Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-22 / 223. szám
f 2^5 Petőfüsánya bravúrja Salgótarjánban-A labdarúgó NB III. vasárnapi fordulójában Petőfibánya csapata okozta a legnagyobb meglepetést: 2:1 arányban győzött az éllovas Salgótarjáni Kohász otthonában. Az Eger- csehi Bányász — szoros küzdelem után — ugyancsak mindkét bajnoki pontot megszerezte, míg a két gyöngyösi együttes, a Honvéd és a Spartacus, egyaránt döntetlenül végzett. Az egyetlen megyei vereséget a Hatvani Kinizsi szenvedte el, amely az EVTK-tól kapott ki 3:1 arányban. Petőfibánya—S. Kohász 2:1 (1:1) Salgótarján, 200 nézó'. V.: Bálint. Bányász: Kozsa — Kotrócz, Papp, Juhász - Tóth I., Tóth II. - Ples- sek, Kovács, Horváth, Takács, Alaltyáni. Edző: Takács László. A hétközi edzőmérkőzésen Kovács a lábát törte, Gáldi II. pedig kétheti eltiltást kapott — azért a Bányász tartalékos együttessel állt ki a listavezető elleni mérkőzésre. A hazaiak kezdtek jobban, de a vendégek védelme jól tartotta a Kohász támadósorát, sőt a 10. percben egy ellentámadás végén Horváth váratlanul vezetést szerzett: 1:0. A gól után is tovább tartott a Kohász fölénye, de az egyenlítő gól csak a 40. percben sikerült, amikor a balösszekötő elcsípte Kotrócz rossz továbbítását és Kozsa mellett a hálóba lőtt. 1:1. A második félidőt a hazai támadósor és a vendégek védelmének küzdelme jellemezte. A mérkőzés sorsa a 67. percben dőlt el véglegesen : ■ Alattyáni két csel után Horvá- thot ugratta ki, a középcsatár lövésébe Kovács beletette a lábát és a labda a hálóba vágódott. 2:1. A végén elkeseredett hazai rohamok következtek, de a Bányász védelmét nem lehetett áttörni. A szervezetten, fegyelmezetten játszó Petőfibánya győzelme megérdemelt. Egyénileg Kozsa hibátlanul látta el! feladatát csakúgy, mint a végig jól romboló hátvédhármas. Tóth 1. halványabb volt a szokottnál, Tóth II. viszont kitűnő teljesítményt nyújtott. A támadósorban Alattyá- nit, Horváthot és Kovácsot illeti dicséret. Bálint jól bíráskodott. (kulcsár) Hajógyár—Gyöngyösi Spartacus 2:2 (2:1) Hajógyári pálya, 200 néző. V.: Kovács. Gyöngyös: Kovács — Kévés, Szalma, Somodi — Trencsényi, Treiber — Pethes, Péczeli, Halmóczki, Deli, Kiss. Edző: Ali István. A 4. percben váratlanul a Hajógyár szerezte meg a vezetést, a balösszekötő lövése Kovács kezét érintve jutott a hálóba. A másik oldalon Halmóczki lőtt mellé, majd Treiber fölé rúgta a labdát. A 25. percben a hazaiak jobbösszekötője megsérült, elhagyta a pályát és már nem is tért vissza. Enyhe gyöngyösi mezőnyfölény alakult ki, mégis újabb hajógyári gól következett: a 36. percben a lesen álló középcsatár elfutott a védőktől és a kimozduló Kovács mellett a bal sarokba továbbított. 2:0. A vendégek a 42. percben Péczeli góljával szépítettek. 2:1. Szünet után heves gyöngyösi támadások következtek, az 54. percben a kitörő Péczelit szabálytalanul akasztották a védők és a játékvezető ll-est ítélt. A labdának Szalma futott neki, lövése a kapusról visszapattant, de a középhátvéd másodszorra . már nem hibázott. 2:2. Ezután a Hajógyár durva játékba kezdett, s ennek lett következménye, hogy a 60. percben a középcsatárt, néhány perccel később pedig a jobbfedezetet kiállították. A Spartacus beszorította ellenfelét, de gyámoltalan csatársora nem bírt a hajógyáriak megerősített védelmével. A döntetlen igazságos, a gyöngyösiek messze elmaradtak legutóbb mutatott játékuktól. A csapatban csak Szalma nyújtott átlagon felüli teljesítményt. EVTK—Hatvani Kinizsi 3:1 (1:1) Pesterzsébet, 400 néző. V.: Fazekas. Kinizsi: Lövei — Garami, Schmidt, Gubis — Balogh, Kocka — Simon, Boronkai, Kristyán, Laczik, Tóth. Edző: Szalontai Béla. Sérülések miatt tartalékosán állt ki a hatvani csapat, s már a 4. percben gólt kapott: egy 16 méterről leadott nagyerejű lövés Lövei fölött a léc alá vágódott. Enyhe erzsébeti mezőnyfölény jellemezte a küzdelmet, a \mwA vasárnapi Egri Dózsa—Gyulai MEDOSZ NB Il-es labdarúgó-mérkőzésen jobb lábszárcsont-törést szenvedett Révász állapota kielégítő, a főorvos véleménye szerint a törés jóindulatú, komplikáció nincs — s ha minden jól megy, a hátvéd, tavasszal ismét elfoglalhatja helyét a csapatban! * Szeptember 4-én éjjel, Hatvanban, teljes labdarúgó játékvezetői felszereléssel elveszett egy csehszlovák kézitáska. A hatvani járási 40. percben a Kinizsi egyenlített: Kristyán nagy erejű lövését a kapus csak kiütni tudta és a jó ütemben érkező Tóth, mintegy 8 méterről a hálóba lőtt. 1:1. Szünet után a Kinizsi visszaesett, néhány játékos mozgásán erősen érződött az edzéshiány. Az EVTK fokozatosan jelentős fölénybe került és még két esetben sikerült gólt elérnie. Az eredmény igazságos. Egyénileg Lövei mentette, ami menthető, a hátvédhármas bizonyult a legjobb csapatrésznek. A jobbfedezet Balogh végig kitűnő teljesítményt nyújtott, elől Simont és Tóthot illeti dicséret. A játékvezető nem vétett különösebb hibát. Egercsehi Bányász—Szolnoki Honvéd 1:0 (1:0) Egercsehi, 300 néző. V.: Móré. Bányász: Molnár — Nagy I., Horváth, Stoff — Dorkó, Ipacs — Erdei, Czifrik. Dudás, Sulyok, Kelemen. Edző: Vékony László. Egercsehi támadásokkal indult a mérkőzés, Czifrik, majd Dudás lövései kerülték el a vendégek kapuját. A Honvéd ellentámadásait rendre hárította a jól záró hazai védelem. Az egyetlen gól a 32. percben esett: Dudás elcsípte a kapus által kidobott labdát, majd rögtön Czifrikhez továbbított s a csatár az üresen maradt kapu jobb felső sarkába lőtt: 1:0. A másik oldalon Molnár a kapufa segítségével hárított. Szünet után főleg a mezőnyben folyt a küzdelem, amelyet inkább a hazaiak irányítottak. A 86. percben a kitörő Sulyokot leterítette a balhátvéd, a csatár rögtön elégtételt vett, b a játékvezető kiállította. A Bányász győzelme megérdemelt. A csapatból Molnár, Dorkó, Czifrik és Dudás játszott jól. Móré kifogástalanul bíráskodott. (egyed) &0H//S0 LSZ kéri a megtalálót, hogy a táskát a szövetség Horváth M. u. 17. szám alatti helyiségébe juttassa el. 1 MÁV HAC—G ödöllői Vasas 11:9. NB Il-es asztalitenisz-mérkőzés. A hatvaniak győzelmeit Szabó 3, Hídvégi 3, dr. Tóth 2, Papp és a Szabó —Hidvégi páros 2 szerezték. A csapatban Hídvégi és dr. Tóth nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A MÁV HAC szeptember 26-án délelőtt 9.30 órakor, Hatvanban, a Dunakeszi Vasas együttesével mérkőzik. Tömörül az élmezőny a megyei bajnokságban A megyei labdarúgó-bajnokság érdekessége: a tavaszi idény végén 4 ponttal vezető MÁV HAC előnye «gy pontra csökkent, a három élenálló csapat mögé szorosan felzárkózott a Gy. Vasas Izzó és a Hevesi MEDOSZ, s mindjobban előretör a Siroki Vasas is. A bajnoki hajrában tehát hatalmas küzdelem várható, szinte lehetetlen megjósolni, hogy melyik együttes lesz a bajnok, melyiknek sikerül feljutnia a NB Hl-ba! A vasárnapi fordulóban az Egri Honvéd váratlan pontot szerzett Hatvanban, a Siroki Vasas pedig a verpelétiek otthonából vitte haza a bajnoki pontokat. Továbbra is kitűnően szerepel a Recski Bányász, amely most a jó képességű Hevesi MEDOSZ-t győzte le nagy gólaránnyal. SIROKI VASAS—VERPELET 1:0 (0:0) Yerpelét, 1600 néző. V.: Éli. Vasas: Török — Hadobás I., Ma- ruzs II., Kozma — Hering, Grammantik — Tengely, Czibik, Hadobás II., Malik, Czipó. Edző: Farkas Imre. Honvéd: Kékiesi — Vitéz, Szabó, Simonyi, — Kardos, Ambrus — Krajecz, Késkedi, Tóth, Laskai, Hlinyánszki. Edző: Cseh Gyula. A tartalékos Verpelét kezdett jobban, de csatárai egyszer sem tudták bevenni a remekül védő Török kapuját. Szünet után kiegyensúlyozottabbá vált a küzdelem, a mérkőzést eldöntő egyetlen gól Tengely közeli lövéséből esett. Jók: Török, Czibik, illetve Szabó, Ambrus. (vitéz) EGRI DÓZSA II.—APCI VASAS 11:5 (6:1) Eger, 1000 néző. V.: Nagy F. Dózsa: Tóth — Bukuli. Czeglédi* Póta, — Bakos, Hanus — Hídvégi, Üsztöke, Varga, Gál, Kiss II. Edző: Madaras Sándor. Vasas: Jancsó — Baranyi, Zel- nik, Kovács — Dobrocsi, Mohácsi, — Rezsnyák, Balogh, Zólyomi, Kiss, Rácz. Edző: Hídvégi József. Az egri csapat a második félidő elején erősen lefékezett és az ap- ciak 6:4-re, majd 9:5-re feljöttek! G.: Hídvégi 4, Üsztöke 2, Varga 2, Kiss II. 2, Hanus (11-es- ből), illetve Dobrocsi 2, Balogh, Kiss, Zólyomi (ll-esből). RÓZSASZENTMARTON— EGRI SPARTACUS 2:1 (0:1) Eger, 200 néző. V.: Csiba. Bányász: Vakli — Körösi, Nagy, #ubia* — Lakatos, Dorner, Bátft,Imre Hl., Morvái, Zsák, Imre IL Edző: Doraer Sándor. Eger: Bóna — Somody, Simon* Baranyai — Visnyei, Srej — Gyarmati, Nagy S., Tardi, Nagy I.j Vártkonyi. Edző: Bóta János. Az első félidőben a Spartacus játszott enyhe mezőnyfölényben és Somody nagyerejű szabadrúgásából a vezetést is megszerezte. Szünet után feljött a Bányász és alacsony színvonalú, csapkodó játék alakult ki. Az 50. percben az egyik Bányász-védő a 16-oson belül kézzel ütötte el a labdát, a játékvezető azonban nem látott szándékosságot. Már úgy látszott, hogy marad az eredmény, amikor a 80. percben súlyos védelmi hibából Báti, majd a 85. percben Morvái volt eredményes. Jók: Zsák, Morvái, Dorner, illetve Várkonyi, Baranyai, Somody. EGRI HONVÉD—MÁV HAC 1:1 (1:0) Hatvan, 400 néző. V.: Kiss (Miskolc). Honvéd: Nagy — Tóth I., Csuhái* Bóbita — Tóth II., Szlivka — Sós. Vígh. Potye, Zajácz, Szilágyi. Edző: Nagy András. MÁV: Nagy — Miklós, Tóth, Gu- gyella, — Maróti, Forgács — Fehér, Katona, Tasnádi dr.. Szabó, Sátrán. Edző: Selmeczi József. A 8. percben Vígh a Honvédnak szerzett vezetést, a hazaiak támadásait nem kisérte szerencse. Az 52. percben a vendégek kapusa Forgács után rúgott, a játékvezető azonnal ll-est ítélt, s ezt Szabó értékesítette 1:1. A 70. percben Katonát és Bóbitát kiállították. Helyzeteik alapján a hazaiak győzelmet érdemeltek volna. Jók: Nagy, Tóth I., Csuhái, Sós, Potye, illetve Nagy. Miklós, Tóth, Gugyella, Forgács. (herédi) GY. VASAS IZZÓ- GYÖNGYÖSI VSE 1:0 (0:0) Gyöngyös, 300 néző. V.: Medveczki. Izzó: Nagy I. — Táj ti, Tóth, Kovács — Szonda, Török — Varga, Pászti, Nagy II., Bujalka, Darók. Edző: Gere Tihamér. Vasutas: Nagy — Mágyel, Pásztor, Varga — Komjáti, sőregi, — Járdán, Farkas,' Bella, Márkus* Szécsényi. Edző: Ivádi László. Az első félidőben inkább a Izzó támadott, a vasutasok védelme azonban jól zárt. A mérkőzést eldöntő egyetlen gól a 70. percben esett, Nagy II. lövéséből, az Izzó győzelme megérdemelt. Jók: Nagy I., Tóth, Török, Varga, Nagy LE., illetve Nagy, Pásztor, Járdán. (jankovits) LŐRINCI VASAS— BÉLAPATFALVA 0:0 Lőrinci, 200 néző. V.: Antal. Lőrinci: Hegyi — Botos, Gubola, Keresik — Szűcs, Hartmann — Kiss. Nagy, Elischer, Szonda, Molnár. Edző: Tari Lajos. Építők: Bajzáth, — Horváth, Kéri, Durzó — Baranyi, Kelemen — Sas, Csuhány, Berecz, Barta, Mikó. Edző: Fischer Sándor. A 7. percben Bélapátfalva hálójába került a labda, a játékvezető azonban nem ítélt gólt. A második félidőben élénkült a játék, több kemény bele menés tarkította a küzdelmet. A 60. percben Nagy megsérült, elhagyta a pályát és már nem is tért vissza. Nem sokkal később Durzót a partjelző megsértése miatt kiállították. A döntetlen igazságos. Jók: Gubola, Szonda, Hegyi, Hartmann, illetve Horváth, Baranyi, Barta, Berecz. (bozsik) RECSKI BÁNYÁSZ- HEVESI MEDOSZ 5:1 (2:0) Recsk, V.: Fehér. Recsk: Zám I. — Gál, Holló, Zám II. — Maruzs I., Szabó — Lakatos, Dinnyés, Horváth I, Horváth II., Csórtos. Edző: Mészáros Bertalan. , Heves: Petriczki — Stolcz, Frank, Nagy F., — Gombaszegi Budai — Tari, Sípos, László, Varró, Forgács. Edző: Nagy Ferenc. Az első félidőben hazai támadásokat láthatott a közönség, a vendégek szórványos ellenakcióit biztosan rombolta a Holló által irányított védelem. Szünet után Recsk fokozta az iramot, és nagy fölénybe kerülve, szebbnél szebb gólokat rúgott. G: Dinnyés 2, Horváth I. 2, Horváth II. illetve Gombaszögi. Jók: Horváth I., Szabó. Dinnyés, Holló, illetve Gombaszögi, László, Sípos. (borsos) A megyei labdarúgó-bajnokság teljes táblázata 1. E. Dózsa n. 22 15 3 4 >98:51 33 2. MÁV HAC 22 12 7 3 35:15 31 3. R.iszentm. 22 12 7 3 42:22 31 4. Verpelét 22 12 4 6 36:24 28 5. Izzó 22 11 4 7 38:24 26 6. Sírok 22 11 4 7 49:38 26 7. Heves 22 11 3 8 46:46 25 8. GYVSE 22 10 4 8 36:28 24 9. Mátraalja 22 8 7 7 30:28 23 10. Bélapátfalva 22 10 2 10 44:40 22 11. Recsk 22 8 5 9 45:48 21 12. E. Honvéd 22 6 8 8 36:40 20 13. Apc 22 8 2 12 33:60 18 14. Lőrinci 22 4 3 15 21:51 11 15. E. Spart. 22 3 4 15 25:49 10 16. E. Előre 22 1 1 20 10:60 3* 9 s visszalépett. Az „Egyetemes neveléstörténet" új kötete AZ „EGYETEMES NEVELÉSTÖRTÉNET” című sorozatban, a Magyar Tudományos Akadémia neveléstörténeti albizottságának gondozásában jelentette meg a Tankönyvkiadó a közelmúltban Simon Gyula—Szarka József: A magyar népi demokrácia nevelésügyének története című rövid áttekintést. A tanulmány különösen értékes darabja a sorozatnak, annál is inkább, mert hasonló összefoglaló mű eddig nem jelent meg, noha az igény egy ilyen munka kiadására mind a gyakorló pedagógusok, mind a pedagógia tudományával foglalkozók, de a témával kapcsolatban érdeklődést mutató szélesebb olvasóközönség körében régen fennállt. A kötet első fejezetét Simon Gyula írta. Történeti sorrendben, gazdag ismeret- anyagra támaszkodva mutatja be azt a harcot, amelyet a kommunista párt vezetésével kellett megvívni az iskolaügy demokratikus reformjáért, a szocialista jellegű köznevelésért. Az első oldalakon megdöbbentő adatokat Szombaton: sportünnepély Egerben Hazánk felszabadulásának 20. évfordulója és a VIT tiszteletére nagyszabású sportünnepélyt tervezett az MTS egri városi és Heves megyei Tanácsa, az eseményre azonban a kedvezőtlen időjárás miatt — az eredeti június 5-i időpontban — nem kerülhetett sor. A rendezőség azért úgy határozott, hogy a sport- ünnepélyt szeptember 25-én délután bonyolítja le az egri stadionban. MA: Utánpótlás válogatott— Egri Dózsa előkészületi labdarúgó-mérkőzés. Eger, Stadion, 15.30 óra. Előtte: DVTK—E. Dózsa II. barátságos mérkőzés. A NÉPÚJSÁG TIPPJEI A 39. HÉTRE 1. Magyaro.—Szovjetunió törölve 2. Svédország—NSZK 1 x 3. Sz.-íehérvár—Egyetértés 1 x 4. Ny.-háza>—D.-újváros ’ 1 x 5. Nagybátony—Bp. Spart. 1 6. Békéscsaba—Eger x 2 7. Martfű—Kecskemét 1 x 8. Autóbusz—K. Honvéd x 2 9. K. Kinizsi—Budai Spart. 1 x lő. Győri Dózsa—ZTE x 1 11. Varese—Juventus 2 x 12. Roma—Inter. 2 x 13. Bologna—Napoli 1 14. Catania—Fiorentina x 2 +1 és pótmérkőzés: 15. Brescia—Atalanta 1 X További pótmérkőzés: 16. Foggia—Lazio x 1 A totó nyereményei: 13 találat (1 db) 460 827 Ft, 12 találat (15 db) 20 481 Ft. 11 találat (184 db) 1670 Ft, 10 találat (1749 db) 263 Ft. APP0 IRDETES Az Egri Tanárképző Főiskola ok. tóber 16-tól fűtőket alkalmaz. Jelentkezés a Gazdasági Hivatalban. Nagy építőipari gyakorlattal rendelkező irodavezetőt keresünk Fejér megye területén levő munkahelyünkre. Kézzel írott önélet- rajzos ajánlatot „Jól képzett 4942” jeligére kérjük, az Állami Hirdető Vállalat. Budapest, V., Felszabadulás téri fiókjába küldeni. Ostoroson, Egerhez 5 kilométerre, 2 szoba, konyhás, kertes családi ház. beköltözhetőséggel eladó. Cím: Ostoros, Arany János u. 15. 8000 km-t futott 403-as Moszkvics eladó .Erdőtelek, körzeti orvos (dr. Thumerer F.). Eladó jó karban levő, klskerekű Jáwa motorkerékpár. Cím: Bakos József, Karácsond, J /adási út 11. Egerben, Makiári út 167. számú ház, beköltözhetően, olcsón eladó. Érdeklődni: Eger, Gólya u. 3.; Hl. em, tár fel a felszabadulás előtti iskolarendszerről. A felszabadulás pillanatában — írja a szerző — köznevelésügyünk teljes egészében korszerűtlen volt, nemcsak a fejlődés népi demokratikus iránya, követelményei szempontjából, hanem a polgári fejlődés akkori európai normáihoz mérve is. Hallatlan sok nehézséggel kellett megküzdeni azért, hogy a múlt örökségét elhagyva meg lehessen valósítani az iskolaügy demokratikus reformját. A harc eredménnyel járt, az oktatásból sikerült kiküszöbölni a fasiszta mételyt, a népellenes szellemet, a faji és nemzeti gyűlölködést. Az 1948. évi IV. (egyesülési) pártkongresszus már határozatban foglalta össze, hogy a köznevelés, a művelődés területén fő feladat a vagyonos osztályok művelődési monopóliumának megszüntetése, az iskolák államosítása, a sovinizmus, a nemzeti1 gyűlölködés szellemének leleplezése. Közoktatásügyünk fejlődésében fordulatot a párt IV. kongresszusának közoktatási programja, az iskolák államosítása jelentette. Az 1948-as kongresszustól a párt 1950. évi közoktatási határozatáig eltelt két év eredményei jelzik együttesen az átnövést a szocialista köznevelés irányába. A SZERZŐ ezután a fejlődés két sajátos vonását emeli ki. Az egyik: köznevelésünk átszervezése általában elmaradt a politikai éts gazdasági fejlődéstől. A másik sajátosság az, hogy a demokratikus és a szocialista forradalom köznevelési feladatainak megoldását nem lehet kronológiai pontossággal elhatárolni egymástól. Ez az utóbbi sajátosság befolyásolja a korszak értékelését. A fejezet az 1948. évi XXXIII., — az iskolák államosításáról szóló — törvénynyel összefüggésben széles körű ismertetést ad a végrehajtási intézkedésekről s az ezt követő időszak munkájáról. Ezután részletesen ismerteti a szocialista köznevelés megvalósítását célzó fejlődést, a munka ellentmondásait, áttekintést ad az 1950—• 1956 közötti bonyolult időszakról. Többek között megállapítja, hogy az 1953—56-os időszakban a pedagógiai célok WIPBJSMGi A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PAPP JANOS. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 3. Telefon: 12-57, 12-73. Postafiók: 23 Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca I. Telefon: 24—44. Postafiók: 23 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési dija egy hóra 12,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index: 25 062. Heves megyei Nyomda Vállalat) Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. nem voltak mindig egyértelműen világosak a megjelent irányító útmutatásokban. „Hogy melyik .vonal’ dominált a neveléstudományban és a .köznevelésben is — írja a szerző — az a politikai élet hullámveréseitől függött) melynek változásaira soha olyan érzékenyen és gyorsan nem reagált a pedagógia, mint éppen ezekben az években.” Az 1956-os ellenforradalom — állapítja meg a továbbiakban — a köznevelést is megrázkódtatta, de a dolgozó nép az MSZMP vezetésével, a testvéri államok támogatásával visszaverte az ellenforradalom támadását. A továbbiakban a szerző a legfontosabb köznevelési problémákkal foglalkozik) Ezek egyike az iskolahálózat — különösen az általános iskolai hálózat — további bővítése, a másik pedig annak a feladatnak a megoldása, hogy az iskolát közelebb kell hoznunk az élethez. Ismerteti az 1961-ben életbeléptetett iskolareform intézkedéseit) amelyek az iskola és az élet) a gyakorlat, a termelőmunka kapcsolatának megerősítésén, az iskolai művelődés korszerűsítésének és színvonalának emelésén, a hatékony kommunista nevelés eszméjén* alapgondolatán nyugszanak) A kötet második és harmadik fejezetét — amelyek a nevelés elméletének és gyakorlatának fejlődéséről, illetve az oktatás elméletének és gyakorlatának fejlődéséről szólnak — Szarka József írta. A téma tárgyalásának módja ezekben a fejezetekben is elsősorban történeti; a fejezetek anyaga hasonlóan széles tény- és ismeretanyagra támaszkodik. A ZÁRÓFEJEZET — Simon Gyula munkája — az iskolaügy fejlődéséről ad áttekintő képet A fejezetet az általános iskola, az általános gimnázium, a középfokú szakok^ tatás és a felnőtt oktatás problémakörére tagolja. A fejlődést jelentős adatmennyiséggel támasztja alá s utal az iskolaügy fejlődésének perspektíváira is. Mindent összevetve: A magyar népi demokrácia nevelésügyének története című munka értékes és hasznos könyv; értékét emeli gazdag jegyzetanyaga és a hozzáfűzött képanyag is,D. E. Az Április 4 Magasépítő Ktsz, Budapest, VIII., Auróra u. 23. felvételre keres, azonnali belépéssel, kőműveseket és kőművesek mellé férfi segédmunkásokat, kubikosokat és brigádokat. Bérezés teljesítménybér szállást biztosítunk) Jelentkezés személyesen* a fenti címen. Hirdetési tájékoztató Adás—vétel, lakáscsere, ingatlan, állás, gyászközlemény és köszönetnyilvánítás, valamint egyéb hirdetések feladhatók az alábbi helyeken: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Eger, Bajcsy Zs. n. 1. Magyar Hirdető Eger, Széchenyi n. 8. Magyar Hirdető Gyöngyös, Marx K. u. 6. Magyar Hirdető, Hatvan Apróhirdetések díja hétköznap szavanként 1,— EX vasárnap 2,— Ft. Az első szó vastag szedés miatt 2 szónak számit. Soros közlemény hétköznap 6,— Ft, vasárnap 12,— Ft soronként. Gyászközlemény, köszönetnyilvánítás hétköznap 1,50 Ft, vasárnap 2,50 Ft hasáb mm-ként. Keretes hirdetés: hasáb mm-ként hétköznap 2,50 Ft, vasárnap 3,— EX Vállalatok, ktsz-ek, mezőgazdasági tsz-ek, állami gazdaságok keretes hirdetéseiket írásban rendeljék meg és postán a Heves megyei Lapkiadó Vállalat címére küldjék. A borítékra írják rá: hirdetés. A hirdetés díját megjelenés után számlázzuk. A NÉPÚJSÁG HIRDETÉSEI EREDMÉNYESEK!