Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-03 / 207. szám

Ősz előtt megyénk mezőgazdasága A vetésterület: 100 ezer hold — Szántás két műszakban Jobb az alkatrész-ellátás aratás nehéz, fáradtsá­gos napjai után sem szü­netel a munka a mezőgaz­daságban. Újabb feladat áll a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépál­lomások előtt: megfelelően felkészülni, idejében hoz­zálátni az őszi munkákhoz. A feladat nagy: jövő évi termésünk függ tőle. Me­gyénk mezőgazdasági dol- ozói, szakemberei minden rejükkel azon vannak, ogy erre a nagy munkára 'egfelelően felkészüljenek, rröl nyilatkoznak az il- ctékesek. KÉR/ ISTVÁN, a megyei tanács vb. főmezőgazdásza: Megyénkben az őszi vetéste­rület mintegy 100 ezer hold JgSZ. Minden erőnkkel arra törek­szünk, hogy kenyér- és takar­mánygabonáink optimális idő­ben, megfelelő talajminőség mellett kerüljenek a földbe. Az időjárás miatt — rnás évektől eltérően — a nyári mezőgazdasági munkák elhú­zódtak, így az elkövetkezendő hónapok fokozott feladatok elé állítják a mezőgazdaságot. Rendkívül fontos a kapásnö­vények gyors, szervezett beta­karítása, emellett a talaj meg­felelő előkészítése a vetések számára. Az aratás befejezése után most nagyon szükséges, hogy a kombájnokról leszállt szak­emberek gyorsan, minden kü­lönösebb zökkenő nélkül át­álljanak a szántásra. Az utób­bi napok csapadékos időjárása ugyan hátráltatja a betakarí­tást, de kedvező talajviszo­nyokat teremtett a szántás számára. Ezt az adottságot feltéten ül ki kell használni. Már csak azért is, hogy a vetés előtt kellően beérett, ülepedett talajba kerüljön. Miután a nyári munkák el­húzódtak, sok helyen változ­tatni kellett az eredeti vetés­terven. Előfordul, hogy ka­lászos után újra kalászos ke­rül a földbe. Ezért, a talajokat fertőtleníteni kell, valamint biztosítani a megfelelő talaj­erőutánpótlást is. Éppen ez­ért nagyon fontos a szerves­és a műtrágyázás. Az eddigi vetőszántásokat figyelembe véve azt kell el­mondani, hogy a minőség sok kívánnivalót hagy maga után. A szántás után sok helyen nem zárják le azonnal a ta­lajt, ami nagy hiba. A vetések mellett igen fon­tos feladat a fővetésű silónö­vények, valamint az elvetett tarlónövények betakarítása a zödtakarmány biztosítása mi­att. A vetőmag-ellátás biztosí­tott. Azokat a vetőmagokat, amelyeket a termelőszövetke­zetek maguk termeltek, tisztí­tani, csávázni, előcsíráztatni kell. S mindezt a leggondosab­ban, hogy csak jó vetőmag kerüljön a földbe, de egyben a lehető leggyorsabban is. Az őszt tekintve tehát lát­ható, hogy több időszerű munka csúcsideje egybeesik. Éppen ezért fokozott figyelmet kell szentelni a jó szervezés­nek, hogy lehetőleg mindenre idejében kerüljön sor. A jó szervezés sok — egyelőre megoldhatatlannak látszó — problémát megold, s előfelté­tele a jövő évi eredményeknek is. GÖRE IMRE, a Gépállomások Heves megyei Igazgatóságának főmérnöke: — Gépeinknek jelentős ré­szét leadtunk a termelőszövet­kezeteknek, ezért munkánk bi­zonyos szempontból nézve ke­vesebb, mint tavaly volt. De csak bizonyos szempontból, mert más feladataink viszont megnövekedtek. Az őszi szántásoknál 71 da­rab Sz 100-as és Sz 80-as nehéz lánctalpas erőgépünk dolgo­zik. Eddig már mintegy 10 ezer holdat szántottak fel. Az őszi és a nyári szántásokkal együtt még mintegy 40 ezer holdat kell elvégezni. Erőgé­peink a munka gyorsabb el­végzése érdekében kettős mű­szakban dolgoznak. Az elmúlt éveknek egyik fő problémánk volt az alkatrész­ellátás. Az idén ez is jobb, mint tavaly. Alkatrészhiány miatt_eddig nem volt komo­lyabb kiesésünk és egyelőre úgy látszik, hogy nem is lesz. A szántás mellett még mint­egy 920 katasztrális holdat forgatunk a szőlők és a gyü­mölcsösök alá. A gyöngyösi és az egri járásban már ez a mun­kát is megkezdtük. Amennyi­ben az időjárás megfelelőnek bizonyul, úgy az egri, a péter- vásári, a füzesabonyi és a he­vesi járásban kétezer holdon altalaj-lazítást is végzünk. A feltétel ennél a munkánál: a száraz időjárás és a száraz ta­laj. Kiemelkedő feladatunk a gépjavítás, különösen a terme­lőszövetkezeti gépek javítása. Évi tervünk 62 millió forint. Eddig a javítások 64 százalékát végeztük el, tehát túlteljesí­tettük féléves tervünket. Azért, hogy a termelőszövet­kezeti gépeket megfelelően és gyorsan ki tudjuk) javítani, eb­ben az évben három új fel­újító műhelyt kapunk. Illetve kaptunk, mert az egri villamos felújító műhely 50 fővel már meg is kezdte mű­kedését. November végére a horti, az év végére pedig a fü­zesabonyi műhelyben is meg­kezdjük a munkát. Jelenleg 700 szerelő dolgozik a javításokon. Július végéig — túlteljesítve a tervet — 1200 traktort javí­tottunk. Az őszi munkákra megfelelően felkészültünk, re­méljük, hogy semmi komolyabb fennakadásunk nem lesz. Az év végére még mintegy 100 fő­vel emeljük a javító-létszá­mot, hogy a növekvő igénye­ket a jövőben még fokozottab­ban ki tudjuk elégíteni. JOÓ IMRE, az AGROKER igazgatója: — Azt hiszem, mi is el­mondhatjuk, hogy mindent megtettünk a jó felkészülés érdekében. A szükséges erő- és munkagépeket beszereztük, a lehetőségekhez mérten biz­tosítjuk az alkatrész- és a mű­trágya-ellátást. Az erőgépeket tekintve RS 56-os nyolc, MTZ 5-ös 11, Szu­per Zetor 15 van raktáron. Pótkocsi 46, AS 1,8-as siló- kombájn 19, NST 12-es siló­töltő szecskavágó 48 van. A különböző fajtájú ekékből több mint 400 van raktáron, nehéz boronából 214 készlet­tel rendelkezünk. Vetőgépeink is vannak bőségesen. Termé­szetesen nem áll módomban most mindent felsorolni, de nagyjából elmondhatjuk, hogy a legszükségesebb gépekből megvan a kellő mennyiség. De azért vannak hiánycikkeink is. Trágyamarkolókból, bálá­zókból, a gumikból nem tud­juk az igényeket kielégíteni. Az árvíz miatt a szervestrágya- szórókat Jugoszlávia nem tud­ta időre szállítani. Az alkatrész-ellátással kap­csolatban elmondhatjuk, hogy jobb a tavalyinál. A kielégíté­si szint az elmúlt évi 81 szá­zalékról az idén 92 százalékra emelkedett. Sajnos az alkatrészekét te­kintve is vannak állandó hiánycikkek. Az erő- és munkagépeknél, valamint az alkatrészeknél évről évre felmérjük az igé­nyeket és megrendeljük a szükséges mennyiséget. A kül­földi gyártók lemaradása miatt sajnos azonban állandó hiány­nyal küzdünk az RS 09-es és a Tigar ekék alkatrészeinél, összegezve viszont elmondhat­juk, hogy közelről sincs annyi problémánk, mint az el­múlt években. A mútrágyaellátásnál nitro­gén műtrágyából 326 990 má­zsát rendeltünk. Ebből idáig 309 215 mázsát szállítottak le. A fennmaradó mennyiséget fo­lyamatosan kapjuk meg. A foszforos és a kálisós műtrá­gyákból kisebbnek bizonyult az igény, mint amennyit meg­rendeltünk. A tavalyihoz viszonyítva emelkedés mutatkozik a ter­melőszövetkezetek és az álla­mi gazdaságok műtrágya-fel­használását illetően. A közös gazdaságok is jobban élnek az idén a lehetőségekkel. Felkészülésünkről még egy­szer azt mondhatom: nem lesz­nek komolyabb problémáink, az egyes állandó hiánycikkek­től eltekintve ki tudjuk elé­gíteni az igényeket. 3200 vagon gabona Az őszi felkészüléssel egy időben folyamatosan történik a kenyérgabona felvásárlása is. A termelőszövetkezetekből, állami gazdaságokból napon­ként érkezik a termény a fel­vásárló vállalat raktáraiba. A múlt hónap 28-ig mintegy 3200 vagon gabonát, a terve­zett mennyiség 86 százalékát vásárolták fel. A kedvezőtlen időjárás ellenére is jó ütemben halad a felvásárlás s szeptem­ber közepére ez a munka is befejeződik. Kaposi Levente Büféknek álcázott kocsmák a kultúra előcsarnokában — Két zártszéket kérek! — Három korsó sört, de gyorsan! Joggal hihetné az ember, hogy a fent idézett két rende­lés, két különböző helyiségben hangzott el. Az egyik mozi­ban, vagy színházban, míg a másik egy italboltban. Nem. Mind a kettő a gyön­gyösi Puskin Filmszínházban, illetve annak előcsarnoká­ban hangzott el. Az egyik ablaknyilás előtt kérték a je­gyet, a másiknál a sört. És senki ne gondolja, hogy azok itták a sört, akik jeggyel a ke­zükben a filmre várakoztak, mint ahogy azok sem szán­dékoztak moziba menni, akik tömény hangoskodás köze­pette rendelték, s itták a „fo­lyékony kenyeret.” Mert mi furcsamód harco­lunk az alkoholizmus ellen: Büfé néven kocsmát nyi­tunk még a kulturális in­tézményeinkben is — minde­nütt, ahol található egy talp­alatnyi hely. És ha már büfé van, akkor ott már tervnek is kell lennie, sőt azt teljesíteni is akarjak minden áron. S ezek a büfék nem a mozi, vagy kulturház közönségét akarják kiszol­gálni; mert akkor málna­szörpöt, feketekávét és pere­cet kínálnának és nem sört. bort, vagy rövid italt. Még a nyitvatartási idejük is a „be­térő” vendégekhez alkalmaz­kodik, A gyöngyösi művelő­dési házban például az utób­bi napokban szünetelt a munka — nem volt rendez­vény, próba, s szakkör sem. Csak a büfé „virrasztott” a kihalt épületben, várva az „italbolti” vendégeket. Mindez nemcsak gyöngyö­si probléma. Így van ez még sok helyen a megyében. Csak határozott intézkedés húzhat válaszvonalat a kulturális in­tézmények és a kocsmák funkcióit betöltő büfék közé. (márkusz) Magyar főpapok utaznak a Tátikául zsinatra Ilku Pál, művelődésügyi mi­niszter, csütörtökön fogadta a vatikáni zsinatra utazó főpa­pokat, A fogadáson részt vett dr. Hamvas András kalocsai érsek, Kovács Sándor szom­bathelyi püspök, dr. Dudás Moklós hajdúdorogi görögka- Itolikus püspök, dr. Kovács Vince püspök, váci apostoli kormányzó, dr. Brezanóczy Pál c. püspök, egri apostoli kormányzó, dr. Ijjas József c. püspök, szegedi apostoli kor­mányzó, dr. Bánk József szom­bathelyi segédpüspök és dr.' Klempa Sándor veszprémi apostoli kormányzó. * Célprémiumot tűztek ki az építkezésekre AZ ÉM. Heves megyei Álla­mi Építőipari Vállalat hosz- szabb idő után először, most az első fél év végére teljesítette tervét. Kedvezően alakult a termelékenység és különösen biztató, hogy ütemesen, az elő­írt időben adják át a lakásokat. Néhány napja., a megyei párt- bizottságon rendezett nagyak- tíva-tanácskozáson a vállalat dolgozóinak nevében azt mond­ta az üzemi pártbizottság tit­kára, hogy az elismerést az elő­legezett bizalom jegyének te­kintik és az év végéig több in­tézkedés következik az építők munkájának javítására. Ebben az esetben szóról szó­ra kell érteni a munka javítá­sát. Ugyanis a minőségről van szó. Időszerű és jogos az a kö­vetelmény, hogy javítsák az építőmesteri és a szakipari munkák minőségét. Első lépés­nek már az is elég lenne, ha nem tennék tönkre azt, amit egyszer jól megcsináltak. Mert hiába szép és jó a festés, ha másnap jön a parkettás, a vil­lanyszerelő, vagy más szakipari munkás és nem becsüli előd­jei munkáját. Nem vétkes könnvelroüség, ha villanyórák szerelése köz­ben leverik, összepiszkolják a falat, sűrű karcolásokkal ékte- lenítik az új parkettot, letörik a vízcsapat? Lehet-e mentség arra, ha a fürdőszoba csempé­je, a beépített szekrény ajtaja, vagy az ajtók zára árulkodik az építőmunkások) nemtörő­dömségéről? Csak helyeselni lehet a hat­vani építésvezetőség kezdemé­nyezését, ahol minőségellenőrző brigádot alakítottak. Nem köte­lezi őket erre senki, nem írja ezt elő a beruházási kódex, de tárgyilagosan ellenőrzi a vég­zett munka minőségét a meó- brigád. Minden szakmát egy- egy megbízott képvisel a „bel­ső” ellenőrök között. Nincs mellébeszélés, a helyszínen egymás között tisztázzák, hogy melyik részleg, milyen hibát követett el. Ügy véljük, hogy nagyobb nyilvá­nosságot kellene adni ennek a minőségellenőrző brigádnak. Javaslatukat vegyék jobban fi­gyelembe, hogy hanyag, rossz munkáért hol alkalmazzanak bércsökkentést és ki érdemel minőségi célprémiumot. Érde­mes kifogástalan, jó munkára törekedni, mert ebben az év­ben 40 ezer forint minőségi célprémium áll a művezetők és a műszakiak rendelkezésére. A célprémium mércéje Mit kaphatnak a fizikai munkások, ha javul a lakás- építkezések minősége, ha keve­sebb hiba kerül a jegyzőköny­vekbe, ha kevesebb lesz a la­kók jogos panasza? 57 000 fo­rint prémiumot tűzött ki lakás­átadásokra a minisztérium. Eb­ből a pénzből kapott legutóbb Gyöngyösön a Hajdú-brigád és Egerben Bodócs Istvánék. Mindhárom városban jól ha­ladnak a lakásépítkezésekkel. Az csak természetes, hogy iga­zolatlanul nem fognak hiá­nyozni, akik célprémiumra szá­mítanak és a biztonságos mun­ka feltételeit is betartják. Kő­műveseknek, burkolóknak, vil­lany- és vízvezetékszerelőknek mennyi jut még az idén az 57 ezer forintos célprémiumból? önmaguk dönthetik el: a cél­prémium mércéje a munka mi­nősége. (F. L.) tem, valaki! A cigányokat bízták rám. Is­mertem őket, a fajtájukat, a lelkűket, min­denüket, még Ceglédről. Loptak! A Búzapiacon. Hozták a zsíros parasztok a sok állatot, búzát mifenét. Dagadt a zsebük. A cigányok meglopták őket. A kapitány kérdezte, meddig tűröm Igaz is, meddig? Kimentem a Dani völgyé­be, a vajdához. — Lajos! — szólt a pincérnek — hozzon még, ami volt. — Nem lesz sok? — Hozza már! — Szóval, kimentem a völgybe, a cigány­telepre. Bari Mihálynak hívták a vajdát. Nagyon szép felesége volt. Azt mondja ne­kem az asszony... — Milyen volt a nő, azt is mondja... Röhögés. A közbeszóló hülye arcát közel nyomja a mesélőhöz, az ősz, szép finoman megfogja az állát, gyöngéden eltolja és azt mondja: — Nem láttál még olyan szépet, pajtás. Villogó szem, villogó fog. Koromfekete haj, éjfekete szem, nem több húszévesnél. — ... azt mondja az assgpny — kapott újra a szón a beszélő —, hogy magának, felügyelő úr, oljían szép jázminszagú dumája van. — Az ám, jázminszagú duma A ci­gánysoron elneveztek jázminszagú, jázmin- dumájú felügyelőnek. Azért, mert szépen beszéltem, velük. Ez Igaz. Meghívtak, levág­ták a csirkéket, kismalacot sütöttek, citro­mot dugtak a szájába. Bort nem hozattak, hordószámra állt náluk. „Lopnak a cigányok, a. Búzapiacon — mondom a vajdának. — Meglopják a parasz­tokat. Csinálj valamit, vajda, mert ha nem... tudod, én rendőr vagyok. Hajt a kötelesség”. „Felügyelő úr! A devla áldja meg. Maga olyan, mint a testvírem ..Hát értse meg, nem bírok a néppel. Nem bírok a cigányok­kal!" — Az asszony mellém ül, ő is mondott valamit, de inkább öntött... Szétnézek a putriban és ahogy ködösödik az agyam, lá­tom, hogy annyian vagyunk, mint a lakoda­lomban. „A falusi cigányok, a vályogvetők, azok a piszkosak, dögösek, tetvesek, azok lopnak, felügyelő úr!” — Mondom: csináljatok rendet, mert baj lesz. Tagad mindenki. Esszük a húst, isszuk a bort... A kórházban azt mondja nekem az orvos, hogy szerencsém van, a kés megakadt a bor­dámban. Egyébként halálos szúrás volt. Bari vajda elhozta a feleségét, ott sírtak mind­ketten az ágyamon. Valódi könnyek voltak. — No és, volt valami maguk között? Az asszonnyal, a szép cigánynővel? — kérdezte újra a hülyepofájú. — Marha vagy. pajtás! A cigányoknál szent a család. Kijöttem a kórházból, beszél­tem a kapitányommal: bírjuk vagy nem bír­juk? Bírtuk. Vettem a piacon tíz pár csirkét, hozattam ötven liter bort, meghívtam a ka­pitányságra a cigányokat, egyenek, igyanak. — S azt tudta maga, ki szúrta meg, ki tört az életére közülük? — Nem tudtam, de várd meg a végét — Eljöttek? — Nem jöttek. Csak Bari Mihály, a vajda és a felesége jött Berúgtunk. Mondom az asszonynak:' „Maga olyan szép és fiatal, ma­ga színésznő is lehetne.” • „Én, a cigányasszony?” „Hogyne, asszonyom, az unióban már működik egy: cigányszínház, higgye-el, ná­lunk is lesz. ön primadonna-szerepet kap. Erről én fogok gondoskodni. De szokjon le a lopásról. Tudom, hogy ön a zsebes, ön lopja meg a parasztokat a Búzapiacon. Min­den pénzt maga szed el. Amit a falusi cigá­nyok, vagy mások abból részt kérnek. „A Bari uszít, ő mondja, ő az én paran­csolom. ö az uram, ő a háznál a devla...” Az asszony a szájához kapott, későn. A kés már az oldalában volt. Nem tudtam rajta segíteni. A vajdát fölakasztották. Szép, fiatal férfi volt. Az volt az utolsó szava: „Legyőztél, jázminszagú, jázmindumájú fel­ügyelő!” Engem is ő szúrt oldalba. — Nem rossz nép a cigány, csak érteni kell a nyelvükön. — És azután? Ceglédre kerültem a börtönbe. Ott is fel­ügyelő voltam. A nap betört a kocsma ablakán, józanító fényével elzavart néhány szájtátit. Annál is inkább, mert az újabb körök elmaradtak és az addig elmondott történet kerek volt és egész, mi jöhet még ezután? A mixernő megszólalt: — És ott, Vácott, a börtönben mi volt, mi történt? Ott is cigányokat őrzött? A nők kö­zött volt? A fehér hajú mesélő a zsebébe nyúlt és ott a világon semmit sem talált. A mixernő — a nők már ilyenek — kiküldött egy tálca Kinizsi sört, mert hallani akarta az újabb történetet. — Ott Vácott, a börtönben? — kérdezte a férfi. — Ott nyomda volt. Szaktársak, csí­kos ruhában. Jól dolgoztak. Mondtam is ne­kik: maguk az én kenyéradó gazdáim, ha nem volnának, hogy lennék börtönőr, bör­tönfelügyelő. Szilveszterkor szolgálatban vol­tam. A foglyok mozgolódtak. Az egyik az­orvosi rendelőben dolgozott. Lopott egy üveg tiszta szeszt. Tudják, az sem abszolút, csak 96 fokos. Vízzel vegyítettük, azt ittuk. Éjfél előtt tíz perccel az egyik megfogja a válla- mat és azt kérdi: „Nyomdász vagy te?” „Az pajtás, nyomdász vagyok. Annak ta­nultam.” „Akkor engedj ki bennünket, Szilveszter van. A Szilvesztert nem lehet a börtönben tölteni, férfiak között. A család köll, az asz- szony... Újévre, reggel hatkor bent le­szünk.” „Becsszó?” „Becsszó!” Egy nem jött vissza. Másnap én is csíkos ruhában szedtem az ólmot. Az ám, a jázmin­dumájú felügyelő, csíkosban. — Édesapa, édesapa! — egy kislány nya­kon ragadta a mesélőt, egy terebélyes asz- szony megállt hátul, tisztes távolban. — Eleget fűzted már az emberek agyát, eleget meséltél már? — kérdezte a nagyfarú nő. A férfi oda sem figyelt. — Édesapám...! — No látjátok, erre a kislányra én -sem mit sem hagyok. Semmije sem lesz, még ku­tyája sem. Nekem volt, Szuszinak hívtam. Isztok még valamit? — és a zsebében koto­rászott. — Jó emberek, hagyják a férjemet. Nem rossz ő, csak össze-vissza hazudozik. mindent — mondta az asszony. — Szabadnapos, ilyen­kor berúg és iszik, mint a gödény. A férfinak szép. ősz haja volt, göndör. Arca barna, szeme kék és könnyes. Megfogta a kislány vállát, felesége a hóna alá nyúlt, és szép csöndben kimentek a hűvös kocsmá­ból a rekkenő napsütésbe. Suha Andor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents