Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-16 / 218. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Magyarórán AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS a MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVL évfolyam, 218. szám ARA: 50 FILLÉR 1965. szeptember 16., csütörtök r MAI Szertefoszlottak: a remények: faqjyzjdiinJk Második éve működik már a Csányi Állami Gazdaság társadalmi bírósága, s még most is, majd kétévi tárgyalás-sorozat után, gyermekbetegségekkel küzd. Mégpedig alapvető betegséggel: még mindig nem sikerült elérnie, hogy valóban társadalmi legyen. Talán ott kezdődött a hiba, hogy az első időkben nagyon szolid kis plakátokon közölték, mikor tartja, s milyen ügyben tárgyalását az állami gazdaság társadalmi bírósága. Ahogy őszintén elmondták, azért, „nehogy sokan eljöjjenek” és esetleg megmosolyogják a még gyakorlatlan „bírák” tevékenységét. S ez a felesleges szerénység oda vezetett, hogy mostanában is csak. 15-20-an járnak a bíróság tárgyalásaira, pedig közérdeklődésre számot tartó ügyek kerülnek napirendjére. Tárgyaltak például az üzemi konyhán történt húslopásról, a munkahelyen elkövetett botrányokozásról, részeg dolgozók ügyében, s kerültek a bíróság elé hanyagoktól kezdve kárt okozókig, különböző megtévedt, könnyelmű, s vétkes emberek. És bármilyen furcsa: a jegyzőkönyvek tanulsága szerint az eddigi tárgyalásokon csak a megidézett tanúk mondták el véleményüket és csak egyetlenegy esetben történt meg, hogy a hallgatóság közül is szóra emelkedett valaki. Firtattuk, mi lehet a hallgatás, a közömbösség oka? Ilyen válaszokat kaptunk: „Én, kérem, még a bíróságból is visszaléptem, amikor munkatársam ügyében kellett volna dönteni”. „Én szóljak ellene, aki öt éve együtt dolgozom vele?” „Lernte itt több felszólaló is, ha mondjuk, olyan emberek is kerülnének a társadalmi bíróság elé, akik kocsis módjára bánnak az egyszerű munkással!” „Ügy látszik, itt csak azt akarják, hogy egymást szidjuk, mi, munkások, mert a vezetők bármilyen hibát kövessenek is el, mégse kerülnek társadalmi bíróság elé”. Igen. Amíg ezek a nézetek nem találnak cáfolatra és orvoslásra, valóban nehéz lesz igazi céljának megfelelően működtetni a Csányi Állami Gazdaság tár- dalmi bíróságát, s elérni, hogy üléseiken ne csak a tanúk beszéljenek, de nevelő célzattal azok is elmondják véleményüket, akik a hallgatóság soraiban ülnek. Csak így lehet ez a bíróság is... társadalmi! K. E. Változatlanul dúl a harc az indiai—pakisztáni haderők között U Thant elutazott Indiából — Pakisztán borúlátó a megegyezést illetően — Az indiai nagykövet Wilsonnál ŰJ-DELHl— KARACHI: Szerda hajnalra ígérték annak bejelentését, mit válaszolt India és Pakisztán U Thant, ENSZ-főtitkár tűz- szüneti javaslatára. Szerda reggelig azonban ilyen jelzés nem érkezett, mindössze azt jelentették be — általános meglepetésre —, hogy az indiai—pakisztáni fegyveres konfliktus elsimítása érdekében fáradozó U Thant már szerdán, magyar idő szerint tíz órakor, útnak indult Új- Delhiből New York felé. Korábban a hírügynökségek arról tájékoztattak, hogy U Thant csütörtökig marad Új-Delhiben és aztán esetleg Moszkván át utazik el. Egyesek arról is tudni véltek, hogy U Thant mégegyszer útba ejti Rawalpindit. Az indiai—pakisztáni tűzszünet ügye teljesen bizonytalan. Sasztri miniszterelnök hosz- szú minisztertanácsi ülésen vett részt és elmaradt parlamenti bejelentése, amelytől az U Thantnak adandó válasz ismertetését várták. Azok a hírügynökségi és lapjelentések, amelyek arról tájékoztattak, hogy India elfogadja a tűzszüneti felhívást, meg- erősítetlenek maradtak. Pakisztánban diplomáciai megfigyelők elég borúlátóan vélekednek a háború megszüntetésének kilátásairól. Bhutto, pakisztáni külügyminiszter kijelentette: „Csak két választásunk van — győzelem, vagy megsemmisülés”. Hírügynökségi jelentések szerint a nyugat-pakisztáni Sialkot térségében változatlanul folynak a harcok, ezeknek célja azonban most már nem annyira területi nyereség, mint inkább egymás erőinek kölcsönös felőrlése. Mindkét fél továbbra is győzelmet hirdet. Folynak légitámadások Is. A Reuter Űj-Delhiből jelenti, hogy pakisztáni gépek támadták az indiai Jodhpnrt és Rajasthani. Egy helyszíni AP-tudósítás arról számol be, hogy a napokban az indiai légierő megtámadta a határmenti, nyugat-pakisztáni Faquirwalla falut, s a bombatámadás következtében ötvenketten meghaltak. ★ U Thant ENSZ-főtitkár befejezte Pakisztánban és Indiában folytatott békéltető tárgyalásait és szerdán Űj- Delhiből repülőgépen el - dúlt New York felé. Indulás előtt nyilatkozatot tett közzé, amelyből közvetve kitűnik hogy tárgyalásai eredménytelenek maradtak. ★ Bár a pakisztáni—indiai konfliktusban az elmúlt 48 óra alatt nem került sor na- óbb arányú hadműveletekre, az ENSZ főtitkárának távozásakor szertefoszlottak azok a remények, hogy ebben a hadüzenet nélküli háborúban hamarosan sor kerülhet a fegyvemyugvásra. Sasztri miniszterelnök az indiai rádióban bejelentette, hogy az indiai fegyveres erőknek változatlan lendülettel folytatniok kell a hadműveleteket, mert az ENSZ főtitkárának Új-Delhiben tett látogatása alatt nem sikerült megegyezésre jutni a tűzszünet kérdésében. Szingh indiai külügyminiszter sajtóértekezleten rövid és harcias választ adott arra a három pontból álló javaslatra, amelyet a kasmiri kérdés rendezésével kapcsolatban Ajub Khan ismertetett Nyomatékosan kijelentette, hogy „Dzsammu és Kasmír India területének szerves részei, s így nem képezhetik külön megegyezés tárgyát. Ugyanakkor Rawalpindi- ben Butto pakisztáni külügyminiszter az AP tudósítójának úgy nyilatkozott, hogy Dzsammu és Kasmír népének meg kell adni az önrendelkezés jogát ★ Dr. Mehta, India londoni főmegbízottja szerdán felkereste Wilson miniszterelnököt és Healey hadügyminisztert. Jól tájékozott fo—-ások szerint biztosítékokat kért arra, hogy Nagy-Britannia folytatja az Indiának szóló fegyverszállításokat. amerikai stratégiai bombázók a D-övezetben Szárazföldi akciók Ben Chat környékén SAIGON (MTI): Nyolc amerikai repülőgép szerádn hét hullámban bombázott Hanoitól mintegy 250 kilométernyire délre levő célpontokat. Az AP jelentése szerint amerikai és délvietnami harci repülőgépek azutóbKi lesz az angol alsóház rezére? LONDON (MTI): . . Szerdán összeült a három angol parlamenti part alscthazi vitavezetője, hogy tanácskozzék Sir Harry Hylton-Foster, a nemrég elhunyt házelnök utód jának jelöléséről. Az előzetes jelölőlistán három munkáspárti, öt konzervatív és egy liberális párti képviselő neve szerepel. A Wilson-kormány „életveszélyes” parlamenti helyzetére jellemző fényt vet az, hogy a konzervatív és a liberális ellenzék a munkáspárti dr. King, a jelenlegi alsóházi elnökhelyettes jelölése mellett kardoskodik, míg a kormánypárt minden áron konzervatív, vágj’ liberális képviselőt akar az elnöki tisztségbe A házelnök ugyanis távol marad a .szavazásoktól, s ha a munkáspártnak kell betöltenie ezt a tisztséget, miközben a konzervatívok visszanyerik egy eleddig ,semlegesített” szavalatukat* «kfrnr a háromÉőnyi kormánytöbbség egy fai© csökken, bi 24 órában összesen 291 alkalommal intéztek támadást a dél-vietnami hazafiak feltételezett állásai ellen. Guamról felszállt B—52-es amerikai stratégiai bombázók szerdán délelőtt huszonnegyedszer kerültek bevetésre a Saigontól mintegy 50 kilométernyire fekvő, úgynevezett D-övezetben. A szerdai napon a legnagyobb szárazföldi akcióra a Saigontól mintegy 30 kilométernyire fekvő Ben Chat környékén került sor, amerikai, ausztráliai és új-zélandi katonák, valamint dél-vietnami kormánycsapatok a zuhogó esőben eredménytelenül próbálták felfedezni a mintegy tízezerfőnyi partizán egy séget, amely állítólag ezen a környéken tartózkodott az utóbbi papokban. A DNFF küldöttsége a kelenföldi textilgyárban A Dél-Vietnami Nemzeti F elszabadítási Front hazánkban tartózkodó küldöttsége szerdán ellátogatott a Pamutnyomóipa- ri Vállalat kelenföldi textilgyárába. . A vendégek, akiket mindenütt őszinte szeretettel és barátsággal köszöntöttek a dolgozók, megtekintették a pamut-i előkészítőt, a szövődét és elbeszélgettek a szorgoskodó munkás- asszonyokkaL A tisztító üzemrész csarnokában rendezett röpgyűlésen Berger Antalné, az üzemi párt bizottság titkára köszöntötte a testvéri vietnami nép képviselőit. Szavaira Dang Kuang Minh, a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front Központi Bizotságának tagja, a delegáció vezetője válaszolt (MTI) DEBRÉ: Franciaország csak fenyegetéssel érheti el célját PÁRIZS (MTI): Franciaország nem képviselteti magát a Közös Piac ma, Brüsszelben megnyíló tanácskozásán, amelyen a tagállamok állandó képviselői vesznek részt. A francia kormány továbbra is kitart várakozó álláspontján mindaddig, amíg a társországok nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy elfogadják De Gaullenak szeptember 9-i sajtóértekezletén kifejtett feltételeit: a Mezőgazdasági Közös Piac pénzügyi rendszerének életbeléptetését és a francia nemzeti szuverenitást sértő integrációs törekvések feladását. Michel Debré, volt miniszterelnök a Natiónban megjelent cikkében rámutat: a válság megoldását célzó tárgyalásokra valószínűleg csak a francia köztársasági elnök- választás után, tehát ez év végén kerülhet sor. Debré leszögezi, a tagországok még mindig huzakodnak, nem akarják kötelezettségeiket teljesíteni. De Gaulle-t okolják a Közös Piac válságáért, holott ezt maguk idézték elő. *,Franciaország — hangsúlyozta a volt miniszterelnök — csak úgy érheti el célját, ha az egész Közös Piac megszüntetésével fenyegetőzik. A félelem az észhez térés kezdetét jelenti”. Johnson nem közvetít WASHINGTON (MTI) . A Fehér Ház szerdán gya4 korlatilag elutasította Ájul* Khán pakisztáni miniszterei^ nők felhívását, hogy Johnson elnök személyesen vállalkozz zék a közvetítésre India és Pakisztán között. Moyers* aa elnök sajtótitkára kijelentett te: „Az elnök véleménye szez rint a megoldást továbbra is az ENSZ keretén belül kell keresni”. Megfigyelők szerint Johnét son magatartásának oka: aaf Egyesült Államok minden-* képpen igyekszik elkerülni^ hogy konkréten állást foglaljon a két ország konfliktusában. Bár az USA-t sző- vetségesi kötelezettségei elvben Pakisztán melletti kiállásra szólítanak fel, Washington nem szeretné megrontani, viszonyát Indiával sem. Az« amerikai kormány számára további bonyodalmat jelent, hogy a Kínai Népköztársasági nyíltan a pakisztáni' álláspontot támogatja A bolíviai junta megtorló intézkedései LA PAZ (TASZSZ): Az országos arányú bolíviai sztrájk nyomán a katonai junta válogatott megtorló intézkedésekkel igyekszik letörni a szakszervezetek és az ország haladó erőinek mozgalmait. A hatóságok feloszlatták a bányaipari dolgozók szakszervezetét, vezetőiket börtönbe vetették vagy kiüldözték az országból. Ezrével bocsátják el a dolgozókat, mindenekelőtt a szakszervezeti funkcionáriusokat és munkásvezetőket, továbbá tetemesen csökkentik a béreket. A katonai junta közbelépésére a minisztertanács a minap elfogadta „az állambiztonsági törvényt”, E törvény értelmében „nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az a személy, aki részt vesz a partizán-mozgalomban, szóban vagy írásban a parancsok megtagadására bújtogatja a hadsereg, vagy a biztonsági szervezet tagjait”. A Bolíviai Kommunista Párt nyilatkozatban ítéli el* hogy „gúzsba akadják kötni a demokratikus erőket, szeretnék elhallgattatni a közvéleményt”.. „A törvény által bűnnek nevezett cselekmények köre olyan széles, hogy a hazafiak szinte minden ténykedésükkel bűnt követnek el” — állapítja meg a Bolíviai tOfi nyilatkozata.