Heves Megyei Népújság, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-18 / 272. szám

Kié a termelőszövetkezet ? Kié a termelőszövetkezet? Ostoba kérdés — hát kié lenne, ha nem a termelöczö- vetkezet tagságáé... És kí szólhat bele a terme­lőszövetkezet ügyeibe, gond­jaiba? Nevetséges: természe­tes, hogy a szövetkezeti tagok valamennyien. Nyilvánvalóan nem saját zsebük, saját fejük után, hanem a közös dolgaiért való aggódásból, a közös gya­rapításáért, jobbításáért. Olyan közhelynek tűnhetnek ezek a megállapítások, amelyekre lát­szólag szót sem érdemes pa­zarolni, hiszen hosszú sor tel­ne ki azokból a szövetkezetek­ből, ahol nemcsak mondják, de a gyakorlatban is val’ják már, hogy a termelőszövetke­zet a tagságé, megszilárdítá- tásának, gazdagításának, erősí­tésének feladata is a tagságé. Ám meg kell azt is monda­ni, hogy az ostobának tűnő kérdések a gyakorlatban, né­hány termelőszövetkezetünk­ben, sajnos, nem is annyira naivak; hogy néhány közös gazdaságban legfeljebb a kér­dés feltevéséig jutottak el, a válasz gyakorlata már ko­rántsem egyértelmű. Egyik szőlős termelőszövetkezetünk­ben történt az alábbi, látszó­lag nem nagy eset: A traktor szántásának mélysége semmiképpen sem állt arányban az agrotechnikai előírásokkal. Látta, hogyne látta volna ezt a szövetkezet vezetőségének egyik tagja. Látta, morgott is valamit az orra alatt, aztán továbbment Miért? — Dehogy szólok én, minek nekem haragost keresni... Szóljon az elnök, azért fize­tik ... Nem kell különösebb böl­csesség, szakmai hozzáértés, hogy az ember megjósolhassa: milyen lesz a termés azon a táblán — s ki tudja, hány ilyen tábla lehet még, vagy van már?! —, amelyen a szán­tás minősége meg sem közelí­tette a kívánalmat. Az már aztán kétszerkettő, hogy az alacsonyabb termésátlag nyo­mán nyilvánvalóan alacso­nyabb lesz a munkaegység ér­téke, kevesebb a szövetkezet vagyona. Hogy ez mennyiben csak az elnök dolga, akit ,.ezért fi­zetnek”, azt már nehéz lenne megmondani, de azt már igen: valóban nevetséges kérdés-e, hogy ki szólhat bele a szövet­kezet ügyeibe? Természetesen a közösnek nemcsak így lehet ártani, ha­nem úgy is, hogy valaki na­gyon is tudatosan, megfontol­tan és egyáltalában nem ké­nyelemszeretetből nyúl bele a közös iszákba. Ez történt egy másik termelőszövetkezetben, ahol éppen a fegyelmi bizott­ság egyik tagja vélte úgy, hogy ha már közös a közös, kiveszi részének egy darabját, csak úgy, önhatalmúlag. A ve­zetőség természetesen elhatá­rozta, hogy a tagság elé viszi az ügyet, s leváltatja azt az embert a fegyelmi bizottság­ból, aki ragadós kezével vált méltatlanná erre a' megtiszte­lő megbízatásra. Az ám! de néhány hangos­kodó úgy vélte, voltaképpen nem csinált olyan nagy dolgot a magáról megfeledkezett em­ber, utóvégre „övé a szövet­kezet” ... S a néhány hangos­kodó és még több gyáva, va­lamint a vezetőség erélytelen- sége nyomán, a szövetkezeti demokrácia nagyobb dicsősé­gére nem váltották le a tol­vajt fegyelmi bizottsági tiszt­ségéből. övé a szövetkezet? — hát természetesen. A végzett munka, a közös elosztás, de nem az egyéni lopás alapján. Így lehet visszájára fordítani a légből csebb elvet is, ha akadnak erélytelenek, ha szép számmal akadnak olyanok, akik úgy vélik: minek szerez­zünk magunknak haragost. A szövetkezet a becsületesen dolgozó tagoké, s nem az eny­ves kezű naplopóké, mert a szövetkezeti gazdaság alapja nem a tolvajlás és a lógás, hanem a becsületes munka és a közös vagyon védelme. Igaz — és ez örömteli dolog, a fej­lődés mindennél hitelesebb bizonyítéka, hogy az effajta példák egyre kevesebbek, de a kevés példa is példa ar­ra, hogy a szövetkezeti veze­tőknek, szövetkéz H'oen do’go- zó kommunistáknak, s maguk­nak a szövetkezeti tagságnak van még mit tenniük, hogy a szövetkezet és a kosos gond­jaiba való beleszólás valóban a tagságé legyen. Gyurkó Géza Nem kell félni as igazságtól Jól dolgozik a gyöngyösoroszi tsz-páriszervezet Aki a kávét szereti, az még a szerecsent is megbocsátja, legalábbis egy kis időre. A szerecsen, szép feketére festve, természete­sen a „legújabb” divat szerint piros fezben, ott vigyorog a tarnamérai vendéglő falán, kézzel rajzolva éppen úgy, mint a mellette levő szöveg: „Fogyasszon gyakrabban presszókávét!” Nagyszerű. Én gyakran fogyasztok presz- s.zókávét, de hajlandó vagyok még gyakra b- ban is fogyasztani. — Kérem, kaphatok egy duplát? — Nem. kaphat! — Miért? — nézek fel segélykérőén a szerecsenre. — Mert nincs presszógépünk... Most már értem: a szerecsen ott a falon már tudta, hogy az egész ajánlat csak hecc, amellyel a gyanútlan vendéget április 1 hő­sévé lehet avatni. Már előre kivigyorgott... Ha kávéért kell is, de humorért, úgy lát­szik, nem kell a szomszédba menni Tarna­meran. (-6) A GYÖNGYÖSOROSZI Feb­ruár 24. Tsz elismerten a já­rás legjobb közös gazdaságai közé tartozik. A megalakulás óta mindig 50 forint fölé kere­kedett a munkaegység értéke. A tagság valóban magáénak érzi a közöst, ezt a szorgalmas munka mutatja. A tervezés és a termelés reális alapokon nyugszik, ezt a gazdaság fejlő­dése, az emberek elégedettsé­ge bizonyítja. Egy tényezőről azonban kevés szó esik. Igaz, hogy ez nem törekszik látvá­nyosságra, az eredmény is csak közvetve mérhető szám­adatokkal, de hatása az embe­rek tudatában érlelődik gaz­dag gyümölcsöt hozó terebé­lyes fává. Ez a pártmunka...! Mit s hogyan csinálnak itt a kommunisták? Miként dolgo­zik itt ebben a félig bányász, félig paraszti faluban a párt- szervezet? Ezekről a kérdések­ről váltottam szót Szőke István elnökhelyettessel, aki egyben az alapszervezet titkára is. — Türelem és aprólékos, szerteágazó tevékenység jel­lemzi egy tsz-pártszervezet munkáját — kezdi a titkár. — Szót kell értenünk egyes tagok családi problémáiban ugyanúgy, mint a százezreket, vagy milliókat jelentő gazda­sági kérdésekben. Ehhez világo­san kell látni az összefüggése­ket ... — És mit tettek a tisztánlá­tás érdekében? — Évekkel ezelőtt határozat született, miszerint minden kommunista köteles elvégezni az általános iskola nyolc osz­tályát. Ez megtörtént. — Milyen eredményt hozott a jó példa? — Sok pártonkívüli köve­tőnk is akadt. HUSZONNYOLC kommu­nista dolgozik a tsz-ben. Nem nagy szám ez, de a tagság, is­merve akaraterejüket, tapasz­talva munkaszeretetüket, elfo­gadja tanácsaikat, véleményü­ket, és talán még azért is hal­latszik a brigádokban hango­sabban a szavuk, mert a 28 párttag közül 15 fizikai mun­kát végez. — Még ebben az évben öt fővel szaporodik a taglétszám, — folytatja Szőke István. — Természetesen megválogatjuk, hogy kiket engedünk a so­rainkba. Olyanok lesznek a tagjelöltek, akiket becsületben, munkában, vagy a politikai kérdések értékelésében példa­képül állíthatunk bárki elé. A téli pártoktatáson vala- menyi párttag részt vesz. A kommunistákon kívül 22 fő pártonkívüli tsz-tag is hallgat­ja majd a gazdaságpolitikai előadásokat. Amilyen lelkesen beszél Sző­ke István a tsz pártéletéről, éppen az ellenkező végletbe csap át, ha az idei eredmé­nyekről ejtek érdeklődő szót. Mintha szégyellné, hogy az idén bizony 50 forint alá csök­ken a munkaegység értéke. Nincs ok a szégyenkezésre! Megtettek, amit ember megte­het. Mert nem a termés meny- nyisége okoz kiesést, hanem a minőség. Több napfény kellett volna, hogy magasabb cukor­fokra érjenek a fürtök. A beszélgetésünk elején azt mondta Szőke István, hogy le­hetőleg ne írjak a munkaegy­ség várható csökkenéséről. De lenne-e értelme takargatni a valóságot? Nem helyesebb-e, ha a tagság, a tsz-gazdája tu­domást szerez a problémák­ról? A gyöngyösoroszi embe­rek szorgalmas, jó gazdák. Tudják, hogy a föld egyik év­ben bőséges kamataival együtt adja vissza a beléfektetett munkát, míg egy másikban elcsíp egy keveset. És az len­ne a hiba, ha a pillanatnyi ku­darc munkakedvet csökkentő elkeseredéshez vezetne. Meg ok sincs ilyesmire, hiszen a tavaly tartalékolt 1 millió 700 ezer forittal — ha nem is pó­tolják —, de némileg betöm­hetik az időjárás által ütött ré­seket. A MUNKACSAPATOKBAN dolgozó kommunistákra hárul a feladat, hogy az említett té­nyeket az igazságnak megfe­lelően megmagyarázzák a tag­ságnak. Helytelen lenne tehát a titkolózás, mert hisszük, hogy az őszinte szót megértik az em­berek. Laczik János Eredményesen zárják az évet a detki Szabadság Termelőszövetkezetben Különös, alacsony kis em­ber volt. Haja fakószőke, sze­mei szürkék, barátságosak. Szája sarkában örökös mosoly húzódott meg. Agyonmosott kék-fehér csíkos kórházi pi­zsamában járt, hidegebb idő­ben köpenyt terített vézna vál- laira. Hangtalanul járkált a ri­deg folyosókon, ha valaki szembejött vele, bocsánatkérő mosollyal húzódott félre a fal Piciié. Ritkán látogatták meg. Né­hányszor bejöttek hozzá az is­merősei, idősebb parasztembe­rek, szidták az elnököt, meg a vezetőséget, meg a rokonokat, akikkel telerakták a termelő­szövetkezetet. Bort hoztak ne­ki, meg sült csirkét. A bort csendesen megiszogatta, a csir­kével megkínálta a többieket. Néha a felesége is meglátogat­ta és a fia, aki katonaként szolgált valahol a Dunántúlon. Évente kétszer-háromszor őt is hazaengedték. Néhány nap­ra eltűnt a folyosókról, a kór­teremből, üresen hagyott ágya jelezte egyedül, hogy ő is létezik a kórház fehér vilá­gában. Aztán visszajött s ez ugyan­úgy nem tűnt fel senkinek, mint amikor elment. Amikor újra elfoglalta he­lyét a gyógyszerszagú világ­ban, néhány napig kerülte a többieket. A megszokottnál még kevesebbe» beszélt, lát­hatóan lefoglalták saját gondo­latai. Az egyik folyosó végén hevenyészett kis társalgó volt, poros kis asztallal, rajta több­hónapos újságokkal, néhány szék s az egyik sarok­ban egy akváriufn. Órákig nézegette az akváriu­mot. Bámulta a homályos üve­gen áttetsző vízi életet, von­zották a különös formájú és színű halak, ahogy hangtala­nul siklottak a vízben a sej­telmes, elmosódó növények kö­zött. Maga sem tudta, mennyi ideig álldogált. Csak akkor rezzent fel, ha szólították. Za­vartan elmosolyodott, s fél­szegen megindult a kórterem felé. A kórházban unalmasan tel­tek a napok. Tél volt, a fák kopár, csupasz gallyai göcsör- tös kézként markoltak a sö­tétszürke felhőkbe. Fújt a szél, piszkos hófoltok tarkították a kietlen parkot. Néhány nap múlva aztán megnyugodott. Újra kivette ré­szét az esti társalgásokból. A kórterem varázsszemének fa­kózöld fényében órákig beszél­gettek, többnyire pikáns tör­téneteket, amelyeknek főhő­sei legtöbbször az ápolónők voltaic. Lassan teltek a napok. Az egyhangú, unalmas szürkeség, az állandó vizsgálatok megvi­selték a betegek idegeit. Min­denki ingerült volt, apró kis semmiségeken veszekedtek egymással. Egyedül a látoga­tók és az otthonról érkezett le­velek jelentettek valami vál­tozatosságot. ö türelmesebb volt a töb­bieknél. Olvasott, rejtvényt fejtett, valahogy megpróbálta elütni az időt. Elvétve magáról is beszélt. Elmondta, hogy asztalos a ter­melőszövetkezetben s jól meg­fizetik a munkáját. Most már több éve beteg s csak néha-né­ha engedik haza. Egyszer a társalgónál, talál­koztunk. Nézte az akváriumot s nem vette észre, ahogy mel­lé léptem. Figyelte a halakat elmélyültem Aztán rám nézett s elmosolyodott. — Kár, hogy a halakkal nem lehet beszélni — mondta. — Mennyi érdekes dolgot tudná­nak mesélni. Én már ismerem őket. Az a hosszú, amelyiken fekete csíkok futnak kereszt­ben, nagyon élelmes. Gyors, ügyes, ő az első, amikor beszór­ják az ennivalót. Hirtelen mozdulattal bele­nyúlt a vízbe s kivett egy vé­kony testű, piros halat. Vergő­dött a hal a tenyerén, apró, energikus mozdulattal dobálta fel magát, aztán egyre lassab­bak lettek a mozdulatai. Ami­kor már mozdulatlanul feküdt a tenyerén, visszadobta. — Látja, uram — mosolyodott el kínosan — valahogy így va­gyok én is. Amíg itt bent va­gyok, nincs semmi bajom. De, ha kiengednek, vissza kell jön­nöm azonnal. Itt aztán újra észhez térek. Néztük a piros halat, amely mintegy szavai igazolásaként, újra úszni kezdett. Aztán sokáig nem beszéltünk. Ügy látszott, hogy keiül, min­dig kitért előlem. Valószínűleg szégyellte hirtelen megnyilvá­nulását. A kórházban ment minden a régiben Csupa unalom, néha egy-egy részeget hoztak be (Tudósítónktól): A közel négyezer holdas detki határ az idén is a leg­jobban művelt területek közé tartozik a gyöngyösi járásban, így természetes, hogy az ered­mények is biztatóak és a ta­valyihoz hasonlóan az idén is a legjobbak közé számítanak majd a megye vegyes profilú termelőszövetkezetei között. Biztató eredmény, hogy ed­dig a szövetkezet bruttó bevé­teli tervét máris kétmillió fo­rinttal teljesítette túl. A detki Szabadság Termelőszövetke­zetbői az idén a tervezettnél több gabonát szállítottak el­adásra, volt miből, hiszen öt­ven vagonnal több termett a tervezettnél. A cukorrépa-ter­mésük kétszáz mázsa volt át­lagban holdanként. Több mint ezer hízott sertést és 102 hízó­marhát értékesítettek. Jól si­került a száraz kertészetük, ahol paradicsomból és papri­kából 35—40 ezer forintot kap­tak holdanként és túlteljesítet­ték egymillió forintos bevételi tervüket. A jövedelem egy ré­sze a szőlőtermesztésből szár­mazik. A szövetkezetnek ugya­gyomormosásra, ez jelentette a változatosságot, az érdekest. Utána napokig beszéltek róla, volt, aki rosszallólag, volt, aki nevetve Már egészen elfelejtkeztem az akváriumi beszélgetésről, amikor az egyik nap levele ér­kezett. Szürke arccal olvasta a teleírt papírlapokat, szeme rés- nyire szűkült össze. Aztán szótlanul kimenta kór­teremből s egész nap nem lát­tuk. Az egyik nővér mondta, hogy az ügyeletes orvostól ki­kérte a ruháját, elkéredzkedett a városba. Hogy miről szólt a levél, senki sem tudta, nem be­szélt róla senkinek. Este kilenc óra lehetett, a nő­vér leoltotta a villanyt. Megin­dult a szokásos beszélgetés a nőkről, az orvosokról, egyéb dolgokról. Lassanként hatni kezdett az altató, már csak né- hányan pusmogtak. Horkolás, szuszogás hallatszott, a szoká­sos esti zajok. A folyosón a csendet hirte- lenül léptek zaja törte meg. Botorkáló» hallatszott, puffa­nás, majd vad káromkodás kö­vette. Mire a betegek és az ápoló­nők kiszaladtak, már ott állt a társalgó sarkában, az akvárium előtt. ... Az asszony ... összeállt... — szűrte ki fogai között a sza­vakat gyűlölettel. Fakószőke haja csapzottan hullt az arcába, vékony teste szinte elveszett a télikabátban. Meredten bá­mult az akváriumra, amelyben riadtan, némán keringték a furcsa testű halak. Nézte az el­mosódó növényeket, a halakat, keze görcsösen megfeszült. Az­tán egy hirtelen, gyors mozdu­lattal belevágott az üvegbe. Mire odaértek hozzá, már megnyugodott, nézte a kezét, amelyből pirosán ömlött a vér. Kaposi Levente. nis ez az özemága sem marad» adós, 35 mázsa Volt a holdan­ként átlagtermés, de a ter­mőre fordult 32 holdas új te­lepítésükről 60 mázsás átlag­termést szüreteltek. A további jó eredményekért nagy gondot fordítanak a gé­pesítésre és az építési beruhá­zásokra. A közeljövőben át­adják az új szerelőcsarnokkal ellátott gépműhelyt és a 125 férőhelyes itatásos borjúneve­lőt. Tíz talajművelő erőgépük van, ami gazdaságos kihaszná­lással elegendőnek bizonyult* hogy időre végezzenek a beta­karítással és két hét múlva a mélyszántást is befejezzék. A munkaegység értéke az idén is nagy lesz, prémiumot is kapnak a jól dolgozó szö­vetkezetiek, a tartalékalapot pedig 2 millió forinttal kíván­ják növelni, hogy biztosíté­kuk legyen a jövőre vonatko­zólag is. Bezárt bolt Egyszer már szóvá tettük, hogy kölcsönzőbolt csak egy van Egerben és Gyöngyösön is, de azzal az eggyel is rosz- szul, nem a lakosság igényei szerint gazdálkodik a Heves megyei Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat. Ugyanis ami­korra az Egyesült Izzóból, a Finomszerelvénygyárból, vagy a hivatalokból a kölcsönző- bolthoz érnek az emberek, azt zárva találják. Szombaton dél­ben egy órakor zár az üzlet. Pedig köztudomású, hogy „a dolgozó családoknál” szombat délután éri el csúcspontját a második műszak, a legtöbb helyen akkor rendezik a nagy­mosást, a hét végi takarítást. Es éppen a szerény jövedel­mű családokat bosszantják a szombat délben lehúzott re­dőnnyel. Persze, bárkinek joga van már pénteken is kikölcsönöz­nie a gépet. De egy-két órás használatért fizessen két-, vagy éppen háramnapi köl- csöndíjat? Vajon kinek kifize­tődő ez? A kispénzű emberek­nek nem, az biztos. A vállalat központjában azt állítják, hogy egyszer már megpróbálták, de nekik meg a szombat délutáni „műszak” nem kifizetődő. Vajon a rövid kísérlet alatt hányán vettek tudomást a lakosságnak nyúj­tott kedvezményről? De mi­lyen költségtöbbletet okozna, ha a szombati órákat a hét közben hosszabb ebédszünet­tel, vagy~péláául a hétfő dél­utánnal kárpótolná az üzlet egy-egy dolgozója? Melyik elöbbrevaló: a la­kosság érdeke, vagy az üzlet­vezető kényelme? Vajon ho­gyan állapítanák meg a nyit­va tartást, ha saját zsebre menne a bevétel? F. L. ^MlPUmG 3 1965. november 18., csütörtök;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents