Heves Megyei Népújság, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-22 / 223. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! yff)lf »rjr Késsíül a füsteső AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XVL évfolyam, 223. szám ARA: 50 FILLÉR 1965. szeptember 22., szerda '--------------------N MA I i^ipizeituilz A nyár folyamán, de különösen ezekben a hetekben, egyre gyakrabban hallunk panaszokat arról, hogy hol az egyik, hol a másik termelőszövetkezetben meg- iézsmálják a közös vagyont, a közös termést, sőt, nemritkán fordul elő az sem, hogy a tagok háztáji területéről is elviszik a termés egy részét. Az egri Dobó és Nagy József, a szihalmi, a káli, a feldebrői, a hevesi téeszekben hallottunk ott- jártuvkkor arról, hol ennek, hol annak a tagnak „szedték meg” a paprikáját, babját, paradicsomát, uborkáját, vagy pedig a tsz szilva-^ $ szőlőtermését, stb... Szégyenteljes, elítélendő históriák ezek — hangsúlyozni sem kell különösebben — jogosan büntetést, megvetést érdemelnek a tettesek! A lopást, az idegen javak jogtalan eltulajdonítását sok-sok évszázada az egyik legnagyobb bűncselekedetnek tartotta a társadalom. Nemkülönben tartja most sem az ember, — különösen i mi társadalmunkban, ahol semmiféle magyarázat nem teheti elfogadhatóvá az ilyen cselekedeteket. A lopás nem lehet elfogadható, hiszen mindenki részére biztosítva van a munka; dől-, gozhat, kereshet: biztosíthatja önmaga és családja megélhetését, nem lehet rászorulva mások, s főleg a közösség tulajdonára. Mégis egyeseket hajt a lehetőség, az alkalom, a kapzsiság, a gátlástalanság. Ezer és ezer ember közül néhányon vannak olyanok, akik a tisztesség oltáráról tépik le önnön becsületüket néhány kiló szőlőért, szilváért, paprikáért, paradicsomért. Néhányon vannak, akik kijátsszák a mezőőrök éberségét és az emberek, a határban dolgozók figyelmét. Éppen ezért nem mehetünk el ma sem és a jövőben sem szó nélkül az ilyen hírek mellett és jogosan kérhetjük a sok ezer becsületes emberrel közösen arra az illetékeseket, hogy megjelelő intézkedésekkel akadályozzák meg a mezei „szarkák” tevékenységét. Szövetkezeteink — ahol erre szükség kívánkozik — éberen vigyázzanak a közös termésre és könyörtelenül büntessék meg, peílengérez- zék ki a jogtalan vámszedőket. A becsület, a .tisztesség, a hosszú hónapok fáradságos munkája után ezt elvárja és helyesli minden rendes ember! * — f. L — \____________J --------------------Me gnyílt az ENSZ-közgyűlés 20. ülésszaka NEW YORK (MTI): Kedden délután ünnepélyes keretek között megnyílt az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 20., jubileumi ülésszaka. A megnyitó ülésen az olasz Amintore Fanfanit Választották a közgyűlés ülésszakának elnökévé. A közfvűlésen részt vevő magyar küldöttséget Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere vezeti. Jelen van Gromiko szovjet külügyminiszter. Az ENSZ vala,Menynyi tagállama magasszintű delegációval képviselteti magát. A megnyitó ülésen Alex Q Aison Sackey, a 10. ülésszak lelépő elnöke mondott rövid beszédet, majd a mandátumvizsgáló bizottság terjesztette be jelentését. A közgyűlés elnökének megválasztása után egyhangúlag felvették az ENSZ tagjainak sorába Gambiát, a Maldive-szi- geteket és Singapore-t. Ezzel a világszervezet tagjainak száma 117-re emelkedett. A három országot, a szokásos eljárásnak megfelelően, a Biztonsági Tanács javasolta felvételre. A közgyűlés az érdemi munkát szerdán kezdi meg. Ma elfogadja a tűzsziineti határozatot Pakisztán még nem nyilatkozott — Összetűzések a kínai—indiai határon — Karachiban felgyújtották az amerikai tájékoztatási központot Az AP és az UPI közlése szerint Sasztri indiai miniszterelnök a kongresszus párt vezetőségével tartott kedden megbeszélést és ismertette velük azt a döntését, hogy elfogadja a Biztonsági Tanács tűzszüneti felhívását. A hivatalos koimánybejeientéslsel azonban várnak mindaddig, amíg Pakisztán állásfoglalása ismeretessé nem válik. A kínai—indiai határról nyugtalanító hírek érkeztek. A hírügynökségek először jóltájékozott körökre, majd pedig az indiai hadügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva azt jelentették, hogy újabb lövöldözés volt Szikkim térségében. Nem hivatalos értesülés szerint az indiai—kínai határ több más pontján is, így a Ladakhi határvidéken is volt tüzelés. A hadügymi misztérium szóvivője kijelentette, hogy kedden kínai katonák hatoltak be Szikkim indiai protektorátus területére és tüzet nyitottak az indiai katonaságra. Az indiaiak a tüzelést viszonozták és a behatolást visszavetették. A határincidens a Nathu La hágó közelében történt, 4800 méter magasságban. Közölte még a szóvivő, hogy a behatoló kínai katonák száma körülbelül száz volt. A tűzharcban egyik félnek sem voltak veszteségei. Djakartai AFP-jelentés szerint hivatalos közlemény adta tudtul, hogy Indonéziában „kormány- ellenőrzés alá helyezték” valamennyi indiai állampolgár javait. Az intézkedés célja, hogy megakadályozzák az indiai javak külföldre juttatását. Az ENSZ-ben kedden közölték: Sasztri indiai miniszterelnök tájékoztatta a világszervezetet arról, hogy kormánya kész fegyverszünetet elrendelni a pakisztáni fronton, ha a pakisztáni kormány hasonlóképpen jár el. Sasztri U Thanthoz intézett üzenete így hangzik: „Mint már közöltem önnel szeptember 15-i levelemben, kész vagyok elrendelni az egyszerű fegyverszünetet és az ellenségeskedések beszüntetését, mihelyt tájékoztatást kapok arról, hogy Pakisztán hajlandó hasonlóképpen cselekedni. Ahhoz, hogy a fegyverszünet szerdán 7 órakor életbe léphessen, amint az a Biztonsági Tanács határozata előírja, a katonai parancsnokoknak szóló utasítást szeptember 21- én 12 óráig ki kell adnom. Ezért felkérem önt, szíveskedjék a szóbanforgó időpont előtt tájékoztatni engem arról, hogy Pakisztán is kész-e a fegyverszünetre.” Az AP jelentése szerint Pakisztán kedden 16 óráig még nem válaszolt a Biztonsági Tanács felhívására. Megfigyelők szerint Sasztri üzenetében nincs sző az indiai csapatok visszavonásáról az augusztus 5-i állásokba, amit pedig a BT előírt. ★ Karachiban a Biztonsági Tanács határozata és az angolszász hatalmak Kasmírral kapcsolatos politikája ellen tiltakozó több ezres tömeg kedden felgyújtotta az amerikai tájékoztatási központ épületét. A kivezényelt tűzoltóság három órán át viaskodott a lángokkal. Lahoréból, Nyugat-Pakisz- tán fővárosából ugyancsak amerika-ellenes tüntetésekről érkezett jelentés. Ünnepség a DNFF hazánkban tartózkodó küldöttsége tiszteletére A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága és a Magyar Szolidaritási Bizottság kedden a Magyar Optikai Művek művelődési házában ünnepséget rendezett a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front hazánkban tartózkodó küldöttségének tiszteletére. Megjelent és az elnökségben foglalt helyet Bru- tyó János, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese. Az ünnepségen Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mondott beszédet. Rendkívüli állapét Bolíviában Véres megtorlások a bányászok ellen LA PAZ (MTI): A bolíviai bányászok és a kormány közötti konfliktus során ismét fegyveres összetűzésre került sor a Siglo Veinte és Catavi bánymeden- cében. A kormánycsapatok és rendőrök tüzet nyitottak azokra a tüntetőkre, akik követelték, hogy büntessék meg a bányászok ellen szombaton rendezett véres megtorlások vétkeseit. A bányamedence egyes negyedeiben a bányászok még folytatják az ellenállást a kormánycsapatokkal szemben. Az uralmon lévő katonai junta az egész országra kiterjesztette a rendkívüli állapotot, amit eredetileg csak a bányászmedencére vonatkozólag rendelt el. Intézkedését — az AFP jelentése Szerint — azzal indokolta, hogy a bányavidéken lezajlott események azt bizonyítják; „széles körű összeesküvés van kibontakozóban a kormány és a köztársaság demokratikus intézkedései ellen”. A junta vezetői azt állítják, hogy az események hátterében kommunisták és más politikai csoportok „mesterkedése” húzódik meg; Az összetűzések áldozatainak szá,ma egyelőre ismeretlen. Egyes jelentések szerint szombaton a karhatalmai erők négy bányászt öltek meg, az újabb fegyveres összetűzések áldozatainak száma tizenegy: nyolc bányász, két katona és egy rendőr. Egy Reuter-jelentés szerint közölték, hogy körülbelül 10 embert öltek meg az eddigi fegyveres összetűzések során. A Heves megyei Elektromechanikai és Vasipari Vállalat egyik részlegében 11 éve készítenek füstcsöveket. A vállalat két megyét lát el készítményeivel; havonta közel tízezret készítenek. Képünkön Bakk Pái könyökcsövet készít Zsigmondi Mihályné csoportvezető ellenőrzi az elkészült és szállításra váró egyenes csöveket. (Kiss Béla felvételei} ", ✓vw\a/w>a^^^aaaaa/wvww'/^^aa/^'\aaa/\aaa/v*>«/\aa/wvvvwwwwvaA Szocialista brigádvezetők és brigádtagok tanácskozása Hevesen A hevesi járási pártbizottság és tanács ezúttal első ízben rendezte meg az iparban, a mezőgazdaságban a ktsz-ek- nél és a MÁV-nál dolgozók szocialista brigádvezetők, illetve brigádtagok közös tanácskozását. A kedden megrendezésre került tanácskozáson, amelyen részt vettek a járás párt, tanács, tömegszervezeti vezetői is, számos szocialista címért küzdő brigádvezető, illetve brigádtag is felszólalt. Barna András, a járási pártbizottság titkára értékelte a brigádmozgalom eddig elért eredményeit, rámutatott azokra a feladatokra, amelyek a brigádok előtt állnak. Elmondotta, hogy a járásban több mint fél ezren vesznek reszt a szocialista címért küzdő brigádok munkájában. Elismerően szólott a mező- gazdaság területén dolgozó szocialista brigádok tevékenységéről, akik minden baj és elemi csapás ellenére, példamutatóan végezték és végzik munkájukat. Kiemelte az őszi szántás, vetés, betakarítás terén mutatkozó feladatokat és kérte a brigádtagolc maximális támogatását. Felszólalt a tanácskozáson többek között Sramkó László, a járási pártbizottság első titkára is, aki a tudatformálás jelentőségéről, a szocialista brigádok előtt álló politikai gazdasági és kulturális feladatokról fejtette ki véleményét. Az értekezleten mintegy húszán szólaltak fel a brigádok tagjai közül és mondották el véleményüket. Valamennyien hangsúlyozták az őszi munkált gyors és gondos elvégzésének fontosságát és többen beszéltek arról) hogy a hevesi járás termelő- szövetkezeteinek, amelyek a megye valamennyi közös gazdaságával szocialista munka- versenyben állnak, mindent el kell követni a győzelem eléréséért.