Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-15 / 217. szám

J ^ VI LÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! JCfpek az egri nyomdából AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XVL évfolyam, 217. szám ÄRA: 50 FILLÉR 1965. szeptember 15., szerda MAI teg,yjzeliiíik A hatvani járás termelő­szövetkezeti fiataljaival be­szélgetve, panaszolták, hogy úgy érzik, nem, mindenütt kapják meg munkájuk után azt a megbecsülést, elisme­rést, amelyet megérdemel­nének. Szóvá tették, hogy bár 800-nal is többen dol­goznak a járás termelőszö­vetkezeteiben, közülük alig egy-kettő képviseli csak a fiatalok érdekeit a vezető­ségekben. Nem tudták még azt sem elérni, hogy min­den közös gazdaságtan el­ismerjék és anyagilag is do­tálják a fiatalok szakmai tudását, mert sajnos, szak­munkás bizonyítvánnyal a zsebükben is, annyit keres­nek, mint képzetlen társaik. Sőt, idézték az egyik fö- agronómus véleményét is, aki ezzel a mondattal intéz­te el a fiatalokról alkotott véleményét: „A határban rendeznének ■Ki mit tud-ot a kukorica­törésnél, vetésnél, ne a szín­padon ugrabugráljanak!” Nos, mintha erre adna vá­laszt, erre a lebecsülő kije­lentésre, a hatvani járás fiataljainak felhívása, amely az ifjú traktorosoktól kezdve a növénytermesztőkig, lelki- ismeretes, odaadó munkára szólítja a szövetkezetekben dolgozó fiatalokat, segítésre az üzemek, iskolák kiszis- táit. Ami a Ki mit tud-ot illeti, már a nyáron is, a határ­ban zajlott. A traktorosok 80 százaléka KlSZ-korosz- tálybeli a hatvani járásban is, s amikor a nyári munká­kat értékelték, elismerően szóltak a traktorosok mun­kájáról, akik a növényápo­lásban, aratásnál, s a talaj­művelésnél bizonyították, mit tudnak. De a horti fia­talok is, okik közül 60— 70-en vettek részt a zöldség- betakarításban, szintén munkájukkal bizonyították nemcsak a színpadon ké­szek vetélkedni, de a határ­ban is. Mint az a többi nyolcszáz fiatal is, aki va­sárnapi műszakokkal, a szalmalehúzásnál, aratásnál végzett munkájukkal voltak részesei a színpad helyett a határban folyó Ki mit tud­nak. És ezt a versenyszellemet akarják most átmenteni az őszi munkák idejére is, hogy a betakarításnál, a vetésnél a lehető legtöbbet tudjanak segíteni. A Ki mit tud színhelye tehát a szö­vetkezeti táblákra tevődik át az ősszel is, s aki meg­győződött a hatvani járás fiataljainak elhatározásá­ról, annak komolyságáról, az nem kételkedik abban, hogy ebben a vetélkedőben tovább jutnak ezek a fia­talok. Színpadra pedig majd té­len lépnek... K. E. Kedveső fordulat várható: India kész beszüntetni az ellenségeskedést Ma hozzák nyilvánosságra U Thant tárgyalásainak eredményét — Légihídon elszállítják Pakisztánból az amerikai alattvalókat ŰJ-DELHl—KARACHI (MTI): Kedden az UPI gyorshír­ben jelentette, hogy India elfogadta U Thant ENSZ-fő- titkár tűzszüneti javaslatát. A tudósító egy ellenzéki párt­vezérrel beszélt, aki előzőleg Sasztri miniszterelnökkel kon­ferencián vett részt. Az el­lenzéki képviselő szerint „In­dia elfogadja U Thant javas­latát, hogy az indiai és a pa­kisztáni hadsereg között meg­szűnjenek az ellenségeskedé­sek, feltéve, ha ebbe Rawal­pindi is belemegy.’? Az UPI arról is tájékoztat, hogy U Thant mégegyszer nem megy el Rawalpindibe. Ebből arra következtet, hogy a pozitív döntést talán már Pakisztán is meghozta. ★ Az indiai kormány szóvi­vője kedden este közölte, hogy U Thant Üj-Delhi-i tár­gyalásainak eredményeiről szerdán reggel — magyar idő szerint hajnali 4.30 órakor — várható közlemény: Sasztri indiai miniszterelnök ekkor kap választ az ENSZ főtit­kárától, majd sürgősen összehívja a sző­kébb körű minisztertaná­csot, hogy megszövegezze a parlament elé terjesz­tendő végső jelentését. A keddi napot az indiai miniszterelnök szinte állandó tárgyalásokkal töltötte és tá­jékoztatta kormányának ál­láspontjáról az összes politi­kai pártok vezetőit. Az AP tudósítója szerint az indiai miniszterelnök megfelelőnek látja a helyzetet arra, hogy bejelentse: a maga részéről kész beszüntetni a vérontást. Indiai részről minden esetre különbséget tesznek „az el­lenségeskedések beszünteté­se” és a „tűzszünet” között. Az ellenségeskedések be­szüntetésén ugyanis nem ér­tenek semmiféle politikai ren­dezést, csupán annyit, hogy mind az indiai, mind a pakisztáni hadsereg meg­marad jelenlegi állásai­ban, miközben kísérletek történ­nek a válságot előidéző prob­lémák megoldására. Washingtoni jelentések sze­rint az amerikai légierő fel­készült arra, hogy Nyugat-: és Kelet-Pakisztánból légihí- ! dón elszállítson mintegy 1100 —1300 amerikai alattvalót, főként nőket és gyermekeket. A repülőgépek iráni, thaiföldi és fülöpszigeti amerikai támaszpontok­ról ma reggel indulnak Pakisztánba. Casablancában a marokkói külügyminiszter kedden át- '■ nyújtotta a pakisztáni és az '■ indiai nagykövetnek az arab j külügyminiszterek értekezle- ' tének a két országhoz intézett < tűzszüneti felhívását Szovj et—csehszlovák barátsági nagygyűlés a Kremlben Közös nyilatkozatot irtak alá MOSZKVA (TASZSZ* Kedden, a Kreml kongresszusi palotájában szovjet—< csehszlovák barátsági nagygyűlést rendeztek abból az alka­lomból, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és • állami küldöttsége befejezte moszkvai tárgyalásait. A nagygyűlésen Leonyid Brezsnyev és Antonin No-; votny beszédet mondott. ★ A csehszlovák párt- és állami küldöttség Szovjetunió-; beli látogatásának befejeztével kedden a Kremlben szovjet— ; csehszlovák közös nyilatkozatot írtak alá. Szovjet részről; Brezsnyev, Mikojan és Koszigin, csehszlovák részről No-; votny és Jozef Lenárt írta alá a közös nyilatkozatot. Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső; Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány kedden a; Kreml nagy palotájában fogadást adott a Novotny vezette ; csehszlovák párt- és kormányküldöttség tiszteletére. ^ ; A fogadáson jelen voltak az SZKP és a szovjet kormány _ vezetői, szovjet államférfiak és közéleti személyiségek, kül-; földi diplomaták. A Heves megyei Nyomda Vállalat egri üzemében ké­szítik az ország színházainak, mozijainak és minden szóra­kozóhelyének belépőjegyeit. A jegynyomda dolgozóinak munkája nagy figyelmet igényel, hiszen egy hiba ívenként 96 jegyet érint. Hangácsi József osztályvezető és Ferencz Gáborné jegyellenőr felülvizsgálja a kinyomott jegyeket. Fellebbentették a titokzatosság fátylát: Hz amerikai fraacia „légitovasságot” egy volt erMen helyezik el SAIGON (MTI): Az amerikai katonai pa­rancsnokság kedden egyhetes hírzárlat után fellebbentette a titokzatosság fátylát arról az amerikai támaszpontról, ahová az amerikai gyorshad­osztály katonáit szállásolják el, akik vasárnap óta folya­matosan érkeznek a Qui Khon-i kikötőbe. Bejelentet­ték, hogy az amerikai úgy­nevezett „légilovasság” sze­köstár sasági elnökválasztás előtt: Franciaország mesterséges holdat akar felbocsátani Az első francia űrrakéták előállításán dolgozó tudósok és szakemberek a hadügyminiszter kérésére meggyorsították munkaprogramjukat. A kormánynak az a terve, hogy még ebben az évben — valószínűleg november végen — fellövik az első francia mesterséges holdat a világűrbe. A vállalkozás sikere esetén Franciaország lesz a harma­dik ország, amely bekapcsolódik az űrkutatás gyakorlati munkájába. A Le Monde a hírrel kapcsolatban rámutat, hogy a munkálatok meggyorsításának főleg politikai és presztízs okai vannak. A francia kormány a december 5-i köztársasá­gi elnökválasztás előtt akarja fellőni a^— első mesterséges goidat. mélyi állományát egy volt francia erőben- helyezik el, An Khe város közelében. A város fél úton van a tenger­parti Qui Khon és Pliku kö­zött és a Kambodzsa felé vezető 19. számú stratégiai út mentén fekszik. Az amerikai hadosztály új szálláshelyét augusztus 20-a óta ezer amerikai és mintegy kétezerötszáz dél-vietnami hegylakó bevonásával a leg­nagyobb titokban építették. ★ A nyugati hírügynökségek tájékoztatása szerint az ame­rikai légierő szóvivője kedden közölte, hogy amerikai és dél-vietnami gépek Dél- Vietnamban az elmúlt 24 óra során mintegy háromszáz alka­lommal kerültek bevetés­re, — a VDK területét pedig 99 alkalommal támadták. Három amerikai repülőgépet . Dél- Vietnam fölött lelőttek a par­tizánok. HANOh / A VDK néphadseregének -összekötő missziója , fceddeotfe tiltakozott a nemzetközi el-; lenőrző és felügyelő bizott­ságnál^ amiaitt, hogy amerikai ; gépek lakott területeket bőm- : báztak ési lőttek szeptember ; 13-án Quang Binh tartó-: mányban, valamint Vinh Son térségében; Két évet nyert Bíró Edit és Kocsis Mária azzal, hogy a középiskolai politechnikai oktatás keretében a nyomdai sze­dőszakmát tanulta, mert így csak egy év a tanulóidő. A szedőteremben Nagy H. Pál csoportvezető foglalkozik a fiatal nyomdásztanulókkal. (Kiss B. felvételéi) Olasz javaslat az atomfegyverekről a leszerelési értekezleten GENF (MTI): A genfi leszerelési érte­kezlet keddi 232. ülésén Ca- valetti, olasz delegátus kor­mánya nevében javasolta, hogy az atomfegyverrel nem rendelkező minden egyes ál­lam külön-külön önként te­gyen nyilatkozatot, amelynek értelmében kötelezi magát: nem gyárt atomfegyvert és nem tö­rekszik atomfegyver bir­tokába .jutni. A nyilatkozat meghatározat- Jarr któtaatamra 'vonatkozna, s mint a TASZSZ jelentése ismerteti, a nyilatkozattevő országok megőriznék teljes cselekvési szabadságukat ar­ra az esetre, ha valamelyik, atomfegyverrel nem rendel­kező állam valamilyen úton- módon mégis atomfegyver­hez jutna. Mint az ADN és az AFP idézi, Carapkin szovjet de­legátus az értekezlet ülése után olyan értelemben nyi­latkozott az olasz javaslat­ról, hogy az nem oldja meg a legfontosabb problémát, azt, hogy atomfegyverrel nem ren­delkező államok katonai szövetségek keretén belül mégis hozzájuthatnak az atomfegyverhez. Trivedi, indiai képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy az atomfegyve­rek elterjedését csak akkor lehet megakadályozni, ha nemcsak az atomfegyverrel nem rendelkező országok, ha­nem elsősorban az atomha­talmak kötelezik magukat ar­ra, hogy nem tűrik el a fegyver

Next

/
Thumbnails
Contents