Heves Megyei Népújság, 1965. július (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-17 / 193. szám
A vándor és a könyve ha idejében meg nem állítjuk, gyakorlattá válhat egy ma még csak jelentkező következetlenség. Arról van szó — említettük —, hogy a munkahelyvál- toztalás egész sor kellemetlen következménnyel jár, függően a felelősség mértékétől. A mértéket pedig a munkakönyvbe tett vállalati bejegyzés jelenti, az obsit, amellyel útjára bocsátják a kilépőt. S olykor éppen ezzel van a baj. Egyes vállalatok, egyes illetékes vezetők enyhébb bejegyzést tesznek, mint a valóság, szépítve torzítanak, s ezzel — akaratlanul is — kárt okoznak. Egyfelől azért, mert az év eleji rendelet csak akkor éri el valóban a célt, amelyért kiadták, ha határozottan végrehajtják. A „jóemberkedés” akadály, meghiúsíthatja a közérdeket szolgáló szándék megvalósulását. Dizonyos, hogy nem csoda- szer a vándorlás ellen az év eleji intézkedés. S ha egy fél esztendő alatt eredményeket is hozott, csak ettől teljes megoldódást várni hiábavaló. De a fél év azt is igazolja, hogy haszna bizonyítható, pozitív hatásához kétség nem férhet. S hogy sikere teljes legyen, nagyban a határozottságon múlik. Azon, hogy ne legyen ellentét a vándor meg a könyve között. I». L. gépkocsi vasárnap felzúgtak és munkába indultak a teherkocsik. Az eger- baktai kőbányából a szőlőcs- kei útra szállították a követ az egriek, a gyöngyösiek a sástói kőbányában pakoltak és a hatvani útépítéshez szállították az anyagot. Mi lett a begyűjtött zöldáruval? Az is rendeltetési helyére érkezett idejében, mert oda is 90 gépkocsit adott vasárnap az AKÖV. Nem feketén, nem szabálytalanul dolgoztatják vasárnap a gépkocsivezetőket és rakodókat. Nem kerül mindenkire és minden vasárnap sor. A pihenőnapot ki kell adni, legalább egyszer, de ha lehet, akkor kétszer vasárnap. De sok kocsi .szabad vasárnap, akkor szállítják azt, ami sürgős, de amire hétköznap nem jut gépjármű. A Közlekedésügyi és a Postaügyi Minisztérium az illetékes szakszervezettel egyetf tésben a zöldfuvarra 300-ról 0-ra emelte a gépkocsiveze- k havi óraszámát és naponta 15 óra helyett 17 órát is dblgozhatnak. De a vezénylésnél ügyelni kell arra, hogy a nyolcórai pihenő meglegyen. Külön dicséretet és elismerést az AKÖV dolgozói nem igényelnek. De azt kérik, hogy a fuvaroztatók támogassák munkájukat, az árukiadást és átvételt szervezzék meg. Húszéves a „10 000 sziget köztársasága Húsz esztendővel ezelőtt kiáltották ki az Indonéz Köztársaságot. Ma, amikor a Távol-Kelet e több mint százmilliós országa a tevékeny gyarmatosítás ellenes harc részvevőjévé vált és e harcban nagy tekintélyt szerzett — a húsz évvel ezelőtti dátum a megtett út impozáns jelképévé magasodik. Azon a napon, amikor az Indonéz Köztársaságot a Malájföldtől egészen Ausztrália kapujáig húzódó „tizezer sziget országában” kikiáltották — Indonézia földjén még félmillió állig felfegyverzett japán katona állt. A terror nyomásából kiszabadult nemzeti felszabadító mozgalom azonban hatalmas erővel tört felszínre. A „Merdeka” — Szabadság — kiáltás végigharsogott Jáván és Szumátrán. A legnagyobb gócpontok szinte néhány nap alatt kerültek a hazafiak birtokába. Mindenütt diadalmasan lobogtak a köztársaság vörös-fehér zászlói és csaknem 400 éves holland gyarmati uralom után a falakat szinte eltakarták a feliratok: „Soha többé gyarmati rabszolgaságot”. Indonézia azonban egyike volt azoknak az országoknak, ahol a gyarmatosítók a második világháború után fegyverrel próbálták visszaszerezni a hatalmat. Már 1945 novemberében angol hajóágyuk lőtték az ország legnagyobb kikötővárosait. A következő esztendő a tárgyalás, a megállapodás megszegése és az intervenciós kísérletek szüntelenül ismétlődő körforgását hozta — míg végül 1947 júliusában amerikai —angol támogatással holland fegyveres intervenció tört a szigetre. Ez a háború * voltaképpen 1949-ig tartott. így a köztársaság kikiáltását és a függetlenség nemzetközi elismertetését több mint négy esztendő választotta el egymástól. Négyéves fegyveres felszabadító harcban vívta ki Indonézia a maga függetlenségét. S e harc utolsó szakaszában rendkívüli jelentősége volt a Szovjetunió politikai és diplomáciai támogatásának. A szovjet fellépés jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az intervenciósok végül is kénytelenek voltak beszüntetni hadműveleteiket, szabadon engedni a fogságba vetett indonéz politikusokat — köztük Sukarnot, a köztársaság jelenlegi elnökét — és leülni a „kerekasztal-konfe- rencia” tárgyalóasztala mellé. Az ott hozott döntések megadták a lehetőséget az indonéz népnek arra, hogy független politikai irányvonalat dolgozzon ki. Indonézia ma a „harmadik világ” legkövetkezetesebben imperialistaellenes politikát folytató országai közé tartozik. Bátran szembeszállt azokkal a gyarmatosító fenyegetésekkel, amelyek a Malaysia „tamaszpont-állam” megalkotásában öltöttek testet. Szilárd megatartása egyik fontos tényezője annak, hogy ez a mesterséges államalakulat — mint Szingapúr kiválása mutatja — a belső bomlás állapotába került. Az indonéz állam belpolitikáját is haladó intézkedések egész sora — mindenekelőtt a kül földi tőke támaszpontjai ellen vívott következetes harc jellemzi. Indonézia kétségtelenül kihasználta a függetleség kivívásával nyert lehetőséget. A formát pozitív tartalommal töltötte meg s kivívta az egész haladó emberiség elismerését és megbecsüléséi. Egy határozat nyomában A pártszervezet helyiségében beszélgetünk a MÁV Kitérőgyártó ÜV-nél, a párttitkár, a helyettese, a városi pártbizottság munkatársa és két aktívája, majd később még a vállalat két dolgozója is csatlakozik hozzánk, amikor néhány adatot kell bizonyítékként idézni ä megállapítások valódiságának alátámasztására. Egy párthatározat sorsát kutatjuk. A téma izgalmas, tanulsága is akad. Még tavaly, az első fél évben tárgyalta a Gyöngyösi Járási Pártbizottság végrehajtó bizottsága a vállalat munkáját. Akkor még nem volt meg a városi pártbizottság, ezért került az említett pártfórum elé a jelentés. Az akkor hozott határozatok közül egyet emelünk ki: a MÁV Kitérőgyártó ÜV felépítmény üzemében mindenütt a teljesítménybért kell bevezetni, méghozzá a harmadik negyedév során. Még annyit ehhez, hogy a határozati javaslatot a vállalat pártszervezete terjesztette elő. Az eredmény — magyarázat Á határozatot azonban Csak ez év június 1-től hajtották végre. Vajon mi volt az oka a késedelemnek? A gazdasági vezetők kijelentették, hogy a teljesítménybért nem lehet alkalmazni annál a munkánál, ahol az anyagellátás folyamatosságát nem tudják biztosítani. Még az említett végrehajtóbizottsági ülésen nagy vita támadt a határozat körül, a vállalat gazdasági vezetői erőteljesen védték álláspontjukat, hivatkoztak arra, hogy rajtuk kívül álló okok kényszerítik őket az elvben helyes határozati javaslat elleni felszólalásra, nehogy később őket hibáztassák a határozat végrehajtásának elmaradása miatt A párt-vb nem tágított, nem engedett, kimondta, lehetetlen állapot hogy egy üzemrészben a munkások egy része órabérben, másik része pedig teljesítménybérben dolgozzék, és egyáltalán a teljesítménybérezést meg kell valósítani mindenütt, ahol ennek objektív akadálya nincs. A kitérőgyárban objektív oknak vették az anyagellátás nehézségeit. Mindig baj volt az anyaggal, baj lesz ezután is. Ez ellen senki sem tud tenni semmit. Körülbelül így lehetne summázni a magyarázatot. A pártalapszervezetnek más volt a véleménye, az érdekelt munkások sem ellenezték a teljesítménybér bevezetését, mint ahogy ez a gondolat már korábban is felmerült, nem volt újdonság senki számára, úgy is fogalmazhatnánk: néhány vezető kivételével mindenki egyetértett a teljesítménybér bevezetésével. A decemberi fordulat Maradt tehát továbbra is a vita, és a határozatból nem lett semmi. Néhányan mérgelődtek, de tehetetlennek bizonyultak. Egészen addig nem változott a helyzet, amíg a decemberi párthatározat napvilágot nem látott. Ezután már a vállalat vezetői is felülvizsgálták eddigi álláspontjukat, és egyre több szó esett a teljesítménybér bevezetéséről. Megkezdődtek az érdembeli tárgyalások, és most már nem a nehézségeket sorolták* hanem a megoldás útját kutatták. Az ilyen határozott célkitűzés nem is maradhatott eredménytelen. Igen, nem kis erőfeszítésbe került, amíg az évek során kialakult gyakorlaton változtatni lehetett az anyagellátás területén, de végül sikerült. Egy évvel a járási párt-vb határozata után, 1965. június 1-től megszűnt az órabér. Emelkedik a termelés A már eltelt két hónap tapasztalatai elegendő támpontot szolgáltatnak általános érvényű következtetések megfogalmazására. A következő kérdésre kell választ kapnunk: milyen hatása volt a teljesítménybér bevezetésének a termelésre és a munkások keresetére? Értékelés alapján megállapíthatjuk, hogy a termelés is emelkedett néhány százalékkal, ugyanakkor a dolgozók átlagkeresete is megnőtt. Havonta átlagban mintegy száz- százhúsz forinttal több most az egy munkásra jutó kereset, mint az előző hónapokban volt. Már júniusban is csak néhány tizeddel maradt el az üzemrész a száz százalékos teljesítménytől, következő hónapban pedig teljesítették a tervet. Pedig az áttéréskor még bizonyos méretű időmegszorítást is alkalmaztak. Ha még ezek mellé odaállítjuk azt az erkölcsi hatást, amit elértek a munkásoknál az egymás mellett levő üzemrészekben fennállt bérezés különbségek megszüntetésével, nyugodtan kimondhatjuk, a párt-vb határozatának végrehajtása csak előnyökkel járt. Kár volt tehát halogatni, kár volt ellenezni, mert az élet azoknak a pártfórumoknak adott igazat, amelyek szoigalmazták a teljesítménybér megvalósítását. Miért oly késve? Az események teljes ismeretének birtokában azonban most már még egy kérdést kell megfogalmaznunk: miért nem törekedett a vállalatvezetés a párt-vb határozatának meghozatala után azonnal a végrehajtás biztosítására? Igaz, az anyagellátás ne-i házségei... De mint kiderült, ez a nehézség nem volt legyőzhetetlen. Ha egy fél évvel később úrrá lehetett lenni rajta, korábban miért hivatkoztak erre, mint a leg-» főbb akadályra? Nem akaró juk feltételezni, hogy csupán azért, mert a megszo-» kott mód kényelmesebb volt* mert a folyamatos anyagellátás biztosítása fokozott erő-» feszítéseket igényelt, mert sl rendszertelen anyagellátással sok mindent meg lehetett magyarázni. Ennek az indoknak a feltételezése túlságosan furcsa lenne. De akkor miért? Aztán van még valamíj ami mellett nem mehetünk el szótlanul. Ki kell monda-» nunk. Tiszteletre méltó az az igyekezet, ahogyan a decem-» béri párthatározat végrehajt tására összefogtak a kitérő-; gyári vezetők. A teljesítménybérezés vonatkozásában ez a párthatározat ugyanazt tartalmazta* amit annak idején a járási párt-vb kimondott. Azt nem lehetett megvalósítani, ezt igen. Sehogyse lehet ezt megérteni. Miután nem csak a mostani esetben, hanem más üzemeknél is tapasztaltunk olyan jelenséget, hogy a párt- szervezet javaslatát a gazdasági vezetők nem minden esetben fogadják kellő figyelemmel, kénytelenek vagyunk általánosabb érvényűnek elfogadni a most elmondott egyedi esetet, aminek tanulsága nagyon egyszerű: a pártszervezet segítsége nagy erő, csak élni kell vele. G. Molnár Ferenc ,.XXXXXXXXXXXXXXXX^XXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXX'OC'XXXX'WXXX'X>XXXXXXXXXX'WXXX'^XXXXXXX\.X\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX'XWX'V'.XWvXXXXXXXXXXXXXXXXXXX'XXXXXXXXXXNXXXXXXXXX\N Tény, hogy maga a rendelkezés kevés lett volna; ha nem követi szinte társadalmi méretű mozgalom, ha nem alakul ki az a közhangulat, amelynek tanúi lehettünk. Az intézkedések kétoldalúak: szigorúbbak a vándorral szemben, s bizonyos új előnyöket, kedvezményeket adnak a munkahelyükhöz hűségeseknek. Ám sem az egyik, sem a másik nem lett volna elegendő, ha nem párosul a valóságos helyzetet és érdekeket felismerő, valóban megmozduló, tevékeny közvéleménnyel. De mert így történt, sűríthette fél esztendő eredményét így az adat: az összmunkaerő- mozgás a fél évben — az előző esztendő első feléhez arányúvá — 13 százalékkal csökkent. Különösen figyelemre méltó ezen belül is a részletezés: még nagyobb arányú csökkenés azokban az esetekben, amikor a munkaviszonyt a dolgozó szüntette meg. De nem árt felfigyelni néhány egyéb tapasztalatra. Törvényszerű, hogy a legjobb intézkedésnek is csak akkor lesz eredménye, ha következetes, határozott a végrehajtás. Ha viszont megnyílnak bizonyos „kiskapuk”, veszély fenyegeti a teljes és osztatlan sikert. Márpedig most ilyesfajta „kis- kapu”-nyitogatásról hallunk, s 297 AKÖf fuvarozott Most a zöldárut, paprikát, paradicsomot, dinnyét és gyümölcsöt kell szállítani. Azonnal, késedelem nélkül, hogy lehetőleg semmi tönkre ne menjen abból, ami megtermett De nincs kő az útépítésen. Ha soron kívül nem szállítanak, leáll a munka. Ezért kellett vasárnapi fuvart szervezni. Egyáltalán nem mindegy az, az AKÖV gépkocsivezetőknek és a lakosságnak sem, hogy milyen úton közlekedhet. Az AKÖV egri üzemigazgatósága 140, a gyöngyösi 113 és a hatvani főnökség 44 gépkocsit állított munkába vasárnap. Még nem is virradt, amikor \T olt az első fél esztendő- ' ről készült statisztikai jelentésben egy adat, amely felett — valljuk meg — akkor kissé elsiklottunk. Az összkép jó volt, a gondok, a természet okozta váratlan akadályok ellenére is sikerrel zárult az év első fele, ez becsületes munkát bizonyított, s e fő összefüggések akkor, a mérlegkészítés napjaiban kissé elfeledtettek egyes részleteket. Márpedig az adat, amelyre az imént utaltunk, éppen a részletek között van. Az esztendőnek — emlékezhetünk — azzal indultunk, hogy néhány sürgős, azonnali feladatot meg kellett oldani. Ilyen volt a normák rendezése, s e körbe tartoztak azok az intézkedések, amelyek a munkafegyelem erősítését szolgálták. Gondos és alapos előkészítés után ekkor történt meg a Munka Törvénykönyvének bizonyos mérvű módosítása, s ebben olyan paragrafusok szigorítása, amelyek a kilépést, a munkahely elhagyásának feltételeit szabályozzák. Már akkor tanúi lehettünk egy oly általános helyeslés- nek, amelyre, hasonló adminisztratív intézkedések esetében, kevésszer volt példa. Ez az egyetértés abból táplálkozott, hogy a dolgozó emberek túlnyomó, nagy többsége ragaszkodik helyéhez, szereti környezetét, társait, de van — s különösen a korábbi években volt — egy nyugtalan réteg, amely nem képes maradni, megragadni sehol sem, vélt előnyöket kerget, s közben ide-oda vándorol. Sok fejtörést, gondot okoztak — és okoznak még — ezek a vándorok, sok módszerrel próbálkoztak is állami, társadalmi szerveink, hogy megállítsák ezt a felettébb kellemetlen, költséges és csak bajt hozó megoldást. Mert a vádor és a vándorlás rossz a munkahelynek, amely minden emberrel számol, de rossz a vándornak is ez a bizonytalan élet: keresetet, kedvezményeket veszít, maga és családja vallja kárát az örökös jövés-menésnek. |7 kétoldalú érdekazonos^ ság volt az indítéka az év eleji intézkedéseknek. AZ ÉLETRAJZ SZŰKSZAVÚ adatai csak jelzik egy ember életútját. De nem beszélnek magáról az emberről. Délelőtt még a határt járta. Most itt ül a barna íróasztal mögött. Az asztal lapján iratok, dossziék, az iroda falán térképek, táblázatok. Igénytelen, egyszerű, kissé rideg helyiség. Nézem, ahogy lendületes betűivel végigszánt a papíron. Ősz hajú, vállas, megtermett ember. Fehér ing van rajta, ez még jobban kiemeli arcának, kezének barnaságát. Gellért János, a hatvani Lenin Termelőszövetkezet főagro- nórnusa, 1962. márciusában került a közös gazdaságba. A négy hatvani termelőszövetkezet akkor egyesült, s őt kérték fel; vállalja a főmezőgazdászi tisztséget. — Nem volt könnyű dolog — meséli — rengeteg gonddal, bajjal kellett küszködnünk. Nem volt elég gépünk, mindössze 13 erőgéppel rendelkeztünk. Kevés volt a szakember, nagy volt a szervezetlenség. Mondatai pontosak, a lényegre törőeki Nem szívesen beszél magáról. — Az első nagy feladatunk az volt, hogy megfelelő embereket keressünk a megfelelő helyekre. S ez nehezen ment. Hiszen más volt néhány hold földön gazdálkodni, aőt más volt egy kis termelőszövetkezetben is, mint egy ötezer holdas gazdaságban. Gondot okozott a megfelelő állatállomány kialakítása, átcsoportosítása is. S a bajok mellett bizonyítani kellett. — Hangsúlyozom: nem beszélni, bizonyítani kellett. — Hogy sikerült az első év? Elmosolyodik. — 39 forintot fizettünk. Eny- nyi volt egy munkaegység. Beszélgetésünk megakad. Állandóan jönnek az emberek. János bácsinak, meg főagronó- mus elvtársnak szólítják. LÁTSZÓLAG NYUGODT, derűs ember. Csak akkor venni észre, hogy minden mozdulata villamos feszültséggel telített, ha valaki betér az irodába és valami bajról kezd beszélni. Derűje ilyenkor szertefoszlik, az arcvonásai megkeményednek, gyorsan, energikusan intézkedik. Szükség van erre. Már hat hete aratnak. Ez a hat hét azt jelenti számára, hogy hajnali négytől este 10—11-ig talpon van. Hajnalban tájékozódik az ütemÉletének tartalma: a miatk egységekről, nincs-e valahol valami baj, probléma. Zavartalanul dolgoznak-e a gépek? Hogy megy a termények raktározása? Aztán kimegy a határba, személyesen ellenőrzi a dolgokat. Ahol kell, segít. A déli órákban megnézi a postát, ebédel. Aztán újra a határ következik. Hogy megy a kaszálás, a szántás? Egy-két órára az állattenyésztőkhöz is bekkukant. Mire az esti megbeszélésekre kerül a sor, már fáradt, legszívesebben aludna. De nem lehet. — ötezer holdunk van, ebből — sorolja — 4400 hold szántó, 30 - erőgépünk, 600 szarvas- marha, 100 anyakoca, 1200 sertés, 2500 juh, 10 ezer csirke. Az ötezer holdas gazdaság gondjainak jelentős része az ő vállán nyugszik. — Nincs semmi különös az életemben. Inkább arról írjon, hogy legnagyobb gondunk a termények raktározása. Olyan lassan megy az átvevő vállalatnál az átvétel, hogy örökös izgalomban vagyunk. Kineveti magát; — Látja, ez a téma. Két fia és egy lánya van. Az egyik fia orvos, a lánya tanárnő. A másik fiú egyetemista. Vasárnaponként az orvos fia hazalátogat. Elbeszélgetnek, talán ezek a kis vasárnaponként! beszélgetések az egyedüli szórakozása. — Mikor volt utoljára moziban? Nevet. — Ne is kérdezze, mert nem emlékszem rá. Több mint harminc éve dolgozik a mezőgazdaságban. Régen a cukorgyári célgazdaságban volt, aztán Gödöllőn, az agráregyetemen főállattenyésztő. Most pedig a Lenin Termelőszövetkezetben. AZ ÉLET NÉHÁNY állomása. Néhány életrajzi adat, amik nem beszélnek az emberről, csak jelzik az életutat. S nem is az állomások, maga az élet a fontos. Erről pedig munkája tanúskodik. Hajnaltól éjfélig. Dolgozni szorgalmasan tűző napban, fagyos, téli hónapokon. Megéri? Gellért Jánosnak mindenképpen. El nem mondott szavai, gondolatai mögött ott húzódik: az élet értelmét, tartalmát a munka adja meg. S a munkát csak féltő gonddal, szorgalmasan éredemes elvégezni. K. L.
