Heves Megyei Népújság, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-03 / 233. szám
Jósolhafunk-e a csillagokból? Az ember sokoldalú ismeretei között tartja nyilván az idő fogalmát is. Többek között ez teszi számára lehetővé, hogy terveket készítsen, életét ne csak a pillanatnyi szükségletek kielégítésére törekedve rendezze be. Sokan vannak azonban még ma is, akik jövendőjüket nem a tárgyi tényekből kiindulva tervezik, s az előttük álló eseményektől rettegve, vagy a jövőjük iránti kíváncsiságtól fűtve, jóslatok alapján akarnak abba bepillantást nyerni. A jóslások egyik legősibb formája a csillagjóslás, amely az ősi Babilóniában keletkezett, s napjainkig fennmaradt. A csillagjóslás hívei azt állítják, hogy az egyének, de egész társadalmak, sőt az emberiség jövendője is „meg van írva” a csillagokban. Ez a kijelentés tehát azt az állítást tartalmazza, hogy mind az egyén, mind az egész emberiség sorsa eleve elrendelt, megváltoztathatatlan. A csillagjósok a jövendőt a csillagok, pontosabban a bolygók állásából vélik kiolvasni, méghozzá csalhatatlanul. Állításuk szerint az egyén vagy a társadalom jövőjét, valamely nagy társadalmi tett következtében beálló változások sorozatát, az egyén születésének pillanata, illetve a társadalom által végrehajtott cselekedet pillanata határozza meg, mégpedig aszerint, milyen helyzetet foglalnak el az adott pillanatban a bolygók. Az asztrológia híveinek ez az állásfoglalása jut kifejezésre a „szerencsés” emberekre alkalmazott, szállóigévé vált mondásban is, hogy „szeren- fcsés csillagzatban született”. Jósolhatunk-e valóban a (csillagokból? A tudomány ma már felderítette az égitestek világának számos törvényszerűségét, és a végbemenő jelenségek egész Sorára képes magyarázatot adni. Felfedte az égitestek egymásra gyakorolt hatását, mozgását, ezen keresztül pedig az időben változó elhelyezkedésüket kormányzó törvényiszerűségeket. Mindezen ismeretek egyértelműen arról tanúskodnak, hogy az égitesteknek nincs olyan hatásuk a Földre, prnely a legcsekélyebb mérALMA kis és nagy tételben eladó, naponta 7-től 17 óráig. Petőfi Tsz, Eger—Felnémet Vállalatok, közületek figyelem! 30-as, 40-es karmantyús betoncső a Ludas i Fmsz TÜZÉP- telepén korlátlan mennyiségben kapható. XEPUJSMG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telelőn: 12-57, 12-73. Postafiók: 23 Kiadja: E Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. Kiadóhivatal: Eger.- Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24—44. Postafiók: 23 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési dija egy hóra 12,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index: 25 062. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Bródy Sándor utca 4. igazgató: Marosán József. fékben is befolyásolná a rajta élő emberi közösségnek vagy egyénnek a sorsát. A csillagjóslás több mint 6000 évvel ezelőtti kialakulásakor az ember még a természet játékszere volt. Ki volt szolgáltatva az elemi csapásoknak, amelyek váratlanul érték és pusztították nemcsak javait, munkája gyümölcsét, hanem őt magát is. Az égboltról és annak égitestjeiről még semmit nem tudott e korszak embere. Ami saját megfigyelései alapján számára érthető volt, az mindössze annyi, hogy ez a különös, megfoghatatlan, távoli világ látszólag változatlan. A fenséges nyugalomnak és az örök változatlanságnak ez a hiányos Ismereteken alapuló képlete vezetett arra .a gondolatra, hogy e szigorú rendnek engedelmeskedő égi világ magában hordozza a jövendőt a változékony, születő és elmúló egyén és emberiség számára. A megismertek alapján érthetőnek kell minősítenünk a régi idők emberének a hitét a csillagjóslásban. Teljesen érthetetlen azonban az olyan eset, amikor a mai emberek, a modern világ polgárai hittel és bizalommal fogadják jövőjük- re vonatkozó jóslatokat. Az égbolt égitestjei és annak jelenségei nem változatlanok. Aihi rejtve van a puszta szem elől, azt feltárták a modern műszerek, és megmutatták, hogy a születés és a pusztulás az égitestek világában ugyanolyan általános és törvényszerű, mint az ember világában. Csakhogy ezek a folyamatok sokkal lassabban zajlanak le, semhogy néhány emberöltő alatt észlelhetők, kimutathatók lennének. Az égbolt égitestjeinek mozgását, a rajtuk és bennük végbemenő folyamatokat ugyanakkor merőben más törvények kormányozzák. Ezek a törvények semmiféle rokonságban sincsenek sem az egyén, sem a társadalom, mini egész életével, fejlődésével ösz- szefüggő törvényszerűségekkel. Éppen ezért ez a két, merőben más törvényeknek engedelmeskedő világ nincs és nem is lehet olyan kapcsolatban egymással, hogy egyik jelenségei meghatározzák a másik jövendőjét. Az égitestek világa nem titokzatos, megismerhetetlen világ: műszeres követeink ma már legközelebbi égitest szomszédainkat kutatják, s rövidesen az ember is eljut az első idegen égitestre: a Holdra. Ha semmi más nem, de az embernek az idegen világokat meghódító tevékenysége is világosan mutatja, hogy nem a természetnek van hatalma az ember felett, hanem éppen megfordítva, még akkor is, ha ez a természet olyan hatalmas, mint a bennünket körülvevő világegyetem. Sinka József Köszönetét mondunk mindazoknak, akik JURÁNYI ISTVANNÉ szül. Bartsch Erzsébet tanítónő temetésén részvétüket nyilvánították és ezzel próbálták enyhíteni fájdalmunkat. Jurányi és Bartsch család Köszönetnyilvánítás j Mindazoknak, akik drága jó édesapánk TAKÁCS JÓZSEF elhunyta alkalmából fájdalmunkat részvétükkel enyhítették, ezúttal mondunk köszönetét. Farkas Lászlóné és özv. Stokker Kálmánná § Apróhirdetések § Szakképzett ápolónőt felvesz az Egri Szociális Otthon. Jelentkezni lehet a Szociális Otthonban, Eger, Hajdúhegy. Elcserélném kettőszobás összkomfortos lakásomat ugyanolyannal, vagy kisebbel esetleg külsőségen is. Kertes lakás előnyben, Eger, Csákány u. 14. Kétszobás családi ház eladó. Hatvan. Balassi 39. alatt. Érdeklődni Szabadság u. 34. Mekcsey u. 14. számú ház olcsón eladó, 2 szoba, konyha, éléskamra, beköltözhető, érdeklődni SZTK Rendelőintézet, I. em. 17. Juhászné. Egerben, Rózsásdüllő utcában (Honfoglalás út végén) OTF-s családi ház eladó. Lukács. Egerben, Kassai u. 19. számú 2 szobás kertes családi ház beköltözhetően eladó. Heves központjában, Vörőshad- sereg útja 18. számú szabadrendelkezésű ház felerész — két utcai, egy udvari szoba, előszoba,- konyha, nyári konyha és mellék- helyiségek, kerttel együtt 193 négyszögöl területen azonnal, beköltözhetően eladó. Füzesabonyban, a Szabadság út 18. szám alatt levő ház eladó, 400 négyszögöl telekkel. Érdeklődni lehet, Füzesabony, Dózsa György út 58. sz. alatt. Jáwa Ideál Igényesnek eladó. Zsámboki, Hatvan. 1-es posta. Kifogástalan állapotban lévő fa- fűtéses boyler és egy 220 V motor szivattyúval eladó, Verpelét,- Toldi út 2. Danúvia motorkerékpár olcsón sürgősen aladó. Gyöngyös, 80-as fodrászüzletben, egész nap. Nádszövet (stukatúr) egy tekercs 20 m1 60,— forint. Megrendelésre,' korlátlan mennyiségben azonnal szállítok. Tóth Ferencné, Tiszaluc, Alkotmány u. 70. ÜJ paplanok, steppelt ágytakarók, régi paplanok átdolgozását, dunnából paplanok készítését rendelésre megbízhatóan és pontosan szállítok. Mező Józsefné, paplan- készítő, Eger, Alkotmány u. 7. A Heves megyei Szeszipari Vállalat szeszfőzdéje, Eger, Sas út 92. sz. alatt, a termelői bérfőzést október 1-én megkezdi. Kérjük a termelőket, előjegyzésüket tegyék meg. 2 db gumikerekű lovaskocsi eladó. Érdeklődni lehet a Heves megyei Szeszipari Vállalat központjában, Eger, Alkotmány u. 8. Gyönyörű rekamlék, fotelek, székek állandóan kaphatók előnyös fizetési kedvezménnyel. Fényképes árajánlatot küldök, Száraz kárpitos, Bpest, VI.; Majakovszkij utca 100. Ipartelepek között lévő háromszobás összkomfortos családi ház eladó. Rés Ferenc. Lőrinci. Bem utca 41. Kétszobás, kertes családi ház beköltözhetően vári u. 16. eladó, Eger, KolozsHázhelynek való telek gyümölesőssel eladó, , Jakabné, Eger, Má3 us 1. u. 9. Egy szoba, konyha és istállóból álló ház építő anyaga eladó. Cim: Gyöngyös. Gorkij u. 6. luivicuesi es tetőjavítást vauaiOK, Köblő Gyula, tetőfedő mester, Eger, Marx Károly 8. írógép kölcsönhasználatra kapható. Busák műszerésznél, Eger, Autóbusz állomásnál. Autósok figyelem! Kiss László megnyitotta autószerviz műhelyét, Eger, Makiári út 62. alatt Szombaton, vasárnap is az autósok szolgálatában. Érdeklődni telefonon: 26—82. Étkezési burgonya valamint bor eladó kis és nagy tételben. Petőfi Tsz, Éger-Felnémet A Karácsonyi Földművesszövetkezet értesíti vásárlóközönségét, hogy litzeptelepén az árusítás ismét folyamatban van. Házhoz szállítást is válla! 20 km-es körzetben. Fűrészelt tihaméri TUFAKÖVET most vásárolhat: a 301-es egri. 312-es bélapátfalvi, 315- ös káli, 316- os füzesabonyi, 321-es recski telepeinken. Igényét jelenleg ki tudjuk elégíteni. Eger—Salgótarjáni TÜZÉP Vállalat Biztos jövedelem a sxerxődéses dohánytermelés MAGAS BEVÁLTÁSI ARAK, TERMÉSZETBENI JUTTATÁSOK, INGYENES VÉDÖSZER, PERMETEZÉSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉS. KÖSSÜK MEG MIELŐBB AZ 1966. ÉVI DOHANYTERMELÉSI SZERZŐDÉST. Kötözetlen fenyőfa-hulladékot korlátozott mennyiségben közületek részére október 15-ig eladunk Heves megyei Bútoripari Vállalat, Eger, Knézich Károly u. 36. Telefon: 19—84. ÉM. Budapesti Beton- árugyár Bp. XXI. (Csepel) Rákóczi F. u. 289. azonnali belépéssel alkalmaz gya-. korlattal rendelkező karbantartó lakatosokat, autóvillanyszerelőket, valamint rakodási munkára férfi, azonkívül mozaiklap és be- tonelemgyártó munkára férfi és női segédmunkásokat. Felvételhez munkakönyv, Mii-lap, SZTK kiskönyv es tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. segédmunkást felveszünk. egri Állami áruház, DOBÚ TÉR Eger 1. Postahivatal, hírlapkézbesitésre felvesz férfi és női munkaerőket EIfehvő készletéből értékesítésre az egri MÉK, Dobó-tér 3. felajánl: 2 db kézi szalmabálázó gépet, I db 0,8 tonnás pótkocsit, 6 db I200x24-es gumiabroncs tömlővel (Hoffer) Heves megye Tanácsa VB Idegenforgalmi Hivatala bontásból kikerült építési anyagokból (cserép, nád, betonelem, ajtó, ablak, gerenda) 1965. október 6—7-én, reggel 9—13 óráig, Szarvaskő— Mónosbéi között, az egercsehi elágazástól 150 m-re lévő létesítményénél kiárusítást tart Érdeklődők itt jelentkezzenek