeletbeli piszto­lyával leszedett néhány bandi tát, majd boldogan ügetett fel a lépcsőn. Utána kiáltottam: — Hol jártál? — Iskola — felelte szűksza­vúan. — Egyes van? Erre megállt, s csodálkozva, kissé sértődötten nézett le: — Ötös. Olvasásból... Most ebédelek. — Ml leszel, ha megnősz? — Katona. — Hogy hívnak? Már a felső folyosóról kiált vissza két lövés közben: — Bíró András! Negyedik osztály! A lényeget még meg sem kérdeztem: — Jó itt? — Jó!! — kiabálja, s egy ajtó becsapódik... Hátai Gábor Alekearandr Lukín: 4. — Angliáról? Sohasem! És különben is, miért kellett vol­na neki velem éppen Angliá­ról beszélgetni? Akad bősége­sen más beszédtémánk is. Göttel nyomon volt. — És ezenközben nem hasz­nált egy-egy angol szót? Ligyija elnevette magát — Hiszen én nem tudok an­golul ... S amennyire isme­rem, Paul csak németül be­szél ... Bár igaz, pár lengyei és ukrán szót is tud. De hát ezeket a szavakat minden itt szolgáló német tiszt ismeri. Göttel elgondolkozott. Végül aztán elhatározta magát. — Megkérem, tegyen meg valamit, Fraulein. Próbálja meg beszélgetés közben, mint­ha csak úgy véletlenül jönne a nyelvére, mondja neki: „sire”. Figyelje majd, hogyan reagál erre a főhadnagy és je­lentse nekem. Göttel értéséül adta, hogy a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents