Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-22 / 223. szám

Ugyanakkor a Nap sugarai ál­landóan az egyenlítőre esnének merőlegesen. A valóság pedig az, hogy a Nap csak évente kétszer, március 21-én és szep­tember 23-án ejti merőlegesen a sugarait az egyenlítőre. Ek­kor van az egész Földön „nap­éjegyenlőség”. E jelenség — a Föld kerin­gésén kívül — másik oka, hogy a Föld tengelye a pályasíkjával 66 és fél fokos szöget zár be, harmadik oka, hogy a tengely keringés közben önmagával párhuzamos marad. Így aztán hol az északi, hol a déli fél gömb kap több meleget és es­nek nagyobb szög alatt rá a napsugarak. Egy asztali lámpa körül hordozott labdával ez világosan és érzékelhetően be­mutatható. Ha e napon napfelkeltekor kitekintünk ablakunkon, ahol a látóhatár szélén megpillant­juk a napot, abban az irány­ban van kelet, vele pontosan szemben pedig a nyugati iráy. 43 év a szakmában raktár előtt két ember össze­súgott: Jani bácsinak megint nem tetszik valami. Szórta is a szitkot, mert a tehetetlenség és a késedelem nagyon bosszan­totta. A MŰÉIKOR FOLYT az egyik kút. Béléscsövet kellett gyorsan cserélni. Elszaladt az idő, letelt a műszak, de nem volt kinek átadja az irányítást. Maradt, egyfolytában 48 óráig. Hogyan bírta, miért tette? — Csupa új ember volt körü­löttem. Ilyenkor nagyon tar­tok, hogy valami baj történik. Az új emberektől félek, mert ríem tudom, hogy ki figyelmes, melyik fegyelmezetlen. Nem le­het csak úgy otthagyni a mun­kát. Ha az ember felveszi a fi­zetést, érezze a felelősséget is. A főfúrómester most két be­rendezés és 25 ember gazdája. Hány kutat szerelt életében? Ki tudná azt észben tartani. Azt csinálja télen—nyáron. Akad olyan, amelyik három hétig tart, de megesik, hogy három hónapig; vagy egy évig is. — Mikor történt baleset a csoportjánál? — faggatom az idős embert — Nem is emlékszem rá. Vi­gyázni kell nagyon és törődni az emberekkel, akkor nem le­het baj. Azt mondják a telepen, hogy Láris János mindig úton van. Ügy tud gyalogolni, hogy a leg- fiatalabbnak is büntetés, ha mellé osztják be. Igaz, hogy öt percig sem tad egy helyben ülni? — Itt, az olajkuta&nál nem. Olyan a beosztásom. De ott­hon, az más. Tudja, óra ja vitás a szenvedélyem. És ez a fog­lalkozás leülteti az embert. Szórakoztat, ideget nyugtat és pihentet NEGYVENHÁROM ÉV az olajszakméban. mindig kint a szabadban, gondokkal és ne­hézségekkel küszködve... De érdemes volt Gazdag, teremtő élet és most, a bányásznapom* miniszteri kitüntetés volt a ju­talma. E.É 4. Fischer, Reichl? Ki tud róluk Oroszországban? Igaz, van né­hány fénykép és írás a Gesta- pótól, de megbízható helyen, Jelena Millernél, a Darut ut­cában. A nyomait könnyű el­tüntetni, hiszen okmányai most Jersov névre szólnak. A repatriációt Prohorov megta­gadta. Egyébként nem is is­mer semmiféle Prohorovot! A párizsi szovjet követség­hez bejutott kérvénye megha­tó hangnemben íródott: „Meg­rágalmazva, ártatlanul elítél­ve csak arra vágyom, hogy viszatérhessek szülőföldem­re...” A követség mindent elkövetett, hogy Jersov polgár­társ kiszabaduljon. És 1946. március 17-én Anatolij Jersov megrérkezett Brandenborgba, az ellenőrző szűrűtáborba, — Beszéljen magáról — kérte a nyomozó. Anatolij nyelt egyet és el­kezdte: —- Vezetéknevem Jersov (valójában Prohorov). Vilnius­ban születtem (valójában Jhoszkvában), apám cipész kisiparos (valójában tisztvise­lő), 1937-ben meghalt (valójá­ban 1939-ben). öt osztályt vé­geztem (tizet). A megszállás Jdején kivittek Münchenbe (Berlin mellé), megszöktem (még csak nem is gondolt szö­késre), elfogtak és a Mohi és 1965. szeptember 23., csütörtök Dietrich céghez küldtek dol­gozni (Speer-légió). 1944 feb­ruárjában innen is megszök­tem és Jacquot százados par­tizáncsoportjához kerültem (Gestapo-besúgó lett). Miután a szövetségesek felszabadítot­ták Franciaországot, a 7. ame­rikai hadsereg szállítóirodájá- nál munkásként dolgoztam (párizsi csapszékekben lődör- gött és gépkocsikat lopott). Fel­ajánlották, hogy utazzam Amerikába, de vissza akartam térni a hazámba (kétszer kitért a Szovjetunióba való repat­riálás elől). Í..1947 februárjának első napjaiban a Troicko-Szergi- jev-i kolostorban ösztövér fia­talember jelent meg, fürkésző pillantásai ellentmondtak óva­tos mozdulatainak és szavai­nak. Régi dolgok felől érdek­lődött, a moszkvai papságról kérdezősködött, de a friss hí­rek sem hagyták közömbösen, főleg azok, amelyek világi és inkább nemzetközi, mint egy­házi vonatkozásúak voltak. Mindenkit megkérdezett, nincs-e valakije, aki Francia- országba készül, mert egy le­vélkét kellene valakinek átad­ni. Február 7-én Prohorovot le­tartóztatták. Nem sokáig taga­dott, rödöbbent, hogy sok min­dent tudnak róla. Csak azon igyekezett, hogy saját szájaíze szerint tálalja a dolgokat és néhány részletet elhallgasson. A bíróság tízévi javító-kény­szermunkára ítélte. Pecsora. Észak. A láger nem jobb és nem rosszabb a többi­nél. Nehéz volt, pedig Anatolij Prohorov igyekezett elkerülni a nehézségeket. Játszott a ze­nekarban, az utolsó három évet kórházi felcserként vészelte át. Amnesztia révén 1956-ban, határilő előtt szabadult. 1957 novemberében Proho­rov kérésére az ügyészség újra foglalkozott ügyével. Az új vizsgálat bebizonyította, hogy kiszolgálta az áruló Szergij atyát, fasiszta légióba szervez­ték be, háborús erődítménye­ket épített a németeknek, együttműködött a Gestapóval, majd miután visszatért szülő­földjére, mindezt elhallgatta. A haditörvényszék a vádat megalapozottnak találta. Pro­horov amnesztiát kapott ugyan, de nem rehabilitál ták.. j Anatolij ekkor már harminc­öt éves volt. Megengedték, hogy bejelentkezzen édesany­jához, aki moszkvai lakos. Visszaállították állampolgári jogaiba. Nyugodtan élhetett, dolgozhatott, tanulhatott, csa­ládot alapíthatott és gyerme­ket nevelhetett volna. Láthatta és biztosan látta is, hogy min­den út megnyílt előtte. Szaba­don választhatott tehát. Senki sem tett említést bűnös múlt­járól. Senki sem taszíthatta új­ra a lejtőre. Saját elhatározásából lépett ismét a bűn útjára..; A műér tő Howard Sklyton először mint turista utazott a Szovjet­unióba, aztán egy tudományos delegáció tagjaként, majd mint music-hall üzletvezető, 1963 telének első napjaiban pedig képzőművészeti kiállítás ürügyén érkezett Moszkvába. Az állambiztonsági szervekben kíváncsi és tudnivágyó embe­rek dolgoznak, Sklyton sokol­dalú tehetségének színpompá­ja szinte elkápráztatta őket. Néhányan közülük gyakori lá­togatói lettek a kiállításnak. De a metszetek és a rajzok megtekintése sem akadályozta ezeket az embereket abban, hogy egyúttal Howard Skly- tonra is vessenek egy-egy pil­lantást. Hideg, de szélcsöndes napon középkorú, rövid kabátot é' puha kalapot viselő férfi láto­gatta meg a kiállítást Hosszú ideig keresett valakit a ter­mekben, majd megérdeklődte a tárlatvezetőtől, hol találhat­ná meg a kiállítás ügyintéző­jét. — Elment,, ma már nem jön vissza — hangzott a válasz. — Átadjak valami üzenetet? — Mondja meg, kérem, hogy Nyikoláj kereste. Majd újra eljövök — mondta sietősen. És valóban újra eljött. Nem is egyszer. Mint a festészet és a grafika nagy szakértője, hat­szor járta körül a termeket, egyidejűleg megfigyelte azt is, hogy ki, mikor és hogyan jár ki és be a kiállítás személyze­te és az ügyvezető részére ki­jelölt szobákból, illetve szo­bákba. A hatodik látogatáskor odalépett Sklytonhoz. Két-há- rom szót váltottak, majd ki­mentek. Miután a kiállítást a Szokolnyiki parkban rendez­ték, nem esett nehezükre egy csöndes sarkot találni, ahol el­beszélgethettek. Csak egyetlen egyszer ijesztettek meg egy, a behavazott parton ölelkező szerelmespárt. — A szerelem nem várhat tavaszig — szakította félbe be­szélgető partnerét Sklyton, és mosolyogva nézte a leányt. ... A pádon ülő párocskát valóban nem lehetett lassú­sággal gyanúsítani: egy óra múlva már a biztonsági szer­vek egyik moszkvai alosztá­lyának főnöke, Borisz Kuprin* két fényképet nézegetett: Skly- tont és Nyikolájt . ábrázolták, amint a behavazott fasorban sétálnak. Kuprin megmutatta a fényképeket a szakemberek­nek, de azok nem ismerték fel rajtuk „ügyfeleiket”. Egyéb­ként, Nyikoláj kilétének meg­állapítása korántsem ütközött nehézségekbe. Szokolnyikiből elkísérték, „ráálltak”, s kide­rült, hogy a Második Tversz- kaja-Jamszkaja utcában lakik. Öt Nyikoláj lakott ebben a házban. Az egyik bölcsödébe „járt”, a másik a Bauman mű­szaki főiskolába, a harmadik Nyikoláj a Rádióelektronikai Bizottság specialistája volt, a negyedik nyugdíjas, éppen a fiánál vendégeskedett vidéken, az ötödik a Botkin klinikán feküdt. Nyilvánvaló, hogy a kiállítást a 3. sz. Nyikoláj lá­togatta. A Rádióelektronikai Bizott­ságtól a következő értesülések futottak be róla. Nyikoláj Sa- posnyikov 1922-ben született, orosz, pártonkívüli, nőtlen. A háborúban részt vett Moszk­vában végezte az energetikai főiskolát, a bizottsághoz az iparból került át Egy szak­ember-küldöttséggel 1961-ben Angliában járt Tud angolul. Az utóbbi két évben különle­ges titkos elektronikus szer­kezet vezetésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Azok az emberek, akik jobban is­merték Nyikolájt a személy­zeti osztály munkatársainál, hozzátették, hogy kollégájuk öt esztendeje elvált a felesé­gétől, egyedül él, de koránt­sem szerzetesi életet Szereti a vidám és italozó kompániát. Ilyenfajta ember kétségkívül érdekelhette Howard Sklytont. A Szokolnyikiban folytatott beszélgetések témája nyilván­valónak tűnt. Ekkor elhatározták, hogy megnézik, mivel foglalkozik Nyikoláj munkaidő után, kivel találkozik, kinek küld levelet és így tovább ... Nos, megint egy újabb ügy* pedig Borisz Kuprinnak és munkatársainak enélkül is akadt elég. Arról nem is szól-; va, hogy Kuprin minden újabb „gyámoltja” jócskán rabolt eí szabad idejéből, ami Boriszoí meglehetősen zavarta szurkolói tevékenységében; Luzsnyiki- ben egyike volt a Moszkvai Szpartak leglelkesebb és leg­elfogultabb híveinek. A biz­tonsági szervek moszkvai munkatársainak labdarúgó-; rajongó-családjában Borisz fe­hér holló számba ment: itt zömmel a Moszkvai Dinamó­ért szurkoltak. A Szpartak minden újabb veresége viccek és gúnyolódások egész sorát váltotta ki, amire Kuprin igen rosszul reagált A Szpartak- Dinamo rangadókról csak any- nyit, hogy ha a Szpartak győ­zött, Borisz Kuprin úgy visel­kedett, mintha nem is járna a folyosón, hanem harci elefán­ton ügetne fogoly rabszolgák élén. Ha viszont a Dinamo győzött, le sem ment az ét­kezdébe, pedig már türelmet­lenül várt rá Roscsin, a tős­gyökeres Dinamo-szurkoló. Ré­gebben, a Komszomol-bizott- ságban dolgozott, ő adta át a tagsági igazolványt Lev Ja-; sinnak. Szükséges-e megemlít teni, hogy Roscsin örökre el­jegyezte magát a dinamósok­kal. Ügy vélte, hogy Kuprin csak különcködik azzal, hogy a Szpartak a kedvenc csapata. Télen Kuprin futballszenve- délye hokiszenvedéllyé alakult át: — A hoki is jó dolog. És en­nek a Saposnyikovnak éppen a bajnoki küzdelem tetőpontján kellett felbukkannia — tré­fálkozott. Az elkövetkező három napon a Korcsagin vezette alosztály munkatársai foglalkoztak Sa- posnyikowal. Ezt a különleges csoportot — ha a biztonsági szerveket költők vezetik — bi- -zonyára a „bűnöző árnyéká­nak” nevezték volna el. (Folytatjuk.) A város szélén, ott, ahol : Toka a Nagypatakba sétál — a gépek fölül sűrű füst gomo­lyog, s az országúiról érkeze gépkocsik vastag porfelhőt ka­varnak reggeltől estig. A tele­pen kő és bitumen, szürke ke­veredik a feketével, minths minden más szint száműztek volna. — Ez ilyen „üzem”ill Benzinben mosakszik a fő­nök, a detki gépész: — Hajnali háromtól voll minek megtapadnia rajtam .. Az itteni piszkot nehezen sze­di le a víz. — Még a szappan is! Az z havi egy darab szappan ... — Egerben kettőt kaptunk belőle — szól közbe egy má­sik. S ott járt a szennyességi pótlék, meg a védőital is ... Itt Gyöngyösön, úgy latszik, mindenben a rövidebbet húz­zuk. Pedig egy céghez tartozik Gyöngyös is, Eger is! Délután a Közúti Üzemi Vál­lalat egyik telepén. A forgalom, a munka talán már csendese­dik, de Mór Kálmán emberei­nek nincs még pihenésük. Délután az „aszfaltgyárban" i Nem messzi tőlem újabb pi­■ lóta fékez. ; — Hányadik forduló? i — Nekem az ötödik. De a • többiekkel együtt húsz ilyen ■ fuvarunk van innét egy-egy ■ műszakban. i A fekete tartálykocsi, a „tim- : sina” éppen Gyöngyösorosziba viszi a bitument. A leteregetett zúzalékot spriccelik, permete­zik vele végig. — És a keverék hová uta­zik? 1 — Most csak ide a „szom­szédba”: az atkári határba...' De úgy beszélik, hogy övék az országút Tarnazsadánytól Jászberényig, s Hatvan környé­kéig. Akad hát munka elegendő! — Amíg az idő engedi, már­ciustól novemberig igazán nem unatkozunk — mondja Csik Károly, a fiatal brigád­vezető. A gépek mellett, a dömpereknél, teherautóknál, timsináknál alig van szussza- násnyi időnk. Három nagy gép dolgozik gépek mellett, a dömpereknél, a telepen az útépítőknek. Az egyik a követ szárítja, a másik kettő pedig kötőanyaggal keve­ri a különféle zúzalékot. — A húzatók, meg a rakodók munkája a legnehezebb ... A többieké sem látszik sok­kal könnyebbnek. — Ez az állandó por, füst, a nagy meleg —* mintha csak cséplőgépnél lennénk — a műszak végére bizony kiveszi belőlük az erőt. De, érdekes, reggelre mindig elfelejtjük, s újra jövünk... Hetek, hóna­pok — sokunk meg már — évek óta. — Nem kerestem én ezt a munkát — vallja egy napszítta, inas cigányember — csak úgy egyszerűen ide vetődtem. Az­tán itt maradtam. És megszok­tam. Mert ezt is meg lehet ám szokni! S talán szeretni is... — Jó hónap és itt a novem­ber. 'Azt mondták, addig tart itt a telepen a szezon. Utána mit csinálnak? — A mi vállalatunknál sincs „holtszezon”. Ha bejön a hi­degebb idő, más munkát ka­punk. Árkolásnál, padkarende­zésnél, valamelyik országút mellett.!.: (gyom) volna, de közbeszólt a háború. Még szerencse, hogy éppen jó­kor esett ki a kocsikerék... — Mi köze a kocsikeréknek a háborúhoz? — Annak csald annyi, hogy a háború alatt történt. De az éle­temet a szerencsés véletlennek köszönhetem. Ügy történt az, hogy a fúróberendezést a né­metek, meg a front elől men­tettük. Magunk készítettük a vasszekeret, amit a traktor után kötöttünk és annak esett ki á kereke. Amíg a város előtt ezzel bajlódtunk, szétbombáz­ták Szamosújvárt Láris János most főfúrómes­ter az egri olajkutaknáL De az elmúlt 43 év alatt majdnem minden munkán dolgozott: a toronyszerelőknél, a kőművesek mellett és a kútkezelőknél. Legutóbb a 261-es kutat szerel­ték. Iparkodni kellett az ár­boccal, mert vihart jelzett a rádió. De nem szállították az áthidalóit Intézkedni kellett nyomban, hogy a tornyot ide­jében kiköthessék. Láris János indult át a dombokon, fel a telepre. Amikor meglátták; a LÁRIS JÁNOS egyenletes, hosszú léptekkel rója az útta- lan utakat egyik olajkúttól, a másikig. Hajnalban Demjénből indul, majd a telepen bukkan fél, délben az ostorosi dombo­kon látják, de akkor még sen­ki sem tudja, hogy estig hol találkozik véle. Most 62 éves és 43 éve dol­gozik az olajszakmában. Hová, merre vitte sorsa? Dolgozott a Dunántúlon, Karcagon és Hajdúszoboszlón, de annak ide­jén a Magyar Kincstári Mély­fúró Vállalatnál is. Munkahe­lye volt fent Szatmárban, Szé­kesfehérvárott, Pest határában és jóformán az ország minden zugában. — Milyen munka akadt ré­gen? — ismétli a kérdést. Ami­kor a cserkészek a világjam- boreet Gödöllőn tartották, ott kutat fúrtunk. Meleg víz után kutattunk Pécsett, de nem si­került. Nagybátonyban is csak olajnyomokat találtunk. Onnan Erdélybe, Vasasszentgotthárdra I küldtek. Az szép munka lett nia, hogy szemünkbe juthas­son. A fénysugár útja a meg­figyelő felé domborúan görbült irányú lesz. Vagyis a napsu­garak reggel már akkor a sze­münkbe érnek, amikor még a Nap korongja a látóhatár alatt tartózkodik. Ugyanaz a jelen­ség játszódik le este, amidőn a Nap a horizont alá bukott, de megtört fénysugarai még a megfigyelő szemébe juthatnak. Ez reggel és este is öt-öt per­cet tesz ki. Ezen ok idézi elő a tízperces többletet. Szeptem­ber 24-én még mindig 12 óra 07 perc, 25-én 12 óra 04 perc a nappal hossza, csak azután lesz a valóságban rövidebb és rövidebb. A nappalok hosszának a vál­tozása az évszakok váltakozá­sával kapcsolatos okokra ve­zethető vissza. A Földnek két különböző mozgása ismeretes. Mindennap egyszer megfordul a saját tengelye körül, egy év alatt pedig megkerüli a Na­pot. A tengely körüli forgás következtében állnak elő a nappalok és éjszakák. A Nap körüli keringés következménye pedig az évszakok váltakozása. Ennek azonban más feltétele is van. Ha a Föld képzelt ten­gelye merőlegesen állna pálya­síkjára, akkor nem változná­nak az évszakok sem, a nap­palok és éjszakák is állandó 12—12 óráig tartanának. Ma,: szeptember 23-án, közép- íörópai időszámítás szerint a Nap 5 óra 31 perckor kél és 17 óra 41 perckor nyugszik. Ügy tudtuk eddig, hogy e napon az éjszaka és a nappal tartama egyenlő, 12—12 óra. Honnan származik a tíz perc különb­ség? A Nap sugarai világítják meg Földünket. Tiszta időben az izzó Nap korongjába nem tekinthetünk puszta szem­mel. A látóhatár közelében azonban a fény annyira lecsök­ken, hogy szemünk épségének veszélyeztetése nélkül is bele­nézhetünk. Ekkor színe vörös­re változik, szabályos alakja pedig zsemleformára torzul. Attól a pillanattól kezdve, hogy a fénylő Nap alja a látó­határral érintkezik, három percen belül az egész napko­rong eltűnik a látóhatáron. A Nap fénycsökkenését, aiakváltozását, vörös színező­dését a földi légkör okozza. Azt is tudjuk, hogy a napsu­gár egyforma közegben egye­nes irányban terjed. De meg­változik az iránya akkor, ha más sűrűségű anyagon halad tovább. Ezt a jelenséget fény­törésnek nevezzük. íme reggel v napsugárnak a legsűrűbb al­só levegőrétegen kell áthatol­Sxepiemher 28: Őszi napéjegyenlőség

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents